Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-26 / 226. szám
1963. SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK Szeptember 30—október 6: Kristályvizhét A Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat az „elfelejtett” margitszigeti ásványvíz népszerűsítése érdekében szeptember 30. és október 6. között kristályvízhetet rendez a fővárosban. A kristályvízhét alatt egyebek között a Nemzetközi Táplálkozástudományi Társaság kerekasztalkonferen- eiát rendez Budapesten, tárgyal a kristályvíz gyógyhatá- sáról. A 310 méter mélyről fakadó 68 fokos „Magda” forrás hévizét ezentúl 3 decis palackokban is árusítják. A kristályvízhét idején elő- Sdásokon, különböző ismertetőkön felelevenítik a margitszigeti kristályvíz múltját, történetét Thomson kapitány Üj Berkesi-színmű a József Attila Színházban K omlós János a Népszabadságban megjelent cikksorozatában többek között azt hiányolta, hogy nincsen Budapestnek olyan színháza, amelyik a szó nemes értelmében vállalná a népszínház funkcióját. Pedig van ilyen színház. Ott él és működik kint Angyalföldön, a gyárak közvetlen szomszédságában. Közönsége nem a színházértők vájt- fülű serege, hanem a szomszédos gyárak és lakótelepek népe. És ez a színház műsor- politikáját is közönségének ízlése, igénye szerint alakítja. Ezért is népszerű, ezért jelzik KÖNYVESPOLC Különös látogatás MAI ROMAN ELBESZÉLŐK Az. Európa Könyvkiadó az utóbbi időben nagyon sokat tesz a közép- és kelet-európai népek irodalmának megismertetéséért. Biztos vagyok benne, hogy egy szükségszerű folyamat első lépése ez. Hiszen azokat a könyveket, amelyeket az ötvenes évek irodalompolitikája elzárt előlünk, a modern nyugati irodalom legjelentősebb műveit 1956 után lefordították, s ezért úgy tűnik, hogy a nyugati irodalom tekintetében behoztuk a lépésveszteséget, lépést vesztettünk viszont a szomszédos népek irodalmának tekintetében. Pedig sokkal mélyebb szálak fűznek bennünket éppen ezekhez az irodalmakhoz. Történelmi-politikai sorsközösség Az Európa Könyvkiadó tehát bizonyos értelemben adósságot törleszt, amikor, az új cseh, szlovák, lengyel, szerb, horvát irodalom kiemelkedő vagy érdekes alkotásait megismertette vagy megismerteti velünk. Reméljük, hogy ezt a lépésveszteséget is behozzuk hamarosan. . Talán a román irodalom a legkevésbé feltérképezett. Ami annál is furcsább, mert hiszen Bukarestben magyar nyelvű könyvkiadó működik, s a „Mai román elbeszélők” című válogatás jegyzeteiből is megtudhatjuk, hogy az antológiában közölt írók többségének ott nem csupán egy-egy novellája, de kötetei jelentek meg. Sajnos csak a jegyzetekből tudjuk. A kiadványok nagyon nehezen hozzáférhetők. Úgy látszik, az irodalmak kölcsönös megismerésének útjából nem elég a nyelvi akadályokat elhenge- ríteni. A „Különös látogatás” című kötet tehát felfedezés és ízelítő a román irodalomban tájékozatlan olvasó számára ízelítőnek érzésem szerint nem rossz, a tájékozódáshoz és megismeréshez azonban kevés. Tíz, jobbára fiatalnak számító író 17 novelláját közli a kötet. Az írók közül a legidősebb a negyvenkét éves Stefan Banu- lescu, legfiatalabb a huszonhat éves Aurel Dragos Mun- teanu. A két életkori „véglet” között az a középgeneráció helyezkedik el, amely a háborúban már kamasz, a fel- szabadulást követő években társadalmilag még inaktív volt, s irodalmi működésük kezdete az ötvenes évek kö- zepére-végére esik. Illúziók, vagy a kötetet szerkesztő Réz Pál szavaival élve: „a sematizmus vaskorszaka” már nem nogyon befolyásolta őket, előnyösebb helyzetből indultak tehát, mint az előttük járó idősebb művészgeneráció. Honnan van mégis az az eszmei-formai bizonytalanság, amely a kötet írásait jellemzi? A kérdésre választ adni nem a recenzens feladata. Annyi azonban bizonyos, hogy a kötet novelláit inkább ez az eszmei és formai bizonytalanság jellemzi, mint az írásokat vezérlő eszme és a szövetük minőségét megszabó forma megtalálásának bizonyossága. Úgy tűnik, e válogatás novelláit olvasva, hogy a mai román irodalom a „kísérletezés” korszakát éld. Kísérletezését az írói tartás és formavilág tekintetében egyaránt. Ebben a kísérletben inkább még azt érezzük, hogy a kötet írói elrugaszkodtak valamitől, valahonnan, de még nem érték el a maguk elé célként kitűzött pontot és színvonala Erre az útközbeniségre (mikor nem útközben! az irodalom?) talán a formai változatosság a legjellemzőbb. A szürrealizmustól a francia új regényig mindenféle stílushatást felfedezhetünk, s mint ha egészen meg nem emésztett stílusok a korábbi sematizmus tagadásának formái lennének csak. Irodalom azonban csak akkor szü- lethetik, ha egy-egy kor stílusát az író egyéni hitelűvé tudja varázsolni. S meg kell vallani, a „Különös látogatás” című kötet novelláit ol vasva csak ritkán ejt meg bennünket ez a varázslat. Három novella azonban a bizonyosság erejével emelkedik ki a bizonytalanságból. A negyvenkét éves Stefan Banulescu „A vaddisznók megszelidültek”, a harminc- három éves Vasile Spoiala „Hogyan törte össze egy csizmadia Paraschiv hegedűjét, és hogyan változott kiskutyává?” és a huszonhat éves Aurel Dragos Munteanu „Belső tájkép" című írásai. Kiemelkednek egyéniségük erejénél fogva. Stefan Banulescu költői erővel jeleníti meg a természeti társadalmi erőkkel egyként harcban álló embert, írását a népi legendák világa, s a balladai ritmus, s ugyanakkor a környezet pontos és hiteles rajza teszi megkapóan újszerűvé. Vasile Spoiala novellája a groteszk eszközeivel érzékelteti egyszerre egy életforma realitását és irrealitását, azt a küzdelmet, amely a növekvő új házak, s a halálra ítélt régi telep között a lelkekben folyik. Az új és a régi harcát tehát? Igen. De a sematizmus minden torzítása nélkül. Embereiben egyként s egy időben van jelen a régihez való ragaszkodás, s a vágy az újra, két életforma mesgyéjén játszódik a történet, s az író nem dönti el, melyik a jobb. Azt hiszem nem is az ő feladata. Aurel Dragos Munteanu kafkai eszközökkel élve, ám ezeket az eszközöket egyénivé lényegítve rajzol portrét egy fiatal kisvárosi tanárról, akiben betegségként ural kodik el a környezet tes- pedtsége, de úgy látszik szervezete képes lesz kitermelni a betegség ellenanyagát. És fellázad környezete ellen? Nem. „Egy szép napon összecsomagoltam, és elutaztam”. A három kitűnő novella is elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy feltámadjon ki váncsiságunk a mai román irodalom iránt. Azt hiszem nem is volt más célja ennek az antológiának. Nádas Péter bemutatóikat százas és annál nagyobb szériák. Egyik, szinte háziszerzőjük, Berkesi András, aki már sok sikeres darabot írt a színháznak. Az idei évadot szintén ő indítja Thomson kapitány című színművével. A Thomson kapitány krimi. Igazi krimi, sok rejtvénnyel, logikai buktatóval és okfejtéssel. Egy rejtélyes figura: Thomson kapitány, láthatatlanul kavarja, bonyolítja a cselekményt és a néző, aki már tudja az alapszabályt, mely szerint a jó úgyis győz, a rossz elbukik, mindvégig feszültségben marad, mert nem tudja, hogy ki a Thomson kapitány. B erkesi színműírói rutinja nem fogy ki a váratlan ötletekből, így még az a néző, aki a drámától mélyebb emberábrázolást, hitelesebb cselekményvezetést várna, kénytelen elismerni ezt az ötlettűzijátékot. Semmi sem hiteles ebben a darabban. Deus ex machinák végtelen füzére, kitalált alakok logikai párharca, végletesen kihegyezett helyzetek sora — ennyi a színmű. Mint a mesében a hétfejű sárkány ellen harcolna a hős és elveszti a mese örömét az a néző, aki közben előveszi: Brehm: Állatok világa című könyvét és keresi, hol találja a hétfejű sárkányt. Nem szabad tehát a hősöket az életben keresni. Mesealakok ezek, de jól megtervezett mesefigurák, melyek csak itt, ezen a meseszínpadon élnek. Kell az embernek a mese? Kell. A Pesti Műsor idézi Ambrus Zoltánt: „Mi a mese alapjában véve? Igyekezet, mellyel az ember a természettel vívott egyenlőtlen, kegyetlen, szinte kétségbeejtő küzdelmében, a bátorságát erősít- geti. Nem csupán önáltatás, narkotikum, mellyel az ember a felejtést keresi, nem csupán csak az öntudatlanságba való visszakívánkozás, hanem egyszer smint valami homályos reménységnek a keresése.” em állítom, hogy az a leg- i’l sikeresebb Berkesi-mese. A rutinfogások néha ismerősnek tűnnek, a mesealakok sem nélkülözik a sematizmust. (Itt kívánkozik a megjegyzés: újabb krimijeinkben egyre nagyobb szerep jut a jámbor egyházi személyeknek. Nemrégen egy új magyar filmben egy sekrestyés és egy pap, ebben egy kedvesnővér és egy dominikánus atya kap főszerepet.) Szerepel a darabban egy báró, egy Gestapo-tiszt, a magyar defenzív osztály fasiszta tisztjei, a kommunista rendőrség tisztjei, egy nagypolgár, svéd diplomata, egy bárzongorista és egy fiatal művészettörténész-lány. A színhely : Budapest, 1944—45-ben. El ne felejtsem: Szerepel ez a bizonyos Thomson, kinek kilétét felderítendő találgatásban már a néző is gyanússá válik. A néző semmit sem tud. A darab ezzel a közhellyel indul: Manapság mindenki gyanús, aki él. És valóban, mindenki gyanúba keveredik, a találgatást kedvelő nézőnek csak egy támpontja marad: Nem lehet bűnös a rendkívül megnyerő, kitűnően játszó Bodrogi Gyula, a bájos Sólyom Ildikó, sőt, az Angyalra emlékeztető Láng József sem. A többiek, Gobbi Hilda szándékosan gonoszra formált kitűnő figurájával, Ráday Imre, az intellektuális gonosztevő rutinpózával, Káló Flórián a gyáva, de gonosz, puha polgár habitusában, Buj- tor István vad kegyetlenségével, Budai István zergetollas kalapjábap és díszmagyarjában már áz első pillanattól gyanús. íme, a sematikus mesealakokat ilyen sematikusan életrekeltő rendezői koncepció csökkenti a mese hatását. Ám a rendező mentségére szóljon, hogy a Jancsi és Juliskában is szépnek kell lennie Jancsinak és Juliskának és a boszorkány hátáról nem hiányozhat a púp. B enedek Árpád, a rendező, különben sok ötlettel tette feszültté a színművet, melyet szeptember 21-én mutatott be a József Attila Színház és mely — ehhez nem kell különös jóstehetség — nyilván telt házak előtt éri meg a százas szériát. 300 javaslat Gödöllő csinosítására Közérdekű kérdésekről tárgyalt a Gödöllői Városi Tanács. Mint Csiba József tudósítónk hírül adja, a város vezető testületé a lakosság közérdekű bejelentéseivel foglalkozott. Az utóbbi időben háromszáz javaslatot tettek a tanácstagok és a választók Gödöllő csinosítása érdekében. Ezeket az ötleteket figyelembe veszik s arra törekszenek, hogy az új várost minél otthonosabbá, vonzóbbá tegyék. Az igazgatási osztály jelenleg több mint kétszáz lakásigénylő kérelmét tartja nyilván. Sajnos, a lehetőségek eléggé korlátozottak, az igényeket csak kis mértékben tudják kielégíteni. Az elmúlt félévben a lakosság jobb ellátása érdekében 19 magánkisiparos kapott a város területén ipar- engedélyt. Hét körzeti orvos dolgozik .Gödöllőn, mindegyikükre 3100 lakos jut. Mint a tanácsülés megállapította, jól sikerült a „gödöllői szombatok” címmel megrendezett kulturális eseménysorozat. Zenés irodalmi műsorok, hangversenyek az állami gazdaságok és tsz-ek dolgozóinak Megyei párt- és tanácsi vezetőknek mutattak be részleteket kedden a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium színháztermében abból a műsorból, amelyet az Országos Filharmónia az állami gazdasági és termelőszövetkezeti dolgozók részére állított össze. GRATULÁCIÓ GRECÓNAK A hazánkban is közismert Juliette Greco francia énekesnő párizsi premierje után fogadja a gratulációkat. A rendezők háromféle műsortípussal keresik majd fel a falvak lakóit. A zenés irodalmi program szerkesztője Horváth Ádám, a televízió rendezője. Kisspista István szerkeszti a magyaros hangvételű népdalokból, jelenetekből és klasszikus magyar költők verseiből álló előadást, míg a harmadik műsortípus népszerű opera- és operettrészletekből áll. Az első előadásokat a tervek szerint november elején tartják. Szóváltásból késelés Tökölön, Horváth Sándor 36 éves esztergályos ittasan szóváltásba került Ferenczi Lajos 20 éves gépkocsivezetővel, akivel dülakódni kezdett, majd késével a fiatalembert mellbe szúrta. Ferenczit élet- veszélyes sérüléssel szállították kórházba. A rendőrség Horváthot őrizetbe vette. — Szabálytalanul előzött és összeütközött egy személygépkocsival Haraszti Pál 27 éves herceghalmi lakos oldalkocsis motorkerékpárjával Budapesten, a Jászberényi úton. A baleset következtében a motorkerékpár utasa, Kelemen László 46 éves budapesti lakos, sérüléseibe belehalt. A motorkerékpár vezetője súlyos, a személygépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett. FIÜ, KÖNYVVEL SZOBROKNAK, VAGY FESTMÉNYEKNEK szoktak ilyen címet adni. A modell most a távolsági autóbusz — neki tágas és magas — ülésére fészkelte be magát, a könyv azonban stimmel. Csak még nem tudom, mi is a könyv. Ahogy szemben ülök, sillabizálni kezdem a fordított betűket. Verne. Nocsak. Nem koptatta el a nagy fantaszta álmodozásait az idő? A fiú hatalmas élvezettel olvas, arcán a belefeledkezés öröme, kuglifeje a szőke üstökkel időnként helyeslőén megbillen. Egyetérthet a szerzővel. Ami nem kicsiség. Manapság. A csuklós busz végiglohol Szentendrén, elhagyjuk a Pap-szigetet, a kölyök most tart csak pillanatnyi szünetet, kipislog az ablakon, majd — jobb híján — engem vesz szemügyre. Itt az ismerkedési alkalom. Megtudom: Visegrádra megy, a nagymamához, szőlőt fog hozni tőle — micsoda undorral bök a kosárra! —, most ment ötödikbe, édesapja technikus, édesanyja bolti eladó, őt pedig Kostyán Sándornak hívják. Olvasni szeret, neki is van valamennyi könyve, de inkább könyvtárit olvas. Eddig minden a szabvány. A srác azonban most meghökkent. A kérdésre, tetszik-e neki Verne — az Utazás a holdba van a kezében — azt feleli: — Az benne az érdekes, hogy mennyi naívságot képzeltek akkor. Fölkapom a fejem: — Mit? — Naívságot. Hogy így elmehetnek a holdba. — Hát nem mehetnek? — Ne tessék viccelni. A bácsi is tudja, hogyan mennek a rakéták. KEZD ÉRDEKELNI A KÖLYÖK. Bevallom — az olvasó is ízlelje, olykor milyen fránya mesterség a miénk —, csak azért kezdtem beszélgetni vele, hogy elüssem az időt. Mert a táskámban nekem is ott az olvasnivaló, csak éppen otthonhagytam a szemüvegemet... Most azonban egyszeriben vége a rutinnak, a srác — téma! — Jó, hát akkor azt hitték, hogy úgy is lehet, ahogy a könyvben áll. Akkor még nem tudták, hogy rakéta is van ... — Tudták A rakéta régi. Csak nem gondoltak rá. — Biztos? — Igen. Olvastam. — Hogy már a kínaiak föltalálták.:: A megjegyzés helyrebillenti már-már megrendült tekintélyem. A srác megérzi, hogy azért valamit én is konyitok a dolgokhoz. Vigyorog: — Mit tetszik ugratni? — Hogy-hogy?! — Hát a bácsi is tudja. Most rajtam a vigyorgás sora. — Mondd csak — most már egyenrangú partnerként tárgyalunk —, ennyire érj dekelnek á rakéták? — Az is gép. Engem minden érdekel, ami gép. Kráko- gok: — Hm. Gép, persze, a hajtómű lényegében ... fúvóka ... gázsugár ... Az ember mindig akkor kérdez ostobaságot, amikor kínban van. Mint most én. — Csak nem rakétaszerelö akarsz lenni? A fiú fölhorkan, mint akit pofonvágtak: — Nem vagyok én olyan naiv. Nálunk soha nem lesz rakétaipar. — Mi? — Hát, hogy rakétákat gyártsunk. Akkor meg szerelő sem kell. NAÍV, RAKÉTAIPAR... honnét veszi ez a tízéves kölyök ezeket a kifejezéseket? — Mit olvastál a Verne előtt? — A Légy jó mindhalálig-ot. Móricztól — teszi hozzá, nyilván a gyengébbek kedvéért. — És előtte? — A repülés tör-. ténetét. Valami német írta. Klassz képek is voltak benne. A klassz visszazökkent a valóságba; mégiscsak egy sráccal, s nem valami tudóssal beszélgetek. — Sokat olvasol? Húzza a vállát. Honnét tudná, mi a sok, mi a kevés? Olvas, amikor kedve van, s azt, amihez kedve van. Erőltetem azért a dolgot: — Játszani nem is szoktál? Megint a méltatlankodó hang: — Dehogynem! — Focizni? — Naná! — És? — Ámi van, a többiekkel. Gyanúi fogok: — Milyen volt a bizonyítványod? — Egy négyesem volt. — A többi ötös? Szemérmesen bólint. — Te vagy a legjobb tanuló? — Nem. Van tiszta ötös. — Szeretsz iskolába járni? A válasz őszinte: — Nem. De kell. — Miért nem szereted az iskolát? — Mert csak azt lehet mondani, ami a könyvben van. — Hogyan? — Be kell vágni a könyvet.— Amikor te másról is szeretnél beszélni? Elismerően néz rám, végre egy ember, aki azt mondja, amit ő gondol. — Persze —, mondom, mentve az iskola becsületét — azért sok olyasmi van, amit meg kell tanulni. Bemagolni. A nyelvtan. Vagy a földrajzban, hol milyen hegyek vannak, folyók, városok... Ingatja a fejét; hát mégsem értem? Ö az egyéniség érvényesülését hiányolja, c saját fogalmazás létjogát, az ismerettár ötvözését a tankönyvi anyaggal —, mégha, érthetően, nem is tudja így megfogalmazni véleményét. CIHELÖDN1 KEZDÜNK, Sándor újságpapírba bugyolálja a könyvet, s úgy teszi a kosárba. Leszállunk, elköszön, a kosarat úgy viszi, mint amikor nagyon utált terhet vonszol az ember. Kosár — amikor ő a rakéták, a csodagépek világában él...! Mészáros Ottó i f
