Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-24 / 172. szám

4 ‘^MírtaV 1968. JÜLIUS 24., SZERDA Ünnep Nagykörösön. (MTI) Szétszedhető híd Alacsony építésű, nagy te­herbírású, szétszedhető, hosz- szúságában és szélességében egyaránt változtatható, kü­lönleges hidat készített a Győ­ri Magyar Vagon- és Gépgyár a Budapesti Földalatti Vasút­építő Vállalat megrendelésére. A híd három komplett egy­ségből tevődik össze. Egy-egy része 16 méter hosszú és hat méter széles. A közúti forga­lomban részt vevő legnehe­zebb járművek is áthaladhat­nak rajta. Az 54 tonnás kü­lönleges acélhíd a fővárosi aluljárók építésénél biztosítja majd a zavartalan közúti és villamosforgalmat. / KGST irodabútor A Moszkvában épülő KGST-palota bútorainak egy részét a gyulai Fa- és Fém- bútoripari Ktsz készítette. A 8 millió forint értékű iroda­bútor első részletét kedden indították útnak Moszkvába. A hattyúk tava A szegedi Dóm tér második premierje Csajkovszkij lenyűgözően szép muzsikája töltötte, be va­sárnap este a szegedi Dóm teret, ahol A hattyúk tava megkapóan szép meséjét a vi­lághírű rigai balettegyüttes ihletett művészete varázsolta a zsúfolt nézőtér közönsége elé. A borús ég alatt barátság­talanul hűvös volt a levegő, a szünetekben semmi keletje nem volt a parfénak és a hű­sítő italoknak, a legtöbb ven­dég jól nekiöltözve, meleg ta­karókba burkolózva foglalta el helyét a nézőtéren és sűrűn kortyolgatott a termoszban magával vitt forró teából, de az elbűvölő nyitány első ak­kordjai után már önfeledten adta át magát a felejthetetlen élményt nyújtó művészi pro­dukció gyönyörűségének. Most is beigazolódott, hogy a szegedi Dóm tér monumen­tális játékszínén, a szabad ég alatt, az áhítatot keltő kör­nyezetben jelentősen felfoko­zódik az igazi művészet hatá­sa, és hatalmába keríti azt is, akinek a színpadművészettel életében talán most, ezen a legfeljebb érdekesnek ígér­kező kiránduláson volt a leg* első találkozása. Messzi vidé­kekről érkezett fejkendős pa­Ágyúval - vaddisznók ellen A hűvösebb éghajlatú Ba­konyban, ahol későbben érett be és helyenként még keresz­tekben áll a gabona, az őrizet­lenül hagyott termésben nagy károkat okoznak a vaddisznók. A falánk állatokat különböző riasztó módszerekkel próbál­ják távoltartani. Ez évben már a rendkívül hatásos új riasztó eszközt, a karbidágyút is igénybe vették. Húsz kisebb értékű dénár kivételével megkerültek a mis­kolci Herman Ottó Múzeum Az elmés szerkezet már az el­ső napokban igen hatásosnak bizonyult. A viszonylag kis­méretű „ágyú” önműködően adja le lövéseit. A zirci járás erdei településeinek közelé­ben, ahol naponta többször „rohamoznak” a vaddisznó­csordák, négy karbidágyút ál­lítottak fel negyedóránkénti sorozatlövésre. rényekben is hevertek arany- és ezüstpénzek. rasztasszonyok, az ünneplő fe­ketébe öltözött magyar és ju­goszláv parasztok is, akik a tribün igen jelentékeny részét töltötték meg ezen az estén, ünnepi áhítattal figyelték a táncnyelvű mese bonyolódását a színes reflektorok sugárké­véi között, és mozdulatlanul a helyükön maradtak, amíg csak az utolsó akkordok is bele nem simultak a városra borult éjszaka csöndjébe. A rigai balett művészei meghódították még azokat is, akik Budapest, Moszkva és Le- ningrád színházaiban már többször láthatták a múltban A hattyúk, tavát. Lehet, hogy ennek a szegedi Dóm tér kü­lönleges adottságaiban rejlik a magyarázata, de kétségtelen, hogy Velta Vilcina, Inara Abe­le, Harald Ritenberg, Vladimir Gelvan, Vladimir Cukanov, Gleb Larionov, Alexandr Lem­berg, de a többi szólótáncosok és a csodálatosan begyakorolt balettkar is méltó versenytársa a világ bármelyik balettegyüt­tesének. Csajkovszkij muzsikájának minden szépségét érvényre juttatta J. Kunhen karmester vezényletével a rendkívül kul­turált és fegyelmezett zenekar. A hattyúk tava művészi egy­szerűségű, de éppen ezért fo­kozott hatású díszletei Edgar Vardaunisz kiváló művészetét dicsérik, a hatásos rendezés pedig Elena Tangieva-Birzniek és Irena Sztrod érdeme. Magyar László Az üzlet, üzlet! Fokozni azért lehet, mert van jó, az­tán van óriási üzlet. És leg­felül a coca-cola üzlet. Hogy ez már mekkora, annak ér­zékeltetésére elegendő csupán egyetlen szám is. A világon naponta 92 millió palackot adnak el. A nagymarosi szörpüzem gyártásvezetője, F etikai Már­ton ábrándosán sóhajt: — Micsoda üzlet! — Hát még ha jó ízű is len­ne a coca — mondom. — Olyan mint a fagifor ... — Vagy a jódtinktúra. Vállvetve ócsároljuk, becs­méreljük, mintha az erdei gyümölcsök itt készülő csodá­latos szörpjeit ajándékba sem vinnék. Pedig Amerika es Ausztrália, Ázsia és Európa sok-sok városának boltjában számítódik a keresett cseme­gék közé. A fekete ribiszke, a málna, a szeder, a vadkörte és a meggy mintegy száz vagon- nyi mennyiségben érkezik az idián is. Feldolgozás után sok százezer palackra való szörpöt készítenek. És a narancs. — Eddig 370 mázsa félkész jaffasűrítményt kaptunk és szintén Izraelből 100 mázsa mandarinsűrítményt. — Érezhető a különbség? — A magyar ízlésnek job­ban megfelel a mandarin. Ép­pen erre a magyar ízlésre ala­pozzuk a mi nagy üzletünket is. A coca-cola gyártása ti­tok. Alapanyagát szállítják a palackozónak, ahol az előírás szerint kell hígítani. Pontosan megadják még azt is, hogy a víz keménység! foka milyen lehet. így érik el, hogy a vi­lágon mindenütt teljesen azo­nos minőségű a coca-cola. Nos, megvárjuk, hogy ennek az italnak elmúljon a varázsa, amit az újdonság kölcsönöz, s akkor előrukkolunk... — Valami jobbal? — Kell jobb az erdei ször­pöknél? Amiben ennyi vita­mint és vérképző anyagot ta­lál ... Hiszen ez az agyonpré­selt narancs sem közelíti meg. A coca-colához hasonló külön-, legességet gondoltunk. Egy pillanatra megáll. Mint­egy hatásszünetet tart: '— Colát adunk. Vár és néz. És én is várok és én is nézek. — Nem értem. — Nyugatnémet lioenc alap­ján készítjük. Coladió az alapanyaga ... Számunkra kellemesebb az íze, mint a coca-coláé. S ez is theint és koffeint tartalmaz, tehát stimmuláló, izgatószereket. Nem rosszabb, de nem is jobb, mint a világhírű társa. A próbagyártáj idejére eljött hozzánk egy nemet vegyész, ő mondta: a coca-cola, vagy a cola — egykutya. Egyik sem közelíti meg a mi szörpjein­ket. De hát hiába, új ízek­Aranypénzek a postaládákban hónap elején ellopdtt kincsei. A múzeumban annak idején három 11—14 éves gyermek tört be. Együttesen 100 000 forint értékű arany- és ezüst­pénzt, törökkori berakásos pisztolyokat, XVI—XVII. századbeli ékszereket — függőket, karpereceket, násfákat — loptak el. A diósgyőri nevelőotthonból szökött fiatalkorú betörők rö­vid idő alatt kézrekerültek. A muzeális értékű tárgyaknak azonban csak körülbelül a fe­lét találták meg náluk, a töb­bit, mint ez igaznak is bizo­nyult. a városban szerteszét szórták. A múzeum a lakosság segítségét kérte, s ez nem is maradt hatástalan. A betörés óta eltelt 15 nap alatt az említett 20 darab kisebb értékű dénár kivételével valamennyi műértéket megtalálták és beszolgáltatták. \ Szinva-patak partján, az Ady-hídnál, a pályaudvaro­don, de még levélgyűjtő szek­Vers értelmezés B ámulatos költőnk, Nyiflancs Szaniszló egyik négysorosa osztatlan feltűnést kel­tett, bár értelmezése körül van némi vita iro­dalmi körökben. De lássuk magát, a négysorost. Pereg a nagy hullámvasút, huhu Pereg a nagy hullámvasút, huhu huhu, pereg a nagy hullámvasút a nagy hullámvasút pereg a nagy, a nagy, a nagy! És mit mond erről Fiskális Fidél, a költő­társ, a szellemi ikertestvér: — A lírai lényegrendszer döbbenetes mű­remeke ez a vers az alkati aspektusnak olyan messze mutató mozzanataival, mely az elide­genített világ teljes keresztmetszetét adja. Különösen csodálatos költői manifesztáció- nak tekinthető az utolsó sor: „a nagy, a nagy, a nagy!” Átdobol a szavak ütemén a fordított előjelű belső tartalom, elénk tárva az atomi­zált ember ordítóan szubjektív valóságmizé­riáit. Vencel V. Vencel, a Golgota című katolikus irodalmi szemle főszerkesztője így vall: — Jézus! Jézus! A megtalált Jézus, látha­tatlanul ott ül a nagy hullámvasúton, mellet­te a lágyszívű bárány zengő hangon énekbe rejtve az itteni szeretet sugallta szavakat. Egy keserű pillanat reinkarnációjának lehetünk tanúi, a lélek fényességét láthatjuk, az oldott kötést, mely immár örökös krisztusi bilincs. Anyag András, a Szociálhumanista Életké­pek rovatvezetője más megvilágításban fog­lalkozik a verssel. — Micsoda pompás betonötvözetben dob­ban elénk az elkötelezett költő, az új világ hírnöke a vitalitás égő hevével súrolja le a múlt idők mohát. A hullámvasút ebben az esetben csak betét — a szocializmus rohanó vágtája adta a kérlelhetetlen impulzust a jövő teljes szívű megértésére. És mégis modern és mégis realista — ez a csoda, nem a nyálkás fantazmagóriában kérődző formabüzérok ra- maty ügyeskedése. Guy de Ganeau, a francia fordító rádiónyi­latkozatban fejezte ki elragadtatását. — Ah, nagy élmény volt számomra ennek a szürrealista álomképnek az átültetése, ah! Ahlalala, szubtilis rejtelmek, mákony és vég­zet, freudi elemek és mégsem egészen! Tün- déri gyöngyszeme a magyar költészetnek az Uhu a hullámvasúton. Ugar András, a Répaegyelés, a Terelő puli, az Ángyom anyja című versek szerzője, vizs­gázott mezőgazda sem titkolja csodálatát a megyei lapnak adott gyors interjúban. — Erősen megérződik, hogy Nyiflancs fa­lusi gyerek béres korában jutott az élmény­hez bogyózás közben, s ezt a hatást a városi manír sem tudta eltüntetni. Eső-, méz-, tej­szaga van a versnek, szinte látom, ahogy beko- lompol a gulya a városi élet hullámvasútjáról minduntalan elkívánkozónak! De a jelen bele­huhog a nosztalgiába és a költő nagy paraszt­könnyeket sír a presszóasztal összerondított bakelitlapjára. E ~s végül, mit mónd maga a költő feledhe­tetlen verséről: — Miről is van szó, ja, arról az izéről. Sze­relmes vers, a második feleségemnek aján­lottam lánykorában. Később eladtam a Hir­detővállalatnak — a hullámvasutat propagál­ták vele. Különben nem is én írtam, hatéves kisöcsém próbált utánozni. Éppen nem ment a versírás, s elvittem az „És én is” szerkesz­tőségébe. Fenemód beütött — sajnos, a büdös kölyök azóta sem írt egy árva sort sem ... Nagy S. József — SZÖRPCIMBORÁK KEDVÉRE — MIT MONDOTT A NÉMET? — SCHRANK ÚR LELKE re támadt az embereknek gusztusa. Megcsináljuk a Co­lát. Olcsóbb lesz, mint a tár­sa, és... Az és után az következne, hogy a coladió kipréselt leve olajos, nem különösebben vonzó, amit barnára festenek, hogy valamit mégis mutasson. Akárcsak a coca-colánál tehe­tik. De ezt nem mondja, hi­szen ezek a szavak üzletron­tással érnének fel... — Sikerült megszereznünk a j Schrank-féle meggylelke tel­jes és eredeti receptúráját. { Még a háború előtt volt for- j gátamban ez az ital, három- I szögletű üvegekben árusítot­ták. — Hogyan jutottak hozzá? Elhárító mozdulatot tesz. — Ezt mostanában nem szo­kás kérdezni. Annyit elárul­hatok, hogy egy korszerű ha­dihajó terveit sem lenne ne­hezebb kikémlelni, mint ezt volt ■ • • Elég ennyi? — Köszönöm, elég. Az új­donságok gyártása nem törté­nik majd az érdiéi gyümölcs­szörpök kárára? — Persze, hogy nem, hiszen tudjuk, ha valaki igazán fino­mat kíván, akkor ezután is erdei szörpöt iszik. Felemeli az ujját. — Persze ...! — Nos? — A Schrank-féle meggy­lelke sem lesz rosszabb. — Üdítőnek vagy üzletnek? — Italnak sem, de üzletnek — óriási. (szántó) DEBRECEN 22 virágkompozíció Debrecenben a városi ta­nács határozata szerint au­gusztus 20-án rendezik meg a III. országos virágkarnevált. A karneválon 22 virágkompo- zóciót mutatnak majd be. A karneváli menet végigvonul Debrecenen, a gálafelvonulás­ra pedig a Nagyerdei Stadion­ban kerül sor. Hatszázéves halászcsónak Hatszáz évesnél öregebb, teljesen ép halászcsónak került elő a Fehér-Körös medréből. Az idős halászok már többször felhívták a figyelmet rá, kiemelésre azonban csak az utóbbi hetekben kerülhetett sor, amikor is a hosszan tartó szárazság miatt alaposan leapadt a folyó vízszintje. A 8 méter hosszú halászcsónak, amelyet tölgyfából, egy darabban, az évgyűrűk mentén faragott ki a hajdani mester, csaknem függőlegesen süllyedt az agyagba. Formájából a néprajzosok arra következ­tetnek, hogy szigonyos halászatra használták. Az értékes lele­tet a gyulai Erkel Ferenc Múzeumba szállították. SZAHARIN? Van némi lelkiismeretfur- dalásom. Helyes-e végigol­vasni egy okosan megírt könyvet, s elverni a port az — oktalanságon? Mégis, ami­kor letettem A bűn nyomá­ban címmel megjelent köte­tet — szerzői kivételesen szakemberek —, arra gon­doltam, hogy írni kellene már arról a sokféle tisztá­zatlanságról, önismétléshez vezető óvatoskodásról, me­lyet a krimiirodalom, ponto­sabban szólva annak kiadása körül tapasztalhatunk. Sokezres — nem egyszer ötvenezres! — példányszám­ban csábítják az olvasót azok a könyvek, amelyek legtöbbször már címükben közlik, mit kínálnak. Talá­lomra néhányat, a szerzők megjelölése nélkül: Szélhá­mosok, kalandorok; A század nevezetes bűnügyei; Hírhedt bűnügyek; Kelepcében az alvilág; Bűnügyi panopti­kum; A bűn nyomában ... Rövidesen megjelenik — amint a Könyvtájékoztató e havi száma közölte —-a Bűn­ügyi múzeum című kötet. A találomra fölsorolt könyvek, színvonalukat ért­ve, eléggé különböznek. Ab­ban azonban bosszantóan azonosak, hogy anyagaik te­kintélyes része — azonos. Hekus Dönci kalandjait így módomban volt többszörösen megvásárolni, akárcsak ha­sonszőrű társai rémtetteit. A húszas, harmincas évek fél világot bolondító szélhámo­sairól már nem is szólva. Apropó, bolondítás. Vajon nem rászedése az olvasónak, hogy némi csalafintasággal — más kiadó, esetleg más cím — újra és újra ugyan­azt adják el neki? Avagy éppen nemes célt szolgál a közlés, s így akarnak a ki­adók, szerzők csömört elő­idézni az olvasónál, leszok­tatni a krimifalásról? Apropó, falás. Magam nem falom ezeket a könyveket, csupán arra szolgálnak, hogy teljes szellemi kifáradáskor enyhülést adjanak. Túlzot­tan sok falnivaló azonban nincs is ezekben a könyvek­ben; lerágott csontok. Mert túl azon, hogy más köny­vekben már ugyancsak ki­nyomtatták e történeteket, nem kis részüket korábbról is ismeri az ember. Beszá­molnak a lapok magának a tettnek az elkövetéséről; hírt adnak a tettes elfogásáról; a nyomozás befejezéséről; a bírósági tárgyalásról; a fel- lebbviteli eljárásról... Az­után közli az első könyv, a második, a harmadik... Január óta — helyesen — tetemes adó terheli az ilyen kiadványokat, áruk tehát nem csekély. Amennyire jo­gos az ilyesfajta olvasói ér­deklődés megadóztatása, olyannyira jogos az az óhaj is, hogy a kiadók — a ha­szon mértéke felől az olvasó­nak ugyanis nincsenek kétsé­gei — nagyobb üzleti tisz­tességgel készíttessék el, nyomassák ki e portékáju­kat, s egy új sztori mellé ne csempésszenek két lerágott csontot. Az elmondottaknak persze látszatra — ellentmond, hogy mindezen hibák ellené­re, elkelnek a könyvek, ran tehát — úgymond — közön­ségigény. A bevezető sorok­ban ejtettem szót az önis­métléshez vezető óvatosko­dásról. Mert detektívregényt — ritka kivételektől eltekint­ve — „nem illik” kiadni, holott tény, hogy — a tucat­ponyváktól eltekintve — jó szórakoztató olvasmányok. Logikai játékok, az olvasó is így fogja fel őket. Fiktiv krimit nem, de valódit igen — így fest a kiadói gyakor­lat, s ez vezet oda, hogy új­ra és újra már untig ismert történetekkel traktálják az olvasót, hol panoptikumban, hol múzeumban, sőt, kelep­cében tálalva azokat. A ténykrimi-könyvek döm- pingjének éppen ezért mel­lékíze van. Mint a cukor helyett teába szórt szaharin- nak. Csakhogy a szaharint betegek fogyasztják. Talán az olvasóközönség is beteg? Avagy csak rossz doktorok hiszik annak? M. O. Coca és meggylelke

Next

/
Thumbnails
Contents