Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-09 / 186. szám

V

1968, AUGUSZTUS 10.. SZOMBAT

rtar

MECl'KI

k/CíHüd

3

Konyhalányok

diákkonyhán

Nyári napközi táborok. Forróság. Fülledt levegő. Vagy zivatar. Megállás nélkül dolgoznak a konyhalányok.

Iskolaidő. Csengetés. Az utolsó óra vége. A diákok közül sokan futnak at alsó emeletre, hogy elfogyasszák ebédjüket. Tányérezrek, bögreszázak. Tálalás. Mosogatás.

A juttatás: kevés. A fizetés: kezdőknek 800 forint. Kevés a kezdő.

★

Juhász László, a pedagógusszakszervezet budapesti bizottságának elnöke:

— Foglalkozunk a konyhai alkalmazottakkal. Februári ülésünkön írásban tettünk javaslatot fizetésük javítására. Felterjesztettük az országos központnak. Nemcsak mint magánember, mint elnök is mondom: sok gondot okoz ez nekünk. Remélem jövőre már megnyugtatóbb választ adhatok a kérdésre. Most csak annyit: szeretnénk a kisegítő munkakörben dolgozó szakszervezeti tagok fizetését mihamarabb emelni.

★

Jegyzőkönyv: „A konyhai alkalmazottak maximális bére 36 évi munkaviszony után 1120 forint”.

„Sok munkahely betöltetlen. A hiány már-már veszélyezteti egyes intézmények működtetését.”

László Sándor, a pedagógus szakszervezet Pest megyei bizottságának elnökhelyettese:

— Ahányszor szakszervezeti ülés van, annyiszor elhangzik ez a probléma. Sajnos, a megoldás nem olyan egyszerű. Jelenleg a kisegítő munkakörben dolgozókat a bérkeret határain belül „A”, illetve „B” és „C” kategóriába soroljuk — így a legjobbak fizetésemelést kapnak. De ez egyrészt kevés, másrészt nem terjedhet ki az összes munkaerőre. Szükségszerű az egész bérrendszer korrekciója.

★

Csúcsforgalom a táborokban, csúcsforgalom az ebédlőkben. A napi háromszori tálalás nem kis munka. Csurog a verejték a konyhalányok homlokáról. Mégsincs szívük nem adni, azoknak, akik „repetát” kérnek, nem kiabálnak azokra, akik ügyetlen mozdulattal leverik az asztalról a vizeskancsót. Szótlanul ott teremnek, konyharuhájukkal eltüntetik az árulkodó nyomokat. A gyerekek szeretik, becsülik őket. A felnőttek kevésbé.

Péter Ernő, a pedagógusszakszervezet főtitkára:

— Szeretnénk javítani a bérezést. Elvileg mindenki azt tartja igazságosnak. Megértjük a panaszokat. Gyakorlatilag: nincs ehhez elég anyagi fedezet. A kisegítő munkakörben dolgozók fizetésemelése sok millió forintot igényel. A jogos igény csak a népgazdaság teherbíró képességének erősödésével arányban valósulhat meg.

★

A Pest megyei Tanács iskolai csoportjából Rózsa Kálmán:

— A megyénkben több helyen, például Cegléden, Nagykőrösön, Vácott és Nagymaroson van nyári napközi tábor.

Mind itt, mind az iskolákban szükség van konyhai alkalmazottakra. Az iskolaigazgatónak a legnagyobb gondot jelenti: ilyen kevés pénzre embert találni.

A Fővárosi Tanács gazdálkodási osztályvezetője Csabai József:

— Fizetésük meghatározott. Az iskolák és a kerületi tanácsok csak soron kívüli előléptetéssel enyhíthetnek a konyhalányok helyzetén, de ennek is megvannak a belső korlátái — a pénzügyi lehetőségek. A hivatalsegédek, a fűtők, a takarítószemélyzet és a konyhán dolgozók bérrendezésére egyelőre nincs lehetőség. Még mindig az oktatási ágazatnál a legnagyobbak a fizetési problémák.

B. Tamás Ervin

Szeged kontra Nagykőrös... Itt a pipa, hol a pipa?

A Szeged ünnepi heteiben megrendezett szegedi ipari vásáron es kiállításon, amint azt beszámolonkoan is kozui- tiiK, osztatlan sikere volt a mar világszerte népszerű nagykőrösi pipagyar, teljes neveli a Nagykőrösi Faaiugyár és íiohányzociKkgyárto Vaűaiat készítményéinek. Különösen a kecses és változatos iormaju pipák nyerték meg a fértnátógátok ezreinek osztatlan tetszését. Nagyon sokan érdeklődték a vanaiat kiállítási képviselőjénél : hói vásárolhatnának ezekből a valóban művészi pipákból. A kapott válasz kissé uizonytaian volt, Szeged népszerű napnapja, a Dei-ivia- gyarország pedig némi rezig- iiációval ezt írta a körösi pipák sikeréről szóló tudósításában: „Milyen kár, hogy befejeződik a vásár, s Szegeden egyelőre nem találkozunk ilyen választékkal.” A Szegedi Elelmiszer-kiskereskeüel- mi Vállalat már másnap reflektált erre a megállapításra. Dr. Kuti Árpád igazgató válaszképpen elküldte a lap szerkesztőségének a körösi gyárhoz intézett reklamáció másolatát.

Igen érdekes dolgok derülnek ki ebből a reklamációból, a többi között az is, hogy a szegedi kiskereskedelem még március 18-án kért a pipa- gyártól* pipa-mintakoilehciót, de erre a levélre a nagykőrösi gyár még csak nem is válaszolt. A rendelést júniusban megismételték azzal a kiegészítéssel, hogy a körösi gyár a kollekciót leszámlázhatja, csak küldje azonnal. A kollekció, mintegy kétezer forint értékben, június 28-án végre megérkezett Szegedre, a szakboltok megtekintették, csaknem valamennyi igényelt ki- sebb-nagyobb tételt, az összesített igénylést már július 6-án továbbította Szeged Nagykőrösre, kérve a megrendelt tekintélyes mennyiségű áru sürgős leszállítását, hogy a szakboltok a szabadtéri játékok idején minél többet eladhassanak a híres körösi piparemekekből. „Az ipari vásáron önök bemutatták termékeiket — hangsúlyozza a levél amelyek megnyerték a közönség tetszését. A vásáron résztvevő megbízottjuk a sajtónak olyan tájékoztatást adott, hogy termékeik Szegeden azért nem kaphatók, mert a kereskedelem azokból nem rendelt, termékeiket nem igényli. Ismételten kérjük önöket, szíveskedjenek rendelésünket kézbe venni és az áruitat mielőbb központi raktárunkba leszállítani. . .”

Azóta sok víz lefolyt az utóbbi idők esőzései következtében szépen áradó Tiszán, de a körösi pipáknak még se híre, se hamva nincs Szegeden.

Magyar László

Számvetés - útközben

AZ ELSŐ FÉLÉV gazdasági eredményeit, a reform indulásának tapasztalatait szám- ' ba véve aligha lehet okunk a pesszimizmusra. A magyar népgazdaság mozgásának „nyomjelző” mutatói túlnyomórészt eredményes és meglehetősen gyors gazdasági fejlődést tükröznek. Vonatkozik ez a megállapítás az ipari termelésre (amely átlagosan 6 százalékkal nőtt), a lakosság bevételeinek alakulására

(amely 9 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor) és a belkereskedelmi forgalomra

(amely 7 — változatlan áron számítva 8 százaléikikal növekedett) egyaránt. De jól alakult — az időszakhoz képest — a külkereskedelmi forgalom is. Sikerült valamelyest törlesztenünk a külkereskedelmi adósságainkból.

Változatlanul szilárd a bizalom a forintban, amit a takarékbetét-állomány rekord színvonalú, több mint 3 milliárd forinttal való növekedése is jelez. A betétállomány ilyen gyors ütemű növekedése általában nemcsak pozitív, hanem bizonyos értelemben negatív jelenségeket is tükröz. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakosság nem mindig találja meg azokat az áruféleségeket, amelyekre pénzét szívesen elköltené.

Nos, az idén a takarékosság fokozódó üteme elsősorban nem erre a negatívumra utal, hiszen köztudott dolog, hogy a belföldi áruellátás és a kereskedelem árukínálata jobb volt, minit a korábbi években bármikor. Érezhetően bővült a kínált áruk választéka, s a lakosság keresletét általában valamennyi fontosabb cikkből sikerült kielégíteni. Különösen javult az ellátás, illetve választék élelmiszercikkekből (ezen belül is húsból és tejtermékekből), valamint az úgynevezett tartós fogyasztási cikkekből.

A takarékbetet-alloMÄNY növekedésében valószínűleg az is hozzájárult, hogy az árszínvonal a fél év végén is mintegy 1 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző évben. (S most már az is biztosnak látszik, hogy az árak az év végére sem haladják meg azt a színvonalat, amit a reform bevezetésekor elképzeltünk. S ez nem kis dolog, hiszen olyan váratlan tényező zavarja e „kalkulációt” mint a nagy szárazság.)

Az árszínvonalnak ez a stabilitása az új gazdasági irányítási rendszer egyik fontos próbája is volt. Köztudott dolog ugyanis, hogy a közvélemény a reformmal kapcsolatban talán leginkább éppen az áremelkedéstől tartott. Nagyon sokan „fából vaskarikának” tartották a szabad árak bevezetése mellett az árstabilitás hangoztatását. A féléves tapasztalatok meggyőzően bizonyították, hogy — megfelelő piaci egyensúly esetén — az árak stabilizálhatok akkor is, ha bizonyos cikkek ármegállapítását a termelő-forgalmazó szervekre bízzák.

Az áralakulással kapcsolatos tapasztalatok ma már szinte közhellyé teszik annak az állításnak az igazságát is, hogy a tervgazdaságban sem kell minden gazdasági intézkedést adminisztratív utasításokba foglalni. Érvényesülhetnek a gazdaság belső törvényei, hogy azok szabályozzák a gazdasági részfolyamatokat, így meghatározott körben az árak alakulását is.

Az első félév kedvező tapasztalatai, a javuló, bővülő áruellátás egyébként választ adott azokra a kimondott, ki nem mondott aggályokra is: vajon lehetséges-e szocialista tervgazdálkodást folytatni kötelező tervutasítások nélkül? Ismeretes, hogy az idén a nép- gazdasági tervet már „nem bontották le” a vállalatokra, mégis, gazdálkodásuk jobban alkalmazkodott a központi terv célkitűzéseihez, a népgazdaság igényeihez, mint korábban bármikor.

A REFORM bevezetésének első éveiben az a legfőbb gazdaságpolitikai cél, hogy nyu■'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS'^

IeGY „IGAZI JÓ KÁDER”!

^//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////.^--------- vezetői

I N. város | mindahá------------------ nyan gyo.

norbetegek voltak. A sok munka, idegesség tette őket azzá, ki tudja már. Mindenesetre gyakorta elég kínos szituációkba keveredtek, éppen a beteg gyomruk miatt. Igaz is, a tanácstitkár gyomra egészséges volt, mint a makk. Viszont a májával volt baja a szerencsétlennek, és ahogy az lenni szokott, az epéje is gyakran megkínozta. Szóval egyik sem tudott lélkiisme- ret- és gyomorfurdalás nélkül egy jóízűt inni. Pedig nagy fogyasztói voltak a bornak, valamint a szódabikarbónánk és a keserű- vizeknek.

Nagy baj ez, mondhatni tragédia, az ilyen városban, mint N., ahol még a lugasokat is dúsfürtű szőlő futja köröskörül. A megyei emberek állandóan itt vannak, télen-nyáron itt rajzanak, ellenőrzik a termest, már mint a munkás; menetét. Nem bűn ez, meri a megyében szállóige, hogy ha X. községben meg nem verik, Z. községben meg nem lopják és N.-ben be nem rugatják az embert, akkor nem is élet az élet. Nyelték hát a gyomorbetegek a jótorkú ellenőrökkel együtt a bort. De félidőnél mindig kidűltek. Amazok meg szentül meg voltak győződve, a házigazdák csak megjátsszék magukat, figyelik őket, tán előre gondolnak egy leendő fegyelmi jegyzőkönyvére.

El is maradoztak, mígnem egy különös hír ütötte meg fülüket. Van ott N.-ben egy új ember, nemrég kerülhetett oda és torka után ítélve jó cimborának ígérkezik.

Ezt az embert már vagy a hatodik helyről rúgták ki, mert igen italos volt. Legutóbb megpályázta N.-ben a tanácsnál az árvaszéki asztalt, de már óvatos volt és ebből kifolyólag őszinte, ezért beírta, hogy időnként, ha zsírosabb ételeket fpgyaszt, utána azonnal megiszik egy vékony spricceltet. De: maximum kettőt, az esetben, ha vacsorára töltöttkáposztát evett.

— Ez a mi emberünk! Ilyen ember kell nekünk! Ez kihúz bennünket a sárból — mondták egyöntetűen és másnap már ez az ember intézte az árvák ügyét.

7——-—- egy hónap,

| Eltelt I akkor a város-------------- vezetői sutyt

yomban tudatták az illetékesekkel, hogy van itt egy ember, árvaszéki előadó, aki humanitásból esténként megissza az árvák könnyét is. A vendégek óvatosan kezdtek szivárogni, mert először nem hittek a hírnek. Ahogy megnézték emberüket, gyanújuk még jobban megerősödött: Ilyen vékony, egyszálbelű keszeget még életükben sem láttak. Mindenesetre a jól végzett munka után lementek a kellemes, hűs pincébe, kipróbálni az új házigazdát. Annak fogalma sem volt, hogy miféle előítéletekkel kell megküzdenie, sőt egy kissé félt is ezektől az emberektől. Az is felrémlett benne, hogy önéletrajzában maximum két kisfröccsről tett említést. De a pince hangulatának nem tudott ellenállni, ezért kezdésnek szerényen egy fél liter kadart ivott meg egy hajtásra, úgy, hogy az ádámcsutkája sem mozdult. A jó szemű megyeiek azonnal megkedvelték. Másnap szóltak is az elnöknek, hogy festessék ki a koma szobáját, tegyenek elé új íróasztalt, a feneke alá meg kárpitozott széket, ilyen dukál ennek a kádernek.

Ügy hírlik, a többiek gyomra egy év alatt helyrejött és az árvaszéki ülnök abban az évben kétszer is tisztes pénzjutalomban részesült.

téíw////////////////////////////////////////////////////////////////////////////^

1 ZUGFISKAIISOK !

://////////////////////////////////w//////////////////////w/////////////////.(-------------------------lefogták

I Jenőkéin, | a pálin--------------------- kafőzd

énk vezetőjét. Azt mondják, valami adócsalás. Meg tán. vizezte is a pá- lyinkát. Tudod, jó emberem volt, ma sem tagadom meg. Hiszen 45-ben együtt kezdtük. Most azt sem tudom. hol ül, mi lesz a sora. Ezt kéne megtudakolnod, meg kiszimatolni, hogy mennyit kaphat. És mire van szüksége?

— Rendben van, Árpi bátyám! — válaszolta udvariasan dr. Zoltán Jenő, a tsz jogásza, az elnöknek.

— De ha nincs időd öcs- kös, akkor szólhatok dr. Keménynek, úgyis a faluba tartok. Az is érti a paragrafust, tán még jobban is tudja csűrni-csavarni, mint te.

— Ez mélyütés volt, Árpi bátyám. Tudhatná, hogy Keményt a farzsebembe teszem. Minden vesztesre álló ügyét nekem adja és én sorra, rendre megnyerem neki. Aztán a pálma az övé. Nem mondom, juttat valami kis pénzmagot, de a dicsőséget ő viszi el.

— Jó, jó — nevetett az elnök, mert ravasz ember volt. Ugratni akarta csupán a Jenő gyereket.

— Szóval Árpi bácsi, ne felejtse a szavam: isten mentsen meg minden embert, minden bűnözőt Keménytől. Meg van átkozva az az ember. Amihez csak nyúl, az már veszett. Nincs rajta áldás.

Az elnök — lévén ravasz ember és óvatos — azért délután dr. Keményt is megkérte a faluban, nézze már meg, mit lehetne tenni.

— -----------két hét. az

| Eltelt j égvilágon-------------- semmit sem

m

ozdult. Jön az udvaron dr. Zoltán és fütyörész.

— Jó reggelt Árpi bátyám!

— Szervusz.

— Nem tudja véletlenül, mi van István bátyámmal? Mi hír róla? Ki jött már? Igaz, tegnap a főzdében még mindig Rózsi nénémet láttam ügyködni.

— Ejnye édesfiam,

eszednél vagy te? Hát ged bíztalak meg ...

— Engem? Hát azt mondta Árpi bátyám, hogy megyen a faluba Kemény doktorhoz. Azt tetszett mondani, ő a falu esze.

— Elmész édesfiam ... — az elnök szeme vérbe borult és otthagyta Jenőt az udvaron. Az irodában felemelte a telefonkagylót.

— Dr. Kemény?

— Igen, én vagyok.

— No tud már valamit doktor úr?

— Az égvilágon semmit. Nekem a Jenő azt mondta, hagyjam ezt az ügyet, ez az ő boltja...

Hatalmas, szálas, csán- góbajuszú férfi lépett a szobába. Napbarnított arca most egy kissé sápadt volt.

— Szervusz Árpi! Hatalmas basszusa betöltötte a kicsiny elnöki irodát és a dörgő hang fényt adott az egész szobának. Az elnök földhöz csapta a kagylót, átölelte a beszélőt, ropogtak a férficsontok.

— Hát... hát kijöttél?

— Ki én. Valami félreértés volt... Arra gondolok — legalábbis a rendőr- kapitány szavaiból azt vettem ki — hogy a Rózsi, a helyettesem, hm ... Hát mondjuk úgy, rosszul nyilatkozott rólam.

•j-------------- megszólalt a

I Ekkor | szövetkezet-----------------fiskálisa is.

— Na nézd, István bátyám, maga itt? Tudtam én, hogy maga ártatlan, gyerekkorom óta ismerem a becsületét. De azért, vallja be, az én szavam is ér valamit. Még szerencse, hogy jól ismerem a járási ügyészt. Együtt végeztünk a Sanyival...

(suha)

godt, kiegyensúlyozott piaci viszonyokat teremtsünk.

Olyan gazdasági szituációt, amikor az árukereslet és kínálat nagyjából összhangban van. E cél érdekében a reform 1970-ig érvényes szabályozói a későbbiekben viszonylag kisebb önállóságot adtak a vállalatoknak. Szerényebben állapították meg a vállalatok saját beruházási forrásait és alacsonyabban állapították meg azokat az összegeket is, amelyeket jó munka esetén a bérek növelésére lehet fordítani. A beruházási és fejlesztési alapok viszonylag alacsonyabb szinten tartása nem váltott ki osztatlan tetszést sem a vállalatok, sem az egyes dolgozók körében. Ez az intézkedés mégis szükségesnek bizonyult, mert az áru—pénz egyensúly fenntartása -csak így volt biztosítható.

Sajnos, ez a piaci egyensúly nem minden területen volt meg. Ha elvétve is, de hiány volt egyes anyagféleségekben. Az építőipar és a beruházási javak piaca még távolról sem a bőség piaca. A kereslet itt — gyakran — még lényegesen meghaladja a kínálatot. Persze, ez nyilvánvalóan nem az új irányítási rendszer hibája, hanem annak a beruházáspolitikának „maradványa”, amikor rendszeresen „többet markoltunk, mint amennyit meg tudtunk fogni”.,

A beruházási javak piacán való egyensúlyhiányon azonban 1— bármi is legyen annak forrása — kétségkívül változtatnunk kell, mert zavarja munkánkat, zavarja a reform kibontakozásának sikerét.

Az első félév negatív tapasztalataként értékelhető, hogy a létszám az üzemekben valamelyest gyorsabban nőtt, mint ahogy azt eredetileg számítottuk. Nem érvényesült még eléggé az a „gazdasági kényszer”, amely a vállalatokat a munkaerővel való takarékosságra ösztönözné.

A LÉTSZÁM mintegy 28 ezer fővel való növekedése semmiképpen sem jelenti azt, hogy a reform alapvető elvein gyökeresen változtatást kellene eszközölni. Inkább arra figyelmeztet bennünket, hogy a munkatermelékenység növekedése terén még korántsem sikerült olyan változást elérni, amikor már megpihenhetünk habárainkon.

Amikor azonban keveseljük, hogy a termelékenység az első félévben csak 3 százalékkal növekedett, amikor hibaként említjük meg a létszámnak a tervezettnél gyorsabb ütemű növekedését, azt is látnunk kell, hogy amennyire ez a jelenség gazdasági tekintetben problémát jelent, annyira nem gond politikai, hangulati vo- - natkozásban. Az áremelkedés miatti aggodalmon kívül a reform bevezetése sok embernek azért okozott problémát, mert tartottak a munkanélküliségtől. Nos, erre az aggályra választ adott az első félév gyakorlata, kissé még meggyőzőbben, mint szerettük volna. Éppen ezért a foglalkoztatottság színvonalának növekedése és az ebben rejlő kedvező hangulati hatások mellett is fő feladatunk, hogy tovább javítsuk azokat az ösztönzőket, amelyek a vállalatoknál a termelékenység növekedését eredményezik, hiszen a reform egyik legfontosabb célja a termelés hatékonyságának növekedése, vagyis az, hogy azonos mennyiségű munkával egyre több, használhatóbb, korszerűbb terméket tudjunk a népgazdaság, a fogyasztók rendelkezésére bocsátani.

ÖSSZEGEZVE tehát a reform első féléves pozitív és negatív tapasztalatait, minden túlzott optimizmus, vagy elfogultság nélkül is megállapítható. hogy a kedvező jelenségek számban, súlyban és arányban lényegesen meghaladják azokat a problémákat, amelyeket a reform eddig nem tudott — és az idő rövidsége miatt nem is tudhatott — megoldani.

Dr. Garam József