Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-22 / 274. szám

1968. NOVEMBER 22., PENTEK M8T inter ei yíírtop A láng útra kél Ma délelőtt ünnepélyesen fo­gadják a Pest megyei KISZ- bizottságon a „Forradalom lángjait”, amelyet tegnap a Vígszínházból indítottak el. Innen viszik tovább a megye valamennyi úttörőcsapatához a hármas évforduló és az út­törőmozgalom jelképét. Debreceni diófacsemeték Darjeeiintjben Indiába utazott dr. Kádár László egyetemi tanár, a Ma­gyar Földrajzi Társaság elnö­ke. Darjeelingben, a debrece­ni professzor megkoszorúzza Körösi Csorna Sándornak, a kiváló magyar orientalistá­nak, a tibeti nyelv első euró­pai művelőjének és kutatójá­nak sírját. A sír körül hazai földből vitt diófacsemetéket ültet el. A csemetéket a deb­receni egyetemi botanikus kertben nevelték, Körösi Cso­rna Sándor szülőházának kertjében levő diófa termé­séből. A Selyem-mláil hám Hófehér őzgida Értékes, ritka zsákmány és Zoológiái érdekességként hó­fehér őzgida került puskavég­re az ácsi erdőségben. Kü­lönlegessége a zsákmánynak, hogy míg az úgynevezett al­bínó példányok többnyire csak világosszürkék, ez a gi- da teljesen fehér. Az értékes állatot preparálják. Még csupasz falak. A tetőt tartó gerendák már a helyü­kön vannak. Az ablak- és aj­tókeretek is. Gyerekek futká- roznak a kőművesek körül, ke­zükre adják — kéretlenül is, amit gondolnak, hogy kell. Meszesek, falasak mind. Akár­csak édesapjuk, Selyem Lajos. Segédmunkásként dolgozik naphosszat a házát építők, a szakemberek mellett. A házát építik. Hogy kimondhatja eze­ket a szavakat, hogy méreget­heti a gyarapodó, növekedő épületet, s már elképzelheti a mindennapokat, a tágas, szá­raz és meleg lakásban, ez éle­tének legnagyobb eseménye, s értelme is ma már. Annak az életnek értelme, amely nem sokon múlt, hogy ki nem aludt másfél évvel ezelőtt. Ahol akkor „laktak“, már több mint tíz éve, az az égvilágon mindennek nevezhe­tő, csak lakásnak nem. Ólnak, putrinak inkább. Egy földes, állandóan vizes, alacsony mennyezetű, és mindössze há­romszor három méteres helyi­ség volt kilencüké! A család: Selyem Lajos, az Üveges Ktsz régi dolgozója, 84-szeres vér­adó, becsületes, szerény mun- kásembec, felesége, hat gyere­ke és a tbc-s nagymama. Nem mindenki előtt isme­retlen ennek a dunavarsányi családnak a tragikus helyzete. Múlt év októberében a Nép- szabadság két újságírója for­dult a nyilvánossághoz segít­ségért. Felkiáltva egy olyan helyzet láttán, ami feltétlenül és azonnal beavatkozást köve­telt. Lakáskérelmük tíz éve fe­Kiváló anyakönywezető „Egyetlen betűt sem szabad elírni...” Dabas utcáit róva hallom, hogy a községi tanács szüle­tést, házasságot, halált matri- kulázó dolgozója a nagy szo­cialista forradalom ünnepsé­gén adományozott kitünteté­sek során „kiváló anyakönyv­vezető” lett. Laikus fejjel úgy gondolom azért, mert ami há­zasságot előtte kötnek, az az­tán ásótód-kapáig fel nem bomlik soha. Mi másért lehet­ne kiváló egy anyakönyvveze­tő? Fel is keresem rögvest hi­vatali helyiségében és mind­járt egyszerre két csalódás ér. Nyáry Miklósné ugyanis köz­li, hogy a kitüntető cím és jel­vény, amivel felruházták ugyan az anyakönyvvezetőé, de hivatalosan „Kiváló dolgo­zónak” mondják. Másrészt: — Azzal sem dicsekedhe- tem, sajnos, mintha az előt­tem kötött házasság sírig tartó lenne. Igaz, a bejegyzett válá­sok nagy részét nem az álta­lam vezetett anyakönyvek megfelelő rubrikájába jegy­zem be, hanem azokba, ami­ket még elődeim készítettek. Ennek pedig nem hivatali ténykedésem minősége és sze­mélyem, inkább az az oka, hogy az utolsó három eszten­dőben a fiatalabb házastár­saknál jóval többen, az ötve­nedik életévük körüliek vál­nak. Legtöbbször