Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

1968. SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP rssT «teem k/CivIod 9 Vita az olvasásról Igény és igénytelenség AZ ÉLET KA TON Ál MIHAIL BULGAKOV: Két regény TIZENKÉT ESZTENDŐ alatt — amióta ismerem — legalább hússzor határoztam el, hogy megírom az életét. Hússzor terveztem, és húsz­szor ment el tőle a bátorságom: annyiszor elkoptattuk már a szavakat — véltem —, ame­lyek ideillenének! — Virágvasárnapkor te­mettük a kishúgom, egy hétre rá az édesapámat. Hárman maradtunk árvák. Édesanyám­mal együtt négyen. S ő volt a legárvább... Nem is próbálja megkönnyí­teni a dolgomat. Szabatosan, de vonakodva fogalmaz. Ha legalább tájszólásban beszélne, mint tizenkét évvel ezelőtt, ta­lán könnyebb volna! De azt is kigyomlálták beszédéből a különböző iskolákon. Levet­kőzte, mint a népviseletet. Egyetlen fakult fénykép tanú­sítja csupán, hogy Kovács An- talné, a Pest megyei Nőtanács titkára valaha hímzett prusz- likos, sokszoknyás parasztlány volt Somogyudvarhelyen. — Napszámoslány — igazít ki egy kis szemrehányással —, nem parasztlány. Nagy kü­lönbség volt ez akkoriban! Ez az akkoriban régen volt, de mintha még most is fájna, sok más, gyermekkori emlék­kel együtt. — Harmincöt éves volt az apám, amikor tüdőgyulladást kapott. Egy tehenünk volt, azt adtuk el, orvosra, patikára. Nem sokáig futotta belőle; még a láza sem múlt el, amikor a tízhónapos kishúgom is beteg lett. Agyhártyagyulladás — mondta az orvos, de gyógy­szert nem adott. Ingyen nem adott, pénzünk meg nem volt rá. Egy hét alatt temettük el mind a kettőt... Ö VOLT A LEGIDŐSEBB gyerek. így lett kilencéves ko­rában apja helyett kenyérke­reső, idegbeteg édesanyja he­lyett a kisebbek gondozója. — A ház, amiben laktunk, két szobából, pitvarból állt. Az elsőben nagyszüleim lak­ták, nőtlen nagybátyámmal, a hátsó szobában mi, hatan és a másik nagybátyám, negyed­magával. A pitvart közösen használta a három család. Uramisten, de sok veszekedést hallgattam a csikósparherd fö­lött! Hat elemi után már nem­csak nyaranta járt napszám­ba: ez lett az élete. Kapált cu­korrépát, volt részesarató, zsá­kolt cséplőgép mellett. Saját, ezer négyszögölüket éjszakán­ként dolgozta meg, a hold vi­lágánál. Éjfél után nagy fa­zék bableveseket főzött a csa­ládnak, hogy sokáig tartson. Sosem tartott elég ideig... Pár év múlva meghalt a nagyanyja, a legfiatalabb nagybátyja, s a rokon család átköltözött az első szobába. Végre tágasabban voltak. Egy napon beállított hozzájuk a tanító úr. „Taníttatni kéne a kislányt” — mondotta a bá­natba beleőszült, gyámoltalan anyának. „Az esze is jól fog, meg szegénységi bizonyítvány­nyal nem kerülne sokba.” — Én a sarokban hallgat­tam, reménykedve, mit vála­szol édesanyám. Hiába re­ménykedtem: kellett a ke­nyér. Anyám többet volt kór­házban, mint otthon. A földosztáskor öt holdat kaptak. Betakarításig egyedül dolgozta. KOVÁCS ANTALNE — Amikor jött az aratás, én kaszáltam, a húgom szedte a markot, az öcsém kötelet csi­nált, anyám — ha éppen job­ban volt — kötözött. Nagy­apám a parcella széléről kri­tizált. De segíteni csak egy kanál sóval is? Soha! Egy farsangi bálon fiatal katona szeme akadt meg raj­ta. Egész éjjel együtt táncol­tak. A katonát Kovács Antal­nak hívták. Augusztusban le­szerelt, decemberben vissza­ment érte. Ott esküdtek hűsé­get, az udvarhelyi református templomban. Hiába szabódott, hogy ő maga MADISZ-tag, a vőlegénye sem vallásos, a ro­konság ragaszkodott a papi ál­dáshoz. — Isten áldása... Azt mond­ták, templomban kell esküd­nünk, másképp nem lesz ál­dás a házasságunkon ... Rö­videsen gyermeket vártam. Tej csarnokban dolgoztam, két­ezer ljter tejet meregettem na­ponta a betonüstből a szepa­rátorba. Megemeltem > magam, s a gyerek hét hónapra szüle­tett. Halva. Most lett volna huszonegy éves, augusztusban. Sosem lehetett többé gyerme­kem ... Ha dohányozna, most ciga­rettával kínálnám. így csak a kezét szorítom, várva, hogy megnyugodjék. — A férjem az öt holdban dolgozott, lakatos létére elein­te ügyetlenül, aztán megtaní­tottam néhány fogásra. 1949-BEN UJ SZELEK kezd­tek fújdogálni Somogyország- ban. Emberibb életről, gépek­ről, összefogásról susogtak. Édesanyja elsők között lépett be a termelőszövetkezetbe az öt holddal. — A férjem Pestre jött, munkát keresni a szakmájá­ban. A Szállítóberendezések Gyárában dolgozott nyolc évig, aztán a Ferihegyi repülőté­réi). Én még két évre a tsz- ben maradtam. Amellett a tej­csarnokban is vállaltam mun­kát, napszámba is jártam. Faluhelyen akkor azt tartot­ták, hogy férjes asszonynak semmi keresnivalója a fiatalok között. Kovács Antalné sem vonhatta ki magát a falu írat­lan szabályai alól, felcserélte hát a MADISZ-t az MNDSZ- szel. 1950 őszén községi ta­nácstagnak választották, ja­nuár elsejétől pedig a nőmoz­galom titkára lett a csurgói járásban. Dehát, milyen élet volt ez így, kétfelé?! Augusztusban Pestre jött, a férjé után. A Pest , megyei MNDSZ-hez ke­rült, politikái munkatársnak. Azóta egy napot sem hiány­zott, kivéve, ha szabadságon volt... Most hangok Csengének a fülembe. Irigy, meg rosszindu­latú hangok. Azt mondják: „Könnyű a Kovácsnénak! Rendes férje, szép otthona van, se kutyája, se macská­ja, így nem kunszt kocsit venni!” Vagy: „Hogy kikupá- lódott, mióta levetette a sok­szoknyát! Rövid haj, szép ru­ha, azt sem tudja, hová tegye a pénzét!” Most, ha megengedik, el­magyarázom. Az igaz, hogy se kutyája, se macskája, mert akinek a férje három műszak­ban dolgozik, őmaga legtöbb­ször éjfélkor kerül haza, az nem tarthat ölebet a pesti bérházban. Ami pedig a kocsit illeti, náluk — sajnos —, nem előzte meg a kicsit. A pénzét is tudja, hová tegye. Az egész rokonság gyerekeit ő ruházza. S amikor egy-egy játékot, ti­pegőt, első pár cipőcskét pos­tára ad, a címzés, néha elmo­sódik a szeme előtt... — Itteni életünk nagyon nehéz körülmények között in­dult. Három évig Csillaghe­gyen laktunk, mdsókonyhában. Napról napra a megyét jár­tam, sokszor vasárnap is. A férjemmel gyakran egy hétig sem találkoztam. De szívesen mentem, mert szerettem ezt a munkát, s ő megértette, hogy szükség van rám. Később a helyzetünk is javult egy ki­csit: lakást kaptunk az első kerületben. Igaz, hogy szute- rént, de már előszobánk, für­dőszobánk is volt. 1952-ben felvették az MDP-be. AZ ELLENFORRADALOM — természetesen — őt is meg­rázta, de akkor is tudta, hol a helye. November 4-e után — racionalizálás címén — elbo­csátották. Első útja a kerületi pártbizottsághoz vezetett. Más­nap hozzáfogott a nőtanács