Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-11 / 161. szám
4 “T^irfap 1968. JŰLIUS 11.. CSÜTÖRTÖK MONOR A pinceklub javára Lélekguberálók... A monori területi KISZ- szervezet műsoros programot rendezett a monori strandon a pinceklub létesítése javára. Mégsem a rendezők elképzeléseit beváltó „hivatalos” ifjúsági találkozó volt ez. Mo- noron kívül a járás csaknem valamennyi községéből, főleg Pilisről, Vasadról és Üllőről jöttek fiatalok. A vonzerő, a nagy népszerűségnek örvendő Artis zenekar volt. A számításba azonban hiba csúszott. A tervezett hét órai kezdés elmaradt, még éjjel háromneBajok vannak a fogalmakkal, pontosabban a szavak értelmezésével és alkalmazásával. A gyanútlan olvasó vagy rádióhallgató, aki abban az illúzióban él, hogy ért az anyanyelvén, elég gyakran zavarba jön és kételkedni kezd magyarul tudásában. Nemrég történt, hogy nagy érdeklődéssel hallgattam egy Japánban járt honfitársunk úti beszámolóját a rádióban. Egyszercsak megüti fülemet a következő mondat: „... meglátogattam egy nagy ipari vállalatot, amelynek vezetője, egy zömök, magas férfi ...” No csak — gondoltam magamban — mintha elvi ellentét lenne a japán gyárvezető két jelzője, a „zömök” és a „maga?” között...” Vagy tán bennem mosódott el kissé a zömök igazi értelme? Szerencsére kéznél volt az értelmező szótár, gyorsan megnéztem. Megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy nem bennem hornályosult el a szó igazi jelentése. „Alacsony és izmos, vállbán, derékban jól megtermett, tömzsi" — értelmezi a „zömök”-öt a szótár. — Az áldóját — mondom magamban és miután érdemes rádiónkban nem először találkoztam ilyen fölületes szóhasználattal, szolgálni vágyva édes anyanyelvűnk védelmét, azonnyómban fölhívtam telefonon a rádió turnusvezetőjét. Közöltem vele szerény észrevételemet. Igen udvariasan arra kért, várjak néhány pillanatig, előkeresi az úti beszámoló kéziratát és megnézi, valóban megtörtént-e ez a szerinte is helytelen szó- használat. — Itt a kézirat előttem — mondta később — és valóban így van benne: „Zömök, magas férfi”. A zömök helyett jobb lett volna a tömzsi — tette hozzá, mire kiesett kezemből a telefonkagyló. A napokban pedig a rádió esti krónikáját hallgattam, benne a rövid híradást a gyulai várszínház megnyitó előadásáról, Madách Imre Csák végnapjai című drámájának bemutatójáról. A krónikás szövegéből megtudtam, hogy a „sztregovai különc”-nek ezt a kevéssé ismert munkáját Keresztúri Dezső dolgozta át. Az ember tragédiája költője sok szép jelzőt kapott már abban a könyvtárnyi tanulgyed tizenegykor is a zenekari berendezés műszaki hibájával bajlódtak a zenészek. A vezetékek bekötése műszerész beavatkozása nélkül, sehogyan sem sikerült. Elfogyott a fiatalok türelme. Néhányan visszakövetelték a tíz forintjukat, mások dühösen távoztak. Végre tizenegykor megszólaltak a gitárok, elkezdődött a hangverseny, s ez meghozta úgy, ahogy a rendet is. A hangverseny a hajnali órákig tartott. (baky) Hiányban, amely róla és világ- irodalmi remekművéről íródott a világnak úgyszólván valamennyi kultúrnyelvén, de „különc”-nek tudomásom szerint a Magyar Rádió titulálta először. Nem tudom, mit akart ezzel mondani, de erős a gyanúm, hogy éppen úgy nincs tisztában a szó igazi értelmével, mint ahogyan a zömök- tömzsi alkalmazása is fogalomzavarról tanúskodik. A szó maga egyébként egyik legbuzgóbb nyelvújítónk, Helmeczy Mihály alkotása, mégpedig nem valami jól sikerült alkotása. Elég régen, 1816-ban használta először és valószínűleg Dugonics András „kedvencze”-e, valamint Barczafalvi Szabó Dávid „ifjoncz”-a mintájára fabrikálta. Helmeczy és Barczafalvi nyelvújítási túlbuzgalma robbantotta ki különben azt a hosszú évtizedig tartó ádáz harcot, amely a nyelvújítás körül keletkezett. A „különc” szó értelmét Ballagi Mór 1873-ban megjelent szótárában így határozta meg: „Különc, személy, aki magaviseletében, szokásaiban másokkal együtt nem tart, akinek viselete á fölvett társadalmi szokásoktól elüt. Ilyen különc pl. az, aki nyáron köpenyt hord, télen pedig egy szál kabátban jár.” Magyarul: a különc kissé nevetséges, bogaras figura. Legújabb értelmező szótárunk szerint: „A közösségben általánosan elfogadott, szokásos életformától magát elkülönítő, makacsul és következetesen egyéni életmódot folytató, ill. ilyen nézeteket valló személy.” Madách Imre életformája kétségtelenül eltért a sablontól. A szabadságharc bukása után, az elnyomatás sötét korszakában betegsége és tragikus családi körülményei miatt valósággal remeteként élt sztregovai kúriájában, ahol, mint Juhász Gyula énekelte róla: „Egyetlen társa a magány volt.” A sztregovai különcnek nevezni tehát éppen olyan nyegleség, mint amilyen az lenne, ha Goethét, akinek életformája szintén eltért a szokásostól, weimari különcnek, vagy Tolsztojt Jásznája Poljána-i különcnek tisztelné valaki. Magyar László FÜRTÖS GUSZTÁV: Három rajz a tájtól SZELLŐ Egy nyári szellőcske beakadt egy fába, az ágak fogták: se előre se hátra! Végül fölkölütte magát egyik ágra. FŰZFA Lehajló ágain sok'-sok levél fut, most épp olyan a fa, mint zöld szökőkút. FELHŐK Széltengerben felhőbálnák úsznak, nekivágnak éjszakai útnak, — vájjon hová jutnak? Bronchovac ampullák A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az egészség- ügyi miniszterrel egyetértésben engedélyt adott a Phyla- xia Állami Oltóanyagtermelő Intézetnek, a tyúkok fertőző bronchitis elleni száraz vakcinák forgalomba hozatalára. A Bronchovac. I. és II. vakcinák 50 és 80 adagot tartalmazó ampullákban kerülnek forgalomba. — 24 új OTP-lakásba költöztek be múlt héten a lakók Vácott, az alsóvárosi lakótelepen. A nagykőrösi Szabadság Termelőszövetkezetben hallottam, hogy a tsz-ben a Szrapkó Imréné vezetésével működő, 8 tagú szocialista brigádot ,szívbrigádnak" nevezik a tsz idős, beteg tagjai. Ez a brigád a tavasszal alakult. Határidő előtt, versenyezve munkálták meg a vállalt fóliás paradicsomot. A kertészeti irodát társadalmi munkában hozták rendbe. Még dicséretesebb munkát végeznek az idős, beteg tsz- tagek segítése terén. Legutóbb két 60 esztendős beteg házaspár, Vincze Ferencék és Kiss Lászlóék segítését vállalták, Ganz Abrahám 1845-ben Budán vasőntő műhelyt nyitott. A honi nagyipar megteremtője 1848-ban a honvédseregnek ágyúgolyókat gyártott, elitélték. Később kéregöntészeti kísérleteket folytatott, termékeivel a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, önmagával és a világgal meghason- lott, 1867. - december 15-én leugrott az emeletről és szörnyethalt. A Ganz utcai 120 éves öntödében utolsó csapolásra készültek. Halász Béla, László Antal, Répási József rámoltak a kúpolóba. Halász a kézzel forgatható, öreg darut nézte, Répási folyton búbot nyomott nyelvével arcán, László üres, üveges szemmel köpött a vasra. Fülük megszokta a zajt, a dobhártyaszaggató zúgást — különben sem beszéltek ilyenkor. Pintér,Sándor üzemvezető felkapta az utolsó darab vasat — kis csend lett — s a többiek megbabonázva nézték, mint röpül a vastorokba. Éjfél felé a síkos levelektől font hárshegyi lugasban Herman Sándor formázó lerántotta az abroszt az asztalról és sírásra csukló hangon azt ordította: elmegyek ablaktisztítónak! A többször átfestett, koromfátyolba burkolt falakra emlékezett, huszonhat évére a tűzvarázsban, bensője remegett és nyugtalanság kínozta. A gyárat bezárták, a rozsdás kapu nem nyikorog többé, mehetnek ... Nagyot és szent- ségtelent akart mondani, rá- tapoSni a szakmára, megcsúfolni. — Reggelente, ha műszakra jövök, látom a Dunaparton. teherautókban viszik a száraz tökű, lehúzott fejű bikákat a vágóhídra — mondta részegen Policska és megmarkolta a söröskancsót. — Mink is már ilyenek vagyunk. Mehetünk a francba... 1964. augusztus 15-ét írtak, akik közül főleg Vinczéék szorulnak rá a gyámok tásra, tekintve, hogy az idős asszony két éve fekvő beteg. A brigád megműveli az idős házaspárok háztáji földjét és sokszor még vasárnap is időt szakítanak, hogy megfőzzék az öregek ebédjét, rendbe hozzák lakásukat. A „szívbrigád” munkája az öregek segítésében és gyámo- lításában például szolgálhat minden más szervezetnek. A kis termetű Szrapkó Imréné bebizonyította, hogy milyen „nagy” lehet egy kicsi asz- szony. — Kopa — a rádió különben szép időt, kisebb felhőátvonulásokat jósolt, de 16-án reggel ragyogó, sugárözönű napra ébredt a város. Dohogó, remegő kőbányai csarnok, gombnyomásra csosszanó darukkal, fényes óriáscsészékből surranó homokkal, s az a pára nélküli, száraz, sivatagi levegő. — Az ott! A görbe hátú! — Halmi Pál üzemvezető a betonoszlop mellé mutat, egy fekete gépre, amely fölé török müezzin pózban hajol Herman Sándor. — Tyű!... — Halmi tüdejéből vékonyan jön a levegő. Marha nagy melót vág le az öreg... Klassz.., persze .., Közelebb lépek. Herman mosolya fanyar. Az egész arc kissé szürke és fanyar. Ez belülről jön, életismeretből. Beszélgetünk. — A Ganzban sok barátja volt? — szeretném tudni, milyen gombot nyomjak le. — Vagy csak egy, de akinek az ember még a nőjét is odaadná? — Bólint. — Hát itt? — „Senki". Es az ablaktisztítás? — Öh — mondja sárgás nevetéssel — az ablaktisztítás... Pintér a törzsgyárba ment, Gruber, Policska, Tüzes, Bagó a KÖVAC-ba, néhányan az Acélöntő és Csőgyárba, ki Soroksárra. Mindenkit elhelyeztek. Itt könnyebb, ötvenhatvan szekrény, de gépen. Minden géppel megy itt. — Szóval jobb’ — nézem szabálytalanul, csomókba hulló ősz haját, s hallgatom: Döbbenten éltek egy darabig, de aztán feloldódtak. Három hétig össze-vissza közlekedett, mert ő Budán lakik', a régi gyár mellett s Kőbányára hosszú volt az út. Aztán aludni sem tudott, csak altatóval. Kacsint: „háromszor három deci tisztán.” _— Szeretik itt — mondom neki. — A jó munkást mindenhol szeretik. Csend. Suta vagyok és ügyetlen. Szakadt harisnyájára pillantok, majd hirtelen a kezére. A tenyérhát homoktól fekete. — Persze — bólint. Aztán halkan: Könnyebb itt formázni. — Meg a péhze is — bizalmaskodom. — Mi kell még az embernek? — A kis örömök jók — mondja —, a nagyok egyszer bánattá válnak. — Nem lehetne itt is barátokat szerezni? — nyitom tovább a csapot. A felesége jó barátja is volt, s ő is öntödében dolgozott. A „Fater” is meg a bátty, öccse... De az asszony hatvanötben meghalt. — Nem járok ki a temetőbe — a mondanivaló végigjárja testét, kihúzza magát, feszesebbé válnak vonásai. — Az ember felejtsen. Egyedül élek, Olvasok. Hallgatom a rádiót. — Egyedül mos, vasal főz?... Mit? Mi a kedvenc?... — Körömpörköltet sósburgonyával, rá egy-két korsóval — megint az a fanyar mosoly. — Meg kijárok a Vasas Turbó meccseire. NB III-asok, de akarnak. Az ember mindig keményen akarjon valamit. — A régi gyárat elfelejtette már, ugye? — hangomban gúny bujkál. A csarnokban liheg a hőség, folyik rólam a víz. „Még egy asszonyt is elfelejt az ember’’ — fáradt levélhul- lású hang. Elpöcköli a csikket. Megértem. Négy évvel a nyugdíj előtt nem bántják inszaggató szerelmek a férfiakat. Az idő mindent befog. A régi Ganz-gyár egy részét lebontják, a csarnok marad. Fedelét kipofozták, múzeum lesz. Az öreg falakat is átrakják, mert a szép budai háztömbök közül kirí a rozsdatemető. A lyukas kúpolókémények előtt Hódos Imre, egy húsz év körüli, rózsa arcú kis ember falaz. — Tudja, mi volt ez az épület? — állítom meg kezében a kalapácsot. Rázza a fejét. — Az a kerék meg alul a da- rucskák, a kémények... nem is gondolja, mi lehetett?... — Nézze! Engem nem érdekel! — kicsit sértődött hang. Művezetőjének kezében mérőszalag. Szép lesz a múzeum, traccsolok vele. Ha majd az öreg fal leomlik, s mögüle előbukkan az új. Gondolom, a belsejét meghagyják ... Nézik sokan, mi?... Legyint. Persze. A furcsa teteje miatt. Megállnak, kérdeznek, mi lesz? Lakás?... Nem, múzeum. „De nem magyarázom, nincs időm” — rám veti kedves, szürke szemét. — Nappal vagy este idejár egy hajlott hátú idősebb pasas, néz, sőt egyszer a csarnokban a vasak között is turkált. Nem kérdez, csak bámul. Le is kiabáltam neki: ... „Hallja...!” De elment, távolabbról pislog azóta. A fiúk nevették is ... Melyik volt élete legnehezebb napja? — ezt kérdeztem Herman Sándortól. — ),ötvenhat” — válaszolta. — „Nem tudtam, mi lesz velünk.” Többes számban mondja. 1946 óta párttag. — A négy év alatt hányszor beszélt magával az igazgatója? — Egyszer sem.” — Hát a titkár? Az sem, senki. Tartottak igényt a formázómunkán kívül az emberre? Kérték, vegyen valamiben részt, hogy érezze azt a forróságot, amit csak emberekért végzett munka ad?... Csaknem kétezer közül miért éppen őt szúrnál: ki?... És néma gyereknek... • A Kacsa utca 5-ben lakik egy üzlethelyiségben. Felhúzza a redőnyt este — ha a váltott műszak úgy hozza —, kinéz a Dunára. Az Országházból lát egy darabot, és a beton mellVéd miatt csak a horgászok botjának végét a zsinórral, amint ostorként cikáznak az alkonyaiban. Aztán elballag a régi gyárhoz, emléket, lelket guberál. Szüts I. Dénes Szalmaszán Szolnok megye állami gazdaságaiban nagyméretű vasszánokat szerkesztettek, amelyeken negyven-ötven szalmabála is elfér, és így traktorral vontathatják a szérűre a kombájnszalmát. A szánok beállításával gazdaságonként legalább húsz pótkocsit irányíthatnak át a gabonászsákok be* hordására vagy más munkák* ra. Családi ház és kislakás fűtésére kiválóan alkalmas ES—KA X márkájú, 1.6 négyzetméter fűtőfelületű, lengyel importból származó KAZÁN radiátorral és csővel azonnal kapható. e FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT 1. SZ. VASÁRUHÁZ Budapest VI., Lenin krt. 86. Tel.: 317—761 „ Tak do szlanki... Van egy kedves lengyel szólásmondás, valahogy így hangzik: Polak, Wegier dwa bratanki; Jak do szabii, tak do szlanki. Ami meglehetősen szabad fordításban magyarul körülbelül annyit tesz: a lengyel és a magyar két testvér, egyek a verekedésben és az ivásban. Ezt még a lengyel gyerelcek is ismerik, eredete minden bizonnyal évszázadokra nyúlik vissza. Lengyel barátaimmal közös verekedésben még nem volt részem, de ami az ivást illeti, valahányszor alkalom adódott, igyekeztem tanújelét adni, hogy hasonlóképpen gondoljuk ezt mi magyarok, napjainkban is. Pedig ez nem kis dolog, ha figyelembe vesszük, hogy én a savanyú bort kedvelem, Lengyelországban pedig leginkább a vodka járja, s tudvalévő, hogy ott ebből az M- talában negyven fokos italból nem fél deci az alapegység, hanem ennek duplája; a szto gramm — d: baráti társaságban ehhez sem ragaszkodnak mereven. A vodka pedig, ahogy mondani szokták, itatja magát, s a gyakorlatlan poharazó többnyire csak akkor érez némi bizonytalanságot, amikor egy idő múltán fel akar állni az asztaltól. Egyszer krakkói barátom vendége lehettem, s vacsora után még szokatlanabb itallal kínált. Egy üvegben tiszta szeszt kevert össze vízzel, s közben késsel kocog- tatta az üveg oldalát. Amikor az már tisztán csengett — töltött belőle. Méghozzá nem is keveset, hiszen ritkán találkozunk, s annyi mindenre kell ilyenkor koccintani: az egészségre, a barátságra, a ház asszonyára, a ta- láikozásra, a búcsúzásra. Szóval nagy a felelősség, s ha már minden kötelezettségen túl vagyunk, iólesik csak úgy, minden indok nélkül is iszogatni egy kicsit. Így történt ez akkor este is, kedves krakkói barátom lakásán. Ürültek az üvegek, s én igyekeztem derekasan lépést tartani vendégszerető házigazdámmal, hiszen ki ne tudná, milyen nagy illetlenség visszautasítani, amit jó szívvel kínálnak. Meg aztán virtus is van a világon, még barátok között is. Egy kis ugratás, heccelődés jól összefér a barátsággal, s a poharazás mindig jó alkalom ehhez. Amikor ő előzőleg Pesten járt, valahol barackpálinkát rendeltem neki, fütyülősét. Mi tagadás, kicsit krákogott, prüszkölt tőle, de lenyelte férfiasán. Akkor én megjegyeztem: — Ne haragudj, hogy ezzel kínállak, de ez ifjúsági étterem, itt szeszesitalt nem mérnek ... Mire ö mormolt valamit a fogai között, sajátos lengyel tájszólással, s így nem értettem, a hanglejtésből pedig olyasmit éreztem, mint amikor mi azt mondjuk: erre majd visszatérünk... Ilyen előzmények után érthető, hogy azon a krakkói estén nem akartam lemaradni egyetlen pohárkával sem, s valahányszor barátom fenékig ürítette azt, lehajtottam én is a magamét rendesen. Hanem azért a fejemet egyre nehezebbnek éreztem, s már-már a rugalmas visszavonulás gondolatával foglalkoztam, amikor legnagyobb megrökönyödésemre a házigazda elővett — egy üveg barackpálinkát. Fütyülősét. — Tudod — mondta blazirt mosollyal —, úgy gondolom, elég a szeszesitalból. Most már igyunk csak barackpálinkát .,. A felesége tálán ma s im érti, miért tör‘ ki mindkettőnkből elemi erővel a nevetés. Méry György „SZTREGOVAI KÜLÖNC“ NAGYKŐRÖS A „szívbrigád“ i
