Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-03 / 181. szám

t rr<T HEr.ni *J£írtar» 1968. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT Torhágyi történelem — Valamivel éjfél előtt iszo­nyatos robbanás rázta meg az ablakunkat, utána néma csönd következett, majd veszettül vonítani kezdett a kutyánk — így emlékezik vissza a kísérte­ties éjszakára özvegy Márkus Miklósné. Férje, aki akkor még élt, a baloldali magatartásáért B-iistázott MÁV-tiszt, a rob­banás felé rohant. A viadukt­nál borzalmas kép fogadta: le­zuhant és összetört, égő vasúti roncsok. Félőrülten rohangáló emberek, és mindenfelé jajve­székelés. 1931. szeptember 12-e volt. Pár perccel múlt éjfél. Ha valaki Biatorbágyon jár, óhatatlanul a történelem von­zásába kerül, hiszen a tragikus esemény szemtanúi még élnek, a történet kitörölhetetlenül be­levésődött agyukba. De men­jünk vissza a múltba, unit látott még Márkus Miklós azon a szörnyű éjszakán? Egy vállas, magas férfit, aki azt mesélte, hogy ő is az egyik lezuhant vagonban utazott, de szerencsésen megmenekült. Márkus Miklós hajnal felé ha­zavitte az izgatottan viselkedő piszkos, borostás embert, hogy módja legyen tisztálkodni. Ott­hon feltűnt ugyan, hogy a sze­rencsésen megmenekült ide­gen ingének mindkét ujja 'hiányzik. De akkor még nem gondolt semmire. Márkusné reggelit készített az idegennek, férje pedig visszasietett a sze­rencsétlenség színhelyére. Ott találkozott az időközben meg­érkezett budapesti rendőrnyo­mozó-csoport egyik vezetőjé­vel, Zdeborszky detektív-fel- ügyelővel, aki éppen egy vas­csövet nézegetett. Az imént ta­lálták a töltésen. A csőben egy férfiing letépett ujjával lefoly- tott ekrazit volt. Márkus Miklós már mindent értett; amint ismét feltűnt a romok között az idegen, azon­nal szólt a felügyelőnek. — Ugyan, menjen már — dühöngött a detektív. — Ma- tuska urat még Szegedről jól ismerem, tiszttársam volt. Min­den gyanún felül áll! Inkább ezt nézze meg — mondta, és zsebéből előhúzott egy cédu­lát. — Nemrég találta egy csendőr a faluban. Ezért megfizetünk a kom­munistáknak! — olvasta Már­kus Miklós a szöveget. És megfizettek. Hiába tilta­kozott a világ, hiába özönlöt­tek művészektől, tudósoktól, politikusoktól a tiltakozó táv­iratok ezrei, a kommunista mártírok hosszú névsora rövi­desen két névvel szaporodott. Márkus Miklós azóta el­pusztult Dachauban, de felesé­ge és lánya él. Márkus Mik- lósnéra ugyan nem vonatko­zott az akkori rendszer faji megkülönböztetése, de önként feltette a sárga csillagot, hogy együtt legyen elhurcolt csa-; ládjával. Hiába volt az áldo­zat, mert férjét Dachauba, őt és a lányát Auschwitzba szál­lították. Férje elpusztult, de ő és a lánya életben maradt. Élő szemtanúi a történelem­nek. A község sorsa szorosan összefonódott Buda­pesttel. Amikor 1541-ben Bu­dát elfoglalták a törökök, Tor- bágy sem kerülhette el sor­sát: Murád bin Ali lovaskapi­tány tulajdona lett. A török rabság alatt a falu lakói rész­ben elpusztultak, részben bé­késebb vidékre menekültek. Torbágy 1690-ben letarolt, la­katlan terület volt. Csak 22 év múlva jelennek meg az el­ső német telepesek és a lassan visszaszivárgó magyarok. Et­től kezdve már írásos emlékek is fellelhetők, Az egyik szerint a falunak az 1780—90-es évek­ben már egy kocsmája és egy hentesüzlete volt. Jó kereseti tehetőséggel, állandó budapesti munkára (téli idényre is) FELVESZÜNK AZONNALI BELÉPÉSSEL kőműveseket, ácsokat, állványozókat, festőket, mázolókat, asztalos gépmunkásokat, villanyszerelőket, segédmunkásokat és komplett brigádokat. Vidékieknek munkásszállást, étkezési lehetőséget és szociális juttatásokat adunk. állandó 5 napos munkahét Budapesti Építő és Elemgyártó Fisz XVIII., Hengersor u. 73. (Honvéd pályával szemben, a 42-es villamos végállomásánál) Augusztus 12-ig NAGY ENGEDMÉNYES A SZÖVETKEZETEK RUHÁZATI BOLTJAIBAN És ma? Ma sincs több. özvegy Má.kus Miklósáétól szeretném megtudná, hogyan változott a falu élete, az em­berek gondolkodási módija. A tsz-irodába küld, hogy ott 'ke­reskedjen. — Én már öreg vágyóik, de otrt fiatalokra talál majd, most azok csinálják a történelmet — mondja búcsúzóul. Szabó Imre párttitkártól sok érdekes dolgot megtudok. Az „oszd meg és uralkodj” elv itt sokáig volt érvényben. A tehetős és a nincstelen, ma­gyar és német ajkú, az őslakó meg az Erdélyből áttelepültek között mindennapos volt a torzsalkodás. Egyesült, majd ismét szétvált a két község. Tsz alakult, aztán felbomlott. Az 1952. január 10-i téesz- gyülés jegyzőkönyvében ol­vasható: „... B. Szabó István tsz-tag engedélyt kér, hogy gyárba járhasson, hogy meg­keresse a család kenyerét.. Ma a közsiéigben egy tsz van, a Lenin. Egy éve kész­pénzfizetéses, a tagok havon­ta 80 százalék javadalmazást, év végén pedig a gazdasági eredménytől függően további kiegészítést kaphatnak. A múlt évben például egy mun­kanap értéke 103 forint volt. — Az elszámoláskor azt hittem — meséli Sándor An­tal —, hegy a tsz-nek ötös lottója van. — Csak adják a munkát, mert meg akarunk élni — mondják mások és gyorsan hozzáfűzik: — De itt akarunk megélni! Ezekre az emberekre már számítani lehet, mert egyéni érdekük ugyanaz, mint a kö­zösé. De mennyi idő kellett hozzá! Változott a falu és változnak az emberek. Igaz ugyan, hogy a falu lako­sainak SO százaléka a fővá­rosiba jár _ dolgazpi .és., szóra­kozni, háza csak aluidnir megy, de ha a tsz tovább erősödik, ha a községben kulturált szó­rakozási lehetőséget teremte­nek, ez a százalék változni fog. — Az fmsz ne csak kocs­mát építsen — mondja Szabó Imre párttitkár —, hanem más szórakozóhelyet is. A Pest me­gyei MOKÉP pedig jobbam tö­rődjön a falu egyetlen mozi­jával, mert nem szívesen jár­nak oda az emberek, piszkos, elhanyagolt... Biatorbágy. Egy falu, amely szerepelt a történelemben, fa­lu, amelynek viharos múltja volt, küzdelmes jelene van és biztató jövője. Karácsonyi István MEGKEZDTÉK A BESZÉLŐ KÖNTÖS FORGATÁSÁT OLVASO NŐK Az olvasó nők találkozója lesz szombaton és vasárnap a fővárosban. A „Nők köny­vespolca” olvasómozgalom mintegy 15 ezres törzsgárdá­jának 600 vidéki és buda­pesti képviselője vesz részt a találkozón, amelyet a Művelt Nép könyvterjesztő vállalat rendez. Kikötői fehér sas j Egy fehér sas (ez a legrit- \ kább erdei ragadozó madarak egyike) Szczecin lengyel ki- | kötő szívében rakott fészket. Az Oderából fogott halakkal 1 táplálkozik, magányosan él, s figyelembe sem veszi a hajók szirénázását. Talán a hegyek egyhangú csendjét jött kipi­henni? Jelenet a készülő filmből; ifj. Lestyák Mihály (Iglódi István) és Cinna, a szép cigánylány (Detrc Anna) A magyar filmgyártás köte­lességének tartja, hogy filmre vigye a magyar klasszikusok legsikerültebb alkotásait. Ezek közé tartozik Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös cí­mű műve, amely megjelenése után rögtön népszerű lett, s ezt a népszerűségét szinte az­óta is megszakítás nélkül tart­ja. A kitűnő Mikszáth-mű meg­filmesítésére először 1941-ben vállalkoztak, de ebben nem volt sok köszönet: meghami­sították a nagy regényíró mű­vét, különösen társadalombí­rálatát. (Ez a film egyébként elveszett, csak a forgatóköny­ve maradt meg.) Régi adósságot törleszt tehát Fejér Tamás ren­dező stábja, amikor most hoz­zákezd A beszélő köntös film- reviteléhez. Több mint száz szereplője van az alkotásnak: a főszerepeket a magyar fil­mekben százhuszádik alkalom­mal fellépő Páger Antal, a közönség előtt tehetségét már megmutató Iglódi István s egy elsőfilmes: Detre Anna, har­madéves főiskolai hallgató alakítja. Az 1600-as években Kecske­méten és környékén játszódó film forgatását kedden Buga- con kezdték meg — a film utolsó jeleneteit készítik el először. Ezután bevonul a stáb a pasaréti filmstúdió udvará­ba, itt építették fel ugyanis — történészek és művészettörté­nészek konzultálásával — a kecskeméti piacteret, ahol egy sor jelenet játszódik majd. A történelmileg hiteles esemé­nyeket felelevenítő, Mikszáth nagyszerű anekdotázó hangját is átvevő színes magyar film előreláthatólag 1969 márciu­sában kerül a közönség elé. Plasztikpatkó Ismét eltűnik egy ősi fog­lalkozás. Egy mérnök az ang­liai Sheffieidben plasztikpatkót talált fel. Műanyaggal helyet­tesítette a vasat. A plasztik­patkót különleges ragasztóval rögzítik a ló patájára. A mű­velethez minimális idő kell. A patkolókovácsokat át kell kép>ezni — műanyagragasztók­ká. VJ KONYVSOROZAT Helikon csillagok Az Európa Könyvkiadó He­likon műhelyének gondozá­sában Helikon csillagok cím­mel új könyvsorozat első három kötete jelent meg a napokban. Az új sorozat könyvművészetileg az olcsó, tömegbibliofilia célkitűzéseit igyekszik megvalósítani. Ti- zenkét-tizenhat forintos áron, kemény kötésben, bibliofil papíron a világirodalom klasszikus és modem művei jelennek meg a sorozat ke­retében, háromféle változat­ban: csak 'szöveggel, vagy hat-nyólc képpel illusztrálva, vagy pedig csak képeskönyv formájában. A sorozat első köteté Pros­per Mérimée Az ille-i Vé­nusz és a Lokis című no­vellája. Két hátborzongató történet, de Mérimée mód­jára. Az egyiket még ifjú­korában írta, műemlékfel­ügyelői kőrútjaira emlékez­ve, s az állítólag gyilkos szobor históriáját egy tudós régész meséli el benne. A másik novellát élete alko­nyán írta s az állítólag med­ve-ember gróf szerelméről és házasságáról egy német nyel­vészprofesszor számol be. Az első este című kötet a francia irodalom legszebb szerelmes verseit foglalja ma­gába. Villon, Voltaire, Hugo, Musset, Baudelaire, Mallarmé, Verlain, Rimbaud, Valéry, Appolinaire, Cocteau, Eluárd, Aragon, Guillevic neve fém­jelzi többek között e verse­ket, amelyek Illyés Gyula, József Attila, Jékely Zoltán, Radnóti Miklós, Szabó Lő­rinc, Tóth Árpád, Vas István, Weöres Sándor tolmácsolá­sában olvashatók. A kötetet Henri Mátisse rajzai díszí­tik. A harmadik kötet Boccaccio: Corbaccio avagy a szerelem útvesztője című műve. Hat évszázad távlatából is friss és eleven a Dekameron szer­zőjének keserű, sőt gonosz nyelvű nőgyűlölő szatírája. Személyes csalódása, szerel­mi kudarca adta a mű meg­írásához az ötletet s a kis könyvben Boccaccio felvo­nultatja teljes művészi fegy­vertárát, megcsillogtatja csip­kelődő kedvét, vaskos iróniá­ját, vérbő humorát. A köte­tet Jékely Zoltán kitűnő fordításában olvashatjuk s Würtz Ádám illusztrálta. — P — KURT MULLER: Meghalt Baumann Lám, most már az utolsó barátja is meghalt... Az öregember összehajtogatta a leve­let és félretette. Mind elmentek, gon­dolta, csak én élek még. És vajon miért? Kinek szerezhetek én örömet? A szekrényhez ment és elővett egy üveg bort. Egy-két poháxr után már köd telepedett az agyára, miég jobban el­romlott a kedve. Valahol van itt egy zászló, derengett fel benne a gondolat. Minden bamaingesért kitűzik a félár- bócra eresztett zászlót, miért ne lehet­ne az én öreg Baumann barátomért is? Gyors elhatározással kivette a zászlót a fiókból, felerősítette a rúdra, és fél­magasságig felhúzta. Hát ez megvolna, mondta magában elégedetten. A szemben levő ház ablakából végig­nézte a zászlófelvonást Kuhnau neve­zetű utcabizalmi. Ostoba és korlátolt, az egész utca utálta. Meg volt győződ­ve róla, hogy mindent tud, ami a biro­dalomban történik. Most nem értette a dolgot és megrettent. Lehetséges, hagy ez a vén idióta megelőzte? Egyébként eszébe jutott, hagy az öregember nem is szokott az ilyesféle dolgokkal olyan nagyon sietni. No, mindegy, időközben, úgy látszik, mégis csak meggyőződött a Führer politikájának helyességéről. Anélkül, hogy tovább fontolgatta vol­na, ő is kiakasztotta a zászlót. Majd bekapcsolta a rádiót, hogy megtudja, ki is halt meri tulajdonképpen. Végig­tekerte az össies megengedett adót, de egyiktől sem lett ojkosabb. Nem maradt más hátra, mint hogy átmtenjen az öreghez és őt faggassa ki óvatosan. Kilépett az utcáira. Remélem, gondol­ta, most senki sem szólít meg, hogy megkérdezze, kit gyászolunk. Kuhnau- nak szerencséje volt, nem állították meg az utcán. Die a lépcsőházban elérte a balsors. A vén Böhlkéné megpillan­totta az ablakból, és elébe sietett. Kuh­nau nekiiramodott, hogy eltűnjön a lépcsőfordulóban; de elkésett, az asz- ezony már kinyitotta ajtaját. Kuhnau elrobogott melUtte. „Nincs időm” — sziszegte vissza —, „nincs időm, majd később”. Erélyesen csengetett. Eltartott egy ideig, míg kinyílt az ajtó, és a nyílás­ban megjelent az öreg Krebs feje. „Heiiiitler!” harsogta Kuhnau. „Ked­ves, Krebs barátom, meg kell magát di­csérnem, hogy ezúttal elsőnek tűzte ki a zászlót”. Az öregember értetlenül bámult rá. „Jó, jó, kedves Krebs, tudom, hegy ez rendkívül szomorú eset, de mégsem áll­hatom meg, hogy ne mondjam el, mennyire örülök a pálfordulásának”. Falként húzódott közöttük a hallga­tás. Es megint a barna inges törte meg a csendet: „Az élet rendje, hogy ha va­laki meghal, más áll a helyébe. A ha­lottból már senki nem csinál élőt”. Kuhnau dühös volt, hogy az öreg nem válaszolt, de elszánta magát, ad­dig nem mozdul, míg bizonyosságot nem szerez. Épp újra meg akart szólalni, amikor a másik felsóhajtott: „Hát igen, sze­gény Baumann meghalt. Becsületes ember volt. Kár érte”. Kuhnaunak eny- nyi is elég volt. Kurtán, elköszönt: „Nn jó, öregem, örültem a szerencsének”. Es siklott lefelé a lépcsőn. Baumann, Baumann —, törte a fejét. — Ne\m a Führer valamelyik közeli munkatársa volt? Mindenesetre, most már bárkinek felvilágosítást adhatok. Menet közben még hátraszólt Böhlké- nének: „Meghalt Baumann!” Az asszony nem tudta, kiről van szó, de meg sem merte kérdezni. Kuhnau nagyon jól tudta, senki nem meri majd megkérdezni tőle, mert nem akarják beismerni tájékozatlanságukat. De ha mégis, ezt mondja majd: „Nem szégyel­lt magát? Ezt aztán igazán mindenki tudja, és maga még tőlem kérdi?” Amikor kiért az utcára, büszkén a mellére ütött. Zászlódíszbe öltözött már az egész utca. Ezért megint meg fognak dicsérni, örvendezett magában. Az én utcám mindenben az első, jól kantáron tartom az embereimet. Otthon elővette az újságot, és kényel­mesen elterpeszkedett, öntudatosan mosolygott: „Mi is lenne az országból nélkülünk ...” Dühös kopogás vetett véget kellemes gondolatainak. Rémül­ten ugrott fel: „Szabad!” Dgy parancsoláshoz szokott hang üvöltött rá, tulajdonosában riadtan is­merte fel a körzetbizalmit, felettesét. „Marha”! Vén trotli! A Führer épp ma délelőtt aratta egyik legragyogóbb dip­lomáciai győzelmét! Hogy jut eszébe félárbócra eresztetni a zászlókat?!” „Itt sosem lehet elég okos az ember” — gondolta magában Kuhnau, fenn­hangon azonban csak ennyit dünnyö- gött, ügyefogyottan: „De hát azt hit- term, Baumann meghalt”. Fordította: Zilahi Judit — Kurt Müller, a Német Demokrati­kus Köztársaság fiatal munkásírója. 1933-ban született. 1957-ben költözött át Nyugat-Németországból az NDK-ba. Jelenleg is ott él és írásai rendszeresen jelennek meg újságokban, folyóiratok­ban. Femti szatíráját a Neue Deutsche Literatur című folyóiratból vettük. á i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents