Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-21 / 170. szám

12 1968. JULIUS 21., VASARNAP A tömeges fagylaltmérgezés következménye Még negyvenen kórházban Eljárás indult a zsámboki szövetkezet vezetői ellen is Még egyszer: KISKERTEKBŐL-TÁRSASHÁZAK? A Szobi Járási Tanács végre­hajtó bizottsága e hó 19-én megtartott ülésén foglalkozott a Járási Földhivatal előterjesz­tésével a földjogi törvény vég­rehajtásának előkészítő munká­latairól. Az előterjesztésből ki­derül, a földhivatal a járás 17 községének határában 6105 ka- tasztrális holdról állapította meg, hogy nagyüzemi műve­lésre alkalmatlan. Ezen kívül 2110 holdnyi területet javasol zártkertként nyilvántartani. Szob község területén zárt­kertnek 80 holdat javasol, ugyanakkor 710 holdat minősít nagyüzemi művelésre alkalmat­lannak. Jóllehet mind a 790 hold külterület, ekkora földön — természetesen a beépített belterület szomszédságában, vagy ahhoz közel — feltétlenül akadna alkalmas és mindenben megfelelő hely a Köztársaság úti családi házak kiskertjei he­lyére tervezett társasházak szá­mára. A szóbanforgó társashá­zak miatt halálraítélt kiskertek területe ugyanis a szántóföldre áthelyezendő futballpályával együtt nem több öt és fél holdnál! Sz. E. A hétfő estétől kedd dél­utánig Valkóról, Vácszent- lászlóról és Zsámbokról fagy­laltmérgezéssel kórházba szál­lított 211 beteg közül, még ; mindig negyven szorul kór- ! házi ápolásra. A laboratóriumi vizsgálatok a Zsámbokon készült fagylalt félretett mintá­jában és a betegek vá­ladékában salmonella ty- phit, a paratífusszal kö­zeli rokonságban álló ba- cilus jelenlétét mutatták ki. A Pest megyei KÖJÁL még nem fejezte be a vizsgála­tot, a zsámboki fagylalt ké­szítésénél azonban már ed­] dig is számos szabálytalan­ságot derített fel. Szabálysértési eljárás in­dul .őszi József cukrász­mester. az üzem vezető­jén kívül a szövetkezeti igazgató és vendéglátó­ipari üzemágvezető el­len is, az elővigyázatos­sági előírások gondatlan ellenőrzése, valamint az üzem hiányos felszerelése és berendezése miatt. A KÖJÁL egyébként teg­nap a péceli cukrászdában 30 kiló léfagylalt megsemmisí­tését rendelte el. Elromlott a cukrászda hűtőgépe, a lé- fagylaLtot tehát nem tart­hatták előírásszerűén hideg helyen, ennek ellenére azon­ban fagyasztani akarták a fagylaltgépben. Űjabb bizo­nyíték arra, hogy sokfelé mi­lyen felelőtlenül készítik a fagylaltot. Erélyes intézkedések a fagylaltmérgezések megelőzésére Az illetékesek erélyes in­tézkedésekkel kívánnak gátat vetni az esetleges újabb tö­meges fagylaltmérgezéseknek. Az Állami Közegészségügyi és Járványügyi Főfelügyelő­ség utasította a fővárosi és valamennyi megyei, megyei jogú városi felügyelőséget, hogy augusztus 5-ig ellenőriz­tessék a működési terüle­tükön levő összes fagy­lalttermelő üzemeket és elárusítóhelyeket, bele­értve a mozgóárusokat is. Az ellenőrzésben részt vesz­nek a higiénés szolgálat ösz- szes orvosai és szakemberei. Azoknak az üzemeknek, egységeknek a működését haladéktalanul felfüggesztik, ahol az előírt higiénés felté­telek hiánya ezt indokolja, ahol pedig súlyos vagy töme­ges egészségügyi károsodás lehetséges, ott haladéktalanul javaslatot tesznek az illeté­kes tanácsipari vagy kereske­delmi osztálynak arra, hogy a gyártási, illetőleg forga­lomba hozási engedélyt vonja meg. Az ellenőrzés hatékony­sága érdekében az Egész­ségügyi Minisztérium le­irattal fordult az illeté­kes tanácsok vb-elnökci- hez, hogy a legmesszebbmenőkig támogassák a közegészség- ügyi, járványügyi felügyelő­ségek és a KÖJÁL-ok mun­káját, s szakigazgatási szer­veik útján maguk is gyako­roljanak ellenőrzést és te­gyenek megfelelő intézkedé­seket. Június 16-án ki lőtt célba egy sárga bizsuláncra a népligeti céllövöldében? Tovább tart a nr/omosás aa eltűnt lilássih István után Csak 15 négyes A lottó 29. játékhetére 5 805 265 szelvény érkezett. öttalálatos szelvény nem volt. Négyes találatot 15 szelvé­nyen értek el. Nyereményük egyenként 232 211 forint. A háromtalálatos szelvények száma 2051, nyereményük egyenként 849 forint. A 99 856 kéttalálatas szelvényre egyen­ként húsz forintot fizetnek. A nyeremények az illeték le­vonása után értendők. Nem adta meg az elsőbbséget Bűnvádi eljárás indult sú­lyos testi sértést okozó gondat­lan veszélyeztetés miatt Kra- viár József 21 éves villany- szerelő, budapesti lakos ellen, mert Vác területén, az egyik számozatlan úton motorke­rékpárjával nem adta meg az elsőbbséget Farkas András 22 éves lakatos, motorkerékpá­rosnak: Az összeütközés kö­vetkeztében Farkas András súlyos sérüléseket szenvedett. A Budapesti Rendőrfőkapitány- i ság továbbra is nagy apparátussal keresi a 12 éves Blázsik Istvánt, aki június 16-án tűnt el a Népli- | getben. A nyomozás természete­sen kiterjed annak az ismeretlen férfinek a felkutatására is. akit I együtt láttak az eltűnt gyermek­kel, és akinek mozaikképét, sze­mélyleírását, öltözékét a lapokban közzétették. A bűnüldözők munkáját segítik -az ország minden részéből érkező bejelentések. Csupán a főváros la­kosságától több mint ezer bejelen­tést kapott a főkapitányság, s ezek mindegyikét megvizsgálják, ellen­őrzik. Ezért is fésülték át szombaton hajnalban ismét a Népliget ha­talmas területét, mivel a beje­lentések egyike-másika újabb támpontokat tartalmazott. A reggeli órákig tartott a megfe­szített munka, azonban nem veze­tett eredményre. A műszerek, a »»kivezényelt” nyolc rendőrkutya nem észlelt gyanúsat. A nyomozást ezért teljes erővel folytatják. A rendőrség továbbra is igényli a lakosság segítségét és egyben kéri, hogy jelentkezzék az a férfi, aki június 16-án — az építők nap­ján — 14 és 16 óra között a Nép­ligetben, a mutatványos téren át­vezető út bal oldalán felállított céllövöldében egy sárga színű bi­zsuláncra lőtt. A férfi a láncot eltalálta, az el is szakadt, de mivel a lánc nem esett le, nem kapta meg a nyereményként. Ezt követően a mellette álló kis­fiú — Blázsik István — vette célba a láncot. A férfi tanúvallomása esetleg elősegíthetné a kisfiú tár­saságában látott Ismeretlen ember pontosabb személyleírását. A Budapesti Rendőrfőkapitány­ság bűnüldöző osztályán személye­sen, vagy telefonon: 123—456, 12— 75-ös mellékállomáson lehet meg­tenni a bejelentéseket. Postabontás Az érdi építési osztálynak Július 10-én kezdődött Ősz Ferenc cikksorozata, Heti té­mánk: az építkezés címmel. Az engedélyeztetés körüli bo­nyodalmak kedvét szegik az építkezőknek, nehéz helyze­tek elé állítják. Több hónapos keresgélés után én is találtam Érden egy kedvemre való telket. A komplikációk elkerülése vé­gett, az adás-vételi szerződés megkötése előtt bementem a községi tanács építést osztá­lyára terveimet megbeszélni. Elmondtam, hogy lapos tetőt szeretnék és megtudtam, hogy öt méter párkánymagasságnál nincs is ennek akadálya. A helyszíni szemlén kiderül4, mégis ellenzik. Uniformizálni szeretnék a földszintes háza­kat, sátortetős típustervek szerint, pedig a modem fűtési viszonyokhoz előnytelen az egyszintes nagy területű épü­let és fölösleges a padlástér is. Nem tudom megérteni, mi­ért rontaná a város képét az elképzelésem, mikor a fővá­rosban, a kertvárosokban a legjobban bevált, korszerű, szép forma. Nem tapasztaltam én a tanácsnál rossz szándé­kot, udvariasak is voltak, de ezzel az uniformizálási tö­rekvésükkel lesújtottak. Meg­felelő lakásról kell gondos­kodnom négytagú családom­nak, nincs időm fellebbezni a járási tanácshoz, elkezdem a3 építkezést ízlésem ellenére. Nem vagyok építész, de úgy érzem, az a forma, ami az át­lagembert gyönyörködteti, csak kellemesen hathat kör­nyezetében. Malyás Alajos Ócsa VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Négy tenger partján. Az Ifjúsági • Ráuió műsora. 9.40: Hirdetőműsor. 9.45: Egy olvasó naplója. Kovács Júlia riportja. 10.00: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.52: Egy korty tenger. Fekete Gyula műsora. 13.02: Az Új Philharmónia Zenekar Brahms- hangversenye az Erkel Színház­ból, hangfelvételről. Közben: 13.50: Tudósaink fóruma. 15.08: Családi körben. Az apai ház. Bába Mi­hály dokumentumjátéka. 16.08: Ritmikus percek. 17.05: A Közel- Kelet közelről. Ai Nílus király­nője. Onotly György útijegyzete. VIII. 17.25: Nóta- és népdalest. 18.13: A magyar költészet száza­dai. Gulyás Pál. 18.29: Lemezek közt válogatva .. . Zsoldos Péter műsora. 19.11: Közvetítés a deb­receni Csokonai Színházból. Ká­rász Márton esete Kérész Klári­val. Furcsa történet 3 felvonásban. 21.05: Üj felvételeinkből. A Wei- ner-vonósnégyes játszik. Haydn- művek. 22.15: Üj lemezeinkből. 23.27: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Üj lemezeinkből. Andre Se­govia gitározik. 9.25: Népdalok, népi táncok. 9.57: Operakalauz. Gluck: Orfeusz. 10.57: Századok, szenzációk. 11.27: A Suisse Ro- mande zenekar hangversenye, Genfből. 12.44: Munka a munká­val. 12.59: Elisabeth Schumann operettdalokat énekel. 13.10: Tűz­álló Pál. Tamási Áron mesejátéka. 14.03: Táskarádió. Az Ifjúsági Rá­dió zenés műsora. 15.03: Mu­szorgszkij: Borisz Godunov. Négy- felvonásos opera. Közben: 16.53: A csillagokig. Verses műsor. 18.27: Tánczenc. 19.10: A dráma szüle­tése. Riportműsor. 19.25: Alexand­ra. Részletek Szirmai—Martos ope­rettjéből. 20.10: Leonid Kogan he­gedűestje a Moszkvai Konzerva­tórium nagyterméből. 20.58: Ver bunkos muzsika. 