Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-06 / 235. szám

nsr ME«»' *J£írhm 1968. OKTOBER G„ VASÁRNAP A német békeállam születésnapja A baráti Német Demokra­tikus Köztársaság ma ünnepli megalakításának 19. évforduló­ját. A hitlerizmus szétzúzása új lehetőségeket tárt fel Európa népei számára, hogy új, igaz­ságosabb életet, társadalmi be­rendezkedést teremtsenek ma­guknak. (Jj lehetőségek tá­rultak fel a német nép előtt is. A Német Demokratikus Köztársaság polgárai éltek is ezzel a lehetőséggel. Levonták a történelem szomorú tanulsá­gait, leszámoltak a fasiszta, kapitalista múlttal és megte­remtették a történelem első német békeállamát. Az a tény tehát, hogy Európa szívében létezik az NDK, na­gyon fontos tényező földré­szünk és az egész világ béké­je szempontjából. Az NDK kormánya és az or­szág életében vezető szerepet betöltő Német Szocialista Egy­ségpárt állandó feladatának tartja annak megakadályozá­sát, hogy újabb imperialista háború induljon ki német föld­ről. Ezért terjesztettek elő az elmúlt 19 év alatt több mint 150 javaslatot a két német ál­lam kapcsolatainak normalizá­lására. Legutóbb is, körülbelül egy hónappal ezelőtt, az NDK kormánya újabb békés javas­latokkal fordult a bonni kor­mányhoz. Az NDK azonban nemcsak politikailag, hanem gazdasági­lag is egyre fontosabb ténye­ző. Bár korábban ez volt Né­metország iparilag legelmara­dottabb része, az NDK ma már ott van a világ első tíz ipari hatalma sorában. A nép jólét és a kulturális színvonal emel­kedését mutatja, hogy az NDK- ban ma már az összes csalá­dok kétharmadának van tele­víziós készüléke. Az NDK hazánk második legnagyobb külkereskedelmi partnerévé vált. A két testvéri ország népgazdasága számos területen szerencsésen kiegé­szíti egymást. Az évfordulón NDK-beli ba­rátainkkal együtt ünnepiünk mi is, hiszen az ő sikereik egyúttal a mi sikereink is. Fenyegető röplapok (Folytatás az 1. oldalról.) egy tagjának a puskája vélet­lenül elsült. Pénteken a mexikói képvi­selőház megvitatta a diákmeg­mozdulások következtében ki­tört incidenseket s a vita fo­lyamán tettlegességre került sor egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő között. Né­hány perces verekedés után az ellenzéki képviselőt kiuta­sították a teremből. Társai kérésére később visszaenged­ték. A képviselőház egyébként szombati ülésén jóváhagy­ta az utcai zavargások ELUTAZOTT Budapestről J. A. Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere. PORTUGÁL DIÁKOK és más ellenzékiek tüntettek szombaton Lisszabon utcáin. A rendőrség gumibotokkal tá­madt rájuk, s heves ökölharc bontakozott ki. A LÜNENI bányarobbanás áldozatainak száma már 14. NÉGY SZEMÉLYT azonnal végrehajtandó halálbüntetésre ítéltek a dél-kínai Jünnan tar­tományban. AZ ABBÁT ÉS OWERRIT összekötő út mentén a nigériai polgárháború leghevesebb csatája tombol. AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK • villanyszerelő, • hegesztő, • hőszigetelő, • épület-asztalos szakmunkásokat, • kubikosokat, • kubikos brigádokat, • betonozókat, • útépítőket, • csatornaépítőket, • betanított munkásokat és • férfi segéd­munkásokat. FIZETÉS: teljesítménybérben, kiemelt munkahelyi pótlék. Napi háromszori étkezés, szállás, szabad szombat. Jelentkezés személyesen, vagy levélben: DUNAÚJVÁROS, Kenyérgyár út 1. 26. sz. Építőipari V. megszüntetésére hozott rendelkezéseket. Ezek az intézkedések teljes mértékben igazoltak, mert a felforgató tevékenységgel szemben nem a türelem, ha­nem a legerélyesebb határo­zottság a helyénvaló — hang­zik a határozat. Az ellenzéki pártok a hatá­rozat ellen szavaztak és vizs­gálatot követeltek a felelősség megállapítására. Az ellenzék a jelenlegi problémák békés rendezése mellett foglal ál­lást. BUENOS AIRES Eizenstein-kópiák elkobzása Az argentínai rendőrsé; elkobozta Eisenstein „Sztrájk és „Október” című filmjének kópiáit azzal az indoklással, hogy a filmek bemutatása „sértené a kommunistaelle­nes törvényt”. Aranyérmekkel az előítéletek ellen Aranyérmek adományozásá­val veszik fel a harcot Indiá­ban az előítéletek ellen. Mad­ras állam kormánya úgy dön­tött, hogy aranyéremmel tün­teti lei mindazokat, akik más kasztbeliekkel kötnek házas­ságot. Angol hidegvér Íme az angol hidegvér: a 37 éves Arnold Frutin Angliá­ból útban Párizs felé repülő­gépével egy pályaudvar köze­lében lezuhant. Ezt követően a kettétört repülőgép roncsain keresztül besétált a közeli pá­lyaudvar büféjébe és ott ká­vét, majd szendvicset rendelt magának. A NÉMET DEMOKRA­TIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN törvényes ünneppé vált hús­véthétfő és pünkösdhétfő. A SAJTÓ JELENTÉSEKET HELYESBÍTVE Barnard pro­fesszor kijelentette, hogy nem Blaiberg esetére célzott, ami­kor arról szólott, hogy máso­dik szívátültetést hajtana vég­re olyan betegen, akinek s~rr- vezete kiveti az új szívet. I V'SO«»7i/fcí>fl a .. fitítl-t't r-htt/fi" Az amerikai elnökjelöltek - városról városra Nixon és Humphrey, a két vezető jelölt ezen a héten mindketten arra összpontosí­tották erőfeszítéseiket, hogy Wallace harmadik párti je­lölttől próbáljanak szavazókat elhódítani. Wallace különösen erős támogatással rendelkezik a déli államok fajvédő fehér lakosságának soraiban. Humphrey a Tennessee ál­lambeli Knoxville-ben azzal vádolta Wallace-t, hogy az Egyesült Államokat nagysza­bású faji zavargások felé akarja terelni, majd azzal vá­dolta Nixont, hogy táborában számos olyan személy van, aki hasonló politika híve. Nixon Georgiában szólalt fel: színes autókaravánja At­lanta városában vonult fel. Wallace távol vetélytársai- tól az Egyesült Államok észa­ki államaiban autózott város­ról városra. A Michigan ál­lambeli Kalamazoo városában hatezer ember fogadta, de so­kan ellene tüntettek ilyenfaj­ta feliratokkal: „Aki szerette Hitlert, Wallace-t is szeretni fogja”. Gúnyosan „Sieg heil!” náci kiáltással üdvözölték a harmadik párti jelöltet, aki igyekezett kiérdemelni az üd­vözletét. „Jobb, ha most mondjátok ki, amit akartok, mert amikor elnök leszek, nem lesz helyetek az ország­ban”. Wallace hozzáfűzte, hogy az ellentüntetőket kitű­nő szavazatszerzőknek tekinti. Amerikai sajtókörökben való­ban rámutattak, hogy a la­pok a tüntetések következté­ben többet írnak a harmadik párti jelöltről, aki amúgy is a szélsőjobb szavazatait akarja megnyerni és ez így kitűnő propaganda számára. Közben súlyos politikai bot­rány keveredett azokból a ki­jelentésekből, amelyeket George Wallace új alelnökje- löltje, Curtis Lemay nyugal­mazott repülőtábornok tett első sajtókonferenciáján. A tábornok azt mondotta, hogy a maga részéről a „nukleáris fegyvereket csak az egyik fegyverfajtának tekinti” és adott esetben nem riadna vissza alkalmazásuktól, ha a szükség úgy kívánná, mert a háborúban „mindig a szüksé­ges erőt kell bevetni, s annál még egy kicsit többet”. A két nagy párt elnökjelöltje, Nixon i és Humphrey egyaránt hala­déktalanul éles hangú kiro­hanást intézett Lemay és Wallace ellen. Wallace több rögtönzött sajtókonferencián próbálta azt bizonyítani, hogy a sajtó, a rádió és a televízió „félremagyarázta” a tábornok kardcsörtető nyilatkozatát s különösen azt igyekezett el­hitetni, hogy sem ő, sem pe­dig Lemay nem vetne be nukleáris fegyvereket a viet­nami háborúban. Természeti egyensúly vagy halál Mentsük meg a természeti egyensúlyt, hogy az élet — közte az emberi nem élete — tovább folytatódhassák a földön: ez volt a tárgya a bioszféra kincseiről szóló értekezletnek, amelyet az UNESCO rende­zett Francois Bourliere professzor elnökle­tével. Az élettan és az ökológia (az élő­lények szociális életének tána) 240 szakér­tője gyűli össze 63 kormány, valamint az ENSZ és az ENSZ-hez tartozó két világ- szervezet, a FAO (Élelmezési és Mezőgazda- sági Világszervezet) és az Egészségügyi Világszervezet képviseletében. Az értekezlet pon­tos címe így hang­zott: „Kormányközi szakértői értekezlet — tudományos ala­pon a bioszféra kin­cseinek ésszerű fel- használásáról és meg­őrzéséről”. (Az UNESCO-nak kiváló tehetsége van hozzá, hogy értekezleteinek velős és egyszerű cí­met adjon.) Magya­rán annyi történt, hogy a szakértők át­tekintették azokat a problémákat, ame­lyeket az ember te­vékenysége jelent a természetes földi kör­nyezetre. A jelenleg érvény­ben levő elméletek szerint az ember leg­régibb ősei mintegy kétmillió évvel ez­előtt jelentek meg a földön. Ennek foly­tán 20 000 évszázada változtatják a termé­szetes környezeteket vagy ökoszisztémá­kat előbb az előem­berek, később az em­berek. 1 990 000 éven át őseink körülbelül úgy viselkedtek a ter­mészettel szemben, mint a többi rablók vagy ragadozók. Igaz, hogy talán 500 000 év óta rendel­keztek a tűzzel, de vadászáéból és gyűj­tögetésből éltek és nem sokat változtat­tak környezetükön; ráadásul feltehetőleg kevesen is voltak. A neolitikumban vagy csiszolt- kőkor­szakban nagy válto­zás történt: az ember (mégpedig már a ho­mo sapiens) települé­seket alkot. Készlete­ket halmoz, hogy ke­vésbé függjön az év­szakok változásától, a hőségtől, a hideg­től, az aszálytól, és kezd háziállatokat szelídíteni, hasznos növényeket termelni. Egészen a XIX. szá­zadig a föld lakossá­ga alapjában véve elég kevéssé változ­tatta. életmódját és csak igen lassan nö­vekedett. Akkor azonban az ipari forradalom fel­kavarta az ember és a természet addig többé-kevésbé egyen­súlyban levő sok év­ezredes viszonyát. A nem felújítható ter­mészeti kincseket — például az érceket — egyre jobban kiak­názták. A felújítható természetes produk­tumoknak — például az erdőknek — nem volt többé idejük úi- raképződni. A föld­művelés olyan vidé­kekre is kiterjedt, ahol valaha erdő vagy legelő volt, s kimerítette a föld termőerejét. A tele­pülések iszonyú mér­tékben megnőttek, s a városi élettel együttjáró hulladék eltávolítása egyre ne­hezebbé vált. Az ipa­ri tevékenység bű­zössé tette a légkört, széndioxiddal vagy más mérgező anyag­gal telítette, és jóvá­tehetetlenül beszen­nyezte a folyóvizeket. Végül, körülbelül 25 esztendeje, ez a ''folyamat félelmete­sen meggyorsult: en­nek megnyilvánulá­sai az egyre óriásibb méretű városi kon­centrációk; az űi vegyszerek (például növényvédő- és gyomirtószerek) szer­telen használata, s a szénhidrogén vagy nukleáris anyagselejt, amelynek káros ha- ta3a lassan bontako­zik ki és még nerh is teljesen ismeretes ... Még a kevéssé iparo­sodott országokat is sújtják a modern ci­vilizáció következmé­nyei. Itt van tehát az ideje, hogy az álla­mok és a nemzetkö­zi szervezetek mentő intézkedéseket foga­natosítsanak: sajnos, a bioszférának (tehát valamennyi élőlény­nek és életük kör­nyezetének) a prob­lémái rendkívül sok- ágúak, hiszen szám­talan tényező hat egymásra, egyetlen sokk visszahatása hosszú láncolatot in­dít el és egész világ­részre, sőt, a földke­rekségre is kihathat. Helyi szinten idéz­hetjük az evergla- des-i nemzeti park esetét. Florida e mo­csaras övezetének ál­latvilágát különösen veszélyezteti a víz­szint csökkenése. A rezervátumtól észak­ra ugyanis olyan mo- csárlecsapolási mun­kálatokba fogtak, amelyek máris csök­kentették a föld alat­ti vízszintet. Mikor azután csatornát ás­tak, hogy a tenger közvetlenül kapcso­latban legyen a jacht­kikötővel, a helyzet tovább súlyosbodott, és újabb veszélyt je­lentett a sós víz be­hatolása. A nagy folyók szennyeződése és az ipari füst eloszlása egész világrészt érinthet. Az Ohio ál­lambeli Cincinnati­ban olyan füstnyo­mokat észleltek, ame­lyek az 1600 kilomé­terre levő Texasból származtak. A svéd tavak és folyók vizé­nek minőségromlását pedig olyan üzemi szennyvizeknek tu­lajdonítják, amelye­ket más európai or­szágokban engednek a természetes vizek­be. Az Antarktiszon egyes alkáknál (sark­vidéki madarak) nö­vényvédőszerek nyo­mait tudták kimutat­ni, holott ilyesmit so­hasem használtak a déli sarkvidéken. Az UNESCO-ban egybegyűlt szakem­berek megpróbálták felállítani a tenniva­lók sürgősségi sor­rendjét. Mindenek­előtt nevelni kell a tömeget és megértet­ni vele, hogy az em­beri faj maga alatt fűrészeli a fát. Ha a természetes környe­zetet továbbra is ron­gáljuk, pusztítjuk, 10—20 éven belül a föld nem fogja tudni táplálni többé lakóit, s az emberek testi­lelki egyensúlya egy­re nagyobb veszély­be kerül. Erről a ve­szélyről már azáltal is meggyőződhetünk, hogy hétvégeken mi­lyen tömegesen ván­dorolnak a városla­kók a természetbe. A nevelést az ala­poknál kell kezdeni, már az elemi isko­lában (ami természe­tesen megköveteli a tanítók előzetes ne­velését és szakembe­rek képzését), hiszen magát a közelfogást kell megváltoztatni: ma úgy gondolják, hogy a természet sen­kié, tehát nem kell törődni vele. Lénye­gében a természet iránti kíméletet kell beoltani az emberek­be kora gyermekko­ruktól kezdve, hiszen ez a fegyelem végső­soron csak közép­vagy hosszútávú ön­érdek. Ez az emberi­ség jól felfogott ér­deke, hiszen az em­ber végsősoron csak egy láncszeme a bioszférának. Egy sürgős terv: összehívják a II. bioszféra-értekez­letet is, ezúttal azon­ban az Egyesült Nem­zetek Szervezetének keretében. 23 — No, és aztán hogyan óhajtja megmérni, hogy mennyi van egy hordóban? — kérdezte tőle. A férfi hátralépett, s kivett a másik kezéből egy hosz- szú nádszálat. — Evvel-e! Az asszony elmpsolyodott. — Jó. Akkor induljunk. Anyósa megkönnyebbülten sietett elő a sarokból, a szek­rényhez ment és kivette me­nye kabátját. A férfiak. Ju­hász kivételével csalódottan köszöntek és kifelé indultak. ★ A nyolc férfi nem tágított az utcán sem az asszony mel­lől. Mintha még mindig abban reménykedtek volna, hogy ők is kimehetnek a pincébe. Jú­lia elhatározta, hogy most már következetes lesz. — Emberek, mi megegyez­tünk valamiben. Hát nem tartják a szavukat? — Már mért ne tartanánk — vonogatta vállát a harcias. — Csak azt akarjuk mondani, hogy elkísérjük magukat, az­tán megvárjuk... — A hídnál — vágta rá Ju­hász. — Ott várjatok. A híd­nál. — Júliának nagyon nehezére esett a járás, de igyekezett diktálni