Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-20 / 247. szám

AZ ÉLET KATONÁI

TÉZLI KÁROLY

Tézli Karcsi az a típusú fiú, akit akkor is vezérül választanának a fiatalok, ha minden külön felső javaslat nélkül a

— „grundon” kéne sok száz fiatal közül kiválasztaniuk.

Lehet, meghökkentő ez a megállapítás, de így éreztem, nem írhatok mást. Legfeljebb

— igazolásként — állításomat igyekszem bebizonyítani.

A szoba, amelyben fogad, érdekes. Különös keveréke a funkcionáriusi hivatalnak és a fiatalos lezserségnek. De ezt csak érzem, érzékelem, mert elsősorban mégis az ember az, aki megragad.

Huszonnégy éves, magas, ízlésesen, de nem kínosan jól öltözött. Becsületes, tiszta arc, sötétszőke haj, nyílt tekintet, kellemes, tapintatos modor.

Makarenko azt írta valahol (de régen olvastam már), hogy a pedagógusnak esztétikailag, külsőben is meg kell felelnie a fiatalok ízlésének, igényének. Be kell váltani a gyermekek, a fiatalok hozzájuk, személyükhöz fűzött elképzeléseit. Következtetésként azzal érvelt, hogy nagyobb az ilyen ember személyi varázsa, hitelesebb szájából az ige, az igazság, amit hirdet.

Tézli Károly nevelő. És nála a makarenkói elképzelés „bejött”.

VISSZATÉRVE A SZOBÁRA; egyszerű, puritán: íróasztal, munkaasztal, szék, könyv- szekrény, fogas. És a fiatalos le- zserség? A fogason bukósisak lóg, egy lemberdzsek társaságában, melyre gazdája hanyagul rárakott egy bőrkesztyűt. Az íróasztalon a határidőnaplón századunk technikai fejlettségét hirdetve egy slusszkulcs.

Beszélgetünk.

Természetesen nem az élet- történetét tudakolom, hiszen nem volt abban sem háború, sem forradalom, semmilyen nagy történelmi fordulat. Illetve: 12 éves korában nem vesz föl ilyesmit az ember, legalábbis sok nyom nemigen marad az ember életében abból az 56-os ellenforradalomból.

Tulajdonképpen, nem titkolom, neki is megmondom: engem az emberanyag érdekel. Az, hogy milyen ma egy agilis fiatal funkcionárius közelről. Milyen az, aki ma jegyezte el magát a mozgalommal, a politikával, aki — remélem — arra tette fel az életét, hogy a mi igazságunkat hirdesse a győzelemig, mindhalálig.

Van-e figurája ennek az embernek, van-e karaktere, vagy csak hivatalnak, állásnak véli mindazt, amit tesz. Helyén van-e az esze és a szíve? És

— jaj de félek leírni — nem koravén-e?

JÖK A BENYOMÁSAIM.

Örül is az ember, meg irigykedik is.

„Hej, most jó lenni katonának ...”

Beszél a fiú szépen, színesen, szabatosan. Édesapja párttitkár, a helybéli termelőszövetkezetben. Szóval a politikai meggyőződést, a baloldali „elfogultságot” otthonról hozta a fiú. Műveltséget, szép beszédet viszont itt tanult a ráckevei alma materben, a kedves, szeretett tanároktól.

Hangja, szava csak akkor bicsaklik, mutál, amikor a munkájáról beszél.

„Ezt a területet én viszem ...”

Kérem, ne hagyja magát megfertőzni, elég, ha mi így beszéltünk...

Az én kisfiam ha felnő, nem fog hinni annak az embernek, aki így beszél. A területet nem lehet felemelni és vinni. Azt fogják mondani, ez nem igaz, ez hazugság, legalábbis csalafintaság.

Nem sértődik meg, könnyen javít. Ezután egész nap végesteien végig magyarul beszélünk.

Tézli Károly négy évig KISZ-titkár volt a gimnáziumban is. Szóval, szervezett, agitált a fiatalok között.

Sportolt, táncolt és szerelmes lett, aboa a csinos leányba, aki osztálytársa volt és most a felesége, valamint kislánya édesanyja.

Érettségi után elment a járási művelődési házba dolgozni.

1967 élete nagy éve: megnősült, járási KiSZ-titkár lett és később megszületett a kislányuk is. És hiába van szép, szélcsendes idő idehaza, már több mint tíz éve, az élet kötelez, az emberek kínlódva gyúrják ma is magukat: nagyobb feladatok nagyobb tudást feltételeznek.

Tézli Karcsi beiratkozott a Népművelési Főiskolára, sajnos, nem tudta elvégezni. Azt mondja, élete nagy fordulatai, a sok munka kiütötték kezéből a könyvet. Olvas, olvas, de az első nagy álom, a könyv, valahol elsikkadt a munkás hétköznapokban.

BESZÉLGETÜNK. Látom, hogy a fiú tájékozott, mondom is neki, hogy még nincs nagy baj. Még jól él a tartalékokból. Ma még képes tanítani a fiatalokat, hogyan éljenek szebben, jobban, tartalmasabban. De évek múltán a személyi varázs is megkophat és a rutin is kevés lesz majd. Ne várjuk meg ezt.

Ö maga is azt vallja: munkája hivatás. Álma: mindig mindent jobban! Ez a helyes elv viszont könyvek, fejlődő tudás, progresszív kulturáltság nélkül tényleg csak álom marad.

Kérdezem: és a mozgalom kísértete: az ülésezés, a papírmunka, a székhezragadás?

Becsületes fiú. Azt válaszolja, hogy amíg munkatárs volt, könnyebben tudta lerázni az ilyen koloncokat. Mindig velük, a fiatalokkal volt, közöttük érezte, jobban érezte, hogy mit akarnak, mit szeretnének? Ma ez nehezebb. Azért heti két napot most is kiszakít, tényleg kiszakít irodai munkájából. Másképp nem megy. Másképp nem tud a fiatalok közé menni. Viszi az embert a benti hivatali munka.

Amíg ezeket mondja, arra gondolok: de jó volna, ha a megye egyszer-kétszer azért vonná barátilag felelősségre a KISZ-titkárokat, hogy van-e barátjuk, hogy milyen a kapcsolatuk az emberekkel, hogy sportolnak, fociznak-e? Hogy Tézli Karcsi kiül-e a Duna-partra könyvvel a kezében? Szóval, hogy a titkárok élnek-e, olvasnak-e, mű- velődnek-e?

Mert való igaz: nagyon döntő tényező a KISZ-titkár politikai műveltsége, tájékozottsága. De ehhez valami híd és képesség szükségeltetik ahhoz, hogy a tudását átadja a fiataloknak. Ehhez pedig egyfajta emberi közelség kell. Ezen a (már bocsánat a kifejezésért) „területen” másképpen nem megy. Ezt funkcionáriusi gőggel, parancsszóval sehol sem, különösen a fiatalok között nem lehet megvalósítani.

EGY GAZDAG JÄRÄS 14

ezer fiatalja a birodalom. Náluk, nekik szerettem volna besegíteni e néhány sorral, :fititkáruk „minősítésében”. Még akkor is, ha jobban ismerik Tézli Karcsit, mint én.

És ha néhány óvatoskodó, aggodalmaskodó gondolat is becsúszott az írásba, ezért elnézést. Titokban remélem: húszegynéhány év múlva a járás valamennyi mai fiatalja majd ilyen aggodalmaskodva nézi, kik is veszik át tőlük a munkáshatalom stafétabotját. És gondolom, mégsem volna férfias tett, különösen nem illene Tézli Karcsihoz, ha csak dicsérnénk, dicsérhetnénk egymást.

Hogy Karcsinak írtam, többször is, az azért van, mert így maradt meg a fülemben. Otthon a faluban, Ráckevén, amerre jártunk, mindenki így szólította.

És végül: agilis! Kedvei szó! Újra megszerettem e jelzőt.

Suha Andor

§ JÁRÁSI KISZ-TITKÁR

^ Ráckevén. Szeretik a megyé- ^ nél, szeretik a járásnál. Es sze- ^ rétik a faluban, akik ismerik. $ Azt mondják, agilis. Mi az, ^ hogy agilis? Ellenszenvesnek, | avíttnak tűnik ez a szó. Pedig ^ mozgalmunk hősi korszakából ^cipeljük magunkkal. Akkor felismerő jelzőnk non plusz | ultrája volt e szó. Agilis 5 elvtárs! És persze elsősorban a $ fiatalokra értettük, értették.

$ Ezzel dicsértek bennünket, | megbocsátóan az idősebbek, a í felnőttek, mert tudták, hogy az ^ égvilágon semmihez sem ér- 5 tünk, ezért rólunk más jót 5 mondani nem lehet.

$ Politikai analfabéták vol- $ tunk, akkoriban csupán jó ösz- ^ töneink vittek a mozgalomba | és ott megfogott bennünket a j kultúrmunka és a vasárnapi ^ össztánc. Csak később, jóval t később a politikai harc, a | győztes csaták jó íze, öröme.

