Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-06 / 157. szám
1968. JULIUS 6., SZOMBAT rest Niem cMirlao Elhanyagolt községből - kisváros Kő kövön nem marad Pécelen Keresztül-kasul feltúrták Pécelt. S már évek óta túr- ják-fúrják konokul. Mikor ér már véget ez a hadiállapot? Mikor áld végre helyre a rend? Meddig kell még elviselni ezt az éktelen felfordulást? Visszapergetett események Teljesen közművesítik Pécelt. Az elhanyagolt községet, a lakosság és az állam segítségével, mintaközséggé, kisvárossá fejlesztik. Hogyan kezdődött? Pergessük vissza az eseményeket. Tanácstagi beszámolót tart Baczoni István, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium főmérnöke, péceli lakos. A jelenlevők megemlítik: a községnek egészséges ivóvíz kellene. A tanácstag ígéretet tesz, megpróbálja a kérést teljesíteni. Kibogarássza a témához vágó rendeLeteket, megkeresi az illetékes szerveket, kidolgozza a teljes vízellátás programját, maga köré gyűjti azokat, akik a programmal a leghatározottabban egyetértenek, és kiválasztja közülük a kivitelezésre legrátermettebbeket, majdani munkatársait. Hatvanöt szervezőt oktat ki, akik oly eredményesen győzik meg a lakosságot, hogy lehetővé -válik a szennyvízcsatornázás megvalósítása is. Miközben, nem egészen két év alatt, a megépült negyvennyolc kilometer hosszú vízvezetékből minden család egészséges ivóvízhez jut, Riediger Béla nevű kollégájával kidolgozza a szennyvízcsatornázás kétszakaszos programját, s azt a lakossággal is megismerteti. A lakosság egyetért vele, tízegynéhány napon belül 67 százaléka saját aláírásával kötelezi el magát a hozzájárulásra. 1965. december 11-én törvényesen megalakul Pécel község, s mellesleg az ország első közmű társulata, mely immár saját kivitelező kapacitással is rendelkezik. A kedvező tapasztalatok csakhamar arra biztatják a vezetőséget, hogy a község földgázzal való ellátása is megvalósítható. Az erre vonatkozó tervet, mely szintén Baczoni István és Riediger Béla munkája, a ’lakosság kedvezően fogadja. Egy-egy család a vízmű építéséhez 3000, a szennyvízcsatorna építéséhez 1600, a földgázvezeték építéséhez 2500 forinttal járul hozzá. Ezeket az összegeket tíz év alatt, havi törlesztéssel fizeti a társulatnak. A szennyvízhálózat építési költségeinek 85, a vízmű építési költségeinek 65 százalékát az állam viseli, s az állam a községi utcák gázvezetékének 19 millió forintos költségéhez is — négymillióval — hozzájárul. Jöhet a kék busz Mit végeztek eddig? Jelenleg hol tartanak? Négy utóbb épült utcarész kivételével, minden lakásban ott a vízvezeték. A vízmüvet 1967 óta a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (PVCS) üzemelteti. Sajnos, nem zavartalanul. De erről majd később esik szó. A szennyvízhálózat és a tisztítótelep első szakaszát 1966 szeptemberében kezdték építeni. 1971 végére 16,8 kilométer megépült szennyvíz- csatornára számítanak. Az 1972 elején kezdődő második szakasz terve további 16,2 kilométer csatornát ígér, és a szennyvíztisztítótelep bővítését is előírja. Az első szakaszban épülő vezeték tulajdonképpen a község gerincvezetéke lesz. Jól halad a társulat kivitelező gárdája a 33 kilométerre tervezett ucai földgázhálózat építésével is. Budapestről ez év végén érkezik meg Pécelre a gáz, s azokban az utcákban, amelyekben kiépült a vezeték, a lakók, körülbelül 1200 család, már főzhetnek, fűlhetnek is vele. Állami hitel segítségéve], az együttesen körülbelül yi kilométert kitevő főútvonalak csapadékvizeinek elvezetéséről is a társulat gondoskodik. A csapadékvizek nagyrészt felszín alatti csatornáinak elkészítését követően a főúthálózatot az Aszfaltútépítő Vállalat korszerűsíti: 9 méteresre szélesíti, kiemelt szegéllyel látja el. A Pesti utca átépítése előreláthatólag augusztus közepén befejeződik, következésképp augusztus 20-tól a kék autóbusz ismét a község piacteréig közlekedhet. A péceli belvizek elvezetését, a Rákospatak évenkénti árvizének megszüntetését ugyancsak magára vállalta a társulat, melynek jelenleg 188 fizikai dolgozója van, de az év végére 250 lesz, esztendő múlva pedig 400. Minden munkát lehetőleg saját maga próbál elvégezni. Nyolctagú, nagyon tevékeny intézőbizottsága van, közgyűlései igen élénkek és tartalmasak. Az elnöki tisztet Baczoni István tölti be. A társulati beruházás összege több mint 89 millió forint, mely 1970 végéig 130,5 millióra növekedik. A társulat ma már képes arra, hogy évi 31 milliós egyéb beruházást is kivitelezzen. Elvállalta például a helyi OTP-lakások mélyépítési feladatait, illetve víz- és gázszerelését. Az új gazdasági mechanizmus szellemében dolgozik, a megrendeléses munkákból származó hasznot a közművek építésére és egyéb községfejlesztési célok megvalósítására fordítja, a szennyvízcsatornázás 38 millió forintos beruházásához például körülbelül 15 millió forinttal járul hozzá. Múlt évi nyeresége 5 millió 45 ezer forint volt. hoz azonban, a program jóváhagyásakor, 1967-től kezdődően, évi 2 milliós részletekben, 8 millió forint hozzájárulásra kötelezte magát. Sajnos, az összeg folyósítását, saját kerete terhére, máig sem kezdte meg. E késedelem igen súlyos gondokat ró az építkezőkre, már-már a munka további sikerét veszélyezteti... Türelem, bizalom — Jövő év végéig, sajnos, még tűrniük kell a péceliek- nek — mondja Baczoni István —, hisz az összes főútvonal átépül. A türelmen kívül további bizalmat is kérünk. Arra törekszünk, hogy minél rövi- debb időn belül elnyerjük teljes megelégedésüket. Dabas- ról, Ceglédről, Pomázról, Keszthelyről, Gyuláról és más helységekből jártak már itt érdeklődők, tapasztalatátvevők. Nem akartak hinni a szemüknek és fülüknek. Pedig sokat kell még tennünk, hogy csakugyan elcsodálkozhassanak ... Polgár István Kerítés-ügy Nem arra a törvénysértésre gondolunk, amire esetleg a kedves olvasó a cím lattan, noha ez is eléggé csúnya história. Albertirsan, a pesti úton bérel évek óta épületet a fogyasztási szövetkezet. Ebben üzemelteti 18. számú kisvendéglőjét. E fantáziadús nevű kocsmának a kerítéséről lesz szó. A vénségtől omladozó tégla- kerítés ugyanis a község csúfja. Rontja az utcaképet. A urnáitól alig két méterre szégyenkezik, így aztán keskeny a járda, rossz időben sárral fröcskölődnek a gyalogosok. Sajnos, ez még nem minden. Kanyarban áll, s emiatt a rendőrség is töbször baleset- veszélyesnek minősítette, lebontásra javasolta. Am hiába. Most is áll! A tulajdonosok megmakacsolták magukat. Nem engedik lebontani. A szövetkezet mevenné a tulajdonosoktól az épületet tel késtől. A kerítést lebontana: nem csúfítaná az utcát, megszűnne a balesetveszély, sőt kialakulhatna egy parkírozó hely is. Am hiába. Az ingatlanközvetítő 300 ezer forintra értékelte a bérleményt, míg tulajdonosok kerek félmilliót kérnek érte. Ezért nem jöhet létre az üzlet. És ezért nem bonthatják le a kerítést. Legalábbis az első tragédiáig. Amíg a kerítés halálos balesetet nem okoz. Akkor persze, majd lebontják! De addig? Addig gőgösen áll ez a csúf téglahalom. Sz. I. A tavalyinál kevesebb szamóca fe»e annyi málna A hosszú ideje tartó aszályt erősen megsínylették az epreskertek és málnások is. Különösen érzékeny veszteséget okozott az áldatlan időjárás a bogyósgyümölcs-termeléssel foglalkozó Ipoly-völgyi termelőszövetkezeteknek. A legnagyobb károk azonban a málnásokban érték a tsz-eket. — Mindent megtettünk a kár elhárítására — közli Kovács Vilmos, a szobi járás legkisebb termelőszövetkezete, a tésai Béke Termelőszövetkezet elnöke. — Tervünk szerint 850 mázsa szamócát kellett volna leszednünk — mondja dr. Hőss Géza főkönyvelő. — Termett összesen 634 mázsa. Forinttervünket — 680 ezer forint — viszont mégis teljes egészében teljesítettük. Az export minőségűt nagyüzemi felárral értékesítettük. A többit, amiért a MÉK 4 forint 20 fillért adott volna, 8—13 forintért a pesti piacon. A tagok ezért csak 3 forintot kaptak kilónként, de az értékesítés módja biztosítja részükre idén is a nyereség- részesedést. A feketeribizli forinttervét szintén teljesítettük, málnából viszont a tervezett 950 mázsa helyett jó, ha 200—250 mázsát takarítunk be. — Más tsz-ekben jobb a málnahelyzet — szól közbe az elnök. Különösen ahol eső is esett. KECSKEMÉT Festett csőrű kacsák és libák BÁCS, PEST, SZOLNOK ÉS FEJÉR MEGYÉBŐL Az Országos Baromfiipari Vállalat kecskeméti feldolgozó telepére négy megye — Bács, Pest, Szolnok és Fejér — gazdaságaiból vagonszámra érGarázdálkodó huligánok Beszéltem néhány pécelivel, most a társulati elnöknek mondom el, mit hallottam... Egyszerre soknak találják az anyagi megterhelést, főként a nyugdíjasok, és az útburkolat többszöri felbontása láttán az építők szakértelme felől támadtak kételyeik ... Bizonyos utcák felső zónái kánikula idején nem kapnak vizet... — Jó, akkor beszéljünk a gondokról — szánja el magát Baczoni István. Az úttestet valóban többször fel kell bontani: minden vezetéknek máshol húzódik a nyomvonala. A talajvízszint- süllyesztés műszaki problémájának megoldásával hosszan kísérleteztek, ez is bontással járt... Csakugyan előfordul, hogy a felső részek olykor nem kapnak vizet, mert az alsó területek lakói fütyülnek a május 26-tól elrendelt locso- lási tilalomra. A vízmüvet egyébként 1966 végéig a társulat zavartalanul üzemeltette, akkor azonban, a rendelkezések értelmében, a PVCS- nek kellett átadnia, öt kút, együttesen 1513 köbméter vizet ad 24 óra alatt. Pécelnek tízezer lakosa van, egynek naponta 150 liter víz jutna, ha egyenlő arányban oszlana el. Az orvlocsolók tettenérése külön művészet. De igazán akkor lehetne csak a vízfogyasztást minimálisra csökkenteni, ha a PVCS, minthogy a május 1-ig erre megjelölt határideje ré- gesrég lejárt, soron kívül beszerelné az alsó részek házaiba az előirányzott 500 vízmérőt, és gondoskodna arról, hogy jövőre újabb 800 vízmérő kerüljön Pécelre, amelyből 500-at a társulat vásárol meg és szerel fel. A PVCS-kiren- deltségre legalább még két személy kellene, mert jelenleg a vízmű éjszaka felügyelet nélkül marad, holott, ha zavar támadna az energiaszolgáltatásban, a kutak üzemelése elakadna, az energia újbóli megjelenése után szükség lenne ott valakire, aki ismét megindítja az automatikát. Huligánok garázdálkodása súlyosbítja a vízgondokat, A VI. számú kutat iszappal tömték el, a víztárolók ajtajait, ablakvédő rácsait kifeszítették, ablakait betörték, a biztosítékokat kicsavarták és összezúzták már vagy hat alkalommal, a III. számú kút vaskapuját ellopták, máig sem került elő... A vízmű- és a földgázberuházást a megyei tanács saját pénzügyi keretéből nem segíti, a szennyvízberuházásDiákok a gyárban Az édes málnaillat mindenhova elkísér a Dunakeszi Konzervgyárban, amíg a részleg vezetőjét keresem. Hamarosan társaim akadnak, három fehér inges, vörös nyakkendős kislány, akik szintén Hernádi Zoltánnal szeretnének találkozni. Egyikük, Simon Évi két szál piros rózsát szorongat. — Ide hoztátok a virágot? — Igen — mondja Évi. — Szeretnénk megköszönni Hernádi bácsinak, hogy tíz napig dolgozhattunk, így együtt van a pénz a kirándulásra. Pécsre megyünk, öt napra ... fiúk is besegítenek. Ök szolgálják ki a gépeket és viszik el a készárut; az egyik húzza, a másik tolja a kézikocsit. Megszólítom az egyiket, Jánoska Róbertét. Szerencsém van, már harmadik nyáron dolgozik Dunakeszin: elsős gimnazista kora óta visszajár. — Tavaly ezernyolcszáz forintot kerestem egy hónap alatt — meséli. — Remélem, idén is meglesz ennyi. Szeretném megszerezni az autóvezetői jogosítványt, meg vendégek jönnek Csehszlovákiából, jól jön a pénz... — Honnan jár be? — Üjpestről, biciklivel. — Hatra? — Igen. Fél ötkor kelek, de nem zavar... — Gyere már — szól egyszer csak türelmetlenül a társa, aki nem érti, miért áll le Robi beszélgetni, amikor munka van. Nagy Sándomé munkaügyi előadó intézi a gyerekek felvételét. — Nyolc fővárosi iskolával tartjuk a kapcsolatot évek óta — mondja. — Idén is beküld- tük a szerződés-nyomtatványokat és aki dolgozni akart, kitöltötte. Járnak hozzánk Vácról, Alagról, Fótról és természetesen Dunakesziről, ötszáz szerződést kötöttünk és kétszáznegyvenen már jelentkeztek. — Mennyi időre jönnek? — Két hét, egy hónap, kinek mennyi pénzre van szüksége ... — Es az általános iskolások? — Ök most negyvenen vannak — mondja Mihalik Ti- bomé csoportvezető. — Csak a göngyölegtelepen tudjuk foglalkoztatni őket. hiszen a futószalaghoz nem engedhetünk ilyen kisgyerekeket. Megjelenik az ajtóban három fiú. A hosszúra nyúlt Appel Pétert kérdem: miért jött dolgozni, mire kell a pénz? — Most fejeztem be a nyolcadikat és szeretnék egy kerékpárt, vagy lehet, hogy ruhát veszek, nem tudom még... Egy hónapig maradok ... A szalagok mellett fehér köpenyes, fehér kendős lányok, asszonyok dolgoznak s mindegyikük szinte beidegzett mozdulatokkal. Nem tudom megkülönböztetni, ki a régi dolgozó és ki a diák. — Nincs is különbség a gyerekek és a felnőttek között, úgy dolgoznak — ért egyet velem Pál Istvánná a készáru-üzemrészben. — Mindenki száz százalékon felül termel. Első nap beosztjuk őket a régiek közé s aztán úgy megy minden, mintha mindig ezt csinálták volna. A konzervipar női szakma, most, a szezonban azonban a A padláson kilenc kislány rakja a konzervdobozokat ládákba. A hőség szinte kibírhatatlan. — Hány fok lehet? — kérdem. — Nem vagyok meteorológus — rázza meg a fejét Németh Marika, egy szép szőke kislány, de legalább negyven fok van. Az a jó, hogy köny- nyű a munka. Valamennyien a gyermek- városból jöttek; reggel és délben teherautó viszi őket. Egy műszakban járnak, így délután marad idejük strandolásra, pihenésre. — Mit fizetnek? — Ötötvenes órabért — kapom meg a szakszerű választ. — Ebből jut majd ruházkodásra — mondja Marika. — Egyheti pénzt pedig a közös kasszába teszünk, mert a mi osztályunk jövőre, érettségi után Jugoszláviába utazik. Az idén a gyermekváros Csehszlovákiába visz, s én még Nógrád verőcére, a KlSZ-veze- tőképző táborba is megyek. Ennyi programra éppen hogy elég lesz a nyári szünet ... Végre sikerül összefutnom Hernádi Zoltánnal, a Budapesti Konzervgyár 2. számú (Dunakeszi) gyárrészlegének vezetőjével. A gyerekekről kérdezem: — Nagyon elégedettek vagyunk velük, nem is tudom, mit csinálnánk nélkülük. Csak többen lennének. Főleg a középiskolások, mert ez a munka felnőtt embert kíván, hiszen napi nyolc órát dolgoznak és általában két műszakban. • Kifelé menet eszembe jut, hogy kisdiák koromban én is dolgoztam minden nyáron; előbb kertészetben, később gyárban. Amit kerestem, nagy segítség volt, mert ebből vásárolta meg anyám húgaim és a magam tanszereit, s ha még futotta, ruhát vagy cipőt. Ezek a gyerekók, akikkel most beszéltem — bár nyilván van kivétel, de a többség ilyen — mind azért dolgoznak, mert vágyaikat, elképzeléseiket szeretnék mindenáron megvalósítani. Nem létszükséglet egy diáknak, hogy jogosítványt szerezzen s az sem, hogy már most külföldre utazzék. Mégis jó, hogy itt tartunk, s még ennél is jobb, hogy vannak szülők, akik nem adnak meg mindent korlátlanul gyerekeiknek, hanem megtanítják őket arra, hogy a pénzért dolgozni kell s így nemcsak a forintnak, hanem a munkának is nagyobb becsülete lesz előttük. Soés Ibolya kezik a szárnyas. A pecsenye- kacsa zömét júliusban fogadják. Megindultak már a kövérliba-járatok is. A hízott liba szokatlanul korai érkezése a tavaly bevezetett máj premizálásnak köszönhető. Egy-egy 40 dekás májért ugyanis 80 forint céljutalom illeti meg az eladót, mivel a máj minősége, nagysága csak a gyárban derül ki, a libatenyésztő körzetek megbízottai is részt vesznek a libák boncolásán, s ügyelnek arra, hogy egy dekával se károsodjanak a termelők. A víziszárnyasok származási helyét úgy jelzik, hogy átvételkor a csőrüket különböző színűre festik. DEBRECEN Ritka érettségi találkozó Ritka érettségi találkozót tartottak a debreceni református kollégiumban. A 63 esztendővel ezelőtt végzett diákok közül nyolcán vettek részt e nem mindennapi ösz- szejövetelen. Az „öregdiákok’4 végigjárták egykori osztálytermeiket és felidézték a régi emlékeket. A találkozón részt vett egykori tanáruk, Kts- györgy János, máramarosszi- geti nyugalmazott líceumi igazgató is, aki az évszázad első éveiben tanított Debrecenben. A városligeti tó néhány éve az ifjú horgászok birodalma, Évente 400—500 fiatal — többségükben diákok — vált terület' jegyet a hangulatos vízpartra, ahol a felnőtteknek tilos a hor- gászat. A horgászszövetség minden évben két mázsa kárászt te1 lepít a tóba a gyermekek örömére. „HORGÄSZPARADICSOM"
