Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-16 / 192. szám

4 1968. AUGUSZTUS 16., PÉNTEK CEGLÉD Rokkant kocsik Mekkája 100 éves csokoládé Az autótulajdonosok örömét szolgálta — annak idején — az a sokszor óhajtott és való­ra váltott megoldás, hogy autószerviz-szolgálatot létesí­tett az Állami Mezőgazdasági Gépjavító Állomás Ceglédien. S nem volt kisebb az örömük azoknak sem, akiknek műsza­ki vizsgára kellett vinni ko­csijukat. Mind a javításra szo­ruló, mind a műszaki ellen­őrzésre „beidézett" kocsik tu­lajdonosainak kényelmét szol­gálja, hogy Szolnok, illetve Nagykőrös helyett helyben ja­víttathatják meg autójukat — Mennyi a vállalási idő? — kérdeztük a telep üzemmér­nökét. — Ez attól függ, mi baja a kocsinak. A garanciális kocsik javítása, ha nem szorulnak motorcserére, vagy főjavításra, 1—3 hét. — Bármilyen gyártmányú kocsi javítását vállalják? — Csak amire specializálód­tunk. Ide tartoznak a leggyak­rabban használt, illetve a leg­népszerűbb kocsik: a Trabant, a Wartburg, a Warszawa s a Moszkvics. <CS) Száz évvel ezelőtt Stühmer Frigyes drezdai vállalkozó az ősz utcában egy földszintes házikóban cukorkagyárat nyi­tott. Azóta az utcát Szentki­rályi utcának nevezik, a nagyüzemet pedig Budapesti Csokoládégyárnak; 11 munkás helyett ma ezefnégyszázan, fejenként évente majd 12 ezer kilogramm édességet gyártanak. Az 1967-ben elindított ver­seny célkitűzéseit megvalósí­tották és augusztus 17-én, a százéves évforduló ünnepsé­gén veszik át az iparban elő­! szőr adományozott „Szocialis­| ta gyár” címet. Termékeik külföldön is ke­lendőek. Kölnben például az élelmiszeripari kiállításon a francia kereskedők büszkén mutatták, hogy díszdoboz­összeállításukban a magyar konvakdsmeggyé a legrango­sabb hely. A gyártmányfejlesztés szív­ügyük. A közelmúltban hoz­ták forgalomba a Bon Jour és a „109 Éves” díszdobozokat, a Frédi, a Sztár, a Gold és a Cherry nevű töltött szeletes i csokoládékat és a férfiak ked- I vencét, az extra keserű táblát. NAGYKŐRÖS Évi 55 miilió munkanap A táppénzesek statisztikája Műemlékek a temetőben MÚZEUMI TÁRGY LETT A GOMBOSFA A 600 éves Nagykőrösön a jubileum alkalmából az ősi református temetőt is rendez­ték. Elsősorban Szűcs László, aki 82 éves kora ellenére na­ponta kijár a temetőibe. Hajó — betonágyban Valamikor a folyamokat jártam. Másfél éve, mint a szárazra vetett hal, itt fek­szem a váci úttörőház előtt. Életem nemrég néhány órá­ra vidámabb lett, rajtam forgatták a „Mi lesz veled, Eszterke?” néhány jelenetét. De elvonult a stáb és jöttek az egyformán unalmas na­pok... — így panaszkodik a hajó a Duna-parton. Róla kérdeztük Tömeg Istvánt, a hajó felújítóját. — Mi lesz a hajó sorsa? — Több mint egy éve dol­gozunk rajta Jakab Jánossal, az öntöde oktató-művezető­jével. Sajnos, ketten keve­sen vagyunk. ígértek ugyan a vállalatok és az üzemek se­gítséget — de ez idáig ígé­ret is maradt. — A hajó itt marad, a mos­tani helyén, betonágyban és a gyerekeké lesz, az ő sa­ját, külön birodalmuk. — Mikor? — Ha segítséget kapunk, akár már a jövő tavaszra. Nem kettőnkön múlik. T. — Arany János óta sok köl­tő megénekelte a mi temetőn­ket. Igyekszünk is kiérdemel­ni azt a régi megállapítást, hogy a debreceni után a kö­rösi temető a legszebb. A ju­bileumi esztendőiben rendez­tük a főutak környékét. A ra­vatalozó bejáratával szemben várakozóhelyet, a kecskeméti országút felőli kapunál autó- pairkolóihelyet létesítünk. Az elszáradt csokroknak és egyéb szemétnek gyűjtőketreceket állítottunk. A régi kriptákat műemlék­ként tisztelik. A Dabasi—Ha­lász sírboltban sokan megné­zik Ferenczy István nagy mű­vésd értéket képviselő fehér márványszobrát. — A körösi temetőből a ré­gi jellegzetes sírmegjelölő „gombosfa” lassan teljesen el­tűnik. Az utolsó gombosfa- csináló: D. Kovács Antal mes­ter néhány évvel ezelőtt meg­halt. Az utolsó gombosiakat 1955-ben készítette, melyek­ből néhány darab van még az egyház raktárában, de már senki sem keresi. A gombos­fa múzeumi tárgy lesz, s em­lékképpen pár darabot a templomban helyeztünk el. Az utóbbi időiben a temetés után a sírokat kis táblácskákkal jelölik meg, melyek helyébe a következő években legtöbben szép műkőemléket állítanak. (—) A szakszervezeti szervek megvizsgálták, melyek a leg­gyakoribb megbetegedések, s milyen mértékben okoznak kiesést a folyamatos terme­lésben. A statisztika szerint a múlt évben naponta 177 090 ' dolgozó volt táppénzes állo­mányban — vagyis száz dol­gozó közül öt nem vett részt a munkában —. 55 millió munkanap esett ki a terme­lésből, a gyógykezelési költsége­ken kívül 2,7 milliárd fo­rint táppénzt fizettek ki, és mintegy 10 milliárd fo­rintra becsülhető a nép­gazdaság vesztesége. A statisztika szerint az ipa­ri nagyüzemekben a kereső- képtelenséggel járó megbetegedéseket elsősor­ban a balesetek idézik elő. De az utóbbi években rend­szeresen ismétlődő influenza- járványok is sok zavart okoz­nak az üzemi munkában. A Ganz-MÁVAG-ban például influenza miatt 5,7 napot, az Egyesült Izzóban átlag 3,6 na­pot hiányzott egy-egy dolgo­zó. A kevésbé idényjellegű mozgásszervi megbetegedések ugyanezeknél a vállalatoknál jóval kisebb — 3, illetve 1,2 nap — kiesést okoztak. Egymillió háztartásban egyszerűsítették a propán-bután gáz igénylésrendjét 1965-ig állandóan nőtt a ki­elégítetlen palackos gázigény­lők száma. 1966-tól a gázhiány a termelés növekedése ered­ményeként teljesen megszűnt; 1967 végén már 740 ezer család használt palackos gázt. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt szakemberei szerint le­hetőség van arra, hogy még ebben az évben be­kapcsolják a propán-bután gázfogyasztásba az egy- milíiomodik háztartást. A gyors növekedés mellett lassúnak és elavultnak bizo­nyult a palackos gáz igénylé­sének rendje, ezért a tröszt új rendelkezést bocsátott ki, amely szerint annak, aki pro­pán-bután gázt kíván a ’övő- ben használni, a gázszolgálta­tó vállalatoktól, vagy a vas­boltból igénylő-lapot kell kér­nie' és azt pontosan kitöltve postára kell adnia. A vállalat rövidesen érte­sítést küld a bekapcsolás várható idejéről. Az év végétől a teljes ügyin­tézését 45 nap alatt lebonyolít­ják, amennyiben a gáz hasz­nálatának nincsenek műszaki, biztonsági akadályai. Feloldot­ták a propán-bután gázvásár­lás kötöttségeit is. A felhasz­náló, az üres palack cseréje mellett, bárhol megvásárol­hatja a gázt. A fogyasztók ér­deke azonban, hogy a szolgál­tató vállalatoknál nyilvántart­sák őket, mert csak így lehet biztosítani a készülék rend­szeres ellenő. zését. Itália, 68 i. A terv merész: hetven dollárért fel­fedezni és megismerni Itáliát! Mindent — embereit és kincseit —, amit ez az egyetlen varázsos szó jelent: Itália. Látni a velencei Szent Márk teret és a Doge-palotát, gondolázni a nagy kaná­lison, megnézni a firenzei dómot és a világhírű Uffizi-képtárt, ellátogatni a hegytetőre épült miniatűr köztársaság­ba, San Marinába, megállni Dante sírja előtt Ravennában, szemtől szembe látni Michelangelo Mózesét, Pietáját és Dá­vidját, áhítattal gyönyörködni a Colos­seumban és a Szent Péter bazilikában, a sixtusi kápolna csodálatos freskóiban, bolyongani Nápoly kikötőnegyedében és megmártózni a Tirrén-tenger kék vizé­ben Capri szikláinál. A hetven dollár — a valutaalappal együtt, kétezerötszáz forint a magyar turistának. Azaz: negyvenháromezer líra. Látszólag sok pénz, a valóságban azonban nagyon kevés. Mert Itáliában minden látnivalóért fizetni kell. És nem is keveset. De erről majd később. Budapest—Ferrara alig több kilenc- száz kilométernél. Mégis huszonhárom óra alatt futja be ezt a távolságot a hangzatos elnevezésű Adriatica nemzet­közi gyorsvonat. Ez negyven kilométe­res óránkénti átlagsebességnek felel meg. Mindez nem száz esztendővel ez­előtti számítás — napjaink lehangoló valósága. Elkeserítő valóság az űrraké­ták korában. Ennél még egy helyi sze­mélyvonat is gyorsabban halad ideha­za. Persze, az Ádriatica is száguld oly­kor még szózkilométeres sebességgel is Csakhogy, a menetrend szerint, Fer­rariig összesen hét óra tíz percet áll a különböző állomásokon. Zágrábban pél­dául több mint három órát vesztegel. Az első hasznos jótanács az Olaszor­szágba — Jugoszlávián át — vonattal utazóknak: a végtelen türelem. Ütiélmény: Ljubljana után- kisiklott vonatunk három utolsó kocsija. Mi, a vagonsor közepe táján csak annyit ész­leltünk: hirtelen rángatódzni kezdett a vonat, de mielőtt még eltöprenghettünk volna az okán, már élesen csikorogtak a fékek, néhány sporttáska az ölünkbe hullott, komolyabb baj azonban szeren­csére nem történt. Még a kisiklott va­gonokban sem. Dicséret érte a moz­donyvezetőnek. Ez az utazás is jól kezdődik: ismé­telgettük egyre az elkövetkező órák­ban. S a folytatás sem volt sokkal kü­lönb. Menetrend szerint este kilenc óra­kor kellett volna befutni vonatunknak a velencei Santa Lucia állomásra, de csak negyed tizenkettőkor érkeztünk meg Velence előállomására, Mestre-re. Készítettük a csomagjainkat, hogy majd leszállunk utunk első állomásán, a ve­lencei főpályaudvaron, ám menetrend ide, menetrend oda, vonatunk, hogy be­hozza késését, nem ment be a főpálya- udvarra, hanem továbbrobogott velünk Padovába. Hiába, minden kezdet nehéz, még Itá­liában is! Velence. Egyetlen hatalmas színpad­nak tűnik ez a város. A házak, a lagú­nák, a vaporettók, és a gondolák adják a díszletet, a színesen kavargó ember­sereg — amely a világ minden tájáról seregük itt össze nap nap után — pedig a tarka, színpompás statisztériát. A szí­nészek maguk a velenceiek, akik­nek mindenkihez van néhány ked­ves szavuk mosolyuk és sok-sok eladás­ra szánt portékájuk, a csillogó arany­ékszerektől kezdve a magyar turisták által oly nagyon keresett női szettekig és mohairpulóverekig. Akaratlanul is a nagy francia költő, Musset sorai jut­nak az eszembe, amelyeket Velence cí­mű poémájában vetett papírra: „Itá­liában egy kissé mindenki kába, s gyö­nyörre adja itt bús napjait...” A piacon minden kapható. A meg­számlálhatatlan fajtájú tengeri állatok­tól kezdve a kétszázezer líra értékű platinaékszerekig. Egy apáca megszólít, mutatja, hogy nyissam ki a táskám s mire észbekapok, legalább kétkilónyi őszibarackot púpoz bele. Nem lehet visszautasítani, olyan elbűvölő kedves­séggel teszi mindezt. Souvenir, mondja, s magában biztos kipipálja aznapi jó­cselekedetét. Popolo gentile. Kedves nép. Ezt mór az első órában megtanulja az, aki Itáliába látogat. Velence — meseváros. Ügy tűnik, itt semmi sem igaz. A házak lábát a ten­ger vize mossa. Százötven víziutcácská­ja száztizenhét szigetecskét ölel, ame­lyeket négyszáz karcsú .híd köti össze. Elragadó vízikorzója a Canal Grande, amely a híres Szent Márk tértől a vas­útállomásig négy kilométer hosszan ka­nyarog végig a városon. Esti kivilágí­tásban vaporettóval végighajókázni raj­ta — örökre felejthetetlen élmény. Aki turistaként akarja felfedezni Itá­liát, annak csak Velencén át szabad Olaszországba érkeznie. Csak ügy érti meg igazán a régi és az új Itáliát, mű­emlékeit és embereit, ha már legalább egy-két napot Velencében töltött. Ak­kor már semmi sem idegen többé szá­mára ebben az országban, de legkevés­bé az olasz emberek, akiket néhány órával megérkezése után már őszintén a szívébe zár. S akiknek dallamos, de nagyon sokszor túl hangos beszéde és szíves segítőkészsége hűséges útitárs­ként szegődik melléje, míg csak olasz földön jár. Trukner Pál (Folytatjuk) MELYIKET VÁLASSZAM, MELYIKBEN FOGOK TETSZENI? Foto: Gábor A GYERTYAÖNTŐ A mai modern lakás egyik leg­kedveltebb díszí­tője a díszgyertya. Változatos színei­vel és formáival kellemes hangu­latot kölcsönöz a szobának. Házilag történő előállítása arány, lag olcsó, s rend­kívül szórakoztató időtöltés. Monoron ifj. Ferenczy Sándor legényszobája va­lóságos kis gyer­tyaöntő műhely. Elkészített, vagy merészebb forma kialakítását sejte­tő gyertyafigu- rák, feldolgozásra váró alapanyagok, festéktubusok he­vernek szerte a szoba különböző pontjain. A nyi­tott ablak előtt parányi ligetes kert. — Gyakran szoktam töpren­geni ott a lombok alatt, mielőtt hoz­zákezdenénk egy vagy több csoport­ból álló gyertya­garnitúra elkészí­téséhez — mond­ja. — Ha már ki­rajzolódik bennem a terv, az ötlet, következik a fes­ték és a viasz ke­verési arányának meghatározása. Ez nehéz. Kezdeti kudarcaim bizo­nyítják, hogy rossz számítás kö­vetkeztében a fes­ték vagy egysze­rűen túlfolyik a bevésett ábrák határain, vagy a szomszéd színnel egyesül. Ez selejt. — Vannak egyé­ni újításaim. Ez az egész gyertya­öntés• számomra nem üzlet, hanem hobby. Háztartá­si üzletben kapha­tó egyszerű, olcsó padlóviaszt ol­vasztok fel, s a festékeket a forró viaszba öntöm. Formának fémet vagy fát haszná­lok, de megfelel a használt viU lanylcorte is. Ked­velem a réteges gyertyát, ahány réteg, annyi szín­keverés. Megkö­téskor a még kép­lékeny masszával egymásra helye­zem és összera­gasztom őket. — Nem akarom senkinek sem a kedvét szegni, de el kell mondanom, hogy nagyon ne- héz az üzleti dísz- gyertyákkal kon- kurrálni. Azok jobb minőségűek. Ez az én balsze­rencsém is, ugyan­is megmondom őszintén, kezdet­ben „üzleti vágy’’ is fűtött, ami az­tán később, épp a fenti okok miatt hobby vá, ajándé. kozási kedvvé sze­lídült. (baky) Románia - Bulgária - Jugoszlávia Augusztu 21 nevezetes nap- [ nak számít a galgahévízi tér- | melőszövetkezet életében. A tagok közű! mintegy har­mincán saját autójukra pat­tannak és az elnök-főköny- velő-főmezőgazdász vezeté­sével körútra indulnak há­rom országon keresztül Vég­céljuk Plovdiv városa, aho­vá a helyi termelőszövetke­zet konyhakertészeti tapasz­talatcserére hívta meg őket. Az utazás egyben aján- I dék is a jól dolgozóknak, mi­után a kiadások jelentős ré­szét a közös alapból fede­zik. Az útrakelők között nagy az öröm, hiszen több­ségük még nem lépte át az országhatárt, s még ke­vesebben látták a tengert, márpedig Várnában egy tel­jes napig élvezhetikí az Aranyhomokot, a sós hul­lámokat. FELVESZÜNK budapesti telephelyünkre gyakorlat nélküli segédvezetőket Katonaságtól leszerelt, autójavító szakmabeliek előnyben. A gyakorlat megszerzése után ió kereseti lehetőség. Gyakorlott gépkocsivezetőket és rakodómunkásokat Vidékiek részére munkásszállást és utazási költségtérítést adunk. JELENTKEZÉS: ÉPÍTŐIPARI szállítási vállalat I. SZ ÜZEMEGYSÉGE (1. ÉPFU) Budapest Xllt„ Rozsnyói utca 6 (Forgalmi Osztály)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents