Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-28 / 228. szám
PARTELET Osztályértekezlet — Pártnapok Kedden kezdődik a választás Csütörtökön Szűts Lajos vezetésével értekezletet tartott a városi művelődési—propaganda osztály. Ezen beszélték meg az október 21-én kezdődő pártoktatás, az 50 éves évforduló ünnepségei, a csoportos beszélgetések, és más időszerű feladatok részletkérdéseit. Az osztály segítséget ad az október—novemberi sajtókampányhoz, valamint az oktatás rendszeres ellenőrzéséhez. ★ Október harmadikén a város több pártalapszervezeté- ben pártnapokat tartanak. A hallgatók ez alkalommal különösképpen külpolitikai kérdésekről kapnak részletes tájékoztatást; a csehszlovák helyzetről, az ENSZ új közgyűléséről, a vietnami háborúról. Az előadók a helyszínen adnak választ a feltett kérdésekre. ★ A területi alapszervezeteft eddig is sokszor felhasználták a taggyűléseket, pártnapokat arra, hogy a megjelentek tájékoztatást kapjanak várospolitikai kérdésekről, a népi ellenőrzés munkájáról, a községfejlesztési alap felhasználásáról stb. Böhm Lipót alapszervi titkár volt ennek a kezdeményezője, de elhunytéval sem szakadt meg a sorozat. E héten a város közbiztonsági helyzetéről hangzott el tájékoztató a Il-es területi alapszervezetnél, filmvetítés keretében. ★ Kedden mind a városi, mind a járási alapszervezetekben KOSDI HÍREK A jövő hónapban tartják a községi moziban az első szélesvásznú filmvetítést. ★ Október 6-án, vasárnap délután, lovaslegények vonulnak fel a falu utcáin, így hívják az időseket és fiatalokat a hajnalig tartó nagy szüreti bálra, ★ Október 19-én, szombaton a művelődési otthonban az Állami Déryné Színház társulata a Mikszáth-regényből készült Noszty fiú esete Tóth Marival című színművet mutatja be. ★ Kétszázharmincezer forintba kerül a község két utcájának, a Felszabadulás utcának és a Szabadság utcának felújítása. A munka már megkezdődött, a Pest megyei Űt- és Hídépítő Vállalat végzi. Tapasztalatcsere - üzemágvezetőknek A termelőszövetkezetek mélák- és segédüzemeinek eredményes gazdálkodásához gyekszik hozzájárulni a járási tanács azzal is, hogy időn- iént tapasztalatcseréket ren- iez az üzemágvezetőknek >lyan termelőszövetkezeteknél, ihol azok jól beváltak és eredményesen működnek. Az első lyen tapasztalatcserét a jövő lónapban rendezik. A PEST-BACS ÉS NÓGRAD MEGYEI MÉH VALLALAT váci telepe OKTÓBER 31-IG árengedménnyel árusítja a telepen tárolt Haszonvasféleségeket. Nyitva: hétfőtől péntekig 7.30- tól 16 óráig, szombaton reggel 7.30- tól 11 óráig. megkezdődnek a vezetőségválasztó taggyűlések. Sok üzemben és tsz-ben azt a módszert választotta a vezetőség, hogy a pártmegbízások számonkérése kapcsán felmérik az elmúlt két esztendő munkáját. Fontos politikai kérdés volt a vezetőségválasztás jó előkészítése. Ezt a feladatot súlyának és jelentőségének megfelelően oldották meg Vácott és a járás községeiben is. Az október elseje és november 16-a közötti taggyűléseken a pártbizottságok és a PTO-k küldöttei, munkatársai is jelen lesznek. ' (P) Októberi fogadónapok a járási tanácsnál A járási tanács vb vezetői októberben az alábbi napokon tartanak fogadóórát délelőtt 8 —12-ig a járási tanács új székhazában, az Április 4 téren. Dr, Vida Gyula vb-elnök október 1-én, Józsa Kálmán elnökhelyettes október 8-án, dr. Bu- benka László vb-titkár október 15-én és Sivó Antal vb-el- nökhelyettes október 22-én. Díszoklevél és jutalom A Dunakörnyéki Htsz babarészlege az őszi vásáron kiállított kollekciójáért díszokle velet kapott. A részleg tervezője, dr. Zsiga Lászlóné négyezer forintos tervezői jutalomban részesült. Zászlók a kirakatban A Széchenyi utca és a Beloiannisz utca sarkán, a város forgalmas pontján helyezték kirakatba azokat a zászlókat, amelyekkel az 50 éves jubileumi munkaverseny legjobb városi üzemeit díjazzák az 1968. évi eredmények értékelése után. (Cserny felvétele) DUNAKESZI Negyven év történelem - a sporttelepen A Dunakeszi Vasutas sporttelep napról napra szépül. A régi szurkolók így mondják: újból régi, szép ruháját ölti magára a sporttelep. Valóban szép zöld a fű és a játéktér, vetekszik a stadion gyepszőnyegével. A zöld korlát, a nagyszerű tribün, a rendezett környezet imponáló látványt nyújt. — Az alapkőletételtől hogyan jutottak el idáig? — tettem fel a kérdést Káldos Endrének, a Dunakeszi Vasutas sporttelep lelátója és játéktere tervezőjének. — A járműjavító 1926. május 26-án kezdte meg működését — mondotta. — A tribün első részét éppen negyven éve építettük, 1928-ban. A második rész 1931-ben nyerte el végleges formáját. Ez a két rész tetőt is kapott. A harmadik rész 1942-ben épült, de a tetőszerkezete már nem készült el. Az építkezést is én irányítottam. A Duna-parti csónakházat, üdülőt is én terveztem és építettem. Ma már csak egy épület emlékeztet rá, hogy a tribünnel szemben lőtér volt. A mostani lőtér 1945. táján alakult ki. Káldos Endre már nyugdíjban van. Versenyzett a Vasutas színeiben és az atlétikai szakosztályt negyven éven át vezette. A megyei atlétikai versenyeken mint versenybíró szívesen működik közre az egykori sportoló és a sportlétesítmények tervezője. A (s. I.) Néhány nap óta a váci vasútállomás várócsarnokában is felállítottak egy háromgombos, tetszetős üdítőital-automatát. Igaz, hogy a feltört kövezet deszkával borított része nem a legvonzóbb látvány, és a nyitott elektromos csatlakozó is eléggé veszélyes; az érdeklődés mégis nagy volt, az első napokban. Sokan nem is a szomjúBorravaló ság, hanem az újszerűség vonzásának hatására dobták be kétforintosukat a nyíllal megjelölt helyen. Lecsúszott a papírpohár, csurgott a színes, szeszmentes ital. Vasárnap este egy idősebb atyafinak nagyon megtetszett az ízes erdei málnaszörp és repetát kívánt. Újabb kétforintost dobott be, de ezúttal a gép nem zúgott, nem világosodott ki a gomb: az automata pincér nem volt hajlandó újból kiszolgálni vendégét. — Hát ez mi? — háborodott fel emberünk a mögötte álló szurkolók félkörében. A feszült csendben egyszercsak megszólalt egy kuncogó hang: — Mi más, mint a borravaló! (-ő) A PEST MEGYÉI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 228. SZÁM 1968. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT A járási imázs vh napirendjén a gyermekélelmezés bölcsődékben, napközi otthonokban A járási tanács művelődés- ügyi és egészségügyi osztálya közös jelentést készített az iskoláik és óvodák napközi otthonai, valamint a bölcsődék élelmezési helyzetéről. Ezt vitatta meg a végrehajtó bizottság, csütörtökön tartott ülésén. A járásban 12 általános iskolai napközi otthon' működik. Nyolcnak saját konyhája van. ösz- szesen 1083 gyermeknek biztosítanak naponta meleg ételt. — Az óvodai napközi otthonok száma 24. Tizenkilencben egész évben dolgozik a konyha, míg Csornádon, Kis- némedin, Püspökszilágyon, Vácbottyánon és Vácdukán csak nyolc hónapon át. Évek óta kérik a szülők, hogy itt is egész évben ehessenek meleg ételt a gyermekek, de a Művelődésügyi Minisztérium a mai napig sem adott rá engedélyt. Csornádon a termelőszövetkezet vállalta a technikai személyzet fizetését Orvosok ellenőrzik az étrendet Felülvizsgálják a felnőttek étkezését erre az időre, azért, hogy tagjai nyugodtan végezhessék munkájukat. Vásárhelyi József művelődési osztályvezető bejelentette, lehetőség nyílt arra, hogy Vácbottyánon, Csornádon és Kisnémedin november 1-től egész évben működjék a konyha, míg Vácdukán és Püspökszilágyon csak a jövő évben kerülhet erre sor. Az óvodák napközi otthonaiban 1206 gyerek étkezik. Csupán Csővárott nincsen sem óvoda, sem napközi. Igaz, hogy hat évvel ezelőtt volt óvodája Csővárnak, de amikor bevezették a jövedelem szerinti térítést, a szülők nem járatták tovább óvodába gyermekeiket. Ám az elmúlt években Cipők — spanyol áron Választék - szállítási napokon A vásárláshoz türelem kell Néhány hete még ez a, párbeszéd zajlott le egyik cipőboltunkban, az elárusítónő és a vevő között: — Jó erős félcipőt kérek — így a vevő. Az eladónő térül-fordul, és megmutatja az utolsó szállítmánnyal érkezett, legújabb di- vatu, széles orrú, vastag sarkú cipőcsodát. — Parancsoljon. A legutolsó divat szerinti modell. — Ez? — kérdezi a vevő leplezetlen megütközéssel — hiszen ilyet hordott az anyám, harminc évvel ezelőtt. Köszönöm, nem kérem. Mondom, ez a beszélgetés néhány hete hangzott el. Ma már egészen más a helyzet. A vevők nagy része keresi a széles orrú, kényelmes sarkú cipőket. Mert, mióta világ a világ, és a nők nők, divat jön és divat megy, a régi időnként visszatér — kis módosulással. A most divatos cipők sem egészen olyanok, mint amit anyáink hordtak. Akár tetszik ez nekünk, akár nem, bizony itt az ősz. Ha egymásnak nem is, önmagunknak bevallhatjuk, hogy reggelente már fázik a lábunk, így hát elindultam őszi cipőt venni. Szépet is, kényelmeset is — elfogadható áron. Két cipőbolt van a városban. Először a Március 15. téribe mentem be. A polcokon van cipő, ha nem is annyi és főként nem olyan választékban, ahogy a vevők kívánnák. A legújabb divatú fazonokból összesen három fajtát számoltam össze, amely színben és minőségben is megfelel céljának. Az egyik közülük 324 forintos, spanyol importcipő... Kérdésemre sajnálkozó választ kapok: „csak az van raktáron, amit a polcokon tetszik látni’’. A Széchenyi utcai cipőbolt női osztályán már nagyobb a választék. De itt sem kielégítő. Ám itt legalább biztatnak. Az osztályvezetőnő szerint a közelmúltban rendelt ezer pár cipő között nagyon szép, színes, alkalmi lakkcipők is lesznek, nem spanyol áron. Aki most nem talál ízlése és kedve szerint valót, hétfő délutántól már ismét bejöhet megnézni. Akkor érkezik ugyanis az ezres szállítmány, és lesz választék. Harminc kilométerre vagyunk a fővárostól és ha bármelyik körúti kis cipőüzlet választékát összevetjük az itteniekkel, bizony csak a Széchenyi utcai állja a versenyt — szállítási napokon. Türelmesen várjuk hát a hétfőt. Cb.) Csővárott is változott a helyzet, és kérik az óvodát. Erre azonban legkorábban már csak a jövő év szeptemberében lesz lehetőség. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a szakácsnők általában nem szakképzettek, ezért szükség lenne arra, hogy tanfolyamot végezzenek, ahol megismernék a korszerű konyhatechnikát. A községekben nem lehet jobban képzett női munkaerőt találni. A tanfolyam elvégzése anyagi helyzetük javulásával is együtt járna. Az óvodák, bölcsődék technikai személyzetével más nehézségek is vannak. Sokan mentek közülük szülési szabadságra, és helyettesítésüket érettségizett lányokra bízzák. A vb tagjai sok hasznos javaslatot tettek. A többi között szükségesnek tartják, hogy — ahol eddig ez még nem volt meg — a körzeti orvos rendszeresen ellenőrizze a napközik étrendjét. A másik javaslat azt szorgalmazza, hogy a bölcsődék kössenek szerződést a tejszállításra azokkal a közeli termelőszövetkezetekkel, ahol gü- mőkórmentes az állatállomány. A harmadik észrevétel a gyermekintézményekben való felnőtt étkezésre vonatkozott. A vb tagjai szükségesnek látják, hogy — ahol más étkezési lehetőség is van — szüntessék meg az óvodákban és iskolákban a felnőttek étkezését. Semmiképpen sem egészséges dolog, ha ugyanott étkeznek a felnőttek is, ahol a gyerekek. A vb úgy döntött, hogy a felnőttek napközi otthoni étkezését rövid időn belül felülvizsgálják. Hét végi műsorkalauz Szeptember utolsó víkendje színesnek, mozgalmasnak ígérkezik. Szombat délelőtt az iskolák úttörőcsapatai és a KISZ-szervezetek emlékeznek meg a néphadsereg napjáról. A város központi ünnepsége 17 órakor kezdődik a Lenin úti művelődési házban. — A motorosklub országos bajnokai számára fogadást rendeznek. — Este 20 órától bál lesz a fegyveres erők klubjában. Vasárnap korán kelnek a FICE turistái, mert a Naszályba indulnak munkatúrára. — Délelőtt a Kosdi úti pályán honvédségi és civil sportolók mérik össze tudásukat. A Rádi úton a Fonógyár csapata játszik Szolnok együttesével NB Il-es kézilabda-mérkőzést. ' — Motorosaink a fővárosban képviselik Vác színeit az év legnagyobb nemzetközi moto- crossversenyén. — Különbusz viszi a váci szurkolókat a Kőbányai Lombik—Vác mérkőzésre. — Az itthon maradt sportrajongók a Dunakeszi Vasutas—Váci Vasutas mérkőzésen drukkolhatnak. — Zebe- gényben megrendezik a Szőnyi Emlékmúzeum utolsó vasárnapi zenés délutánját. Ugyanott Németh Ferenc idézi a neves Kossuth-díjas képzőművész emlékét. — Este a legjobb helyi tánczenekarok és táncdal- énekesek állnak a fegyveres erők klubja nagytermének dobogójára az ott rendezett könnyűzenei hangverseny keretében. Mit látunk a mozikban? Madách 28—29: Tizenkilenc éves voltam (magyarul beszélő NDK-film. Kísérő: Kék bolygó foglyai). — szept. 30—okt. 2.: A boldog Alexander (színes francia filmvígjáték, kísérő: Magyar híradó). — Matiné, vasárnap: Élet a kastélyban. Építők 28—29: Hűtlen asszonyok (sikeres olasz film reprí- ze) — szept. 30—okt. 1.: Bolondos vakáció (román vígjáték). — Matiné vasárnap; Gyermekbetegségek. SPORTMŰSOR A labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában, vasárnap a következő csapatok mérik össze erejüket: Váchartyán—Csornád; Vác- bottyán—Felsőgöd II; Rád— Vácduka; Kösd—Sződliget; Örszentmiklós—Penc; Fóti Vasutas—Vácrátót; Ácsa—Váci SE II; Püspökszilágy—Püspökhatvan. A néphadsereg napján, vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a sportműsor, a MÁV Kosdi úti sporttelepén.