Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-12 / 240. szám
EZT OLVASTUK “fifcadó „Kedvezményes öregdiákok" \ a konzervgyá ban A konzervgyár oktatási tanácsa ezekben a napokban bírálta el a továbbtanulásra jelentkezettek kérelmét, és azokat a kedvezményeket, amelyeket a továbbtanulni szándékozók kaphatnak a gyártól. — Mit jelent a tanács munkájában a döntés? — kérdeztük Harsányt Lászlónét, a gyár személyzeti vezetőjét. — Azt, hogy a gyár jelenlegi és távlati munkaerő- szükségletét figyelembe véve, iskolatípusonként, tanfolyamonként és dolgozónként megkötjük a szerződéseket, így biztosítjuk a tanulmányi kedvezményeket, — vagy pedig nem kötünk tanulmányi szerződést a dolgozóval. — Ha nem, miért nem? — A vállalat a munkaerővel is gazdálkodik. Az oktatási tanács összegyűjtötte a gazdasági vezetők ilyen irányú igényeit, és ezeket koordinálja a különböző iskolatípusokra jelentkezettek létszámában és jelenlegi beosztásában. — Hányán jelentkeztek továbbtanulásra? — Száztizenegyen. Közülük hatvanhéttel köt tanulmányi szerződést a vállalat. Ez évben egyébként gyáron belül is továbbképző tanfolyamot indítunk a konzervipari és a lakatos szakmunkások részére. Olyan munkaterületek dolgozóit irányítjuk erre a tanfolyamra, ahol az utóbbi évek technológiai fejlesztése megkívánja az új ismeretek elsajátítását, a nagyobb szaktudást. iÜt ••••s&C* í-i MOHQB«VIDÉKI Háztáji bizottságok az öregekért A járás termelőszövetkezeteiben a tavalyi III. törvény értelmében létrehozták a háztáji bizottságokat. A 3—5 tagú bizottságok — mint egy járási NEB-vizsgálat a közelmúltban megállapította — jól ddlgoznak. A háztáji bizottságok külön figyelemmel kísérik az idős, beteg, nyugdíjas, járadékos tagok háztájiföld- ügyét. Ezen a téren is kedvezőek a tapasztalatok. A két pilisi tsz-ben, a Péteri Rákócziban, a monori Uj Életben, a vecsési Zöld Mezőben és az üllői Kos- suth-ban például a nyugdíjasok, járadékos öreg tagok az idén olyan nagyságú háztáji földterületet kaptak, mint amennyi akkor volt, amikor nyugdíjba mentek, illetve járadékossá váltak. YáCIJiAPJJ Megnyílt a zenebarátok klubja A hét elején megbeszélést tartott a zenebarátok klubjának vezetősége. Az elmúlt évben félórával később kezdték a klubesteket, de a vidékről érkezők kívánságára megváltoztatták a kezdés időpontját. Még egy változást „szavaztak meg” a klub vezetői: minden második héten szabad zenehallgatás lesz, és amikor erre lehetőség adódik, zenei tárgyú, zenetörténeti nagyságokkal kapcsolatos filmeket vetítenek. Az első három elöadás- Ijan az opera fejlődéséről lesz szó. Brahms, Chopin, Wagner, Erkel és Liszt életművét ismerik meg a klub tagjai, természetesen hanglemezes illusztrációkkal. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM 1968. OKTOBER 12., SZOMBAT Sok száz fiatal jelentkezett JP&iiíikaii eióatSú&sm tm> is A ceglédi járás KlSZ-alap- szervezeteiben négy oktatási forma megvalósítását készítették elő. Előadásos propagandakörök indulnak, szinte mindenütt. Az általános forma mellett nagy érdeklődésre tart számot a Tanácsköztársaság emlékét idéző előadás-sorozat. A fáklyavivők köre és a három tagozatú — ipari, mezőgazdasági és iskolai változatú — politikai vitakörök közül a járásban a mezőgazdasági után érdeklődnek a legtöbb helyen. A negyedik változat a marxista vitakör lesz. Rendezik, ősziesítik a ceglédi parkokat. A hűvös, nyirkos időtől gyorsan nő a fű, van dolguk a kaszásoknak. 