az iramot. A dom­bon megállt, tekintetével el­nézést kért és nagyokat fújt. A hetyke férfi pedig restel­kedve sütötte le a szemét. — Azt mondanám, hogy ne jöjjek már az elnökné asz- szony, hagyjuk az egészet, tu­dom én, hogy megvan az úgy­is. Magában mosolygott az asz- szony, hogy bevált a számí­tása. — Nem lehet — rázta meg a fejét. — Most már be kell számolnia a többieknek. Az apró férfi, kezében a hosszú nádszállal, a korábban elfogyasztott ital és Júlia ira­ma hatására meglehetősen so­kat botladozott a göröngyös, hegyi úton. Nagyokat fújt és verítékezve követte az asz- szonyt. A szövetkezet pincéje vala­mikor a legnagyobb gazdáé volt. Tavaly a gazdaság ki­bővítette, s a tárolóhely ezzel kétszerese lett az eredetinek. A pincéhez két embernek volt kulcsa. Júliának és a pince­mesternek, akihez útközben beszóltak. Az asszony kelleme­sen csalódott, amikor a pince­mester azonnal, készségesen eleget tett a kérésének. Ügy mozgott, viselkedett, mintha az uraság jött volna ellen­őrizni. — Tessék csak nyugodtan megnézni, minden rendben van. Amíg énrám van bízva, mindenre vigyázok. Tegnap is idejöttek, hogy nyissam ki a pincét, de én kérem nem voltam hajlandó erre. Amíg a felettesem engem nem uta­sít... Mert tudom én kérem, hogy amíg nem mondják, hogy el vagyok bocsátva, én felelek mindenért. A kis Juhász hegyesen a pincemester elé állt: — Ki volt az, aki ki akarta nyittatni? — Többen is jöttek... Piros lett, mint a paprika, és elcsukló hangon méltatlan­kodott. — Még csak az kellene, hogy mindenki csak úgy pa­rancsolgasson. Júlia alig tudta megőrizni komolyságát, amikor a felhá­borodott méregzsákot ágálni látta. — No, hát akkor nézze meg, rendben van-e minden? A vincellér magára értette a felszólításban levő kételke­dést, és aggodalmasan kér­dezte az asszonytól: — Szólt talán valaki, hogy nem látom el a munkámat? — Dehogy szólt — rázta meg a fejét Júlia —, csak a tagság érdeklődik és Mihály bácsit bízta meg, ellenőrizze, rendben van-e minden. No, tessék. Juhász bácsi. — Hát persze, hogy rend­ben van — pislogott zavar­tan. — Tudom én, hogy rend­ben van, nem is kell bemenni. A vincellér sértetten indult meg a hordósorok között. — Azért csak jöjjön végig. — De mondom én, vincellér úr, hogy... szóval, nem én akartam... — Azért csak mérje meg a hordókat, ha már idejön. Tud­ja, hogy be kell számolnia a többieknek — biztatta az asz- szony és alig tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. A kis ember már majdnem könyörgött, hogy higgyék el: tudja, látja, minden a legna­gyobb rendben és erről fog beszámolni a többieknek is, csak hagyják békén. Júlia és a pincemester azonban nem tágított. Kényszerítették, hogy beledugja a nádat a hordók­ba, ami azzal járt, hogy mind­annyiszor fel kellett másznia, a vincellér utasítása szerint óvatosan kiverni a dugót, vi­gyázva, hogy fel ne keverje a hordó alját. Mintha össze­beszéltek volna, felváltva ado­gatták Juhásznak az utasítga- tásokat, aki a végén már va­lósággal könyörgött, ne kény­szerítsék a további mérések­re. Az asszony odasúgta a vincellérnek, hogy most már nem kell tovább tornáztatni Juhászt, elég lesz, ha végigjár­ják a hordósort a mérőnád használata nélkül. Amikor visszafelé jövet Ju­hász meglátta a bejáratnál a kecskelábú asztalt, és rajta a talpas poharakat, apró sze­me rátapadt. Legszívesebben ivott volna egy pohárral a fáradságos tornamutatvány után, de nem mert kérni. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents