Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-25 / 173. szám

1968. JULIUS 25., CSÜTÖRTÖK ran *ECVKI kJCíHvd Épül a Hotel Duma A terveknek megfelelően gyors ütemben épül Budapest legkorszerűbb szállodája, a Hotel Duna Interkontinental. Jelenleg a legfelső lakószinteken dolgoznak az építők, egy héten belül tető alá kerül a szálloda. (MTI Foto) Ganz-MÁVAG GURULÓ AKADÉMIA A Ganz-MÁVAG ~ba körül­belül hatezren járnak be na­ponta dolgozni a főváros kör­nyékéről, Pest megyéből. Azok részére, akik vonatuk indulása miatt nam vehetnek részt a gyáfban szervezett politikai oktatáson, műszak után külön előadás-sorozatot tartanak, majd autóbusszal hazaszállít­ják őket. A „guruló akadé­mia” hallgatóival együtt uta­zik az előadó is. aki útközben konzultációt tart, s megvála­szolja a felmerülő kérdéseket. Miss Pannónia - 1008 Július 27-én kezdődnek az elődöntők, majd szeptember 7-én Siófokon a Motel étte­remben megrendezésre kerülő szépségversenyen választják meg „Miss Pannónia 1968”-at. A szavazásban — mind az elődöntőkön, mind pedig a döntőn — a közönség is részt vesz. A szépségverseny nyerte­se két személy részére érvé­nyes, két hétre szóló szálloda­utalványt kap a Hotel Európá­ba. Mégi hagyományok — if/ lehetőségek Juli néni magánárutiáza Alberíirsán Pénz a téglarakás alatt — Akasszanak fel. .. Üsse­nek. agyon! Akkor sem tudok többet mondani! — hajtogatta rendületlenül kihallgatásakor Micsinyei Istvánná. Csakhogy nem mondott, nem vallott be semmit az 54 éves albertirsai kofa, akit egy éven át tartó csempészüzelmei miatt tartóz­tatott le a rendőrség. Április 24-én piros színű Fiat állt meg Micsinyeiné há­za előtt. Az utasok — a házi­gazda örömmel várt vendégei — Gyurity Miodrag, Krekuska Erzsébet 'és Gulyás Margit, terebélyes csomagokkal léptek be az ajtón. Nem sokkal ez­után újabb — sokkal kevésbé várt — vendégek érkeztek a házhoz, akik így mutatkoztak be: Rendőrség! A csempésztársaság tetten­érésével, — adásvétel folyt éppen — s házkutatással kezdték meg a nyomozók Micsinyeiné, vagyis Juli néni szerteágazó üzleti hálózatának felgöngyölítését. „ Vendégek“ Jugoszláviából Az idős csempésznő bő áruel­látásáról jugoszláviai seftelők gondoskodtak, akik gyakori albertirsai látogatásaik során női ruhaneműt, nyioningeket és kendőket, szivacskosztü­möket, orkánokat, harisnyá­kat, pulóvereket, fonalat, li­kőrt, cigarettát, rágógumit és még sok egyéb „menő” cikket hoztak magukkal. Volt olyan „anyagbeszerző”, aki nyolc­szor jött át a határon, s ösz- szesen 40 ezer forint értékű holmit pakolt ki Juli néni asztalára. Az Iván és Manci néven ismert szabadkai csem­pészek pedig Ausztriából szál­lítottak. Az eladást főképp egyedül, de néha a jugoszlá- vokkal együtt végezte a kofa, s a bevételen később osztoz­kodtak. De nemcsak lakásán fogad­ta Micsinyeiné az utánpótlást, lejárt Szegedre, meg a román határ mellé, kijárt a Keleti­pályaudvarra, ahol külföldi alkalmi ismerőseitől is be­szerzett árukat. A „kisokos“ A szépen virágzó üzlet rej­telmeibe bepillantást enged a házkutatásnál lelt, igen pontosan vezetett „kisokos” füzet, amely az ügyforgalmi adatokat, megrendelőlevele­ket, s még egy vevő minőségi reklamációját is, tartalmazza. „Adtam Erzsinek, Verának, Évának ...” sorakoznak egy­más után a nevek, s mellettük a kisebb-nagyobb összegek. És előtűnik egy elszámolás — 66 ezer forintról. Hogyan volt lehetséges ilyen mennyiségű vámköteles áru eladása? Leleményes eladón, s gya­nútlan, vagy éppen koránt­sem tudatlan vevőkön múlott az egész. Micsinyeiné fő terü­lete Albertirsán kívül Tápió- szentmárton, Dúnszen.tmiklős, Pilisvörösvár és Cegléd volt. Amikor néha nem jelent meg a piacokon, már reklamálták a vásárlók: — Hol van az a szivacsos asszony ? Tápiószentmárton piacain például úgy pakolta ki a szi­vacskosztümöket, mintha — mondjuk — zöldséget árul­na. S ez a fölényes biztonság sok vevőt megtévesztett, mondván: ha ezt így meri, bi­zonyára szabad is. És bátran vásárolták a csempészárut. Dánszentmiklósra Koleszár Lászlóné csalta el Micsinyei- nét, aki a tehetős gazdaság környékén valóban jó vevő­körre talált. A ceglédi piacon A legkitűnőbb üzleteket azonban a ceglédi piacon kö­tötte. Különösen a túrós- és sajtoskofák seregiették körül a csábító mozgó boltot. Csak­hogy sok vevő, ha arra nem is. volt kíváncsi, honnan szár­mazik az áru, az már annál jobban érdekelte őket, jól áll-e rajtuk a ruha, megfelelő-e a méret. Az óvatosság elvégre sosem árt... Nos, az élelmes Juli néni eat a gondot is megoldotta. Ki­nevezte próbafülkének a ceg­lédi piac illemhelyét. Igen­csak megnőtt ott a forgalom. A dologba, persze, beavatták a WC-5 nénit. Bál Jánosáét is, aki nem, egészen önzetlenül, hitelbe kapott nyloningekért, szivacskosztümért és puló- vérért vállalta a helyiség, ren- | deltetésétől eltérő igénybevé­telét ... Ki. mil veil, mennyiéri ? így ment ez mindaddig, míg a Ceglédi' Járási Rendőrkapi­tányság és a Pest megyei Rendőr-főkapitányság társa­dalmi tulaj dón védelmi osztá­lyának munkatársai le nem csaptak a csempésztársaságra. S ezen már Micsinyeiné lá­nyának, Fábián Mikló-snénak akciója sem segített, amikor anyja letartóztatása után „le­adta a drótot” a lebukásról, s több vevőt igyekezett ráven­ni: ne vallják be, hogy vásá- i róttak tőlük. A szembesítések­kor azonban, a megyei főka­pitányság vizsgálati osztályán, sorra kiderült: ki, mit vett és mennyiért. S akik részt vet­tek a csen emelésben, nem ke­rülik el a felelősségrevonást. Micsinyeinének egyébként nem ez az első rendőrségi ügye, közéllátás érdekét ve­szélyeztető, devizagazdálko­dást sértő . bűntett, árdrágítás és üzérkedés miatt nemegy­szer állt bíróság előtt. Hiába tagadott eleinte, a rendőrség már eddig is 160 ezer forint értékű vámköteles áru eladását bizonyította rá. Még azt a több ezer forintot is megtalálták, amit egy tég­larakás alá rejtettek el, s ko­rommal jelölték meg rajta, hol van a pénz. Egyszóval, Juli néninek nem sikerült a kormolás ... Szitnyai Jenő A rekonstrukcióról igazság szerint már tíz esztendeje be­széltek. Pontosabban szólva, rebesgették, hogy a szentend­rei „cementeseknél” — mert így, rosszul jelölve, emleget­ték a betonárugyárat a város­ban — lesz valami, már csak azért is, mert hiszen a mosta­ni gyár... A mostani gyár — amelyet napjainkban már bontanak — valóban nagyon öregecske volt, s bár sok min­den változott rajta, benne, a század eleji kezdéshez mérten, alapvetően nem tudott meg­birkózni azzal az ellentmon­dással, hogy adottságai több évtizeddel elmaradtak a kö­vetelmények, kívánalmak mö­gött. A maga erejétől nem telt sokra, s a nagyvállalatok kialakításakor — amikor az ÉM Betonelemgyártó Vállalat Szentendrei Betonárugyára lett — sem tudott elrugasz­kodni marasztaló adottságai­tól. A rebesgetett rekonstruk­ció végül is ebben az eszten­dőben jutott el a véglegessé­gig: 360 millió forintos költ­séggel — lényegében új gyár épül — korszerűsítik, bővítik a ma már Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentendrei Gyá­ra néven szereplő termelőegy­séget. Jó és rossz örökség Volt itt olyan munka, nem is kevés, amit más szóval, mint embertelen, aligha illethetünk. Volt itt sár. voltak kezdetle­ges szociális létesítmények, összebütykölt gépek, hogy leg­alább ennyi könnyítsen a kéz­zel végzett munkán, s volt — mindezek ellenére törzsgárda, erőteljesen fejlődő brigádmoz­galom — és olyan, nevet, rang­got kivívott közösség, mint a Munkásőrbrigád —, okos, ösz­tönző bérezés, tisztes körül­ményeket nyújtó munkásszál­lás. Az adott kereteken belül, tehát életképes közösségnek bizonyult a szentendrei üzem gárdája, s a vezetés is igyeke­zett — eredménnyel — min­den megadhatót megadni az embereknek. A rossz örökséget most, a rekonstrukció okozta fölforduláskor, kényszerűen cipelt poggyász módjára, félre kell lökni; annál inkább őriz­ni kell a jó hagyományokat, a nemes örökséget, azt az erköl­csi tőkét, amit munkasikerek, terven felüli rohammunkák kovácsoltak. A legmodernebb technika sem pótolhatja ugyanis a gyá­rat megszeretett, azt magáénak érző ember munkáját. A gép — gép. Bármennyire „okos” gép is, mert a szovjet gépek, me­lyek svéd licenc alapján ké­szülnek. ilyenek lesznek, még sem mindegy, milyen ember kezeli ezeket a berendezése­ket. A gyárak gyors fejlődése­kor éppen az okozza a legna­gyobb gondot: „fölhigul” a meglevő gárda, s lényegében minden, közösségformáló mun­kát kezdhetnek elölről. A gyár — gyár lesz A 360 millió forintba kerülő beruházás következményeként gyár lesz az eddig csak gyár­nak nevezett, de lényegében manufakturális eszközökkel, adottságokkal tevékenykedő üzemből. Érdemes röviden sor­ra venni, mi valósul meg a tekintélyes összegből. Évente negyven kilométer vasbeton nyomócsövet, háromszáz kilo­méter vízzáró csatornacsövet készítő üzem; több mint hét­százezer négyzetméter mozaik­lapot gyártó üzem; a vegyes vasbeton termékeket előállító termelőrészleg kapacitásának tízezer köbméterrel való növe­lése. És természetesen; új szo­ciális létesítmények, megfele­lő utak. az anyagmozgatás korszerűsítése stb., stb. Bebi­zonyosodik tehát, hogy a lát­szatra durva munkát jelentő beton nagyon is finom eszkö~ zökkel formálható igazán; a munkába állítandó automata gépsorok gyakorlatilag csak emberi felügyeletet kívánnak, élőmunkát alig valamit. A rekonstrukciónak — gaz­dasági értelemben is — van néhány tanulságos vonása. Először is; a 360 millió forint­nak felét adja az állam, a má­sik felét — tehát 180 millió forintot! — a Beton- és Vas­betonipari Műveknek tíz év alatt kell visszafizetnie hosz- szú lejáratú állami kölcsön­ként. Ez a fele-fele részesedés arra ösztönöz, hogy a beruházó minden forint helyét alaposan meggondolja; takarékoskodjon ott, ahol lehet, s maximális hatékonyságra törekedjék. Ugyanakkor: a feszített vas­betonból készült nyomócsövek gyártásával évente megközelí­tően 15 ezer tonna vas im­portját takaríthatja meg a nép­gazdaság! A harmadik s nem mellékes jellemző: ez a re­konstrukció a szociális épüle­tek felhúzásával kezdődik, szemben a hosszú éveken át megszokottal, amikor csak leg­utolsóként kerültek sorra egy­. egy beruházáson ezek a léte­sítmények. A negyedik fontos I jellemző: előregyártott, tipi- ! zált ipari csarnokszerkezet ke- i rül fölállításra — tízezer nógy- j zetméter alapterülettel —, te­hát modern építési mód bizto- i sít ja a korszerű termelési kö­rülményeket. Figyelem a mellékesre A rekonstrukciós terv ala­posságát igazolja az is, hogy nem sikkadtak el a sok helyen még ma is mellékesnek tartott kérdések, nevezetesen a rako­dás, anyag-előkészítés és gyá­ron belüli anyagmozgatás gé­pesítése. A szentendrei üzem egyik leggyengébb pontja volt ez eddig, s bár a korábbi évek­hez mérten jelentős volt a változás — autódaru, targon­cák stb. —, alapjaiban csak most sikerül biztosítani a nagy tömegű anyag és áru mozgatását. Gépesítik a Dunán érkező anyagok kirakodását éppúgy, mint a készáru moz­gatását. az anyag-előkészítés korszerűsítését pedig automa­tizált betonkészítő berendezés munkába állítása jelenti majd A rekonstrukció biztosította előnyök sokfélék. A munka termelékenysége a jelenlegi háromszorosa lesz, a ma még hiánycikknek számító mozaik- lap termelése jelentős mérték­ben emelkedik, a vasbeton víz­vezetéki nyomócsövek ára jó­val kisebb az öntöttvasból vagy acélból készülteknél, s így tovább. Űj és valóban biz­tató lehetőségeket teremt te­hát a 360 milliós rekonsrukció a szentendrei gyár munkásai, műszaki dolgozói, valameny- nyi alkalmazottja számára. Ezek az új lehetőségek a ré­gi hagyományok nemesebb, értékesebb részével ötvöződve szilárd alapot nyújtanak ah­hoz, hogy 1970 végén sikerrel kezdődjék meg a próbaüzem, s 1971-től a termelés. Az utas, aki most elhalad az esztergomi országúton a gyár előtt, öreg, rozzant, sárga épü­leteket lát, s nem indokolat­lan malíciával olvassa a föl­iratot: Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentendrei Gyá­ra. A valóság szöges ellentéte volt a feliratnak; a megkez­dett munka ezt az ellentmon­dást szünteti meg, s bár 360 millió forint árán, de korsze­rű gyártelepet alakít ki a régi, toldozgatott, sok sikert fölmu­tató, de megújhodásra alapo­san megérett üzemecske he­lyén. Mészáros Ottó KÖD Tjajnal öt óra, a nap hetedmagával süt. Ezt a töszomszé- xl dóm mondja, aki szinten a balkon korlátján könyököl. En ködöt látok, halványan átderengö fényt. Hazudik a pali! — Biztos, hogy süt a nap? — kérdem udvariasan. — Igen, ma nagyon szép időnk lesz — hallom a választ. Visszamegyek a lakásba, nézem a szemem a fürdőszoba tükrében. Szemhéjam diónyira dagadt és ringlószilva színe van. „Metil, egészen biztosan metilt ittam tegnap. Kovácsék sohasem, szerettek engem, gondolták, eljött a kellő lélektani pülanatf” Azonnal föllármázok mindenkit: — Kicsiny családom: a fedélzetre! Apátok, nagyapátok meg fog vakulni, de az is lehet, pillanatokon belül meghal! — Menj azonnal az orvoshoz! — mondja feleségem, aki mióta él, örül, hogy ellentmondhat nekem. S zótlanul a szekrénybe nyúlok, előveszem a családi albu­munkat, megnézem szeretett anyám csodálatosan szép arcképét, még egyszer. Látom-e még, látom-e még valaha? Aztán előveszem Adyt: „... beszökött az ősz...” — milyen szép. De szeretem ezt a verset. stenem! Megvakulok! Lehetséges? Milyen izmos a ka­rom. A hajam hollófekete. És a szívem mint a vaj, min­denkinek mindent megbocsát. Es ha kell, mint az acél, min­denért büntet. — Gyere ide, kisfiam — halkan rebegem, mert nem aka­rok pánikot kelteni. Belenézek aranyos kisfiam szemébe, saját szememmel néz vissza rám. Az egykori szép, bársonyos fekete szemem­mel. Megvakulok, elvesztem mind a két szemem világát. El­vesztem az életet, a világot. Megsimogatom a fiút, érzem, menne már játszani, unja a túláradó szeretetet. Nem tisztel a gyerek, nem tudja, hogy néhány perc és nem látom. Nem látom a világot, nem látok semmit, nem látom őt sem. Nyugalom! damegyek az akváriumhoz: milyen szép zöld ebben a kicsiny tengerben minden. Hogyan ficánkolnak a halak. Aranyos kicsiny, pici aranyhalak. Apropó: arany! Aranyhal, arany haj. — 22—22—22!... 1 oc — Azonnal! A taxival a Szigetre megyek és futólépésben mindent megnézek. A Casinóban megiszom egy pohár sört és meg­nézem, gyönyörködöm a szép kemény fehér habjában. A „kö­döt” már megszoktam. Már majdnem mindent látok, leg­alábbis halványan. Jön, vonaglik, kúszik egy nő. Ügy érzem, felém. Tudom, hogy ez csalás, de megnézem, mert tudom: soha többé semmilyen csúnya és szép nőt ezen a világon én már látni nem fogok. Vigasztalom magam: a halálraítéltnek is van utolsó kívánsága. „Milyen szép mozgású nő!” A kórházban valaki azt mondja: — Tessék helyet foglalni. Leülök. Jön egy fiatal nagyon, szép nő fehér köpenyben. Néhány gombot alul a köpenyén elfelejtett begombolni. „Mi­lyen barna a combja.” „Emberek, segítsetek. Ne hagyjatok megvakulni. Szeret­nék még élni...” Nézem: a nő nyakán hanyagul, sálként a sztetoszkóp. Harmadéves orvostanhallgató. Főorvosnak szeretne látszani. Szóval üljek le? „Kérem, ez a szem az én szemem... Erre a nők azt mondták... Es az utóbbi időben ezzel a szemmel mindent láttam... Es most.. En nem tudom, hogy mi történt.” Gon­dolataim afféle janicsárok, ellenem jöttek, ettől még szomo­rúbb lettem. őzben egy idősebb fehér köpenyes hölgy a terembe egy hatalmas stósz lepedőt hozott, amelyből néhányat leej­tett. Felugrottam, felemeltem. Sajnáltam, hogy mindezt az orvos nem látja. Kinéztem az ablakon, az utolsó kép, az utca forgataga, gyönyörű! Es én megvakulok, pedig az élet, az emberek, a nők olyan szépek. Semmi baj, a hallásom nagyon jó, nemcsak a zörejeket hallom, a hangokat is. A normál A hangot különbül elfütyü­löm, mi nt a... — Maga az? — kérdi az orvos és blazírt arcot vág, hogy ne is sejtsem, mi fog most történni. — Ne féljen. — En... — Sápadt egy kissé, valószínű pszichés alapon — mondja. Azonnal megérzem: az orvos udvarias, sőt tapintatos. Azt akarta mondani: „maga most fél, maga gyáva!” ölfekszem a műtőágyra, tüszúrás, az orvos mesél: — Nekem is volt egy jégárpám, amikor huzatot kaptam... Nyitva felejtettem kocsim mindkét ablakát. Hideg volt és zuhogott az eső. Vigyázni köll. Kínos ez az árva . Várni kell! 1 (suba) *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents