Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-27 / 227. szám
1968. SZEPTEMBER 27., PENTEK 3 Egyszerű ember egyszerű története Megy a tésai utcán, csak | lassú járása mutatja, nem fiatal már. Kezében kis fonott szatyor, ha találkozik valakivel megáll, szétnyitja. Mutatja a tartalmát, hogy milyen sok gumót talált a próbaképpen kiásott egyetlen bokor alatt, háztáji földjén. Nemcsak sokat, le szépet és nagyot is, azzal büszkélkedik. A kommunista főjegyző Mellettem lépegető barátom mondja róla: — Azt állítja, hogy 19-ben Tésa kommunista főjegyzője volt. Később idős falusiak elbeszélik felőle, valóban vezetője volt a községnek a tanácskormány idején, ő pedig nevetve bevallja, csak tréfálkozva mondja magát főjegyzőnek, olyan rang sohasem volt Té- sán. Kicsi falu, ma sincs félezernél több lakosa, akkor meg, 50 éve, jó, ha háromszáz volt. A perőcsényi közjegyző közigazgatta a községet. Elmondja, persze szívesen elmondja, hogy és mint történt, ami történt; menjünk azonban hozzá, a házába és üljünk le, mert nyolcvan esztendeje szolgáló lába az álldo- gálást nehezen bírja már. Megyünk hát idős Szarka Gulyás István házába, túl a patakon. Gazdájánál is öregebb az épület, a telek meg még régebben, sok százada lehet a Gulyás-család tulajdonában, mivelhogy tősgyökeres tésaiak. A fél falu Gulyás, a másik fele meg Pleskó, ritka a más nevet viselő család. Azért is ragasztott még egy-egy nevet a magáéhoz a Gulyások majd mindegyik ága. — öregapám fentről nősült — bök a fejével északnak. — Szarka Veronika, így hívták a nagyanyámat, tőle kaptuk másik nevünket. Legelején illik kezdeni a történetet, onnan, amikor hat- van^esztendeje a most már öreg" Szarka Gulyást szinte még gyerekfővel elvitték Esztergomba a 26-os bakák kaszárnyájába és ráhúzták a császári és királyi angyalbőrt, a sötétkék zubbonyt, a fekete- sárga vitézkötéses, világoskék feszes nadrágot. Ott is öltöztették csukaszürkébe, mielőtt elvitték a 14-es háborúba. — Zugfirer voltam — mondja és ősz szálakkal tarkított bajsza megrándul. Megjárta a frontokat, hallgatjuk, hogy mi sok minden esett meg vele 51 hónap alatt a csatatéren, meg a mögöttes országrészekben. De ne erről, nagyobb dolgokról beszéljünk. Arról, hogyan került a 26-os szakaszvezető a falu élére. — Mindjárt a forradalom után, még 18 őszén hazakerültem. Amikor 19 márciusában mi is kikiáltottuk a proletár- diktatúrát, engem beválasztottak a dikretóriumba. Molnár Mihály hentes és mészáros lett az elnök, engem pedig a direktórium tagjai egyhangúlag jegyzőnek választottak. Molnár néhány nap múlva a járási direktórium elnöke lett. minden reggel befogatott, ment Ipolyságra a járási székhelyre. csak hálni járt haza. Rámbízta a falut meg a községi direktórium pecsétjét. Nem volt Tésán községháza, mindig a bíró háza volt az, most hát az én házam lett. De aki meg akart találni a hivatalomban, annak bizony nagyon korán kellett felkelnie, mért hét órára én már kinn dolgoztam a földemen. A pecsétet azért zsebre tettem és odakint ütöttem rá, ha valakinek írás kellett Kapálás, kaszálás közben láttam el a hivatalt. — Hogy rendben mentek-e a dolgok a faluban? Meghiszem azt. Ami rendelkezés jött, azt Pleskó István, a kisbíró lii- dobolta, az emberek meg eleget tettek a felsőbbség kívánságainak. Nem volt itt semmi ellenszegülés, senki sem kívánta vissza a régit. Vasravert kézzel... Jött az kívánság nélkül is azonban. Ősz volt, Szarka Gulyás István megfogta hát az eke szarvát, a pecsétet pedig kitette a zsebéből. Medgyes Gábor bíró lakása lett megint a községháza. Máskülönben nevezetes esemény nem is történt. Parányi falu Tésa, még az országúttól is messze esik, az ellenforradalom terrorja úgyszólván elkerülte. Szarka Gulyás Istvánért is csak 1921- ben húsvéthétfőn jöttek a csendőrök. Medgyes Gábor bíró feljelentette, hogy nem tud elszámolni a község pénzével, 800 koronával, amit átvett tőle. Vasra verve kísérték Pestre. Nyolc napot ült vizsgálati fogságban, akkor bíróság elé állították. Nem tagadta, nála volt a község pénze, el is költött még egyszer annyit. Hiánytalanul kifizette a hadiözvegyek, hadiárvák járandóságát, meg a sáros bekötőútból köves utat csináltatott. Egy fillér sem tapadt kezéhez, még a fizetését sem vette fel. — Hát akkor miből élt? — kérdezte kemény szóval, gyanúsító hangsúllyal az ügyész. — Paraszt voltam, az is vagyok, a magam munkájából éltem. Hazaengedte a törvényszék, a csendőrök azonban attól fogva ott járkáltak a lába nyomán. A házát is át-átkutatgat- ták, azért nem merte megtartani a direktóriumi idők semmi írásos emlékét. Emlékezett rá anélkül élete minden napján. A múlt kötelez Az elkövetkező hónapokban az ötven éve volt magyar Tanácsköztársaság emlékezetére 1919 sok hősének múltját feltárjuk. Történetük és emberi nagyságuk mellett idős Szarka Gulyás Istváné eltörpül. A harcnak azonban nemcsak mártírjai és elszánt csatárai, egyszerű közlegényei is vannak. Ezért tanulságos Szarka Gulyás István élete. Mert nézzük csak, mit tett 1919 augusztus elsejétől a mai napig. — Az apámtól három hold földet kaptam, a felszabadulásig még nyolcat szereztem. Kellett, mert nagy volt a család, nyolc gyerek, egy ugyan meghalt, de hét ma is él. Hogy táplálhassam őket, kertészkedésbe fogtam, dinnyét is termettem, kofálkodtam a magam termésével. Nem volt könnyű az életem, a gyerekeket, négy fiút, három lányt mégis tisztességgel felnevettem. Megkérdjük, mióta tagja a pártnak. — Nem voltam sem. 19-ben, sem azóta. A felszabadulásig Tésán még földalatti szervezet sem volt. Aztán meg én már korosnak tartottam magamat, de hogy mindig egyet akartam és cselekedtem a kommunistákkal, azt akárkitől megkérdezheti a faluban. Mondják róla, akiknél érdeklődöm, a párttagok, hogy igazat beszél. A felszabadulás után beválasztották a községi elöljáróságba, aztán a tanácsba. A falu első gazdái közé számított, tekintélye volt, hallgattak a szavára, a pártnak pedig jó és tevékeny szövetségese volt. Amikor az 50-es években termelőszövetkezet alakult Tésán, az elsők között iratkozott be. — Most annyi év után, ha akar válaszoljon, de nagyon őszintén egy kérdésre. Miért lépett be? — 19-ben direktóriumi tag voltam, hát ezért — felel gondolkodás nélkül. Kis idő múltán hozzáteszi: — Meg úgy véltem, ez a helyes út, ez biztosít jobb életet a parasztságnak. öt éve nyugalomba vonult, azóta öregségi járulékot kap. Süteményt tesz az asztalra, kínálja szívesen. A lánya küldte Siófokról, éppen ma hozta a posta. Szokoly Endre KAVICSOK Eltávozott N.-ből, mert el kellett távoznia. Állását elveszítette, felesége elhagyta, barátai is odébbálltak. Ivott a szerencsétlen, s bár abban a városban ez nem volt feltűnő, de amit ő csinált... Nem járt be a munkahelyére, tartozott fűnek-fának, kirúgták. És mégis erős ember volt. Persze, ez már a másik városban derült ki róla. Ebben a másik N.-ben talpra állt. Új város, új munkahely, új asszony, új erkölcs. Négy év múlva visszament N.-be, abba a régibe. Megnézett jó alaposan mindent, mint a bűnöző szokta volt tenni a tett színhelyén. Elment az első feleségéhez is. Kedvesen, meghitten beszélgettek. Meghívta az asz- szonyt egy feketére, és az ment. Régi törzshelyükre leültek, és egy óráig beszélgettek. Akkor a megtért lélek fizetni akart. — Két fekete — mondotta az ismerős, de már rég látott pincérnek. — Igenis, Béluska, két fekete, és négy évvel ezelőtt egy üveg bikavér, az annyi mint... Béluska, a vendég, jó humorérzékkel megáldott ember volt, azonkívül azt is tudta, hogy a pincér igazat mond, ezért jót nevetett. ★ Kovács János erőszakos, de mindamellett nagy személyi varázzsal rendelkező férfiú volt. Már hat éve szeretett egy nőt, de elvenni nem volt hajlandó. Arról, persze, fogalma sem volt, hogy egyszerűen nem mer megnősülni. Nem mer azért, mert kisebbségi érzése volt. és alapvetően két dologtól félt. Először: a nő fiatal, csinos, szép. Ha elveszi, biztonságban fogja magát érezni, és megcsalja őt. Másodszor: kettőjüknek kevés lesz a pénz, amit keres, nem tudja eltartani a nőt, az asszonynak továbbra is be kell járnia a hivatalba, a munkahely pedig nagy kerítő. Szóval, a kör bezárult a gondolat első percében, de a nőt képtelen volt otthagyni, mert szerette. Volt persze több félnivalója is. Valahol hátul, a nyúltagyá- ban azért ezt ő jól érezte. Azokat, ahogy jöttek, azonnal elhessegette magától, de ezzel a kettővel nem bírt, ezeket nem tudta elhessegetni. Múltak az évek, gyávasága mindjobban elhatalmasodott. Azután fura gondolata — nem is gondolata, csupán ösztöne diktálta érzése — támadt. A nő ezután bárhol volt, nem szólt hozzá, csupán szemével intett: „Gyere, kövess!” És a szerencsétlen nő mindig követte. A gondolat egyszer sem jutott eszébe: „Ha nem megyek, akkor attól a perctől a férfi fog jönni és követni engem...” A férfi minden alkalommal elvitte őt egy lakatlan kis helyre, és szótlanul és vadul csókolták egymást. Azután csak lihegtek, de a férfi nem szólt, és a nőnek sem volt mire válaszolnia. Később már nem is köszöntek, de azért a nő mindig újra ment és követte őt. Aznap, szombaton, a férfi berúgott. Éjjel egy órakor benézett a kisváros egyetlen grill- jébe, mert tudta, hogy neki ott kell lennie. És a nő tényleg ott volt. Egy hatalmas asztalnál ültek, a bank, ahol a nő dolgozott, valamit ünnepelt. Részeg szemével intett, és a nő ismét ment. Az utcán öt méter távolság volt közöttük. A férfi mint idegenvezető, bár bizonytalan léptekkel, de határozott szándékkal elöl ment. Az eső permetezett, azért kellemes május végi, meleg éjszaka volt. A férfi gondolkodott. Gondolatai tunyák voltak és nagyon fáradtak. Talpon állva másnaposnak érezte magát. A tűzoltó laktanyánál jobbra fordult. Nem nézett hátra, teljesen biztos volt a dolgában, amúgy is a félrészegek hiperérzékenységévél a nyakszirtjén érezte, hogy a nő követi őt. öt percnyit ment még, akkor egy félig kész ház mellett megállt. A férfi röhögött, eszéDobi István Lengyelországban Csütörtökön Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnökének, az Országos Szövetkezeti Tanács elnökének vezetésével öttagú szövetkezeti delegáció utazott Lengyelországba. Voznyeszenszkij Kéthetes látogatásra, a Magyar írók Szövetségének meghívottjaként, feleségével együtt csütörtökön Budapestre érkezett a neves szovjet költő, Andrej Voznyeszenszkij. Paradicsomszedő kombájnok A Duna—Tisza közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet telepén paradicsomszedő kombájnok segítik a betakarítóbrigádokat. A munkagépek egyikét az Egyesült Államokból importálták, a másikat az intézet mérnökkollektívája konstruálta. A paradicsombetakarító gépek tőből metszik le a bokrokat, majd lerázzák a termést, amely futószalagon jut a szállítótartályokba. Gazdaságosságukról, teljesítőképességükről a paradicsom betakarítása után állítanak ki „bizonyítványt”. Összegezik majd, hogy a gépek alkalmazásával milyen mértékben csökkenthető az egyébként kézimunka-igényes növény termesztése. A paradicsombetakarítás gépesítése egyúttal fajtakérdés is. Az intézetben számos paradicsomhibrid alkalmasságát tanulmányozzák. Legfőbb követelmény, hogy a bogyók egyszerre érjenek be és könnyen leváljanak a ko- csányról. Ha sikerül megfelelő géptípust kialakítani, a Duna —Tisza közén Nagykörös és Cegléd körzetében, de Bács megyében is sok asszonykezet igénylő, aprólékos munkától kímélik majd meg a paradicsomtermesztő gazdaságokat. be jutott, hogy éppen egy hete a Csatókertben voltak, akkor is szótlanul. És már két éve mindig szótlanul. És akkor, a múlt szombaton is részeg volt és kissé vad. És leharapott a nő metszőfogából egy kicsikét. Most, ha a nő nevet, látni, hogy csorba a foga. A nő utolérte; szótlanul derékon kapta és jöttek a megszokott gépies, erőszakos mozdulatok. A nő elbágyadt .. A férfinak először a bal lába csúszott le. Azonnal kijóízano- dott, de már csupán merev uj- jai kapaszkodtak az omladozó földbe. Milyen csúszós, sáros a föld, gondolta, és érezte, hogy zuhan. Azután mindene ólommá vált. Kezét, lábát képtelen volt megmozdítani. Valami, valami tiszta, de csípős szagú félkemény massza a szájáig ért. — Manci! Mancikám! — nyögte, könyörögte és fogalma sem volt, mi történt vele, hol is van. — Manci! Segíts! Segítség! — Mancikám! — és már becézve mondta a nő nevét, hangja a pániktól az őrült hangja volt. A nő meggyújtotta öngyújtóját. A férfi öt-hat méter mély meszesgödörben állt, nyakig mészben, halálravált arccal, örült, hogy az cltott mész nem mélyebb, örült, hogy ott lenn a férfi a revén szólítja, sőt, becézi. Örült, hogy a férfi nem tudta magával rántani. — Mondd azt, hogy Mancikám, szeretlek! Mancikám, szerelmem! Mancikám, kis feleségem! — szólt le. Azután: — Ha megígéred, hogy elveszel feleségül, akkor hozok segítséget... Esküdj, az anyádra! A tűzoltók könnyedén kihúzták a férfit; slaggal, nagy nyomással leverették a meszet róla. Két hétig járt az orvoshoz. A nászéjszakán Mancika könnyei balzsamként hullottak rá. — Látod? — kérdezte a nő. — Látom... — dörmögte a férfi és átölelte a feleségét. ★ — Kiről szól a tegnapi írásod? — kérdezték a firkásztól ismerősei. — Tényleg, kiről is szólnak 9 Az idén harmadszor rendezik meg Erfurtban a nemzetközi gyümölcs- és zöldségkiállítást. Hazánkból 47 nagyüzemi gazdaság küldi el legkiválóbb terményeit. A Hungarofruct budaörsi telepére szállítják a gyümölcs- és zöldségféléket. Szállítás előtt a legkiválóbb szakemberek felülbírálják a terményeket. Kiterjesztik a Cascót Ausztriára, Olaszországra és az NSZK-ra is! Az Állami Biztosító vezetői a napokban tértek haza két külföldi nemzetközi konferenciáról. Eddig a magyar Casco biztosítás csak a szocialista országokba utazó autósokra volt érvényes. A mostani tárgyalások alapján a jövő év elején, legkésőbb azonban az autós turistaszezon indulására kiterjesztik a Cascót Ausztriára, Olaszországra és az NSZK-ra is. Amennyiben a három országban a magyar autósokat baleset éri, a Casco alapján az illető ország biztosítója segítséget nyújt számukra, s 200 dollárnak megfelelő schilling, Ura, vagy márka erejéig gondoskodik a kocsikár helyreállításáról, illetve nagyobb kár esetén a kocsi hazaszállításáról. Kecskemét — bronzplaketten Bronz emlékplakett készül Kecskemét város fennállásának 600 éves jubileuma alkalmából. Tervezésével Pálfi Gusztávot, a város fiatal szobrászművészét bízták meg, aki most fejezi be tanulmányait a képzőművészeti főiskolán. A plakett jelképezi a régi parasztváros múltját és jelenét. a förmedvényeim? — tette fel, válasz helyett önmagának a kérdést az újságíró. — Nem tudom — állapította meg magában. — Néha rólam, néha rólatok. Csak egyre vigyázok, hogy amikor rólatok írok, azt higgyétek magamról írtam és fordítva is azt szeretném, hogy pontosan így legyen. De ezt csak gondolta. S a gondolatok hangtalanok és nincs vámjuk. Hangosan ennyit mondott: — Tulajdonképpen fura dolog ez az írás. Megpróbálok néktek egy példával válaszolni. Nézzétek, itt van a szombati újság. Egy tehetséges író, egy jóízű, hangulatos tárcában azt írja, hogy nálunk vendégségben járt egy angol újságíró (bizonyos Mr. Black), aki a ... „couleur localt állandó jelleggel a mellékhelyiségekben kereste...” ... „Egy nép életszínvonaláról és szellemi rangjáról leginkább a piszoárokban lehet képet nyerni...” — mondotta Mr. Black magyar kísérőjének. Látjátok, ide van írva — mutatott a betűkre az újságíró. Ezt itt Mr. Black az újság nyolcadik oldalán mondotta a magyar idegenvezetőjének. Most nézzük az újság 11. oldalát. Ott azt írja egy nem kevésbé tehetséges, jószemű újságíró: „A háromszázhetvenöt lakosú telepen egyetlen (V. C. sincs — ilyen célokra a Debrecen— Záhony nemzetközi vasútvonal mellett tágas, vizes térség szolgál ...” — Szóval odajárnak? — kérdezte volna Mr. Black, ha az utolsó idézet a nyolcadik oldalon áll és ő csak a 11. oldalon jut szóhoz. Szerencsére, fordítva történt. így azután Mr. Black előtt nem blamáltuk magunkat. De van még egy érdekes oldala ennek az ügynek. Itt az újságíró, félbeszakítva a. tanmesét, rágyújtott, várt még egy keveset, hogy nagyobb legyen a hatás, s amikor konstatálta az arcokon, hogy teljes az érdeklődés, így folytatta: — Én is vezettem egy német újságírót a napokban. Elcipeltem Egerbe, Gyöngyösre. Természetesen megálltunk Hatvanban egy feketére, s voltam vele Szentendrén is. Ezekben a városokban az utóbbi években olyan piszoárokat építettünk darabonként néhány százezer forintért, hogy ha a párizsi, valamint a clochemerle-i piszoárokra gondolok, dagad a keblem a honfiúi büszkeségtől, mert a miénk: über alles! Ha a franciák a Maginot-vonaiat ilyen alaposan masszívra építik annak idején, akkor még most is tartanák magukat... Ezekben a piszoárokban egyetlen ember egy golyószóróval és némi élelemmel, ivóvízzel a háta mögött, képes volna feltartani egy egész hadsereget. De akkor nem lenne szünnap és záróra. Mert ezekben a ragyogó helyiségekben kedden, vagy a hét bármelyik napján — szünnapot tartanak. És mindennap délután ötkor zárnak. Nincs kegyelem. És sajnos;, amerre a német újságíróval jártam, arrafelé ilyen célokra nem állt a dolgozók rendelkezésére a Debrecen—Záhony nemzetközi vasútvonal melletti tágas, vizes térség. Nagyon helyeslem tehát, hogy Mr. Blackot a nyolcadik oldalra raktuk. Menjen Mr, Black a pokolba! De hová menjenek az egriek, a szentendreiek?... Igaz, ott a Bükk, a Mátra, a Duna-part. Na már most — folytatta az újságíró —, három írás egy témáról, ha én is megírom majd és ha az enyémet ;s írásnak minősítik. Dehát... — kérdezte a hallgat iktól — tudhatom én, hogy a háromból az első kettő meglöitcnt-e? Nem tudhatom. Tudhatjátok ti azt, hogy az enyém megtörtént-e? Nem tudhatjátok Mr. Blackot az imént én elküldtem a pokolba. Annál is inkább tehettem ezt, mert nem az én vendégem volt és a couleur localt máshol is keieshette volna, fene a gusztusát. De a németet nem küldhettem a pokolba, mert ő az én vendégem volt. azonkívül jámborabb is ennél a Mr. Blacknál, ő sokkal egyszerűbb szándékká' próbálkozott ezekben a helyiségekben. (suha)