Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-06 / 131. szám
MOHOMIDÍKI P Ps T. M E G Y.E I H Í R LAP X. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM 1968. JÚNIUS 6.. CSÜTÖRTÖK Túljelentkezés Monoron, a járási pártbizottság épületében tartották meg a Marxista—Leninista Esti Egyetem első évfolyamára jelentkezettek felvételi vizsgáját. Az egyetem iránt nagy az érdeklődés, ezt bizonyítja, hogy negyvenen jelentkeztek a harminc helyre. Harmincezer ember gondja Bitipcsolatok és iela tinink Járási szintit tanácskozás n bejárókról Hízott marha Olaszországba A monori Kossuth Tsz huszonhat hízott marhát ad le ma. Ezek az állatok egyenesen Olaszországba mennek. A Kossuth idei hízottmar- ha-leadási terve kétszáz darab. Járásunk csaknem 100 ezer lakosa közül több mint 30 ezer azoknak a száma, akik a fővárosban dolgoznak s naponta utaznak, vagy esetleg hetente egyszer térnek haza távolabbi munkahelyükről. Mivel a fővárossal határos a járásunk, a bejárók mellett jelentős azoknak a száma is, akik a fővárosból és környékéről a járás területére járnak dolgozni. Járásunk az ingázókat illetően megyei szinten is előkelő helyet foglal el. A tények ismeretéhez az is hozzátartozik, hogy a bejáró réteg jelentős százalékban segéd- és betanított munkás. A peremterület jellegéből adódik, hogy jelentős az ország távoli vidékeiről a felvándorlás és egyes helyeken szinte elképesztő méreteket ölt az oda- és továbbvándorlás. Jellemző a gyömrői felmérési adat, amely szerint 1960 és 1965 között, a ma már több mint 10 ezer lakosú községben több mint 5 ezer ki- és bejelentkezés történt. Ez a tény kiemel egy olyan problémát, amely nagy gondja községeink vezetőinek. Azt, hogy a vidékről felköltöző és a fővárosban munka- alkalmat találó dolgozó a peremközségek fejlődését nem az elhagyott lakóhely, hanem az új munkahely, a főváros fejlődésének mértékével, az ott szerzett tapasztalatokkal méri. Igényeik a letelepedés után rövid időn belül, s nem egyszer nem is a legszerencsésebb formában, oda kerülnek a községek vezetőinek asztalára. Mindez mit bizonyít? Azt a tényt, hogy ilyen problémák vannak, ezekkel feltétlenül foglalkozni kell, nem mehetünk el mellettük szó nélkül. A felvetődő problémákban azonban bizonyos sorrendet kell tartani. Fontos az, hogy milyen természetű a kérdés és kinek, kiknek kell ebben a megoldásra törekedni. Ma már általánosan elfogadottnak tekinthető, hogy a gondok sorában első a szociális és a kommunális kérdés. Kultúráltabb, gyorsabb utaztatás, több szabad idő biztosítása, s ezek réven bizonyos fokig kiegyensúlyozottabb családi élet. A Népművelési Intézet több szociális vonatkozású kérdést vizsgált. Többek között Gyomron is készítettek ilyen kérdőíves rendszerű felmérést, és ezeket most dolgozzák fel. A bejáró réteg kulturális igényeinek kielégítése elsősorban otthon, a lakóhelyen kell történjen. Ezzel a megállapítással a Gyomron hétfőn megrendezett tanácskozás minden résztvevője egyetértett. Mint ismeretes, az 1964- ben született párthatározat értelmében indult meg fokozottabb felmérő, szervező munka a bejárók ügyében Pest megyében is. Ehhez a mozgalomhoz kapcsolódott a főváros X. kerületének tanácsa és pártbizottsága. Tizennégy kőbányai üzemmel beszélték meg azt, hogyan patronálhatnák azokat a községeket, ahonnan dolgozók járnak be hozzájuk. Ennek nyomán kapcsolatok épültek ki a községek és az üzemek között s a kapcsolatok formája többségében szerencsés volt. Járásunkban tartós barátság r-ületett Ve- csés és az EVIG-^ar. Gyöm- rő és az Orion, Mende és az Országos Gumiipari Vállalat Cordatic gyáregysége, bizonyos mértékben Monor és a Remix között, örvendetesen fejlődik Úri és az Ikarus gyár kapcsolata. Mit jelentenek ezek a kapcsolatok? Mindenekelőtt az ismeret- terjesztésben történt előrelépés. Kihelyezett munkásakadémia, a helyi szakmaközi bizottságokkal közösen rendezett egyes előadások, termék- kiállítások, Gyömrő esetében az eredményesen fejlődő sportkapcsolatok. Ez utóbbi az idén már a labdarúgáson kívül a kézilabdát és az asztali- teniszt is érinti. Az ÉVIG törzsgárda kialakítására törekszik Ve- csésen. Az Ikarus gyár járatokat rendszeresít a vasútállomással nem rendelkező községekbe, munkásokat toboroz s ezek mellett a kisegítő üzemek, a melléküzemek számára munkát ad ki. Ezt az elkövetkezendő időkben 6 millió munkaóra erejéig szeretnék növelni, mint azt Gyömrőn a gyár főkonstruktőre elmondotta. Jelentős és eddig figyelmen kívül hagyott gondot vetett fel Kispál Károlyné, a járási művelődési állandó bizottság tagja. Egy általuk készített felmérés azt bizonyította, hogy az iskolákban hátrányos helyzetben levő tanulók közül legtöbben a bejáró csalá- I dókból kerülnek ki. Erre figyelmet kell fordítani. A bejárók problémáival foglalkozó járási szintű tanácskozás megállapította: a megkezdett, s helyesnek bizonyult utakon tovább kell haladni. Tartósítani és bővíteni kell az üzemekkel kötött kapcsolatot. Növelni kell a közös rendezvények, megmozdulások számát. Jobban be kell kapcsolni a bejárókat lakóhelyük életébe, tanácstagság és más jellegű társadalmi feladatokon keresztül.' A hétfői tanácskozáson konkrét határozat is született. A X. kerületi Tanács, a kerületi szakmaközi bizottság, valamint a járási tanács művelődési osztáA szőlőlisztharmat az utóbbi években kezd erőteljesen károsítani. 1965-ben a szőlőperon oszpóra mellett a lisztharmat is súlyos károkat okozott. A száraz időjárás kedvez a gomba fellépésének, ezért az ellene való védekezést rendszeresen végezni kell. A szőlőlisztharmat ellen alkalmazható kéntartalmú szereket a peronoszpóra ellen használt permedéhez keverve, tehát kombináltan adagoljuk. A kéntartalmú szerek alkalmazásának előnye a iisztharmat elleni védekezésen túlmenően az, hogy elősegítik a peronoszpóra elleni védekezés hatásosságát, továbbá javítják a fürtök kötődését, és a szőlőlevélatka gyérítését is megoldják. A szőlőlisztharmat ellen használható szerek: Tliiovit 0,5—0,3 százalékos, Cosán 0,4—0,2 százalékos. Suffex 1,2—1 százalékos, Süljéről 1—0,5 százalékos permedé használata. A kéntartalmú szerek 25 Celsius fok felelt perzselnek, lya és a járási művelődési ház közös szervet hoz létre, amely negyedévenként egy- egy problémát részletesebben megbeszél. Ott felmérik az eredményeket és meghatározzák a feladatokat. A tanácskozás, a határozat, a javaslatok mind-mind arra engednek következtetni, hogy a bejárók problémája mértékének megfelelő helyet kap feladataink között. Furuglyás Géza Vasárnap — de a melegebb hétköznap délutánokon is — benépesül a gombai tó partja. ezért ajánlatos velük csak a reggeli és késő délutáni órákban permetezni. A szőlőperonoszpóra és lisztharmat ellen kombinált védekezést alkalmazzunk, mert a kéntartalmú szerek fokozzák a peronoszpóra ellen használt szerek hatásosságát, és a peronoszpóra ellen alkalmazott szerek elősegítik a lisztharmat ellen adagolt szerek érvényesülését. Ez a kölcsönhatás rendkívül előnyös a szőlőperonoszpóra és lisztharmat elleni védekezésnél. Ezzel magyarázható az a körülmény, hogy 1965-ben csak azok a termelők tudták megmenteni a termést, akik kombinált permetezést végeztek. A szőlőmolyok ellen Hungária DL—40 permetezőszerből 0,3 százalékot keverünk a szőlőperonoszpóra és lisztharmat ellen alkalmazott szerkombinációhoz a molyok rajzásakor. Tavaszi János mezőgazdasági mérnök HÉTSZÁZEZERBE KERÜL Régi igényt elégít ki, a lakosság jogos kérését teljesíti a Vecsési Községi Tanács azzal, hogy rendibehozatja a Kinizsi utcát. Már megkezdődött az utca szélesítése, aszfaltozása. Ez a munka 704 ezer forintjába kerül a tanácsnak. Terveik között szerepel két állami ház felújítása is. Erre csaknem 25 ezer forintot költenek. Angyali türelmű horgászok — tízévestől hetvenig — lesik órákon, sőt fél napokon át a pecabotot. Sok a látogató — gyönyörködni is érdemes itt, minden különösebb cél nélkül. Mert az 50 holdnyi területű tó Szép, nagyon szép — ám hasznos is. A gombai Új Élet Tsz mintegy háromszáz holdat öntöz a tó vízével. Jól megférnek az érdekek tehát a horgászegyesületével. Hogy ez menynyire igaz, bizonyíték rá a tsz hamarosan — körülbelül két hónap múlva — megnyíló „horgásztanyája”, ahol italt, hideg ételeket kaphatnak az esetleg megszomjazó, megéhező horgászok. Igaz, két hónap múlva már benne járunk az augusztusban... A tó „vendégei” biztosan szívesén vennék a korábbi nyitást is. Pongrácz Sándor, a tsz főmezőgazdásza, akivel erről beszélgettünk, azt is elmondta, hogy a fürdőzőkre is gondolnak. A kánikulában csábítóak a langyos hullámok, ez természetes. S bár most még tilos itt a fürdés, hamarosan korláttal kerítenek el egy sekélyebb részt, s a kijelölt helyen lehet majd fürödni. Szöveg: Koblencz Foto: Tóth Ambrus Séta Gombán, a „horgászparadicsomban" Szőlővédelem A. saakemher tanácsai (2.) HETI ÚTTÖRŐKRÓNIKA Kitüntetett úttörővezetők Kedves ünnepség keretében kerültek átadásra járásunkban a pedagógusnapi kitüntetések. A KISZ Pest megyei Bizottsága KISZ Érdemérem kitüntetéssel jutalmazta Borbás Ottó csapatvezetőt, a gyömrői úttörőház igazgatóját. Kiváló úttörővezető kitüntetésben részesült Haness László járási tanulmányi felügyelő, a járási úttörőelnökség tagja, több éves mun Icájának elismeréseként. Serfőző Antalné monori csapatvezető és Kispál Károly pilisi csapatvezető szintén kiváló úttörővezető kitüntetést kapott. Lövészet Vasárnap Monoron kerül megrendezésre úttörők részére az összetett honvédelmi verseny. Ezen a napon találkozunk a nyári spartakiád községi versenyeinek győzteseivel is, akik járási szinten mérik össze ügyességüket. A honvédelmi csapatverseny mellett sor kerül mind a fiúknál, mind a leányoknál a lövészversenyre. Iskolánként egy-egy fő versenyez a járás legjobb lövésze címért, A honvédelmi verseny első három helyezettjét tárgyjutalomban részesíti a rendezőség. A látványos program érdekes lesz nemcsak a versenyzőknek, de valamennyi nézőnek is. Várjuk a szurkolókat a sportpályára. Komarov-kupa Hétfőn Üllőn rendezik meg a járás legjobb fiú és lány kézilabda-csapatai részére kiírt Komarov, illetve VIT-kupa mérkőzéseit. A kupa vándordíj jellegű, minden évben az a csapat rendezi a versenyt, amelyik az úttörő-olimpiár. járási bajnokságot nyert. Őrsvezetőiéi öllek találkozója Zamárdi, a megyei őrsvezetőképző tábor mindig vonzó a gyermekek számára. Évről évre itt nyer kiképzést járásunkból 100—120 pajtás, akikre az eredményes táborozás után egy-egy őrs vezetését bízzák. Nehéz megállapítani egy ötödik-hatodik osztályos pajtásról, hogy mennyire alkalmas egy ilyen megbízatásra és bizony előfordul, hogy valaki elvégzi a tábort, a tábor vezetősége mégis csak helyettesi beosztásra javasolja. Több nap kell ahhoz, hogy a gyermekek összeszokjanak és tevékenyen részt vállaljanak a feladatokból. Ezt az ismerkedést szeretnénk most elősegíteni azzal, hogy hétfőn a gyömrői úttörőházban összegyűlnek azok a pajtások, akik kiképzés előtt állnak. Megismerkednek egymással és megbeszélik, milyen feladat vár rájuk a táborban. Nem üdülni mennek ők, hanem vezetői ismereteket elsajátítani, ami természetesen sok-sok kirándulással, versennyel, érdekes összejövetelek tartásával párosul. Örsi összejövetelt tartanak és megtanácskozzák, hogyan kell érdekesen, színesen úgy megtartani a foglalkozásokat, hogy az őrs minden tagja akkor is örömmel vegyen részt az ösz- szejöveteleken, ha nemcsak fociról, vagy játékról esik szó. A találkozó nagyon érdekesnek ígérkezik, jelen lesznek a táborvezetőség tagjai és Fórii József táborvezető is. Fogadóóra: pénteken SEGÍTENEK Az üllői szakmaközi bizottság minden pénteken hivatalos órát tart délután 5 és 7 óra között. Ez alatt a bejáró dolgozók és nyugdíjasok kérelmükkel, esetleg panaszukkal az irodához fordulnak. Egy ilyen alkalommal felkerestük a bizottságot. Boda István nyugdíjas kérelmének gyors és kedvező elintézéséről számolt be Torma Pál elnök. — A kérelmet személyesen intéztem el a budapesti Vegyiműveket Szerelő Vállalat X. kerületi üzemegységénél. Az üzemnek Üllőn több nyugdíjasa van, a problémák nekik sem közömbösek. Tárgyalásaink során meggyőződtem róla, hogy az üzem nem hagyja magára a nyugdíjasait, ügyes-bajos dolgaikkal törődik. Évenként segélyt ad nekik, ügyeiket soron kívül intézik. Az üzem emberségből napról napra jelesre vizsgázik. — em — Majdnem egyenlítettek Salgótarjáni Bányagépgy'ár—Vecsés 2:1 (2:0) Zagyvapálfalva, 400 néző, vezette: Búzás. Festői környezetben fekvő, hihetetlenül kis méretű és elég rossz talajú pályán heves hazai rohamokkal kezdődött a találkozó. Már az első percben nehezen szabadult fel a VIZÉP kapuja, a 9. perc pedig meghozta a hazaiaknak a vezetést. Seprényi jól ugratta ki Filkort, aki a hálóba helyezett. A gól után a piros-fehérek enyhe mezőnyfölénybe kerültek, de a bátortalan csatársort biztosan tartatták a bányászvédők. A 35. percben Szabó kitört, közeli bombáját Bogár nagyszerűen védte. A következő percben azonban már tehetetlen volt; a S'Zögletrúgást követő hazaadásnál Bartha közelről a kapuba lőtt. Két perc múlva a lesre játszó VIZÉP-védők mellett Hofmann tisztán mehetett kapura, de lövését Bogár pompás reflexszel védte. A II. félidőt heves vecsési rohamok vezették be, és az 50. percben sikerült szépíteni. Makovecz oldalról beívelt szabadrúgását Kalász bizto'an fejelte a kapuba. 2:1). A hazaiak rákapcsoltak és először Fiikor hatalmas helyzetben Bogárba lőtte a labdát, majd Bartha felvágásáért megadott büntetőt Seprényi vágta mellé. A 62. percben Seprényi lesről a hálóba lőtt. A játékvezető előbb megadta a. gólt, de a partjelző megkérdezése után visszavonta. Izgalmas volt a játék. Leimetter F. helyére Mercz jött be. A 65. percben majdnem egyenlített a VIZÉP. Nógrádi szabadrúgása a felső kapufáról jött vissza, majd ismét Nógrádi lőtt jó helyzetben, de Pál védett. A 77. percben hatalmas tűzijáték után nehezen mentett a bányászvédelem. A 85. percben Varga hajszállal mellé bombázott. A következő percben Nógrádi fejesét másodszor védte Pál. Érdekes mérkőzést láthatott a közönség. Az I. félidőben az utazástól fáradt piros-fehéreket bizony többször megzavarták a gyors hazaiak és akár négygólos vezetésire is szert tehettek volna. A II. félidőben feljavultak a vecsésiek, de a nem eléggé tervszerű csa'ár- játékkal és a kimondottan gyenge fedezstjátékkal nem bírtak egyenlíteni. A VIZÉP-nél Bogár nagyszerűen védett. Több biztos góltól mentette meg hálóját. A védelem váltakozó teljesítményt nyújtott, a legjobb Molnár és Kalmár volt. Fekete jól szerelt, de rosszul Indított, Leimetter F.-et többször átjátszották. Varga most játszott a leggyengébben. Fáradtan mozgott s percekig eltűnt. Vándort, míg erővel bírta — az I. félidőben — elfogadhatóan játszott. A négy csatár az első félidőben nagyon gyengén játszott, a II. félidőre feljavultak, de akkor is hiányzott az átütőerő. Búzás játékvezető apróbb hibáktól eltekmtve jól vezette a küz-Vmes mérkőzést. Szalontai János