21.35: Költöző Orsóvá — költöző szigetek. Pataki Béla Pál írása. 21.50: A canter­bury katedrális énekkara éneke1 22.11: Könnyűzene. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.0C: Dalok, Georg Trakl verseire. 19.2C: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvéte­leiből. 20.41: A dzsessz kedvelői­nek. 21.00: Szerelmi bájital. Rész­m m ai nap 1968. július 21., vasárnap, Dániel napja. A nap kél: 4.08, nyugszik: 19.32 órakor. A hold kél: 0.04, nyugszik: 16.56 órakor. 1968. július 22., hétfő, Mag­dolna napja. A nap kél: 4.09, nyugszik: 19.31 órakor. A hold kél: 0.39, nyugszik: 17.57 órakor. Felhőátvonulások, csak szór­ványosan előforduló futó esőkkel. Elénk, időnként még erős, csak lassan mérséklődő északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés kissé erősödik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 21—25 fok között. Olcsóbb lett a na pszcin lives; Nagyszabású országos nap­szemüvegvásárt rendez július 22-től augusztus 11-ig az OFOTÉRT Vállalat. Három hét alatt 8 ezer darab MOM napszemüveget hoznak forga­lomba divatos színekben és formákban, mintegy 20—25 százalékos árengedménnyel. A napszemüvegek nemcsak az OFOTÉRT-üzletekben, hanem az állami áruházakban, az fmsz-boltokban és az állami kiskereskedelmi üzletekben is kaphatók. Gépkocsi­nyereménysorsolás augusztus 19-én, Nyíregyházán Az Országos Takarékpénz­tár augusztus 19-én, Nyíregy­házán tartja a gépkocsi- nyereménybetétkönyvek leg­közelebbi húzását. A betét- könyyállomány növekedése nyomán ezúttal több mint háromszáz auót — a legutób­binál hússzal többet — sor­solnak ki. Az augusztusi hú­záson a már szokásos Moszk­vics, Trabant, Skoda, Wart­burg kocsikon kívül Fiat, DKW, Ford és Simca autók is jutnak a szerencsés nyerte­seknek. Megemlítjük, hogy. az idei utolsó novemberi húzás­ra július 31-ig válthatók üt­és tízezer forintos betétköny­vek. — Megyei tanácstag be­számolója. Dr. Dömsödi László kedden délután Gö­döllőn, a Munkácsy úti is­kolában tanácstagi beszámo­lót tart. — Kilencvenhat új, mo­dern kővirágtartó varázsol­ta vidámabbá a monori fő­teret. A virágtartók közel 116 ezer forintba kerültek. — A Keleti pályaudvar­nál, a Rákóczi út—Baross tér torkolatában — az idő­közben jelentkező új csőfek­tetési feladatok miatt — a régi közúti forgalmi rendet csak egy-két napos késéssel, valószínűleg augusztus első napjaiban állíthatják visz- sza. Traktorosok - nyeregbe! SZÁNTÓVERSENY ÉRDEN ELVONULTAK A KOMBÁJNOK Kiskunlacházán, a Kiskun Tsz nagyüzemi tábláiról több mint ezer holdon befejezték a ga­bona aratását, betakarítását a kombájnok. Négy gépóriás dolgozott itt, mind a szövet­kezet saját tulajdona. Már pi­henőbe vonultak. (Foto: MTI) — Elhunyt július 17-én, 47 éves korában Karádi György piliscsabai általános iskolai igazgató, az MSZMP községi csúcsvezetőségi tit­kára, a helyi tsz párttitkára. Temetésére kedden délután 5 órakor kerül sor a pilis­csabai tanács udvaráról. Családi perpatvar Súlyos testi sértés bűntette miatt bűnvádi eljárás indult Heffner Pál MÁV dolgozó, vecsési lakos ellen, mert szó­váltás közben feleségét léccel megverte. Heffner Pálné nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. letek Donizetti operájából. 21.39: Beethoven-est. TELEVÍZIÓ 8.28: A művészet világából. Az Intervízió műsora Moszkvából. 9.00: Hétmérföldes kamera. Üttö- rőhíradó. 9.15: A tenger enciklo­pédiája. Olasz természetfilmsoro­zat (ism.). 10.10: A bajnoknő 22 gyermeke. Közvetítés Prágából, felvételről. 11.00: Ki lesz a győz­tes? Vidám tábori vetélkedő. 15.08: Gusztáv a törvények ellen. Ma­gyar rajzfilm (ism.). 15.15: Nyári mezőgazdasági szakfilmsorozat. A baromfigondozók egy napja. 15.30: A Magyar Hirdető műsora. 15.40: Zseb-tv (ism.). 16.10: Hajdúszo­boszló ma és holnap. Riportfilm. 16.40: írók, könyvek, kritikusok. 16.50: Nótaszó. 17.10: Tudósklub. VII. A világtér küszöbén. 18.00: Csepel Autó—FTC bajnoki vízi­labda-mérkőzés. Közvetítés a Mar­gitszigetről. 18.55: Teli torokból. Megemlékezés V. Majakovszkijról, születésének 75. évfordulóján. 19.15: A kincses sziget. Magyarul beszélő francia kisjátékfilm-sorozat. 3. A, térkép. 19.40: Esti mese. 20.00: Tv- Híradó. 20.20: Lord Whizzfey és társai. Szatirikus irodalmi műsor Stephen Leacock műveiből (ism.). 21.40: Sporthírek. 21.50: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 22.00: Tv-Híradő — 2. ki­adás. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.15: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. 8.49: Elfáradt gyerekek . . . Beszélgetés egy új nevelőotthonról. Tomkai Judit riportja. 9.04: A hét előadó- művésze. Artur Rubinstein. Ge­rencsér Rita előadása. 9.39: Mucsi óvodások énekelnek. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világgazdaság hí­rei. 13.05: Magyar Hirdető. 13.15: A Magyar Fúvósötös játszik. 13.31: Horváth Tivadar énekel, a Jereb- együttes játszik. 13.44: Á magyar jakobinusok. Krúdy Gyula regé­nye folytatásokban. IV. rész (ism.). 13.59: „Fáklyavivők”. Da­lok, hősök, emlékek 1848-tól 1900-ig (ism.). 15.15: Népdalcsokor. 15.55: Válaszolunk hallgatóinknak! 16.10: Harsan a kürtszó! A Gyer­mekrádió műsora. 16.53: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.). 17.05: Külpolitikai Figyelő. 17.20: De Falla: Éj a spanyol kertekben. 17.42: Van új a Nap alat. Tudományos híradó. I7.5r.: Húszas stúdió. Fogadásból Hogy mennyire izgalmas esemény is egy- ilyen szántó- verseny, arról sajnos, az írott szó, de még a foto sem adhat hiteles képet. A hiábavaló kísérletezés helyett marad­junk tehát a száraz tényék­nél... A budai és a szentendrei történt. Az Iliász-részleteket fordí­totta és a bevezetőt elmondja: De- vecseri Gábor. 19.26: A lengyel kultúra hete. A műsor kereteben elhangzik: Pódium 68. 22.15: Géni­től — Párizsig. Vietnam 1954-ben. Bőgős László műsora I. 22.25: Mis­kolci Jónás Géza népi zenekara játszik. 23.02: Bach-est. 0.10: Film­zene. PETŐFI RADIO 10.00: Micimackó kuckója. A'. A. Milne regénye folytatásokban (ism.). 10.21: A Morva Tanítók Énekkara énekel, vezényel: Jan Soupal. 10.35: Zenekari muzsika. 11.35: Albert István népi zenekara játszik. 12.15: Don Pasquale. Rész­letek Donizetti operájából. 13.00: Ismerkedjünk a dzsesszmuzsiká- val (ism.). 13.32: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. Az eredményesebb szövetkezeti gaz­dálkodás főbb módszerei. Kovács Mihály írása. 14.08: Csajkovszkij: A Pikk Dama. — Az I. felvonás zárójelenete. 14.20: Dobos Attila táncdalaiból. 14.30: Fodor András versei. 14.35: Boccherini: Szvit. 14.50: Hogy vagy? Dezséry László írása. 15.00: Kenessey Jenő: Ci­gánytánc és verbunkos. 15.10: Egy szerelem három éjszakája. Részle­tek Ránky—Hubay—Vas zenés já­tékából. 15.29: Egy remek nap. Simonffy András elbeszélése. Fel­olvassa: Avar István. 15.40: Artúr Rubinstein Chopin-mazurkákat és keringőket zongorázik. 16.05: Ci­gánydalok. 16.18: Laktanyából — iskola. Horváth János kubai jegy­zete. 16.28: Párizsi muzsika. 16.55: Széljegyzet. Földi Iván írása. 17.00: Ötórai tea. 18.10: Hanglemez­gyűjtők húszperce. 18.30: Színját­szók első országos fesztiválja. Hangképek Egerből. 18.56: Üj le­mezeinkből. 20.30: Nőkről — nők­nek (ism.). 21.00: Mindenki ked­vére! 22.25: A hét előadóművésze: Artur Rubinstein. Gerencsér Rita előadása. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Humperdinck: Jancsi és Juliska. Meseopera három képben. Köz­ben: 19.58: Láttuk, hallottuk. Szín­ház-, film- és képzőművészet-kri­tika (ism.). 21.03: A Baden-Badeni Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye Baden-Badenből, ve­zényel: Solti György (hangfelvé­tel). — Mahler: IX. szimfónia. 22.28: Odysseus búcsúzik. Juhász Gyula versei. Elmondja: Benkő Gyula (ism.). 22.34: Kamarazene. járás szövetkezeteinek, állami gazdaságainak legjobb trakto­rosai tegnap a délelőtti órák­ban az érdi Búzakalász Tsz tarlójám mérték össze tudásuk, szakértelmük legjavát. A 27 meghívott közül 23 traktoros jelent meg. A töb­bit bizonyára a borús idő riasztotta vissza: ragacsos ta­lajtól féltek, attól, hogy nem mehetnek rá a nehéz gépek­kel. Szerencsére kitűnő, omlós föld várta a versenyzőket, akik a nemzetközi normák, feltételek alapján küzdöttek az elsőségért. Dékány István, a vendég­látó tsz elnöke elmondotta: — A mezőgazdasági mun­kák legfontosabb ja a talajelő- készítés. Igaz, hogy verseny izgalmát éljük át most vala­mennyien: rajthoz állók és rendezők, s nagyszerű küzde­lem tanúi vagyunk. Ám, lé­nyegesebb számunkra, hogy ilyen alkalmakkor tapaszta­latcserét is tartanak egymás számára a traktorosok. Akar­va, akaratlan átadják, ellesik a szakma fortélyait. S a ver­senynek bárki is lehet közü­lük a győztese, a nyertes a magyar mezőgazdaság. A járási szántóverseny leg­jobbjai között dr. Lapusnyik András, a Budai Járási Ta­nács vb-elnöke, aki egybsn a versenybizottságnak is az el­nöke volt, értékes jutalmakat osztott ki. Első helyezett Hermán Fe­renc (Tök, Egyetértés Tsz), második helyezett Farkas Ist­ván (Tök, Egyetértés Tsz), harmadik helyezett Sárközi László (Tárnok, Lenin Tsz). A két negyedik helyezett Ko­vács Elemér (Zsámbék, Üj Élet Tsz) és Kosztolányi Ist­ván (Tök, Egyetértés Tsz). A budapesti közönség óriási érdeklődése miatt az AEROS I Nagycirkusz gödöllői vendég- | játéka elmarad. A megváltott jegyeket a váltás helyén v:sz- J szaváltják. A rádió és televízió műsora

Next

/
Thumbnails
Contents