Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

i 1968. SZE'PTjkMSER 29., VASÁRNAP F olyóiratszemle A csendesebb nyári hóna­pok után társadalmi és irodal­mi folyóirataink bővebben kí­nálják az olvasni és vitatni valót, legalábbis a szeptembe­ri számokból ez derül ki. Ve­zércikkben foglalkozik a TÁRSADALMI SZEMLE a csehszlovákiai konszolidá­ció kérdéseivel. Kálmán End­re A demokrácia változatai és lehetőségei címmel írt igen ér­dekes, s gondolatokban gazdag cikket; eszmefuttatásának lé­nyege a demokráciához fűződő illúziók szétoszlatása, azoknak a torzításoknak a kimutatása, melyek napjainkban a mun- kásmogalmon belül is megta­lálhatók a demokrácia osz­tálytartalmának figyelmen kí­vül hagyása miatt. A Nemzet­közi Szemle rovatban Albert Béláné az Egyesült Államok elnökválasztás előtti helyzeté­vel, Komját Irén pedig a nyu­gat-európai diákmozgalmak és a munkásosztály kapcsolatával foglalkozik. Folytatódik az eszmecsere a szövetkezeti de­mokrácia kérdéseiről, a Vita­rovatban pedig Fehér Ferenc hozzászólását olvashatjuk, Ré- nyi Péter filmművészetünk kérdéseivel foglalkozó cikké­hez fűz megjegyzéseket. A PARTÉLET közli Borbándi János cikkét, aki fegyveres erőink helyzeté­ről ad áttekintést. Ugyancsak összefoglaló jellegű dr. Sághy Vilmos cikke, aki a nyári be­takarítás eredményeinek és gondjainak ismertetése után különös hangsúllyal ír a ta­karmányellátás nehézségeiről, s hangsúlyozza: a szűkös kész­letek ellenére sem szabad ki- rekeszteni a háztájiban levő állatokat a takarmány elosztá­sakor. A Pártmunka időszerű kérdései rovatban Kornidesz Mihály az új tanév kezdetének problémáiról, Fábri Tibor pe­dig a szocialista munkaver­seny tapasztalatairól ír. Veze­tőségválasztás előtt címmel új rovatot fedezhettünk fel a folyóiratban. A folyóirat többi anyagából még két írásra hív­juk fel a figyelmet: Ripp Gé­za Az ipari társadalom elmé­letének ultraradikális változa­táról címmel ír érdekes, nem­csak informatív, hanem vitá­zó cikket, dr. Vukán Jenő pe­dig a marxizmus-leninizmus esti középiskolák szerepét és fontosságát méltatja. Közli a VALÓSÁG Nyers Rezső beszédét, melyet a veszprémi közgazdász ván­dorgyűlésen mondott el, Gaz­dasági irányítás — vállalati nyereség címmel. A beszéd ér­tékét növeli, hogy már nem­csak a reform elveiről, hanem első gyakorlati tapasztalatai­ról is értesülhetünk. A Pályák vonzásában című szociográfiai tanulmány harmadik részét olvashatjuk a folyóirat szep­temberi számában, sajnos, mint a korábbi két résznél, most is túl nehézkesnek, bo­nyolultnak találjuk a máskü- lönbep rendkívül érdekes és izgalmas téma feldolgozását. Több cikkel emlékezik a Marx évfordulóra a folyóirat, s két, hagyományainkat nemesen szolgáló dolgozatot is olvas­hatunk: Lázár Vilmos Mad- zsar Józsefről, Dersi Tamás pedig Kun Béla 1917—1918- ban közzétett cikkeiről ír. Iro­dalmi folyóirataink közül két­ségtelenül az UJ ÍRÁS kívánkozik első helyre, tartal­mának gazdagsága, sokrétűsé­ge okán. Fiatal költők bemu­tatása adja a szeptemberi szám versanyagát, de utána rögtön kárpótol is a folyóirat az ifjú költők esetében elma­radt izgalomért. Nagy László oratóriuma, s Veres Péter visszaemlékezése — mindkettő természetesen másként — megadja azt a szellemi izgal­mat, amit általában az olvasó keres. Nagy László oratóriu­ma mint mű, s mint gondolat egyaránt emlékezetes, Veres Péter pedig miniszterségének „előtörténetével” nyeri meg újra olvasóit: őszintén, kerte­lés és szépítés nélkül, magát sem kímélve ír a koalíciós idők sakkjátszmáiról. Görgey Gábor egyfelvonásos drámája — Népfürdő —, s Kosa Fe­renc—Csoóri Sándor filmno­vellája — ítélet — foglalja el a legnagyobb terjedelmet a mostani számban. A dráma, sajnos, nem tudott az értelmi hatás mellett érzelmi hatáso­kat is kiváltani, márpedig a drámát — az olvasónak is! — csak átélve lehet igazán érte­ni. A filmnovella Rényi Péter tollából a Népszabadság ha­sábjain kimerítő bírálatot ka­pott; ha néhány részletkérdés­ben nem is, egészében igaz­nak érezzük Kényi kritikai észrevételeit A folyóirat Mér­leg rovata örvendetes bőség­gel kápráztatja el az olvasót Itt találjuk Pier Paolo Paso­lini meghökkentő versét s Kis János kommentárját a vers körött támadt viharról. Bence György Marcuse és az újbaloldali diákmozgalom címmel, Fehér Ferenc pedig Günther Anders kötetéről írt érdekes cikket. Elkötelezettség és szenvedélyesség határozza meg a KORTÁRS vezető anyagát, Darvas Jó­zsef cikkét „Magyarország felfedezésé”-ről. Ritkán hall­ható a Darvas megütötte hang irodalmi életünkben, s jó, hogy végre hallható. Amit irt, az tömör, sűrű, ahogy mondani szokták, véres va­lóság, s valóban jóval túl­mutat a konkrét kiinduló­ponton, Déry Tibor ítélet nincs című, folytatásokban közölt életrajzi jegyzeteiben a „ne­héz évekhez” jutott el, a Rajk-per, s az azt követő esz­tendők eseményeit idézi, a többi között a hírhedtté vált Felelet vitát is. A vers- lyagból sajnos nem találni iemelésre alkalmasat, s a széppróza is szürkébb a meg­szokottnál. Molnár Zoltán regényrészlete — Ulti a ha­lállal — inkább csak ízeli­AZ ÉLET KA TON Ál fölötte az ismerősök, akikkel így-ahogy már megbarátkozott, a holmiját osztották. Úgyis meghal. A bakancs az enyém, i sál a tied, a sapka, a kabát... Akkor érezte a mindent le­gyűrő dühöt: azért se’! Es meggyógyult, orvos, gyógyszer nélkül, a maga hihetetlen élni- akarásától. Üjabb fogolytáborok, s vé­gül Novoros&zijszk; tüdőgyul­ladással kezdte. Hát mit, mennyit bír még az ember? Három év, 1948 júniusában kerül haza. Senkije, semmije, csak a ruha, ami rajta van. Ezzel kezdte. Angyalföld, a Hétház ad fedelet a feje fölé, segédmunkás lesz, mert lakatos nem kell. Végül — esztergályos lehet, mert a kis műhelyben — voltak an­nak előnyei is — azt is meg­tanulta. Hajtott, mint egy őrült, mint egy megszállott, ma sem tagadja. Bizonyítani akart, kitűnni, hogy — me­gint lakatos lehessen. Végül lehetett. Akkor azért hajtott, hogy télikabátja legyen, mert mínusz húszban is vékonyka zakójában — egyetlen ru­hájában — járt. Brigádot szervezett — „de nem vettünk be akárkit” —, ő lett a veze­tője, kitüntetést kapott, nőtt az önbizalma, a fogolytábor­ban elvégzett antifasiszta is­kola most a gyakorlati töl­tést kapta meg: „A csillagok­ban jártam, s volt bennem egy csomó nagyhangúság, vad­ság, zabolátlanság is. Volt olyan, akit nagyon megbán­tottam, öreg munkás, aki már nem bírta az általunk diktált iramot, s ezért nyilvánosan nekimentem... Ö volt az, aki műhelygyűlésen iskolára ja­vasolt. És ő, aki karácsonyra meghívott, mert tudta, hogy senkim nincsen... Akkor jár­tam ki igazán okosság és hit, vitatkozás és érvelés is­koláját.” ELVÉGZI a narmásiskolát, kitüntetéssel. („Mindig becsü­letbeli ügyem volt, hogy amit elvállaltam, azt megcsinál­jam.”) Nem párttag, de sze­mináriumot vezet, azután kü­lön engedéllyel, a tagjelöltség elhagyásával lesz párttag és — párttitkár a gyárban. A Béke úti lakótelep lakatos- munkáit ők végzik, s úgy, hogy amikor befejezik, meg­kapja a műhelyfőnöki kine­vezést. Könyvek, könyvek — minden szabad percében, mert „amit elvállaltam...” 1900 forint lett a fizetése; né­hány hónapig. Mert elvégez egy pártisikolát, s utána füg­getlenített titkár lesz. Fize­tése 721 forint... Szólam? Nem! Kitüntetésnek érezte! Pedig egy szűk albérleti szo­ba, egy vaságy, s takaróként — a gyárból elkért — sofőr- bunda, ez volt a hátországa. Hátországa? A hite volt, eb­be kapaszkodott, s ez táp­lálta a tüzet benne. 1950-ben a Hungária Vegyiművek párt­szervezője, a marónátronüzem felépítése — hónapok alatt — egyfomává tette a nappa­lokat és éjszakákat. Senki nem hitt benne, tán’ még azok sem, akik elrendelték az épí­tést. Meglett. Csonttá fo­gyott, a gyomra kikészült.., de meglett. 120 ember kapott kitüntetést, nagy beszédek voltak, neki még azt sem mondták, hogy üljön az el­nökségbe. Hazament, egy hé­tig aludt, s folytatta, ahol ab­bahagyta. Űjabb pártiskola, ahol meg­róják, mert foltos nadrágban jár... Kifakad — ez az egyet­len ruhája! — s ügy lesz a dologból... Hagyjuk, régen volt. Az emberekkel emberül kell beszélni — ennyit mond róla. Gépipari technikum, levelező tagozat, a kerületi pártbizottság munkatársa lesz — a kilencedik kerületben —, a párt- és tömegszervezeti osztály helyettes vezetője, de osztályvezető éveken át nem volt... 1956 szeptember else­jén újra a Hungária Vegyi­művek. Még be sem rázódott, már nyakukon az ellenforra­dalom. „Megrendíthetetlen emberekről derült ki pillana­tok alatt, hogy pojácák, s Heti filmlevél Jelenet A nagymenő című filmből olyanok kínáltaik minden se­gítséget, akiktől azt vártam, fegyvert fognak rám. Novem­ber 4-e után lakatos lettem, beálltam egy olyan brigádba, ahol magam voltam párttag, s mivel a munkástanács na­gyon is helyhez akart kötni, a többiek azt mondták: szer­vezd csak a pártot, a mun­kát megcsináljuk helyetted. Hát ilyen is van, az ember soha nem séma, nem állandó matéria.” A munkástanács el­nökével köttette be a villanyt a gyár legmagasabb pontjá­ra felszerelt vörös csillagba, s az csinálta a hegesztést, aki néhány napja — leverte a csillagot... Hogyan? „Ma sem tudom, honnét volt annyi bátorság, eltökéltség ben­nem? Egész egyszerűen nem tehettem mást. Vagy-vagy.” Félt? Igen, félt, ma sem ta­gadja. Személyes félelem volt ez? Az is. De valami más­féle félelem is. Hogyan tör­ténhetett mindez, hogyan ke­rülhetnek kommunisták ilyen helyzetbe; azt féltette, amiért 1948 óta megszakítás nélkül, léte majd’ minden percében dolgozott. A MŰHELYBEN a munká­sok művezetőjüknek választ­ják meg — akkor ilyen is volt —, s ezt úgy is fölfoghatta, mint bizonyítványt arról, kell-e „a kommunista Lovász” az embereknek. Közben — tár­sadalmi munkatársként — te­vékenykedik a kerületben, el­sőnek szerveznek Budapesten tanfolyamot, ő a felelőse, ma is büszke arra, hogy ott, s másutt is jónéhány embert elindíthatott a fölfelé vezető úton; anyagiakban, szelle­miekben egyaránt. A műve­zetőből beruházási előadó lesz, jó a fizetése, jutalom, prémium — és akkor a Pést megyei Pártbizottság munka­társának hívja. Persze, jóval kisebb fizetéssel. Habozás nél­kül kimondja az igent. Járja a megyét, az üzeme­ket — az ipari osztály munka­társa —, majd megint iskola: ösztöndíjasként a műszaki egyetem. Az első és második évfolyam kegyetlenül megkí­nozza, az esti technikum hagy­ta hézagokat most kell tömni, elsimítani. A harmadik évfo­lyamtól kezdve végig jeles. Hátrányban van a vele együtt járó fiatalokkal, ha matema­tikára kerül a sor, előnyben, ha gépek kerülnek terítékre. Ami másoknak rajz, fénykép, ábra, az neki sokszor tapintott valóság; amiről a többiek csak hallottak, mint gépről, azt ő szétszedte, javította... 1966- ban megvédi gépészmérnöki diplomamunkáját, s utána a Csepel Autógyár párt-végre­hajtóbizottságának titkára lesz. Ma is az. Két éve. Jár­műprogram, sok száz milliós beruházás, tízezer dolgozó ... Nem albérletben lakik, kocsi­ja van ... Persze, mert párt­titkár? Nem! Még az egyete­men- egy kollégájával kidol­gozzák a forrószeles kupoló- kemencék új változatát. Ügy érzik, az ösztöndíjért fizetni kell valamivel. Az újításként bevezetett eljárás eddig tíz­millió forintot fizetett a nép­gazdaságnak az ösztöndíj fe­jében, s persze, kettőjüknek is kamatozott. Így „szerezni” rossz dolog-e? A műszaki gya­korlattól most sem szakadt el. Ha el-elcsíp valami parányi időt — az alvásból persze — akkor műszaki könyvek fölé hajol, rajzol... a húzótüskéi: újrahizlalása foglalkoztatja, s ha foglalkoztatja, akkor — lesz is belőle valami. Kel1, hogy legyen. Mert miért is ember az ember? Azért, hogy tegyen. Hogy másokért te­gyen, hogy fölfedezze, hol fut össze az enyém és a miénk, hogy mindig tudja azt is, amit kapott, s nemcsak amit adott. MI IS AZ EMBER? Azt szokták mondani: társas lény. És a társakat, a sok milliót, az elvtársakat, a százezreket, nemcsak tisztelni, hanem sze­retni is kell. Mert nélkülük nem lenne, nem lehetne em­berré az ember. Mészáros Ottó I tőként, s nem önállóan is fölfogható műként olvasható. Moldova György folytatások­ban közölt regénye — Malom a pokolban — időnként túl szabályos pályán mozog; mintha körzővel, vonalzóval szabták volna meg a hősök útjait. Ez niem használ a hi­telességnek, de a vesztesé­gért kárpótol néhány, egyre szebb formát öltő alak, így a Bóna Erzsié. A Tudomány és Társadalom rovatban, töb­bek között Jócsik Lajos cik­két olvashatjuk a világ né­pesedési helyzetéről, az úgy­nevezett demográfiai robba­násról. Örömmel fogadtuk volna, ha a túl száraz és tö­mör összefoglalás mellett több az elemzés, miért így lénye­gében csak informál a cikk, s ez kevés. Nem lehet pa­nasz az anyag változatosságát tekintve a NAGYVILÁG szeptemberi számára sem. A szépirodalmi részből nehéz választani, annyi a jó. And­rej Voznyeszenszkij versei ®PP úgy, mint Irina Mazuruk friss hangú elbeszélése, s Samuel Beckett televíziójá­téka, tetszett. LeRoi Jones egyfelvonásosa — A föld­alattin — már kicsit sok a tv-játék mellett, de így is eredeti tehetséget ismer­hettünk meg. A folyóirat egyéb anyagai közül neiy híján csupán kettőt emlí­tünk. Maróti Lajos Utazás Kínában — avagy ürügy egy nyaktörő szellemi mutatvány­hoz címmel meggyőzően ízekre szedi Alberto Morávia kínai útikönyvét, bőséges idé­zetekkel igazolva a kritika jogosságát. Mary McCarthy észak-vietnami utinaplójából közöl részletet a folyóirat: egy becsületes ember vívódásának értékes dokumentuma még így, kiragadott részlet formá­ban is. (M) FAFARAGÓK KÉSE alatt formálódik csak olyan mar­kánssá az anyag, mint amilyen az arca. Markáns? Meggyötört vagy tüzekkel hamvadó? Az arc lenne az ember? Mi az ember? Idegek, hús, vér, csőn- ■ tok ... Minden ember építő- i anyaga azonos, s mégis, min- « den ember más. Mi hát az em- i bér? Mitől lesz valóban em- < bérré? A sebektől? A szenve- ■ déstől? Attól, hogyha fölbu- i kott, mégis talpra áll? Hány­szor, de hányszor kellett talp- ■ re állnia! Tehát: hányszor föl­bukott! Már a gyerekkorban. 1923-ban született, egy Csorna . melletti kisközségben. Ott vég­zi az elemit, a polgárit már Pesten és — egyedül, a szülők adta támasz nélkül. Egy mun­kás fogadja be, a Rózsadombon lakik, pazar villák, díszkertek látják nyomorúságát, a hul­lámlemezből, deszkákból tökölt bódét, a hajnali fölkeléseket — tejet hordott, s ott kapott reg­gelit •—, az iskolába loholást, a délutáni cipekedést a rádió­ügynök mindeneseként — ott kapott vacsorát — a késő esti tanulást, petróleumlámpa mellett, s az ágybazuha- nást... Azután hajnalban kez­dődött minden élőiről. A polgári után inas. Reggel hattól este kilencig tart a munkaideje, s hogy valameny- nyi pénze legyen —, mert ru­ha, meg cipő is kell az ember­nek — este tízkor beáll a hó- lapátolók közé. Reggel hatkor végeznek, hat tízkor van csak a műhelynél, csattan a mester pofonja ... Á rohamkonyhára, ahol az inasok ettek, futólé­pésben mentek, s úgy is jöttek vissza. Volt, hogy megvesztek az éhségtől, s mi tagadás, lop­tak. Kenyeret. És akkor talál­kozott először a szolidaritás­sal; a pékinas be-bedobott egy-egy veknit a műhelybe, nehogy a lopkodásból bajuk legyen ... 1942-ben szabadult, lakatossegédként. Mozdonyra szeretett volna kerülni vala- : mikor, de az Lstván-telki Fő­műhelybe iszonyú protekció [kellett; így lett lakatos. Sze- í rette ezt is. Vas. Anyag a ke- j ze alatt. Szerszám. Csinálni j kell, s formálni — lehet. Már I akkor gyűlölte a sablont, a ru- i tint, ha tehette, elkérte a ké- i nyesebb megbízásokat, az ; egyedi munkát. Műszereket ; javított, több ezer pengőt érő i csillogó titkokat; lakatos volt. ! Tanító segédje —, ma is szét- | futnak a mély vonások az ar- : cán, ha róla szól — bkosította jki: hadiüzembe menjen, akkor ; megúszhatja a frontot. így lett ja Dunai Repülőgépgyár dolgo- j zóia. j ÉRKEZTEK A BEHÍVÓK, ő ! maradt. Az üzemnek minden- j nél jobban kellettek a szak- j munkások. A véletlen hozta j úgy, hogy olyanokkal dolgo- ! zott együtt, akik gyűlölték jHorthyékat; a németeket ő ! maga magától is utálta, mert j velük dolgozott. Ez volt az el- jső, ösztönös mozgalmi iskola. ! Itt értette meg, hogy van más j is, mint munka, félelem a j fronttól, a kislány csókja. Itt S jött rá, hogy mélyen munkál j valami más erő is az emberek- j ben; azok egy részében. Ezért $is, hogy amikor vitték a gyá­rat, ő nem ment, megszökött. ^Németország helyett egy kis- ^ lány bújtatta — cselédlány ^ volt, s az ostrom alatt meghalt, $ az első szerelmek döbbene- $ tesen sematikus drámája nem ^kerülte el —, majd, amikor a $ gazdáék sejteni kezdtek vala- ^ mit, gyalog nekivágott az út- 5 nak, hazamegy a szűlőfalujá- $ba. Sopron megyébe! Szöke- $ vény volt, semmi papírja, élel- 5 me, s csak ott, a faluban ta- í lálhatott embereket, akik nem ^kérdezték: te ki vagy? Így $ volt. Egy napot. Azután a falu $ főtanítája, aki egyben katonai 5 parancsnok is volt, megfenye­gette: nem tűr szökevényt. $ Üjból indulás, vissza Pestre. ^ Katonák, bombatámadások, J rablás, lábon hajtott jószág, $ menekülők könnye; ő ment. § Pesten a kislány már halott $ volt, a ház helyén romhalmaz, ^ a barátok, akik tán’ menedé­ket adtak volna, a fronton. 5 Üjból nekiindult az útnak, $ vissza, a Hanságban megbúvik, $ ha gyökéren él, akkor is ki- $ bírja valahogy ... A Budapest ^ bekerítését befejező szovjet ^páncélos ék állta útját; fogoly $ lett. Érd, Baja, és — tífusz. ^ Napokon át feküdt a vackán, s VASÁRADAT A hét másik szovjet film- bemutatója Szerafimovics ná­lunk is jól ismert regényéből, a Vasáradatból készült Jefim Dzigan rendezésében. A re­gény a polgárháború hősies korszakának egyik legmara­dandóbb ábrázolása. Hőse az erős közösséggé kovácsolódott néptömeg. A szűkszavúan, de jellemző epizódokkal megraj­zolt történet megmutatja, ho­gyan nőtt a forradalom ha­talmas arányú népmozgalom­má. Sajnos, ami a regényben olyan kitűnően sikerült az író­nak, azt a film alkotói már nem tudták visszaadni kellő meggyőző erővel. Néhol vonta- tottá, egysíkúvá válik ez a monumentális történelmi fres­kónak készült alkotás. EGY EMBER AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK Kétségkívül a héten bemu­tatott filmek közül az Egy ember az örökkévalóságnak című színes angol film a leg­sikeresebb. Nem véletlenül nyert ez a film 1967-ben hat Oszkár-díjat. A film, amelyet saját szín­művéből Robert Bolt írt, Mo­rus Tamásnak, a kiváló ügy­védnek és írónak, az Utópia című mű szerzőjének állít maradandó emléket. Nemes, lenyűgöző, izgalmas történet keretében ismerkedünk meg a filmben Morus Tamás életé­vel, küzdelmeivel s végül tra­gikus halálával. A rendező, Fred Zinnemann ritka nagy­vonalúsággal és szépséggel dolgozta fel a témát s ebben kitűnő színészi partnerekre lelt: Orson Welles, Susanna York, Wendy Hiller, Robert Shaw remek színészek, de kö­zülük is messze kiemelkedik a Morus Tamást alakító Paul Scofield csodálatos alakítása. A NAGYMENŐ A technika hőskorát idéző filmek közé tartozik a francia —olasz alkotók közös produk­ciója, A nagymenő. A repülés és az autózás hőskorát bemu­tató filmek után ezúttal a ke­rékpározás térhódításának el­ső esztendeit eleveníti fel ez a színes, szélesvásznú filmvíg- játék. A története meglehető­sen érdektelen. Ami azonban élményt jelent a filmben, az a két kitűnő komikus, Bourvil és Robert Hirsch elbűvölő ko- médiázása. A kettejük bővérű játékáért érdemes megnézni A nagymenőt. P. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents