Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-11 / 239. szám
rati MKHI 4 1968. OKTÓBER 11., PÉNTEK MÁVAUT-osok a MÁV-állomáson Vezetőség választás — Gödöllőn Vendégünk: Jurij Scserbak (Tudósítónktól.) A MÁVAUT gödöllői kirendeltségének kommunistái kedden tartották vezetőségválasztó taggyűlésüket a gödöllői MÁV-állomás kultúrtermében. Taunus Béla párttitkár tartott beszámolót. A kirendeltség dolgozóinak 12 százaléka párttag, s közülük csak ketten nem jelentek meg a taggyűlésen, betegség miatt. A kirendeltség jó munkáját fémjelzi, hogy 1966-ban a MÁVAUT-nál immár hagyományos, gépkocsivezetők részvételével tartott KRESZ-ver- seny országos győztese, 1100 versenyző közül a gödöllői Eglesz Oszkár lett. Tavaly a MÁVAUT-kirendeltségek országos versenyét nyerte meg a gödöllői gárda. Az élő szocialista brigádmozgalom is a példamutató kommunisták munkáját dicséri. A titkári beszámolóhoz hozzászólt többek között Gombos Sándor a városi pártbizottság részéről, Tóth Mihály, a vállalat forgalmi osztályának vezetője és Zagyva Lajos, a vállalat párttitkára. Tóth Mihály elmondotta, hogy a gödöllői A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta a fővárosi iparkitelepítés helyzetéről szóló jelentést. A 33 vállalat és szövetkezet közül, amely nem részesül az iparkitelepítési alapból, a vizsgálat szerint három már elköltözött Budapestről, 15 már költözik, a főváros területén belül települt át kettő, 13 viszont még előkészületet sem tett a vidékre költözésre. Az 1970-ig kitelepítésre kötelezett vállalatok és szövetkezetek közül például még semmilyen előkészületet nem tett a költözésre a Csepel Autógyár buszpályaudvar helyének végleges kijelölése megtörtént és a pályaudvar terveit már készítik. Befejezésül a taggyűlés egyhangúlag Taunus Bélát, Bo- czor Tibort és Kiss Istvánt választotta be a vezetőségbe s a titkár ismét Taunus Béla lett. Csiba József Az „Anna Karenina” című film díszbemutatójára Budapestre érkezett szovjet filmművész-delegáció tagjai csütörtökön a Magyar Sajtó Házában újságírókkal találkoztak. A baráti beszélgetés sorait Tatjana Szamojlova, a film címszereplője és Alek- szandr Zarhi rendező a sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolva többek között elmondta, hogy a Tolsztoj-regény filmváltozatán több mint három évig dolgoztak. Az eredmény: Moszkva két legnagyobb mozija hónapokig játszotta telt házak előtt, Japánban rendőrök vigyázták a ! pénztárakat ostromló tömeget, a francia filmszaksajtó oldalakat szentelt a műnek, siker • XIII. kerületi Béke téri telepe, a Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat, a Háztartási Ktsz, a Csillag Ktsz, a Műszaki Textilipari Ktsz és a Kozmosz Ktsz. GYÜRE Kelta sír Pinceépítés közben kelta sírra bukkant Gál István gyürei lakos. A sírból két bronz- lábperec, két üvegből készült karperec, egy másik gödörből edénybe helyezett bronz-fibula került elő. BUDAPEST Elutazott d finn parlamenti küldöttség Csütörtökön délután elutazott Budapestről a finn parlamenti küldöttség, amely Veik- ko Johan Kokkola, a parlament első alelnökének vezetésével egyhetes látogatást tett az országgyűlés meghívására Magyarországon. volt Svédországban, az NDK- ban. Alekszandr Zarhi egy kérdésre válaszolva elmondta: célja a Tolsztoj-adaptációval az volt, hogy a szerelmet, mint a létezés szépségét mutassa be, s ellentmondjon annak a külföldön eluralkodó „stílusnak”, amely a szerelemben csak a szexet ismeri. Tatjana Szamojlova meleg szavakkal emlékezett arra az időre, amikor 1961-ben az AU ba Regiát forgatva Magyarországon időzött. Örömmel hallotta, hogy ezt a magyar filmet 56 ors2ág nézői láthatták. Regényének megjelenése alkalmából két hetet töltött Magyarországon Jurij Scserbak ukrán író. A regény, amelynek „Karantén” a címe, Bojtár Anna fordításában, az Európa „Modern Könyvtár” sorozatában látott napvilágot. A „Karantén” alig ismert világba kalauzol bennünket, egy víruskutató laboratórium falai közé, ahol egy baleset következtében Joser-kórral fertőződik meg öt kutató. Az öt ember három napra együtt marad. Karanténban. A Jóser-kórnak nincs ellenszere. Meg kell halniuk. S e halálra szánt hangulatban feltárul az öt ember élete, múltja. Olyan kérdések elé kényszeríti őket a karantén, amelyek előtt eddig nem álltak még. A halál előtti őszinteségre. Scserbak jó érzékkel nem a legkézenfekvőbb kérdést kutatja: ki a felelős a „véletlen” balesetért ? Regénye mélyebben fekvő, emberi balesetek után nyomoz. Jurij Scserbak harmincnégy éves, író, költő, grafikus — és orvos. A Kijevi Epidemiológiai Mikrobiológiai és Parazitoló- giai Tudományos Kutatóintézet munkatársa. Beszélgetésünk során egy energikus, európai tájékozódású ember képe rajzolódik ki. KÉRDÉS: Hogyan kezdte irodalmi pályafutását? SCSERBAK: Grafikusként. Hucalo regényéhez készítettem illusztrációkat a Literaturnaja Ukraina számára. . KÉRDÉS: És hogyan kezdte orvosi pályafutását? SCSERBAK: 1948-ban az egészségügyi technikumban. De az előbb nem mondtam igazat. Ugyanis sokféle érdeklődésem soha nem volt elválasztható egymástól. Már a technikumban írtam, szerkesztettem és rajzoltam egy szatirikus újságot, és ezt a tevékenységet később “folytattam az orvosi egyetemen is. Ott kezdtem tulajdonképpeni újságírói pályafutásomat. Nagyon jó iskola volt. Azt írtuk, amit akartunk, s hogy az ott kialakult légkör nem volt rossz, az is bizonyítja, hogy azok közül, akik ott indultak, nagyon sokan lettünk hivatásos íróvá. KÉRDÉS: ön hivatásos írónak nevezi magát, de orvosként dolgozik... SCSERBAK: Két éve gondolkozom rajta, hogy orvos maradjak-e. Eddig még nem tudtam dönteni. KÉRDÉS: Miért, a két pálya keresztezi egymást? SCSERBAK: Bizonyos értelemben igen. Ugyanis számomra írónak lenni az nem azt jelenti, hogy öt könyvem megjelenik. Az irodalom egy bizonyos életformát kíván. Olyan életet, mint Tolsztojé vagy, Kafkáé volt, kissé patetikusan fogalmazva: azt, hogy az ember az egész életét az irodalomnak adja. KÉRDÉS: Franz Kafka egész életében banktisztviselő volt... SCSERBAK: Éppen ez az. Az irodalom nem formálisan, hanem tartalmilag követel egész embert. Kafka megteremtette magának a világát. Ilyen világteremtésre vágyom én is. KÉRDÉS: És ez a „megteremtett világ” aí ön véleménye szerint milyen hatással lehet a „külvilágra”? SCSERBAK: Nincsenek illúzióim. Az irodalom keveset tehet, szinte semmit. Faulknert segítségül híva azt mondanám: az irodalomnak meg kell erősíteni az ember lelkét. így hagyunk nyomokat magunk után. A lehetőségekhez képest a legőszintébben, az igazsághoz leghívebben kell képet rajzolnunk arról a világról, amelyben élünk. Hogy ezt később hogyan tudják hasznosítani? Ennek a kérdésnek a kutatása nem a mi dolgunk. KÉRDÉS: Ne haragudjon, ön jó orvosnak tartja magát? SCSERBAK: Minden válasz dicsekvésnek tűnhetne, ezért adatok közlésére szorítkozom. Kandidátus vagyok. Eddig harmincnál több tudományos dolgozatot publikáltam. KÉRDÉS: Ez egyben harminc tudományos eredményt is jelent? SCSERBAK: Igen. KÉRDÉS: .Könyvében a következő sorok olvashatók: „A kozmosz százada! Elektronika! Fecsegők! Falun a gyerekek meg a hasmenésbe halnak bele?.. Kevés a WC, Ukrajna falvaiban alig van fürdő. Ök pedig locsognak — kozmosz!” Ezek a sorok a tudományos kutatás és a mindennapi élet között tátongó szakadékra utalnak. Ha ilyen szakadék van e két szféra között, akkor mi értelme van a tudományos kutatásnak? SCSERBAK: Nehéz kérdés. Magam is éreztem a jogosságát, ezért írtam le ezeket a sorokat. Én azonban orvos vagyok, és ezért látom a haladást. Ez számokkal is kifejezhető. 1910-ben 5 millió gyerek halt meg diftériában. Ami a külső fejlődést illeti tehát, a haladás kétségbevonhatatlan tény, és ez többek között a tudománynak köszönhető. Ami a belső, az emberekben végbemenő fejlődést illeti, ennek a fejlődésnek arányait és ütemét, ez már vitatható... Scserbak regényének gondolati vonulatában éppen ezek a kérdések a legizgalmasabbak. Miközben az öt ember nehéz körülmények között magas szintű tudományos célok eléréséért harcol, saját életüket képtelenek megoldani. Emberi alapproblémákról van szó. Szerelemről, házasságról, barátságról, hűségről. Sorsuk logikáját követve, természetszerűnek tartanánk a tragédiát, amely be fog következni. Do Scserbak regényében nem következik be ez a tragédia. A regény egyik hőse, Ordincev feltalálja a Jóser-kór ellenszerét, s a kutatócsoport tagja: egyetlen ember, Balangyin kivételével, megmenekülnek. KÉRDÉS: Balangyin halála jelképes értelmű, hiszen az C emberi-orvosi lelkiismerete és sorsa között tátong a legmélyebb szakadék. Sokan és többek között én is, mégis úgy véljük, hogy a regénynek ez az optimisztikus befejezése következetlenség, az írásban felvetett gondolatsor végig nen viteléből fakad. Tehát: íróilaj bátortalan, tévedés. SCSERBAK: A „Karantén”-! 1962-ben írtam. Azóta magan is rájöttem, hogy ez gyengéje a regénynek. Most filmet készítettünk belőle, s a filmbe: már minden másképpen történi^. Ordincev alakja nem szerepel benne, és nem találják fel az életmentő vakcinát. KÉRDÉS: Mi tehát az ú. megoldás? SCSERBAK: Nem árulom el. Remélem, a film eljut majc Magyarországra is. Jurij Scserbak regénye, hi bái ellenére vagy éppen hibáival együtt, híradás egy ú: a dogmatikus frázisok és se matikus megoldások eile harcba induló ukrán művészge neráció gondolatvilágáról is. Nádas Péter Ba laton fenyvesen 1970 nyarára beköltözhető, újonnan épülő üdülőtelepen TARSASDDOLÖ-LAKRÉSZEK ELöJEGYEZHETöK. Cím: 2. sz. ügyvédi Munka közösség, Pécs Kossuth u. 22. Tel.: 23—13 Nem harap a hal H árom órája gubbasztanak már a nádas rejtekében. Hajnalban jöttek el az,üdülőből. Négy bottal. És semmi. — Jobb lesz, ha visszamegyünk. — Kinevetnek. — Ma nem harapnak a halak. — Ha beszélsz, elriasztod őket. És tovább várnak a semmibe bámulva. Később: ,— Ne mocorogj. — Én? — Zizzent a nád. — Már hallom én is. Mintha csónak közeledne. s — Még csak ez hiányzott! — Ott van! Látom a nádon át. — Pszt! Megállt. Biztos orvhalászok! — Ezek? Ugyan. Fiú meg lány. — Hogy az a ... — Maradj! Észrevesznek! A lány a csónak közepében állva: — Igazán nem nézel rám? — Nem! — bámul a vízbe a csónak végében hasaló fiú. — Tőlem akár meztelenre vetkőzhetsz, akkor sem nézek rád! — Fogadok, hogy mégis idenézel! f nyúl a háta mögé a lány. Nem '.ehet több tizenöt évesnél. — Elveszted a fogadást! — mered a vízbe a fiú. Egykorú a lány- nyál. — Hatig számolok! Egy... — már meztelen és olyan sima és hajlé- sony, akár a nád. — Kettő... három ... négy ... tudom, hogy nem fcírod ki! — Hiába! — önző vagy! Nem is számolok tovább. Gyere, fürödjünk és ne legyen rajtunk semmi. — Akkor se né... — toyább nem folytathatja, mert a lány beugrik a lóba s a felcsapó víz az arcába tocs- :san. A fiú prüszköl, de állja a szarát. A part felé kormányozza a csónakot, aztán a két kezével evezni sezd. — Vááárj! Ne hagyj . — hallják * lány távolodó hangját. És csend és semmi. — Ma nem harapnak a halak. — Előfordul néha ... — Elő...’— bólint a fiatalabb és kéretlenül mesélni kezd. — A háborút követő nyáron történt. Anna tizenöt múlt, én tizenhat... A nna kihajol a csónakból és a tükröző vízben néz szembe önmagával. Karcsú teste ívként megfeszül. Aztán váratlanul felegyenesedik, hullámos haja az állát súrolja. — Itt még nem csókoltál meg — mutat szája jobb szögletére. Ennyire tisztán és maradéktalanul még soha nem voltam boldog. — Még süt a nap. Szeretnék néhány felvételt csinálni rólad — kérem. — Ezt a délutánt meg kell örökíteni! — Jó — súgja beleegyezően. — Gyere, menjünk beljebb, a nádasba — hív és titokzatos fények ragyognak fel szemében. Már a nádas öleli csónakunk, amikor megkérdezem. * — Evezzek még? — Itt jó — súgja alig hallhatóan és nem tudja leplezni izgatottságát. — Lépj ki... és vidd a gépet is. Eltávolodok néhány lépésnyire. Feláll, félig felém fordul. Szép felvétel lesz. A díszlet a víz és a nád, az ég és a felhők. Méltó háttér An- < na üde és karcsú alakjához. Kattan a gép és máris csavarom tovább a filmet, hogy újra megörökítsem. — Várj! — emeli fel kezét. — Beállítottad? — Igen. — Akkor hunyd be a szemed! — Miért? — Ne kérdezz semmit — szól rám szigorúan, de a hangja erőtlen. Beleegyezem különös kívánságába. — Csak akkor nyithatod ki újra. ha szólok. De akkor azonnal fényképezned kell. Lehet, hogy kézen áll a csónak orrában, vagy csak szamárfület mutat? Annán nehéz eligazodni. Szeszélyes, mint a tó. — Rajta! A nap vakít vagy teste meztelensége? Állok moccanatlanul, mintha hínár fonta volna körül a lábam a tó fenekén. Anna ott magasodik a csónak orrában, két kezét tarkójára téve, fiatal testét nekifeszítve a lobogó nyárnak. A napfény harsogva szikrázik bronzzá égett bőrén. Csak gömbölyű csípője vakít fehérségével. Félbevágott hamvas őszibarack, maggal a közepén. Elkattintom a gépet, aztán sokáig nem mozdulok. Nincs hozzá erőm. Mintha a fürdőruhával együtt az akaratom is vízbe hullott volna. Vajon ő tudja ezt? Ezért ilyen bátor és kacér? Szeretnék elmenekülni és mindent magam mögött hagyni, de a lábaim Anna felé visznek. Már nem áll a csónak orrában, hanem ott hasal a két ülésre tett rácsos lábdeszkán és napozik, mintha egyedül lenne, teljesen egyedül a nádas közepén. Nem tudom megállni, hogy újabb képet ne készítsek róla. A kattanásra felkapja fejét, két könyökére támaszkodik és rámnevet. Olyan csengőn és ártatlanul, hogy ebben a pillanatban nincs más vágyam, csak hogy nézhessem, láthassam meztelenségének kápráztató és lenyűgöző szépségében és egy életre az emlékezetembe véssem. Szóval nem hív. De közeledésemre megálljt sem parancsol. Csak visszahanyatlik, két karja közé rejtve arca pirulását. Szétbomló haja tele van a nyári napfény bódító illatával. Kezem tolvajként lopakodik át a csónak oldalán, egy pillanatra megpihen a gesztenyeszínű fürtök alatt, nyakának enyhe hajlatán. összerezzen, pedig csak a pillantásommal merem megölelni dideregve, izgatottan, dobogó szívvel és sóhajtva. Behajtott tenyerem egyre lejjebb siklik és hozzáformálódik testéhez, mintha tökéletes negatívja lenne lágy hajlatainak és merész gömbölyűségeinek. Bal kezem már a csónak oldalát markolja, csak egy lendület hiányzik még, hogy ott legyek mellette, egymáshoz simulva és összeborulva, de az utolsó pillanatban valami visszariaszt és arra kényszerít, hogy nemcsak a csónakot engedjem el, hanem a tenyerem alatt reszkető lányt is, aki az ismeretlen magasságba vágyik, de aki fél is attól az új élettől, amelynek kezdetét jelentené az a pillanat. Kezem, ha vonakodva is, elválik testétől és ezzel megszűnik a bénító varázs. Gondolataim nekiszilajodnak a fejemben, csaponganak és vég nélkül csaponganak, nem tudom már visszatartani őket. Anna gyerek még. Anna a tanítványom. Nem élhetek visz- sza pillanatnyi gyengeségével. Ne légy bolond! Nem kérted rá! Nem utasíthatod vissza! Az apja rád bízta, felelősséggel tartozol érte! Lehunyom a szemem és megpróbálom elfelejteni karcsú testének csábító képét, de a lezárt szemhéjakon át is világosan látom testének minden vonalát. Nem te akartad így! Nem kényszerítetted rá! Mit állsz olyan bambán!? Cselekedj! Ne várakoztasd tovább! Megállj! Gondold meg jól, mit teszel! Gondolkodni most? Ugyan! Itt fekszik előtted egy lány meztelenül, akit kívánsz és aki kíván téged. Mire vársz még? Ne siess! A szemé'be tudsz nézni azután is? Ne tétovázz! Nyújtsd ki újra a kezed! Érintsd meg a testét ott is, ahol eddig még nem merted. Ha megteszed, többé nem tarthat vissza semmi! Várj! Gondolj a húgodra! Mit tennél akkor, ha őt látnád így egy idegen fiúval? Lassan, tétován, kétségek között vergődve hátrálok. Nem merem kinyitni a szemem, amíg meg nem fordulok. A szívem szorongó nyugtalansággal ver, vizes tenyeremmel hűsítem forró halántékomat. Haragszom magamra és nem merek visz- szafordulni, mert tudom, ha még egyszer meglátom, semmi sem tarthat vissza többé attól, amire mindketten reszketve és félve vágyunk. A fiatalabb elhallgat. És megint csend és megint semmi. — Ma tényleg nem harapnak a halak — mondja később — Jobb lesz, ha megyünk. — Jobb. Hoztam magammal pénzt. — Én is. A keszegsütőnél talán társa és behúzza maga mellé-, a két botot. még kapunk. Prukner Pál A Csepel Autógyár Béke téri telepéről Sajtótájékoztató a szerelemről
