Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-26 / 252. szám

1968. OKTOBER 26., SZOMBAT rtsi MEGYEI Wdap 3 Dáma és — alsó Vegyük úgy, hogy az aláb­biakból egy árva szó sem igaz. A ruházati áruház előtt Aranka nénivel találkozom. Aranka néni gyári kézbesítő, azaz hivatalsegéd, akinek né­hány esztendeje elintéztem va­lami apró panaszát, s azóta nagyon hálás. Mindkét keze tele, az egyikben degeszre tö­mött bevásárlótáska, a másik­ban háló, dugig zöldséggel. A köszönés, a szokványos hogy van után, nehogy félreértsem a helyzetet, mentegetőzni kezd: nem magának vásárolta, amit nála látok. Hát? Kínban van, de megmondja. A kis- nagyságának. Az istenért — kérlel —, nehogy szóljak bár­kinek is a gyárban, hogy így találkoztam vele. Még vissza­juthat K., a főmérnök elvtárs fülébe. A kisnagysága ugyanis a főmérnök felesége. A pártszervezet titkára, aki ugyancsak mérnökember, csó­válja a fejét, amikor elmon­dom a dolgot. Lehetetlen, hogy K. tudjon róla. Ismerem, nem? Munkájába szerelmes férfi, sok keserű csalódással és seb­bel a múltjában, nem ritkán már-már póznak tűnik egy­szerűsége. Egyetlen gyengéje van, a felesége. A feleség, akit — kisvárosban mi titok? — kisnagyságának neveznek, meg dámának, s azt' mondják, a férje nem király, hanem — al­só mellette. A titkár régi isme­rős, így nem nehéz megegyezni vele, hogy Aranka néni, a sze­gény, riadt, ötvenen túli apró nénike kimarad az egészből. Majd V. találok valamit, hon- nét is tudom a dolgot. Közben, magamban, azon morfondíro­zok, miért fáj nekem ez az ap­róság, hiszen napról napra na­gyobb disznóságokkal is talál­kozom?! Azután mégis elin­dulok a dáma munkahelyére. Mert az is van neki. A titkár utánamszól: lyukas hassal jössz majd vissza. II. Alibi állás, ahogy ilyen ese­tekben az lenni szokott. Nem ő kereste a munkát, neki ke­resték — kreálták — az állást. Szép nő, tagadhatatlan, első pillanatra megfogja az ember tekintetét. Ha valami, akkor arcán a túlzott energikusság vonásai diszharmonikusak csu­pán. A többi: tökéletes. Író­asztalán tiszta papírlap, egy félbehajtott Magyar Hírlap, te­lefon, golyóstoll. Más semmi. Külkapcsolati ügyeket intéz, mint mondja, s ez levélszöve­gek idegen nyelvű átültetését, telexüzenetek lefordítását, kül­földiek kalauzolását foglalja magába. Németül, angolul jól beszél, egyetemi diplomája van, két esztendeje szerezte, a fővárosban dolgozott, amikor — a diploma kézbevétele után egy hónappal — férjhez ment, akKor költözött ide, a városba. Férjének szépen berendezett lakása volt, a kocsit tavaly vették. Igen, férje idősebb ná­la, tizenhat esztendővel, első házasságából van egy gyere­ke, ő azonban nem ismeri. Mi­kor mindezt elsorolja, ártatlan kacérsággal megkérdi: írni akar rólam? Ha sok év is áll már az új­ságíró mögött, ilyenkor kínban érzi magát. Háztartási alkal­mazottat nem tart — kérdem, mire csodálkozva fölhúzza a szemöldökét, nem érti, hogy kerül ez ide. Jó dolognak tart­ja — most még egy nagy lé­legzet —, hogy a férje üzemé­nek hivatalsegédével vásárol­tat be? A fél város szeme lát­tára, munkaidőben? Fölmér