Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-21 / 273. szám

1968. NOVEMBER 21., CSÜTÖRTÖK

f*

MF.i.

MA:

Polgári védelmi kiállítás Gödöllőn

Ma délelőtt Gödöllőn a Ganz Árammérőgyárban négynapos polgári védelmi kiállítás nyílik. A bemutató gazdag 1 anyaggal, fotókkal, makettekkel és egyéb szemléltető eszközökkel illusztrálja, hogyan védekezhet a lakosság az atom-, biológiai és vegyi fegyverek hatása ellen.

Legutóbb Vácott 14 ezren, Szentendrén három és fél ezren tekintették meg néhány nap alatt az érdekes bemutatót, amelynek sikere nyomán a polgári védelem megyei parancsnoksága vándorkiállítást szervezett. Ezt láthatják mától az érdeklődők a gödöllői üzemben. Remélhetőleg olyan helyet is találnak a rendezők, amely a bemutatónak nagyobb nyilvánosságot is biztosít.

BISZTRÓ AZ ÚTSZÉtEN

A Jászberényi úton, Ceglédtől hét kilométerre új bisztró csalogatja az arra járókat.

A Vörös Csillag Termelőszövetkezet itt felépült szép, új kultúrházában a bisztróhelyiség kiadó volt. A szövetkezet elnöke felajánlotta az fmsz- nek és a Róna Vendéglátóipari Vállalatnak. A Róna volt a gyorsabb.

Csegezi András bisztróveze- tJ6 nem kis büszkeséggel mesélte, hogy a reggel hattól este kilencig nyitva tartó üzlet átlagos havi forgalma százezer forint. A különféle italokon kívül többféle meleg ételt is kaphat a fáradt vándor, a tsz dolgozói pedig itt kapnak üzemi kosztot. Szombaton és vasárnap zene van és a bisztró már bevezette közkedvelt helyi italspecialitását: a „Csillag koktélt”. Az új bisztró — telitalálat.

Tanulságul

Nem nagy ügy

A tahi Vöröskő étteremben panasz&odnak, hogy másodéves szakácstanulójuk hónapok óta elsőéves fizetését kapja. Szóvá tették azt a szövetkezet központjában, ahol meg is ígérték, hogy a legközelebb visszamenőleg kifizetik.

Sérelmesnek tartják az esetet az étteremben a kollégák, mert tanulójuk nagyon ügyes. Specialitása, a Vöröskő palacsinta, a vendégek kedvence. Természetes volna tehát, hogy azt a fizetést kapja, ami jár neki.

„Nem nagy ügy”, hogy Fidel Irén 141 vagy 178 forintért dolgozik, a differercia mégis kedvét szegi. Ügy érzi: nem méltányolják igyekezetét és szakmaszeretetét. A különbség harminchét forint. Az Óik: adminisztratív hiba. Az ügy: hétköznapi apróság. Egy embernek mégis fáj. Az ilyen jé- lentéktelen apróságok derítik- felhőzik mindennapi életünket.

erejére szükség volt, hogy bizonyos befolyásos politikai körök visszakozót fújjanak, hogy a Keresztény Demokrata Párt szócsöve, az II Popolo, már csak abban bízott: „úgysem engedik ‘ki őket...” mármint minket, Magyarországról.

„Kiengedtek” bennünket, mert az olasz kommunistáknak, az olasz munkásoknak volt erejük a magyar csoport meghívásához. S élve ezzel a meghívással, körülnézhettünk Olaszországban, megfordulhattunk jó néhány városban, beszélhettünk egyszerű emberekkel, munkással és paraszttal, beszélhettünk orvossal és fiatallal, kommunistával és pártonikívülivel. Ezért beszámolónktól hát ne várja az olvasó, hogy túlnyomórészben az olasz táj, a városok, a műemlékek szépségéről szóljon. Láttuk Velencében a Canaie Grande-t, de megnéztük mögötte a szűk sikátorokat is, ahol tenyérnyi, sötét üzletekben készült „Velence szépségé”, láttuk a tengert, de láttuk azt a halászt is, aki rap mint nap vízre szállt, hogy szerencse kísérje a hálóiát. Láttuk az éoítőmunká- sokat is, akiknek életében r'isha lehet jelzőnek használni a pompás szót. Láttunk pvümölcs- és sző' flipeteket, c'e o'asz házakat is, ahol a szobából az istállóba egyeneA TORONY TÖ VÉBEN

AZ EMBER természetes szokásai közé tartozik, hogy magasra megy, ha távolba akar tekinteni, s közeire, ha a részleteket kívánja szemügyre venni. A rész és az egész megismerésének optikai nézőpontja aligha lehet azonos, mint ahogy a torony tövében állva is irdatlan nagynak látja azt az építményt, mely távolról gyufaszállá zsugorodik. Csakhogy nem mindegy: mikor áll a torony tövében, s mikor távolodik. Akkor-e, amikor szükség van rá, vagy tetszése szerint. A filozofikus fejtegetések nagyon is prózai körülmények között hangzanak el, a Telefongyár Bugyi községben levő gyáregységében, néhány olyan munkással beszélgetve, akik régóta — a gyáregység létrehívása óta — itt dolgoznak. A torony ebben az esetben a gyár létrejötte, az egészen más célokat szolgáló épületek, terület fölhasználása az ipar céljaira, az úttörők nehéz hetei, hónapjai; ettől távolodtak el évek során, s így kisebbeden egyre jobban az a torony, melyre lassan már mások nem is emlékeznek, csak azok, akik itt voltak alapjainak lerakásánál. Márpedig ők egyre kevesebben vannak, itt sem ismeretlen a fluktuáció, s itt is szorongat a munkaerőhiány.

MIÉRT FILOZOFÁLGATUNK? Lényegében attól serkentve, hogy a gyár, s a hozzá hasonlók nemcsak adott körülményeik terhét viselik, hanem — s nem is kis mértékben — a múlt, a hagyományok kincsét is nélkülözik. Az egyik munkás például mély sóhajok közepette azt mondja, hogy sűrűn hallani, s nem kis büszkeséggel, hogy: a Lángban dolgozom; a MÁVAG-ban kezdtem harminc éve, ma is ott vagyok; az Északi Járműjavító adja a kenyeret, s így tovább. Ám kitől hallani — mondja, s ide szól a sóhaj —, hogy a Telefongyár B gyáregységében dolgozom? Illetve: hallani éppen lehet, amikor a munkahelyét diktálja be valaki, de büszkeséggel aligha ejti ki bárki is. Messze Van már a torony, kicsinek, jelentéktelennek tűnik, aligha fűződik hozzá érzelmi szál, a most munkára jelentkező ember dehogyis bajlódik azzal, hogy a gyár múltját kutassa, az érdekli, mennyi lesz a pénze, mit kell érte csinálni, milyen a főnök, megfelelőek-e a munkakörülmények? A nagy, tekintélyes múltú gyárakban az egész légkör olyan, hogy kényszerít a múlt erkölcsi tőkéjének megbecsülésére, s annak tudomásul vételére, hogy itt nem akárkik dolgoztak és dolgoznak, hanem a magyar ipar- történelem egy élő darabja a gyár. Itt azonban..."— s egy keserű legyintéssel félbemarad a mondat.

sen vezet az út*.. Láttuk, tapasztaltuk, hogy az édes gyümölcsű narancsfák alatt szebb holnapról álmodik a nyomor.

Még csak nem is a haladó olasz polgárság neorealizmu- sát akarom beszámolóm alapelvének megtenni — hanem azt a szemszöget, amellyel egyedül lehet és érdemes, sőt értelmes nézni ma egy országot, különösen, ha a néző egy szocializmust építő országból érkezik — kapitalista viszonyok közé. De legyünk igazságosak: ha akartunk

volna, se nézhettük volna más szemszögből az olaszhon mai életét, egy olyan országnak az életét, ahol két és fél évezred kövein járva, mindenütt és minden időben találkoztunk az új kor kovácsaival: a kommunistákkal.

Kevés volt az idő: száz hónap is kevés lett volna. Ezért hát teljességet se kívánhat tőlem senki, csak benyomásokat, amelyek azonban — remélem — meghatározó értékűek, lényegre mutatóaik.

... És most, kedves olvasó, induljunk útra, a vonat már robog, már elbúcsúztunk a bécsi Süd-Bahnhoftól is: még húsz perc és feltűnnek az Osztrák-Alpok első nyúlványai ...

(suha)

(Folytatjuk)

TIPIKUS GOND EZ, nagy

figyelmet érdemel. A hagyományok ugyanis, bármennyire megfoghatatlannak tűnnek, igen fontos szerepet játszanak egy-egy gyár, vállalat életében, s vitathatatlan, hogy valóban nemes erkölcsi kényszert sugároznak azokra, akik új emberként kerülnek be a közösségekbe. Legyünk őszinték: o gyárak nagy többségében nincs is törekvés arra, hogy ápolják a múltat, a jó hagyományokat, erősítsék azt a tudatot, hogy itt dolgozni rang, nem ugyanaz, mint másutt. Még olyan, apró jelei sincsenek e törekvéseknek, mint például a Csepel Autógyárban, vagy Dunakeszin, a járműjavító vállalatnál, ahol néhány ügyesen elhelyezett tábla, jelszó adja tudtul a gyár, a vállalat megtett útját, elért eredményeit. A legtöbb helyen a napi „verkli” hangja elnyom minden mást, csak az a fontos, hogy az éppen soron levő feladatot végrehajtsák.

Fehér hollónak számít napjainkban az olyan üzem, mint a Ganz Műszer Művek Áram- mérőgyára Gödöllőn, ahol sok mindent tettek és tesznek azért, hogy a valamikori fővárosi üzem nagy hagyományai

— kiváló tudósok, nagy tudású szakmunkások, bátor kutatás például — átörökítődjenek a közben vidékre települt üzem dolgozóiba is, sőt, gyarapodjanak tovább. Valamikor nagy szó volt például bekerülni a Ganz valamelyik gyárár ba, munkát kapni a vasútnál s így tovább. Szó sincs arról, hogy az akitori okokat — például a munkanélküliséget — mint pozitív tényezőket értékelnénk, de azt bátran állítjuk, hogy a rang, egy-egy munkahely tekintélye, vonzása nem volt elvetendő kapitalista praktika, nem szégyen tehát folytatása sem.

SAJNOS, NAPJAINKBAN hetvenöt vagy százesztendős fennállás kell ahhoz, hogy egyáltalán kiderüljön valami a gyár múltjáról, eredményeiről. Sűrűn megtörténik, hogy egy-egy nagy sikerű termék eredőit lehetetlen kinyomozni, még az évet is csak hosszas keresések után tudják megmondani, amikor gyártani kezdték. Azután: megintcsak hosszas kutatás kell ahhoz, hogy megtudja az ember, kik voltak azok a nevesebb műszakiak, akik ugyan már régen nem dolgoznak a gyárban, sőt többségük örökké pihen, de akik találmányokkal, más műszaki megoldásokkal sokat lendítettek a gyáron. Nem őrzik, ápolják az ilyen emberek emlékét, le a legtöbb helyen — személyes tapasztalatból mondhatom mindezt — azt sem tudják megmondani, hogy 1945-ben kik kezdték az újjáépítést, mikor indították meg az első gépeket, stb. Sem a szakszervezeteknek, sem a gyárak műszaki könyvtárának nem terjed ki ilyen fontos kérdésekre a figyelme, s a múlt ezernyi emléke kallódik el, tűnik a múltba, azok emlékével együtt, akik erejük, tehetségük javát építették be a gyár történetébe. Nincs gyári múzeum, ahol — nehogy reprezentatív tárlókra és helyiségekre gondoljon bárki is!

— szerény körülmények között legalább megőriznék egy- egy jelentős műszaki emléküket. terméküket, annak modelljét, a tervezők nevével, a rövid születési krónikával. Erre sem idő, sem pénz, sem ember ... Erre. Mert ne tűnBUDAPEST

Szerdán Budapesten megkezdte ülését a KGST köny- nyűipari állandó bizottsága. A tanácskozáson részt vesznek Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői, s megfigyelőként jelen van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselője.

jék szerénytelenségnek: minden üzemnek, ahol csak jártam, szívesen tudnék tanácsot adni arra, homnét is szerezhetnének „erőforrásokat” e feladatra. Nem is az anyagiszemélyi körülmények miatt mennek veszendőbe ipartörténeti értékű kincseink, hanem azért — bármennyire is nyers a fogalmazás — mert senki sem tartja lényegesnek, érdemesnek foglalkozni vele. Ez nem téma az üzemekben!

Szép számai vannak ma már a megye területén olyan létesítmények, mint a Dunai Cement és Mészmű, a Duna- menti Hőerőmű Vállalat, a Dunai Kőolajipari Vállalat, melyek építése nem szűkölködött — sajnos — drámai eseményekben sem, s melyek egész története — hiába hangzik frázisként — hős költemény. Tizenöt—húsz esztendő múlva már ki is emlékezne minderre? Pedig: emlékezni kell! Megőrizni a múltat, annak legjelentősebb alakjait és eseményeit, mert a jövendőnek csakis ez adhat erkölcsi kincseskamrát, ösztönzést. ez adhat példaképet, útmutatást. Érdemes és szükséges is „bajlódni” ezzel; ne úttörőgyerekeknek kelljen kisillabizálni évtizedek múltán, hogyan is volt, mi is volt. Ezernyi modem eszközünk van ehhez: hangszalag, film, mikrofilm stb.

A TORONY TÖVÉBŐL indultunk eL Manapság úgy érezzük, hogy mindannyian a torony tövében állunk, s ezért aligha gondoljuk, hogy egyszer mi is, az idő is eltávolodik onnét. Pedig: így lesz. S azért mert így lesz, őrizzük meg olyannak a tornyot, amilyen: magasnak, szépnek, nemes építménynek, melyet az emberi tudás, akarat, szorgalom emelt.

M. O.

Az Országos

Földművcsszövetkezeíi Tanács kereskedelmi szakbizottságának ülése Cegléden

Cegléden ült össze tegnap az Országos Földművesszövetkezeti Tanács kereskedelmi szak- bizottsága. A tanácskozáson — melyen részt vett Molnár Károly, a SZÖVOSZ elnökhelyettese és Szikszai Sándor, a Pest megyei MÉSZÖV elnöke is — főként azt vizsgálták, mit tettek a fogyasztási szövetkezetek a reform bevezetése óta eltelt nyolc-tíz hónap alatt a falusi lakosság jobb ellátása érdekében.

A választ az a két írásos jelentés adta meg, amelyeket a közelmúltban végzett országos vizsgálódás tapasztalataiból állítottak össze. Ezekből, de a vitából is kiderült, hogy a szövetkezetek többsége helyesen értelmezi a nagyobb önállóságot, igyekszik öntevékenyen dolgozni és keresi az áru- beszerzés útjait a választékbővítés érdekében. Az értekezlet választ adott a fogyasztási szövetkezetek érdekképviseletével összefüggő több vitás kérdésre is. A tanácskozás után a részvevők megtekintették az ország legnagyobb szövetkezeti üzletkombinátját: a Ceglédi Áruházat.

Az ülést Apró Antal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, a KGST végrehajtó bizottságának állandó magyar képviselője nyitotta meg. Az ülésen B. Machacsova, a KGST könnyűipari állandó bizottságának elnöke, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fogyasztási javak ügyeinek minisztere elnököl.

A KGST könnyűipari állandó bizottságának ülése

.*5

Ötven éves a párt

Történelmi küldetés

Negyedik esztendeje lángolt Európa. Magyarország, mint az Osztrák—Magyar Monarchia tagja, részt vett a gyilkos, az uralkodó osztályok érdekeiért folyó háborúban. S az eredmény? Tíz és tízezrek oktalan halála a lövészárkokban, sanyarú kínszenvedése a hadifogolytáborokban; idehaza pedig éhínség, nyomor és kíméletlen terror.

Érthető, ha a néptömegek körében, de elsősorban a szervezett munkásság körében, egyre fokozódott az elégedetlenség. 1917-ben több, mint nyolcvanezer magyar katona- szökevényt fogtak el. Még ugyanebben az évben százezer ember tüntetett a Városligetben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példát mutatott, biztatást és bátorítást ad'ott a magyar forradalmi tömegeiknek.

Ki áljon e tömegek élére? Ez volt azoknak a hónapoknak a legdrámaibb kérdése. A Szociáldemokrata Párt? Már képtelen volt rá. Vezetésében többségbe kerültek azok az erők, amelyek beérték volna engedményekkel, reformokkal. A reformok és engedmények azonban nem hoztak volna alapvető változást. A történelem már napirendre tűzte a háború azonnali befejezését, a monarchia megdöntését, a függetlenség kivívását, a nagybirtokrendszer felszámolását, a demokratikus szabadságjogok megszerzését. Ilyen történelmi körülmények között a válságból csupán egyetlen kivezető út lehetséges: ha a munkásosztály elsöpri az egész régi rendet és a politikai hatalom meghódításával a saját kezébe veszi sorsa intézését.

Hogy mennyire megérett az idő a nagy politikai változásra, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyetlen nap alatt győzedeüneskeideít az őszirózsás forradalom. A szociáldemokratákból, a Károlyi pártból és a polgári radikállíökból alakult kormánykoalíció történelmi feladata az lett volna, hogy felszámolja Magyarországon a feudális maradványokat és megvalósítsa a polgári demokratikus forradalom célkitűzéseit. A forradalom győzelme után azonban hamar kiderült, hogy a kormánykoalíció tömegbázis és szervezett erő hiányában képtelen úrrá lenni a helyzeten.

Üj, erős, forradalmi párt megalakítása vált tehát szükségessé. Olyan párté, amely elméleti felvértezettségéveí, szervezeti és cselekvésbeli egységével képessé teszi a forradalmi tömegeket, hogy ne csak ösztönösen szálljanak szembe a burzsoázia ellenforradalmi cs konszolidációs törekvéseivel. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának feltételei az erre éretté vált talajon, a tömeg- mozgalmak fellendülése és a baloldali vezetők útkeresése, a Szociáldemokrata Párt hivatalos politikájával és proletárjellegét elvesztő szervezeteivel szemben, a forradalmi erőket tömöríteni igyekvő szándék révén jöttek létre.

Lenin írta a Nagy kezdeményezés című művében: „... azoknak, akik nehezebb feladatokat akarnak megoldani, akik a kapitalizmust akarják legyőzni, elég kitartással kell rendelkezniük száz meg száz új harci módszer, eljárás, eszköz kipróbálásához, hogy ilyenformán kidolgozzák azokat, amelyek a legalkalmasabbak”.

A magyar munkásosztály már a múlt század hatvanas éveiben létrehozta első szervezeteit, amelyek 1918-ig különböző fejlődési fokokon mentek át. a marxista tanulóköröktől a parlamenti harcra is alkalmas szociáldemokrata szervezetekig. E sokszínű fejlődés vezetett el végül is ahhoz a történelmi tetthez, hogy Kun Béla vezetésével a Szov- jet-Oroszországból hazatérő magyar hadifoglyok, a baloldali szociáldemokraták és a forradalmi szocialisták 1918. november 24-én megalakították a Kommunisták Magyar- országi Pártját, amely magáénak vallotta a marxizmus—Ie- ninizmus eszméit és történelmi küldetésének megfelelően

felismerte és képviselte a munkásosztály érdekeit, tudatosan vezette harcát. Olyan pártot szerveztek és indítottak el történelmi útjára, amely azóta is dacol minden viharral és halad előre a maga győzelmes útján.

A Kommunisták Magyar- országi Pártja történelmi jelentőségű megalakítása után a párt szervezetei egymás után alakultak, jóllehet a párt elsőrendű feladata nem a szervezetek megalakítása, hanem a tömegek megnyerése volt. A forradalmi központ, a főváros közelsége nagy kisugárzó hatást gyakorolt. Néhány héttel a párt budapesti megalakulása után már Pest megye különböző falvaiból is érkeztek a pártalakításról szóló híradások.

A Vörös Újság 1918. december 12-i száma közli, hogy az aszódi repülőgép- gyár munkásai elhatározták csatlakozásukat a kommunista párthoz. Néhány nappal később pedig már ezt olvashatjuk a Vörös Újságban: „Az aszódi szervezett munkásság 1918. december 17-i gyűlése egyhangúlag kimondja, hogy a jelen társadalmi rend megérett a megdöntésre és egyedül a munkásság képes arra, hogy szervezetten átvegye a hatalmat a munkásság és a földtclen parasztok tanácsainak diktatúrája útján. Ebben az irányban odaáilunk a Kommunisták Magyarországi Pártjához”.

A példa egyre több követőre talált. A Kistarcsai Gépgyárban a munkásság a kommunisták oldalára állt. Üllőn a helyi szociáldemokrata szervezet testületileg belépett a kommunista pártba. A tököli földmunkás szervezet gyűlésén a résztvevők kimondták csatlakozásukat a kommunista párthoz és új, kommunista vezetőséget választottak. És hasonló híreket olvashatunk Galgamá- csáról, Szobról, Zebegény- ről, Galgagyörkről és más falvakról is.

Szinte hetek alatt nőtt, terebélyesedett a Kommunisták Magyarországi Pártja és vált jelentős erővé az ország életében. Miért? Mert a munkásság és az agrár- proletariátus egyre inkább felismerte, mi lett az októberi polgári demokratikus forradalom vívmányaiból. Rádöbbentek arra, hogy helyzetükben, elsősorban anyagi életfeltételeikben, de politikai jogaikat illetően sem következett be alapvető változás.

Megyénkben, még a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, két jelentősebb forradalmi tettet hajtottak végre a kommunisták vezette munkások. Előbb Aszódon foglalták el s vették köztulajdonba a repülőgépgyárat, majd pedig Aszód, Bag, Hé- vízgyörk és Kartal felfegyverzett agrárproletárjainak az élére állva sajátították ki a báró Schossberger-féle uradalmat.

Pártunk ötven évvel ezelőtt elindított harcának mindenkori célja az volt, hogy a tőkés-földesúri hatalmat a munkásosztály hatalma, a kapitalista kizsákmányolást a kizsákmányolástól mentes szocialista társadalom, az imperialista rabságot a nemzeti függetlenség váltsa fel. E jelszavakkal indult harcba pártunk 1918 őszén és rövid néhány hónap alatt meghódítja a munkásosztályt, a dolgozó nép többségét, 1919. március 21-én kikiáltotta a Magyar Tanácsköztársaságot.

Pártunk fél évszázados történetének nagyobb része a burzsoáziával és az imperializmussal vívott szakadatlan és ádáz osztályharcok közepette telt el. A győzelmeket időnként vereségek, a helyes lépéseket tévedések és kudarcok váltogatták, de a párt mindig hű maradt történelmi hivatásához, ahhoz az úthoz, amelyet megalapítói választottak öt évtizeddel ezelőtt.

Prukner Pál

\