Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-13 / 266. szám
iwr Mere kJűrltm 1968. NOVEMBER 13., SZERDA A GYÉMÁNTDIPLOMÁS A falakon kör-befutó, g mennyezetig érő polcokon könyvek, könyvek. íróknál, művészeknél, egyszóval értelmiségieknél tett látogatások nyomán írt riportok nagy része így kezdődik. Ez is, de nem a sablon, a könnyű és kézenfekvő megoldás kedvéért. Más színezetet kap ez az elcsépeltnek ható mondat, ha megmondjuk, milyen könyvek! Szentgyörgyi Gusztáv éppen most emel le egyet-kettőt megmutatni. Munkájáról, hosszú életéről kérdezem, .« így, hogy könyveit, fordításait mutatja, könnyebb válaszolni, mint szóval. És iga- zabb is így, amit mond vele. Szakkönyvek. Illusztrációkkal, módszertani leírásokkal. Az egészséges embernetc érthetetlenek, idegenek. Általában valami megmagyarázhatatlan rossz érzés fog el valamennyiünket, ha e szót halljuk, gyógypedagógia. S ha sejtjük is, ritkán gondoljuk végig, mit jelent munkában, áldozatvállalásban, türelemben és szeretetben ez a hivatás. Mert csak elhivatottak, csak rátermettek végezhetik a beszédhibások, siket- némák, vakok, értelmi fogyatékosok tanítását. Talán túlzottnak hat mindez, de bárki ugyanezt érezné, ha Szentgyörgyi professzor elbeszélését hallgatná most hatvan év pedagógiai tapasztalatairól, a küzdelemről: a mindennapos örömökről és kudarcokról. Végül, kicsit maga is megbánva ékesszólását, bölcsessége, s a megfontolt mesélő álarca mögé húzóldik, s szikáran életének fontosabb eseményeit, dátumait kezdi mondani. A Dózsa György úti lakásból messzire távolodunk. Az újságíró kérdésére válaszol, mikor elmeséli: apja vasutas volt, s sűrűn helyezték egyik állomáshelyről a másikra. Három reált Pesten járt, de.hfim fejezhette be, akkor ismét i költöztek, Lévára. Itt azon- i ban nem volt, csak gimnázium, s nem fűlt a foga a latinhoz. Ezért inkább a különbözetit és a felvételi vizsgát vállalta, hogy a tanítóképzőben tanulhasson tovább. — Már negyedévesek voltunk, mikor Hercsuth Kálmán, a körmöci siketnéma intézet igazgatója nyilvános előadást tartott az ott folyó oktatásról a városházán. A magával hozott gyerekek példázták eredményeiket. Engem nagyon megfogott az, hogy a teljesen siketnéma gyerek megértette, amit mondtak neki, s igaz, nem tökéletesen, de beszélt is! Hogy ezt el lehet érni! Mikor végeztem, azonnal a Gyógypedagógiai Főiskolára jelentkeztem, Pestre. 1906-bar, kaptam meg a diplomát, s mivel az első élményem a siket- némák tanítása volt, mikor megkérdezték, hova akarok menni, azt mondtam, Vácra. Ott, akkor már nagyon szép intézet működött. Kicsit elgondolkozik, talán neki is hihetetlen, hogy oly sok év eltelt azóta. — Vácott töltöttem a fél életemet. Harminchat évig voltam ott. Először tanár, majd igazgató. Nagyon szerettem ott dolgozni. Háromholdas, gyönyörű kertünk volt. És korszerű felszerelésünk. Sok külföldi látogatónk jött tapasztalatcserére. Egy svájci intézet igazgatója azt mondta, boldog lenne, ha náluk megvolna mindaz, ami itt. Persze, tanártársaimmal együtt nagyon sokat törtük a fejünket, napról napra továbbfejlesztettük a módszereket, új eszközöket gyártattunk, melyek megkönnyítették a gyerekeknek a tanulást. Egészen nagy műveltségre is szert tudtak tenni felnőtt korukig. Éppen- pgy tanítottunk minden tantárgyat, mint az általános iskolában, amellett, hogy a beszédórák, a beszélni tanulás foglalta le idejük legnagyobb részét. A pesti Gyógypedagógiai Főiskola nemrég múzeumot nyitott, amely a gyógypedagógiai oktatás fejlődését mutatja be. A múzeum ötlete Göl- lesz Viktoré, a főiskola igazgatójáé, aki tanítványa volt Szentgyörgyi Gusztávnak. Az anyagot is ő állította össze, nem feledkezve meg Szentgyörgyi Gusztáv találmányairól, a betűdobozról, az oroszból fordított szakmunkáiról, az általa szerkesztett olvasókönyvekről. S Göllesz Viktor, az egykori tanítvány beszél arról is, amit idősebb pályatársa csak futólag érintett. Szerénységből, vagy csak azért, mert olyan természetes, hogy nem is kell részletezni. ' Mikor rákérdezek, akkor is csak ennyit mond: — Ha az ember egyszer már belekóstolt abba, mi az, hogy tanítani, nem tudja abbahagyni. És nem munkaidőben, kötelességszérűen csinálja, hanem állandóan, szinte nem is tudatosan. Az idősebbek még emlékeznek a váci moziban tartott előadásaikra, ahová alig lehetett bejutni, ha nem foglalták le időben a helyet. A szakma sem felejti el, hogy első kezdeményezői között volt a Siketnémák oktatása című lap létrehozásának, s később maga is szerkesztette. S nem elégedett meg, később bekapcsolta a publikációba a vakok tanárainak egyesületét, majd 1932-ben, elnökké választása után az egyesületet Gyógypedagógiai Tanárok Országos Egyesületévé szervezte, bővítette, s nemsokára megjelent az általa szerkesztett, első ilyen szakmai jellegű folyóirat, a Gyógypedagógia. Hogy mennyire hiányzott, kellett már ez a szaklap, bizonyítja, hogy ma is megjelenik havonta, átvészelte az idők változását. Szentgyörgyi Gusztáv nyolcvanhárom éves. S a lapnak ma is munkatársa, oroszból fordított szakcikkei és gazdag tapasztalatait összefoglaló tanulmányai nagy érdeklődést váltanak ki. Régebben napilapnál is dolgozott, a Váci Hírlapnál. A siketnémák tanításáról, a beszédhibások kezeléséről tartott rádióelőadásai nyomán az egész országból kapott kérdező és hálás leveleket. 1941-ben állást ajánlottak fel neki a pesti Gyógypedagógiai Főiskolán, s ezután már az újabb nemzedékeket készítette fel, nevelte, ennek a hivatásának a gyakorlására, szeretetére. Harminchat év gyakorlati és elméleti tapasztalatait adhatta át. S emellett, tizenhat évig a VII. kerületi Tanács tagja, majd végrehajtó bizottsági tag volt, társadalmi munkában. S amit megint nem ó, hanem Göllesz Viktor említ: a főiskolán 16 — én sem akartam hinni a fülemnek — munkaköre volt egyszerre. Szentgyörgyi Gusztáv ma is dolgozik. ír, fordít. Most, szeptemberben kapta meg, több, mint hatvan évi gyógypedagógiai munkálkodásáért a gyémántdiplomát. Varga Vera Süttő és Neszmély környékén Agyagpiramisok Jelentős — eddig még ismeretlen — lelőhelyeket fedeztek fel a dorogi járásban a régészek Komárom megye régészeti topográfiájának elkészítésével kapcsolatban. Kutatásaik során Süttő és Neszmély környékén például 15 óriási méretű, még érintetlen halomsírra bukkantak. A régészek becslése szerint a 20 méter átmérőjű és 5—6 méter magas agyagpiramisok körülbelül 3000 évesek és sírkamráikba valószínűleg nemzetségfőket, hadvezéreket temettek el. Két Árpád-kori földvár is előkerült — ugyancsak Neszmély és Süttő határában. Dedikált fényképek Három év óta érdekes hobbynak hódol Márián Zoltán, a szegedi József Attila Tudományegyetem joghallgatója: állam vezetők, világszerte ismert személyiségek dedikált fényképeit gyűjti. Gyűjteményét a magyar párt- és kormányvezetők dedikált fényképeivel alapozta meg, de már birtokában van többek között V. Olaf norvég király, Harold Holt, a tengerben életét vesztett ausztráliai miniszterelnök, továbbá a Maldive szigetek szultánja és a dalai láma dedikált fényképe is. Győzött az ecseri násznagy Tudja ön, hogyan készül az ecseri násznagypecsenye, hercegnő burgonyával és pirított gombával? Vagy milyen ízeket kínál az orjaleves eperlevéllel és az erdélyi töltött vesepecsenye bihari mártással? A választ az érdeklődők Tahitótfalun, a Vöröskő Étteremben kapták meg. Itt rendezték meg ugyanis a Pest megyei fogyasztási szövetkezetek szakácsainak vetélkedőjét. Huszonhét étel „nevezett” a versenyre, s bizony volt dolga a zsűrinek, míg a különbnél különb íz- harmóniák közül kiválasztotta a legjobbat. A versenyt végül is — a hazai „pálya” előnyét élvezve — Fischer László, a Vöröskő Étterem szakácsa nyerte a következő összeállítással: vadászfalatok; börzsönyi vaddisznópecsenye; somlói galuska. Dicséret illeti azonban a többi szakácsot is, annál inkább, mivel csaknem valamennyien pályakezdők: egyikük életkora sem haladja meg a harminc esztendőt. A legtöbb dicséretet mégis Varga Ferenc mesterszakács kapta, aki nagy tudásával, tapasztalatával segítette a versenyzőket. — Az volt a célunk, hpgy a külföldi és belföldi vendegeknek megmutassuk: a vidéki konyha is mindent tud. Remélem, hogy a következő versenyeken — a jövőben évenként megrendezzük a szakácsok vetélkedőjét — az étlapon szerepelnek majd olyan régen elfelejtett, a magyar konyha legszebb hagyományait képviselő ételek, mint a kaszásleves, a pandúrleves, vagy a felvidéki korhelyes gombaleves. (túri) „A mi megyénk szülötte“ A fővárosi csárdában földiekkel találkoztam véletlenül. Lehettek vagy tizen. Országos értekezletre utaztak fel, és a jól végzett nap után öblögették a torkukat. A népzenész szinte az asztalukhoz telepedett. Virágos, rózsás volt a hangulat — a mottója pedig az, hogy nem lehet a.... megyeiekkel kikukoricázni. A beszédtémák is akörül forogtak, hogy ilyen általuk véghezvitt bravúrra, mint a mai, más megyeiek képtelenek lettek volna. Ok szerezték meg a többi előtt a híres gyár fiókját és azt a tudóst, amelyikből csak egy van az országban, sőt, talán az egész világon sincs hozzámérhető koponya. „No, érthető — jegyezte meg valaki — ő is a mi megyénk szülötte.” Imponáló volna ez a megyeszeretet, megyei sovinizmus, ha valódi értékeket valós mércével mérne. Tetszik ez a megyei büszkeség, ha az emberi helytállás, a becsület mezején elért sikerek láttán fakad. A megyéből kikerült híres ember, politikus vagy tudós, művész neve, fénye visszahat a megyére. Érdemes is, szabad is vele büszkélkedni. Példaképpen állhat „idézhető” az iskolákban, hasznos segítő lehet a nevelésben. De, ha hivalkodnak, kérkednek vele megmakacsolja magát: a jó igazságérzéküek felismerik, „ahá, itt ezt túldícsérik” s ez már gyanús. Mitagadás a megye szülötteinek ez a számontartása, a velük való dicsekvés egyáltalán nem öncélú — egyre inkább terjedő — szokás. Aki sok híres embert dícsér, „Ez is a mienk, ö is a mienk, Ezt is jól ismerem, Az is jó cimborám volt, ha erre jár mindig benéz”, az már egy kicsit maga is különbségi, hírességi jogot előlegez önmaga számára hallgatói körében. És kap is. Hivatkozni lehet tehát a híres ember — sokszor bizony nem is létező — barátságára. Ebből következik, hogy ki is használható ez a hivatkozás a NEV-re, NEVEK-re. Gyakran anélkül, hogy a NÉV, a NEVEK tudnák, hogy őket emlegették, mint legfőbb biztosítékát a sikernek, „ha ö szól az ügy el lesz intézve”. Az igazak álmát alusszák éppen, esetleg csak nyugtalanul megfordulnak ágyukban, nem is sejtik: tudatátviteli kísérlet történt. Szerencsére sikertelen kísérlet, Hiszen sok ember megelégszik a hivatkozással, hisz a hivatkozónak, bizalmába fogadja anélkül, hogy sor kerülne a Protektor beavatkozására. Legtöbbször az ügy elintéződik a maga normális útján. Nemegyszer azonban \tényleg megpróbálják a megye nagy szülöttei segítségét igénybe venni volt barátai, ismerősei. Egy-egy közép vagy nagyobb vezetőnek a heti munkaidejéből tekintélyes részt elvesznek szülőfaluja, szülővárosa, szülöjárása, szülőmegyéje, magán- vagy közküldöttei. Ebben a segítségkérésben — elismerem — nincs semmi elítélendő, ha ez nem megy a „sportszerűség” rovására, más megyével, várossal vagy kollektívával szemben. Elítélendő, ha ez érdemtelen vagy éppen szükségtelen előnyök szerzéséért történik. Van Leningrádban a Szmolnijban Lenin dolgozószobájában egy kép, ahol Lenin három szibériai paraszttal beszélget. A kép címe „Kijárók”. Nos, az akkori kijárók jó ügy érdekében- jöttek nagy földijükhöz — a helyi forradalom gondjában, bajában osztoztak és kértek segítséget. Természetesen ezt „soron kívül” meg is kapták. Az ilyenfajta kijárás előtt szívesen szemet huny mindenki. Ez nem megy mások rovására, csak a haladás javát szolgálja, megyére való tekintet nélkül. Jó tehát, ha számontartjuk kisebb-nagyobb kiválóságainkat, de ne feledjük, más megyének is éppen olyan, vagy hasonló kiválóságai vannak, mint a miénknek. Akik saját megyei ide, saját megye oda, vállvetve dolgoznak minden megye — az egész nép ügyéért. Ez lehet mindnyájunk büszkeségének az alapja. Alexa Ferenc KÖNYVESPOLC T oulouse-Lautr ec A XIX. század második felének nagy festészeti forradalKabala hetes A világ legdrágább könyve Joseph Foret könyvkiadó Wölben készült el „a világ legdrágább könyvével” (kétmillió frank), amely egyben a legnehezebb is: drágakövekkel kirakott fém borítólapjával együtt 210 kilót nyom. „Az atomkorszakban mindenkinek ismernie kellene az Apokalipszist, Szent János látomásainak könyvét” — mondja Joseph Foret, aki hű maradt az Apokalipszis 7-es számhoz: hét képzőművész és hét író közreműködésével készítette el könyvét, amelyet hét országban hordozott körül. Most hétesztendős utazása végeztével, az „Apokalipszis” visszatért Franciaországba: hétmillió ember látta körútja során. Foret a Vatikánban is bemutatta 1963- ban, amikor is fél órán ái beszélgetett XXIII. János pápával. Annak idején a könyv kinyomtatásához kétmillió frankot kellett kölcsönvenni. A hét év alatt rendezett kiállítások bevétele csak a kölcsön kamatát és az útiköltségeket fedezte. A kölcsön visszafizetéséhez el kellene adni az „Apokalipszist”, azonkívül megfelelő helyet kellene biztosítani számára Párizs környékén. Joseph Foret elmondta: „Az amerikaiak 2,5 millió frankot ajánlottak fel érte, a japánok ötmillióért is megvennék. Mindkét ajánlat megoldaná az összes problémáinkat, de az „Apokalipszis” hét évet jelent az életemből és ha külföldre adnám el, ez olyan lenne, mintha magam mennék száműzetésbe”. ma, az impresszionizmus művészei között az egyik legegyénibb alkotó Henri de Toulouse- Lautrec volt. Regényes életét a Moulin Rouge című filmből és könyvből jól ismeri a magyar közönség is. A századfordulón élt művész mindenekelőtt ragyogóan szellemes, gunyoros, fanyar művészete révén vált világhírűvé. Első arcképsorozata korán, az 1882—85-ös években készült, és már akkor megmutatkozott az a törekvése, hogy a dolgok és a jellemek mélyére akar nézni. A század utolsó évtizedének kezdete új témakört ad a művésznek: a Montmartre-ot. Az apacstanyák, kis butikok, zenés kávéházak lesznek a fiatal művész mindennapi mulatságai. Innen válogatja modelljeit, ezeknek levegője árad arcképeiből, grafikáiból, több alakos képeiből egyaránt. Az érdekes művészegyéniség életét, viaskodását a kifejezési eszközökkel, s nem utolsósorban a tartalommal, Haraszti- né Takács Marianna tanulmánya ismerteti a Corvina Kiadó most megjelent Művészeti Kiskönyvtár-sorozat legújabb kötetében. — K — RÉSZLETVÁSÁRLÁSÁT HELYBEN INTÉZZÜK!
