Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-18 / 219. szám

1968. SZEPTEMBER 18., SZERDA «W Hier« ^ßirfap GÉPEK AZ IRODÁKBAN AZ ÍRÓGÉP, az összeadó-, a szorzógép, s ezek elektromos változata megszokott látvány a hivatali szobák látogatójá­nak. Miért is keltenének föl­tűnést? Régóta hasznos segí­tői az embereknek. Amikor azonban nagy és titokzatos masinák trónolnak a külön a számukra készített asztalokon, a látogató akaratlanul is kí­váncsivá lesz. Mi célt szolgál­nak, mit tudnak ezek a masi­nák? Az új könyvelőgépek, az „öreg hollerithok”, ahogyan nevezik, tisztelik őket, a nagy teljesítményű — asztali — számológépek, s végül az elektronikus számológépek furcsa elegyét alkotják az ügyvitelgépesítési munka je­lenének, s némileg a jövőt te­kintve is hasonló lesz a hely­zet. Kellenek a régi gépek, mert — nincs új helyettük. A korszerű irodagépeket nem adják olcsón. A Mechanikai Művek például, ahol ma már korszerű, gépesített ügyvitel­ről beszélhetünk, több mint egymillió forintot költött a gépek beszerzésére, s az amortizáció ilyen esetekben sokkal áttételesebb annál, mintsem hogy azonnal kimu­tatható lenne. Mégis: nincs más út az egy­re nagyobb mennyiségű adat- feldolgozás elvégzésére, mSnt a gépesítés. Az ügyvitel a termelés ' bonyolultságának növekedésével egyenes arány­ban emelkedik, mennyiségben, fontosságban is. A nyolc-tíz- fős brigádot — ahogyan ezt mondani szokták — zsebből is irányíthatják. Ezer vagy több ezer embert foglalkozta­tó vállalatok irányítása aZbn- ban már annyiféle tényezőtől függ, hogy ezek teljes ismere­te csakis gépek közbeiktatásá­val biztosítható. Egyetlen pél­dát: a Csepel Autógyárban több százezer — nem tévedés — anyaggal dolgoznak. Ezek nyilvántartása már csak számszerűségük miatt sem kis feladat — eddig lyukkártyás gépeken készült a nyilvántar­tás, mert emberi erővel már régóta megoldhatatlan feladat — ám összevetésük a nápi és távlati termelési programok­kal, azaz az operatív helyzet kimutatása már lyukkártyás gépekkel sem volt megoldha­tó. Későn kapta meg a veze­tés a szükséges adatokat ar­ról, miben csökkentek a kész­letek jelentősen, hol sürgős az utánrendelés, stb. A késői adat már alig valamit, vagy semmit nem ér. A hónap harmadik dekádjaban értesülni arról, hogy az első dekádban mi nem készült el... Fölösleges is tovább magyarázni. Ez ve­zetett — többek között — oda, hogy a gyárban néhány hete már működik az ICT—1904 tí­pusú elektronikus számológép. A MÁSODPERCENKÉNT kétszázezer adat — tehát alap­művelet, pl. összeadás elvég­zésére — feldolgozására ké­pes gép ellátja az anyagnyil­vántartás, félkészáru-nyilván- tartás összes feladatát stb., s ugyanakkor: rendkívül nagy segítséget szolgáltat a gyár­vezetésnek. Mert „megmond­ja” — természetesen nem önmagától, hanem a betáp­lált program alapján —, hogy például az adott anyag- készletek, kapacitáslehetősé­gek mellett milyen határ­időre vállalhatja a Csepel Autógyár — tíz vagy száz vagy ötszáz gépkocsi legyár­tását — egy-egy rendelés teljesítését? Ellenőrzi majd a gép — mert jelenleg még „tanítják” feladatai ellátá­sára — a napi termelési programok végrehajtását, te­hát: már másnap jelzi, hol volt baj, fönnakadás! Te­hát: másnap! Operatív se­gítséget ad a vezetésnek, ami­re — még akkor sem, ha több száz új tisztviselőt állí­tottak volna munkába — emberi erővel nem volt, s nincs is lehetőség. Az autógyári gép egyike a hazánkban működő mintegy hatvan elektronikus számo­lógépnek. E gépek egy része már öreg, hiszen itt a nyolc­tíz esztendő matuzsálemi kor­nak számít, egyre gyorsabb a nemzedékváltás. A me­gyében nem működik több elektronikus számológép, de a már említett Mechanikai Műveken túl jól gépesített ügyvitele van az Utépítőgép Javító és Gyártó Vállalat­nak, több termelőszövetke­zetnek — közös összefogás­sal! — s néhány ipari vál­lalat bérmunkában végeztet el ilyen feladatokat. Az egész képet nézve tehát csakis kezdeti eredményekről beszél­hetünk. A megye lényegé­ben csak tükre az országos helyzetnek, ott sem mások az arányok és viszonyok. A kelleténél és szükségesnél — tegyük hozzá, ha némi bá­tortalansággal is —, sőt, a le­hetségesnél is lassúbb a fej­lődés. Az említett mintegy hatvan elektronikus számoló­gép nagyobb része az elmúlt három-négy évben került az országba. (Természetesen nem az összehasonlításért, csupán a dolog jelentőségéért je­gyezzük meg, hogy az Egye­sült Államokban 1967 végén 46 ezer elektronikus számoló­gép működött.) A nagy, elekt­romos irodagépek közül köny­velőgépből 1960-ban 1630, 1967-ben 3500, számlázógép­ből 1960-ban 160, 1967-ben 900 működött hazánkban. A többi, ügyvitelt gépesítő be­rendezésnél még szerényeb­bek a fejlődés számadatai, s a gyorsan erősödő igények egyre nagyobbra növelik a távolságot a kívánatos és a valóságos adatok között. ISMÉTELTEN HANGSÚ­LYOZNI KELL: a korszerű, nagy teljesítményű irodagépek — az elektronikus számológé­pekről nem is szólva — igen drágák. Ha azonban csak azt vesszük figyelembe, hogy egy- egy elektronikus számológép 100—150 ember munkáját vég­zi el — s a gyorsaságot, már­pedig ez döntő tényező egyre inkább a termelésben, nem is említjük —, akkor a befekte­tett összeg megtérülése sem reménytelen, s annak fejében seregnyi olyan előnyhöz jut a vállalat, amit máskülönben so­ha nem teremthetne meg. Szó sincs arról, nehogy félreértés legyen: a kis- és középvállala­tok vásároljanak elektronikus számológépeket. Nincs is pén­zük rá, nincs is rá szükségük, hiszen a gép kapacitásának ha tíz százalékát tudnák kihasz­nálni. Egy másik út azonban már járhatóbb: több vállalat összefogása, közös anyagi erő­feszítése, s ezek eredménye­ként közös számítóközpont föl­állítása. Még reálisabb és járhatóbb út, ha a vállalatok fokozatosan korszerűsítik ügyvitelüket — így tették ezt a Mechanikai Művekben is —, minden esz­tendőben vásárolnak egy-egy könyvelő-, számlázóautomatát stb. Sokat lendítene a mai, s elégedettségre sok okot nem adó helyzeten, ha a különböző szakminisztériumok adatfel­dolgozó központjaiban, a Köz­ponti Statisztikai Hivatal szá­mítástechnikai vállalatnál — ennek szervezés alatt levő al­központjaiban — a kis- és kö­zépvállalatok bérmunkát vé­gezhetnének, illetve meglevő akaratukhoz kapacitás is tár­sulna. (Mert ma még sok eset­ben ez húzza át a terveket.) Ehhez azonban — az említett adatfeldolgozók kapacitásának bővítésére — nagyobb anya­giak kellenek. az Állami iparban 1949-ben 56 ezer adminisztra­tív alkalmazott dolgozott, 1966-ban 102 ezer. Az állami iparban foglalkoztatottak 7,7 százaléka dolgozik adminiszt­ratív alkalmazottként, s mivel az ügyvitel — éppen a terme­lés érdekében — egyre igénye­sebb feladatok megoldását kö­veteli, a létszám is — világje­lenség — növekszik. Ez utóbbi azonban véges folyamat, bizo­nyos határon túl nem terjed­het, tehát: a gépek, a gépek, a gépek, csakis a gépek adnak megoldást. Azok a gépek, ame­lyek ugyan irodaszobákban állnak, de nagyonis, sőt kizá­rólagosan azt szolgálják, ami „odalenn” történik, a műhe­lyekben. Mészáros Ottó Vezetőségválasztás előtt Tizenkét év - egy megbízatás Elég sokat kellett várnom, ! amíg Fabók János, a Hazai ! Fésűsfonó és Szövőgyár kis- j tárcsái gyárának párttitkára I fogadni tudott. Éppen értekez­let volt nála. Miután belép­tem, kinyitotta az ablakot, és úgy is mint a gyár gondnoka, felajánlotta, járjuk végig az üzemet, amíg kimegy a füst a szobából. Fonodában sokat voltam már, de sem fonodák, sem más gyárak udvarán, irodái­ban nem láttám még ennyi virágot, mint itt. Megtudom, hogy évek óta szakképzett kertész dolgozik náluk. S azt is. hogy sokan még mindig nem becsülik a szépet, a vi­rágokat sem. Néha tövestül szedik, tépik ki a növényeket, de minden évben kevesebbet, amelyből az a tanulság, hogy az embereket a parkrongálás­ról virággal lehet leszoktatni, a szép szeretetére széppel le­het rászoktatni. Illetve, még egy dologgal: hogy aki virá­got tép le, attól ugyanúgy szá- monkérik. mintha kivitt vol­na egy kiló fonalat. A tiszta műhelyek, az ápolt kertek, a belül is szép óvoda, bölcsőde — mindez a gond­nokot dicséri. És a párttitkárt? Az irodában gyorsan szót értünk. Felfedezzük, hogy szülőfalu­ját. Olaszliszkát — ahol a to­kaji hegyek nézik magukat a kanyargó Bodrogban, s ahol a templom, bástyához hasonló csonka tornyából annak ide­jén még a törököket kémlel­ték — magam is jól ismerem. Talán még nála is jobban, mert idősebb voltam, amikor megismertem, mint ő, amikor elköltöztek onnan Kaira, a vasutas családfő új állomás­helyére. Ott érte a sok gyere­ket és a szívbeteg édesanyát az apa halála, ö tízévesen Kaposvárra került egy MAV- internátusba. Az intézetben mindennapos volt a verés — a polgári iskolában pedig, a városi gyerekek között, sehogy sem bírta az iramot, hazakí­vánkozott. Hiába mondták ott­hon, hogy nagy szerencsét szalasztott el... A tanulástól pedig évtizedekre elriadt, s maga is csodálkozott a közel­múltban, hogy olyan könnyen elvégezte a technikumot. Háború: a bátyja a fronton, a falubeli patikusnál szolgáló nővérei Nyugaton, ketten ma­radtak otthon. Tizenöt éves. Mihelyt elvonul a front, mun­kát vállal. Újságot hord a ta­nyákra. Valami pénzt is kap érte, meg a parasztoktól ebé­det, vacsorát, kolbászt, krumplit, zöldséget a tarisz­nyájába. Nem is volna semmi baj, ha tudna szerezni adigán- cseppeket az édesanyja beteg­ségére. De azt nem kap sehol. Ahogy kinövünk a gyerek­korból, gyorsulni kezd az idő. ö is így volt vele. Vasúti se­gédmunkás. Meghal az' édes­anyja. Behívják katonának. Tiszthelyettesképző iskolába kerül, és tagjelöltje lesz a pártnak. Megismerkedik egy kislánnyal. Udvarol, eljegyzi, megnősül. Leszerel. A sógora — aki itt, Kistar- csán művezető — hozta be a gyárba. Még „protekciója” is volt: az, hogy futballozott. Elő­ször tűzoltónak alkalmazták, majd a festőkhöz került. Az egyik legnehezebb műhelybe, ahol még most, a nagy re­konstrukció után is vegysze­rekkel átitatott levegőjű üzem­ben, nagy melegben dolgoznak. Forr a hatalmas üstökben a festék, gőzölög a frissen fes­tett fonal. Később festő-csoportvezető lesz és alapszervezeti párttit­kár. Ezerkilencszázötvenhat- ban megválasztják a gyár csúcstitkárává. A választások előtt most az a legnagyobb problémájuk, hogy a rátermett munkások bekerüljenek a pártvezetésbe. Tudják: ahhoz, hogy valaki ott jól dolgozhasson, hogy jól kép­viselhesse az üzembeli pártta­gok és általában a dolgozók, de a termelés érdekeit is, nem elég csak az, hogy az illető munkás. Megfelelő szakmai képzettség, politikai érettség, műveltség, népszerűség és még sok minden szükséges ehhez. Példa mutatja, hogy azok az úgynevezett kisebb ügyek, me­lyek szinte naponta kerülnek az üzemi pártvezetés elé, mennyire nem csupán kis, ügyes-bajos emberi problémák. Itt van mindjárt „az én gé­pem” nézete. Mindenki ra­gaszkodik a saját gépéhez. Kö­tődésük, mint látni fogjuk, szinte kizárólag érzelmi. A mai termelés mellett viszont bár­mennyire ridegen hangzik is, ez a szempont elfogadhatatlan. A gyárnak az az érdeke, hogy bármikor átcsoportosíthassa munkásait. Valamelyik nap egy asszony megtagadta, hogy ide­gen gépen dolgozzon. A műve­zető fizetés nélküli szabadság­ra küldte addig, amíg más be­látásra nem tér — az illető be­kopogtatott a pártirodára. A pártvezetés a művezetőt tá­mogatta ... Amikor valakit idegen gépre állítanak, két hé­tig az előző teljesítménye után kapja fizetését. Ha az új gépen még aztán sem tudja elérni addigi átlagos bérszintjét, olyankor — többek között — a pártszervezet is szorgalmaz­za: semmiképp ne károsodjék a munkás anyagilag. Más példa. Az utóbbi hetekben egy bizo­nyos fonal festésénél túlórázás vált szükségessé. Különösen a nők azok, akik nem örülnek az ilyesminek: elég nehéz a fono­dái munka ahhoz, hogy elég legyen belőle nyolc óra. Kér­ték őket, így hát műszak után hazamentek, elvégezték az ott­honi legsürgősebb tennivaló­kat aztán visszajöttek a gyárba. Valamelyik nap egy asszony kereste a párttitkárt, s bejelen­tette: van, aki csak beírja a túlórát, de nem teljesíti — mert a becsületre bízták a dol­got. Vizsgálat indult. Egypá- ran a műhelyből — rosszul ér­telmezett összetartásból — nem álltak ki az igazság, a té­nyek mellett. Végül mégis be­bizonyosodott a bejelentő iga­za. A pártvezetés dolga ezzel nem ért véget: most meg kell védeniük a bejelentőt attól, hogy munkatársai megbélye­gezzék. De ezt már csak az üzembeli pártcsoport segítsé­gével tehetik. A fonodában a többség sok­szor nem jó szemmel nézi, ha egyesek túlteljesítik a normát. Azt hiszik, hogy ezután okvet­lenül normarendezés követke­zik. Persze, akiknek a legna­gyobb szükségük van a maga­sabb keresetre — például több gyerekes, egyedülálló asszo­nyok —, azok annyit teljesíte­nek, amennyit tudnak. Mire elbúcsúztunk, már is­mét füstös volt a szoba. Fabók Jánosnak négy órakor jutott eszébe: még nem is ebédelt! Padányi Anna Szükséges rossz Morfondírozik az elnök. — A nyár elején meg az volt a baj, nogy az aszáiy miatt alig termeit valamennyi zöld­borsó. Ez jelentős veszteséget jelentett gazdaságunknak. Hogy csökkentsük veszteségünket, másodszor is vetettünk borsót. Ez a vártnál jobban sikerült. Ok lehetne az örvendezésre Egészen addig, amíg értékesí tesére nem kerül sor. A fel vásárlószervek három forin tot kínálnak kilójáért. Rájuk csaptam az iroda ajtaját. Az üzletekben ugyanis tizenkét forintért árulják a zöldborsót. Magyarán mondva: háromszáz százalékos haszonnal. Ez azért mégis csak túlzás. Bementem hát az egyik zöldségesüzletbe, ahol egyetlen szem zöldborsó sem volt. Vásárló annál több. Megkérdeztem az üzletvezetőt: akar-e venni eladásra zöldbor­sót. örömmel kapott ajánlato­mon. És mennyiért? — kérdez­tem az üzletkötés reményében, Telefonált a központba, aztán közölte velem, hogy kilóját három forintért szívesen átve­szi. Mondanom sem kell, hogy a jelenlevő asszonyok majd­nem megverték. Mi mást te­hettem, elmentem egy maszek zöldségeshez. Megállapodtunk. Hat-negyvenet fizetett kilójá­ért és nyolc forintért adta to­vább a fogyasztóknak. Más­nap pedig a gazdaság min­den nélkülözhető asszonyát a fővárosi piacokra küldtem. Hét forintért árultuk a zöld­borsót ... Ez van. És sajnos, nemcsak a borsóval. A burgo­nyáért sem akarnak egy-liat- vannál többet fizetni a terme lőnek. Ugyanakkor három-hat­vanért adják kilóját. Tudom, hogy nem a legszerencsésebb dolog, megoldásként mégis azt választottuk: a tagság any nyi burgonyát vehet tőlünk kilónként kettő-ötvenért amennyit akar. így a gazda ság is jól jár, több jut a kö zös kasszába, de jól jár a tag ság is, mert plusz jövedelemre tesz szert. Mindez szükséges rossz, de mondja meg őszin­tén. mi mást tehetnénk? Mivel tanácsot én sem tud­tam adni a morfondírozó ter­melőszövetkezeti elnöknek, csupán annyit tehetek, hogy közreadom panaszát. Talán megszívlelik az illetékesek. — P — J Az Opus Pacis és az Országos Béketanács katolikus bizottságának együttes ülése Az Opus Pacis intéző bizott­sága és az Országos Béketa­nács katolikus bizottsága ked­den együttes ülést tartott, me­lyen részt vett a magyar kato­likus püspöki kar több tagja. Dr. Hamvas Endre kalocsai érseknek, a katolikus béke­szervek elnökének nevében dr. Brezanóczy Pál püspök, a ka­tolikus püspöki kar titkára kö­szöntötte a részvevőket és megnyitotta a tanácskozást. Ezután Mag Béla apát, az Opus Pacis ügyvezető igazga­tója terjesztette elő a nemzet­közi helyzet időszerű kérdései­ről, valamint a papi békemoz­galom további feladatairól szóló beszámolóját. A beszámoló a vietnami kér­déssel foglalkozva hangsúlyoz­ta, semmiféle okfejtés sem tudja bebizonyítani, hogy Vietnam támadta meg Ameri­kát, folytat ellene pusztító há­borút, veszélyezteti létét, gaz­dasági, társadalmi berendezke­dését. És semmiféle fenyege­tés, fokozódó katonai akció, eszkaláció, bombázás nem tud­ja arra kényszeríteni Vietnam hős népét, hogy mondjon le frissen nyert szabadságáról, nemzeti létéről, és süllyedjen vissza a gyarmati sorba. Sem­miféle fordulat vagy megfon­tolás nem tudja letéríteni a békeszerető világot arról az útról, hogy szolidaritását ezzel a hős néppel, ügyével, igazsá­gos küzdelmével meg ne mu­tassa. Ezt tesszük mi is újra és újra, amíg a béke napja fel nem ragyog a földön. Ezután a közel-keleti válság­gal foglalkozott, 'majd a cseh­szlovákiai eseményekről szólva hangsúlyozta: Csehszlovákiában és hatá­rain kívül mindjobban jelent­keztek azok az erők, amelyek­nek nem tetszett sem a január, sem a tavasz, és úgy gondol­ták, hogy elérkezett az ő órá­juk, eltéríteni az országot és népét a választott történelem­diktálta útról. A veszély láttán öt testvéri ország — köztük hazánk is — kénytelen volt olyan lépést tenni, aminek a megítélése különféle helye­ken, fórumokon különféleképp történt. Mi, úgy is, mint pa­pok, s úgy is mint a népek ba­rátságát és békéjét szívünkön viselő emberek, egyek vagyunk j a dolgozó magyar népnek és vezetőinek megnyilatkozásai­val, döntéseivel és e lépés jo­gosságának, szükségességének megítélésében. Egyek vagyunk abban is, hogy segítsük a test­véri csehszlovák népet a szo­cialista viszonyok megszilár­dításában. Az értekezlet részvevői egyetértésüket fejezték ki a beszámolóban foglaltakkal. Az értekezlet az elnöklő Breza­nóczy Pál püspök zárszavával ért véget. Szentendrei napok Szimpozion két napig Szentendrei festészet címmel képzőművészeti szimpoziont rendeztek a Ferenczy Károly Múzeumban. Hétfőn, Mészáros Márta „Festők városa” című színes kisfilmjével kezdődtek az előadások. Kedd délután két órakor pedig összefoglalták az elhangzottakat és Szentend­re festői, rajzolói, művészet- történészei baráti beszélgetésé­vel véget ért a kétnapos szim­pozion. Holnap este a József Attila Művelődési Otthon ta­lálkozót rendez, ahova az Ödry nyugdíjas színészotthon- bói hívnak vendégeket. A há­zigazda szerepét Blum Gyulá- né tölti be. Gobbi Hilda pedig rövid műsort ad. A találkozón vendégül látják a szentendrei nyugdíjas klub tagjait is, vé­gül az Ifjúsági együttes műso­rát nézik meg a meghívottak. Újdonságok régi épületben A Pest megyei Semmelweis Kórház régi épületében is van­nak újdonságok. Erről beszél­getünk dr. Békés György igaz­gató főorvossal. — Régiek és nagyon szűkek ugyan a mi kórházunk falai — mondja —-, de ha tágítani nem is tudjuk, tartalmilag belülről mégis bővítjük. Nagyon nagy súlyt helye­zünk arra, hogy egyenle­tesebb legyen a betegel­látás. Vagyis a beteg helyzetét ne befolyásolja az, hogy milyen napszakban, reggel vagy éjsza­ka, de az sem, ha ünnepnap kerül a kórházba. Ez pedig el­sősorban a műtéti szakmákat érinti, és ezeken az osztályo­kon hónapok óta nem egy, ha­nem két orvos tart állandó ügyeletet. Hozzá tartozik eh­hez a kérdéshez az is, hogy az aneshesiológus szolgálatot is átszerveztük, éspedig úgy, hogy a legmodernebb altatóeljárá­sokban jártas specialistáink egyike a nap bármely órájában elérhető legyen. Kórházunk aneshesiológusainak száma ok­tóber elsejétől kettőről négyre emelkedik, és így állandó kórházi ügyeletük is megoldható. — Az adott anyagi lehetősé­gekhez mérten megteszünk mindent a korszerűsítésért. Űj, nagy teljesítményű röntgenfel­vevő készüléket rendeltünk so­ron kívül az NDK-ból, és meg­érkezését még erre az évre vár­juk. Amint megjön, azonnal felszereljük, munkába állítjuk, hogy a kórháznak ez a legter­heltebb osztálya gyorsabban és könnyebben dolgozhasson. Az új automatikus röntgenkészü­lék nemcsak meggyorsítja a vizsgálatot, hanem segítségével a gyógyuló betegek is hama­rabb adhatják át helyüket s. rászorulóknak. — Jövőre a korszerű gyó­gyászatban ma már nél­külözhetetlen különböző modern vizsgálókészüléke­ket rendeltünk. Csupa olyat, amelyik nagy biz­tonságot ad a betegségek meg­állapításánál. Például csak egyet említek. Azt, amelyik a gyomor belsejének közvetlen vizsgálatát és fényképen valé rögzítését teszi lehetővé. Sz. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents