Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-17 / 218. szám
fEST MEGY 1988. SZEPTEMBER 17., K.I.DD Egy kitűnő könyv lapjairól: A MARXISTA HUMANIZMUS A KOSSUTH KÖNYVKIADÓ nagyszerű kötettel lepte meg a marxizmus legújabb kori irodalmát kedvelőket, nemrégiben kiadta Adam Schaff: „Marxizmus és egyén” című könyvét. Adam Schaff munkájának híre már korábban eljutott hozzánk, de a magyar olvasók csak most vehették kézbe e nagyon értékes művet, amely már témájánál fogva, nemcsak nagy érdeklődésre, de nagy vitákra is adott alkalmat. A vélemények Adam Schaff egyes megállapításairól nagyon is megoszlóak, de abban minden marxista egyetért: a mű olyan mélységekbe világít egy kitűnő és jói rendszerező elme reflektorsugaraival, ahová eddig még senki sem nézett. Külön érdekes a „Marxizmus és egyén” című könyvből a „Marxista humanizmus” című fejezet, amelyből érdemes idézni: . ... „Minden fejlett humanista rendszernek megvan a saját boldogságelmélete” — írja Adam Schaff, majd így folytatja: ...„Bizonyos értelemben minden ilyen rendszer egy-egy boldogságelmélet. Az emberre és az emberi dolgokra vonatkozó mindennemű elmélkedésnek a boldog élet feltételeivel kapcsolatos nézetekben kell kicsúcsosodnia. Ez alól a marxista humanizmus sem kivétel. A BOLDOGSÁG problémájának első megközelítési módja hagyományos: ez érvényesült azokban a különböző boldogságelméletekben, amelyeket az évszázadok folyamán, az emberi gondolkodás története során kidolgoztak... Mi mindent el nem mondtak erről a filozófia történetében! S milyen eltérők, sőt, ellentétesek voltak mindezek az álláspontok! Nem csoda. Az az állapot, amelynek alapvető eleme a szubjektív érzés, a magatartások és élmények szubjektivitása, nem definiálható, még kevésbé kodifikálható normák és parancsok segítségével. Hiszen hajtogathatom valakinek a végtelenségig, hogy az adott helyzetben boldognak kell lennie, hivatkozva az ezzel kapcsolatos saját érzéseimre, illetve a boldogságnak valamilyen ismert — mondjuk, sztoikus — definíciójára anélkül, hogy megváltoztatnám a helyzetet: az illető továbbra is boldogtalan lesz, sőt, talán öngyilkosságot követ el, mert az ő érzése szerint a helyzet elviselhetetlen. Éppen itt van a kutya elásva, a helyzet által bennem és benned keltett érzés különbségében. Ezt a különbséget ebben az esetben sem félretolni, sem átugrani nem lehet. A filozófusok ugyanis olykor elfelejtették, hogy itt nem absztrakciókkal van dolguk, hanem élő, reális emberekkel, akik a legkülönbözőbb apróságokban és gyakran gyökeresen különböznek egymástól, emberekkel, akik egytől egyig sajátos struktúrájú sajátos mikrokozmoszok.” ... A SZERZŐ EZUTÁN KIZÁRTTÁ TESZI a boldogság általános deffiniálható- ságát, elvont megfogalmazását, majd még aprólékosabban vizsgálja a témát... „Elvégre tény — írja Adam Schaff — és ezen senki sem szokott megakadni, hogy ami az egyik embernél a boldogság érzését okozza, a másiknál boldogtalanságot okozhat, mégpedig ugyanabban a társadalomban, ugyanabban a korszakban, a társadalmi determinációknak ugyanabban a rendszerében. Az egyik ember boldog, ha hatalmat gyakorolhat, a másikat ugyanez mélységesen boldogtalanná teszi, az egyik ember boldog az állandó semmittevésben, a másikat kétségbeesésbe hajszolja a tevékenység és a munka hiánya, az egyik ember boldog, ha szüntelenül váltogathatja szerelmeit, a másik ugyanezt -súlyos tehernek érezné, és így tovább, és így tovább. És pszichológiailag tény, még ha paradoxonnak is hangzik, hogy vannak emberek, akiknek ahhoz, hogy jól érezzék magukat, boldogtalannak kell lenniök, vagy legalább is okot kell találniuk a panaszkodásra, és akik találnak is erre mindig okot. Az emberek egyszerűen különbözőek és nem lehet mindenkinek ugyanazzal a kedvére tenni. És minthogy a boldogság érzése mindig egyéni és szervesen összefügg az érző szubjektum egyéni pszichofizikai struktúrájával, eleve kudarcra van ítélve az olyan kísérlet, hogy „általános érvénnyel” szabályozzák ezt a kérdést, általános definíciók révén, vagy ami még rosszabb, általános rendeletekkel, amelyek előírják, mikor és milyen feltételek között legyenek az emberek boldogak. Az ilyen kísérletek az állam megfelelő gyakorlati tevékenysége esetén az emberek tényleges boldogtalanságának okozójává válhatnak.”. .. A „Marxizmus és egyén” című könyv írója a következőkben aláhúzza, hogy ez utóbbi mozzanatra a szocialista társadalomnak különösképpen fel kellene figyelnie, azért is, mert ebben a társadalomban nagyobb a centralizált beavatkozás lehetősége és reális veszély, hogy rendeletekkel óhajtsák szabályozni, mikor legyenek az emberek boldogak. Adam Schaff jól utal arra, hogy a különféle kommunistaellenes utópiák pontosan erre a konvencióra alapoznak: az a társadalom, amely abban a törekvésében, hogy egybeolvassza az egyéni érdeket a társadalmi érdekkel, az emberi boldogságnak valamilyen általánosan kötelező mintaképét akarja megteremteni, elkerülhetetlenül a legborzalmasabb zsarnokságra vezet, amely elfojtja az egyént, maximálisan elem- berteleníti az életet. A szerző példának Zam- jatyin „M” című könyvét választja, amelynek ideológiai értelme éppen az: ha végsőkig visszük az egyén és a társadalom összeolvadásának eszméjét, akkor, ha következetesek vagyunk, tagadni kell az egyéniséghez és az egyéni boldogsághoz való jogot is. Adam Schaff marxista következetességgel zúzza szét ezt az állítást és bebizonyítja, a szocializmus nem ellensége az emberek individualitásának, ellenkezőleg, tág teret biztosít ennek az individumnak a boldog élet tekintetében. FEJTEGETÉSEINEK VÉGÉN alkotó módon irányítja az egyénre a figyelmet és számos új elgondolást vet fel: ... Ne próbálkozzunk a boldog élet mindenkire nézve egységes modelljének felállításával. Mindenki a maga módján és a „saját szakállára” legyen boldog, még ha ehhez valamilyen hobbyra van is szüksége, még ha egy kicsit különcnek is kell lennie, még ha más akar is lenni, mint a többiek. Legyen. Ennek a szabadságnak az elismerése, amely a szocializmusnak nem árt, egyik előfeltétele annak, hogy az emberek valóban boldogak lehessenek. Arról van szó, hogy megteremtsük a boldog élet lehetőségét. Ennél többre egyetlen társadalmi rend sem törekedhet, hiszen nem garantálhatja az emberek boldogságát: ez egyéni ügy. Még eszményi társadalom és anyagi feltételek között is előfordulhat, hogy az emberek egyénileg boldogtalanok, mert semmiféle rendszer sem védheti meg az embert attól, hogy beteg legyen, hogy egy hozzá közel álló személy meghaljon, hogy boldogtalanul legyen sze- remes, hogy élete kudarcok következtében balszerencsés legyen és így tovább. Ezzel szemben elérhető és lehetséges felszámolni annak a tömegméretű boldogtalanságnak az okait, amelynek forrása nem az egyén, hanem a rajta kívül álló társadalmi feltételek és viszonyok. A marxista humanizmus tehát nem ígér utópikus paradicsomot és nem is tartja kezében az egyetemes érvényű egyéni boldogság kulcsát. Még csak azt sem garantálhatja, hogy á jövőben nem támadhatnak olyan új, eddig ismeretlen okok, amelyek tömegméretben zárják el az emberi boldogsághoz vezető utat: még csak ez sem garantálható, habár nagyon valószínűnek tekinthetjük, hogy egy ésszerűen megszervezett társadalom elejét tudja venni annak, hogy ilyen helyzetek kialakuljanak” — írja Adam Schaff. A „MARXIZMUS ÉS EGYÉN” című könyvet továbbiakban lapozva is érdekes és új vonásait tudjuk megismerni az emberi élet mikroorganizmusának, az egyénnek a marxista filozófia által eddig még fel nem térképezett — a társadalommal szembeni — reflexióinak. A marxizmus—leninizmus nagy teoritikusai, klasszikus bölcselői kidolgozták a hatalom megragadásának, a társadalom szocialista, kommunista berendezésének képét és felvázolták a történelem legigazságosabb rendszerének hatalmas freskóját. A heves és világméretekben folyó ály- harcban, a hatalom megragadásának, a gazdasági építés kulcskérdései megválaszolásának óriási feladatát elvégezték s nem maradt idejük etikai kérdések boncolgatására. Ezt az utókornak kell, s a ma emberének megtennie. Adam Schaff könyve, nem hibamentes mű, de gadag gondolataiban előremutató, úttörő munka. Nincs hálásabb feladat újságírónak, mint egy ilyen műre szerény eszközeivel ráirányítani olvasóink fi- figyelmét. Szüts I. Dénes VERSENYGYOZTES TARGONCASOK Figyelem, szemmérték, kézügyesség Pszichológiai vizsgálatok, félmillió forint haszonnal Több mint egy éve, tavaly | Vizsgálat alá vonta a laborajúnius közepe óta működik a Nagykőrösi Konzervgyárban pszichológiai laboratórium Igler György pszichológus vezetésével. aj. új intézmény életrehí- vásával a gyár vezetőségének kettős célja volt. Az egyik, hogy a gyár mintegy három és fél ezer dolgozója minél jobb, egészségesebb viszonyok között végezhesse termelő munkáját, a másik pedig — aminek igen fontos előfeltétele az első — a termelési eredmények növelése. A laboratóriumot a gyár régi múzeumának helyiségében rendezték be. Itt kerestük fel Igler Györgyöt, hogy tőle tudakoljuk meg, beváltak-e a laboratórium működéséhez fűzött remények. — Tömören összefoglalva az a feladatunk — mondotta a gyár fiatal pszichológusa — hogy különböző tudományos vizsgálatok segítségével megállapítsuk a legmegfelelőbb munkakörülmények és az optimális üzemi légkör megteremtésének előfeltételeit. Éppen most készül a jelentés annak a vizsgálatnak az eredményéről, amelyet a vállalat munkatársainak megelégedettséget befolyásoló tényezők felderítésére tartottunk. 2751 dolgozót kérdeztünk ki és a válaszokból nyert kétszázötvenczer adatot dolgoztuk fel. 1348 új belépő dolgozót is megvizsgáltunk abból a célból, hogy egyéni adottságaikat megállapítsuk a figyelem, a szemmérték, a kézügyesség és a műszaki érzék szempontjából. Ennek a vizsgálatnak az volt a célja, hogy lehetőséget nyújtsunk az üzemen belül a munkaerők optimálisabb elosztására, ami aztán módot nyújt a selejt csökkentésére és a betanítási idő megrövidítésére, tehát a termelékenység emelésére. A laboratórium munkája a gyárnak eddig mintegy félmillió forint kimutatható hasznot hozott, de forintban nem fejezhető k; az a haszon, amihez a vállalatot a folyton javuló üzem1 légkör juttatja. A vizsgálatok alapján ugyanis az egyes munkafolyamatokat olya:, ok végzik, akik arra legalkalmasabbak. Ez pedig azt jelenti, hogy köny- nyebben, jobb hangulatban, elégedettebben dolgoznak, ami együtt jár a baleseti veszély csökkentésével is. A laboratórium megvizsgált például 131 targoncavezetőt és elkészítette minősítési sorrendjüket. Hogy mennyire bevált ez a módszer, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nem régen rendezett targoncaverseny győztesei azok lettek, akik a minősítési táblázat élére kerültek. tórium a gyár 65 ipari tanulóját is, alkalmasságuk meghatározása céljából. A vizsgálat eredményeképpen akadtak olyan fiatalok, akiket átirányítottak más szakmára, de olyanok is, akiket eltanácsoltak a gyárból. A laboratórium általában azokat a feladatokat végzi el, amelyekkel a szak- szervezet, a társadalmi és a politikai szervekkel egyetértésben, az üzem vezetői bízzák meg. — Laboratóriumunk a magyar élelmiszeripar legjobban fölszerelt hasonló célú laboratóriuma, műszerparkjának értéke meghaladja a százezer forintot — mondotta még Igler György. — Jelenlegi helyiségünk elég szűk, de már épülnek az újak és hamarosan sokkal kényelmesebben végezhetjük munkánkat. m. L Lengyel tájakon A tenger világa Soha nem lopok Nem tartozik a megszokott látványok közé, hogy egy újságíró — még akkor is, ha kezdő —, hajnali 3-kor kerékpáron megy vidékre. Ekkor indultam el Szigetszentmiklósra, hogy a munkába siető emberekkel tudjak beszélgetni. Hosszú és fárasztó az út. Fél 8-kor indultam vissza és már jó két kilométert megtettem, amikor szembe velem, megjelent egy rendőr, motorkerékpáron. — Hová, hová? — kérdezte. — Budapestre. — És kié ez a női kardigán? — mutat o pu lóveremre, amit a csomagtartóra raktam. Egy pillanatra meghökkentem; vajon honnan láthatta a gombolást az összehajtott holmin. — Ez férfigombolású — nyugtatom meg. — Es a fényképezőgép? — Az saját. — Kerékpár? — Kölcsön kaptam. — No, majd utánanézünk. Jöjjön vissza a rendőrőrsre. En tekerem elöl a biciklit, ő pedig motoron követ engem. Az őrsön minden tisztázódott, nagyon udvariasan bocsánatot kért és egyszerűbb utat mutatott. Elindultam visszafelé. Taposok, és közben morfondírozom. — Mit követhettem el, hogy ilyen gyakran vagyok a rendőrségen? Tavaly egy hónapig voltam a Balaton mellett, de ritkán ment le a nap úgy, hogy engem ne igazoltattak volna. Ugyanez van idén is, pedig még a Balcsin sem voltam, csak Budapesten. Mi bűnt követhettem el? Aztán hirtelen felvillant emlékeim közt valami. Eszembe jutott, hogy loptam. Igen, loptam! Hétéves voltam, amikor édesanyámtól elcsempésztem 5 forintot, amit a szülői munkaközösségnek kellett volna befizetnem. De egy órával utána én már bűnhődtem. Sose felejtem el, amikor körbe állt a család és vallatott: — Mondd meg, hol van? Nem lesz semmi bajod, csak mondd meg — Ígértek nekem fűt is, meg fát is, meg az 5 forintot sem kellett volna visszaadnom. De akkorra már késő volt. A pénzt ugyanis egy esőcsatorna mögé rejtettem, de valaki ellopta onnan. Hát ez az. En nem tudom, mennyi idő alatt évül el a lopás büntetése, de azóta 11 év eltelt már, és ráadásul akkor még gyerek voltam. En mindent megígérek, én megígérem, hogy nagyon jó kisfiú leszek, csak nagyon szépen kérem, tessék nekem megbocsátani! Sunyó A gdyniai kikötő Az év első felében 47 ezer magyar turista látogatott Lengyelországba. Az elmúlt évek tapasztalata szerint az érdeklődés Zakopáne és Krakkó felé irányul, jóval kevesebben keresik fel az északabbra eső vidékeket. A Lengyel Utazási Iroda, az ORBIS, meghívására, kétezer kilométeres körúton ismerkedtünk meg e felfedezésre váró tájakkal, melyekről — s az utazásról — egy-egy képeslapot nyújtunk most át. 6 000 méteren Gépünk felemelkedik a ferihegyi betonról, s pillanatok múlva játékváros lesz alattunk Budapest. Miközben szorgalmasan rágcsáljuk a stewardess kínálta cukrot, a MALÉV IL— 18-asa mind magasabbra döfi orrát a kék égbe. így van ez minden repülőúton: hamar feledjük az első percek „Te jó ég, alattunk nincs semmi!” picit szorongató érzését, s kilométerekre a földtől, ismerős tájak ismeretlen képét fedezzük fel. Színes szőnyegminták innen a szántóföldek, a napfényben csillogó vonal a Duna, sötétzöld keskeny folt a Szentendrei-sziget. Egy villanásnyira Dunakeszi gyufaszálfejnyi házait látni, majd felhőburok veszi körül a gépet. S kiérve a gomolyagból, furcsa alakzatokban egymásra torlódva, végtelen tengert alkotnak alattunk a habfehér felhők ... Kényelem és gyorsaság a repülőút. Budapesten izzadtunk a hőségtől, egy óra tíz perc múlva megázunk Varsóban. A hármas város A Balti-tenger partján Gdansk, Sopot, Gdynia teljesen egybeépült, a városokat összekötő széles országút mint egyetlen főutca fut keresztül rajtuk. Ékszerdoboz. Ezt a szót mondogatjuk fél napon át Gdansk óvárosában, amelynek egy-egy utcája mint dús illusztrációjú művészettörténeti könyv lapja nyílik elénk, s mi lapozgatunk benne: járjuk sorról sorra a reneszánsz, gótika, rokokó legszebb erényeivel büszkélkedő épületeket. Nemzeti hagyományait féltve ápoló népnek í ismerjük meg a lengyelt. Csak itt, Gdanskban, a háború pusztítása után, 2800 házat építettek fel eredeti, régi stílusában ... Üdülő- és szállodasorok, zsivaj gó korzó és üzletnegyed — a lengyel tengerpart egyik legfelkapottabb fürdővárosa, Sopot, sok ország turistáinak találkozóhelye. A strandokon- mint a hó vakít a fehér homok, s rajta színes virágok a strandkosarak. A városban este sem csökken a forgalom, aki nem bárban szórakozik, kisétál a mólóra, szippant a tenger sós leheletéből, hallgatja a facölöpökre zúduló méteres hullámok robaját, vagy fürkészi a nyílt tengeren horgonyzó hajók fényeit, s a világítótorony lámpájának szaggatott villogását ... Olyan rendezett várost, mint Gdynia, ritkán látni. Modern épületek, széles sugárutak, gondozott parkok. Fő nevezetessége, persze, az impozáns tengeri kikötő, ahol óriás daruk toronyerdejében, óriás hajók nyelnek el óriás gyomrukban sok tízezer tonna árut. S itt bömböltetik kürtjeleiket az úszó szállodák, a személy- szállító, tengerjárók monstrumai is. Szitnyai Jenő Jubi! eum TaiáLT TáBGYaiv — Ernyőjének 25-ik elvesztése alkalmából. (Kertész László rajza)
