Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-13 / 266. szám

1968. NOVEMBER 13., SZERDA real «cm &€ívlnn Sajnálom szegényt... Néhány nappal ezelőtt, egy beszélgetés kapcsán akaratla­nul is az ismert sláger címe jutott eszembe: Sajnálom sze­gényt ... Akit sajnálni kell: konzerv­gyári üzletkötő, magas, szem­üveges, középkorú férfi. Mar a hivatalos tárgyalás befejezé­se után újságolta a termelő- szövetkezet elnökének: — Házat építünk rövidesen... Három szoba, összkomfort... — Sok a pénzed... — ug­ratta tréfálkozva az elnök. — Százezer... — fogta ko­molyra a dolgot az üzletkötő. — Abból aligha telik ki ná­rom szoba ... — állapította meg tárgyilagosan az elnök. — Azt én is tudom. De a fe­leségem pedagógus. Száznegy­venezer forint kamatmentes kölcsönt kaphat. Azzal már nekivághatunk ... Kétszáznegyvenezerrel már valóban. — Csakhogy ... — nem tud­tam magamoan tartani észre­vételemet —, akinek százezer forint alaptőkéje van, az alig­ha tarthat igényt száznegyven­ezer forint kamatmentes köl­csönre . . . — Hogyhogy nem? — hőkölt vissza a fotelben. — Nem ildomos dolog — fo­galmaztam nagyon udvaria­san. — Aztán miért? — szalad magasra a szemöldöke. — Ki­nek mi köze hozzá, hogy ne­kem van százezer forintom? A feleségem pedagógus. Neki jár a száznegyvenezer. Evi­dens, nem? — Jár? — szólt közbe most már az elnök is. — Természetesen. — Talán mégsem... — kí­séreltem meg az ellenvetést. — A rendelet nem úgy szól, hogy minden pedagógusnak jár a kamatmentes kölcsön! Tudo­másom szerint a megyében évente mintegy félszáz pedagó­gus kaphatja meg. Igénylő pe­dig háromszor annyi is lenne, ha nem több. — Az én feleségem is igény- jogosult ! — Százezer forint kezdőtőké­vel? — Ahhoz senkinek semmi köze — jobb érve nincs. — Látszólag. Csakhogy az ál­lam nem azért biztosít száz­negyvenezer forint kamatmen­tes kölcsönt a pedagógusoknak (amiből bizonyos idő után harmincötezer forintot el is en­ged!), hogy kielégíthessék luxusigényeiket. Ez ilyen kis országban túlságosan nagy luxus lenne. Azoknak a peda­gógusoknak kíván Lehetőséget biztosítani a letelepedéshez, akik tízezer forintnál többet semmi körülmények között sem tudnak összekuporgatni. — És mi — fortyan fel az üzletkötő —, akik évek óta gyűjtögetünk, mi már ne is építhessünk? Csak azért, mert másoknál takarékosabbak va­gyunk? — Ezt nem mondta senki. Az OTP minden házépítőnek biz­tosít kölcsönt. Csak éppen nem kamatmentesen. — Ez felháborító — pattant fel helyéről az üzletkötő. — De majd én megmutatom! — mondta, majd sértetten beült autójába. Ez valóban felháborító! „Saj­nálom szegényt”, amiért végül mégis csak csalódnia kell. .. Kínálat 15 958 - kereslet 8197 Változatlanul több a munkahely, kevesebb a munkakereső Pest megyében A Pest megyei Tanács mun­kaügyi osztályának kimutatása szerint ez év első három ne­gyedévében a járási és vá­rosi tanács munkaügyi cso­portjainál összesen 2373 férfi és 5824 női munkakereső je­lentkezett. Az előbbi esztendő ugyanezen időszakában alig valamivel kevesebb, 2300 férfi és 5238 nő keresett munkát. Beszélő számok nincsenek önmagában ez a statisztikai adat is keveset mond. Beszé­lő számok nincsenek, csak megszólaltathatók. A munka­helykeresők viszonylag cse­kély növekedése például azt bizonyítja, hogy hatósági se­gítség nélkül is sokan elhe­lyezkedtek. Múlt év első ki­lenc hónapjában a tanácsok­nál jelentkezett munkakereső férfiak jelentős része, össze­sen 2035, idén 2097, a nők kö­zül alig valamivel kisebb arányban, 4373, illetve 5260 talált munkát. Ügyszólván ki­vétel nélkül elhelyezkedett valamennyi munkakereső szak­munkás. A 18 éven aluli 369 fiú és 1346 lány közül pedig tavaly 304, illetve 1104 kapott munkát, idén 358 fiú és 1627 lány közül 318, azaz 1499. Fiatalkorú, vagy idősebb férfiak általában gyorsan és könnyen helyezkednek el, mert vállalnak bármi adódó mun­kát, a családban élő lányok többsége szintén. A 18 éven felüli nők viszont lehetőleg a lakóhelyükön keresnek mun­kaalkalmat, ami faluhelyen természetesen gyéren akad. Zömmel az iparban A tanácsoknál jelentkező munkakeresők zöme az iparban kíván dolgozni. Mezőgazdasá­gi , munkaerő-keresletet, az ál­lami gazdaságok és tsz-ek rit­kán jelentenek be. Idénymun­kára is többnyire az előző esz­tendőkben már náluk dolgozó­kat szerződtetik, még az előző évi gazdasági munkák befeje­zése után szóban megbeszélt megállapodás alapján. A me­gye területén működő kisebb- nagyobb ipartelepek munka­erő-kereslete ellenben annál nagyobb, amint azt a vizsgált időszakban a tanácsok munka­ügyi csoportjánál bejelentett munkahelyek száma mutatja: 1967- ben: férfiak nők számára 7131 8079 1968- ban: 8572 7386 Ez év első három negyedé­ben tehát összesen 15 958 mun­kahelyre 8197 munkakereső ju­tott. A számokat összevetve megállapítható, hogy a mun­kakereső férfiak fejenként há­rom és fél, míg a nők 1,7 mun­kahely közül választhatták ki a számukra legmegfelelőbbet. Miután a jelentkezések és a munkahely-bejelentések túl­nyomó része a megye öt váro­sából származik, a munkake­resők nagyjából lakóhelyükhöz közel helyezkedhettek el. Meg­állapítható mindenesetre, hogy Pest megyében a munkaerő­kereslet alakulása rendkívül kedvező helyzetet teremt a munkavállalók számára — a számok tükrében. A megye területén el nem helyezkedő dolgozók részére egyébként a főváros ipara nyújt munkát. Nyilvánvaló, hogy éppen ezért üres a me­gye területén annyi munka­hely, ami viszont egyes ipar- vállalatoknak okoz állandó gondot. Például többek között a Dunai Cement- és Mészmű, a bugyi Telefongyár, a két százhalombattai nagyüzem, s főleg., a ^extUgy&sJs. .és építő- ipariiválialatok kapuja mindig JUBILEUMRA: vasúti kocsi Hiába ér véget a munkaidő Dunakeszin a MÁV Járműja­vító Üzemben — mégsem fe­jezi be mindenki a munkát. Az üzem KISZ-bizottsága el­határozta, hogy a KMP és a KIMSZ megalakulása 50. év­fordulója tiszteletére terven felül és társadalmi munkában készítenek egy vasúti kocsit. A 6 és fél ezer órás külön munkaidőben nemcsak a KISZ-tagok, hanem a szerve­zeten kívüli fiatalok is részt vesznek. A vasúti kocsit no­vember 19-én délután ünne­pélyesen adják át a járműja­vító üzemben. nyeztetik el az embert. És amikor megérkeztem Prágá­ba, az írószövetségben azon­nal közölték velem, hogy saj­nos, Danek éppen a reggeli gyorssal utazott vissza Po­zsonyba. Ez a hír, valamint hogy a cigarettám a szállóban felejtettem, egy kissé moró- zussá tett. Mindenesetre a nőtől udva­riasan bocsánatot kértem, ma­gyarázatképp azt próbáltam hebegni: — Azt hittem, hogy itt a Vencel téren egyedül vagyok, jóllehet sokezer ember sürög- forog, nyüzsög itt. A nő nemigen akarta elfo­gadni ezt a kibúvót, mert ajkbiggyesztve búcsúzóul eny- nyit mondott még: — Szép kis ember lehet maga, ha egyedül így beszél, vagy így gondolkodik. Amikor végül Pozsonyban megtaláltam az írót és már megittunk néhány korsó sört, a kritikusokra terelődött a szó. Akkor ő is mondott né­hány cifraságot, de azonnal magyarázattal szolgált. — Tudja, kedves kolléga, mi írók annyit törjük a fe­jünket, annyit szenvedünk, vajúdunk, amíg néhány szép gondolatot és szép szót meg­szülünk, hogy munkaszünet­ben kimondottan jólesik egy kis kikapcsolódás, trágárság. Remélem, maga megért, kol­léga úr — léptetett elő en­gem az író. Akkor nagyon sajnáltam, hogy az a Vencel téri hölgy ezt nem hallotta, talán neki jobban hitt volna. VARSÓ Életem legszebb, de legne­hezebb hete volt, amit Varsó­ban töltöttem. A Kurier Pols­ki szerkesztőségében úgy fo­gadtak, hogy aznap többször is megkérdeztem, nem tévesz­tettek-e össze valakivel? — Nem, nem! — mondták komoly arccal, és némi értet­lenséggel néztek rám, buta kérdésem miatt. Minden áldott napot reggel hat órakor kezdtünk és min­den áldott nap dolgoztunk. Idegen városok, üzemek, intézmények, egykori hősi várak romjai, ma is pompázó kastélyok, paloták, Chopin szülőfaluja, színházak, hang­versenyek, mintha ringlispil- ben ült volna az ember, csak forogtak az órák, a napok, a színek, az események. Elláto­gattunk természetesen több szerkesztőségbe is. Meghí­vottak voltunk a városi párt- bizottságra és közben persze ettünk többször is naponta. De minden este 8-ra vissza­tértünk Varsóba, a Grand Hotelba. És akkor jött a vodka. Akár a magyaroknál, náluk sem kellett semmilyen ürügy. Vagy ha úgy tetszik, születésre, keresztelőre, lako­dalomra, halálra és főleg a magyar—lengyel barátságra iszogattunk. Aztán ott járt éppen Arthur Rubinstein, a lengyelek, az egész világ nagy művésze, nagyon kedves öreg­úr, és ő is, ma is, a lengyel— magyar barátságra issza meg a vodkát. És minden áldott nap haj­nalban lefeküdtem három óratájt. És minden áldott nap reg­gel hatkor újra kezdtük a munkát. De minden áldott reggel más kolléga, új, teljesen friss arc fogadott a szálloda hali­jában, mert az csak termé­szetes, hogy más ember ért a mezőgazdasághoz és ismét más a zenéhez. Szóval, minden áldott nap váltott lovasok lovagoltak egy lovon, egy álló hétig. És ez a ló én voltam. Mert csak ter­mészetes, hogy nekem érte­nem kellett a mezőgazdaság­hoz is, az iparhoz is, a kultú­rához és a vodkához is. Eljött a búcsú napja. Ittunk még egy jó nagyot az örök lengyel—magyar barátságra, Bem apóra és Báthori Ist­vánra, közös uralkodónkra. — Mindennap húsz órát voltam talpon, elvtársaim, ez egy kissé sok volt, bár tudom, hogy ezt az érdekes és ere­deti megoldást ezekkel a vál­tott lovasokkal a szeretet su­gallta — mondtam búcsúzóul a főszerkesztőnek. Azt válaszolta, hogy való­ban az irántam való szeretet diktálta ezt, mert azt akar­ták, hogy e rövid hét alatt sok mindent lássak, tapasz­taljak és természetesen, hogy szórakozzam is. Igazat adtam neki. Idén mi is törlesztettünk valamit, a nálunk vendéges­kedő lengyel kollégánál ebből a barátságból. (suha) (Folytatjuk) tárva-nyitVa a munkakeresők előtt. Csak hét jelentkező Egyes járásokban ugyanak­kor a munkaképes és munkát vállalni szándékozó nők fog­lalkoztatása, annak ellenére, hogy a megye területén az utóbbi két évben éppen eze­ken a területeken kifejezetten nőknek alkalmas munkahelye­ket teremtettek, még nincs teljes egészében megoldva. A szobi járásban legkevésbé. Ugyanakkor a budai járás­ban jóformán csak munkaerő­kereslet mutatkozik. Példának okáért ez év augusztusában a járási tanács munkaügyi cso­portjánál a Dunai Hőerőmű 30, a diósdi Csapágygyár 80, a Mechanikai Művek 100 mun­kást keresett. A Pest megyei Műanyagfeldolgozó Vállalat pedig 20 szerszámkészítő szak­munkást. Mindezen felül 70 főt fővárosi iparvállalatok is igényeltek. A hónap folyamán viszont a csoportnál összesen hét munkaerő jelentkezett. Közülük is öt csökkent mun­kaképességű volt. Sz. E. Alapozzák az ország legnagyobb timföldgyárát Megkezdték az Ajkán épülő új timföldgyár alapozási mun­kálatait. Évi 240 ezer tonna kapacitással ez lesz az ország legnagyobb ilyen létesítménye. A 2 milliárd forintba ke­rülő új gyárban, a tervek szerint, 1972 közepétől már termelnek. Csibék a padláson Járjuk a gazdaságot az el­nökkel, bekukkantunk min­denhová, de az elnök nem akar elidőzni hosszabban se­hol. Pedig nincs mit takargat­nia: az érdi Búzakalász Ter­melőszövetkezet majorjai egyre gazdagabbak. Még az aszály sem tudott ki­fogni rajtuk, búzából például tizenöt mázsát terveztek hol­danként és tizenhetet takarí­tottak- be. AZ őszi árpa termé­se pedig szinte rekordnak szá­mít: húsz mázsát fizetett hol­danként, pedig csak tizenötre számítottak. Dékány István el­nök mégsem büszkélkedik az elért sikerekkel, csak közli, mint tényeket s már indulunk is tovább. — Ez itt a tehenészetünk — mondja később, utunk követ­kező állomásán. — Abban az épületben száz borjút gondoz két nevelő. Ez az épület pedig a tehénistállónk, szintén száz­férőhelyes. Betekintünk, végigsietünk a két állás-sor között, s várom, hogy megyünk tovább, de alig, hogy kilépünk az istállóépü­letből, megáll egy zárt ajtó előtt. — Felmegyünk a padlásra — mondja, s ujja a csengő gombjára tapad. — Magtár? — Nem — ennyi csupán szűkszavú válasza. Többre nem is jut idő, mert nyílik az ajtó, s egy fehér kö­penyes asszony jelenik meg. — Jó napot, elnök elvtárs. Jó napot — köszön felém is. — Jó napot, Berkisné. Min­den rendben? — Rendben — bólint a kö­zépkorú asszony és szélesre tárja előttünk az ajtót, de kulcsrazárja nyomban, amikor belépünk. Előttünk lépcső, hófehérre meszelve, felülről halk, duru­zsoló zúgás érkezik. Aztán, amikor felérünk a padlástér­be, az első látvány, ami fo­gad : hatalmas elektromos kapcsolótábla. És két oldalt: felül üvegfallal zárt csibene­velő, A tehénistálló fölött, at­tól hermetikusan elzárva, egy egészen más világ, A halk, duruzsoló zaj: elektromos fűtő és légkondi­cionáló berendezés. Aztán, egyetlen gombnyomásra, va­lamivel erősebb zaj keveredik hozzá: mozgásba lendül az etetőlánc s a néhány hetes fe­hér csirkehad mindkét olda­lon szinte vezényszóra a kes­keny etető-csatornához tódul. — Nos? — kérdezi az elnök. — Erre nem gondoltam.. — kényszerű a beismerés, de igaz. — Másfél esztendeje még mi sem... — mondja moso­lyogva. — Mi adta az ötletet? — Ne nevessen ki — fogja komolyra a szót —, bármeny­nyire is furcsának találja majd a magyarázatot. Elkor­hadt a tehénistálló tető-gereii- dázata. Jöttek a szakemberek, mondták: új tetőszerkezet kell, vagy lebonthatjuk az egész istállók ' Ha kell, ohét kell, ezen nem lehet változtat­ni. Váratlan kiadás, de tenni ellene semmit nem lehet. Az istállóra szükségünk van, a te­heneket nem csaphatjuk ki a szabad ég alá. Eltűnődik egy pillanatra, csak aztán folytatja tovább. — Csirkeneveléssel kísérle­teztünk már azelőtt is, de nem sok eredménnyel. Nem volt hozzá megfelelő helyünk. A tetőszerkezet felújítása adta aztán az ötletet: mi lenne, ha az istálló padlásterét átalakí­tanánk csirkenevelőnek? Az ötlet megtetszett a gaz­daság vezetőségének, de mi­előtt hozzákezdtek volna, szétrajzott a szakembergárda az ország különböző gazdasá­gaiba. Heteken át jöttek- mentek, hozták az ötleteket, tapasztalatokat. S ezek nyo­mán született a döntés: csi­béket a padlásra! — ötszázötvenezer forintba került az átlalakítás. Több, mint a kétszerese annak az összegnek, amennyibe az új tetőszerkezet megépítése ke­rült volna — magyarázza az elnök. — Vajon megérte-e? Ez a kérdés foglalkoztatott aztán hetekig bennünket. — Mennyivel kezdtek? — Tizenegyezerrel. A Bá­bolnai Állami Gazdaság szál­lította s szállítja azóta is a naposcsibéket. — S az eredmény? t'rT— Kitűfiő. Az elhullás mind­ősszé másfél százalék. S ha hozzáteszem, hogy nyolc Hét alatt érjük el az egy kiló húsz dekás súlyt, nagyon elégedet­tek lehetünk. Nyolc hét alatt százharminc mázsa csirkehúst „állítottunk elő”. Egy kiló csirkén hét forint a termelő- szövetkezet tiszta haszna. — Mennyi az évi „csirke­termelés”? — öt és fél turnus, azaz hatvanezer darab pecsenye­csirke. — Az építésre kiadott pénz tehát már régen visszatérült? — Már a tavalyi két tur­nus után. Búcsúzóul még egy kérdés: — Mennyi a termelőszövet­kezet idei tiszta haszna csak a csirkenevelésből? — Négyszázezer forint... Ehhez még csak egyetlen adat kívánkozik, a három gon­dozónő neve: Berkis József né, Jordáki Bódogné és Mala­ckor Éva, akik egymást vált­va, nyolc óránként vigyáz­zák a tizenegyezer aprójó­szág fejlődését. — prukner — AZONNAL FELVESZÜNK KÖZPONTI TELEPHELYÜNKRE; esztergályos, marós, lakatos, Iv- és lánqheqesztő. motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat. mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat. továbbá férfi segédmunkásokat. KÜLSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE: műszer- és technológiái szerelési munkahelyeinkre (Orosháza. Szeqed környéke Százhalombatta. SzŐny) csőszerelő, központi fűtésszerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat. * továbbá férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás a munkahét és minden második szombat szabad A vidéki munkahelyeken 44 órás a munkahét és minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint Segédmunkások részére hegesztőképzés JELENTKEZÉS A Budapesti Kőolajipari Gépgyár Munkaügyi osztályán: Budapest XVIII., Gyömrői út 79—83. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents