Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-27 / 253. szám
KARAI LÁSZLÓ: Az öröm megült a vállamon kék volt ezüst szárnyakkal ékes és csőrében hordozta a mosoly olajágát. A szobrok leléptek talapzatukról bukfencet vetett a fény az utcaköveken és kacagott és kacagott. Tenyerünket csókolták az akácok aranytallérai és tudtuk hogy a Felelősség oltára előtt térdelünk kézenfogva. r T NAGYKORA AZ ELSŐ LÉPCSŐ A PEST MtGVEI H I RIA P KÓLÓK KIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1968. OKTi 21., VASARNAP Távlati terv a városközpont rendezésére is van ex? A DEMASZ nagykőrösi üzletigazgatósága közli, hogy október 27-én — tehát ma — áram alá helyez egy nagyfeszültségű vezetéket. Ezen időponttól — így szól a hirdetés: „a vezeték érintése életveszétyes és halálos”. A példából kiindulva még nyugodtan hozzátehették volna, hogy: „aki megérinti a drótot, kinyiffan, beadja a kulcsot, megszűnik létezni stb., stb.” Egyébként is: a halál általában életveszélyes ... TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK Ma délután 3 órakor Harsány! András, a 68-as választókerület tanácstagja, a hangácsi iskolában tanácstagi beszámolót tart. Október 29-én (kedden) tanácstag' beszámolót tart a Batthyány utcai iskolában Verbó Zoltán, az 55-ös választókerület tanácstagja. Emlékünnepség Ma délelőtt 11 órakor az Arany János-szobornál kerül sor a hagyományos emlékünnepségre, koszorúzásra. Az ünnepi beszédet Fábián Gyula, a Kortárs című irodalmi folyóirat szerkesztője mondja. Kollégák között Stúdió as iskolában A Petőfi iskolában már második éve működik az iskolarádió. Szombatonként a nagyszünetben 20 perces műsort sugároz. Soós Sándorné vezetésével ügyes riportergárda állítja össze a programot. Kíváncsi voltam rájuk, ezért kerestem fel őket néhány nappal ezelőtt. Tizenhatan' vannak. Értelmes, élénk fantáziájú, mozgékony gyerek valamennyi. Némelyikük egy- szer-egyszer csintalanabb is a kelleténél — de ez a vitalitás egy riporternél csak hasznos lehet. — Hogyan készül a műsorotok? — Hétfőnként a tanárnő vezetésével részletes tervet készítünk, ki-ki megkapja a maga feladatát. Hétközben is érdeklődünk az iskolai élet kisebb-nagyobb eseményei iránt, és a megszövegezett, ösz- szeállított. műsort szombaton sugározzuk. Ha azonban a hét másik napján valamilyen ünnepségre kerül sor, akkor lesz az adásnap. Legutóbb így adtunk kétközben műsort a fegyveres erők napján. — Természetesen mindenkit bevonunk a rádió munkájába. Megbízunk egy-egy osztályt, akik velünk együtt közösen állítják össze / a következő műsort. Ez jutalomnak is beillik. — Milyen témák szerepelnek egy-egy műsorban? — Igyekszünk változatos programot összeállítani. Olimpiai híreket, heti politikai összefoglalót, osztálytréfákat, iskolai dolgozatok bakijait, és zeneszámokat is közvetítünk. — Hogyan történik az adás? — Egyenesből. Jó lenne talán magnóra venni a műsort, de idáig még mindig sikerült hiba nélkül megúszni az „élő“ adást is. A tanárnőtől tudom meg, hogy a kis riporterek tanulmányi átlaga nagyon jó. Magam is meggyőződhettem erről, mert mindegyikük elárulta, hogy milyen volt az elmúlt tanév végén a bizonyítványuk. Láttam, a fényképes riporterigazolványukat is. Talán ők nagyobb eredménnyel mutatják fel, ha valamelyik osztályban riportot akarnak készíteni, mint felnőtt kollégájuk, aki héha hiába lengeti egy-egy portás előtt a fényképes könyvecskét ... (—ara—) A városi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülése elé, Pusztai Ferenc építési és közlekedési osztályvezető beterjesztette a nagykőrösi városközpont részletes rendezési tervét, melyet a vá- j rosi tanács korábbi határo- j zata alapján a Városépítési Tudományos és Tervező Intézettel készíttettek el. A 25—30 esztendő alatt rendezésre kerülő város- központ a Reviczky, Biczó Géza, Damjanich, Hétvezér, Zrínyi, Rab Balázs, Sziget, Encsi, és Rákóczi utak által határolt területen fekszik. Ezen a területen a közösségi és közlekedési intézményeket és magánházakat csak a megszabott tervek szerint lehet alakítani és építeni. A városközpont-rendezési terv végrehajtása során az Encsi, Csillag és Kasza utcák között új autóbusz-pályaudvart létesítenek, mentő- állomással bővített korszerű SZTK-rendelőintézetet , építenek. A Jókai utcából nyíló kis utcák egyikében gyalogos, a másikban pedig jár- műves közlekedés lesz, és minden új házban .autógarázst kell építeni. Ha a tu- lajdóhöshak nincs autója, kamrának is. A rendezési terv szabályozza a zöldterületek és a közművesítés kialakítását, s a melléképületek építését. A rendezési tervet a végrehajtó bizottság jóváhagyta és azt a városi tanács elé terjesztik. Közös erővel Megalakult a KISZ 5. számú lakásépítő szövetkezete. Tizenkét fiatal összefogásából új épületek emelkednek majd a Tormásban. Az OTP- nél már befizették az előleget, és rövidesen megkötik a szerződést az Épülei- és Lakáskarbantartó Ktsz- szel a kivitelezői munkákra. A lakásépítő szövetkezetnek konzervgyári, Iádagyári fiatalok a tagjai, de a fogyasztási szövetkezet dolgozói közül is találunk közöttük olyanokat, akik ezt a formáját választották a családi otthon megteremtésének. Foto: Tóth I. Irodalomtörténetből jelest érdemelnek Ki mit tud? — vetélkedő a Kőrisfa cukrászdában Az őszi könyvnapok programsorozata csütörtök délután kezdődött városunkban; amikor a fogyasztási szövetkezet és a városi tanács művelődés- ügyi osztályának szervezésében irodalmi vetélkedőn mérS S P m O « R ■ T LÖVÉSZET A tormási lőtéren került sor vasárnap a városi kis- puskás MNK 5. fordulójára, KAROLYI MIHÁLY: DÍSZPOLGÁRUNK ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM NAGYKŐRÖSÖN ötven esztendeje lesz október 31-én, hogy az 1918-as népi forradalom hazahozta a közel négy és fél éves világháborúban életben maradt magyar katonákat, és elsöpörte a 400 esztendős Habsburg-uralmat, amelynek politikája ellen több mint 50 esztendeig olyan sok izzó szónoklat hangzott el a 48-as, függetlenségi alapon álló körösi egyesületek március 15-i vacsoráin, s amely ellen Sántha Béla, Mészöly Gáspár, dr. Kovács Lajos és a többi gimnáziumi tanár tüzes, hazafias tanítása olyan sok gyűlöletet csepegtetett a lelkűkbe. Ezekben a napokban hódolattal és kegyelettel szedegetem elő az emlékezés foszlányait. 1918 második felében, hosszú hónapok óta nehezedett a lelkekre a vér, könny és a háborús nyomorúság csömöre, aminek már a haladó szellemű újságok hangot is adtak. Egyre hangosabb lett a háború mindennap szaporodó özvegyeinek panasza. És ez a jajkiáltás, ezek a panaszok eljutottak a frontokra s a halál torkában, a sok szenvedés közepette, az évek óta harcoló katonákban egyre erősödött az élet megmentésének ösztöne, és a család utáni vágyakozás. Ez magyarázza, hogy egyre szaporodott azoknak a katonáknak a száma, akik szabadságlevél nélkül jöttek haza. A császárikirályi hadvezető — hogy elrettentő példát statuáljon —* a legkegyetlenebb eszközökhöz nyúlt. Október elején Kecskeméten a törvényszék udvarán majd minden héten agyc >’ tek egy „szökött” katonát. Akkor még nem volt rádió, de az újságok közleményei sejteni engedték, hogy bágyadt az osztrák sas, és nem soká tartja rabságban a béke fehér galambját. Nagykőrösön is valósággal fellélegzettek az emberek, amikor október 31-én áz egyre többen hazaérkező katonák hírül hozták, hogy Pestén kitört a forradalom. Megalakult a Nemzeti Tanács. Az utcára vonult munkásság lelkesedése diktálta a vezetőknek az ütemet. A katonaság és rendőrség is hozzájuk csatlakozott A frontok felbomlottak. Éltetik a köztársaságot és a békét. És a király Bécsből azt telefonálta József főhercegnek, hogy nevezze ki Károlyi Mihályt miniszterelnöknek. November elsején mozgalmas reggelre virradt a város. A vasúttól, egyre érkeztek a frontokról hazatérő katonák. Még nem volt dér és fagy, s többek közt rengeteg virágot árultak a művelődési ház előtti aitkori piacon. Megható jelenetek játszódtak le, amikor az édesanya találkozott katonafiával vagy a feleség régen látott férjével ... A katonák, akiknek még megvolt — levágták sapkájukról a Ferencz József királyságát jelképező F. J. betűs és a IV. Károly királyságát hirdető K. betűs sapkarózsát, s őszirózsát tűztek a helyére, mint ahogy az előző napi pesti forradalomban csinálták. Aki erről megfeledkezett, figyelmeztették a többiek. így járt egy kis hadnagy is, aki egy sárga csézán a Mén telepről jött a piacra bevásárolni, és úgy látszik, hdgy még nem tudott a forradalomról. A visszafojtott elkeseredés jogos hangjába zavaros szavak is vegyültek. A fosztogatás, a rongálás ösztöne néhány üzlet feltöréséhez vezetett. A hazatért katonák közül Szirmai Sándor zászlós, Vágó László és Szathmáry Imre őrmesterek, Szépe Ferenc szakaszvezetővel megakadályozták a fosztogatást. A forradalom lezajlását csak a hazatérő, nótázó katonák hirdették és egy plakát, amelyet valaki reggel rajzszeggel erősített fel a mai Hősök terén a volt Mázsaház falára. A plakáton Várnai Zseni: Katonafiamhoz című verse volt, melyet a pesti forradalom során táblára erősítve hordtak a köztársaságot és a békét éltető munkások, felvonulók. Éljen a köztársaság! A rend és a nyugalom biztosítására még aznap megszervezték a polgárőrséget, melynek dr. Hegedűs Dénes főhadnagy lett a parancsnoka. Másnap hivatalosan is megalakult á Nemzeti Tanács, melynek elnökévé dr. Kökény Dezső ügyvédet választották. A király a kényszerítő körülmények hatása alatt lemondott. A függetlenné lett ország népe november 16-án kikiáltotta a köztársaságot, amelynek elnöke: Károlyi Mihály lett. Nagykőrös díszpolgára a budapesti Astoria kávéház erkélyéről intézett beszédet a lelkesen ünneplő hallgatók ezreihez. Én is ott voltam. A szállingózó hó összeolvadt a köztársas:' ‘ éltető nép örömkönnyeivel. Kopa László amelyen a konzervgyár I. telep csapata ugyancsak kitett magáért. A győztesek: Felnőtt csapat (4 induló): 1. MHSZ Konzervgyár I. telepi lövészklub (Székely, Bocskai, Győri, Bot) 932 köregységgel. Felnőtt egyéni (19): 1. Székely Ambrus, Konzervgyár I. telep 248 köregység. Ifjúsági csapat (4): Konzervgyár I. telep (Hupka, Kiss, Péczeli) 551 köregység. Ifjúsági egyéni (15): Hupka Béla, Konzervgyár I. telepi 209 köregység. TORNA A megyei fiú tornász-csapatbajnokság 1. fordulójának eredményei. Ifjúsági III. osztályban: 1. Nagykőrösi Kinizsi (Sebestyén, Petrik, Varga, Müller, Bélteky, Szűcs) 267,9 ponttal. Serdülő I. osztályúban: 1. Nagykőrösi Kinizsi (Dónáth, Rácz, Harkai, Tóth, Hen- gán, Rózsás) 273 ponttal. Serdülő II. osztályúban: 1. Nagykőrösi Kinizsi A-csapa- ta (Harsányi, Kovács, Király, Párizs, Konrád, Aczél) 266,5, 2. Nagykőrösi Kinizsi B-csapata (Király, Prikkel, Pomázi, Pap, Szabó, Juhász) 254,3 ponttal. Dónáth Ferenc országos válogató versenyen vesz részt pénteken a Csehszlovákiába készülő ifjúságiak között a fővárosban. (sulyok) MOZIMŰSOR Egy nehéz nap éjszakája. Beatles-fantázia. Zenés angol film. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Látogatás Zakopá- néban. Előadás kezdete: 3, 5 és fél 8 órakor. Matiné Erkel Előadá kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor 19 éves voltam. Sokarcú valóság. Magyarul beszélő NDK-film. Korhatár nélkül megtekinthető. Kisérőműsor: Magyair híradó. EÍöadás kezdete: 5 és fél 8 óra kor. ték össze tudásukat, olvasottságukat a versenyzők. ,* Negyven-ötven főnyi vendégsereg gyűlt össze — főleg fiatalokból —, hogy részt vegyen ezen a versengésen. A megnyitó szavak után iro1 dalmi totón mérték össze i versenyzők tudásukat. Bál 13-as találat nem akadt, 11 találattal Kopa Edit bizonyult e legjobbnak: A legszebb versengést í „Hat szék — öt kérdés” hozta. A hat vetélkedő fiatal egymást múlta felül a jobbnál jobb válaszokkal. Végül Palya Edit, a gimnázium IV. osztályos tanulója bizonyult a legjobbnak, második Arláth Mária, harmadik Tuboly Tünde. Ezt követte a „Vigyázz, ki lehet esni!” vetélkedő. Ezen minden versenyző egyforma kérdést kapott, s aki nem tudott válaszolni, kiesett a további küzdelemből. Végül Kerék Gizella győzött, ő nyerte el a könyvjutalmat. A komoly vetélkedő után tréfás „Dupla vagy semmi” játék következett — de itt már kevesebb sikerrel szerepeltek a versenyzők. Az egy csokoládé sehogy sem akart többé válni. A vetélkedő azt bizonyítót, ta, hogy a részvevők nemcsak a versengést, hanem az iro. dalmat is ismerik és szeretik. Sláfffrparáíití t*s flisartátoros Október 31-én, csütörtök es. te 7 órakor az Aranykalász étteremben megkezdődnek a műsoros estek, amelyeknek már hagyománya van az őszi-téli időszakban a Róna Vendéglátó Vállalatnál. Ez alkalommal Magay Klementina, Mikes Éva és Gabrieli de Souza szórakoztatja a vendégeket. Dr. Garay Attila, ismert zongoraművész is fellép. Az étterem szakácsai ezúttal hamisítatlan házi disznótoros vacsorával kedveskednek a vendégeknek. Színes „tejpor“ A divat az élelmiszerek árusításában is fontos tényező lehet. A japánok a „tejpor” termelésének és elárusításá- nak fokozása érdekében különböző színű „tejport” hoznak forgalomba. A zöld tejet salátából és növényi vitaminokból, a sárga tejet tojás és méz keverékéből, a vörös tejport narancsból és sárgarépából állítják elő.