$ Lassan kinyílt az eszünk, és S rádöbbentünk: a mi politi- j kánk, az a mozgalom, amelyre 5 vállalkoztunk, maga az élet.

| Azután még később: maga az ! élet, az összes színével, a feketétől a fehérig, a maga gaz- ä dag színskálájával.

; Igen, akkor mi agilisak vol- ; tunk és talán a kezdésnél ez is ^ elég volt. Szombat este egy J agilis leányzó azt mondta a 5 kultúrterem ajtajában vigyor- $ gó fiúnak:

$ — Gyere, kapcsolódj be,

^ elvtárs!

$ És bementek a terem köze- ^ pére, táncolni, mert a fiú elv- 5 társ hajlandó volt „bekapcso- ^ lódni”.

$ KÉT HÖNAP MÜLVA meg| dicsérték a leányzót, a fiú be- $ lépett az ifik közé.

^ — Agilis vagy, elvtársnő! —

^mondták neki, de tulajdonkép- J pen így értették:

$ „Ügyes, meleg szívű kislány i vagy, látjuk, hozzánk húzol, ^ nekünk segítesz ...” í És az agilis leánykákból, $ fiúkból közben, ahogy teltek ^ az évek, párttitkárok, miniszterek, szakmunkások, művezetők, apák és nagyapák lettek. $ Végig örülték, és megszenved- $ ték ezt a 23 évet... Nehéz ^ nappalok, és éjszakák szaka- ^ datlan, 23 éves láncolatát. ^ Egyik kezükben a munka, a ^másikban a könyv. Mint turisták az idegen országban, szótárral a kezükben kellett el- § igazodniuk az élet rejtelmes ^ buktatói között. És közben

^ezek az agilis emberek önma- ^ guk fölé nőttek, a vezetés műrészei, iparművészei és kvali- ^ fikáit szakmunkásai lettek.

^ Szóval ösztönösek voltak,

^ agilisak, azután tudatosak és a képességeiktől függően okosak Sés műveltek.

De akik most jönnek? Azok ^milyenek? Igen, igen. Minden- 5 ki tudja: ahány ember, tehát ^amennyi kommunista, annyi ^ szín, annyi karakter, akkor is, ^ most is. De az is tény, fizikai ^ vámtörvény, hogy a sok szín ^ összekeverve és megfelelő tá- ^ volságból nézve eggyé olvad, S végül is egy színt ád.

$ Tehát: milyenek, milyen ^emberek ezek a fiatalok ^ most ? Itt élnek közöttünk, itt ^ élünk közöttük és mégsem ^ tudjuk, legalábbis nem pontosan tudjuk, hogy milyenek? ^ Mi bennük az egyéni, a karak- ^ tér, és mi az általános, a köti zös? Gyakorta csak frázisokkal ^válaszolunk e tömérdek kér- ^ désre. Pedig a kérdések reálisan, izgalmasak, nem tűrik a ^ patétizmust, a frázist, a meg- ^ bocsátó romantieizmust.

^ Jó volna tudni végtére, mi- ilyenek lesznek a mi párttitká- Í raink, és minisztereink — hol- i; nap ?

^ Mindenképpen szembe kell Í néznünk a jövővel, nemcsak Í az álmodozások időszakában, Í de akkor is, amikor racionáli- Í san számba vesszük eredmé- Í nyeinket —, hol is tartunk Í most?

íj És a jövő, az ország, a moz- $ galom, a szocializmus jövőjé- Í nek kulcskérdése még mindig Í az ember marad, sőt most ma- Í radt. lesz igazán az ember i SZÓVAL, NÉZZÜK MEG, Í milyen ez az ember közelről, Í a szkeptikus sötét és a lelken- ^ dező rózsaszín szemüvege uél- Í kül.

Í Tézli Károly járási KISZ- Í titkárról az ember első benyo- ' mása:

Vita az olvasásról

Adottságok és követelmények

Hol tart .megyénkben az ol- rasómozgalom? Avagy menynyit olvasunk? A lap hasáb- ain kibontakozó vita a könyv- árosok között is élénk vissz- iangra talált, ha nem is ra- ;adtak rögtön tollat, hogy hoz- :ászóljanak. Különösen vitára ngerel Dékiss János „Mennyit vívásunk” című írása. A jó zándékot, segíteni akarást iszteljük, mégis fejcsóválva tellett tapasztalni, milyen kelés adattal rendelkezett, mitor cikkéhez kezdett. Ügy lát- ;zik, nagyon messze esik a lap izerkesztősége a Pest megyei könyvtárhoz, ahol jó pár adatai kisegíthették volna. Nem :soda, ha — az eddigi ered- nények ismerete híján — következtetései pesszimistábbak iz indokoltnál.

Tévedés azt hinni, hogy megyénkben nincs mihez viszonyítani az olvasómozgalom fejődését, és .még azt is állítani — „nem is tudjuk, halad- unk-e?” Nagy hibát követ- ; nénk el, ha semmibe vennénk termény, szívós munkával elit eredményeinket, mikor rüszkék is lehetünk rá: Menynyi a fejlődés? Sok is, kevés s, attól függően, hogy a múlt 'agy a jövő felől nézzük, i szemléltető példának álljon itt tét év statisztikája. 1958-ban a anácsi könyvtárakban 42 676 nlvasó kölcsönzött 833 328 kőét könyvet. 1967 decemberé- : nen már 109 210 olvasó forga- ott 2 914 535 kötetet. Még kedvezőbb lesz az eredmény, ha , nozzáadjuk a megyében mű- tödő szakszervezeti könyvtárak 1967. évi eredményeit;

!7 446 olvasót szolgáltak ki, nz üzemi dolgozók 20,25%-át. Sgy olvasó átlag egy év alatt !6 kötetet olvasott el. Igaz, el- nizakodásra nincs okunk,"mert n megye lakosságának még :sak 12 százaléka, minden nyolcadik ember olvas a tönyvtárakban, és 1970-ig szedetnénk a 15 százalékot megnyerni. Véleményem szerint nagy pozitívum, hogy a KISZ- torosztályba tartozó fiatal olvasók száma az elmúlt év vé- ?én 20 726 fő volt, de ez még mindig kevés, ha meggondoljuk, hogy ez a megye fiatalságának — egy reprezentatív felmérésünk szerint — csak 17,8 százaléka. Megnézhetjük két tözség statisztikáját is.

Az abonyi könyvtáros

L960-ban 965 olvasót látott el, L967-ben már 1640-et. A duna- haraszti könyvtárban 7 év nlatt 1000-ről 2070-re emelke- iett az olvasók száma. Könyvkiadásunk helyzete sem olyan kétségbeejtő, mint ahogy Dékiss János látja. A fogyasztási szövetkezetek könyvesboltjai és bizományosai 1956-ban 1 828 000 Ft-ért adtak el könyvet. 1967-ben 16 605 000 Ft-ért. Egy főre jutó forgalom 30,23 Ft. Az országos szövetkezeti forgalom átlaga 29,84 Ft. Nincs pontos statisztikánk,

de mindenki által ismert tény, hogy örvendetesen gyarapodik a magánkönyvtárak száma. A könyvtárak lelkes olvasói előbb-utóbb megvásárolják kedvenc könyveiket. A gyűjtemény határát legtöbb esetben csak a lakás szabja meg.

Azt hiszem, ennyi elég annak bizonyítására, hogy nem a nulláról indulunk. Az eredmények elérésében nagy részt vállalt a megyében elterjedt és immár hétéves tapasztalattal rendelkező könyvbarátmozga- lom, amelyet a Hazafias Népfront, a nőtanács és a MÉSZÖV indított el. Véleményem szerint ezt a mozgalmat kell továbbfejleszteni, új színekkel gazdagítani, és nem feltétlenül szükséges a régit semmibe véve új mozgalmat indítani. A cél azonos: megyénk lakóival megismertetni az olvasás örömét, hogy életük tartalmasabbá, gazdagabbá váljék.

Mit olvasunk? Ebben a

kérdésben némi eligazítást jelent, ha megvizsgáljuk a könyvtárakból 1967-ben kölcsönzött 2 826 223 kötet tartalmi megoszlását.

Az összes kikölcsönzött könyvből 53 százalék szépirodalom volt, ebből 41,1 százalék mai magyar írók és költők műve. Az ifjúsági irodalom részesedése ugyancsak az összes kikölcsönzött szép- irodalmi műből 44,1 százalék. Az ismeretterjesztő művek 14,7, a politikaiak 2,8, a társadalomtudományiak 2,1, a mezőgazdasági szakkönyvek pedig 1,8 százalékot képviselnek.

Tehát ez a jelenlegi helyzet, innen mehetünk előre vagy visszafelé. A továbblépést három tényező befolyásolja.

1. Olyan kulturált környezetben kell történnie a könyvkölcsönzésnek, hogy a vendég szívesen eljöjjön újra.

2. A könyvállomány gazdag és változatos legyen, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő művet.

3. A képzett, jól tájékozott könyvtáros, aki a munkáját elsősorban hivatásnak tekinti, és nem pusztán kenyérkeresetnek. Egyre inkább elfogadott tény, hogy a könyvtáros megjelenésében, magatartásában kifejezésre kell jutni, hogy vendégeket fogad és visszavár.

Teljes mértékben egy tértek Ősz Ferenccel, hogy a könyvtárak propagandamunkájában bőven van javítanivaló. Nagyon fontos munka a régi olvasók megtartása, és ebben van is már nagy gyakorlatunk. Munkánk gyengesége az új olvasók megnyerésében mutatkozik. Végre tudomásul kellene venni az illetékeseknek, hogy színvonalas, egyénekhez szóló propagandát nem lehet végezni elavult eszközökkel. A stencilgépen sokszorosított, elkent betűkkel ellátott könyvajánlást nagyon kevesen olvassák el. A modern nyomdatechnika minden szí von- s | zó formáját fel kell a jövőben^ használni, ha azt akarjuk, hogy , a rádió és tv mellett olvasásra $ is áldozzanak szabad idejükből ^ j a dolgozók. ^ 1

^ 1

A könyvtárosok nagyon | sokat tettek már eddig, és még , többet is tehetnek az olva- i j sóért. Mégsem lehet elfogadni $ annak az olvasónak a vélemé- § i nyét, akire Mészáros Ottó a $; „Kivel van vitánk?’’ című cik- ^ kében hivatkozik. Nem lehet ^ ■ általánosságban megállapítani ^ j a könyvtárosokról, hogy nem ^ olvasnak, és így nem is tudnak t; j ajánlani. Nyugodtan állítha- ; tóm, hogy. többségük lelkiisme- S j retes, jó szakember, de kétség- 5 i télén, hogy soha nem olvas § - annyit, amennyit szeretne. ^ - Miért nem? Azért, mert a na-^, pi 8 órai munkaideje alatt az ^, olvasókat kell kiszolgálni (gon- ^; dőljük meg, hogy a forgalma- sabb könyvtárakban óránként^, 30—40 olvasó is megfordul), | esetleg előadást szervezni vagy 5 éppen adminisztrációs vagy S gazdasági ügyeket intézni, ígyS, hát olvasásra ő is csak a $, szabad idejéből szakíthat. Ezt ^' az időt is befolyásolja a csa- ^ ládi állapota és hogy milyen^ állami oktatásban vesz részt, $:, mert akkor elsősorban a köte- ^ : lező olvasmányokkal foglalko-V zik. Próbálunk segíteni, első- S sorban rendszeres szakmai to- §, vábbképzéssel, „Pest megyei^ könyvtáros” című módszertani $ , tájékoztatónk útján. Rendsze- ^ résén olvassák az Új Könyvek ^ című országos szakmai tájé- ^, koztatót stb. ^,

Ezeket a nehézségeket azért ^ ■ tartottam szükségesnek leírni, ^ hogy eloszlassam azt a téves ^ felfogást, hogy a könyvtáros csak olvas egész nap, és nincs ^ i más dolga. ^ i

Mégsem gondolnám, hogy az ^ 1 olvasómozgalom fejlesztése | • ügyében a könyvtárossal keile- ^; ne vitatkozni, de még az olva- % 1 sóval sem. Akit már olvasónak $: lehet nevezni, tehát aki rend- ^ • szeresen könyvtárba jár, an- ^ , nak irányítását bízzuk a könyv- ^ • tárosra. Véleményem szerint ^; azokkal van vitánk, akik még ^ j nem olvasók. Azokkal a fiata- b lókkal kell vitatkoznunk, akikéi minden szabad idejüket a ^ táncra szentelik, esetleg meg- ^ ; nézik a tv-t, de olvasásban ^ csak a képeslapokig jutottak el. ^ ] Azokkal a középkorúakkal, ^; akik legjobb esetben a szak- ^, májuk kérdésével foglalkozó ^: cikkeket nézik át a lapokban, S ] másra nincs türelmük.

Az olvasómozgalom fejlesz- ^ tése egész társadalmunk ügye, ^ ■ csak az egész társadalom te- ^ i remtheti meg az olvasáshoz ^, szükséges anyagi feltételeket $ i és azt a légkört, amely olva-1 sásra ösztönöz. Éppen ezért § i üdvözöljük örömmel az Irószö- $ : vétség által indított „Olvasó § ( népért” .mozgalmat.

Debreceni Imréné, a Pest megyei Könyvtár ^ 1 igazgatója s i