Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-21 / 273. szám

nsr «Ecrei '^Mlrtap 1968. NOVEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Edzői mérleg a győztesről , 16 év után ismét a Nemzeti Bajnokságban a hazai pályán veretlen Dunakeszi Vasutas „A Dunakeszi Vasutas élre akar törni” — ezt a elmet ad­tuk az év elején megjelent cik­künknek. Sokan úgy vélték, hogy túlzott a jóslat. Az ered­mények azonban rácáfoltak a kétkedőkre. Mint ismeretes, a labdarúgó megyebajnokság újonca az élen végzett és ki­harcolta az NB lll-ba jutást. A Dunakeszi Vasutasnak 1940- ben volt először Nemzeti Baj­nokságban szereplő csapata, 1952-ben esett ki az NB-s cso­portból, ahová 16 év után is­mét visszaverekedte magát. Pontokról, gólokról — 1967-ben vettem át a csa­pat felkészítését — mondotta Tamási Károly edző. — Az utolsó két év igen eredményes volt, hiszen akárcsak tavaly, most is előreléptünk. Tavasz- szal 24 pontot szereztünk és három ponttal vezettünk nagy riválisunk, Nagykőrös előtt. Ősszel 23 pont termett az együttes számára és 80:25-ös gólaránnyal lettünk bajnokok. A terv: 75 százalékos szerep­lés volt és ezt sikerült túlszár­nyalni, hiszen a megszerezhető 60 pontból 47-et gyűjtöttünk. — Az „első félidőben” 39 gólt rúgott és 16-ot kapott a csapat. A folytatás sokkal ked­vezőbb volt. Negyvenegyszer vettük be az ellenfél hálóját, s nekünk csak kilencet lőttek. A megyei bajnokság 16 csa­pata közül a Bem SE után mi lőttük a legtöbb gólt, és mi kaptuk a legkevesebbet is. Az őszi idényben, hazai pályán ki­tűnően ment a játék. A nyolc mérkőzés gólaránya: 31:1. A góllövésbéú elsősorbán fíoós László jeleskedett, aki negyvenötször vette be az el­leniéi hálóját és a góltermés több mint ötven százalékát ő szerezte. Páncél 12 és Kunstár PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztóseg: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. s. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VU1., Blaha Lujza tér S. Egész nap hívható központi telelőn: 143-1M). 112-220. Gépíró szoba 10 órától lé óráig 110-449, 10 órától 21 óráig 140-447. Titkárság: 131-248. Egyéb szamok: 111-462. 141-258. Előállítja; Szikra Lapnyomda. BudapesL INDEX: 35 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizet hetö bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hirlapüzle télben és a Posta Központi Hírlap Irodánál ,Bp„ V.. József nádor tér 1. íz.). Előfizetési dij 1 hónapra 11 forint. 9 góllal következik. A játéko­sok közül mind a harminc mérkőzésen szerepelt a csapat- kapitány, Kunstár Lajos, és Garamvölgyi Géza, csupán egyszer hiányzott: Kiss és Koós. — A legnagyobb siker a Mo- nor elleni 8:0 volt. Míg a ta­vaszi idény végén a csapaton a fáradtság jelei mutatkoztak,' az őszi hajrában az ellenkező­jét tapasztaltam. 4—3—3-as variáció — Mi a siker titka? — kér­deztük ezután az edzőtől. — Elsősorban a jó kollektív szellemnek, a szorgalmas, ala­pos edzésnek köszönhetjük a bajnoki címet. Sok olyan játé­kos tért vissza Dunakeszire magasabb osztályú csapatból, akik itt kezdték el pályafutá­sukat. Így 1957-ben Jeszmás György keze alatt bontakozott ki Solymosi, Pánczél, Kiss, Koós, Garamvölgyi és Ra- kovszki tudása. Ezek a játéko­sok úttörő- és ifjúsági bajnok­ságot nyertek annak idején. Az együttes a 4—3—3 variá­ciót játszotta. Taktikánk az volt, hogy a középpályán meg­szűrjük az ellenfél támadá­sait, ezután pedig gyors indí­tással bevegyük az ellenfél kapuját. Értékes eredmény, hogy a riválisokat, így Nagy­kőröst és a Csepel Autót ide­genben győztük le 2:l-re. Nagy öröm, hogy hazai pályán veretlen maradt a Dunakeszi Vasutas, csupán három döntet­lent értünk el. Valamennyi játékos a Járműjavítónál dol­gozik. Az egyesület vezetősége minden támogatást megadott. A Dunakeszi Vasutasban a következő játékosok jutottak szóhoz: Koós, Kunstár, Páncél, Hegedűs, Kiss, Garamvölgyi. Szabadi, Libényi, Solymosi. Rakovszki, Schmál F., Erdész. Száraz, Schmál L., Fábián. Vince és Rátki. Az év folya­mán sokat fejlődött Rakovszki. Solymosi, Koós, Kiss és Schmál Ferenc. Évről évre előbbre lépett a Dunakeszi Vasutas, amelynek terveiről az edző röviden csak ennyit mondott: — Az NB 111-ban is sikere­sen szeretnénk helytállni. Solymosi László Tanfolyam Dimavarsányban Az MTS dunavarsányi vízi­telepe nemcsak a vízisportolók részére biztosít felkészülési le­hetőséget, hanem az épületben más sportágak versenyzői is gyakorolhatnak, emellett az új létesítmény különböző tanfo­lyamok rendezésére is alkal­mas. Múlt hétfőn kezdődött és ma fejeződik be a megyei sportvezetőképző tanfolyam, 34 résztvevővel. Szerelés és kerítés Szerkesztőségünkbe küldött levél arról tájékoztat, hogy a Galgamácsai Községi Ta­nács jelentős segítséget nyújt a helyi sportkörnek, ötezer forint értékű szerelést vásá­roltak a labdarúgó- és asz­talitenisz-szakosztálynak. Ezen­kívül tavasszal betonoszlo­pokat adtak a sporttelep be­kerítéséhez s ezt drótfonat­tal egészítették ki. A pálya bekerítését társadalmi mun­kában végezték el a pártoló tagok, valamint a sportoló fiatalok. SAPPORO Elhunyt g sísánc tervszője A Japán Olimpiai Bizottság közlése szerint Heini Klopfer, a világhírű nyugatnémet épí­tész és sísánckonstruktőr 51 éves korában váratlanul el­hunyt Japánban. Klopfer kap­ta a megbízást a Nemzetközi Síszövetségtől az 1972. évi sap- porói téli olimpia sportlétesít­ményeinek megtervezésére, il­letve felépítésére. A teke férfi El végeredménye VÁLLALATOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOK! MAR MOST GONDOSKODJANAK dolgozóik 1969. évi nyári üdüléséről. A Balaton déli partján olcsó és kellemes üdülési lehetőséget nyújtunk Kérjék ajánlatunkat. FIZETÖVENDÉG-SZOLGÁLAT, VIKENDHAZ, KEMPING Balatonszabaditól Balato'nberényig. Csaknem 30 ezer férőhely közül válogathatnak! SOMOGY MEGYEI TANÁCS IDEGENFORGALMI HIVATALA SIÓFOK, Szabadság tér 6. Tel.: 132 Keleti csoport l. Egri Spart. 26 67 383 134 2. Ceglédi Ép. 26 65 603 126 3. Kecsk. MÁV 26 65 286 121 4. Szegedi AK 26 65 411 108 5. Gy. MEDOSZ 26 65 089 106 6. Bp. Postás 26 64 705 106 7. Sz. Postás 26 66 668 102 8. ÉRDÉRT 26 66 620 102 9. Kecsk. Petőfi 26 64 811 102 10. Szeg. Ing. 26 65 837 99 11. KISTEXT 26 63 931 97 12. Szóin. MÁV 26 64 473 96 13. Pénzverő 26 65 884 95 14. DVSC v 26 63 836 62 WK-siker 11:2 A labdarúgó Vásárvárosok Kupájában szerdáin a Megyeri úti pályán villanyfény mellett játszotta az Ű. Dózsa együtte­se az Aris Szaloniki elleni visszavágót. A lila-fehérek fö­lényes, biztos győzelmet arat­va kerültek be a legjobb 16 közé ll:2-es összesített gól­aránnyal. Nem volt nehéz dolga a ma­gyar csapatnak a visszavágón. Szinte edzés jellege volt a ta­lálkozónak. Ü. Dózsa—Aris Szaloniki 9:1 (4:1) ÚJRA ITT a borítékos sportsorsjegy A Magyar Testnevelési és Sportszövetség felkérésére az OTP Sportfogadási és Lottó Igazgatósága az elmúlt évi olimpiai és az ez évi júniusi Sport borítékos sorsjátékhoz hasonlóan november 21-től újabb borítékos sorsjátékot rendez. Lényege ugyanaz, mint az előzőeké volt: a játékos a sorsjegyet az árusítótól meg­vásárolja, s a borítékot fel­bontja. Amennyiben a boríték­ban nyerő sorsjegyet talál, nyereményét a sorsjegyárustól', vagy valamelyik beváltóhe­lyen azonnal felveheti. Ádám búcsúfellépése A hét végén a labdarúgó NB Ill-ban is befejeződik a bajnoki idény. A bogiak szom­inokok a vízben A hét vége egyik kiemelkedő hazai sporteseménye lesz a vízi­labda-bajnokcsapatok Európa Ku­pa tornájának budapesti csoport- mérkőzés sorozata. Az eseménnyel kapcsolatban a házigazda FTC- vezetősége szerdán sajtótájékozta­tót tartott. Az eredeti csoportbeosztást a mexikói olimpián tartott ülésen megváltoztatták, így került össze a magyar bajnok román, lengyel, csehszlovák és bolgár ellenféllel. — Biztosak vagyunk a továbbju­tásban, hiszen az első két helye­zett kerül a csoportból a közép­döntőbe — mondta Gyarmati De­zső edző. — Annál nehezebb lesz azonban a helyzet a továbbiak­ban. A középdöntőket Moszkvá­ban és Belgrádban bonyolítják le, ott már csaknem azonos képessé­gű csapatok játszanak. A külföldiek ma érkeznek Bu­dapestre. Göttingeni győzelem A női kosárlabda-bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának első for­dulójában Göttingenben lépett elő­ször pályára a VTSK együttese. A magyar bajnok jó játékkal 62:46 (30:18) arányú győzelmet aratott a Göttingen 05 együttese ellen. A visszavágó november 29- én lesz Budapesten. Titkárnői munkakör betöltésére GÉP-GYORSIRÓI munkában és IRODAI MUNKAKÖRBEN gyakorlott munkaerőt KERESÜNK; „BUDAI NAGYVÁLLALAT" jeligére a kiadóba. Állami gazdaságok, F? tsz-ek, háztáji qazdálkodók á] számára egyaránt nél- f külözhetetlen a £$. „PÖRÖLY" Univerzális őrlő. morzsoló, takarmány­előkészítő kisgép Morzsol és őröl, egy- időben vagy külön-kü- lön. Nagy kapacitású. Üzembiztos. Magyar szabadalom. Jótállás. RAKTÁRRÓL, AZONNAL LESZÁLLÍTJUK. A kívánt szemcse­nagyságban, lisztfi­nomságig őröl kukori­cát. gabonát, száraz­takarmányt. Egy óra alatt 200 kg kukoricát morzsol, a nedvesség­tartalomtól és a rosta­lemeztől függően 40— 90 kg-ot őröl. A „PÖRÖLY” ŐRLŐ M I N Ő S t G 1 Forqalomba hozzák az AGROTRÖSZT MEGYEI AGROKER VÁLLALATAI baton játsszák mérkőzésüket az ÉRDÉRT Népfürdő utcai pályáján. Két Pes-t megyei játékos nemcsak az idei év­től, hanem a labdarúgó-pá­lyafutástól is búcsút vesz a szombati találkozón. Ádám Lajos 33 éves kapust, aki 1950 óta őrzi a bagiak hálóját, s 14 év óta Isaszegről jár át sportolni, valamint a 31 éves Deme Miklóst 17 éves pályafutás után most búcsúztatják társai. Deme nem hagyja abba a sportte­vékenységet, az egyesület ve­zetőségében dolgozik majd. A sorsjegy most is két részből »11: a borítékból és a sorsjegyből. A sorsjegyeket úgy hajtogat­ták, a borítékokat úgy zárták le, hogy sem észrevehetetlen felbontással, sem egyéb más módon ne lehessen megállapí­tani azt, hogy a borítékban nyerő, vagy nyeretlen sorsjegy van-e elhelyezve. A borítékos sorsjegy ára változatlanul 4 forint, színe barna, a nyeremények ugyan­csak változatlanok: 50 000, 20 000, 10 000, 5000, 1000, 500, 200, 100, 50, 20, 10, 8 forintosak és a díjmentesen újabb sors­jegy húzására jogosító „újra húzhat” sorsjegyek. A nyerő sorsjegyeken a nyereményösszegeket nettó összegben tüntették fel és így azokat a levonás nélkül fizetik ki. A nyeretlen sorsje­gyeken „nem nyert” megjelö­lés van. A sorsjegyek a totó­lottó kirendeltségekben, szel­vényárusítóknál, állami és ma­gántrafikokban, földművesszö­vetkezeti boltokban, takarék- szövetkezetekben kaphatók. A nyereményeket 500 fo­rintig a szelvényárusító a helyszínen, 500 forint felett OTP-fiók, vagy totó-lottó ki- rendeltség fizeti ki. A Pest megyei állami Építőipari Vállalat heti 44 órás munkaidővel, magas kereseti lehetőséggel AZONNAL FELVESZ kőműves, ács-állványozó, lakatos, asztalos, villanyszerelő, műköves, burkoló, autószerelő, vízvezeték és központi fűtésszerelő, bádogos^ szigetelő, hegesztő, vasbetonszerelő, festő, üveges szak- és betanított munkásokat, továbbá kubikos, szállító- rakodó és általános segédmunkásokat. Munkásszállás van. Szociális juttatásokat nyújtunk. Útiköltséget téritünk. öt napos munkahét, kiemelt munkahelyeinken 8%-os kiemelt pótlékot fizetünk. JELENTKEZÉS o vállalat Munkaerőgazdálkodásán» Budapest XXI, Kiss János altábornagy u. 19—21. K A VCST Gödöllői Gyáregysége FELVÉTELRE KERES. orosz—német tolmácsot» nagy gyakorlattal rendelkező techni­kusi vagy mérnöki végzettségű technológusokat» valamint részletszerkesztőket és rendészetet. TOVÁBBÁ KERESÜNK MEG: esztergályos, lakatos, hegesztő, marós, villanyszerelő szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat (férfi) és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyáregység személyzeti főosztályán. Rózsa gyönyörű faj­tái színgaranciával kaphatók Palkó ker­tésznél. Budapest, XV.. Csillagfürt u. 8. Kérje díjtalan árjegy­zékemet. Elveszett Nagykőrö­sön, leánykollégium körül (Konzerv Isko­la) fél barna kesztyű. Megtaláló a kollégium- ban adja le. __________ G yakorlott gyors- és gépírónőt alkalmaz a Nagykőrösi Városgaz­dálkodási Vállalat, - Mentovlch u. 12. szí önindító, dinamó, gyújtómágnes, feszültségszabáiyzó javítását rövid határidőre vállaljuk. Csepel UE—28 traktor indítóját azonnal cseréljük, javítjuk. Garanciális ideje 6 hónap. MIR-KÖZ Autóvillamossági részleg, Budapest X., Kelemen u. II. AZONNALI BELÉPÉSRE KERES szövőátképzős, női betanított munkás, női, férfi segédmunkás munkakörbe jelentkezőket a HPá Soroksári Gyára Budapest, XX. kér. (Soroksár) Marx Károly út 294. Albérletet hozzá­járulással biztosítunk. Azonnali felvételre ke­resünk 1 fő tervező- mérnököt a Vízügyi Építő Vállalat Közpon­ti Gépjavító Üzemébe. Jelentkezés Vecsésen a gépjavító üzem munkaügyi irodájá­ban. Bérezés meg­egyezés szerint. Az EIVRT Vákuum­technikai Gépgyár (Bp. IV„ Szilágyi u. 26.) felvételre keres: esztergályos, marós, géplakatos, mechani­kai műszerész, vil­lanyszerelő, kőműves szakmunkásokat, Illet­ve betanított munká­sokat. Továbbá segéd­munkásokat. 6 órás munkára fiatalokat. gépészmérnököket, gyors- és gépírókat, önálló bérelszámoló­kat, csökkentett mun­kaidőben foglalkozta­tott fényezőket, galva nizálókat, öntvénytfsz tftókat, női betanított munkásokat. Jelentke zés: naponta 8—14 óráig. Közlekedés: 43- as, 47-es, 84-es, 96-0* autóbusz. I2res, 12 a villamossal. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szent­endrei Gyára (Szent­endre. Dózsa György út 34.) azonnali be­lépésre felvesz több éves gyakorlattal rendelkező gyors- gépirót. Csökkentett munkaidő. Munkás­szállót. üzemi étke­zést biztosítunk. A Nagykőrösi Város­gazdálkodási Vállalat (Mentovich u. 12. sz.j megvételre keres hasz­nálható állapotban le­vő önjáró szalagfű­részt. Ajánlatukat a vállalat elmére kérjük megküldeni. Befecskendező szi­vattyú, önindító dina­mó javító részlegünk vállal minden típusi felújítást, javítást és beállítást. Rákóczi Mtsz, Ráckeve (Pe I megye). Telefon: 62. A

Next

/
Thumbnails
Contents