1? nt n • Tóira V* Az oktatási évben járásunkban 42 kör indul, mintegy 900 Az öt hónapon át tartó, őszitéli politikai oktatás megkezdődik hamarosan valameny- nyi KISZ-alapszervezetben. A tervek alapjait, amelyekre májd építeni lehet, időben elkészítette a KISZ megyei végrehajtó bizottsága, és eljuttatta a járási és a városi bizottságokhoz!. Az idei oktatási tervet nemrég tárgyalta és fogadta el a KISZ ceglédi járási végrehajtó bizottsága. Ebben az évben — mint a jelentkezésekből kitűnik — sok fiatal vesz részt ezeken a foglalkozásokon. A járási bizottság az eddigieknél még nagyobb gondot fordít az oktatások rendszeres ellenőrzésére. Valamennyi alap- szervezétet meglátogatják és ahol problémát találnak, vagy segítségüket kérik, ott igyekeznek azonnal segítséget nyújtani, hogy minél gördülékenyebben folyjék az oktató munka. A tapasztalatok már most, az előkészítés szakaszában biztatóak. A propagandisták személyét minden területen a helyi pártalapszervezettel közösen választották meg. Valamennyi előadást, vitakört megfelelő felkészültséggel rendelkező oktató vezeti. Tallózás ötvenéves újságokban /. MI TÖRTÉNT a városban ötven évvel ezelőtt? Az emlékezet elhalványodott, az adatok, tények, események dátumszerűen rögzíthető valósága eí- homályosodott. Az idős emberek elmondják, mint nagy idők tanúi és cselekvő részesei, hogy mit láttak, mit tettek, mit tapasztaltak, de számukra is kevés a kapaszkodó. Elmosódtak a dolgok, ötven év nagy idő. Keresve a régi idők emlékeit, elsárgult újságpéldányokat vesznek elő. A történelmet ezek a lapok is érzik. A Ceglédi Közlöny című lap 1918. őszén megjelent példányai ilyesmikről írtak: — Az állami polgári iskola október 2-án nyitja kapuit. Másik hír arról számol be, hogy a szüret sok helyen megkezdődött, de a régi vidám szüreti hangulatnak nyoma sincs. Azt elvitte a háború. Nincs dal, csak munka. Egykét hadifogoly is serénykedik, csendesek ők is, mert lelkűk az édes otthon körül jár. Szeretnének hazamenni. A must 1 hektoliterje 600—900 korona. HETENKÉNT egy alkalommal hat oldalon megjelent régi lapjaink beszámoltak híranyagukban a megtörtént eseményekről, és az első oldalon néhány elvi cikket is noztak. Az előttem levő lapban ilyen mondatokat • olvashatunk: „Döntő elhatározások küszöbéhez értünk. Elérkezik végre a pillanat, amidőn viharos erővel fog kirobbanni a lelkekből az évszázados igazság, hogy ledöntsön minden gátat s megtörjön minden akadályt”. Érezte a névtelen cikkíró, hogy „rohanunk a forradalomba”. Nagy Elek, a laptulajdonos talán nem sejtette, de a lap körül forgolódó Beck Dezső már hallotta a távoli morajlást. Idegeiben előre érezte, hogy pár nap még, s reng a föld; nagy események színhelye lesz Magyarország. APRÓCSKA HÍRT olvasunk a lapban arról, hogy megjelent a ruhajegy. November 1-től kezdve csakis ruhajegyre és egy használható állapotban levő használt ruha beszolgáltatása ellenében lehet ruhát vásárolni. Keserű dalocska kommentálta az eseményt: Bölcs kormányunk, mely gondol ránk, orvosolja a nagy bajt, ruhát nem tud adni nékünk, de jegyet ad bőven majd, annyi lesz a ruhajegyünk, hogy ruhává varrhatjuk, papírruhánk’ aztán büszkén, nagy gőgösen hordhatjuk. Ugyanebben áz időben a kereskedelmi miniszter rendeletet bocsátott ki a mezőgazda- sági iparcikkek árának maximálásáról. Ez a szó ebben az időben kezdett ismertté válni széles e hazában. így maximálták az ásó, a kapa, a csákány, a kötőfék, istráng, továbbá az ecet, a kocsikenőcs és még sok-sok cikk árát. Olvasom a lapban, hogy a frontokra ismét lehet csomagokat küldeni. A hírecskéhez a cikkíró megjegyzést is fűzött és ennek az a lényege, hogy lehet ugyan küldeni csomagokat, de „nem érdemes küldeni, mert megromlanak”. A csomagolás módjáról is olvashattak a város lakói. E szerint a csomagokat ezentúl nem kell viaszos vászonba burkolni, hanem megfelel a posta előírásainak az is, ha közönséges dobozba teszik a hazait. A VÄROS élelmezési helyzete rendkívül rossz volt. Elfogyott minden, a ruha, a húsféle, a tejtermék, a tüzelő is. Az elégedetlenség a szükség nyomába szegődött és naponta olyan jelenetek játszódtak le a piacokon, a boltokban és a hivatalokban, amilyenekhez addig nem volt szokva e városban senki. Augusztus 6-án zajlott le az asszony tüntetés, amelyről valamennyi fővárosi lap beszámolt. Az esetet még a parlamentben is szóvá tették. Az egykori Népszava az eseményt így rögzítette: — A képviselőház szombati ülésén Fényes László napirend előtti felszólalásában olyan esetet tett szóvá, amely szomorú jellemzője és jelensége az ország közélelmezési viszonyainak. Az eset Cegléden történt. A ceglédi asszonyok, a ceglédi hadi asszonyok, nem kaptak lisztet, hónapok óta nem kaptak zsírt és miután sem a Közellátási Hivatal, sem a helyi hatóságok be nem váltott ígéreteivel nem lakhattak jól, kedden berontottak a polgármesteri hivatalba, közben megvertek egy csomó rendőrt, néhány gorombáskodó elárusítót, inzultálták a polgármestert. Ennek következtében az asszonyok közül mintegy kétszázat letartóztattak. A NAPIREND előtt felszólalt képviselő az eset kapcsán azt kérdezte Wekerle miniszterelnöktől, hogy vajon mit szándékozik tenni a kormány, hogy legelsősorban ne Ausztria és a szövetséges társak, hanem az ország lakossága legyen élelmiszerekkel ellátva? A miniszterelnök magyarázkodott, nyugtatgatott, ígérte, hogy rendszabályok jönnek és javulni fog a helyzet. Sz. I. (Folytatjuk) TIT-előadások a tanyavilágban . A TIT idei, téli programjában a szokásosnál örvendetesen több előadás szerepel. Ezek közt megszaporodott azoknak az előadásoknak a száma is, amelyeket a tanyaközpontokban tartanak. Az idén harminc Cegléd környéki és járásbeli tanya- központban lesz ilyen előadás. Az előadókat az is- .mert kis mikrobusz, a kék művelődési autó szállítja ki, és egyben viszi magával az előadások érdekességét fokozó filmvetítéshez. szükséges eszközöket és anyagot Az előadások témaköre épp olyan változatos lesz a tanyavilágban is, mint a városban. Terveznek író—olvasó találkozót, előadóművészek önálló estjét, kiváló sportolók élménybeszámolóját, mezőgazdasági továbbképző szaktanfolyamokat és akadémiai előadás-sorozatokat. Reményt keltenek, jól szerepelnek Utánpótlás li&restétih A Ceglédi Vasutas SE birkózói október 5-én és 6-án Budapesten az országos serdülő kiválasztó versenyen vettek részt. Az országos versenyen több, mint 400 versenyző indult, három korosztályban Fiataljaink igen szép eredményeket értek el, ami feltétlenül reményekkel biztat, hiszen a jövő birkózógárdája közülük kerül ki, és Cegléden a birkózósport velük fog fellendülni. Eredmények: 45 kg, kötöttfogásban 1. Sápi Ferenc; 49 kg, kötöttfogásban 2. Nagy Miklós; 63 kg, kötöttfogásban 2. Kézdi János; 68 kg, szabadfogásban 1. Szűcs István. Óktóber 6-án Cegléden rendezték meg a megyei ifi csapatbajnokságot, melyet 6:1 arányban a ceglédiek nyertek a Dunakeszi Vasutasok ellen. így ők jutnak a vasárnap Tö- rökszentmiklóson megrendezésre kerülő kelet-területi csapatbajnokságra. A birkózni kívánó 8—14 évet fiatalokat kéri a birkózószakosztály vezetősége, hogy jöjjenek el és jelentkezzenek Fábián Pál edzőnél a szerdai ét pénteki edzéseken, délután í órától 6 óráig a Vasutas Művelődési Házban, ahol szakszerű oktatásban részesülnek. * (—sz—) Díványt, vagy ahogy régies nevén nevezték, sezlont akartam vásárolni. Olyan régies félét, ami jól rugózik, és letakarva sem tátong a közepén mélyedés. Egyszóval olcsót. Igényeim persze voltak, legszívesebben olyan érdekelt volna, amelyet valahogy így hirdetnek: „Jó házból való sez- lon eladó!”... Mert bogarasnak ugyan egy kicsit hógaras vagyok, de különösebben nem szeretem a bogarakat. Még a réten elviselem őket valahogy... Szóval egy ilyen fekvő alkalmatosság után áhítoztam. Hangosan. így történt, hogy ismerősöm szólt: Neki van egy ilyenje eladó. Hogy mennyiért? Hát ugyebár, igaz, jó pár éve volt az, amikor az afrik új szaga betöltötte a szobát, éppen ezért majdcsak megalkuszunk. Mert ugyebár ő igyekszik méltányolni A sezlon a vevő kívánságát, de én is beláthatom, hogy ez a darab örökség, és bizony az örökbeadót sem akarja megsérteni, hogy csak úgy elkótyavetyélte ... A meg nem sértés szabályainak betartása mellett így lett a sezlon ára 800. Neki. Én — az örökbeadó tisztelet- bentartása mellett. — 600-at ígértem. Szépen haladtunk, 750 lett belőle. No, gondoltam, 650- ig felmegyek. Kalkulált. Ha hirdeti, az egy ötvenes, üsse kő — gondolta, vigyem 650-ért! Persze mindezt csak magunkban tárgyalgattuk. Mert aki üzletet köt, az ne legyen szószátyár! Én nem mentem ^fel 650-ig, ő lejött hatig. így erősödött meg bennem az igazsága annak a közmondásnak, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. Tehát kész az üzleti Most már csak arra kell vigyáz- nőm, hogy otthon el ne szóljam magam. A család — hisz milyen jó is örömet okozni — 500 forintnak a tudatában táncolja körül a jó öreg sezlont. Viszont neki is van mire ügyelnie.. ■. Az örökbeadé lelkinyugalmának megnyugtatására 750-ért „könyörögték el tőle”. Nehéz az üzlet! Mert ki tudja, mikor nyugszik meg lelkiismeretem? Hátha ideadta volna ötért is?! De az eladóm sem lehet nyugodt, mert minap azt kérdezte: Úgy őszintén, nem adta volna meg érte a 650-et? Azóta kerülgetjük egymást... És ez, ki tudja, talán örökre válaszfalat emel kettőnk barátsága közé. Mert melyik üzletember enged a veséjébe nézni? (csat-) A sapkája: tejszínhab Gesztenye került a fagylaltos üvegpoharakba Eltűntek a fagyispoharak a cukrászdák pultjairól! No, ez a „rémhír” csak annyiban helytálló, hogy csak mint fa- gyisedénykék tűntek el, egyébként most is ott sorakoznak — de gesztenyepürével telve. Egy hete jelentek meg barnán, friss tejszínesen. Népszerűségük mit sem változott: naponta máris 300—400 adag fogy el belőlük, és — amint a cukrászoknál hallottuk — november közepétől megkétszereződik a forgalom. Még egy jó hír az ínyenceknek: N< vember első hetében — előre láthatólag - a Kossuth étterem ben — rendezik meg a cuk résztermékek már hagyományossá vált bemutatóját. A ceglédiek süteményszere- tetét, kíváncsiságát — no é. természetesen a cukrászüzem eddigi, bemutatóval egybekötött édesnapjainak sikerét tekintve már előre jelezhetjük: sem újdonságban, csemegében, sem pedig vásárlóban hiány nem lesz. A szolnoki rádió műsora OKTÓBER 14-TŐL 20-IG Hétfő; Alföldi krónika. Rácz Gyuri népi zenekara játszik. Zenés autóstop. Sport. Kedd: Alföldi krónika. Suppé operettjeiből. Téli előkészületek. Mezei szőttes. Téliesítés az építőknél. Zenés ki mit kér. Szerda: Krónika. Országgyűlési képviselők a mikrofon előtt. Johnny Holliday énekel. A vásárlók érdekében. Tánclépésben. Próbák közben. Csütörtök: Alföldi krónika. Pár perc dzsessz. Kukoricamorzsolás közben. Virágénekek. Sport. Az Illés együttes játszik. A Magyar Hirdető műsora. Péntek: Alföldi krónika. Hallgatóink kérdeznek. Nóta csokor. Igény és lehetőség. Hogy ’tetszik? Szombat: Hét végi kaleidoszkóp. Szombat esti jegyzet. Filmzene. Megszólított pillantások. Zenés ki mit kér. Vas ár na p: V asárna pi m agiazin. Utcák-terek-névadók (Szabó 10 — dr. Durszt J.). Sport: Tudósítás az SZMTE—Budafok, Eger—ózd és a Pécsi Bányász—Kecskeméti Dózsa NB I B-s, valamint az NB H-es labdarúgó-mérkőzésekről. Az adások mindennap 18 órakor kezdődnek a 222 méteres középhullámon. 9