valami má­sodvirágzás, idősebb-kori sze­relem készteti felnőtt gyere­kek szüleit, a gyakran már nagypapává, nagymamává lett házasfeleket arra, hogy ezüst­lakodalom helyett más karján jelenjenek meg a házasságkö­tő teremben. Egyébként évente, átlag 150 párt ad össze és 50—60 válást jég. ez be az anyakönyvbe. Tudni kell róla, hogy egyi­ke a tanácsházán azoknak a keveseknek, akik már a köz­ségházán is dolgoztak: 1941- ben lett községi tisztviselő. Mostoha apja nem jól bánt vele, elindult hát munkát ke­resni. Az adóhivatalba pályá­zott, oda erkölcsi bizonyítvány kellett és amikot ezért folya­modott a községházán, azt mondták neki, hogy megbete­gedett egy bácsi ideiglenesen felveszik helyettesítésére. Ott­maradt. Írógéphez ültették, marhaleveleket állított ki, ik­tatott, szóval községi írnok lett. A felszabadulás után pedig egyre fontosabb munkákkal bízták meg. A tanácsok meg­alakulása, 1950 óta töménte­len, mi mindent tanult. Min­den évben letett valamiféle vizsgát. Ami azt illeti, sokat is kellett pótolnia, mert csak négy polgárit járt. Most az­után kifejezetten tudományos szintű előadást rögtönöz, el­magyarázza nekünk a család­jog és az anyakönyvvezetés sok csínját-bínját. Hangsú­lyozza, hogy egyetlen betű el­írása milyen nagy bonyodal­mat okozhat. Nem, eddig még nála nem ' fordult elő hiba, pontosan vezeti az anyaköny­vet. Tehát mégis csak megálla­píthatjuk, Nyáry Miklósné ki­váló dolgozóról, hogy kiváló anyakönyvvezető. Sz. E. küdt a tanácsnál. Az elnök minden jóindulata ellenére — tehetetlen volt. Dunavarsány- ban nem épül állami lakás. Mikor tudomására jutott Se­lyem Lajos kétségbeesése, ön­gyilkossági szándéka, utolsó reményként csillantotta fel a kétségbeesett ember előtt: van itt valaki a községben, aki ál­lami lakásban lakik, de házat építtet, éppen most. Mihelyt kiköltözik, megkapják ők a la­kást. Selyem Lajos, aki — hogy gyerekei semmiben se szen­vedjenek hiányt, inkább ma­gától vonta meg az ételt — megnyugodott, remélt. De nemsokára kiderült, hiába. Az állami lakás tulajdonosa a fel­épült új házat jó pénzért bér­be adta, ő pedig továbbra is megtartotta olcsó lakását. Esze ágában sem volt kiköltözni. És nem volt intézkedés, amellyel más belátásra lehetett volna bírni. Az utolsó remény a fellebbe­zés volt a nyilvánossághoz: a legszélesebb körű társadalmi ítélethez, a társadalom belátá­sához. Fellebbezés olyasvala­miért, aminek természetesnek kellett volna lennie. Most mindnyájan dolgoznak. Nyáron kezdték az építkezést. Nemsokára fejük fölött lesz a tető, ne ázzanak az újonnan húzott falak. De nagyon sok még a munka. Az újságcikk nyomán megindult valami. Vállalatok és magánemberek ajánlották fel segítségüket. A helyi tanács OTP útján olcsó telket szer­zett. Elhatározták a házépítést. Naponta kaptak csomagokat az ország minden tájáról, sok­szor névtelenül; gyerekruhát, ágyneműt, takarókat. Mert az sem volt addig. Először a Ráckevei Járási KISZ Bizottság titkára, Tézli Károly jelentkezett. Fiatalok ajánlották fel, társadalmi mun­kában segítenek az építkezés­nél. Az üveges ktsz, ahol a családfő .már tíz éve dolgozik, s ahol szeretik, becsülik mun­katársai és felettesei, szintén felajánlotta segítségét. Az Épí­tőipari KISZÖV, amelyhez tar­toznak, anyagot biztosít, hang­zott az ígéret, amely nem ma­radt puszta ígéret. Padlót, tég­lát, meszet szállítottak a még üres telekre. A vállalat kőmű­ves szakemberei pedig térítés- mentes társadalmi munkáju­kat ajánlották fel. Nyár volt, és lerakták az új ház alapjait. És esténként már nem a régi putriba ment haza a család. Mert a cikk nemcsak az új építkezés gondolatát vetette fel. Lehetetlen volt, hogy Se­lyemék még egy telet át tud­janak vészelni komoly beteg­ség nélkül ugyanazon a helyen. A tanács vezetőinek hosszú utánjárása, rengeteg kilincse­lése eredményeképpen ideigle­nesen beköltözhettek egy há­rom év óta üresen álló házba, melynek tulajdonosa meghalt, s az örökösök azóta is perlik egymást érte. A telken nem volt víz. A Kö­zép-dunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság haladéktalanul ki­küldte embereit. Két hét alatt elkészült a kút, teljesen in­gyen; a Csepel Autógyár sala­kot küldött, a FAÉRT a tető- szerkezethez szükséges faanya­got biztosította. A tetőt tartó gerendák már a helyükön vannak. A Pest me­gyei Állami Építőipari Vállalat adta a gépet, amellyel a sú­lyos vasbeton gerendákat a fa­lakra emelték. S ezzel nem ér­ték be. Látván, hogy kevés a szakember, kőműveseket küld­tek. Azaz ... jöttek ők maguk­tól. Sztancsik István szocialista brigádvezető, Majoros István KISZ-titkár, Molnár Mihály és mások. Szabadságukból vettek ki két napot, hogy dolgozza­nak, segítsenek. Egy ember­nek, akit addig sohasem lát­tak, nem ismertek. De akinek sorsát a szívükön viselik. Ott- jártunkkor éppen a válaszfala­kat húzták. Nem hiszem, hogy a saját házuk építésén gyor­sabban, lelkiismeretesebben dolgoztak volna. Ugyanúgy, .mint Vajda László és Varga Pál a XXII. kerületi Kislakásépítő Ktsz kőművesei, örülnek a kezük nyomán épülő háznak, munkájuk eredményeinek. Mert tudják, nagyobb, igazabb szolgálatot nem tettek még életükben. A ház, amely ideiglenesen menedéket adott a Selyem­családnak, nem éri meg a nagy veszekedést, amelyet az örökösök folytatnak érte. Pa­lota ahhoz képest, amiben Selyemék olyan sokáig éltek, de a gyerekek szempontjából még mindig nem megoldás. Falai minden fűtés ellenére olyan vizesek, hogy a fehér mészen gyöngyözve hullanak le a vízcseppek. Nincs szige­telve. Alapterülete pedig, bár két helyiség van, alig na­gyobb, mint a régi putrié. örül a Selyem-család, mos­tanában többet nevetnek a gyerekek. De az örömbe üröm vegyül; beköltözhetnek-e va­jon még a tél, az igazi fagy előtt? Hiszen olyan régóta várnak már, s lehet, hogy még egy télen át várniuk kell? Az ideiglenes lakásban, ahol villany sincs?! Épül a ház, igaz. Sokan fogtak össze, azért, hogy se­gítsenek, időben elkészüljön. De szervezetlenül, kicsit fejet­lenül. Előfordult, hogy szak­emberek kimentek már reg­gel, de az ígért segédmunka­erő, fiatal társadalmi munká­sok, nem érkeztek meg. Ezért a segédmunkát is a szakem­bereknek kellett végezniük, lassabban haladtak. Máskor éppen fordítva; hozzáértő kő­művesek híján nemigen tud­tak mit kezdeni azok, akik maltert hordani, meszet ke­verni jöttek. S nagyon sok még a mun­ka, az elvégezni való. A hideg pedig már a nyakunkon van. Széllel, hóval. S hogy Selyemék beköltöz­hessenek, még tető és padló kell, belső-külső vakolás, vil­lanyszerelés, üvegezés, bizto­san csukódó zárak; a téli hi­deg kint rekedjen. Kéthetes, jól megfogott, erős munkával be lehetne fejezni a házat teljes egészében. S most, hogy a legtöbb állami építkezést téliesítették, vagy éppen át­adták a kész épületeket, több munkáskéz, szakember szaba­dult fel. Hozzájuk szólunk, mikor ezt mondjuk: a Nép- szabadság cikke nyomán el­kezdődött valami, szeretnénk, és kérjük: fejeződjék is be! Varga Vera Egy nagy nemzedék iskolája Azok a csupa tűz fiatalok, akik a század elején „új időknek új dalaival” történelmünk színpadára léptek, ma a legidősebbek ama közmegbecsülésben élő veterán harco­sok közül, akik a magyar haladásért, a nép ügyéért éltek, s maradandót alkottak. A Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik század című folyóirat nagyszerű eszmékkel és gondolatokkal ismertette meg azt az értelmiségi ifjúsá­got, amely egyre inkább kezdte észrevenni a feudális ma­radványokkal terhelt magyar közélet megújhodásának szükségességét. A haladó lapokhoz és folyóiratokhoz csatlakozó, velük rokonszenvező fiatalok, a korábban jogász, közgazdász, or­vosi és egyéb szakkörökben csoportosuló diákok, mind élénkebben érdeklődtek az általános nemzeti törekvéseket kifejezésre juttató eszmék iránt. Szocialista körök jöttek létre, melyekre ebben az időben Szabó Ervin tanításai gya­korolták a legnagyobb befolyást. Jászi Oszkár, Szende Pál, Czóbel Ernő, Bolgár Elek, Varga Jenő, Fogarasi Béla, Lu­kács György és mások — akiknek többsége később a kom­munista ideológia kimagasló képviselője lett — ez idő tájt váltak a fiatalok hangadóivá, szellemi vezéreivé. Az egy­mást követő szervezkedések, az élénk eszmei csaták, az elmélyült, alapos, nagy érdeklődést kiváltó viták, gyorsan érlelték és differenciálták az értelmiségi ifjúságot. A ha­ladó diákok százai, a polgári radikális és szocialista eszmé­ket valló professzorokat Pikier Gyulát és társait követték. Legnagyobb szellemi műhelyük a Szabadgondolkodkők Ma­gyarországi Egyesülete volt. Ennek fiókszervezeteként ala­kult meg hatvan évvel ezelőtt, 1908. november 22-én Bu­dapesten kétszázötven részvevővel a Galilei Kör. Első kiáltványában az egyetemi oktatás reformjának szüksé­gességét hangoztatta, feltárta, hogy az élet és a tudomány között mély szakadék tátong, hogy önképzés segítségével el kell érni a tudományok megismertetését és megszerette­tését a fiatalokkal. A Galilei Kör elítélte azokat a hivata­los felekezeti egyesületeket, amelyek rossz szemmel nézték az egyetemi hallgatók tudományos érdeklődését, a fiatal értelmiséget szembe akarták állítani a dolgozó osztályok­kal, a társadalmi reformokkal. Amikor kitört a világháború, a galileista fiatalok me­részen szembcszálltak a soviniszta uszítással. Erőteljes ne­velőmunka folyt soraikban, az akkori idők legjelentéke­nyebb progresszív gondolkodói váltották egymást dobogói­kon. Programjuk messze túlment azon, mintsem, hogy csu­pán önképzésükre legyen gondjuk. Tudásukat továbbadták, eljártak a fiatal munkások közé, illegális csoportokat szer­veztek, és csakhamar megkezdték a tervszerű háborúelle­nes munkát, az antimilitarista agitációt, tüntetések szer­vezését. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom még in­kább felélénkítette tevékenységüket, rátértek a tiltakozó és felvilágosító röplapok előállításának és terjesztésének módszerére, Sallai Imre, Kelen József, Duczynszka Ilona, Hevesi Gyula és mások szoros kapcsolatot teremtettek a galileisták és a nagyüzemi munkások között, mindenek­előtt a mátyásföldi repülőgépgyárban, a Weiss Manfréd tölténygyárban Mosolygó Antallal, Mikulik Jánossal, Ma­tusán Jánossal és másokkal. 1918 szeptemberében a galileista diákok elleni bírósági eljárás országos feltűnést keltett. Magatartásuk a tör­vényszék előtt növelte irántuk a háborút elítélő emberek rokonszenvét. Sem a súlyos ítéletek, sem más üldöztetés nem tudta megakadályozni, hogy a Galilei Kör, amely egy nagy forradalmi nemzedék iskolájává vált, olyan kiváló hazafiakat neveljen, akik az 1918—1919-ben lezajlott tör­ténelmi események során s az azt követő időkben népünk minden áldozatra kész harcosainak bizonyultak. V. F. A „Slötyi” halála Az asztal körül négyen ül­tek, négy elszánt összeesküvő, akik fogadalmat tettek Pilis- vörösvár réme, a „Slötyi” ha­lálára. — Nem tűrjük tovább — így az egyik. — Meg kell sem­misíteni. — Minden évben akad ál­dozata. Odacsalogatja őket, s aztán végül — mondja a má­sik. — Ha eljön az ideje, és megtudják mi a szándékunk, mindenki mögénk áll — álla­pítja meg a harmadik. Rejtélyes jelekkel teleírt árkust húznak elő és lassú megfontoltsággal sorban ráír­ják a nevüket: Dr. Lapusnyik András járási tanácselnök, Széplábi János párttitkár, Peller János községi tanácsel­nök és dr. Csörnyei Sándor tervezőmérnök. A „Slötyi” 1939 körül szüle­tett, s ahogy nagyobbodott, mind több ártatlan halálát követelte. Tulajdonképpen öt tő —, a Nagy-, a Kacsa-, a Pálya-, a Kornéli- és a Ci­gány-tó — gyűjtőneve. Ami­kor 1939-ben a Budakörnyéki Bánya beszüntette működését, erről a lapályról nyerték az iszapoláshoz szükséges homo­kot, amivel aztán az üregeket feltöltötték. A felszínen mély gödrök keletkeztek, amelyek a rétegvízzel és a csapadék­kal lassan telítődtek. A bánya beszüntetése megváltoztatta a források addigi útját és azok is ezen a területen fakadtak fel. Nyolc-tíz tölti rendszere­sen a tavakat. Nagyon érdekes közülük például a Pálya-tó esete. Eredetileg futballpálya volt, amit a víz lassan elön­tött, most már másfél méteres szinttel. Az öt tó különálló, egymással sehol nem folynak össze. A Nagy-tó és a Kacsa­tó egyúttal a horgászoké, mi­után a hínárosítás ellen né­hány éve közel négyszáz nö­vényevő amurral telepítették be. Azóta vígan élnek itt, sza­porodnak, néha-néha még ho­rogra is akadnak. A fürdőzők a Nagy-tavat keresték fel, amelynek enyhén lejtős partja csábított a stran­dolásra. Viszont ez áz egyik legveszélyesebb víz, mélysége a nyolcvan centi és.az öt mé­ter között szeszélyesen válta­kozik. A tavak vízszintie kö­zött jelenleg hatvan centi a különbség. A tervezőknek nem kis gondot fog okozni, hogy a különálló egységek egybenyitása után hogyan alakul majd a vízháztartás, megmarad-e a természetes vízellátás, mert ilyen esetek­ben a néhány deciméteres változásra is érzékenyen rea­gál. A mostani változatos — és megfelelőnek tartott — terv alapján a Nagy-, a Kacsa-, a Kornéli-, a Cigány- teljes egé­szében, míg a Pálya-tó fele maradna meg a csónakázók- nak, horgászoknak és ezekben nem lehet majd fürödni. Kár­pótlásul a volt futbalpálya területét, amely 130x70 méte­res, alakítják át korszerű, jól felszerelt stranddá, természe­tesen nem egyszerre, hanem fokozatosan. A víz ötezer für- dőzőt fogadhat egyszerre, s még így is biztosítani tudják az egy főre jutó, megfelelőnek tartott vízmennyiséget. Fekvé­se mindenképpen ideális, mert a legkönnyebben megközelít­hető. Egyik oldalról dombsor védi, vize is a legjobban fel- melegedő. A tó mélyebb, sza­bálytalanabb alakú felétől cö­löpsor választja el a strando- lókat. Ugyancsak itt építik meg a gyermekmedencét kb. hatvancentis mélységgel, azon az oldalon, ahol legkevésbbé cserélődik a víz, s így meleg marad. Ide kerül a kabinsor, az egészségügyi berendezé­sek, míg az ivóvizet a bánya­telep gerincvezetékének meg­hosszabbításával nyerik. Ké­sőbb rendezik a tavak vidé­két, ifjúsági és nemzetközi tá­bort telepítenek. A strand fe­lett terraszosan hétvégi házas területet alakítanak ki a nagy­üzemi dolgozók számára. Az érdeklődés óriási, a jelentkező gyárak kollektív társadalmi és anyagi segítséget ajánlottak fel. A közel három évre szóó munkálatok első ütemét sze­retnék jövő nyárra lezárni. Pilisvörösváron kívül érde­kelt ebben az egész környék; Piliscsaba, Solymár, Pilisszán­tó, Pesthidegkút, Pilisszent- iván és Budajenő lakossága, jó huszonötezer ember, a ki­rándulókat és az átvonuló külföldieket nem is számítva. Pedig már ezek is ismerik a tavakat, a nyáron rendszere­sen 30—40 család ütötte fel itt sátorfáját. íme, így szól Pilisvörösvár rémének, a „Slötyi”-nek ha­lálos ítélete. Talán egy kicsi­vel kevesebb lesz a romanti­ka, de hasonlíthatatlanul nagyobb a biztonság, a higié­nia és a kényelem. k. m. h t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents