Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-02 / 180. szám
A ÚJ TANTÁRGY: A HONVÉDELMI ISMERETEK Szeptembertől a művelődési miniszter rendelete értelmében valamennyi iskolában új tantárgyat vezetnek be: a honvédelmi ismereteket. A tananyag gyakorlati elsajátításának elősegítésére a Hadtörténeti Múzeum haditechnikai kiállítást rendezett a gyöngyösi 1. számú Általános Iskola udvarán. Ifjú „kezelőszemélyzet” a tüzérségi lövegnél. A szuperszonikus repülőgép és a többi haditechnikai eszköz ugyancsak vonzza az érdeklődő diákokat. (MTI Foto) TÓPARTI HÁZ 1968. AÜGI SZTU8 2., PÉNTEK TURISTÁK de megsajnálnak. Átcsoportosítják a holmikat és beültetnek. Megkérdezem, beszél- nek-e angolul. — Oh, yes! És örülnek, hogy kalauzt találtak bennem. De hiába beszélnek, alig értek valamit. Az angolt francia akcentussal nem gyakoroltam. így legalább olyan nehéz, mintha eredeti angolokkal társalognék. — Hova mennek? IS agy nehezen megértették, térképen mutatják, hogy Párizstól Leningrádig, végig Európán. Budapestre érünk. Éhesek. Vendéglőbe kísérem őket. A bejáratnál tiltakoznak. Nem ilyen lovat akarnak. Rájövök, hogy ugyanaz az étkezési szisztémájuk, mint nekünk külföldön. Élelmiszerboltot keresnek. Elmondják, mit kérnek, de senki nem érti őket. Felét lefordítom, de még kellene valami. — Nem baj — mondják — menjünk el sörért. Azt magyarázom, hogy ilyen '■ melegben nehezen lehet sört! kapni. De nem értik a logikát, i hiszen ők is a meleg miatt kérik. Pedig világos — legalábbis szerintem. Körbejárjuk a várost. Sör sehol. De mégis. Találtunk három üveggel. Igaz, hogy előmelegítve, de mégis sör volt. Elkeseredtek. Én pedig így vigasztaltam őket: — A meleg Kinizsi sör magyar specialitás. És a törökverö Kinizsiről tartottam előadást, aki ettől a sörtől tudott a kenyérmezei csata után, fogai közt egy törökkel, ünnepi táncot járni. Látva érdeklődésüket, kedvem lett volna eljárni a táncot. De kellene hozzá még néhány palackkal. Mészáros Sándor J ASZ AROKSZÁLLÁS Vittus néni Jászárokszálláson július 31- én töltötte be századik életévét Barócsi Alajosné. A falu népszerű „Vittus nénije” a tanyavilágban született, s életének nagy részét ott is töltötte. Férjét még 1901-ben elragadta a tüdővész, s attól kezdve egyedül nevelte tíz gyermekét. Ök jöttek most el hozzá családtagjaikkal, továbbá a rokonok, a község vezetői századik születésnapot köszönteni az Ady Endre utcai kis házba. Barócsi néni a falu legidősebb lakója. Virágos falu Szigetmonostor járdáit csaknem minden ház előtt tarka virágágy szegélyezi. — Idén először — mondja Lövei Róza óvónő, a községi Vöröskereszt titkára. — Természetesen volt azelőtt is Vörös- kereszt a faluban meg a járásban, de csak három éve, amióta Krizsanik Pálné a járási szervezet titkára, folyik igazán aktív munka. Például azelőtt a tisztasági mozgalom is csak névleges volt a falunkban. Azóta? Alig látni már vakolatot hullajtó házat, vagy az udvartól el nem kerített baromfi- udvart. A monostori 350 ház közül 130 ért el 100 pontot a tisztasági versenyben. — — De a szépséggel együtt jár a tisztaság. Ezért tavaly megindítottuk a virágos utca mozgalmat. Még csak beszéltünk róla. Mindenesetre Antal Gyuláné, a községi tanács titkára és dolgozótársai tavasszal a tanácsház elé virágot ültettek. Aztán meg mi, az óvoda elé. A példát mások még nem követték. — A Vöröskereszt 18 aktívája járt házról házra, agitált. Segített a községi pártszervezet és valamennyi társadalmi szerv. Idén tavaszra meglett az eredmény, öntözik, ápolják az emberek a pázsittal szegélyezett virágágyásokat. Sok néni pedig örömmel mondogatja, milyen jó ez a kis pázsit a ház előtt. Reggel csak kijön az ember, vág egy kicsi zöldet, felaprítja a pipiknek ... Hiába no, szebb még a szépség is, ha hasznos. R eggel óta kísérem Magdát. Távolba szakadt hazánkfia. Tizenkét éve már. Egyik ámulatból a másikba esem. Az egyik különleges kívánság követi a másikat. S most ez, a legutolsó. A tóparti ház. Ahol egyszer, egyetlen napra, nagyon boldogok voltunk. A ház előtt sötétzöld Skoda áld. Indulna éppen, de Magda semmivel sem törőd've, eléje kanyarodik. Leállítja a motort, kilép az autóból és odaáll a zárt ajtajú ház elé. Hosz- szú. finom ujja rátapad csengőjére. A Skoda, mely hátrafeléme- netben most ér melléje, megtorpan. Vezetője kihajol a volán mellől. — Kit keresnek? — A ház... gazdáját... Az öreg hosszan végigméri, biccent a fejével, azután lassan kikászálódik autójából. Magas, keszeg ember, a háta hajlott, kevés haja ezüstösen csillog. / — Valami baj van? — kérdezi. Rideg hangja összhangban van csontos arcával, szikár termetével, rezzenéstelen szemének hideg pillantásával, A nyitott ablakon át visszanyúl kocsijába, barna, orvosi táskát emel ki üléséről. — ön ... doktor? — csodálkozik rá Magda. — Azt hittem, azért keresnek ■— mondja az öreg és várakozó arccal hol Magdára néz, hol rám. — Doktor Bános — teszi még hozzá rövid hallgatás után és bólint a fejével. Bemutatkozunk mi is. — Örvendek — mondja *nind a kétszer a doktor. A fejemben egymást kergetik á gondolatok. Mit mondjak neki? Hogyan kezdjem? Magdára sandítok: tanácstalanságában egyik lábáról a másikra áll. Egy ideig hallgatva méregetjük egymást. Végül is a doktor szól: — Kerüjenek beljebb — nyitja szélesre előttünk a kaput, majd a ház ajtaját. A hangja egykedvű, sem érdeklődés, sem bosszúság nem érződik rajta. Magda tétován belép. Megyek utána. — Foglaljanak helyet — mutat körül a doktor a szobában. Magda lehuppan a legközelebbi székre és idegességében a ruháját húzkodja, hogy takarja térde gömibölyüségeit. Az öreg előbb ablakot nyit, csak aztán ül le ő is. — ön orvos... — gondolkodik Magda hangosan — így talán könnyebben megért. Bár ... — a hangja elbátorta- lanodik. — Ami engem idehozott ... — elhallgat, kijavítja önmagát —, ami minket idehozott... nem szerepel a betegségek között... Az öreg redős homloka kisimul, eltűnnek arcának türelmetlen vonásai és eddig közömbös tekintetében mintha az érdeklődés szikrája lobbanna fel. — Egyszer ... már nagyon régen ... laktam itt, ebben a házban. Apa bérelte néhány hétre. Ha jól emlékszem — Magda végigsimítja kezével magas homlokát. —, Sasinak, Vizsgamunka A klubterem ragyogó falakkal, sima, fényes padlóval, újjászületve várja rendszeres látogatóit, akik most két hétig nélkülözték ezt a megszokott környezetet. A falakon a modern francia festészet nagyjainak: Picasso, Van Gogh, Matisse, Monet, Manet és még sorolhatnánk — képei, illetve azoknak szép reprodukciói vonják magukra a figyelmet. Kéthetes munkával — a fiatalok lelkes segítségével s a Szentendrei Építő Ktsz jutányos vállalásával — hozták rendbe a szentendrei művelődési ház klubtermét. Tavasz vége felé már erősen meglátszott rajta az egész téli ha:ználat. Mert sokan megfordulnak itt esy-egy „idény” alatt. A nyugdíjasklubtól a bélyegszakkör tagjaiig, az ifjúsági klub zenekaráig, a meghívott előadók, kiállítások alkalmával pedig a fél város, na meg az érdeklődő turisták. A falfestés tíz utolsóéves ipari tanuló vizsgája volt. Társadalmi munkában dolgoztak. Most a klub következik vizsgára, már készül őszi, változatos programjaira, a minél gazdagabb, tartalmasabb szórakoztatásra, Annál is inkább, jnert nemsokára, a szeptemberi szentendrei napok alatt, megélénkül a forgalom, több vendége lesz a művelődési háznak. V. HÉVÍZ TÉLI FÜRDŐ Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint több mint három évi munka után befejezéséhez közeledik az ország egyik legnagyobb gyógyfürdő-beruházása, a hévízi téli fürdő építése. A 70 millió forint költséggel emelt épületben már üzemel a kádfürdő és használatban van az előcsarnok is. A tervek szerint a fürdőt teljes egészében szeptemberben adják át rendeltetésének. de az is lehet, hogy Sásainak hívták a tulajdonost. A nevére nem mernék esküdni... — Sásdi János... — szól közbe az orvos, de Magda semmi jelentőséget nem tulaj-» donit énnek. — Az volt idehaza az utolsó nyaram. Azóta külföldön élek. Tizenkét esztendeje... — Magda elhallgat, de nem néz, egyikünkre sem, csak ül ma-, gába roskadtan, mintha egyedül lenne a szobában. Egyedül, az emlékeivel. Az asztalon egy tányérban öklömnyi őszibarackok tornyosulnak. Mintha tapintható lenne a levegő átható illatuktól. A z orvos feláll, az ablakhoz lép. Egy méh betévedt a két kihajtott ablakszárny közé és keserves repkedéssel Zümmög. Óvatosan kiteréli a ver- gődőt a szabadba, csak aztán jön vissza és áll meg Magda előtt. — Hazajött és most látni akarta a házat, ahol egyszer talán nagyon boldog volt — olvas Magda gondolataiba. A hangja egy árnyalattal szelídült, a szíve dobbanását érezni ritmusában. — Talán vakmerő a kérésem ... — bátorodik Magda a derűsebb szóra. — Szeretném... nagyon szeretném ezt a délutánt és estét az emlékeimmel. . . itt tölteni... — S mert az orvos nem válaszol azonnal, gyorsan hozzáteszi. — Természetesen megfizetem! Amennyit kér! Az öreg mélykék szeme elAz üdülő portájára éjjel egy órakor kétségbeesett nyugatnémet vendég rohan le. — Azonnal mentőket! Akár a föld alól is kerítsenek egy orvost! A portás elrohan, s felkelti az ott üdülő belgyógyászt, aki elfelejtette megőrizni inkegni- tóját. Közben meghozzák a sérültet is, a kétségbeesett úr feleségét. A látvány hasonlít a gólya viszi a fiát elnevezésű gyermekjátékhoz. Kiderül, hogy a hölgy, hazafelé jövet a bár lépcsőjén megcsúszott és eltörte a bokáját. Az orvos azonnal elvégezte az elsősegélynyújtást. Az idő rohant. Elmúlt tíz perc, húsz, a mentő még mindig sehol. A férj kétségbeesetten rohangál, majd közli, hogy nem vár tovább, saját kocsijával viszi Becsbe a fe-eségét. — Szó sem lehet róla — mondja az orvos —, majd a szaliemberék ellátják. Nem szabad személyautóba ültetni. Végre jnegérkezik a fehér autó. A sérültet hordágyra fektetik, pillanatok alatt felteszik a kocsira és már rohan is. A férj és társasága aggodalmas gyorsasággal autóba ül és a kocsi után hajtanak. Egy percre sem akarják felügyelet nélkül hagyni a beteget. Reggelre érkeznek vissza. A portás részvevőén érdeklődik: — Mi van a hölggyel? — Semmi különös. Ha jól emlékszem, eltörte a lábát. Kórházban van és kitűnően érzi magát. A portás gyanakodva nézi a társaságot, melynek tagjai felettébb imbolyognak. Ennyire kimeríthette őket az éjszakai izgalom? Igen. Ceglédről és ezerjóról beszéltek. Lehet, hogy a kettő között összefüggés van? Talán rájöttek, hogy nem kell Bécs- be menni ahhoz, hogy szalma maradjon a férj? ★ Izzadok. Hiába integetek az autóknak, elsuhannak mellettem. Karommal azt mutatom, merre szeretnék menni, ők azt, hogy hová menjek. Elsétálok a legközelebbi benzinkútig, hátha ott közvetlenebb kapcsolatba kerülhetek a vezetőkkel. Francia kocsi tankol. Két fiú és egy lány ül benne. — Budapest — mondom. A rengeteg csomagra mutatnák. Lógó orral odébb állok. Aztán nem tudom miért, borul, mint vihar előtt az ég. Hátratett kézzel néhány lépést tesz előre, aztán kényelmesen visszasétál és megáll Magda előtt. Magda megzavarodik a csendtől, idegesen nyúl a táskájába és előhúzza útlevelét. — Tessék ,.. odaadom zálogba, ha nem hisz nekem ... — Kérem, tegye el... Az öreg hangja száraz és érdes. — Amit kér, azt nem fizetheti meg ... Rövid szünetet tart és amikor újra megszólal, mintha egészen más emberré formálódna. — Megváltoztál, Magda... Magda elsápad, aztán kivörösödik, mint a bútor kárpitja. — ön .. kérem ... ön ismer ... engem? — a hangján érződik, hogy erősen röstelli a dolgot. Nemcsak azért, mert pénzt kínált fel az öregnek, hanem azért is, hogy már nem emlékszik rá, hogy régen találkoztak volna. — Én voltam itt az orvos akkor is. Persze... — mosolyog a szeme —, fiatalabb kivitelben. — A zongoráig sétál, amelyen egy nagy hajasbaba trónol. Könnyedén felkapja és odaviszi ^Magdához. — Pirire sem emlékszel? Azt hiszem, így keresztelted el azon' a délutánon ... Magda előbb az öregre, aztán a balpára néz. Homlokán összefutnak a ráncok, töpreng erősen, de kell még egy mondat, hogy újra élővé váljon benne a múlt. — Megvágtad a lábad ... — Ó, már emlékszem! A babával vigasztalt... Magda egyik kezével a babát szorítja magához, a másikat az öreg felé nyújtja. — Nagyon kérem ... ne tessék ... ne haragudjon rám ... — Megengeded, hogy továbbra is tegezzelek? — Persze... úgy jobban esik, ha szid, amiért megbántottam ... doktor úr... — Nem bántottál meg, csak ... rosszulesett. De mentségedre írom, hogy idegenbe szakadtál, más emberek között élsz. És más törvényeket tisztelsz. — Mély lélegzetet vesz. — Ne hidd, Magda, hogy ezek csak üres szavak, egy bolondos öreg ember fecsegése. Nekem a pénz már nem sokat jelent, öreg vagyok. Egyedül élek. Amennyire szükségem van, azt megkeresem. Több nem kell. Odaát... — int maga mögé — már nem kell. Ha ugyan van odaát... Más elfogadná. Még örülne is. Vagy kereken elutasítaná az ajánlatodat. Embere válogatja. Nem vagyunk egyformák. — Hangot vált. — Megkínálhatlak egy pohár saját termésű borral? em vár választ. Az aimá- riumhoz lép. Poharakat, üveget vesz elő. Két poharat színültig tölt, a harmadikba legfeljebb egy ujjnyit. Közben szabadkozik. — Még vezetnem kell. Pestre indultam éppen. Havonta egyszer találkozom a régi cimborákkal. Megiszunk egy kaipucinert és közben mi is a múltunkat citáljuk. Ez az öreg emberek szórakozása... A boldogságra! — emeli magasra poharát és megértőén hunyorít szemével. ízes, könnyű a bora. Magda mondja is. — Nagyon finom! — de csak félig issza ká. Az öreg szava ironikusam és mégis apásam cseng. — Már azt is elfeledted, hogy nálunk mi a szokás? — korholja Magdát. — Ha valamire iszunk, fenékig ürítjük a poharat. Most pedig a boldogságra ittunk. Ez kétszeres ok! — közben szórakozottan a kulcscsomóval játszik. Diszkrét, megértő ember benyomását kelti. Nem kérdezősködik feleslegesen és nem erőltet beszélgetést. Nem lett volna szabad így rátörni. A kulcscsomót egy hirtelen mozdulattal zsebre vágja, egy kulcs azonban a kezében marad. — Tessék! — nyújtja át Magdának olyan természetes mozdulattal, mint imént a pohár bort. — Sajnos, mennem kell. Várnak a cimborák. Megijednének, ha késnék. Ezt nem tehetem velük. Aki a mi korunkban késik, az rendszerint már nem is jön el többé. Nem jöhet... — veszi fel orvosi táskáját. — Érezzétek magatokat itthon, Magda, mint azelőtt. Holnap délig a tiétek a ház! Nem jutunk szóhoz a meglepetéstől. — A kulcs helye még a régi: az ablakban tartom, mint Sásdi János, a muskátli cserepe alatt. — Azt már az ajtóban mondja: — Sásdi János a feleségem bátyja volt. így maradt rám a ház.,. Csak nehezen ocsúdunk. Pedig odakinn felzúg a Skoda motorja. Magda engem néz, én a kulcsot a kezében. — Gyere, legalább köszönjük meg! — húzom magam után. M ire a kapuhoz érünk, az autót már csak egy pillanatra látjuk felvillanni. Ráfordul az országúira, aztán eltűnik, akár egy látomás. Ha Magda karja nem ölelné a derekamat, biztos lennék benne, hogy valóban csak látomás volt. Prukner Pál j