tekintetével. Kidob­jon? Rendre utasítson? Felel­jen? Odébbtolja a golyóstollat, s fölnevet. — Csak nem ezért jött? — És ha igen?! össze­húzza a szemhéját, s fölcsat­tan: — Aranka néni panasz­kodott? — Ki az — adom az ostobát. — Hát? — A szer­kesztőség levelet kapott — blöffölök —, s abban az állt, hogy... Vérvörös lesz finom formájú arca, s hadarni kezd. — Az nem volt benne, hogy kétna­ponta fodrászhoz járok? És, hogy bejárok Pestre vásárolni, mert egy tisztességes holmit nem lehet kapni a városban? És hogy rendesen öltözöm? Hogy nem akarok víz alá buk­ni, lompos dézsatündér lenni? Elnevetem magam. Megdöb­ben. — Mit nevet? — Magát. — Engem? — Igen. A dáma elveszti türelmét __ — Szóval, tudja? * — Mit? '— A dámát. Hogy annak csúfolnak. Az irigyeim. Akik­nek nem sikerült megfogni ... t — a férje keresztnevét mondja —, akiket megesz itt a penész, s ahelyett, hogy leva­karnák magukról... A szeme könnyes lesz, de ar­cán az elszántság kemény vo­nása. — Panaszt fogok tenni — mondja. III. Negyvenéves múlt, de telje­sen kopasz már. Asztalán irat- kötegek, fénymásolt műszaki rajzok, néhány mintadarab. Kávét hozat, rágyújtunk. Be­szélgetünk, üzemi dolgokról, marháját elhajtották, és azt le­vágva, kpzfogyasztásra kimér­ték. A befolyt pénzt pedig a város szegényeinek adták. — Ez volt hát a személyes bosszú. Aztán huszonegyedi­kén, 1919 márciusában, megis­métlődött minden. ' Ugyanúgy gyalog jöttek haza a Pesten dolgozók, s hozták a proletár- diktatúra hírét. Nem várták meg az intézkedéseket, maguk kezdeményeztek. Azonnal meg­alakult a vörösőrség, a mun­kástanácsok, megkezdték a gyárak, az iskolák államosítá­sát. Itt — könyvet vesz elő, mutatja, Vörös Pest megye, ol­vasom a címet — van egy-két érdekes adat. Egy része tőlem származik. Vagyis az én gyűj­tésemből. oiztosan csodálko­Most | ?ik, hisz- azt mond­tam, egész életem­ben hivatalnok voltam. Igen, de azért ez nem olyan egysze­rű. Ne is akarja, hogy elmagya­rázzam. Most az lesz a követke- íő kérdése, hogyan adtam a fe­jemet kutatásra, vagyis honnan tudok mindent ilyen pontosan és miként került a nevem ösz- szefüggésbe ezzel a kötettel, amelyet a negyvenedik évfor­dulóra jelentettek meg? De er­re megint csak azt mondhat­nám, hogy mert volt egy apám, akit a románok először átvit­ték a Szentendrei-szigetre, s ott kis híján agyonlőtték, az­tán hatvanad magával egy ló­istállóban szállásolták el, ké­sőbb Gödöllőn, a királyi kas­tély egyik elhagyatott szárnyá­ban, tökéletesen üres, fűtetlen termekben, ahol egyetlen hin­taszék volt, s oda mint rang­időst, őt ültették. Aztán egy ott rögtönzött tárgyalás után két hétig Rákospalotán buj­kált, aztán hazajött, mert tud­ta, hogy úgyis hiába. Itt újra elfogták, becsukták, másfél évig várt az ítéletre. Három évet kapott. Én ösztöndíjas gimnazista voltám, de ki kel­lett maradnom, akkor kétéves szerződéssel géplakatos inas­nak mentem el ide, a szer­számgyárba. Nagyon nehezen ment a munka, balkezes va­gyok, de segítettek, szerettek a munkások, tudták, hogy apám börtönben van. Azt a két évet nem felejtem el soha. Mikor apám megjött, aki mel­lesleg kiváló muzsikus volt, Ze­neakadémiát végzett, nem tu­dott elhelyezkedni. Priuszos volt. Végül mozizongorista lett a mai Budai Híradóban. — Egyszóval tőle tanultam mindent. A másik dolog pedig, hogy szerettem a városomat. Ez nem szorul magyarázatra. Ezért kezdtem kutatni a törté­netét, elsősorban a Tanácsköz­társaság idejéből és 1945-ből. Évekig voltam mindennapos vendége a Pest mc yei Levél­tárnak, a Széchényi Könyvtár­nak. Óbudán dolgoztam a ta­kácsnál, s ahogy lejárt a mun­kaidő, oda mentem. így gyűl­tek a feljegyzések, az ada­tok ... —-----------——-—j helytör­A most alakult | téneti------------------------ klubban o któber 30-án, az első ülésen ő beszél majd az őszirózsás for­radalomról s március 20-án a Tanácsköztársaságról... Varga Vera egyik új termékük sikerét me­séli. Lelkesen, mintha égy szép­asszony bájait ecsetelné Meg­szállottja szakmájának, tudo­mányos egyesületben tart elő­adásokat, szerzőtársa a szakma egyik legjobb kézikönyvének, három találmányát használják. Szeretnivaló ember. Szeretik is a gyárban. És sajnálják. ' (Mielőtt bekopogtattam ajta­ján, három olyan emberrel be­széltem a gyárban, akik diszkréciójában tökéletesen megbízhattam. Egyöntetű volt véleményük: a dáma sajnos, nem érdek nélkül kötötte ezt a házasságot. K. azonban sem­mit nem vesz észre. Bolondja az asszonynak, szépségének, fiatalságának, tagadhatatlan okosságának. Előző felesége — mondják — szörnyeteg volt, érthető hát, ha most... Mert a dámának tényleg furcsa szo­kásai vannak. A saját kocsi el­lenére szereti a gyárét hasz­nálni, „férje jogán”. Többször csinált már jelenetet üzletek­ben," elvárja, hogy hódolattal vegyék körül, az üzemi ünnep­ségeken olyan „szerelésben” szokott megjelenni...) Telik a hamutartó, a jegy­zetfüzetben adatok sorakoz­nak, a titkárnő újabb kávét hoz be, s ahogy telik az idő, úgy szorul bennem mind hát­rább az akargt, hogy előhoza­kodom mondókámmal. A dá-, ma... a dáma ... de az „alsó”: minden szava, mozdulata, tet­teiről nem is beszélve, a mienk, mindannyiunké. Adott és ad, s talán éppen a hatal­mas munkamennyiség zárja le előtte az élet más tájait. Mégis, jó, hogy nem szólok? Elbúcsúzunk. IV. A párttitkárnak elmondom, mit végeztem, illetve, mit nem. Ígéri, hogy — valami módon — azért közvetve K. tudomására hozza ezt is, a dá­ma többi dolgát is. Ideje — mondja —, mert különben K. lehetetlenné válhat az embe­rek előtt. Azután -hozzáteszi: — Persze, te is tudod, kisvá­rosban mi az ábra? Nehéz a Feleségek egy részével. Akik abból akarnak megélni, hogy ők valakik feleségei... Sokszor kínos ez, de hát... tudod, mire gondolok? Tudom. És azt is, hogy nem jól van így. Mészáros Ottó , Szégyellt szegénység, vak elölte! Válasz cigánykölcsön ürügyén % **!&■■■ Kusza sorok, írásban, fo­galmazásban meglehetősen avatatlan ember levele fekszik asztalomon, amelyre nem is kellene válaszolni. Valójában nem, hiszen a levélíró az isme­retlenség homályában maradt, tehát végül is kinek válaszolna az ember? Mégis, ahogy olva­som ennek a névtelen levélnek a sorait, megkeseredik a szám íze, s ellenállhatatlan kény­szert érzek, hogy ne hagyjam szó nélkül ezeket a sorokat. Mert az semmiképpen sem le­het kétséges, hogy aki az ócsai tanya világban, Üj erdőn, ezt a levelet megírta, olvasta e ha­sábokon azt a cikket, amely — Kék pont a semmiben címmel — éppen az ő gondjaikkal, vi­gasztalan helyzetükkel foglal­kozott. Persze, hogy olvasta, hiszen arra válaszolt. Tehát mindegy, hogy ki az illető — ezek a sorok is bizonyára el­jutnak hozzá... Nem mentegetőzés akar len­ni itt ez a pár sor, mert hogy erre éppen nincs is szükség, minek mentegetőzzék az, aki jót akart s jót akar? Megér­tem azonban a levél mélysége­sen sértett — s ebből követke­zően sértő — hangját. Az a bi­zonyos cikk, amely Üjerdőről — erről a Budapesttől 20—30 kilométernyire elterülő Nyír­ségről, a nyomort és elzártsá­got jelképező Nyírségről — szólt, kendőzetlenül beszélt az itteni nyomorúságról. Termé­szetesen a segítés szándékával íródott a cikk, amely onnan in­indult el, hogy Herczegh Ist­vánná, a tanyavilág egyik la­kója, kétségbeesett hangú le­vélben kérte a szerkesztőséget, hogy járjunk el ügyében, mert idestova nem tudnak megélni ott a tanyákon. Az újságíró er­re odautazott, s visszatért azzal a szomorú tapasztalattal, hogy igaz, ami igaz — ott előbb- utóbb csakugyan nem lehet megélni. Mit ír ugyanekkor a névtelen levél szerzője? Majdnem ugyanezt. Indulatos hangon ugyan — az újságíró ellen —, de kimondja: „küldik azonnal a büntetést, ha tilosba téved a tehén...” A cikk meg arról szólt, hogy ott, Üjerdőn, az ottani lakosság jó­szágának már lassan minden talpalatnyi terület tilos. Szó­Háromezer felújított villanymotor Nevezetes jubileumhoz ér­kezett a gödöllői fogyasztási szövetkezet csömöri elektro­mos gépjavító üzeme. A nyil­vántartás szerint most javít­ják a háromezredik gépet, a Dunakanyar Fogyasztási Szö­vetkezet szivattyúmotorját. Két és fél "éve működik ez az üzem és egyenletesen fejlődik A termelési érték negyed­évenként eléri a negyedmillió forintot. Havonta 2 mázsa kö­rüli dinamóhuzalt használnak fel az elromlott villanymoto­rok újjávarázsolására. A szakmában elismerést vívtak ki maguknak, ennek egyik legfőbb bizonyítéka, hogy ma már az exportra ké­szülő szerszámgépek előállítá­sában is közreműködnek. Pest megyében a lakosság részére is dolgoznak. Most az üzem bővítése lehetővé teszi, hogy még több rendelést fo­gadjanak el. A Pest megyei Állami ri Vállalat heti 44 órás munkaidővel, magas kereseti lehetőséggel AZONNAL FELVESZ kőműves, ács-állványozó, lakatos, asztalos, villanyszerelő, műköves, burkoló, autószerelő, vízvezeték és központi fűtésszerelő, bádogos, szigetelő, hegesztő, vasbetonszerelő, festő, üveges szak- és betanított munkásokat, továbbá kubikos, szállító- rakodó és általános segédmunkásokat. Munkásszállás van. Szociális juttatásokat nyújtunk Útiköltséget térítünk. Ot napos munkahét, kiemelt munkahelyeinken 8 %-os kiemelt pótlékot fizetünk. JELENTKEZÉS a vállalat Munkaerőgazdálkodásán: Budapest XXI., Kiss János altábornagy u. 19—21. val hogy nincs élettér __ A t anyák rozzantak, vakolatla­nok, emberi lakásra nem. is al­kalmasok — ez is szerepelt ab­ban a cikkben ... Mire a vá­laszlevél így szól: „Ezek a roggyant tanyák, vakolatlan falak az ócsai tanács tulajdo­nában vannak. Lakbért ha va­laki egy-két hónapig nem fi­zet, írásban felszólítják, és bírósági feljelentéssel fenye­getőznek. így tehát kötelessé­gük volna rendbe hozatni is...” Vagyis: van baj Üjerdőn ép­pen elég — erről beszél a le­vélíró. Miért haragszik mégis a riporterre, aki ugyanezt meg­állapította? Megírta ezt is: „önt senki más, csak Her- czeghné hívta, így csak nála kellett volna teregetni...” Hát ez itt a hiba — ez a teregetés.i. A szegény, az elmaradott em­ber indulata diktálta ezt a le­velet, amiért kiteregették or­szág-világ előtt esett helyze­tét ... Az esettségüket kürtölte szét az a cikk, amit szégyell­nek ... Ezt pedig meg kell ér­teni ... Igen, a szegény ember szé- gyelli a szegénységét — szé- gyellte is mindig. Különösen az, aki nem tudta, hogy miért jutott neki a szegény sors, nem látott bele a világ dolgaiba; csak éppen szeretett volna másnak látszani, mint ami va­lójában volt. Nem a lázadó, a változást kiáltó szegénységről beszélek én itt, hanem arról a másik fajtáról, aki addig ju­tott el a gondolkodásban, hogy legalább hagyják őt békén. Bármilyen felelősséggel jár, ki kell itt mondanom, hogy tisztelet a kivételnek, ilyenféle szegény emberekkel találkoz­tam én Üjerdőn, akik nem tud­nak magukkal mit kezdéni; csupán szégyellik a szegénysé­get, s zokon veszik, ha — eset­leg a legjobb szándékkal is! háborgatják őket. Ez az isme­retlen levélíró is közülük szár­mazik. Mentségük van ... Per­sze hogy van ... Adódik ez a mentség egyrészt a múltjukból, másrészt a jelenlegi körülmé­nyeikből. A tiltakozásuk, hogy valaki beleavatkozik az életük­be — nem más, .mint figyel­meztetés ... Számunkra leg­alábbis ... Mert itt az alapvető hiba, hogy még a segítő kezet is el­utasítják. Hasonlóan jár ve­lük az ember, mint az orvos, aki olyan beteggel találko­zik, aki maga sem akar gyó­gyulni. Mert vagy nem ismeri fel, hogy beteg; vagy nem hisz az orvos jószándékában, tudományában. Mindez pedig az elmaradottságból követke­zik, s ilyen esetben nem elég a gyógyszer, a sebészszerszám — elengedhetetlen a türelmes meggyőzés, józanító felvilágo­sítás is... Ez a névtelen levél egyfajta közvéleményt fejez ki, amely ott az ócsal tanyavilágban, Uj- erdőn honos. Megpróbált se­gíteni ezeknek a tanyasiak­nak az ócsai tanács, dehát — ahogyan a titkárasszony e so­rok írójának elmondta — ne­héz ügy ez. Az ugyan valóban igaz, hogy ezek a tanyák ma a községi tanács kezelésében vannak; de mióta? Néhány esztendeje, hogy átruházta rá­juk az erdészet. Rossz álla­potban voltak már akkor is, s azóta csak romlik állaguk ezeknek az épületeknek, úgy­hogy a megjavításukról szó sem lehet... Egyszóval: nem embernek való lakások már ezek... Az igaz, hogy a tanács — kötelessége szerint —, fenye­getőzött olykor a lakbérhátra­lékok miatt. De ez többnyire csak olyan fenyegétőzés ma­radt. hiszen még a bérleti szerződések megkötésére sem került sor — néhány kivétel­től eltekintve —, éppen a ta­nyasiak tiltakozása miatt. Szemet hunynak még annak is, hogy a lakók kifűrészelik, s eltüzelik a tetőszerkezetek tartógerendáit. Megnyugtató megoldást keres a községi ta­nács, s ha felszólítást küld a lakbérhátralékok ügyében, ez is inkább azért történik, hogy befelé kényszerítse onnan a tanyákról az embereket — a faluba... Természetesen: az ó érdekükben ... Telket is adnának a köz ségben a kintieknek, csak építkeznének rá. Ez ugyanis feltétel, mert törvény szerint az adott telek akkor válik an­nak a tulajdonává, aki kapta ha az illető két éven belül építkezik rá. Ám, nem épít­keznek. ..! A névtelen levél szerzője ezt írja: „Az nem megoldás, hogy ingyen adnak 200 négy­szögöl házhelyet, pénz nélkül senki nem tud mit kezdeni vele.” El kell ismerni, ebben van igazság. Tudja ezt az ócsai tanács titkárasszonya is. Egy­re nehezebb feltételeket szab az OTP az építési kölcsönök megítélésénél. Előtakarékos- ság kell a hitelhez, vagyis: legalább 50 ezer forint kész- ,pénz... Volna azonban egy megoldás — mondta a titkárasszony —; a cigánykölcsön, ha ezt meg­kaphatnák ... Egyéb sem kellett azon­ban ennek a névtelen levél­írónak, mint a cigánykölcsön említése. Most vált aztán iga­zán dühösre, durvára a hangja, amikor — mit sem törődve előző panaszaival — a cigánykölcsönnek még a lehe­tőségét is elutasítja. Pedig hát miről van szó? Évekkel ez­előtt, amikor a kormány meg­vizsgálta a cigányság helyze­tét, az lett a végeredmény, hogy nem elég itt az egész­ségügyi ellátás javítása, s a népművelő munka fokozása — más is kell! Nevezetesen: anyagi segítség. Ezért született az a határozat, hogy aki ki akar emelkedni az elesett ci­gányság soraiból, nem kell, hogy pénze legyen, ha épít­kezni akar; kaphat kölcsönt minden előtakarékosság nél­kül ... Tulajdonképpen, ez a cigánykölcsön... Nem hivata­los fogalmazás ez, s nem is a legszerencsésebb fogalmazás; hiszen csupán egy méltányos, s kedvezményes építkezési hitelformáról van szó ... Az ócsai tanyavilág elesett parasztja, aki immáron élet­tér nélkül maradt, mindeb­ből mégis csak annyit vesz észre, hogy a szóban, a köl­csön elnevezésében ott szere­pel: cigány... Szégyelli a sze­génységét, de hogy rajta va­laki, válami olyan módon se­gítsen, mint egy cigányon ... Ezt nem, ezt durván elutasít­ja... Előítélettel van... És ez az előítélet ugyancsak régi kele­tű; mondjam — mint az el­maradottságból következő népbetegségek. Mi sem termé­szetesebb tehát, hogy így vagy úgy — akár a beteg tiltako­zása ellenére is! — végül a legteljesebb emberség jegyé­ben, ezt is csak orvosolnunk kell... Dékiss János Azonnal felveszünk kőműves, vasbetonszerelő, asztalos, ács, festő, víz- fűtésszerelő, villanyszerelő, épületlakatos szök­és segédmunkásokat, kubikosokat, gépkocsi rakodókat, dömpervezetőket, raktári segédmunkásokat, autószerelőket, kőművesek mellé segéd­munkásokat (16 évet betöltött fiúkat is) és kályhafűtőkef. Vidékieknek munkásszállás. JELENTKEZÉS : Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt a Prosperitás Ktsz Munkaügyi Osztályán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents