Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-28 / 228. szám
BUDAPEST PÁRTKÖLDÖTTSÉGEK ÉRKEZÉSE A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő bizottság ülésére pénteken Budapestre érkezett Észak-lrország Kommunista Pártjának, az Indiai Kommunista Pártnak, az ír Dolgozók Pártjának és Nagy- Britannia Kommunista Pártjának küldöttsége. Scoboda fogadta Jahuhovsahijt Ludvik Svoboda köztársasági elnök pénteken a prágai várban fogadta Ivan Jaku- bovszkij marsallt, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát, aki rövid látogatásra Csehszlovákiába érkezett. A fogadásnál jelen voltak: Dubcek, a CSKP KB első titkára, Cernik miniszterelnök és Dzur honvédelmi miniszter. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ili AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS IAPJÄ XII. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM ÄRA 70 FILLÉR 1968. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT Közlemény a KGST végrehajtó bizottságának 36. üléséről A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának végrehajtó bizottsága szeptember 24—26- án tartotta Moszkvában 36. ülését. Az ülésen Apró Antal, a Magyar Népköztársaság kép60 ezer hold kukorica Állami gazdasági hálózatunk dicsérendő módszere, hogy újabban körültekintően összesítik egy-egy termelési ágban szerzett tapasztalataikat és ezt szinte tudományosan rendszerezett formában, a szélesebb szakmai közvélemény elé tárják. Most készült el például több tucat kiváló szakember közreműködésével, mintegy 60 ezer hold külön vizsgált termőterület tapasztalatai alapján a kukoricatermcsztési tájékoztató. Érdemes ezt a vaskos füzetet átlapozni. Egyrészt mert állami gazdaságaink ma már valóban korszerű nagyüzemek és tapasztalataikat másutt is lehet hasznosítani, másrészt, mert a kukoricatermesztés éppen az a terület, ahol nagyon jól jönne már egy országos méretű, komoly előrelépés. Igaz, a háború előttihez képest értünk el eredményeket, de korántsem mondhatjuk, hogy lehetőségeinket kihasználtuk volna és még kevésbé, hogy a kenyérgabonagondhoz hasonlóan lényegében megoldottuk volna a takarmánygondot is. Tennivalóink lehetőségét és sürgősségét különösen két tényező támasztja alá. Az egyik, hogy hallatlan nagy a kukorica-termésátlagok szóródása a magyar mezőgazdasági üzemekben. Igaz, a termőhelyadottságok is különböznek az egyes tájakon, azonban semmi nem teszi elfogadhatóvá azt a tényt, hogy holdanként 7 mázsa alatti hozamokkal éppoly tömegesen találkozunk, mint 30 mázsa felettiekkel. Ezen túl pedig fájdalmas, hogy a világszínvonal mögött erősen lemaradtunk. Igaz, a „bűvös”, hektáronkénti 30 mázsás határt egyszer, 1966-ban már átléptük. Ugyanebben az évben azonban Ausztriában 49 mázsás volt a termés! Jó, Ausztria kevesebb, mint 100 ezer katasztrális holdnak megfelelő területen vet kukoricát, mi viszont több mint kétmillión. Tehát az ottani eredmény, ha mindenáron magyarázni akarjuk „üvegházi kísérletnek” is tekinthető. Mit szól azonban „közép-európai büszkeségünk” ahhoz, hogy ugyanabban az esztendőben a miénket már megközelítő vetésterületen Bulgáriában 38 mázsás volt az átlagtermés? Cselekednünk kell és ehhez jól felhasználhatjuk az állami gazdaságok tapasztalatait. Ezek ismertetését kezdjük mindjárt az aktualitással. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a k :korica nem pereg, nem dől meg, mégis nagyon fontos az időbeni betakarítás mert túl- érés műszaki és biológiai szempontból egyaránt komoly veszteséget okoz Döntő( tényező a kukorica talajelőkészítése is. Az állami gazdasági szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy kukorica alá nem szabad csak egyszerűen szántani. Idejében, esetleg esztendőkkel előre tudni kell, hogy hova kerül majd a tengeri és a talajt nagyon tisztességesen meg kell munkálni. Ügy, hogy a szántás valóban mély legyen, legalább 30—35 centiméteres és az elővetemény — ami igen gyakran kukorica — tarlómaradványai tökéletesen eltűnjenek. A megmunkálás legyen egyenletes, óvjuk a talajnedvességet, tavasszal például csak annyira nyúljunk a talajhoz, amennyire okvetlenül szükséges. A vetés ma már kényes műveletének igényes feltételeit csak így lehet biztosítani. Senki nem vitatja, hogy kukoricatermesztésünk alfája és ómegája, legfontosabb kérdése agrárkultúránk mai fokán a tápanyag-visszapótlás. Ha lenne elég műtrágyánk, akár „nagy ugrást” tehetnénk előre. Sajnos, még esztendőkig bele kell törődnünk abba, hogy nincs elegendő. Mégis aggasztó az a tény, amit a vegyészek patikamérlegei kimutattak, hogy éppen legjobb gazdaságaink esztendőről esztendőre kevesebb tápanyagot adnak vissza, mint amennyit a növény felhasznált. Vagyis, zsarolják a talajt. Ezt évekig következmények nélkül nem csinálhatjuk. Döntő kérdéssé vált tehát, hogy ami műtrágyánk van, annak adagolását, arányait, kiszórásának időpontját és módszerét laboratóriumi mérések alapján, táblánként döntsük el, és pontosan tartsuk be. Ebben az esetben ugyanis még a ma rendelkezésre álló műtrágyamennyiseg is lényegesen több eredményt hozhat, mint eddig. Országszerte vitatják ma a fajtakérdést, és nagyon sokan a jugoszláv egyszeres keresz- tezésű hibridektől várják a csodát. Az állami gazdaságok mérései ezt a hitet valóban igazolják is. Sokra képesek ezek a vetőmagok, bár képességek tekintetében nem maradnak számottevően mögöttük a megfelelő magyar fajták sem. Nyomban hozzá kell azonban tenni, hogy ezek a magvak méregdrágák, felhasználásuk pedig csak akkor hozza meg a várt eredményt, ha sokféle igényüket maradéktalanul kielégítik. Ezek az igények pedig rendkívül magasak. Ezért különös figyelmet érdemel az a megállapítás, hogy hagyományos hibridjeink termőképességét sem használtuk ki eddig megfelelően. Gondos termeléssel ezek termelésében még nagy-nagy tartalék rejtőzik, ami még értékesebbé válna, ha kutatóintézeteink bővítenék a felhasználható, nem túlságosan igényes hibridek választékát. Közben pedig a leghozzáértőbbek a legjobb feltételekkel rendelkezők termeljék az egyszeres kereszte- zésű és hasonló vetőmagvakat, de az arányokra nagyon vigyázni kell. Az állami gazdasági vizsgálódás végkövetkeztetése az, hogy ők megfelelő gondossággal holdanként 8—10 mázsával lennének képesek fokozni a terméshozamot. Ezt megközelítő eredményt elérhetnénk a termelőszövetkezetben is. De hogy valóban elérjük, annak érdekében már most gondolkodni, sőt egyes részterületeken cselekedni is kell! F. B. viselője, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese elnökölt. A végrehajtó bizottság meghallgatta a végrehajtó bizottság irodájának tájékoztatását arra vonatkozóan, miként foglalkoznak a KGST szerveiben azokkal az egyes problémákkal, amelyek a népgazdaság különböző ágaiban való együttműködést illetően vetődtek fel a KGST-országok- nak a most következő öt évre szóló népgazdasági tervei ösz- szehangolásával kapcsolatban. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a gazdasági együttműködéssel kapcsolatban felvetett problémák listáját. A végrehajtó bizottság megvitatott egy jelentést a KGST- országok 1980-ig terjedő fűtőanyag- és energetikai mérlegével kapcsolatos hozzávetőleges számítások pontos meghatározásáról, valamint az arra vonatkozó elgondolásokról, hogy miként fejlesszék az érdekelt országok együttműködését fűtőanyag- és villamos- energia-szükségletük biztosítása céljából. A végrehajtó bizottság megvizsgálta, milyen munkát végeztek a KGST szervei a szabványosítás területén. A végrehajtó bizottság megvitatta a KGST rádiótechnikai és elektronikai, valamint élelmiszeripari állandó bizottságának jelentését a végzett munkáról és e bizottságok további tevékenységéről. A végrehajtó bizottság megvitatta a KGST-országok együttműködésének fejlesztésére vonatkozó javaslatokat a belkereskedelem és a munka területén és megfelelő határozatokat hozott. így célszerűnek tartja, hogy a KGST- országok belkereskedelmi miniszterei és munkaügyi hivatalainak vezetői a jövőben rendszeresebben folytassanak tanácskozásokat. A végrehajtó bizottság ülésén a gazdasági, a tudományos és műszaki együttműködés néhány más kérdését is megvitatták. A végrehajtó bizottság ülése a barátság és a teljes kölcsönös megértés légkörében folyt. MEXICO-CITY Az élet visszatért a normális kerékvágásba A szerda esti földrengésnek, amely Mexikó és Guatemala határvidékén pusztított, legalább húsz halálos áldozata van, a sebesültek száma a százat is meghaladja. A 36 másodpercig tartó földmozgás a Richter-skálán 6,5 erősségű volt: házak dőltek össze, utak hasadoztak fel, hidak rongálódtak meg, egy vonat kisiklott. Ez volt Mexikó történetének egyik legerősebb földrengése. Mexico-Cityben egyébként csütörtökön az élet visszatért a normális kerékvágásba, csak itt-ott hallatszottak elszórt lövöldözések. Az egyetemi kerületek ideges légköre nem érintette a város déli határától mintegy négy kilométernyire fekvő olimpiai falut és alaptalannak bizonyult az a híresztelés is, hogy a diákok egy csoportja a faluba be akart hatolni s a katonaság távolította el onnan. Avery Brundage, a NOB elnöke csütörtökön esté Chicagóból adott nyilatkozatot az angol televíziónak: — Biztos vagyok abban, hogy a most Mexicó-City- ben folyó diáktüntetések nem veszélyeztetik az olimpia megrendezését. Mondhatnám úgy is, hogy az esély 1000 az 1-hez. A szervező bizottságtól is megnyugtató értesítést kaptam, s a mexikói diákszervezetek vezetői is kijelentették, hogy az olimpia időtartamára felfüggesztik megmozdulásaikat. Most is azt mondom: helyes volt a NOB döntése, hogy Mexikónak ítélte az 1968. évi olimpia rendezésének jogát. A NOB elnöke vasárnap utazik el az olimpia színhelyére. (Színes olimpiai beszámolóink a 6. oldalon.) Új kommunista párt az NSZK'ban Tizenkét évvel a Német Kommunista Párt betiltása után csütörtökön Majna- Frankfurtban új kommunista párt alakult. A párt megalakulását az „NKP újjáalakításáért küzdő szövetségi bizottság’’ jelentette be közleményben. A nyilatkozat aláírói hangsúlyozták, hogy a DKP tiszteletben tartja az alkotmányt, védelmezi a demokratikus alapjogokat és alapelveket és megalakulásának jogalapjául idézi az alkotmány 21. cikkelyét, amely szabályozza a politikai pártok életrehívásának elveit. Frankfurtban egyelőre megmarad jelenlegi formájában a „Kommunista párt újjáalakításáért harcoló szövetségi bizottság”. A bizottság felszólít minden kommunistát, minden marxistát, hogy csatlakozzék a párthoz és alakítson hasonló bizottságokat az egyes tartományokban, városokban és községekben. Az új párt vezetői hamarosan országos értekezletet tar- j tanak, amelyen döntenek az ‘ első pártkongresszus összehívásáról. Az új párt megalakulása igen nagy érdeklődést keltett bel- és külföldön egyaránt. Az új német kommunista párt (DKP) szövetségi bizottsága levélben tájékoztatta a párt megalakulásáról Max Rei- mannt, az 1956-ban törvény- ellenesen betiltott Németország Kommunista Pártjának (KPD) elnökét. Günter Diehl nyugatnémet kormányszóvivő sajtóértekezleten közölte, hogy a belügyminisztérium és más kormányszervek vizsgálatot indítanak annak eldöntésére, hogy az új német kommunista párt megalakulása „megfelel-e az alkotmányosság követelményeinek”. Kigi teljesen elpusztult Újabb földlökések rázták meg a törökországi Kigi városát. A keddi földrengés után még épségben maradt házak falai is leomlottak. Egy év múlva átadják 1969 szeptemberében fogják átadni a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet új irodaházát és laborcsarnokát Gödöllőn. Jelenleg a födémek feltöltését, betonozását és hőszigetelését végzik. Az irodaház első emeletén már vakolnak. A fegyveres erők napjára : lóverseny - Találkozók - Díszőrségek Fáklyás csónakfelvonulás A fegyveres erők napjának tiszteletére megyeszerte ünnepségek kezdődtek. Megemlékezést tartottak a munkásőrség megyei parancsnokságán, a Pest megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol kitüntetések kiosztására is sor került. Tegnap Monoron egyéni és csapatlőversenyt rendeztek a rendőrség, munkásőrség, honvédség, polgári védelem és Baba minden mennyiségben A KISZÖV elsödíjasai közé tartozik a Dunakanyar Ruházati Ktsz sződligeti játéküzeme. A Budapesti Őszi Vásáron nagy sikert arattak dr. Zsiga Lászlóné tervező játék- babái, plüssállatkái. A vásáron a kereskedelem 45 ezer darabos szállításra kötött szerződést a sződligeti „bahasokkal” (Foto: Gárdos) , egy szovjet alakulat képviselőinek részvételével. A megyei pártbizottság tavaly alapított vándorserlegét a négy versenyszámban legjobb eredményt elért fegyveres alakulatnak adták át este a megyei főkapitányság Eötvös utcai klubjában. Ma délelőtt a megyei tanács székhazában, a polgári védelmi parancsnokságon tartanak ünnepséget. Gödöllőn, Vácott, Szentendrén, Cegléden és Nagykőrösön a helyi PV-parancsnokságokon Honvédelmi Érdeméremmel és Szolgálati Érdeméremmel tüntettek ki több parancsnokot és törzstagot. Munkás—paraszt—katona találkozók, laktanyai ünnepségek, koszorúzások szerepelnek a hét végi programban. A városokban, községekben úttörők és KISZ-fiatalok köszöntik a fegyveres erők tagjait és állnak díszőrséget a hősök emlékműveinél. Nagyszabású ünnepség- sorozat lesz például ma Ráckevén, ahol reggel több száz úttörő hadijátékával kezdődik a program. Rendeznek KRESZ-ver- senyt is, majd az utcákon felvonulnak a kerékpáros és motoros úttörő-rendőrök. A délutáni zászlóünnepségen a fegyveres erők képviselőivel találkoznak a fiatalok. Az ünnepi megemlékezés este fáklyás csónakfelvonulással ér véget a Dunán.