Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-22 / 223. szám

1968. SZEPTEMBER 22, VASÁRNAP

rear

n ec. r n

KJtSrlap

*í

Vih az olvasásról

Kivel van vitánk?

AZ ÉLET KATONÁI

HETVENHÉT ÉVES, meg- i tört testű-lelkű ember Tarisz- : ka József. Nyugdíjas. Ö 260, a | felesége 40 forintot kap. Két i gyereke, fia-lánya; három

• unokája és ugyanannyi déd- : unokája van. Nevéhez nem ; fűződik hőstett, még csak me- i gyére szóló munkasiker sem, i annál több tévedés, vívódás i önmagával, környezetével és : az eseményekkel.

! — Ha most visszaadnák a

! falu határában a földet — i mondja csendesen — senkinek ; se kellene.

| — És magának?

| — öreg vagyok, mit kezde! nék vele ... meg aztán jó ke• zekben van az...

! Pedig Józsi bácsi ért a föld- I hoz, szerette a földét, azon ; termett meg a mindennapi ! kis darab kenyere. Gyerekko- ; ra óta mindig a földről álmo• dott. Saját földről.

! Élete két arisztokratával és ! egy bérlővel függött szorosan ! össze. Az egyik kékvérűt —

; báró Soschberger Viktort —

< gyűlölte, a másikat — gróf j Károlyi Mihályt — szerette. A ! bérlő — Braun Mór — pedig ! megkapta sovány, inas testé- ! nek minden erejét.

5 Tariszka József Vácszent- ! lászlón született 1891. január ! 11-én, s mint ő mondotta: ott ! is akar végleg megnyugodni, j — Visszatérni a földbe, amit 5 verítékemmel locsoltam ...,

! amit mindig birtokolni akar- J tam ... a magaménak tudni...

$ Mellet szorongató szavak, a $ keserű-forradalmas öreg pa- 5 raszt szájából.

S

í Tariszka József gyerekkora 5 óta más kapcája volt: hol a $ bérlőnek „birgepásztora”, hol $ a bárónak munkása. Törte a § széles rendet; de mindig más- 5 nak és sohasem magának. A ^ bérlőnél 2 forint volt a havi ^ bére.

$ A négy elemit végzett gye- $ rek reggeltől estig robotol és közben fogalma sincs, hogy ^Budapesten az urak az ő bő- 5 rére politizálnak. Tisza István >51910. február 19-én megalapí- ^ tóttá a Nemzeti Munkapártot,

5 és a brutális eszközökkel ope- ^ ráló gróf négy év múlva gép- § fegyvertűz elé hajtotta a ta- $ riszkajózsefeket. Józsi bácsi ÍJ Vácszentlászlón erről semmit ^ sem tud, de arról se, hogy ^ ebben az évben június 1-én ^ még egy arisztokrata leadta ^ névjegyét: gróf Károlyi Mi- ^ hály. Ekkor választották kép- ^ viselővé.

^ Az 1912. MÁJUS 23-i ese$ mény, a „vérvörös csütörtök” ^ az, ami megdobogtatja a szí- ^ vét. Nem érti ugyan a városi ^ munkásokat, nem érti máért ^ harcolnak, de lelkében megrez- ^ dűl egy húr; rezonálni kezd. ^ Gyárfüst ölelte át a lomha § földszagot.

^ De Pesten az urak nem tét- ^ lenek: 1913. június 7-én Józsi ^ bácsi megkapta a behívóját, és ^ ugyanezen a napon Károlyi ^ Mihály lesz a vezére a füg- ^ getlenségi pártnak.

^ Július 10-én zöldre festett ^ faládával jelentkezik Vácott ^ az I. Honvéd huszárezrednél. ^ És ezen a napon Tisza István ^ megalakítja kormányát. Ta- | riszka József körül bezárult ^ a kör.

^ Vad, nagyszerű rajongást ^ oltott belé az élet; csupa po6 gányság volt a lelke, tele 8 gondtalan vággyal, vak re- S ménnyel, ezért örült a katona- í Ságnak. Nincs gondja az éle- ^ lemre, a lakásra, hiszen el- ^ tartják. Büszkén feszit a mun- $ dérban, és alig egy év múlva ^ ő is teli torokból kiáltja: vesz- S szén Szerbia!

^ Aztán elhangzott a végzetes ^ mondat: „Mindent megfontol- i tam, mindent meggondoltam”.

$ —r Iszonyatos volt — emlék$ szik vissza az öreg —, a fron- § ton döbbentem rá sok bajtár- ^sammal együtt, hogy becsap- s tak bennünket. Hullottunk, 8 mint a legyek, de nem tudtuk ^ miért.

^ Sok ideje nem maradt a § töprengésre, mert ismét győzelmi mámorban ég: Gorlitzé- ^ nél a központi hatalmak áttö- 8 rik a frontot. Aztán még -egy ^győzelem: Przemysl.

^ — De mi voit az ára ennek?

^ — kérdi az öreg. — Volt ma- >ga háborúban? Nem? Akkor

TARISZKA JÓZSEF

nem is tudja, mi az a pergőtűz.

És közben a lupényi bányamunkások, a csepeli tölténygyár proletárjai sztrájkolni kezdenek. Ki tudja, hogyan terjedtek el abban az időben az ilyen hírek, de mégis eljutnak a frontra. Tariszka József tizedes már nem dülleszti büszkén a mellét, egyre többet gondolkozik és a lucki áttörés végképp felnyitja a szemét: ez a háború nem az ő háborúja. Zavaros gondolatait, meg nem fogalmazott érzéseit tőle sok ezer kilométerre, otthon, Félegyházán, Károlyi Mihály önti szavakba. Szenvedélyes vallomás volt ez, nyíltabb, keményebb, mint minden, amit eddig mondott. Felelőssé tette a kormányt a háborúért, az értelmetlen pusztulásért, a ta- riszkajózsefek haláláért.

A hír megdobogtatta a magyar bakák szívét.

— Az, aki azt mondja: — emlékezik vissza a régi időkre Józsi bácsi — elég a háborúból, az a mi ejriberünk. Ettől a pillanattól kezdve figyeltem erre a névre.

Közben váltakozó szerencsével folyik a háború, de november 7-én végre Oroszországban győz a szocialista forradalom és az új kormány békefelhívása eljut Tariszka József fülébe.

Itthon meggyorsulnak az események: az ezer éven át nyomorgó, százszor lesújtott bús nép végre magára talál. Szikrát szór a köszörű az éjszakában; kaszát élesítenek, kaszát egyenesítenek.

A BUDAPESTI MUNKÁSSÁG rokonszenvtüntetést

rendezett az orosz proletárfor- ..radalom és a béke mellett. Megjelennek az országban és fronton a háborúellenes röpcédulák. Józsi bácsi bajtársai- val betűzi a papírokat és bólogatnak.

„Valamit tenni kéne” — mondogatják. De nem tesznek semmit, mert a könyörtelen hatalom tehetetlen, engedelmes bábukká torzította őket.

Drámai pillanat a parlamentben: 1918. október 17-én gróf Tisza István bejelenti: „Nem akarok a szavakkal játszani, el kell ismernem az igazságát annak, amit Károlyi Mihály tegnapi beszédében mondott. Elismerem, hogy ez! a háborút elvesztettük.” És nyolc nap múlva megalakul Budapesten a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Budapesti Katonatanács.

Október végén már felbomlóban van a front, ott is ismerik a katonák a Nemzet: Tanács 12 pontját, de legjobban a 9-iket: „nagyszabású, e népet földhöz juttató birtok- és szociálpolitikai reformokkal a dolgozó népnek, különösen pedig a hazatérő katonáknak életsorát hatékonyan javítani kell.”

Tariszka József erre várt.

— Alig tudtam nyelni az örömtől, azt hittem régi vágyam teljesülni fog.

De Józsi bácsi tévedett mindez csak 27 év múlva lesz történelmi tény.

Még mindig a fronton var és ott is marad november 26-ig. Akkor végre megjön a parancs: haza! Igen ám, de hogyan? Fölbomlott a rend nincs szállítóeszköz. Csak másfél hónapi hányódás után érkezik a határra. Végig az országon új dal zeng, és az értők megmagyarázzák Józsi bácsinak a Marseillaise dallamára írt változatot.

„Föl, dalolva társak, zengje ajkunk a munka bús, de szent dalát.”

Fagyos szél süvölt a vác- szentlászlói dombok között, amikor Józsi bácsi oly sok szenvedés, hányódás után, de szívében pirosló reménynyel hazaérkezik. Első gondolata a 9. pont... a föld.

A vasárnapról vasárnap« egy-egy cikkel bővüli

vita úgy látszik, nem egészen eredménytelen. Felkeltette lapunk olvasóinak — azok egy részének — figyelmét is, legalábbis ezt látszik igazolni dr. K. R.-né levele. A levélíró bevezetőben röviden utal arra, hogy nem egészen illetéktelenül szól bele a vitába — „ahogy mondani szokták, doktornő vagyok, s míg férjem a körzetét járja este is, meg éjjelente is, én a könyvekkel vigasztalódom, sokat olvasok” — majd igen fontos, s megítélésünk szerint is lényegre tapintó megállapítást tesz. Azt írja: „Nem egészen értem, tulajdonképpen kivel is vitatkoznak önök? Az eddig közölt cikkekből úgy látom, az olvasókkal. Azokkal, akik — nincsenek. Akik nem olvasnak. Holott — szerintem — elsősorban nem az olvasókkal kellene perlekedniük, hanem ... Leírom, bár biztos vagyok bene, hogy — ha Önök netán közölnék is -1- az érintettek megsértődnek és csak legyintenek rá. Kivel kellene tehát vitatkozniuk? Elsősorban a könyvtárosokkal, akiknek — állítom, tapasztalataim alapján — többsége igen keveset olvas, ajánlani alig tud, s meggyőződésem, hogy legtöbbjük a lapban indított vitát sem ismeri, legalábbis eddig hiába vártam, hogy legalább egyetlen könyvtáros tollat jog. Azután: vitatkozhatnának irodalmunk jeles s kevésbé jeles képviselőivel, akik közül a legtöbben egész egyszerűen száműzték műveikből az egészséges, normális, egész emberi magatartásukkal pozitívan ható hősöket, s olyan lelki, szellemi, fizikai szörny- szülötteket szabadítanak az olvasók nyakába, hogy inkább

leteszik a könyvet... Ügy gondoljak Önök és mások is, hogy csak azért kell Jókai, mert — úgymond — a naív nép szellemi színvonalának ő felel meg? Vagy inkább azért is, mert műveiben találhatni morálisan és fizikailag egyaránt normális embereket, akik tudják, hogy mit akarnak, s azt is, hogy miért akarják?! Talán ezen is lehetne, kellene vitatkozni...”

A

z okos és szókimondó levélíró előtt tisztelgésre emeljük toliunkat; olyasmit tett szóvá, ami bennünk is munkált, de eddig valóban nem szerepelt egyetlen cikkünkben sem. Ügy igaz, ahogyan írta: nemcsak az olvasókkal, sőt elsősorban az olvasókért perlekedtünk a lap adta szerény keretek között indított vitával. Mégis, inkább azok az érvek és észrevételek hangzottak el, hogyan kellene a betűundortól megszabadítani a könyveket messziről elkerülő embereket. A dolgot némileg profanizálva: hogyan kellene becsalogatni az üzletbe — könyvtárba — a vevőt, kölcsönzőt? Mi keli a nagyobb forgalomhoz egy üzletben? Friss áru, bő választék, figyelmes kiszolgálás, az egyéni óhajok lehető legjobb figyelembe vétele. Mi található az irodalom „üzletében”? Anélkül, hogy sommásan ítélkeznénk, dr. K. R.-né levelét lényegében igaznak tartjuk. Ma már-már a sematizmus elleni harc új sematizmus eredője. A friss áru — tekintsünk el a macskakörmöktől, mindenki érti a hasonlatot — igen sűrűn a nyomdai munkát tekintve friss csupán, tartalma a huszas és harmincas évek bukott izmusaira emlékeztet; a

bo választék megintcsak cső- magolásnak, s nem valódi vá- ^ lasztéknak bizonyul; a fi-5! gyelmes kiszolgálásról, s az ^ egyéni óhajokról már nem ^ is szólva... í;

Kicsit részletesebben. Friss, $ mai irodalomként tucatjá- $ val bocsátanak ki a kiadók ^ — s persze, írnak az írók — $ olyan műveket, melyek té- $ mája: az inkák pazar kincsű >! világa; X. zeneszerző magán-^ élete a XIX. század közepén; 8 luxusüdülő svájci hegyek kö- 5 zöt, dúsgazdag vendégekkel, $ szexuális ferdeségek kaval- $ kádja; tudathasadásos in-^ tellektuell, aki nevelt iá- ^ nyába szeret bele... Elvétve $ fedezheti csak fel a Húsz óra \ világához hasonló hősöket; i hús-vér embereket, akik !: gyarlók, tévednek, vétkez-\ nek, de — emberek! Hol 8 vannak a mai Megszállottak? $ Hol vannak a köldöknézők 8 helyett az előre tekintők? Hol $ azok, akik nemcsak medi- $ tálnak, de cselekednek is? $ Nincs hős? Van, de csak ne- $ gatívumokból összerakott.; Mintha ebben a csöppnyi or- ; szágban csakis és kizárólag; külföldi irodalmi hibridki- \ sérletek leszármazottai élné- $ nek! Hidegvérrel ugyan nem > családirtók, de unatkozók; i Nyulcipővel ugyan nem a! semmiben járók, de az időt- ! lenségben lépkedők; a búbá- 5 natnak nem jó napot, hanem ; sziát köszönök ... Hát akkor ; kétséges-e, miért kell inkább < Jókai, Mikszáth, s Móricz?! Hiba-e, ha az olvasó hősöket ! és cselekményt keresve elfor- : dúl onnét, ahonnét csak torzí- : tó tükröket tartanak eléje, s j cselekmény helyett világfáj- j dalmas — és zavaros — esz- ! mefuttatásokkal traktálják? i

B

őséges választék. Sok az: író, de igazából kevés, j A saját arculatú, eredeti mon- i : danivalójú író kevés. Vannak i j tehetségeink, de alig vannak i ! művek, melyeken ne üle- ! pedne meg igen hamar a por,

! melyeket érdemes újra és újra ! elővenni. Miért? Mert az ere- ! deti Hábetlerék után a Hábet- j ler utánzatok jöttek, s Neke- I resdi után gombamódra dug- j ták ki fejüket a nem is érde- ! mes keresni-ek... Mert sok- ! kai inkább divatos áramlatok ! léteznek irodalmunkban, mint ; sem egyéni utat járó alkotók ; — tisztelet a kivételnek —, s 5 mert sokkal nagyobb a becsü- ! lete — nemcsak a prózairoda- : lomban, hanem színpadon, fil- ! men is — a beavatottak kö- ! zött egy-egy érthetetlen mű- j nek, mint annak, amit megért ! nemcsak a beavatott, hanem ; az olvasó. Bőséges választék? ; A magunk szegényes ismere- ! teit szívesen vesszük, ha gaz- s dagítaná valaki, s mondjuk s összeírná, milyen írók melyik ^ művét ajánlaná a mai gond- ; jaira választ kereső termelő- ! szövetkezeti parasztnak? Vagy $ az angyalföldi, miskolci, győri 5 munkásfiatalnak? Hol, kikben 5 láthatja viszont a maga életét, 5 gondjait, vergődéseit és fellé- i legzésseit? Véletlen-e, hogy J ma alig találni olyan fiatalt, t aki irodalmi hőst választott $ példaképül? Véletlen-e hogy S az Albérlet a Síp utcában so- I ha nincs ott a könyvtár pol- ; cán, de ott van ... Hagyjuk J inkább, nincs szándékunkban j senkit megsérteni, de az olva- j só népért mozgalom — ha va- ! lóban minden érintett őszin- ! tén akarja a mozgalom sike- I rét —, melynek alapgon dola- S tából vitánk lényegében táp- > lálkozik, néhány, nem kelle- ! mes, sőt esetleg kegyetlennek ! tűnő számvetéssel is együtt- ! jár. Azzal például, hogy — ki- \ nek készül, s kié az irodalom?

j r_j ajlamosok lennénk olvasói ! Cl igények, s hőshiány cí- ! mén netán mérce letevésre? ■Szó sincs róla! Csak éppen > nem biztos, hogy ami érthetet- ! len, az művészi, hogy ami ! aberrációk gyűjteménye, az ! már modern, hogy ami tetszik i I a beltenyészet néhány tagjá- i inak, az már jó, az már siker.! j Kivel van vitánk? önma-: ; gunkkal és mindenkivel, !

; mert hisszük, hogy sokan va- i : gyünk, akiknek ügye, mégpe-; I dig szívügye a mai magyar ■ i irodalom. j

: M. O. :

a mesét. A film minden bi- < zonnyal sikert arat majd a né- ! zők körében, s ebben az író- ! rendezőn túl a két főszereplő, \ a tanítóházaspárt játszó Em- i manuele Riva és Jacques Brel i kitűnő játéka is részes. És még i valaki: egy 15 éves kislány, a i nagyon tehetséges Delphine j Desyeux. Nevét azért is érdé- ■ mes megjegyezni, hiszen az ■ Özönvíz előtt kislány-főszerep- i lője, Marina Vlady is Cayatte ! filmjében aratta első jelentős ;

sikerét. i

«

André Cayatte francia rendező nagy sikerű özönvíz előtt című filmjére sokan emlékeznek még. Cayatte már akkor bebizonyította, hogy kitűnő ismerője a gyermeki léleknek. Most bemutatott színes filmjének is tizenéves lányok a szereplői, egy osztálynyi iskolás- gyerek, akik közül néhány súlyos válság elé állítja tanárát és annak feleségét.

Érdekes, gondolatébresztő film André Cayatte új alkotása még akkor is, ha néha krimiszerű fordulatokkal tarkítja

Heti filmlevél

A HIVATÁS KOCKÁZATA

A hét másik filmbemutatója csehszlovák alkotók produkciója. Helenka nem létezik. Mégis szabadulni szeretnének tőle a filmben. Az ötlet érdekes. A film férfi főszereplője, Petricek, a rádió bemondója. Középkorú, zárkózott, nehezen barátkozó és csalódott ember. Ezért állandó tréfacéltáblája kollégáinak. Ám az egyik, ellene szervezett tréfa rosszul sikerül. Viki, az Asszonyok órája című műsor szerkesztője, telefonon szerelmet vall Petri- ceknek, s Helenka néven mutatkozik be. Petricek besétál a kelepcébe, s szinte az egyik napról a másikra megváltozik, csak hogy továbbra is tessék

Helenkának. Ám a játék komolyra fordul: Vikinek sem közömbös már a férfi, ezért elhatározza, hogy leleplezi a rossz tréfát Petricek előtt. Kísérlete azonban kudarcba fullad, s ezért jobb megoldás híján elhatározza, hogy „megöli” Helenkát. Ez azonban újabb bonyodalmak elindítója lesz, s Petricek végül is a börtönben találja magát.

A film alapötlete jó, ha nem is új, megoldása azonban nagyon gyengén sikerült. S ebben nemcsak Václav Gajer fantáziátlan rendezése, hanem a színészek egysíkú, gyakran unalmas játéka is ludas.

— P —

Jelenet A hivatás kockázatából

HOGYAN SZABADULJUNK HELEN KÁTÓL?

De a báró szilárdan tartja kezében a birtokot. A falubéliek közül hatan, Balogh Bertalan, Gyerláki István, Maszlag Mihály, Takács János, Durda János és Király János naponta találkoznak Tariszka Józseffel. „Valamit tenni kéne mondogatják. — De mit?”

— Érvényt szerezni a 9. pontnak! — ez Tariszka József válasza.

De ennél tovább nem jutnak, hiszen ők heten vannak és a vagyon szilárd, tömör falként áll szembe velük. Múlnak a napok, a hetek, az elégedetlenség országszerte nő. Felemás intézkedések keresztezik egymást.

Egy lány megy végig a falun, derekában 19 éves izmok ringatóznak. Tariszka József szeme izzik, szinte égeti a lány tejfehér bőrét. A beteljesülő szerelem, a házasság v elvonja figyelmét a politikától.

— Annyi szenvedés után, jó volt egy kis boldogság — mondja Józsi bácsi. — Pedig akkor kellett volna...

FRISS MÁRCIUSI SZELEK

zörgetik a kopasz ágakat, amikor a hamu alatt parázsló haragnak, az ökölbe szorult kezeknek már nem lehet parancsolni. Irgalmatlan dühös kiáltás zúg végig az országon: tanácsköztársaságot!

Tariszka József kibontakozik a puha, meleg ölelő karokból, s már tudja mit kell tenni. Együtt lépnek be hat barátjával a Vörös Hadseregbe. De alig szippantanak . a friss, szabad levegőből, s máris vasmarok szorul a torkukra; a fehérterror. Józsi bácsi élete megmarad, de emberi méltóságát elveszti. Élni kell, ezért munkát keres és a bárónál talál. „Károlyi huszár”, majd „vörös kutya” — sokszor ez a fizetsége. Józsi bácsi 25 évig megbélyegzett ember a faluban, de a történelem haladt és elérkezik a rég várt pillanat; neki is átadják a birtoklevelet. Három hold föld és egy csomó újabb gond tulajdonosa lett. Nincs állat, nincs szerszám. Nehéz volt az indulás.

— És aztán? Felhőzi a rossz emlék a mesélő Józsi Dácsi arcát — vennem kellett mindent, hogy a beadásnak eleget tudjak tenni. A félelem, mint hívatlan vendég beköltözött a kis falusi házakba. Aki beszélt, gyanús volt, aki hallgatott, még gyanúsabb. Ha azt mondták tapsolni kell, Józsi bácsi azt tette, ha meg szidni kellett valakit, akit az előző nap még mindenki dicsétt, úgy tett. Érezte, hogy valahol hiba, iszonyatos hioa van, de csak önmagával küszködött. Olyan volt, mint a kormányát vesztett hajó. amit ide-oda hánynak a szeszélyes szelek.

A szövetkezetbe 1959-ben lépett be, akkor végre megnyugodott.

— Nem is volt baj a nyugdíjig — mondja. — Csak azóta ... mert ugye az asz- szony meg az én öregségim nem sok ...

Tariszka József sokat hibázott, tévedett életében és én mégis meghajtom fejem előtte, a sokat próbált 77 éves magyar előtt, aki valaha az ő forradalmas fiatalságának idején egy téglát beépített a szocializmus falába.

Tisztelettel hajtom meg a fejem az esendő ember előtt, •aki tévedett, aki vívódott önmagával és a világgal, s ezért maradt ember, s ezért maradt napjainkig is az élet katonája.

Karácsonyi István