Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-05 / 130. szám
Határjáráson az üllői Kossuthban 90 ezer tő paprikapalánta A lucerna kifogott az aszályon Munka közben, munka után — taíán ezt a címet is adhattuk volna az üllői Kossuth Tsz-ben készített képriportunknak. Ugyanis felvételeinket munka közben készítettült. — de mire előhívtuk őket, a tsz-ben már végeztek mind a lucerna betakarításával, mind a palántázásokkal. Maradt tehát az eredmény, ami örömre és bizakodásra ad okot. Nézzük sorra. Képünk a lucerna begyűjtéséről készült, ezzel tTégeztek. Összesen 14 vagon lucernát takarítottak be. Ebből hideglevegős szárítóban mintegy 8 vagonnyit, kazlakban pedig a többit, 6 vagonnyit tárolnak, örvendetes, hogy az igen kedvezőtlen időjárás ellenére jó a termésátlag, szárított állapotban mérve holdanként 12 mázsa. A Kossuth Tsz 5 holdon termel az idén paprikát, s az egész területet rendszeresen öntözik. A palánta-kiültetés előtt felszórták a területet szerves trágyával, holdanként 250 mázsát hordtak ki. Egy érdekes számot tudtunk meg: minden holdra 18 ezer tő paprikapalántát ültettek ki, így összesen 90 ezer kis tövet kellett a földbe dugni. Elvégezték a páradicsompalánták kiültetését is, 164 holdon. A múlt heti szárazság alaposan megsanyargatta a gyenge növényeket, a vasárnapi eső azonban — bár már júniusi volt — aranyat ért. Az üllőiek aggódva lesték az eget, bárcsak minél több hullana. De elégedettek az 5 milliméternyi csapadékkal is. A tegnapi határjárás nyomán a szakemberek így nyilatkoztak a palántákról: „a beállottság jó.” Bizonyos palántamennyiséget normális időjárás esetén is pótolni kell, most ez a munka egy kicsit megsokasodott. Ennek ellenére az asszonyok a karalábéterületről is elmondhatják: egyelőre végeztek. A szövetkezet mindössze 2 holdon termel karalábét, viszont a lelkűkre kötötték, s mi hangsúlyozottan írjuk le, az egész mennyiséget a község ellátására szánják. A Nyitrai-brigád a paprikapalánta alá készíti elő a talajt. FOGADÓÓRA Dr. Zimányi Gyula, a járási ! tanács titkára fogadóórát tart ma 9 órától, Pilisen a tanácsházán. — A lakosság mindenféle ügyben felkeresheti. x. évfolyam, i30. szAm 1968. JÜNIUS 5., SZERDA Jubileum Üllőn Éneklő gyerekek Az üllői ének- és zenetagozatú általános iskola tízéves fennállását ünnepelte a múlt hét végén. Az ünnepségsorozaton megjelentek Kalmár Márton, a Művelődésügyi 'Minisztérium énekszakos főelőadója, Kovács Lajos megyei énekszakfelügyelő, Haness László járási tanulmányi felügyelő, ott voltak a járási szakfelügyelők, az aszódi, a ceglédi és az abonvi testvériskolák képviselői. A községi pártbizottságot Juhász János csúcstitkár és Csorba Ferenc alapszervi titkár, a községi tanácsot Kovács György vb-elnök, a Kossuth Termelőszövetkezetet Varga Pál elnök, a Hazafias Népfrontot Molnár Károly, elnök képviselte. A vendégek megismerkedtek az iskola eddigi történetével. Tíz évvel ezelőtt indult meg a kötelező általános iskolai tantárgyak mellett az ének és a zene rendszeres tanítása. Minden kezdet nehéz, így volt ez Üllőn is. Az ismeretlen típusú iskolát előbb meg kellett ismertetni a szülőkkel, de a tantestületre is nagyobb feladat várt. Kodály Zoltán megfogalmazta az üllői iskola célját is: „A zene, az ének mindenkié .. Most, az évforduló alkalmából úgynevezett nyílt tanítási napot rendezett az iskola. A vendégek egyöntetűen megállapították, hogy az iskola hivatásának magaslatán áll. Mind az elméleti tantárgyakból, mind az ének és a zene oktatásában kiváló eredményeket értek el. Kalmár Márton miniszteri főelőadó a látottakról a következőket mondta: — Örülök, hogy megjelenhettem ezen a szép ünnepélyen. Nem hittem, hogy ilyen öreg, korhadó épületben ilyen szép eredménnyel találkozhatok. örülnék, ha a mostani negyedikesek már az új iskola falai között fejezhetnék be tanulmányaikat. Kovács Lajos megyei énekszakfelügyelő szerint: — A látottak alapján elmondhatom, hogy itt csak ünnepelni szabad. Remek nevelők nagyon szép eredményt értek el, igényes munkát végeztek. Vasárnap délután ünnepi hangversenyt rendezett az iskola, amely a legigényesebb zeneértőket is kielégítette. A gazdag műsorból csupán néhányat emeljünk ki. A hosz- szú verses prológot. Rédei Éva mondta el kitűnően. Magas színvonalú volt az alsó tagozatos tanulók kétszólamú karéneke, a kórust Simon Mihály- né tanárnő vezényelte. A második és negyedik osztály együttes énekkara nagy sikert aratott az Erdő szélén áll a tábor című dal előadásával. Az énekhangon kívül az együttesben szerepelt furulya, dob, cintányér, kis cimbalom. E produkció külön érdekessége az volt, hogy a kisiskolások a hangszeres szólamokat kottából játszották. Magócsi Károlyné járási úttörőtitkár nyílt színi taps közepette jelentette be, hogy az iskola kamarakórusa megnyerte a megyei versenyt, és így megyénket ők fogják képviselni az országos versenyen. A műsoros est legnagyobb meglepetése: Costamagna: Iskolai kaland című operájának bemutatása volt. — em — Úttörőavafás Vecsésen A vecsési 2. számú általános iskola 2612. számú Martinovics Ignác úttörőcsapata ünnepélyes kisdobos- és úttörőavatást tartott. Harminckét első osztályost avattak fel kisdobosnak, 41 negyedikes pajtást pedig piros nyakkendős úttörőnek. A kisdobosokra az idén első ízben avatószülők, az úttörőkre pedig pajtásaik tették fel ünnepélyesen a nyakkendőt. A kisdobosok a szülői munkaközösségtől, az új úttörők pedig a nyolcadikos pajtásoktól kaptak ajándékba őrsi zászlót. A nyolcadikosok azon felül átadták a csapatzászlót is a hetedikeseknek. Az ünnepélyes fcgadalomtétel után az új kisdobosokat és pajtásokat süteménnyel, kakaóval és bambival vendégelték meg a szülök. Az ünnepély jó megrendezéséért dicséret illeti Csizmadia Györgyné és ősz Béláné úttörővezetőket, (p. i.) MAI MŰSOR MOZI Maglód: Bosszúállók. Monor: Kalandorok. Tápiósüly: Arsene Lupin. Uri: Gyilkos a túlvilágról. Vecsés: Kalózkapitány újra tengerre száll. Harcias amazonok Karalábéerdő lesz itt hamarosan. A kiszáradt palántákat pótolják az asszonyok. Kútvölgyi Mihály képriportja. Izgalmas percek a monori vasútállomáson. Az esti szürkületben két harcias amazon kíméletlen lendülettel taszigái egy idősebb férfit. Az öreg láthatóan holtrészeg, de fogytán levő erejével is igyekszik szabadulni a két parasztasszony bilincsszilárd szorításából. Megveti a lábát, leguggol, mint egy durcás kisgyerek, aztán mégiscsak kénytelen utánuk korcsolyázni cipőtalpain. Az épület sarkánál egy percre mindhárman megállnak, hogy kifújják magukat. Az öreg azonban ismét nyugtalankodni kezd. Az idősebb asszony vészes káromkodásba tör ki. Kezét is lendíti már, de az apjukomnak ez sem használ semmit. Mindenképpen menekülni akar. Kolléganője, úgy látszik, már nem bírja idegekkel. Vállon ragadja az öreget, s amúgy istenesen a pad lapjára teremti. Percekig úgy himbálódzik a feje, mint egy rongylabda ... Aztán leülnek mellé ők is, komoly, méltóságteljes pózban, mint két fegy őr. Ügy tűnik már, hogy az öreg végleg megadta magát kényszerű sorsának. De mégse... A két anyámasszony most már tényleg nem bír vele. Felmentőcsapat érkezik egy fiatal nö személyében, aki máris megkezdi apósszelídítő akcióját. Nyitányként két jókora frász csattan, arányosan elosztva, majd néhányszor odadöngöli a pad támlájához. A teremtés e bágyadt fényű koronája lassan pityeregni kezd... Igazi ingyencirkuszban érzem magam. A tömeg gyűrűzik, mindenki látni akar valamit. Van is mit. Újabb jelenet következik. Az előbbi kardos menyecske lép ismét színre, és csípőre tett kézzel kezdi korholni elszontyolodott apámuramat. Végre befut a vonat. A statisztáló nézősereg szétrebben, utat nyit a hős amazonoknak, akik nem csökkenő elszántsággal cipelik át a síneken rakoncátlan áldozatukat. Vajon hogy fog végződni ez a kis színjáték — tűnődöm. Egy azonban biztos, mától egy kortyot sem! A jó ég óvjon, hogy ilyen kalandjaim legyenek a nőkkel (baky) LABDARÚGÁS Csepel Autó—Monor 3:1 (1:0) Mllennium-telep, 100 néző előtt, vezette: Kőhalmi (Ali, Hid végi Cs.). Az első félidőt erős hazai fölény vezette be. A monori együttesnek a félidő legnagyobb részében védekezésre kellett berendezkednie. A 20. percben, gyors támadás végén Vereczkei lőtt gólt (1:0). Kiegyenlítettebb játékot láthatott a kis számú közönség a második játékrészben. Monor is sok veszélyes támadást vezetett ekkor, s ennek megvolt az eredménye. A félidő 25. percében látványos összjáték végén Gergely volt a befejező (1:1). A gól előtt Baán sérülése miatt Bajkai állt a csatársorba s nagy része volt a kiegyenlítő gólban. Eddig ügyesen tartotta magát Monor, a gól után azonban — feleslegesen — hosszú, pontatlan labdákkal próbálkoztak, amit az ellenfél játékosai rendre összeszedtek s éppen ezekből vezették a legveszélyesebb támadásokat. Debreceni, illetve Vereczkei a 35., majd a 44. percben lőtt két gólja beállította a végeredményt. Kőhalmi játékvezető két jogos tizenegyest „elfelejtett” megadni a monori csapatnak. Rétfalvi kapus két gólnál is bizonytalankodott. Szőlővédelem A szakember tanácsai (I.) A szőlő növényvédelmének fontosságát, illetve jelentőségét nem szükséges hangsúlyozni, mivel a termelők ezzel tisztában vannak. A növény- védelemmel kapcsolatosan merülnek fel problémák, mert a fellépő kórokozókkal és kártevőkkel szemben nem mindig hatékony a védelem. Elegencő lesz ennek igazolására az 1965-ös évet felidézni, amikor a szőlőperonosz- póra és lisztharmat együttesen országosan 2,5—3 milliárd forint értékű terméskiesést okozott. Voltak gazdaságok, ahol a tervezett termésnek mindössze 10 százalékát takarították be. A hatékony növényvédelemről néhány gyakorlati tanácsot szeretnék a termesztők részére közreadni és segítségükre lenni. Köztudomású, hogy a hagyományos szerek közül a rézgálic szerepe csökkent, helyette más szerek kerültek előtérbe, amelyek védőhatása felülmúlja a bordói lé védőhatását. A bordói lé hátrányai : elkészítése körülményes, visszaveti a. hajtások növekedését, az egyes fajtákat alacsony koncentráció mellett is perzseli, rézsokkot okoz, amely az alsó levelek korai lombhullásában nyilvánul meg stb. Az új szereknek nincs meg ez a hátrányuk. Csak a rövid hatástartamot lehet előnytelennek nevezni, gyakoribb permetezést tesznek szükségessé. A peronoszpóra ellen használható szerek és alkalmá- zásmódjuk: Z ineb 0,2—0,3 százalékos, Manzb 0,2—0,3 százalékos, Antrakoll 0,2— 0,3 százalékos, Mankozeb 0,25 —0,3 százalékos, Ortha-Phal- tán 0,15—0,2 százalékos, Mil- tor speciál 0,5 százalékos permedével. Orthociddal tilos permetezni az alföldi borvidékeken, mivel az lombsár- gulást, súlyosabb esetekben perzselést okoz, leforrázza a leveleket és fürtöket. Tavaszi János mezőgazdasági mérnök (Folytatjuk) KATONAARCOK A kiváló távirász A magasabb egység étkezdéjében futottam össze vele, amint éppen barátjával beszélgetett. Először nem akartam hinni a szememnek, aztán nagynehezen mégis megismertem Sándor Pált. — Éppen ma volt a minősítő vizsgánk, s azon elértem a kiváló távirász címet — újságolta nagy örömmel. — Igaz, sokat gyakoroltam, s látod, nem maradt el az eredmény. No, de, ki ez a fiatalember? A péteri fiút járásszerte ismerték bevonulása előtt, hiszen a Young Boys zenekar vezetője volt, gyakran léptek fel járásunk községeiben. A gitárral a honvédségnél sem szakított Pali. Zenekart alakított, közkedveltek. A Ki mit tud? versenyein is elindultak, s nem sok kellett ahhoz, hogy a televízió nyilvánossága elé kerüljenek. Több mint másfél éve, hogy az „angyalbőrt” hordja, lassan már a leszerelésre készül. Ahogy mondja, nem volt hasztalan a honvédségnél eltöltött idő. — Sokat tanultam a közösségben, sokat köszönhetek parancsnokaimnak is. Szeretném az itt tanultakat hasznosítani a civil életben is. — A zene? — Az megmarad továbbra is, Remélem, sikerül majd egy újabb zenekart szerveznem, amivel legalább olyan sikereket érünk el, mint bevonulásom előtt. Gér József — Háromszáz mázsányi marhahúst szándékoznak leadni az idén a bényeiek. Ez ötvenkét mázsával több lenne, mint tavaly. Káva—Pilis Káva: 150 néző, vezette: Tö- rőcsik. Már a 10. percben gyors támadást vezetett a kávai csapat, a pálya szélén Molnár kapta a labdát és sarokkal a meglepett kapus mellett a hálóba továbbított, 1:0. A 20. percben Hajdú ismételt, 2:0. A 38. percben Molnár egyéni akció után kicselezte a védőket és közelről a kapuba lőtt, 3:0. Az 57. percben Hajdú lerázta a védőket és szép gólt rúgott, 4:0. A 65. percben Molnárt szöktették — elhúzott a védők mellett és a léc alá bombázott, 5:0. A 70. percben Osztos II egyéni akcióból szépített. A 82. percben Baky a szélről beívelt labdával tisztára játszotta magát és megszerezte a 6. gólt. Véleményünk a mérkőzésről: A kávaiak úgy, mint a Monor II ellen, bátor támadó játékkal rukkoltak ki. Az első tC perctől kezdve átvették a játék irányítását és sportster rű küzdelemben — kitűnő játékvezetés mellett — még ilyen arányban is megérdemelten győztek. II. 6:1 (3:0) A kávaiak a következő csapattal léptek pályára: Benyó, Klement, Bujdosó. Molnár II, Ábrahám, Vesztegh P., Baky, Kálmán, Molnár I, Hajdú, Fejős. (—en) Lövészet Az MHSZ járási vezetősége vasárnap Monoron rendezte meg a tartaiexosoK pisztoly- és géppisztoly-lőgyakorlatát. Igen nagy volt az érdeklődés az új fegyverek iránt és a vártnál jobban szerepeltek a jelenlevők. Eredmények: (25 méter. 3 darab lőszer): 1. Csendes Pál Monor 27 kör, Geszten István Ecser, 27 kör, 2. Marosvári József Üllő, 26 kör, 3. Zentai. Tibor Tápiósüly, 25 kör, Szőke Mihály Monor, 25 kör, Jav- gyik József, Monori-erdő, 25 kör. Géppisztoly: (100 méter 7 darab lőszer) 1. Zentai Tibor Tápiósüly. 42 kör, 2. Tóth György Gyömrő. 39 kör. 3. Marosvári József, Üllő. 38 kör. (kovács)