Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-26 / 252. szám

Partéié* Alsógödi példa Vb-tárgysorozat November 10: sajtónap Vác már régebben lerótta kegyeletét a munkásmozgalom mártírjai iránt azzal, hogy ut­cákat, iskolákat, intézményeket nevezett el az 1919-es vérta­núkról. Most a járásban Alsó- göd mutatott szép példát e té­ren. A legutóbbi tanácsülésen elfogadták a helyi pártszerve­zet javaslatát, s a Bisof-házas- párról, Kusé Ernőről, Farkas Mihályról és Mihácsi Gyuláról nevezték el a község egy-egy utcáját. ★ Október 31-én ülést tart a járási párt-végrehajtóbizott- ság. Mácsik Miklós előterjesz­tése alapján megvitatják a ná­ci Kossuth Termelőszövetke­zetben folyó politikai, a terme­lést segítő, s az ellenőrző mun­kát. A második napirendi pont a munkásőrséggel kapcsolatos. Előadója Házenegger Ede mun- kásőrparancsnok. ★ Jövő csütörtökön ülésezik a városi párt vb is. hoczner László jelentést tesz a fegyel­mi bizottság munkájáról. Ezt követően a vb megvizsgálja a Forte-gyári export gazdasá­gosságának a helyzetét. Meg­nézik, hogy az állámi visszaté­rítés érdekében milyen intéz­kedéseket tett a Vám utcai üzem. ★ A járási pártbizottság agi- tációs és művelődési osztálya november második vasárnapját jelölte meg a kommunista saj­tó, s elsősorban a megyei lap terjesztése időpontjául. A sajtónapon népnevelők, KISZ- fiatalok és úttörők keresik fel a lakosságot, hogy a jövőben rendszeres olvasói legyenek a Pest megyei Hírlapnak. (p.) Nagymamák randevúja Október 31-én este hat óra­kor rendezi meg a nagymamák találkozóját a városi nőtanács a Lenin úti székház nagyter­mében. Köszöntőt mond Bíró Béla gimnáziumi igazgató. A műsorban közreműködik: Bábi Zsuzsa, Brusznyai Margit, ifj. Dániel Kornél, Sólyom Tamás és Szandányi Julianna. Egyesültek A fóti Vörösmarty Tsz több elsí r us í tó h ely et tartott fenn a fővárosban. Minthogy termé­nyekkel egész évben nem tud­ta folyamatosan ellátni a stan­dokat, szerződést kötött az Alagi Állami Gazdasággal az elárusítóhelyek közös fenntar­tására. Ezentúl „Fóti Vörös­marty Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet és Alagi Állami Gazdaság Értékesítési Egyesü­lés” név alatt tartják majd fenn az üzleteket. Áz egyesü­léstől azt remélik, hogy nem­csak névváltozást, hanem az ellátás és a kereskedelem meg- javulását is. magával hozza. Nonstop almavásár A bőséges almatermés — meg a termelőszövetkezetek meg­állás nélküli utánpótlása — lehetővé teszi, hogy nagy mennyi­ségű, jó ízű alma jusson a fogyasztókhoz ezekben a hetekben. A legutóbbi hetipiac alkalmából készült ez a felvétel. Dicsé­retes, hogy mind több üzemi konyha teszi változatossá az ebé­det azzal, hogy ezt a kedvelt, ízletes gyümölcsöt is beiktatja a napi menübe. (Gyimesi képriportja) Nagy csetepaté volt... Hegedűs Karcsi bátyám, az érdemdús öreg veterán, így be­szélte el emlékezéseit: — Azok a napok, azok a napok ... tizenkét éves voltam, de jól emlékezem minden ap­róságra, jelentéktelen ese­ményre is... az állomáson helybeliek fosztogattak. Azok, akik csak azt tartották fon­tosnak, hogy vigyenek, amit lehet, szöveteket, bort, ruhát, élelmiszert. Aztán megalakult Vácon is a nemzetőrség, s ez véget vetett a kilengéseknek ... ... Amikor az illavai fegy­házból kiszabadult mintegy háromszáz fegyenc, Vácon át akart Pestre menni — itt ta­lálkoztak a nemzetőrséggel... ... A nemzetőrség körülfog­ta a váci állomást, és mivel a fegyencek lőttek, megrohamoz­ták őket... nagy csetepaté volt... ★ Az október végi, november eleji napok 1918-ban is hűvö­sek, hidegek voltak. Szél fújt és kemény szemű