Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-04 / 155. szám
1968. JULIUS 4., CSÜTÖRTÖK res» »IECVEI if&vlap Fiatalok oktatása a mezőgazdáságban ÜLÉSEZETT A MEGYEI TANACS VB Köztudott dolog, hogy az egyre fejlődő mezőgazdaság több és magasabb képzettségű szakembert követel. Ezért is hozták létre néhány évvel ezelőtt a központi mezőgazdasági szakiskolákat. A termelés különböző ágaiban összesen 4300 embert képeztek ki. Az ifjú szakmunkások oktatása három, a felnőtt szakmunkásoké két évig tart, a betanított munkásoké egy év. Ezeket 'az adatokat a megyei tanács vb szerdai ülésén ismertették. Kusza Béla, a mezőgazdasági és élelmezési osztály vezetője elmondta: van már némi javulás a mezőgaz- gazdasági szakmunkásnak jelentkezők tanulmányi átlagában. Az idén 2,6 a felvételi átlag. Sajnos, a mezőgazdaságot még ma sem tekintik teljes értékű szakmának. A bánásmód, az anyagi megbecsülés sem egyforma. Ahol megfelelő munkakörülményeket teremtettek, mint például az abonyi Kossuth Termelőszövetkezetben, ott a fiúk, de még a lányok is szívesen dolgoznak. A képzés tárgyi feltételei is hiányosak, ezért szükséges lenne, hogy mielőbb elkészüljön a péceli és halásztelki központi iskola. A hozzászólók elmondták, hogy a mezőgazdaság rohamos fejlődése következtében már nem lehet ugyan a régi, az öregektől eltanult munkastílussal boldogulni, de differenciálni is kell. A mezőgazdaság nem minden ága követel feltétlenül szakmunkásképzettséget, s annak megfelelő magasabb bérezést. A felszólalások alapján úgy döntött a vb, hogy a határozati javaslatok egy részét át kell dolgozni, s azok megtárgyalására négy hét múlva térnek vissza. Úgy határoztak, hogy közérthető mezőgazdasági ismertetőt kell kiadni, amely elősegíti a fiatalok pályaválasztását. Még gondosabban fel kell mérni a jövőben várható szakemberigényt, s gondoskodni kell az iskolahálózat bővítéséről, esetleg egy kevésbé kihasznált gimnáziumi épület átalakításával. k. m. Államvizsgák Zsámbékon A zsámbéki felsőfokú mezőgazdasági technikumban kedden megkezdődtek az államvizsgák. Ötvennyolc fiatal szakember ad számot felkészültségéről politikai gazdaságtanból. növénytermesztéstanból, állattenyésztés-tanból és üzemtanból. Az államvizsga-bizottság elnökei: dr. Soós Gábor és Kazareczki Kálmán MÉM miniszterhelyettesek. Az új diplomások üzemgazdászokként helyezkednek majd el az ország különböző vidékein a termelőszövetkezetekben. Munka és gyógyulás Lepence völgyében A Visegrád melletti Lepence patak völgyében négy holdon gazdálkodik a szociális gondozóintézet negyven lelkileg' rokkant neveltje. A munkaterápiás gyógymód előírásai szerint gyümölcstermeszté-sel, állattenyésztéssel foglalkoznak. A nehéz sorsú fiatalok patronálója, a pesti Reak- tíva Ktsz, néhány éve kis műhelyt rendezett be számukra, ahol szakemberek felügyelete mellett könnyen ' megtanulható szellemi-fizikai munkát végeznek. A fiúk kis kerámiatesteket formálnak a ktsz gyártmányához, az elektromos forrasztópákákhoz. A műhely felállításával és berendezésével sokoldalúan segítették elő gyógyulásukat, s anyagilag sem jártak rosszul. A Reaktíva Ktsz most végzett kerámiai kutatásai azonban lehetővé teszik, hogy vá- cuumos présgépekkel úgynevezett hypokerámiát állítsanak elő. Ez olcsóbb és jobb minőségű, mint a Lepence völgyében készített alkatrészek. Veszélybe került hát a szépen megkezdett munkával egybekötött gyógyulás. De a pillanatnyi veszély nagyobb hatású intézkedést hozott. A régi kis műhelyt üzemegységgé bővítik és négy-öt szakember irányításával trafókat fognak összeszerelni, így még több gyerek kapcsolódhat a munkába. A Duna-parti tolvaj Lopásért indított bűnvádi eljárást a rendőrség Dömötör Ferenc, 20 éves szigethalmi lakos ellen. A fiatalember nem dolgozott sehol, s bűn- cselekményeiből tartotta fenn magát. Szigethalom és Tököl határában a Duna-parton, több — eddig ismeretlen — személytől táskarádiót, karórát és egyéb tárgyakat lopott el. Dömötört a rendőrség letartóztatta. bonyolultabb munkafolyamat nagyobb szellemi fejlődést és több pénzt hoz majd. A pesti ktsz munkája követendő példa. Segítségadásuk a legnemesebb, a legszentebb: patro- nálásukkal nem pillanatnyi örömöket akarnak szerezni, hanem beteg gyerekeket visz- szaadni a közösségnek, az életnek. — kő — VÁC „Rajt" előtt a hűtőház építése Kijelölték a területét, s hamarosan megkezdik Vácott a Szövetkezetek Pest megyei Értékesítő Központja új hűtőházának építését. A 75 vagon áru tárolására alkalmas hűtőház s a mellette kialakítandó 1600 négyzetméter alapterületű tranzitraktár elsősorban a börzsönyi „málnaország’’ gyümölcsét fogadja, illetve tárolja majd. Az 1970-ben átadásra kerülő új hűtőház építésére 43 millió forintot költenek. Zárás Trisztán és Izoldával Az Operaházban kedden este rendezték az évad utolsó előadását. Ez alkalommal Wagner: „Trisztán és Izolda” című dalművét hallhatta a közönség. A címszerepet Del- ly Rózsi, illetve Joviczky József énekelte. A zenekart Lukács Miklós vezényelte. Albert Flóri a rokonom. A „farraeros" szélhámos és társai Öttagú bűnszövetkezet perének tárgyalását kezdte meg tegnap reggel a Váci Járás- bíróság. A 23 éves Németh Béla, a 25 éves Füredi Tibor és felesége, valamint a 18 éves K. Edit személyében gépkocsik, üzletek és víkendházak fosztogatói kerültek a vádlottak padjára. Németh és Füredi még tavaly, a váci börtönben kötött barátságot, itt határozták el: szabadulásuk után fenntartják a kapcsolatot. A Pilisi Ruházati Ktsz-től ellopott autóval például Solymárig jutottak, ott kiesett a kocsi kereke, egy másik „szerzett” gépkocsival Kismaroson, egy harmadikkal Pilisvörösváron csúsztak árokba. Előfordult, hogy lopott teherautóval indultak rabolni. Útjuk során Szokolya közelében egy ví- kendházat. Kismaroson pedig vegyesboltot rámoltak ki. Budapesti önkiszolgáló üzletekbe is betörtek. Jellegzetes figurája a társaságnak Albert Károly, akit „csak” orgazdaság kapcsolt a többiekhez, különben egyedül dolgozott. A szintén büntetett előéletű Albert a fiatalok külföldi ruhák iránti nagy keresletét használta ki üzelmei- ben. Még a nevével is visszaélt. — Albert Flóri rokona vagyok — mutatkozott be vevőinek, s „rokonára” való hivatkozással sok helyütt vett fel előleget originál külföldi farmeröltönyökre és nyloningekre. Mikor kliensei sürgették már az árut, volt, akit Albert táviratban nyugtatott meg: „Jön, már szállítják a farmert”. A perben jövő héten hirdet ítéletet a járásbíróság. Szít mai naß jó termés 1968. július 4. Ulrik napja. A nap kél: 3.52, nyugszik: 19.44 órakor. A hold kél: 13.14, nyugszik: 23.47 órakor. A letkési Bástya Tsz hatvanholdas ősziárpa-tábláján be— Rozstábla gyulladt ki szerdán, a kora délutáni órákban Nagykátán, a Kossuth Tsz területén. 1800 négyszögölnyi rozs vált a lángok martalékává. Az anyagi kár 2500 forint. A tü— Mozdonyszikrától kigyulladt tegnap délben Vácott a Máriaudvari Tangazdaság búzatáblája. Húsz hold gabona pusztult el. Az anyagi kár 75 ezer forint. — Rendezik e hónapban a gödöllői kastélykertet, a feltöltött lápos részt elegyengetik s ezt követően kivilágítják a kerten átvezető utat. Szöveg nélkül (Kertész László rajza) Személygépkocsit tönkretevő vizvezetékcső-törés Szerda hajnalban Budapesten, az V. kerület Stollár Béla utca 16. számú ház előtt eltört a Vízművek 500 milliméter átmérőjű nyomóvezetéke. A csőből nagy nyomással kitörő víz valósággal „megemelte” az úttestet, s hamarosan mintegy 20 méter átmérőjű krátert mosott ki. A csőtörés helyén parkírozott a CO 57-35 rendszámú személygépkocsi. Az emeletmagas vízoszlop feldobott több útburkoló kockakövet is, és azok visszahuUóban betörték a kocsi ablakait, bezúzták a karosszériát, majd később a kocsi a kráterbe csúszott, és szinte teljesen tönkrement. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.16: Tánczene. 9.00: Győztes ifjú zenebarátok. 9.20: Iieródiás. Részletek Massenet operájából. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Népdalcsokor. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.05: Barokk muzsika. 13.49: Törvénykönyv. 14.04: A tábori kukta. Daljáték gyermekeknek. 15.15: Zengjen dalunk. 15.45: Ernst Fischer: Vakáció. 16.05: Hétköznapok poétája. 16.20: Verbunkosok, nóták. 17.15: David Ojszt- rah hegedül. 17.44: Mikrofórum. 18.09: Operabarátoknak. 18.49: Táncdalok. 19.30: Dr. Palló Imre népdalokat énekel. 19.50: Pest-budai muzsikusok. 21.05: Bemutatjuk új felvételünket. 21.17: Élni tudni kell! 21.42: Sanzonok. 22.20: A dzsessz világa. 23.10: Zenekari muPETÖFI RÁDIÓ 10.00: Offenbach: A 66-os szám. Daljáték. 10.58: Első szerepek ... Riport. 11.13: A III. Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztivál hangversenyeiből. III. 11.58: Arcok munka közben. 12.08: Mindenki kedvére. 14.08: Mai témák — mai dalok. 14.18: Szimfonikus táncok. 14.30: Hilde Güden énekel. 14.40: Chopin: Barcarola. 14.50: A pesti víz... Riport. 15.00: Csak fiataloknak. 15.45: Benjámin László versei. 15.50: Fúvószene. 16.05: Népszerű operakórusok. 16.18: Válás. Elbeszélés. 16.50: Vasutas ifjúsági találkozó. 17.00: A Halié zenekar műsorából. 17.13: Mi van a cégtábla mögött? 17.23: Délutáni frissítő. 18.10: Színes népi muzsika. 18.46: Együtt a forradalomban .. . 18.56: Serge Koussewitzky vezényel. 20.30: Közvetítés a békéscsabai Jókai Színházból. Barátom a Miniszter. Szatíra 2 részben. 22.39: öt dal. URH 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Földes Andor zongorázik. 19.30: A Holland Händel Társaság hangversenye. 20.42: Zebra-nyomon Európában. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 18.15: Az emberi test VII. A kiválasztás. 18.30: Telesport. 18.55: Mai vendégeink : A Szolnok megyei napok záróműsoraként stúdiónk vendégei: Csáki István az MSZMP Szolnok megyei vb-elnöke, Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnöke, Gál Gyula, a Hazafias Népfront elnöke. 19.25: Esti mese. 19.35: Parabola. 20.00: Tv-liíradó. 20.20: Nótaszó. 20.40: Cook kapitány nyomában. Magyarul beszélő olasz filmsorozat I. rész. 21.30: Zenei Figyelő. A tv zenei újságja. 22.15: Tv-liíradó ~ 2. kiadás. fejezte az aratást, mégpedig nem várt szép eredménnyel. A holdankénti átlag 18,2 mázsa. Ma indulnak a kombájnok a Bástya búzatábláira. Az ösz- szesen 24 hold búzából az előzetes becslés alapján hasonló eredményt várnak. Kisebb fclhoátvonulások. valószínűleg eső nélkül. Időnként élénk, néhány helyen átmenetileg megerősödő északi, északkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. KI TUD RÓLA? Szoboszlay Pál, 20 éves könyvtáros ez év június 22-én reggel távozott zuglói, Kövér Lajos utca 61. szám alatti lakásáról. Világosszürke öltönyt, világoszöld apacsnyakú inget, barna félcipőt viselt. Karján barna szíjas órát viselt. Igazolványait egy kopott fekete színű levéltárcában hordta. Személyleírása: 176 centiméter magas, mo- lett testalkatú, haja barna, rövid, oldalra fésült, szeme barna, arca lefelé keskenyedő. A Budapesti Rendőrfőkapitányság bűnüldözési osztálya kéri, hogy aki az eltűnt fiatalember tartózkodási helyét ismeri, vagy róla felvilágosítást tud adni, értesítse telefonon az 123—456/1142 állomást. — Nyugállományba vonulása alkalmából a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatát adományozta Bra- becz Józsefnek, az Egyesült Izzó váci képcsőalkatrészgyára igazgatójának. — A gyömrői úttörőház külön nyári tábort épített a Balaton menti Káptalanfü- reden. Hat turnusban váltják itt egymást a gyömrői és a tápiósápi gyerekek. — A 20. AKÖV (MAVAUT) közli, hogy a Törökbálint—Érd-parkváros. a Budapest—Diósd—Érd- parkváros, a Budapest—Érd- parkváros—Érd. a Budapest—Nagytétény—Érd, a Budapest—Érd—Sóskút— Pusztazámor, az Érd—Tárnok és a százhalombattai helyi járatokon menetrendmódosításokat léptetett életbe. — A ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben az idén 37 túrkevei munkás is dolgozik. Kora tavasszal szerződtek nyolc és fél hónapra. A tsz megfelelő munkásszállást, étkezést biztosított számukra, sőt, fél hold háztáji földet is kaptak. Maradt a régi Az újságok már sokszor írtak róla. Rendszeresen szerepel az olvasók leveleiben. Foglalkozott vele a tv és a rádió is. Egyszóval híres. Vagy hírhedt? Hát igen, valljuk be az utóbbi jelző sokkal jobb*» illik rá. A Margit-híd budai hídfőjénél levő „Nylon” talponállóról van szó. Örömmel jelenthetjük: átfestették. A porszürke, sör és borszagú épület színt cserélt: a szemnek is tetszetős okkersárga festéket kapott. Csak a szag régi, s a mindennapos torzsalkodás, verekedés. Sokszor látott vendég a rendőrség URH-kocsija — tömegesen visznek innen gyomormosásra, részegnél részegebb embereket. Szóval a külső nem takarja a belsőt, ugyanaz folytatódik itt, mint ami volt. Színt cserélt a „Nylon”, kérdezzük: jelleget mikor fog? — A gépjárművezetők munkafeltételeiről és bérezéséről adott ki együttes utasítást a munkaügyi, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszter. — A termelőszövetkezeti alkalmazottak munkabérét szabályozó rendelet gyakorlati alkalmazásáról megjelent a MÉM és a Mü. M. együttes közleménye. Vonat elé rohant Kedden késő délután halálos vasúti baleset történt a vácalsói állomáson. Erdei József 39 éves nagybörzsönyi MÁV Építőipari előmunkós, miközben a Szob felé induló vonathoz sietett, nem vette észre a közeledő veresegyházi személyvonatot, amely halálra gázolta. Ne helyezzük el magasban a tv-készüléket A televízió előtt a földre ülni — veszélyes! A legutóbbi időkig nem sokan tudták, hogy a tv-készü- lék magasfeszültségű alkatrészei röntgensugaraikat bocsátanak ki, amelyek veszélyeztethetik a készülékhez túlságosan közel ülő néző egészségét. Minden elektronikus lámpa, amely több ezer volt feszültséggel működik, nagy mennyiségű röntgen- sugarakat bocsát ki. Mivel a sugárzás lefelé irányul, az egészségügyi szakemberek úgy vélik, hogy a nézők legnagyobb részét nem fenyegeti veszély. Am aggódnak a gyermekekért, akik a lábakon álló vagy asztalkára helyezett készülék közelében a padlóra telepednek. A tv-készülék alján levő nyílásokon áthatoló röntgensugarak már egy óra alatt Is nagymértékben károsíthatják a szemet. S mivel a röntgensugarak hatása akkumulálódik, a több órás tv-nézés még a magasra helyezett tv-készüléktől nagy távolságra is veszélyes lehet. & OSTABONTÁS Döntsenek végre Június 20-án Tóth B. Kálmán a „Postabontásban” kifogásolta a szigetszentmdklósd gázcseretelep nyitvatartási idejét. A községi tanács elnöke ígéretet tett a panasz orvoslására. Azóta több levél is érkezett szerkesztőségünkbe e panasszal kapcsolatban. ★ Józsa Gáborné, községi vb- titkár ezt írja: A napi 6 órás nyitvatartás kevésnek bizonyul, a 2400 fogyasztó kiszolgálására — fi- gyelembevéve a kétműszakos munkaidőket — bármilyen idővariációval is kísérleteztünk eddig. Az egyre ismétlődő panaszok azt igazolják, hogy 8 órára kell felemelni a nyitvatartási időt, vagy a 6-ot kétszer három órára (délelőttre és délutánra) kell beosztani. A legrövidebb időn belül összehívjuk végleges döntésre az illetékeseket, hogy a majdnem lehetetlenre vállalkozzunk; a 2400 ember megelégedésére próbálunk dönteni. ★ Gere Gyula gázkihordó: A gázcseretelepet eddig én vezettem, most a lányom. A gázt is mi szállítjuk házhoz, de ezért kereseti adót fizetünk. (Az összeg 30 százalékát.) Nem hinném, hogy olyan időpontot sikerülne megállapítani, ami mind a 2400 fogyasztónak megfelel. A lerakat az én portámon van, nem kívánom senkinek azt a szekatúrát, aminek egész nap részese vagyok a türelmetlenkedők zaklatása miatt. Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, áruforgalmi osztályvezető: Én is Szigetszentmiklóson lakom, ismerem tehát a helyi viszonyokat. Két éven belül felépítjük ott az új lerakatot, de addig is a legmegfelelőbb nyitvatartási idő a 12 órától 17.30-ig terjedő időszak lenne, véleményem szerint. Így mindkét műszakot kiszolgálhatnánk zavartalanul. Ennél jobb csak a 8 órás munkaidőre való átállás, de azt a cseretelepvezető nem vállalja. A szerkesztőség: Olyan telepvezetőt kell keresni, aki hajlandó a fogyasztók igényeibe- igazodni, végtére is belőlük él. Más, megfelelő telepet is lehet találni! 1