újjászervezéséhez, előbb csak a kerületben, aztán Pest me­gyében is. Megbízás nélkül, majd’ azt mondtam, saját sza­kállára. Gyalog, szekéren, te­herautón, motorkerékpáron járta a megyét, mikor, mi akadt. — Mai eszemmel megrémü­lök, hogy is volt bátorságom faluról falura járni, egyedül? Hányszor megtörtént, hogy éjjel egy órakor ért be velem az alkalmi teherautó a Margit- hídhoz! Villamos éjjel nem járt, gyalog bandukoltam ha­záig. Volt egy kétszáz forin­tos, ócska kis karórám, azt féltettem, nem magamat. Min­den este gondosan eldugtam a táskámba ... Márciusban függetlenített megyei titkár, gazdasági felelős adminisztrátor lett — egysze- nSélyben. Év végére a megye csaknem minden községében megalakította a nőtanácsot, ötvennyolc elején járási tit­károkat, és egy politikai mun­katársat kapott segítségül. ősszel egyéves pártfőiskolá­ra küldték, hogy a hosszabb- rövideb tanfolyamokon, szemi­náriumokon szerzett tudás marxista alapokat kapjon, rendeződjék a fejében, ötven­kilenc nyarán a legjobbak kö­zött végzett. Még el sem ültek benne a jól sikerült vizsga iz­galmai, amikor újabb öröm érte: tizennégy esztendei sze­rény, áldozatos munkája ju­talmául, másfél szobás lakást kapott a József Attila-telepen. Könnyű a Kovácsnénak!... — A többit már ismered. Munka, tanulás, munka, tanu­lás. 1960-ban elvégeztem a VII—VIII. osztályt. Hatvan­kettő őszén nekivágtam a vá­ci általános mezőgazdasági technikum levelező tagozatá­nak. Négy és fél évig tartó éj­szakai magolás után képesí­tőzött, 4,5-es átlaggal. Közben titkári értekezleteket, pártna­pokat, nagygyűléseket tartott, rendszeres előadója volt — és maradt — a nők akadémiájá­nak, taggyűléseket ellenőrzött, járási pártkonferenciákon kép­viselte a megyei pártbizottsá­got. És mosott, vasalt, bevásá­rolt, mint a többi asszony. Könnyű a Kovácsnénak!... Tagja a megyei pártbizott­ságnak, a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsának, a megyei ta­nácsnak, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt megyei el­nökségének. Hetente három­négy napot tölt vidéken; ősz­szel, télen többet is. A kelő nap már talpon éri, hiszen va­lamikor a háztartással is tö­rődnie kell. Férje esténként egyedül né­zi a tv műsorát, s a híradó második kiadása után meg­melegíti a vacsorát. Néha ket­tesben fogyasztják el... A Magyar Nők Országos Ta­nácsa áprilisban értékelte a Pest megyei nőmozgalmat. Örömmel, elégedetten nyug­tázta a — cseppet sem köny- nyen elért — eredményeket. A jól működő akadémiákat, az eleven szakköri munkát, a törvények ismertetését, s a díjtalan tanácsadásokat. — Mostanában gyakran jön­nek hozzánk tsz-asszonyok, hogy segítsünk nekik télre is •biztosítani munkát, mert dol­gozni, keresni akarnak. Ilyen­kor eszembe jut az az idő, amikor hónapokon ót győz­ködtük őket, hogy vegyék fel a munkát a szövetkezetben, mert ezentúl innen kapják a kenyeret... TAJSZÓLAS HELYETT oly­kor „mozgalmi zsargon” keve­redik a beszédébe; remélem, ezt is levetkőzi majd. Élete legnagyobb élményé­ről faggatom, búcsúzóul. Gon­dolkodás nélkül felel: — Egy nőnapi nagygyűlés volt életem legnagyobb élmé­nye, Cegléden... Egy pillanatra elcsüggedek: amilyen banális volt a kérdés, olyan banális a válasz?! — ötszáz asszony előtt be­széltem, s az első sorban ott ült az édesanyám. Sírt. Szívem a torkomban vert, ahányszor ránéztem, pedig már túl vol­tam a sokszázadik előadáso­mon. Szavak nélkül értettük egymást. Tudtam, hogy ő is arra a napra gondol, amikor a tanító úr kérésére nemet kellett mondania. S most örö­mében sírt, hogy mégis em­ber lett belőlem. Mégpedig — szegénységi bi­zonyítvány nélkül ... Nyíri Éva L tanulta az abc-t). Nem különb 5 a helyzet a ■ könyvtárakban 5 sem (az üzemiekben azért egy $ fokkal jobb), az alkalmazót- $ tak idejének jelentős részét el- $ veszi az adminisztráció. * 1 Apropó, könyvtárak. Telis-tele ij soha nem olvasott művekkel. $ Olyikból fél tucat is akad. Mi $ értelme ennek? Van a könyv- $ tárnak ennyi és ennyi kötete $ — számbüszkeség —, egyéb- $ ként semmi. Ami pedig való- 5 ban érdekelné az 'olvasókat, $ abból kevés a példány, kézben $ van, elő lehet jegyeztetni, ta- $ Ián majd fél év múlva... ... Mégis, a könyvtár egy $ lépés előre. Tudniillik, aki $ egyszer beiratkozott, rendsze- 5 rint élete végéig tagja is ma- $ rád. De aki nem jut oda? Elé- ^ be kell menni a könyvvel. 5 Csakhogy nem, vagy rosszul $ mennek elébe. Ne álltassuk $ magunkat. Vannak még ma is $ — nem találok más kifejezést, $ bántó, nem bántó,, ez az igaz- $ ság — állami vigécek, akik, ki 1 tudja, milyen könyvterjesztői 5 megfontolásokból, sorozatokat 5 kívánnak rátukmálni a vidéki $ olvasókra. Helyesbítek. Az ok $ nagyon is tudható. Egy soro- $ zat: egy jó könyv, s négy-öt $ egyébként eladhatatlan ... * Í Milyen az irodalom? Ebbe j nem kívánok belemerülni. A 5 könyvek sorsába, példányszá- i mába, terjesztésébe az írónak^ aligha van beleszólása. El le- 5 het-e jutni az igazi irodalom $ élvezetéhez? Az írók megírják $ a magukét, a többi már nem$ rajtuk múlik. El lehet jutni, 5 de nehéz. Főleg, hogyha köz-J ben pótlékokkal — képregé- 5 nyék, ha nem is nyugati, de! mégis töméntelen mennyiség- $ ben — traktáljuk a jobb sors- $ ra .érdemeseket, akikről azt$ hisszük, hogy így majd az iro- $ dalom olvasóivá válnak. (A $ csongrádi kisbíró unokája; után jegyet váltanak a Kék- 5 szakállúhoz!) Hogyan lehet eljutni az iga-! zi irodalom élvezetéhez? Óvó- i dás kortól a sírig tartó helyes $ koncepció alkalmazásával: az $ irodalom irodalom általi meg- $ szerettetésével. Komplex mun- J ka kell ehhez, az iskolai iro- 5 dalomoktatás, a könyvterjesz- $ tés, a könyvkiadás megrefor-! múlása. ; * Olvasó nemzet vagyunk —$ sokszor hallottam már. Csak- 5 hogy, sajnos, nem igaz. Töb-$ bet olvasunk, hasonlíthatatla- $ nul többet, mint azelőtt. De $ még nem vagyunk olvasó nem-1 zet. Legfeljebb: táncdalfe$zti-$ vál-néző. Ami nagy különb- $ ség ...! Bruckner József § ze — a szakirodalom szóba sem jöhet. ★ Jó-e az olvasásra buzdító propagandánk? Nem jó. Mert lényegében nincs is. Az vilá­gos, és egyetértek Ősszel, hogy nem általában az olvasást, ha­nem egy-egy művet kell pro­pagálni. Ki végzi ezt el? Sen­ki. Reklám, fizetett hirdetés az Amigo-kávénak való, meg az új cipőpasztának. Könyvet et­től senki sem vesz. Hol lehet­ne? Napilapok hasábjain alig, az ok egyszerű, nincs hely. A könyvismertető füze­tek stb. csak a „szakemberek­hez”,-szűk réteghez jutnak el, az irodalmi folyóiratok ugyan­csak. Mi marad? A könyvtá­ros, a könyvesboltos és az ol­vasó közvetlen kapcsolata. Csakhogy ez sincs. A Lauffer könyvesboltban dolgoztam 1941-től 1948-ig. Nemcsak üzlet volt. kultúrközpont is. A vevők jó részét sze­mélyesen ismertük, s a fu­tóvendégeknél is mindig ta­láltunk módot egy kis beszél­getésre, ízlése megtudakolásá- ra. Ma — tisztelet a kivétel­nek — a könyvvásárlás alig különbözik a közértben való bevásárlástól. Vagy zsúfoltság van, vagy az eladó egyáltalán nem ismeri a könyvet (cím­ről persze igen, de címet ol­vasni mindenki tud, aki meg­Igaza van ősz Ferencnek: „Korántsem teljes a téma, so­kat lehetne és kellene még róla beszélni” — írja Mit ol­vasunk? című gondolatgazdag, es épp ezért gondolatébresztő cikke befejezéséül. S mert a cikk végén a szerkesztőség zárójelben invitál a szíves hoz­zászólásra — élek a meghívás­sal. ★ Mennyit olvasunk? Aligha felmérhető. Ha valahová, hát ide illik az az aforizma, hogy a statisztika olyan, mint a bi­kini: mindent megmutat, ám a lényeget eltakarja. Milyen statisztikák is állnak rendel­kezésünkre? Ennyi és ennyi könyvet adtak ki a kiadók. Ez azonban nem mutatja a köny­vek sorsát, raktárakban, üzleti polcokon porosodnak-e, vagy el is adták azokat? Ennyi és ennyi könyvet adtak el a köny­vesboltok. De hazavitték őket, s betették díszül a könyvszek­rénybe, vagy bele is lapoztak, yagy el is olvasták azokat? S - mindezen túlmenően: e témá­ban, mit olvasunk?, úgy vé­lem, csak a belletrisztika, a szépirodalom érdekelhet — esetleg a népszerű ismeretter­jesztés és a politikai irodalom, bár az utóbbi inkább a konk­rét tanulás, mintsem a szóra­kozás, a kikapcsolódás eszkö­lálkozik Irinával, illetve Julijá- ! val, akikkel egy tisztult lég- ! körben kezdhetnek majd új : életet. E kitűnő regényből később ; Bulgakov Turbinék napjai > címmel drámát is írt, amely > nagy vihart kavart bemutatás- j kor. A dráma színrevitele kö- ! rüli huzavonáról ad számot a ! Színházi regény: a rendkívül : szellemes, csípős történet a hú- j szas évek színházi világába < nyújt bepillantást az olvasó- ! nak. A regény alakjai — riva- ! lizáló Rendezők, színészek, ma- i ga a főhős, egy kezdő dráma- i író — mind megannyi jól | egyénített, élettel teli figura. ; A rendkívül szórakoztató re- ! gény fordulatos meseszövésé- ; vei a színházi élet kulisszatit- ; kaiban járatlan olvasó számá- 5 ra is maradandó élményt j nyújt. A fehér gárdá-t Grigássy \ Éva, a Színházi regényt Szól- \ lősy Klára fordította. 5 Mihail Bulgakov két regé­nyét — A fehér gárda, Színhá­zi regény — jelentette meg egy kötetben az Európa Könyvkiadó, az elmúlt napok­ban. A fehér gárda egy családre­gény keretében a forradalom és a polgárháború viharos ese­ményeit idézi fel. A cselek­mény színhelye Kijev, amely számtalanszor cserélt gazdát azokban az években. A három Turbin-testvér — Alekszej, a katonaorvos; Jelenő, Talberg báró felesége; és a hadapród Nyikola — a gazdagon beren­dezett polgári otthon menedé­kében várják, hogy a történe­lem vihara elvonuljon a fejük fölött. Meggyőződéses monar- chisták mind a hárman s a születő új rendtől kulturált polgári életük nyugalmát fél­tik. Ám az élet szertefoszlatja hamis illúzióikat: tanúi és szenvedő részesei lesznek a fehér gárda összeomlásának. A két fiú e viharos napokban ta­KÖNYVESPOLC meg a házasságot, és akkor: minden jó, ha a vége jó! S mi­vel a legkisebb kockázat sincs arra, hogy valaha kitudódik — hát miért is kellene egy fiatal­embert egész életére szeren­csétlenné tennünk? Röviddel a kitűzött nap előtt Kusum annyira megma­kacsolta magát, hogy nagy fá­radtságomba került, míg meg tudtam győzni. — Vessük el, bátyám! — mondogatta egyre. — Mit képzelsz, ostoba gyer­mek? — dorgáltam őt. — Hogy léphetünk most vissza, amikor már mindenben megállapod­tunk? — Hireszteld el, hogy meg­haltam! — könyörgött. — Küldj el valahova. — És mi történik akkor a fiatalemberrel? — kérdeztem. — Most a hetedik menyország­ban érzi magát, arra várva, hogy régi vágya végre holnap teljesül, s te azt akarod, hogy ma halálhíredet közöljem vele? Az eredmény az lenne, hogy holnap az ő halálhírét hozhatnám hozzádf és még ugyanaznap a te halálodról is értesülnék! Azt hiszed, hogy gyilkosa leszek egy leánynak és egy bráhmannak? öreg va­gyok én már ahhoz! Végül is a kitűzött napon megültük a vidám lakodalmat, és én úgy éreztem, megszaba­J A hálószobában nem: égett a lámpa. Hémanta az: ágy szélén ült, a nyitott ab- j lak mellett, az előtte elterülő,' sötétségbe meredve. Kusum a > földön feküdt, férje lábát át-! karolva szorította arcát hozzá, j Megállt az idő, mint a lecsil- ! lapított tenger. Az örök éjsza- i ka vásznára a sors mintha | egyetlen képet festett volna, > minden időkre — a megsern- ! nisülés képét, amelyen a bíró ; középen ül s a bűnös ott he- > ver lábainál. Újra hallották a csoszogó I lépéseket, s Harihar Műk-; hardzsi szava újra felhangzott > ajtójuk előtt: — Lejárt az idő, nem tűr-! hetem tovább! Űzd el az asz- S szonyt a háztól! Ezekre a szavakra Kusum! szenvedélyesen karolta át fér- S je térdét, csókjaival borította, 5 majd homlokával tisztelettel- 5 jesen megérintette férje lábát, $ s elhúzódott. 5 S Hémanta felállt, s az ajtó- $ hoz lépve, kijelentette: v — Apóm, nem hagyom el a $ feleségemet. — Hogyan? — ordított fel $ Harihar. — El akarod veszíte- ^ ni kasztodat? — Nem törődöm a kaszttalt — hangzott a nyugodt válasz. $ — Akkor téged is kitagad- $ lak. (Fordította: Karig Sára) $ dúltam a terhes kötelességtől, amellyel önmagámnak tartoz­tam. Hogy azután mi történt, te is jól tudod. — Nem állhattál volna meg, miután már úgyis gyógyítha­tatlan sebet ejtettél rajtunk? — fakadt ki Hémanta rövid hallgatás után. — Miért mond­tad el a titkot most? Piri San kát nagy lelki nyu­galommal felelte: — Amikor láttam, hogy min. den előkészület megtörtént nő­véred házasságához, aztimond- tam magamban: „Nos, én be­szennyeztem egy bráhman kasztját, de azt kötelesség­érzetből tettem. De most egy másik bráhman kaszt forog veszélyben. Kötelességem, hogy megakadályozzam!” Ezért ír­tam a vőlegény családjának s közöltem: bizonyítékaim van­nak, hogy sudra leányt vettél feleségül. Hémanta megkérdezte, ma­gát türtőztetve: — Mi történik most ezzel az asszonnyal, ha elhagyom őt? Visszafogadod őt házadba? — Megtettem, amit meg kel­tett tennem — felelte Piri San- kar nyugodtan. — Nem az én kötelességem, hogy más elta­szított feleségét istápoljam. Van ott valaki? Hozzatok egy pohár jégbe hűtött kókusztejet Hémanta bábunak... Hémanta felállt és elment, nem várva be a fényűző frissí­tőket ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents