Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-23 / 249. szám
ffcftt HEGYEI '<-/£'irt 1968. OKTÓBER 23., SZERDA Johnson e héten sajtóértekezletet tart Tovább tart a hadműveleti szélcsend Dél- Vietnamban A Fehér Ház szóvivője bejelentette, hogy Johnson elnök sajtóértekezletet tart a héten. A szóvivő szerint nem lesz szó a párizsi tárgyalásokról és a vietnami háborúról. George Christian azt is cáfolta, hogy a VDK elleni bombázások esetleges szüneteltetéséről hangzik majd el bejelentés. Az AFP rámutat, hogy George Christian sajtótitkár szavai ellenére a legtöbb megfigyelő meg van róla győződve: a sajtóértekezlet igenis az amerikai—VDK-tárgyalá- sok témájával függ ösz- sze és elkerülhetetlenül szóbake- rül a bombázások beszüntetésének problémája. A hírügynökség szerint a sajtókonferenciát körülvevő titokzatosság légköre az amerikai fővárosban csak erősíti a megfigyelőknek azt a feltételezését, hogy Johnson elnök valami fontosabb bejelentésre készül a vietnami kérdésbem A vietnami kérdésben tapasztalható „diplomáciai szél*, mozgással” egyidejűleg tovább tart a hadműveleti szélcsend Dél-Vietnam egész területén. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint az amerikai expedíciós hadsereg főhadiszállásán immáron négy napja nem adtak ki közleményt fontosabb* katonai akciókról. Az amerikaiak azt állítják, hogy a felszabadító erők „szemlátomást kerülnek mindenféle összecsapást az amerikai és a dél-vietnami alakulatokkal”. A dél-vietnami rendszer hadseregének szóvivője is csak két kisebb jelentőségű akcióról adott hírt. Változatlanul heves ellenben az amerikai légierő, haditengerészet és tengerészgyalogság repülőgépeinek tevékenysége Észak-Vietnam felségterülete fölött. A Tankini-öbölben cirkáló America repülőgép-anyahajó repülőgépei Vinh és Dong Hói körzetében pusztítottak. Cohn-Bendit veresége A glasgow-i * egyetemen a tiszteletbeli rektor megválasztásáért folyó küzdelemben Dániel Cohn-Bendit, a hírhedt diákvezér a harmadik helyre szorult. Cohn-Bendit nem lehetett tanúja vereségének, mivel az angol hatóságok a vasárnapra tervezett vietnami háború ellenes nagygyűlés .miatt nem engedélyezték beutazását. PÁRIZS Chevalier nem vonul vissza A Champs Elysées-n adott nagy sikerű háromhetes „One- man show” sorozata befejeztével a 80 éves Maurice Chevalier kijelentette, hogy még nem gondol a visszavonulásra. A színpadon és a filmvilágban eltöltött 68 év után a francia sanzon világhírű reprezentánsa új nézőket akar meghódítani — ezúttal a televízió képernyőjén. Leszállt az Apolló 7 (Folytatás az 1. oldalról.) nő kedélyállapotban, szemmel láthatóan jó hangulatban, csak alaposan kinőtt szakállal fogadta a köszöntést. Az Apollo 7. utasai több mint 11 nap, körülbelül, hétmillió kilométeres utazás után kerültek az anyahajó fedélzetére. Az újtípusú űrhajó, amellyel az Egyesült Államok 1970-ben embert kíván juttatni a Holdra, a próbán mindvégig igen I jól működött s az egyetlen I problémát a három utas meg- j íázása akozta. Schirra, Eisele és Cun- \ ningham előbb az Essex fe- ! délzetén. orvosi vizsgálaton esik át, majd pihenőt tart. Az űrhajósokat később repülőgéppel a központba szállítják tartós vizsgálatra és az űrutazás tapasztalatainak felSknrpios Trópusi vihar it I ratikeín iitffvrülí Vasárnap óta tombol a jón-tengeri sziget környékén a trópusi vihar, amelyet a görög hagyomány — esküvő idején — szerencsés, boldog házasság jelének tart. Pillanatnyilag azonban a rossz idő miatt a Christina jacht és két utasa még mindig a Skor- pios sziget mentén vesztegel. Az esküvőre meghívott vendégek elutazását is késleltette a vihar; csak hétfő este érkeztek Athénba. Caroline és John, Jacqueline két gyermeke nagynénjüli, Lee Radziwill hercegnő és férje1 kíséretében szintén a görög fővárosba utazott, ahonnan Londonon keresztül térnek vissza New Yorkba. Újságírók kérdéseire első ízben hangzott el hivatalosnak tekinthető nyilatkozat a Vatikánban. Mint bejelentették, a Vatikán semmilyen közleményt nem ad ki az ügyről, tekintettel annak személyi jellegére. A pápa sajtótitkára ingerülten válaszolt az újságírók kérdéseire és kijelentette: Mrs. Kennedy nem gyerek már és birtokában volt minden szellemi képességének döntése pillanatában, % így tökéletesen tisztában kell lennie azzal, hogy házasságával megsértette a katolikus egyház törvényeit. SURABAJA Kána-ellenes zavargások Kelet-Jáván, Surabajában heves Kína-ellenes zavargások voltak. A város kínai kereskedelmi központját elözönlötte a feldühödött diáktömeg. A diákok ütötték-verték az REM-ALMOK Revideálni kell egy ólomelméletet, amely olyan kézenfekvőnek látszott, hogy már alig vonták kétségbe. A tudományban egyáltalán nem szokatlan módon most ez a sors érte a pszichológiának egy speciális ágazatát, az álomkutatást Az ólomkutatással kapcsolatos kísérleteket egy évtizeddel ezelőtt kezdték meg, amikor is az Eugene Aserinsky amerikai orvostanhallgató felfedezte, hogy az alvó emberek éjjelente körülbelül ötször egy ideig gyorsan forgatják a szemüket. Aserinsky Nathaniel Kleitman professzor chicagói álomkutató munkacsoportjába tartozott. Ez a csoport végül is arra a megállapításra jutott, hogy azok az emberek, akiket az alvás REM-szakaszá- ban (rapid eye movements = .gyors szemmozgások) felébresztettek, majdnem mindig (az esetek 80 százalékában) élénk álomból ébredtek fel. míg a kísérleti személyek közül csak nagyon kevesen (7—10 százalék) álmodtak, ha a REM- szakaszokon kívül ébresztették fel őket. Kleitmannak egy másik tanítványa, dr. William Dement több éjszakán át megfosztotta kísérleti személyeit a FEM-alvástól és ezzel elrabolta tőlük álmaikat. Dement megállapította, hogy az alvó annál gyakrabban próbált REM-álmo- kat álmodni, minél tovább fosztották meg ettől az alvásszakasztól. Annak idején Dement beszámolt arról, hogy a REM-alvástól való megfosztás következtében lélektani zavarok léptek fel. A kísérleti személyek rosszkedvűek és ingerlékenyek lettek, koncentrációs zavarok mutatkoztak náluk, rohamszerűen, szinte dühvei faltak és sokan félősek, aggodalmaskodók is lettek. A sajtó arról is írt, hogy az álomtól való megfosztás következtében egyesek személyiségében is változások következtek be és Dement felállította azt a hipotézist. hogy az álmokban gazdag alvás következtében az agy mérgező anyagoktól szabadul meg. Időközben azonban kétségbevonták az álomkutatás „klasz- szikus” kísérleteinek majdnem minden megállapítását^ Először is nem helytálló a REM-alvás és az álmok egy szintre helyezése. D. Foulkes és A. Rechtschaffen későbbi kutatásai azt mutatták, hogy más alvási szakaszokból felébresztett személyek 45—70 százaléka felébresztése esetén ugyancsak álomhoz hasonlítható élményekről számolt be. Nyilvánvalóan Kleitman és tanítványai csak azért nem találtak álmokat a többi alvásszakaszban, mert. nem is keresték azokat, hanem meg voltak gvőződve arról, hogy az élénk szemmozgás álomképeket követ. A REM-szakaszok álmai mindenesetre élénken megkülönböztethetők a többi álmoktól. A szemmozgásokkal jelzett álomélmények irreálisak, fantasztikusak, drámaiak és erős érzelmekkel telítettek. A szemmozgás nélküli alvásszakaszok álmai ezzel szemben „szárazabbnak” bizonyultak, több volt bennük a kritikus józanság és az összefüggés. Dement azonban a második kísérletében már nem tudta megerősíteni azt a megfigyelését, hogy a REM-alvás elvonása lelki zavarokra vezet. Éppen ezért feltételezte, hopr az első kísérletnél mutatkozó zavarok a metódustól és a várakozástól függő mesterséges produktumok voltak. További kísérletek során a hamburgi Pszichológiai Intézet és az egyetemi klinika kutatói összehasonlították, hogy a kísérleti személyek hogyan reagálnak a REM-álom elvonására és a nem REM- alvás megvonására. Megfigyelési hibák kiküszöbölésére pszichológiai teszteket alkalmaztak, amelyek lehetetlenné teszik, az önkényes értékelést. Végül pedig a kísérleti személyeket két csoportra osztották: az első olyan fiatal férfiakból állt, akik különösen sok neurotikus jellemvonást mutattak, a másik csoport pedig nagyon kevéssé neurotikus férfiakból tevődött ösz- sze. A hamburgi munkacsoport tanulmánya arra a megállapításra vezetett, hogy Dement önkorrektúrájával túllőtt a célon. Kiderült ugyanis, hogy a REM-alvás megvonása mégis határozott lelki kihatásokat mutat. Persze e kihatások nem felelnek meg a nagyarányú személyiség- változásoknak, amelyeket Dement első kísérletében talált. A REM-alvásból felébresztett kísérleti személyek szinte teljesen alvás és álom nélkül töltött három éjszaka után rosszabb hangulatban voltak, és a neurotikusak még jobban szenvedtek, mint a nem neurotikusok. Az előbbiek egyébként többet is álmodtak. A REM-alvásból ébresztett kísérleti személyek gyakrabban panaszkodtak amiatt, hogy nem aludták ki magukat, és rosszabb is volt az étvágyuk, mint a nem REM- alvásszakaszokból felébresztettek. Az intelligenciavizsgálatoknál azonban nem láttak különbséget. Teljesen függetlenül attól, hogy a kísérleti személyeket REM-alvásból vagy nem REM- alvásból ébresztették fel, teljesítményeik nem voltak rosszabbak, mint korábban. Egy szempontból azonban a hamburgi munkacsoport eredményei egészen új irányba mutatnak. utcákon tartózkodó kínaiakat, üzleteik kirakatát betörték, és legalább húsz autót felgyújtottak. A károkról pontos jelentések nem érkeztek, valószínű azonban, hogy nem volt halálos áldozat. A diákok azért támadtak a kínaiakra, mert múlt héten Singapore-ban kivégeztek két indonéz tengerészt. A hatóságok számítottak a Kína- ellenes tüntetésekre, eddig azonban egyedül Surabajából érkezett ilyen jelentés. Djakarta kínai negyedeit megerősített fegyveres őrjáratok tartják szemmel Surabajában kijárási tilalmat rendeltek el a hétfő ■ esti zavargások után, de még kedd reggel is feltűntek áz utcákon a bandákba verődött diákok. Még két Mauritius Bélyegaukción az eddigi legnagyobb összegért, 380 ezer dollárért kelt el New Yorkban két rendkívül ritka bélyeg. Az egypennys bélyegek az Indiaióceánban fekvő Mauritius szigetéről 1847-ben Bombaybe küldött borítékon találhatók. Rendkívüli értéküket az adja, hogy angpl nyelvű feliratukban elírás történt. A bélyegek kikiáltási ára 75 ezer dollár volt. Az eddigi legnagyobb ösz- szeg, amelyért egy ritka német bélyeg cserélt gazdát, 155 000 dollár volt néhány évvel ezelőtt. A bélyegek új tulajdonosa egy New Orleans-i gyűjtő. CSÁK RÖVIDEN... KOSZIGIN szovjet miniszterelnök a Kremlben fogadta Egy projektív észle- az ideiglenes kubai ügyvivőt, akivel baráti beszélgetést folylési teszt (tintafoltok értékelése Holtzman szerint) kimutatta, hogy a REM-álomból ébresztettek teljesítményei jobbak, mint a nem REM-alvásból felébresztetteké. Ez váratlan eredmény volt. s a jelek szerint amellett szól. hogy a REM-alvás visszafoj- tása a fantázia tevékenységének bizonyos vonatkozásait előmozdítja. Hogy miképpen történik ez, erre méy nem tudjuk a választ. tatott. AZ EURÓPAI ÍRÓSZÖVETSÉG szovjet tagozata nyilatkozatot adott ki, amelyben elítéli a szövetség titkárságának a csehszlovák kérdésben kiadott „kiáltványát”. KOIVISTO finn kormányfő, feleségével együtt, szabadságra a Szovjetunióba utazott. JÖVŐ HÉTTŐL KEZDVE Nyugat-Berlin a hivatalos bonni körök sorozatos provokációinak színhelyévé válik. DE GAULLE Párizsban fogadta Husszein jordániai királyt. dolgozására. Az űrkabint az anyahajó személyzete emelte k' a vízből. Az űrhajósok a Bermuda- szigetektől mintegy 600 mérföldnyire délre szálltak le. Az amerikai tv- nézők mindezt helyszíni közvetítésben láthatták. Mesterséges hold közvetítésével az Essex fedélzetéről sugározták az adást. Johnson elnök kedden délben telefonbeszélgetést folytatott a három űrhajóssal. Az elnök azt mondotta, hogy az űrhajósok útja a békét szolgálta, és meghívta az űrhajósokat magához, egy meg nem határozott későbbi időpontra. A szovjet közvélemény mindenfajta nemzeti szűk- keblűségtől1 mentesen üdvözli az Apolló 7 űrpilót]pit, a világűr bátor úttörőit. Az amerikai űrhajó „hajráját” és leszállását elemző tudományos kemmentárok sikeresnek minősítik az Apolló 7 űrrepülését és nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy az űrhajó berendezései kiállták a próbát, méghozzá annyi ideig, amennyi elegendő a Föld— Hold—Föld út megtételéhez. PANAMA SZTRÁJK ÉS CSATATÉR Újabb összetűzések színhelye hétfő óta Panama, ahol folytatódik a 72 órás általános sztrájk. Hétfőn a főváros utcái valóságos csatatérré váltak: az úttesteken felborított autók és autóbuszok lángolnak. A nemzeti gárda egységei több ízben tüzet nyitottak a sztráj- kolókra. A hét végén több kommunista vezetőt és munkást tartóztattak le, amiért — a hatóságok szerint — általános sztrájkra felhívó röplapokat terjesztettek. Arias volt elnök hétfőn este amerikai repülőgéppel Washingtonba utazott. Elnyomott férjek Haro spanyol városban négy férj megalakította „Az elnyomott férjek szövetségét”. E nagyszerű szövetség taglétszámát egyelőre nem lehet bővíteni, mert a többi férjnek nincs elég bátorsága. VEGYEN SZERENCSE-SORSJEGYET! Ismét kapható a hírlapárusoknál, a levélkézbesítőknél, a postahivatalokban, a trafikokban, az áruházakban és más boltokban 4 FORINTÉRT • BERENDEZETT ÖRÖKLAKÁST, • BALATONI NYARALÓT, • SZEMÉLYGÉPKOCSIT, • KÜLFÖLDI UTAZÁST NYERHET! Szerencse-sorsjeggyel — szerencséje lesz! Segédgépkocsivezetőket budapesti telephelyre gyakorlat nélkül felveszünk. Előnyben részesülnek a katonaságtól leszerelt, autójavító szakmabeliek. A gyakorlat megszerzése után jó kereseti lehetőség. Ugyanitt gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket és rakodómunkásokat is felveszünk Budapest különböző kerületeiben levő telepeinkre és kirendeltségeinkhez. A vidékiek részére munkásszállás és utazási költségtérítés. JELENTKEZÉS: Építőipari Szállítási Vállalat 1. sz. szállítási üzemegység (1. ÉPFU), Budapest XIII., Rozsnyói u. 6. Forgalmi osztály.