Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-22 / 196. szám
4 1968. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK LAKODALOM „Brummog a bőgő, elhervad a hold, Fenékig issza a vőfély a bort, Már szürkül lassan a ködös határ, És a határban a halál kaszál...” (Juhász Gyula: Tápai lagzi.) Az útikanyarban feltűnik a nászmenet. Sűrű sorok. Elöl a menyasszony, mellette a vőlegény — mögöttük az örömszülők, a násznagy, a vendégek, s egészen hátul cigánybanda muzsikál. Visszhangzik a falu a népdaloktól: leánybúcsúztató, legényelsirató csípős versszakok A menyasszony túrái, a vőlegény Galgahévízen lakik. A ' szokás: az ifjú pár a fiú szüleinél vendégeskedik, de ezzel párhuzamosan a lány hozzátartozói Túrán, a „lányos háznál” mulatnak. Éjfél előtt jönnek onnan át, a pár eljárja a mátkatáncot, a lány konty- pántlikát kap, férjes asszony lett. Csak a szépséghiba: a lánynak rövid, modem a frizurája ... Lassú, ünnepélyes kivonulás az esküvőről. Eső szemerkél. Aki tud, felkapaszkodik az agyondíszített lovas kocsikra, az ünnepeltek tűzpiros Moszkvicson vezetik a vendégsereget a vőlegény szüleinek háza felé. A cigánybanda Túrán húzza a talpalávalót, a lovas kocsikon szaxofonokon szólalnak meg a „hegedűre termett” népdalok. Az út mentén emberek integetnek, az ablakból messzire kihajolnak a leendő mátkák — szemükben irigység. Fogynak a rétesek, a habcsók, a torta, de a legkelendőbb a bor. Egyre emelkedet- tebb a hangulat. Gyakrabban hallatszanak a jókedvű áldomások, s mikorra az ebédet tálalják, már kevés fér a gyomrába. A cigánybanda Túrán nótázik, itt gitárok daloltatják a pityókásabbakkal a „Mindenkinek van egy álmát”. Hátul — az udvaron kopasztják a csirkéket, tisztítják a zöldséget, a fövő étel szaga ingerlőén terjed, a hagyma szaga könnyezted az ott állókat. Készül az ünnepi vacsora. Készül a vacsora.. A PULZÁROK TITKA Csillagpárok üzenete Nem idegen égitestek értelmes lakóinak az üzeneteit fogták fel a rádiócsillagászok — ez a fizika és csillagászat első határozott válasza annak a rejtélynek a megfejtésében, amely elé az újonnan felfedezett pulzárok állították a tudományt. így nevezték el tudniillik azokat a titokzatos űrbéli rádiókat, amelyek felől igen sűrűn és igen pontos időközben érkeznek rövidhullámú rádiósugárzások a Földre. Eddig négy ilyen pulzárt találtak, amelyek közül az egyik 1,337, a másik 1,27388, a harmadik 0,253082, a negyedik pedig 1,1878 másodpercenként ismétli meg „jelzéseit”. Az eddigi számítások szerint 200—1000 fényévnyi távolságra lehetnek tőlünk, tehát szintén a tej- útrendszer tagjai, | ha egy égitest sűrűsége százmilliószorosan haladja meg a Nap sűrűségét, tehát eléri a köbcentiméterenkénti 100 tonnát, körülötte a minimális keringési idő pontosan egy másodperc. Ebben az esetben tehát a „megszakító” szerepét betöltő csillag valóban ilyen rövid periódusokat hozhat létre. A csillagászat mindenesetre elérkezett árra a pontra, amikor fel kell tételezni, hogy a világegyetemben kell lenniök olyan anyagi összetételű vagy sűrűségű égitesteknek, amilyeneknek a létezését eddig még sejteni sem lehetett. NAGYKANIZSA Madárijesztő tükrök Csillognak-villognak a szőlők az augusztusi verőfényben: zsinegen függő tükördarabok verik vissza a napsugarakat, riasztván a tőkéről a madarakat. Ez évben igen korán — a szokottnál csaknem egy hónappal hamarabb — érnek a fürtök, vagyis olyan időben, amikor még minden fészkelő madárfajunk itt tartózkodik. Különösen nagy madárinvázióra számítanak idén a szőlőtermelő vidékeken, s ennek megfelelően bővítették, erősítették a riasztóhálózatot. Ezt a célt szolgálják a szőlőkben elhelyezett tükrök is, amelyek a légáramlás következtében állandóan mozognak és így mindig más-más szögben villannak fel. Vadászati kiállítás becslések szerint körülbelül még tízmillió hasonlóan működő rádióforrással egyetemben. Energiakibocsátásuk példátlanul nagy. Az első feltételezés az volt, hogy ezekkel a jelekkel más égitestek értelmes lakói hívják fel a figyelmet magukra. Ma azonban ezen már túl vagyunk. A periódusok monoton változatlansága ugyanis sokkal inkább valami terA hajdani Kanizsa-vár köveiből 1702—1710 között épült nagykanizsai műemlék házban lel végleges otthonra a Thury Györgyről elnevezett múzeum. Az épületben egyelőre hét nagy termet kap a múzeum állandó és időszaki kiállítások rendezésére. A város jelentős kulturális intézményét szeptember 8-án nemzetközi vadászati kiállítással nyitják meg. Zala megye erdészei, vadászai, valamint a két szomszéd ország Ausztria és Jugoszlávia vadászai mutatják be aranyérmes szarvas- és őztrófeáikat, illetve kitömött apróvadjaikat. F oly óiratszemle Pest megyei ingázók A Statisztikai Szemle júliusi számában érdekes cikk jelent meg Losonczi Károly tollából Az ingázás iránya, költsége és az ingázók utazási ideje címmel. A szerző a többi között megállapítja, hogy Magyarország Európában az egyetlen olyan ország, ahol a keresőknek csaknem 20 százaléka ingázással jut munkahelyére. A fővárosba ingázók nagy többsége — 64 százaléka — Pest megyéből származik. Budapestről is van kiáramlás, körülbelül 17 ezer ember utazik, zömmel ugyancsak Pest megyébe. A Pest megyei bejárók 94 százaléka naponkénti ingázó, legnagyobb számban Vecsésen (e község lakosságának negyede jár a fővárosba dolgozni), Érden, Dunahanasz- tin, Foton, Dunakeszin és Mo- noron lakik. Érdekes, hogy Pest megye, ahol az ipari ingázók háromnegyede lakik, az építőipar vonatkozásában — bár számszerűen a legnagyobb — arányait tekintve alig haladja meg az egynegyedet. A közlekedés lolgozói közül 20 ezer ugyancsak Pest megyéből jár fővárosi munkahelyére. A fővárosba bejáró női dolgozóknak 78 százaléka Pest megyei lakos, a férfiaknál ez az arány a 60 százalékot sem éri el. A szerző megállapítja, hogy a jobb közlekedési feltételükkel, valamint számos családi házas településsel rendelkező Pest megye lényegében már évtizedek óta alkalmas az úgynevezett alvóvárosok spontán kialakulására. Már a felszabadulás előtt is ezekről a területekről (Vác—Dunakeszi, Aszód—Gödöllő, Abony— Cegléd—Albertirsa—Monor —Vecsés, Érd) járt be jelentős számú férfi és nő a fővárosba dolgozni, jóllehet abban az időben Budapesten lényegesen több munkaerő-tartalék volt, mint napjainkban. E téren viszont lényeges változás, hogy számuk és arányuk jelentősen megnőtt, és napjainkban a Pest megyéből bejárók között olyan arányban (kereken 35 százalékban) találhatók nők, mint amilyen arányt az összes 5 végül a megyék közti ösz- szehasonlítás: 1966-os adatok szerint iparfeljettség arányában a megyék között Pest megye a 10., a megyén belül ingázóipari keresők abszolút nagyságrendjét tekintve a 3., relatív arányát tekintve pedig az 5. helyen áll. B. J. Táncba viszik a menyasz- szonyt. Az újdonsült férj közben iszogat, a rokonok ellepik a házat és az udvart. A párás poharakból fogy az ital literszámra — borízű a hangulat. Úgy Galgahévízen, mint Túrán — összesen vagy kétszázötvenen mulatnak. Reggelig tart a dinom-dánom. Színhely: Túra és Galgahé- víz. A fiatal házaspár: Szabó Sándor és Kiss Erzsébet. Foglalkozásuk: a férj kádármester a likőrgyárban, az asz- szony betanított munkás a Kőbányai Textilművekben. Szerelmük rövid története: A vonaton ismerkedtek meg, Szabó Sándor egy év eltelte után kérte meg Erzsébet kezét. Esküdtek: alkotmány napján 1968-ban, Juhász Gyula halála után 31 évvel. Élnek: optimistán, jólétben. B. Tamás Ervin mészeti tényező következménye lehet. De hogy ez mi, arról még csak bizonytalan fel- tételezések vannak. Egyesek szerint például az ismétlődő jeleket a rádiósugárzást kibocsátó égitest gáztömegének pulzusszerű lüktetése hozza létre, mások úgy vélik, hogy egymás körül keringő kettős csillagok, más szóval csillagpárok idézik elő, még pedig úgy, hogy a csillagpár egyik tagja folyamatosan bocsátja ki a sugárzást, de ebből a másik csak ilyen rendszeresen ismétlődő jelzéseket enged eljutni hozzánk. Bármilyen elképzelhető magyarázat esetén is fel kell azonban tételezni a rádióforrás anyagának egészen rendkívüli sűrűségét. Dr. Kulin György, az Uránia csillagvizsgáló igazgatója például kiszámította, hogy „Hajh, Rákóczi...“ Olvasom a lapok hírverését a Budapesten most megnyílt Rákóczi Étteremről, aholis a dekoráció, a zene, de még az étkek neve és mi- neműsége is a ku- ruckor hangulatát idézi. Kedvére válogathat a kedves vendég: van ott disznóhús fekete lével „II. Rákóczi Ferenc” módra; borjúhús vöröshagymával „Fejedelem” módra; borjú szömörcsök „Munkács” módra... Az utókor kegyelete, lám, nem ismer irgalmat, nagy eleink emlékét igyekszik minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon megörökíteni. Nagyságos vezérlő fejedelmünk legszebb álmában sem gondolhatta, hogy valaha ilyen megtiszteltetés éri: személyéről vendéglőt és disznóhúsos étket, méltóságáról borjúsültet, a család ősi fészkéről meg egyenesen szömör- csököt neveznek el! (Csak tudnám, mi az istencsudája az a nagyon is labancos hangzású eledel?!) Ezek után várom, mikor nyitnak „Nemzeti Pantheon” névvel vendéglőt, étlapján efféle étekkülönlegességekkel: Nyereg alatt puhított hús Hétvezér módra. Csontleves Muhi- puszta módra. Barátfüle Ka- pisztrán János módra. Erőleves Kinizsi Pál módra. Zsiványpecsenye feudális anarchia módra. Vaddisznósült Zrínyi Miklós módra. Női szeszély Bá- thori Erzsébet módra. (r. b.) Egyiptom csalogánya Om Kalszum, az EAK leghíresebb, 63 éves énekesnője, akit gz arab világban Egyiptom csalogányaként emlegetnek, Libanonban közölte, hogy a múlt év júniusa óta 400 000 fontot adott műsorainak jövedelméből a hadsereg fejlesztésére. Legutóbb Tunéziában énekelt, korábban Marokkóban tartott hangversenyeket. Műsoraira a jegyeket mindenütt elővételben, borsos áron adták el. A júdást Annusnak hívják A válogató teremben úgy kezdődött a reggel, mint máskor. Szidták az éjszakai partit, mert megint szerteszét hagytak mindent, ezeknek is csak az a fontos, hogy minél előbb a buszon üljenek, azután rendet tettek, odaálltak az asztalok mellé, s kezük alól villámsebesen csúszni kezdtek a hatalmas ívpapírok. Susogott a papír, ahogy a válogató asztalról a szállítólapra került, valaki dúdolt, de nem lehetett pontosan kivenni, mit? Fél kilenckor megették a tízórait, s alig álltak vissza az asztalhoz, Annus kiabált át a terem túlsó végébe: — Mariska néni, Mariska néni, tessék idejönni. A csoportvezető — aki a gyakorlatban művezető, s egyben műszakvezető is volt, de státusában egy fiatalember dolgozott az irodán — abbahagyta a munkát, s az asztalok közötti keskeny utcácskán odament Annushoz. — Mi van gyermekem? Annus rábökött az előtte tornyosuló papírhegyre: — Már megint rosszul vágták. Egy centivel keskenyebb. Mariska néni lemérte. Tényleg. Hangosan, de nem kiabálva azt mondta a többieknek: — Nézzétek csak meg, a tiétek milyen? A lányok meg asszonyok pillanatok alatt végeztek, s kiderült, hogy majdnem a teljes mennyiség — selejt. Könyvnyomó papírt válogattak, itt az egy centi nem semmiség, mint a síma csomagolópapírnál. Leálltak. Mariska néni, aki harminckét esztendeje nézte ezeket az öreg falakat, arra gondolt, ha nem neki kellene a két kölykét egyedül tartania, már rég lemondott volna a csoportvezetői pótlékról, sőt, el sem vállalta volna az egészet. Mert tudta, a cirkusz most is elkerülhetetlen. Átment a vágókhoz, áthívta a művezetőt, Józsit, a kicsit dadogó fiút, aki pipacsvörös arccal hallgatta a nők kiabálását. — Már megint nem vagytok észnél... Ki csinálta ezt a rakás ... Most megint nem lesz munkánk, mert a vágó uraknak a majd’ mondom micsodán jár az eszük ... Józsi jó fiú volt, talán ez is a baja. Sok mindent elnézett, csak ha nagyon kellett, akkor szólt valamit, s mi tagadás, volt, aki ezzel visz- szaélt. Magában sorravette a tegnapi napot. Ki vágta ezt a papírt? Várjunk csak, Holczer... Simek... Barna... Barna? Barna! Átrohant, s pillanat múltán már Barnával állt az asszonyok elé. — 0 ... ő vvágtta... — mondta, s látta, hogy Barna legszívesebben megfojtaná egy kanál vízben. A nők nekimentek Barnának, elmondták mindennek, dühösek voltak, hiszen most legalább két óra állásidejük lesz, s az nem mindegy. Végülis összevesztek, Mariska néninek kellett közbeavatkozni, mert máskülönben az asz- szonyok fölpofozzák a foghegyről válaszolgató, vállát rángató Barnát. Józsi, hogy szabaduljanak a kutyaszorítóból, ígérgetni kezdett, de erre még mérgesebbek lettek az asszonyok, mert — mondták — ígéretekkel teli a padlás, nekik tisztességes papír kellene. A két férfi átment, Józsi ígérte, küldi a segédmunkásokat, akik leszedik a selejtet, s majd stószolják az újat. Annus odaszólt Mariska néninek: — Jelenteni kellene. Igenis. Mert tessék csak visszagondolni Mariska néni, hogy ez már hányadik éset? És mindig mi isszuk meg a levét, ők meg még szemtelenked- nek is, hogy megint a hasunk fáj, meg ilyesmi... Mariska néni is mérges volt a vágókra, de jelenteni? Ha szól, lejön a technológus, jegyzőkönyvet vesz föl, s abból már fegyelmi lesz. Sóhajtott, s azt felelte Annusnak: — Hagyjad gyermekem, ezen már úgysem segíthetsz — s mérgében rácsapott a haszna- vehetelen papirhalomra, ami még mindig Annus előtt állt. Annus nem nyugodott: — Ha lenyeljük, akkor holnap is így lesz, meg a jövő héten is ... Múlt hónapban harminchat óra álláspénzem volt! Én- miattam? Miattuk! A többiek, akik szintén álldogáltak az asztalok mellett, vagy a papírhalmokra ültek, zúgni kezdtek, ki Annus mellett, ki ellene, s csak akkor hagyták abba, amikor a három segédmunkás hordani kezdte a kes- kenyre vágott íveket, őket figyelték, kicsit irigykedve, milyen könnyen emelik föl a negyvenötven kilós bálákat, s észre sem vették, amikor Annus elment. Annál inkább, amikor visszajött, oldalán a technológussal, Tátrainé- val. Az asszony most sem tagadta meg önmagát. Arról volt híres a gyárban, hogy semmivel sem vacakol, hát most is negyed óra alatt elintézte. Megnézte a műszaknaplót, lera- molta Józsit, olyan halkan, olyan mosolygó arccal, hogy a tájékozatlan akár szerelmes évődésnek is tarthatta volna, Mariska néninek csak a fejét csóválta, amért nem ő szólt, s fölhívta mindkettőjüket, hogy az odafönt legépelt jegyzőkönyvet majd aláírják. Amikor elmentek, a három segédmunkás újra hordani kezdte a papírt, áthallatszott, ahogyan puffanva vágják lp a kötegeket, s térnek vissza újabbakért. A nők Annust nézték, aki állt az asztal mellett, s úgy tett, mintha keresne valamit az asztal alá tett táskájában. A kövér Só- ryiné szólt oda: — Most jól rájuk húztad a vizes lepedőt! Annus fölkapta a fejét, mert tudta, hogy ebből ügy lesz, de meglepte Sónyi- né; pont ő kezdi? Az izgalomtól rekedt volt a hangja, amikor felelt: — Margit néni védi őket éppen? Az éles hangra Sónyiné elbátortalanodott. Hiszen tényleg, elég sokat kiabált a rengeteg rosszul vágott papír miatt, s mint. párttag is... szóval... Valaki közbeszólt: — Miért? Nagyon jól tette az Annus! Odanéztek, Klári volt, a fiatal kislány, aki fél esztendeje jött a válogató terembe, előtte irodán volt, de otthagyta, többet akart keresni. Annus hálásan nézett Klárira, aki még meg is toldotta a mondottakat: — A KISZ-gyűlésen is elhatároztuk, hogy senki nem enged át selejtet... Nem tudta befejezni a mondatot, mert fölcsattant az örökké izgága Takács- né: — A KISZ-be... hát aztán kit érdekel, hogy mit trécseltek ott... majd nézzétek meg, hogy a vágók mit csinálnak velünk! Ott tolnak ki, ahol tudnak. Most Sónyiné volt az, aki visszaszólt, Takácsné- nak: — Ugyan már Juliska! Nem szabad így beszélni, ezek a gyerekek jót akarnak... Ö sem tudta befejezni a mondatot, mert Barna jött — jött? csörtetett! — át, s egyenesen odament Annushoz. — Nocsak az elvtársnőcsks — mondta a méregtől vörös képpel — fölesapott júdásnak. Elszalad az irodára, jú- dáskodni ... hát... Annus igyekezett nyugodt maradni: — Én elvégzem rendesen a munkám, akkor végezze el maga is, más is. Barna még jobban indulatba jött: — Maga engem ne tanítgasson, érti! Beárulja az embert, s akkor még neki áll följebb? Senkiházi! Annus rákiáltott: — Menjen innen, mert... Barna még mindig dühöngött: — Mert? Mert mi lesz? Mi lesz maga nagy hős? Szeretne még egy kiváló dolgozó jelvényt, mi? Azért bemártani a másikat, mi? Sónyiné odament, s megfogta a karját, úgy tolta át a vágóterem ajtaján. Barna még mindig be-1 szélt, de nem mert a termetes Sm nyinéval ellenkezni. Annus sirvafa- kadt. Klári odament hozzá, azt sub togta a füléve, hogy ne bőgj, ni bőgj, s ő is sírni kezdett... Mészáros Ottó L i i I
