Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-08 / 211. szám
Mit tervez őszre az IBUSZ ? Egy társasutazásokban gazdag nyár után ősszel is folytatódnak az IBUSZ-TIT országjáró utazásai. Szeptember 14—15.: irány Hortobágy! Kétnapos kirándulás a magyar pusztára, debreceni elszállásolással, városnézéssel és Hajdúszoboszlón fürdéssel. Szeptember 21—22: Aggtelek. Programban szerepel a jósva- fői cseppkőbarlang megtekintése. Október 5—7: három nap Zemplénben. Útirány: Sárospatak, Sátoraljaújhely, Füzérradvány, Hollóháza és Telkibánya. Október 20.: szüret Gyöngyösön, végül november 17.: kirándulás a budai hegyekbe, az újjáépített Vár megtekintése. Diákoknak, felnőtteknek társastánc-tanfolyam Kissné Kékesi Ilona tánctanár irányításával ismét megkezdődnek a társastánc-tanfolyamok — diákoknak és felnőtteknek. Beiratkozás szeptember 9-én, hétfő este 19 órakor a Lenin úti művelődési ház földszinti termében. Ügyeletes orvos Holnaptól kezdve a Köztársaság úti (a 302-es telefonon hívható) rendelőintézetben az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Hétfőn: dr. Ruzicska Béla, kedden: dr. Bea Mátyás, szerdán: dr. Kovács Pál, csütörtökön: dr. Bucsek Tibor, pénteken: dr. Afra Tamás, szombaton és vasárnap: dr. Bénik Gyula. A beosztásban hét közben változás történhet. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS XII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1968. SZEPTEMBER 8„ VASÁRNAP ÍGY kezdődött a tanév a sződligeti öreg iskolában A sződligeti öreg iskolában, a tanítás megkezdésének harmadik napján még padok állnak az udvaron, osztályt rendeznek, takarítanak, gondokkal birkóznak. A vasútállomástól kétszáz lépésnyire, a kocsmától egy ugrásra, az elhanyagoltság szomorú képével áll ez a vén, még „ifjúsága” idejében is tanyai jellegű iskolaépület, Váctól öt kilométerre. Rossz és bosszantó látvány a három részre szakadt, két éve kificamodott kiskapujával, betört, elkorhadt bejárati ajtajával és letaposott, dülöngélő kerítésével, melyen át a nyáron autók jártak az udvarra, ha megfordulni akartak. Az öts'zobás, iskolának használt vén épület padlói lyukasak, rothadtak, s van köves padozatú szoba is. Az ablakok betörve, a kis előcsarnokok tetőzetéről a szél lehordta a kátránypapírt, becsorog az eső. Darabokban szakad le a szétkorhadt deszka a bejárat lépcsőire. A tantermekben csak villany mellett tanulhatnak, mert sötétek. Tartós esőzés után felszívóLYUKAS PADLÓK - SÖTÉT TANTERMEK SÜRGŐS SEGÍTSÉGET VÁRNAK Türelemmel és szeretettel Elmondta: Fűzi Mária tanítónő FELEJTHETETLEN lesz mindig számomra ez a szeptember harmadika, amikor először léptem át a rámbízott tanterem küszöbét, s elkezdtem nehéz, de megtisztelő feladatomat. Azt, hogy kisdiákokat vezessek be a tudás birodalmába. Egykor én is így léptem be a deákvári iskola meghitt kis épületébe. Később a nagy múltra visszatekintő váci gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. A Budapesti Tanítóképző Intézetben kaptam a diplomát, amely lehetővé tette, számomra, hogy erre az igen szép pályára lépjek. GYAKORLÓ TANÍTÁSOMAT ugyanazon falak között kezdtem, ahol magam is mint kisdiák tanultam. Tanítói munkámat városszélen, a Gábor József utcai iskolában kezdem. Hálás vagyok az iskola tantestületének, mivel őszinte szeretettel fogadtak maguk közé. Kedden, a tanítás első napján szorongó érzésekkel, de boldogan léptem a terembe. Sok csillogó kis szempár tekintett felém. Bizalommal és kíváncsisággal fogadtak. Hogy miért éppen ezt a pályát választottam? Diákéveim során kiváló oktatóim szerettették meg velem a nevelői munkát. FÖ CÉLOM, hogy a szülők legféltettebb kincsét, a gyermeket, nagy türelemmel és szeretettel neveljem, a legkorszerűbb szocialista pedagógiai módszerek segítségével. (Lejegyezte: P. R,) dik a falakba a víz. A berendezés primitív. A padok szálkásak, ■ rücskösek, írásra nem alkalmasak. A „mellékhelyiségek” az udvar végén bűzlenek, ülődeszkájuk hiányos, ajtajuk rossz. Ivóvíz nincs. Kútja van az iskolának, de vize fertőzött. A kocsmától hozzák a vizet. Kezet mosni nem tudnak, mert lavór ugyan van, de egy kancsó vízzel 30—40 gyerek keze nem tisztul meg. A padokon, a padlón tornáznak, így a tanulók ruházata is mosásra vár tornaórák után. Az iskolagon- dozó lakása sötét, esőzéskor a víz befolyik a konyhájába. Nehéz itt a pedagógusnak, rossz a gyerekeknek, gond ez már mindenkinek ... Az iskola igazgatóját, Reményi Lászlónét hosszas konferencia köti le. Girth Irén igazgatóhelyettessel beszélgetünk. — Mi az oka, hogy az iskolában a legminimálisabb javítás sem történt meg augusztus közepéig? — Csökkent a költségvetési keret, e miatt sajnos nem kerülhetett sor a szükséges karbantartásra. Amit megcsináltathattunk volna, arra nem kaptunk vállalkozót. Elmondja, hogy augusztus 5- től 12-ig kellett volna egy vállalkozónak megkezdenie a tatarozást, és bár megállapodtak velük, sem akkor, sem azután nem jelentkeztek. Németh Gusztáváé, a községi tanács elnöke ezt mondja: — Az iskolaproblémánkat szívügyemnek tekintem és annak ellenére, hogy gondunkat már sok helyen előadtam, eddig nincs megoldás. Az évnyitón Reményi Lászlóné igazgató türelmet és megértést kért a szülőktől. A szülők meg is értették a pedagógusok tanítási gondjait. Ezen a lehetetlen állapoton azonban sürgősen változtatni *kellene, hogy az iskola pedagógusainak annyi fáradozása és a gyerekek igyekezete ne vesszen kárba — már eb- ban a tanévben sem. Harmos Jenő Beszeljünk a műemlékekről Váci szemmel a sárospataki tanácskozáson Műszaki hibák « váci új iskatánái Szeptember 2-án nem tudták megkezdeni a tanítást az Árpád úti új általános iskolában, mert az építők nem készültek el időre. A munka minősége is hagy kívánnivalót maga után. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy eddig háromszor készülődtek neki a műszaki átadásnak, átvételnek, de mindannyiszor elmaradt — a műszaki hibák miatt. Pénteken délután telefonon megkerestük Povázsai Sándort, a városi tanács művelődési osztályának vezetőjét és megkérdeztük, mikorra várható az avatás. Mint elmondta, az osztály gazdasági felügyelője éppen az iskolában tartózkodik, hogy megbizonyosodjék várható-e hétfőre a műszaki átvétel? Ha hét végére a hibákat kijavítják, akkor azonnal elküldik az ünnepélyes és kicsit megkésett avatás meghívóit. A tervek szerint az iskola avatására csütörtökön kerül sor. (b.) Kerékpáron Szófiába című utinaplónk folytatása — anyagtorlódás miatt — mai számunkból kimaradt. A még hátralevő két fejezetet kedden és szerdán közöljük. Gorka az agyag, a tűz és a máz mestere Visegrádi kiállításán találkoztunk Gorka Gézával, a Verőcén élő, de világszerte ismert és elismert keramikusművészszel. A Salamon-torony harmadik szintjén gyűjtötte össze kerámiáit, sokat már állami tulajdonból, múzeumokból, magángyűjteményekből kért kölcsön, hogy a rendkívül gazdag, s mégis világosan áttekinthető rendezésű kiállításon képet adjon életművéről, művészi felfogásáról, míves gyakorlatáról. — A legelső tárlóban korai munkáimból láthat válogatást a kiállítás megtekintője. Magukon viselik kezdő lépéseim bizonytalankodását, éppen úgy, mint a helyes útra térés határozottságát. A mezőtúri népi fazekasműhely volt keramikusiskolám „elemije”, hatása látszik a népi díszítőművészet gazdagságában, de mutatja azt a kezdeti szándékomat is, hogy festő leszek: még a kerámiában is a festő szemével láttam, láttattam. — A népi motívumok későbbi alkotásaiban is elkísérték a mestert. Vagy nem ezt példázzák a pusztai ember faragásairól ismert rajzok, a virágok, madarak, halak, fák vonásai? —. Sosem szakadtam el a népi művészet motívumvilágától, csak ezeket igyekeztem leegyszerűsíteni, stilizálni, szimbolikussá mélyíteni. Azt vallottam és vallom ma is, hogy a modern kerámia akkor igazán modern (más művészeti ágak példája is tanúsítja), ha a művész nemcsak a motívumokban igyekezik gondolkodni, hanem mindenkor figyel az anyag lehetőségeire, s kihasználja az anyagban rejlő változatosság potenciálját. Együtt haladunk el a tárlók előtt. Az üveg mögött tematikus, formai és színjegyek csoportosításában tárul szemünk elé a tálak, kancsók, figurák roppant gazdagsága. Egy-egy motívum különféle feldolgozása új és újabb alkotói korszak jegyéit viseli magán. Nyomon követhetjük a világszerte híres „rákos-tál” különféle példányait, a „madaras-kancsók” változatait, a „halas-tál” megfogalmazásait. Feltűnik, hogy a motívum azonossága sohasem válik unalmassá, mert minden darabban új szín, új máz, új ragyogás avatja mássá a darabot. — Nézzük meg most azokat a vázákat, tálakat, amelyek a boltokból is ismerősek lehetnek. Ezek mintapéldányát én készítettem, csak sokszorosításuk „üzemi”, mégis mindegyik egyéni ízlést tükröző és visszaadó példány. Itt vannak a Zsolnay-gyárban készült eozinos vázák (s mellettük a saját eozin mázú darabjaim) vagy a legújabb vörös, urán- oxid kerámiáim. Mind-mind sokévi kísérletező munka eredményei. A falakon középkori üvegablakok hangulatát árasztó ólomkeretes színes üvegkerámiák és hangulatfényt sugárzó állólámpa ragadja meg figyelmünket. — Nem ólomkeretes ablakok ezek, nem ólomkeretű, állólámpa ez! — figyelmeztet Gorka Géza, hanem égetett agyagkeretesek. Magam kísérleteztem ki ezt az új, roppant dekoratív eljárást, melynek során az agyag együtt ég ki ezer fokon az üveggel, s így a kerámia keretű színes üvegek a középkori üvegablakok hangulatát idézik. — Milyen célra készültek ezek? — Felhasználási lehetőségük roppant változatos. Nemcsak dísztermek, templomok, színházi csarnokok ablakaira lehet használni ezeket, hanem belső díszítőelemként is: kávéházak, éttermek, presszók választófalaiként, természetesen ablak gyanánt is. Előállításuk költséges és fáradságos, mindenesetre már felfigyeltek rá. Az Élet és Tudományban írtak is róla — kis tévedéssel: ugyanis nem állapodtam meg a pécsi Zsolnay-gyárral a gyártásban... Újra és újra szemléljük a tárlókat, nézzük a falakon vagy falak mentén elhelyezett remek darabokat. Tudjuk, hogy Gorka Gézát államunk Munkácsy-díjjal, Kossuth-díj- jal, érdemes művész címmel tüntette ki, ismerjük külföldi elismeréseinek sorát is. E kiállítás is fényesen igazolja egész életén át szűnni nem akaró alkotói lázát, azt a nemes szenvedélyt, amely a 74 éves mestert fűti, hogy az agyagba életet lehelve mindig újat, szépet, meglepőt alkosson. Végh Ferenc Az Országos Műemlék Felügyelőség a közelmúltban Sárospatakon rendezte meg tanácskozását, abból az alkalomból, hogy az ősi Zemplén megyei helység alkotmányunk ünnepén újra város lett. Vác- ról Petrovics László csoport- vezető főmérnök vett részt a háromnapos tanácskozáson. Visszaemlékezéseiben érdekes gondolatokat közöl. — A három nap során értékes előadások, s talán még értékesebb hozzászólások hangzottak el. A résztvevők megtekintették Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tolcs- va nevezetességéit. A referátumok során Vác városa is többször említést nyert, minthogy itt nagyon komoly műemlékvédelmi munka folyik. Vácra emlékeztetett az a. sárospataki várban tett kirándulás is, ahol a sok értékes emlék mellett egy szerény 200 éves festmény húzódott meg, a Szüret Vácott. — Mi volt a tanácskozás fő tanulsága? — Rögzítette a jelent, s utat mutatott a Ijövőbe. Ezt bizonyították a felszólaló miniszterhelyettesek csakúgy , i mint Isaszeg község albizottságának képviselője. Mindenki hangjából egy csendült ki: a műemlékek ismerete és sze- retete. Bebizonyosodott, hogy a műemlékvédelem nemcsak a szakemberek vagy a megszállottak ügye. A műemlék: visz- szatekintés a múltba. Apáink, nagyapáink emléke, szüléink és hazánk szeretete. Idézhetem Lenint: Aki rossz hazafi, az rossz internacionalista. — Mi csendült ki az előadásokból? — A műemlék nemzeti kincs, amely nemcsak gyönyörködtet, hanem életben tartja haladó hagyományainkat, tudatot formál, szocialista hazafiságra nevel. Az értekezlet kihangsúlyozta, és szeretném Vácon is aláhúzni: a műemlékek ügye és megbecsülése nagy részben a pedagógusokon múlik. Ha az ifjúsággal megismertetik és megszerettetik nemzeti hagyományainkat, mint felnőtt emberek, sosem fogják ezt feledni. Ha történelemtanáraink a szabadság- harc történetét a Hétkápolnánál és a kőszentes hídnál; IV. Bélát a Géza király téren tanítják, a diákok ezt jobban megjegyzik, mint amit egy esetleges „unalmas” óra körében hallhatnak. — Nem érkezett haza tehát üres kézzel. — Valóban nem. Sok hasznos gondolatot és tanulságot szűrtem le a konferenciából. S még egyet: aki teheti, látogassa meg ezt a környéket. A gótika és a reneszánsz gyönyörű épületei sok történelmi emléket őriznek. S hadd búcsúzzam egy anekdotával. A múlt században a Borsszem Jankó című vicclap az akkori idők rettegett kultuszminiszterét vízilónak ábrázolta. A miniszter behívatta az ifjú rajzolót s ezt mondta: Nézze, fiam, rajzoljon engem Szent Péternek, angyalnak vagy ördögnek, vagy éppen vízilónak — csak rajzoljon. Nos, ez a műemlékekre vonatkoztatva: beszéljünk a műemlékekről dicsérőleg vagy rosszallva, de beszéljünk és ne feledkezzünk meg róluk. (p. r.) Késő barokk-rokokó kapu a váci piac bejáratában. . (Rácz József rajza) A Széchenyi utcai játékbolt kirakata előtt kilenctíz éves fiúk állnak. A játékokat nézik. Van mit. Puska, műszaki szekrény, plüssállatok és így tovább. — Nézd, az a puska, milyen állati klassz... — lelkesedik az egyik. — Á —, húzza el a száját unottan a mellette álló — nekem már van olyan. — A következő két percben kiderül, hogy mi mindene van még — a hatalmas, igazi alag- utas, viaduktos villanyvasúton, a kétkerekű biciklin, a nikkelezett sárhányójú rolleren kívül. A másik elcsendesedik. Ilyennel, JÁTÉKOK akinek ennyi mindene van, nem lehet megbeszélni a kispuska és a hatalmasakat durranó patronos pisztoly előnyeit. Meg minek is, csak elrontja az ember hangulatát, az únott képével. — Na, szia — köszön el a „krő- zustól” és elvágtat a piac felé. Délután, a Kossuth utcában találkozom a kerékpár és roller „tulajával”. Áll a járdán és révült tekintettel bámulja a vele egykorú társát, aki önfeledten játszik a szemközti járdán. Négy golyóscsapágyon, két kereszt- és egy hosszanti tengelyen, egyetlen deszkalap. Ez a kocsi. Rajta egy kimustrált barna, füles fazék. Ez az ülés. Kezében egy bot, ez a kormány. S mint egy igazi úrvezető, komolykodó képpel ül a „kocsijában”, és hajt a járdán fel- alá. A felnőttek elnéző mosollyal kikerülik, mások irigykedve nézik a szemközti járdáról, és a maguk gyermekkorára emlékeznek. Közöttük irigykedik a tulaj és töpreng. Azután elindul, nagy megfontoltan, át az úton, majd odalép az „úrvezetőhöz”: — Te, add ide egy kicsit. Istenbizony, csak az utca végéig megyek vele... (—sz.)