eső verte az állomásépületet. Az éjszakai sötétben csak neszező tömeg­nek látszottak az esőtől ázott köpenyes katonák. Itt-ott ciga­retta tüze parázslóit a tényé­tek hajlatában. A forgalmi iro­dán a szolgálattevő mellett az lllomásfőnök és a nemzetőr- lég egységparancsnoka izga­tottan leste a távírógép fehér papírkígyóját. A várt vonat érkezését rém­hírek borzasztották. Trencsén- ből és Liptóvárból a legré- misztőbb híradást kopogta a távírógép: Az illavai fegyház­ban büntetésüket töltő kato­nák, gyilkosok, rablók állig felfegyverkezve Vácra tarta­nak, rekvirált szerelvénnyel, hogy itt — ha kell — véres erőszakkal kiszabadítsák a fegyház elítéltjeit... Az amúgy is lázas napok felajzott állapotában kétségbe­ejtő eseménynek ígérkezett a váciakra nézve ez a kéretlen látogatás. Az állomásépület felső ablakában és az épület jobb és bal sarkán, az emele­ten, egy-egy fekete géppuska csöve ásított a kisváci kanyar felé.- Mintegy 300 nemzetőr két részre osztva várta a szerel­vény befutását. Fele a váci, fele az ellenkező oldalon. A verőcei bevágásnál tele­fonos figyelők rejtőztek, je­lenteni az áthaladó szerelvény állapotát. Csend és izgalom, feszült várakozás. A székesegyház órája három órát ütött (akkor még kongatott), amikor szikra­esőt ontva befutott a vonat. A fegyencek az ablakokból de­rékig kihajolva bámulták az állomás fegyveres nemzetőr­VÁC I UAPLŰ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 252. SZÁM 1968. OKTÓBER 26., SZOMBAT A járási tanács vb megállapította: Dunakeszi túlnőtt 1980-ra harmincezer lakos — Az Üzemek segítenek, de az kevés . Terv készül a várossá válásra Járásunk legnagyobb köz­ségének, Dunakeszinek a gaz­dálkodási helyzetéről szóló je­lentést vitatták meg a járási tanács végrehajtó bizottságá­nak tagjai csütörtökön. Ezer- kilencszázhatvan óta csaknem egyharmadával növekedett a község lakossága, évenként mintegy ezer emberrel. A nyolc évvel ezelőtti népszám­lálás idején 14 ezer 266 lakosa volt a községnek, ma: 22 ezer. Dunakeszi Budapest pe­remközségének számít. A főváros északi részének ipartelepei sok munkaerőt fog­lalkoztatnak, ezeknek egy ré­sze Dunakeszin lakik. A ko­rábbi években még alig je­lentkezett az albérlő-ágybéríő forgalom, míg az utóbbi idő­ben egyre gyakrabban okoz ne­hézséget a három és fél ezer nyilvántartott albérlő és ágy­bérlő. A község lakóinak számsze­rű fejlődését vizsgálva, arra lehet következtetni, hogy a község lakossága 1980-ra mintegy harmincezerre emelkedik. A számszerű növekedéssel nem tartott lépést a község kommunális fejlődése. Csupán a legszükségesebb intézkedése­ket tudták megtenni, amelyek az éppen fájó dolgokra jelen­tettek csak orvosságot, de hosz- szabb időre nem oldottak mejj semmit. Ma ott tartanak, hogy egy-két éven belül villamosít­ják Dunakeszit, de máris je­lentkezik, a község újonnan épült területein a villamosítási igény. Ugyanez a helyzet az is­kolákkal is. Az általános isko­lákat négy év alatt nyolc tan­teremmel bővítették, ma mégis olyan szűkösen vannak, mint négy évvel ezelőtt. Egy-egy kommunális problé­mát az üzemek és a lakosság összefogásával meg tudnak ol­dani. Most például hatvanszemélyes bölcsődét építenek a Mechanikai La­bor és a konzervgyár hoz­zájárulásával. Korábban az állami kereske­delem monopolhelyzetben volt a községben. Az. új mechaniz­mus lehetővé tette a szövetke­zetek letelepedését is, ami egészséges konkurrenciát ered­ményezett: a 22 ezer ember jobb ellátását. Nyolcszázezer forintért ÁBC áruház épült, az alagi részen a MÉK-kel közö­sen zöldségbolt. A jövő év vé­géig újabb rövidáru- és élel­miszerüzletet kap még a köz­ség. Megkérdezték dr. Veiner La­jos vb-elnököt: mikorra várha­tó a község várossá válása s az ahhoz szükséges gazdasági és kommunális alapok megte­remtése? Elmondta, körülbelül 1980-ra tudják a feltételeket megteremte­ni. Hiszen száz kilométer út kel­lene és legalább annyi járda, de 30 kilométernyi mindenkép­pen, Egy kilométernyi út épí­tési Költsége viszont több mint egymillió forint, égy négyzet-. méternyi járda 140 forintba ke­rül. Balogh László, a járási párt- bizottság első titkára, hozzá­szólásában a községi vezetők felelősségéről beszélt. Dunake­szi fejlődésének törés nélkül folytatódnia kell a jövőben is. Ma még nincsen egyensúly a népesség és a kommunális be­ruházások között. Véleménye szerint tervet kell készíteni, meghatározva a község köz­pontját a várossá alakulás ese­tére. Aki ezután erre a területre akar építkezni, vállalja az ez­zel járó .magasabb követelmé­nyeket, s akkor igényelheti a jó kommunális ellátottságot. A második körzetben alacso­nyabb lenne a községi tanács által támasztott igény az épít­tetőkkel szemben, a harmadik körzetben építhetnék a kertes családi házakat. Ez természe­tesen nern séma, csupán a vá­rossá váláshoz szükséges fel­tételek .megteremtésének egyik módja. (b.) Váci erdészek - Dunántúlon A Börzsönyi Erdőgazdaság dolgozói legtöbbször gyalog járják a végtelen erdőségeket, fáradhatatlanul róják a hegyi utakat. Most — legalábbis há­rom napra — „lazítottak”: százötvenen jól sikerült or­szágjáráson vettek részt a váci lBUSZ-iroda szervezésé­ben — autóbuszon. Az út során Győr, Pannon­halma, Veszprém, Zirc, Tihany, Kaposvár, Szigetvár, Pécs és Dunaújváros nevezetességeivel ismerkedtek. A hangulatos vacsorák, a csodálatosan szép hűvös, de tiszta idő és a változatos, gaz­dag program eredményei alap­ján a csoport úgy döntött: jö­vőre külföldi utat szerveznek <P.) Kirnémedi Má fatelepítés — 20 ho!don Kisnémedin befejezték az őszi vetést. Mint Muka Páltól, a Zöld Mező Termelőszövetke-, zet főmezőgazdászától megtud­tuk, 395 hold búzát, 130 hold őszi árpát és 20 hold takar­mánykeveréket vetettek. El­mondta azt is, hogy eddig 500 mázsa cukorrépát, kétezer má­zsa kukoricát takarítottak be. A takarmánypótló 'silókukori­cából eddig 6300 mázsát silóz­tak be. Az idő kedvez a mun­kához, a fagyok beállta előtt még húsz holdon akarnak málnát telepíteni. (cs.) A tizenhatodik napon -‘31 méternél Mozdulatlanul állt a fúró­gép, amikor csütörtökön — ideköltözésük tizenhatodik napján — felkerestük az Or­szágos Földtani Kutató és Fú­ró Vállalat fúrómesterét, a vá­ci strandfürdőnél. A munká­sok éppen a hordalékiszapot lapátolták ki a torony melletti kis medencéből. Kérdésünkre, hogy miért áll a fúrógép — Kiszler Imre fú­rómester elmondotta: elérkez­tek az előírt harmincegy mé­ter mélységig, amikor a fúrás­ba be kellett süllyeszteni az esetleges beomlástól védő ve­zércsövet. A 324 milliméter át­mérőjű csövet palástcementtel vették körül, s éppen ott jár­tunk estéjén járt le a megkö­téshez szükséges 72 óra. Csütörtökön este újból fel­zúgtak a motorok, s a fúró­cső elindult a következő állo­másig — az ötszáz méteres mélységig. Akkor megjelennek a fúrásnál a vízellátó szak­emberek, megvizsgálják a ta­lajösszetételt, s különböző módszerekkel megállapítják: hozzávetőlegesen milyen mély­ségben van a vízadó réteg. Ehhez az állomáshoz valószí­nűleg már a jövő hét vége felé elérkeznek. Addig éjjel-nap­pal dolgoznak, hacsak valami váratlan meglepetést nem tar­togat számukra a föld mélye, a Duna partján. (f. 1.) ségét. A kocsik utasai három szőri felszólításra sem mutat tak hajlandóságot a kiszállás­ra. Kínos, izgatott percek, ta­nácstalanság következett. A nemzetőrség parancsnoka tele­fonon összeköttetésbe lépett a honvédelmi minisztériummal A parancs: mindenáron, min­den eszközzel fel kell tartóz­tatni a fegyencvonatot. A deákvári oldalról puska­lövés dörrent. A tanácstalanság nőttön- nőtt. Senki nem tudta, ki lőtt és honnan. A fegyencek tá­madtak? S a borzalmas percek akaratlanul következtek be. A gépfegyverek kattogni kezdtek, melyre válaszul a vonatból is sortüzek ropogtak. Sikongás, jajgatás és üvegcsörömpölés közepette vaskos káromkodá­sok, kiabálás hallatszott a vo­natból. A zűrzavar teljes volt. Az állomásirodán egy vas­utas — hasba lőtték — utolsó perceit élte. A golyók pedig keresztül-kasul szántottak az épületben, forgácsra tépve az ablakfóliákat. A fegyencek végül is nem tehettek mást, feltartott kéz­zel megadták magukat és liba­sorban levonultak a vonatról. Sok volt a sebesült, igen sok a halott a vasúti kocsikban. A géppuskagolyók rostává lyug- gatták a kocsik oldalát, s a padlón holtan maradtak a fe­dezéket keresők. A váci nemzetőrségnek ez volt a tűzkeresztsége. Harmos Jenő Szüret Bürokráciában Fatiszt rajza Vasárnap h áramszünet Vasárnap reggel hét órától déli egy óráig, karbantartás miatt, az egész városban áram­szünet lesz. Maliul a sínek közölt A szerdára virradó éjszaka a váci vasútállomás közelében egy megcsonkított férfiholttes­tet találtak a sínek között. Feje elvolt törzsétől, s néhány méterrel odébb feküdt a talp­fák között. A rendőrségi nyo­mozás megállapította, hogy a halott Theibs József 34 éves váci lakos, aki a jelek szerint öngyilkossági szándékból tette nyakát egy éjszakai tehervo­nat kerekei alá. A boncolás s rendőrségi engedély alapján szombaton lesz a temetése. Hét végi műsorkalauz Október utolsó szombatján kezdődik munkásőrségünk kétnapos, nagy őszi harci gya­korlata. — A fóti napok ün­nepségsorozata keretében dél­előtt 10 órakor ifjúsági nagy­gyűlés lesz a Vörösmarty Mű­velődési Otthonban, ahol Ko- valovszky Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia mun­katársa mond emlékbeszédet. — Vácott a Lenin úti műve­lődési központban 16-tól 21 óráig tekinthető meg A pol­gári demokratikus forradalom és a KMP megalakulása című kiállítás. — A fegyveres erők klubjában este nyolc órakor kezdődik' a Váci Motorklub nagyszabású Csíkos-bálja, tombolával, büfével és reggel négy óráig tartó táncmulat­sággal. Vasárnap a helyi természet- barátok Törökhegyre indul­nak, őszi túrára, amelyet kö­zösen elfogyasztott birkapap­rikás tesz még emlékezeteseb- béü — Az Iparművészeti Mú­zeumban kamarahangverseny lesz a „Szép hegedűk kiállítá­sán”, melyen váci zeneiskolai tanárok is közreműködnek. — Foton délelőtt 11 órakor avat­ják a Somlyó-hegyi újjáépí­tett Fáy-présházat. Keresztúry Dezső József Attila-díjas köl­tő mond beszédet. Délután 17 órakor díszünnepély lesz a fó­ti művelődési otthonban, ne­ves fővárosi vendégművészek közreműködésével. — A zebe- gényi Szőnyi Emlékmúzeum­ban dr. Csulák Mihály tart előadást versről, prózáról, képzőművészetről és e napon megajándékozzák a múzeumi hónap ezredik látogatóját. Mit látunk^ mozikban? Madách 26—27: Háború és béke 111. rész (a színes szov­jet filmtrilógia befejező része.) — 28—30: Fejlövés (új ma­gyar filmdráma, 16 éven fe­lülieknek). — Matiné, vasár­nap: A Noszty fiú esete Tóth Marival. Építők 26—27: Egy asszony járt itt (francia—spanyol film­dráma). — 28—29: Egy bürok­rata halála (kubai fimszatíra). — Matiné, vasárnap: Kard és kocka.

Next

/
Thumbnails
Contents