Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-04 / 129. szám
4 ““t&färltm 1968. JÚNIUS 4.. KEDD Ki mit tud? Beszéljünk 9 akik döntenek... Interjú Major Tamással Azt hisszük, nem túlzunk, ha Major Tamást az ország egyik legelfoglaltabb emberének nevezzük. Népszerű színész, a Nemzeti Színház főrendezője, s mint ország- gyűlési képviselő tevékeny részese közéletünknek is. Ezekben a hetekben különösen gyakran láthatjuk őt a televízióban a Ki mit tud? zsűrijének elnöki posztján. Ez utóbbi tisztségéhez kapcsolódik beszélgetésünk témája. — Mint minden birálő bizottságnak, a Ki mit tud? zsűrijének is az a feladata, hogy igent, illetve nemet mondjon, tehát döntéseket hozzon. Kérhetjük-e arra, hogy zsürielnöki tapasztalatait összevesse néhány olyan kérdéssel, amelyek gazdasági és politikai életünkre vonatkoztathatók? — Nagyon szívesen válaszolok ilyen kérdésekre — bólint —, anál is inkább, mivel a gazdaságirányítás reformját csak úgy lehet sikeresen végrehajtani, ha az igent és a nemet mondók, tehát a döntések meghozói jól végzik munkájukat. Nyilvánvalóan adódik az összehasonlítás, hiszen ami a Ki mit tud?-ban játékos formák között zajlik, az gazdasági életünkben már komoly következményekkel járó formában jelentkezik. Egy külkereskedelmi szerződés aláírása vagy annak megtagadása már milliókat jelenthet. — Tehát a döntésekhez mindenekelőtt bátorság kell? — Elsősorban szakértelem. Egy artista produkcióját én csak megfelelő szakvélemény segítségével tudom megítélni. — Nincsenek a tehetségnek valamiféle általános megnyilvánulásai? — Természetesen vannak, s miután a mi fejlődő társadalmunknak óriási szüksége van a tehetséges emberekre, ezért érdemes ezeket a jeleket jól megfigyelni. — ön hogyan határozza meg a „tehetséges ember’* fogalmát? — Az egy olyan adottság, amelynek segítségével valaki képes arra, hogy saját magát egy szépen szóló hangszerré változtassa. Ez egy egészen általános meghatározás, hiszen ahogy egy zenekarban sokfelé hangszer van, úgyanúgy az élet zenekarában is ... All tehát az a tehetséges színészre, mérnökre vagy esztergályosra egyaránt. — De hogyan lehet ezt felismerni? . — Sokféle tulajdonságot kell keresni. Vajon minden esetben kellően válogat-e a sokféle megoldási mód között? Rendelkezik-e a felfedezés képességével? Fiatal tud-e maradni? S ráadásul még jó tanúnak is kell lennie. — Ezt a két utóbbi követelményt meghatározná bővebben? — Nos, ami a fiatalság titkát illeti: valaki abban a világban válik öreggé, amikor feladja a harcot, hogy lépést tartson a haladással. Ez független a kortól. Az igazi tehetség örökifjú marad. A „jó tanú” követelmény alatt én valamiféle riporteri tulajdonságot értek. Ügy figyeljen meg mindent, mintha másnap egy bíróságon kellene beszámolnia az eseményekről, akkor pedig nem lehet azt mondani, hogy „nem emlékszem kérem ..,’! Aki nem figyel jól, az nem tanulhat saját és mások tapasztalataiból, tehát nem is fejlődhet. — Az ön véleménye szerint beszélhetünk „meg nem értett Új jogszabály zsenikről”, elsikkadt tehetségekről? — Az igazi tehetséghez hozzátartozik a konok erőszak is, az akarat, hogy megérett képességeit érvényesíteni tudja. Természetesen egyes korszakok történelmi körülményei jelenthetnek visszahúzó erőt, de véleményem szerint az igazi tehetség előbb-utóbb érvényesül. — Az egyénnek, de a társa- dalomnak sem mindegy ez az „előbb vagy utóbb”. Beszéljünk tehát azokról, akiknek a segítségadás a feladatuk. — Azokról tehát, akik döntenek. Már említettem a szakértelem szükségességét. A másik alapvető feltétel viszont világnézeti kérdés. A mi elméletünk és a módszerünk is a dialektika. Mi ez? Én, a kétely világnézetének nevezném, hiszen mi a világ megváltoztatását tűztük ki célul, hát hogyne lenne kötelességünk a legjobb megoldások keresése, a tapasztalatok, tehát az elmélet és a valóság viszonyának értékelése. A korszerű ember lépést tart a fejlődéssel, s dönteni csak ilyen képességek birtokában szabad. — Es ha olyan ember kézé- ben van döntési jog, aki nem rendelkezik a fenti képességekkel? — Az nagy baj. Tudni kell azonosulni. Nagyon kell tehát ügyelnünk arra, hogy kikre ruházunk ilyen jogokat. — Igaz az, hogy tehetséget csak tehetség ismerhet fel? ... — Ez |el tétlen .ül igaz. . — ön korábban azt mondta, hogy mindent meg kell figyelni. Személy szerint ön mi újat tanult a Ki mit tud zsűrijében? — Megint csak ráébredtem arra, hogy milyen sok tehetséges fiatal van nálunk. Ezt sohasem szabad elfelejteni, ennek nagyon-nagyon kell örülni, hiszen Magyarország nagy Ki mit tudján is rengeteg a tennivaló. A szabad szombaton is a vállalat fizeti a szakmunkás tanulók étkezési költségeit A csökkentett munkaidő bevezetésével több vállalat érdeklődött a Munkaügyi Minisztériumban, bogy a többlet-szabadnapokon is kötelesek-e gondoskodni a szakmunkástanulók étkeztetéséről. A minisztérium most kiadott állás- foglalásában rámutat, hogy a ma is érvényben levő jogszabály a szakmunkástanulók számára rendszeres étkeztetést biztosít, s e kedvezményről a gyakorlati és az elméleti oktatási napokon egyaránt a vállalatnak, illetve a gyakorlati oktatást végző szervnek kell gondoskodnia. A Munkaügyi Minisztérium csak a hivatalos munkaszüneti napokon, s akkor is csupán a' szakmunkástanuló otthonokban, kollégiumokban lakók részére viseli az étkeztetéssel járó költségeket. Ezt az elvet a többlet-szatfodnap bevezetése sem változtatta meg. A költséget ezeken a napokon sem lehet áthárítani a szülőkre, vagy valamely költségvetési szervre. A vállalat a hétnek mind a hat munkanapján köteles gondoskodni a tanulók étkeztetéséről, függetlenül attól, hogy azok a többlet-szabad- naoon részt vesznek-e iskolai oktatásban, vagy éppen szünetel az oktatás. Ha az üzemi konyha ilyenkor nem működik, akkor az arra igényt tartók, ha nem is laknak szakmunkástanuló-intézetben, vagy kollégiumban, ott étkeznek, a költségeket azonban a vállalat köteles az intézetnek megtéríteni. Ennivaló kis kalap Egy San Franciscó-i asszony fogadást kötött, hogy sajátke- zűleg sütött kuglófot tesz a fejére, és legalább öt órán keresztül járja a város legforgalmasabb utcáit anélkül, hogy feltűnést keltene. A kissé „élénken” öltözködő nők Amerikájában az asszony tényleg megnyerte a fogadást: egyetlen járókelő sem ütközött meg ennivaló kalapján. CEGLÉD Tag lehet, ha elmúlt 16 éves Megvitatták a tsz-ek új alapszabályát Másodszor került a városi ta- i nács vb-ülése napirendjére a ; ceglédi termelőszövetkezetek alapszabálya. Először az Alkotmány, a Dózsa Népe, a Lenin és a Vörös Csillag tsz-ek alapszabályait vitatták meg, majd a Kossuth, a Petőfi és a Táncsics tsz javaslatai kerültek az ülés napirendjére. Valamennyi tsz-ben a vezetők és a tagság közös megállapodásával készítették el ezeket az alapszabályokat. Igyekeztek minden fontosabb dologra kitérni. Az alapszabály-tervezeteket időben eljuttatták a városi tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályára, amelynek munkatársai a tsz-ek vezetőinek jelenlétében mindenütt a helyszínen tartottak vizsgálatot. Ezentúl a tsz tagja lehet minden 16 éven felüli fiatal. Az alapszabályok foglalkoznak a tsz-tagok jogaival, s mint új rendelkezést kiemelik az évi fizetett szabadságra, pótszabadságra vonatkozó lehetőségeket. Foglalkoznak a nők helyzetével, a tagság kötelezettségeivel, a tisztviselők és az állandó beosztásúak szabadságával és heti pihenőnapjával is. Kitérnek a különböző bizottságok munkájára és a betegségi segélyekre. ÚRI Ástak Évek óta panaszkodtak már Üriban a Csillagköz lakói: környékükön az esti órákban olyan gyenge az áram, hogy a tv-t sem nézhetik. Pislákoló fény mellett töltik az estéiket, nem használhatják háztartási gépeiket sem. A községi tanács intézkedése nyomán kezdett hozzá a villanyhálózat felújításához az Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat. A munkák azóta befejeződtek, sőt: a felújítás során nemcsak az áram erőssége nőtt, hanem az ipari áramot is bevezették. A Csillagköz lakói nem nézték tétlenül a munkát — segítettek a gyorsabb befejezés érdekében. A villanyoszlopok helyének kiásásában \ áramért Soltész János villanyszerelő és Oláh István községi tanácstag „vitték a prímet”, Csordás Sándor társadalmi munkában fuvarozta helyükre az oszlopokat. ZEBEGÉNY Ifjúsági inúzeumszolgálat „Ifjúsági múzeumszolgálat” feliratú karszalagos fiatalok fogadják Zebegényben a Sző- nyi István emlékmúzeum látogatóit. Tizenhét általános iskolás gyerek — legtöbbje jól ismerte a Kossuth-díjas festőművészt — az iránta való NAGYKŐRÖS Veled vagyunk, Vietnam! A Nagykőrösi Állami Gazdaság dolgozói a múlt héten üzemegységenként és ágazatonként békeröpgyűléseket tartottak, melyeken szolidaritásukat fejezték ki a harcoló vietnami néppel, és felajánlották egynapi keresetüket. A fogyasztási szövetkezet tagjai a hét elején emlékeztek meg békegyűlés keretében a szolidaritási hónapról, önkéntes felajánlással fizetésük arányában növelték a szolidaritási tiszteletből vállalkozott arra, hogy vigyáz a múzeum rendjére, elvégzi a kisebb házimunkákat, s ha szükséges, tárlatvezetést is tart. Dániel Kornél festőművész, a múzeum vezetője rendszer résén foglalkozik a gyermekekkel. A tanulóórákon megismerteti velük Szőnyi István munkásságát, képzőművészeti előadásokat, filmvetítéseket tart, s külön foglalkozik azokkal, akik már megbarátkoztak a palettával és a rajzeeruzáA szabálysértésekről megjelent két jogszabály — az 1968. évi I. törvény és a 17/1968. (IV. 14.) sz. kormány- rendelet jelentős helyet foglal el a magyar jogalkotásban. Most a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvényt ismertetjük röviden. A törvény azoknak a jogellenes cselekményeknek a szabályait határozza meg, amelyeknek társadalmi elítélése elengedhetetlen ugyan, de súlyuk nem indokolja büntető eljárás megindítását az elkövetőkkel szemben. A szabály- sértő személy felelőssége csak akkor állapítható meg, ha cselekménye szándékos volt. vagy gondatlanságból eredt. Állami vállalatot, intézményt, szövetkezetét, társadalmi szervezetet, egyesületet terhelő kötelesség megszegése esetén szabálysértés miatt azt kell felelősségre vonni, aki miatt a kötelességszegés bekövetkezett. A szabálysértési felelősséget kizáró okok: a gyermekkor, az elmebetegség, ha valaki a cselekményt kényszer, vagy fenyegetés hatása alatt követte el. A szabálysértés elévülési ideje hat hónap. Szabálysértés miatt kiszabható büntetés húsz forinttól ötezer forintig terjedő pénzbírság, illetve egyes, jogszabályban meghatározott kivételes esetekben, egy naptól harminc napig terjedő elzárás lehet. Szabálysértésért — ha a cselekmény súlya, jellege, körülményei megengedik és attól kellő nevelőhatás várható — az eljáró hatóság büntetés helyett figyelmeztetést alkalmazhat. A fokozott nevelő és visz- szatartó hatás kiváltása érdekében el lehet rendelni a szabálysértésért hozott jogerős határozat közzétételét a munkahely, a lakóház, vagy kisebb település közössége előtt. A törvény második része az eljárás szabályait foglalja magában. Első fokon eljárhatnak általában a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak szakigazgatási szervei, illetve a járási, a városi és a városikerületi tanácsok vb-igazgatá- si osztályai. Másodfokon, a községi tanács hatáskörébe utalt ügyekben a járási tanács vb-igazgatási osztálya; a járási, városi, városi-kerületi tanácsok hatáskörébe utalt szabálysértési ügyekben a megyei, a megyei jogú városi és a Fővárosi Tanács igazgatási osztálya jár el. A törvény demokratizmusát húzza alá az a rendelkezés is, hogy községekben szabálysértés miatt a helyi tanács által választott bizottság is eljárhat. Szabálysértési eljárás feljelentés, illetve hatóság észlelése, vagy tudomása alapján indul meg. Az eljáró szerv a munkaviszonnyal összefüggő szabálysértési ügyet —, ha attól nagyobb nevelőhatás várható — átteheti a munkahely fegyelmi hatóságához is, amely köteles azt érdemben elbírálni. Az eljárás során a szabálysértési hatóság kártérítést is megállapíthat, ha az összeg nem haladja meg az 1000 forintot. ötszáz forintig terjedő pénzbírság —, ha a cselekmény körülményei tisztázottak és a nevelőhatás így is elérhető — tárgyalás nélkül is kiszabható. Az ügy érdemében hozott elsőfokú határozat ellen kihirdetésekor, vagy a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül fellebbezni lehet. A fellebbezés halasztó hatályú. A szabálysértési ügyekben eljáró szervek határozatainak és intézkedéseinek törvényességére az illetékes ügyész felügyel. A jogszabály október 1-én lép hatályba. D. F. Benedek B. István alapot. val. Mit mondiak? a házban meghalt egy ember. Alat- tunk lakott egy emelettel. Nagy darab, pirospozsgás, testes ember volt. Valamelyik egyetemen tanárkodott. Hogy hol, nem is tudom. Tíz év alatt kétszer ha beszéltem vele. Haláláról is csak úgy értesültem, hogy a házmester becsengetett minden lakásba, adjunk össze pénzt a koszorúra, majd a lakóbizottság képviseli a házat a temetésen. Reggel még nem volt semmi baja, dolgozatokat javított. Később elindult az orra vére és fájlalta a fejét. A felesége így hagyta otthon, amikor kiment a piacra. Mire hazajött, ott feküdt az ember a szoba közepén, s már nem élt. Megdöbbentett a hír: hát csak ennyi az élet? Pár napja még láttam, antikváriumból jöhetett, mert egy csomó ócska könyvet cipelt cekkerben. Éjszakánként, ha gépelt a nyitott ablaknál, felhallatszott hozzám a szapora kopogás, amire az én gépem gyors kelepelése felelt. Így értesültünk egymásról, tudtuk: élünk s dolgozunk, ha sürgős, éjszaka is. S most már napok óta csend van a szűk kis utcában, hiába nyitom ki az ablakot, csupán az éjszakai csend fogad és a sötétség. Csak az én gépem visszhangja dobolj a szomszéd ház kormos tűzfalán. A temetésre nem mentem el, mert én már annyit temettem, hogy csak akkor megyek, ha muszáj. A temetés másnapján találkoztam az asszonnyal a lépcsőházban. Nézett rám, talán várta, hogy megszólítom, mint a többi lakó, s elbeszélgetünk az ő nagy bajáról. Tiszteletteljesen köszöntem, s félreálltam az útjából, mert keze tele volt csomaggal. De nem szóltam semmit. Még azt sem. hogy részvétem. Mert azt meg minek? Elcsépelt szó, nincs benne semmi érzés, elkopott annyi év alatt. Mást kellett volna mondanom, s ha érti, örült volna neki... T íz éve, amikor mint fiatal házas, lakás után szaladgáltam, nem tudtam fedelet szerezni. Építkezésbe vágtam. Ez a ház akkor háromemeltes volt. Szereztem engedélyt és beépítettem a padlásteret. Ezerhétszáz forintos fizetésből, OTP-ből, meg uzsorakamatra felszedegetett pénzekből. Egy évig kínlódtam ott néhány kőművessel. Egyszer óriási ribillió volt. A vállalkozómat letartóztatták egy korábbi csalás miatt, emberei szétszéledtek, a sarki kocsmában kártyázással töltötték az időt. És a félbehagyott, gazda nélkül maradt födémem leszakadt. Néhány tonna vasbeton. Megrendült bele a ház. Kijött a tanács, kijött a rendőrség, s már-már úgy volt, hogy nem is lesz ebből lakás. A szomszédok is, mintha csak erre vártak volna, telesírták a rendőrök, meg az ellenőrök fülét jajszavas panasszal, hogy e miatt a rohadt építkezés miatt csupa kosz a ház, száll a por, hajnaltól estig lármáznak a kőművesek, s különben is, most csaknem rájuk szakadt a meny- nyezet. Vállalkozó nélkül, emberek nélkül, kókadtan ácsorogtam a leendő lakás előszobájában. Egyedül voltam a nagy cirkusz után, vártam mi lesz, s keserűen gondoltam a sok-sok elvesztegetett órára, amit a hivatalokban töltöttem engedélyek, pecsétek, aláírások megszerzéséért. S keserűen gondoltam a sok pénzre, amit lám vissza kell majd fizetnem, s mégsincs fedelem, hiába vár a gyerek a nagymamánál, a feleségem albérletben, magamról, aki ágyrajáró- ként várom az új otthont, már nem is beszélek. Mert most mit tehetek? Ha nem is állítják le az építkezést, kivel folytassam? Ki az, aki elvállalja az ilyen félbeszakadt munkát, elszámolás, leltár, előzetes műszaki ismeretek nélkül? Álltam, szívtam egyik cigarettát a másik után, s nem tudtam, mitévő legyek. E gyszer nagy szuszogásra figyeltem fel. Valaki jött a padláslépcsőn, nehezen szedte a levegőt, közben kráko- gott erős, mérges hangon. Nagy darab, pirospozsgás, testes ember topogott be, kerülgette a malteros, meg a meszes vödröket, aztán megállt, s nézett rám szó nélkül. Egy darabig hallgattunk, majd kezet nyújtott, bemutatkozott. — Hallom, valami fiatal pár kínlódik itt!... — mondta. — Hát hogy állnak? Boldogulnak? Keserves hangulatomban legszívesebben elsírtam volna magam, mert tőlem soha az életben senki sem kérdezte, hogy boldogulok-e, vagy birom-e, amit vállaltam. Csak mindig követeltek!... Elmondtam neki a bajomat. Hüm- mögött, krákogott. Végigjárta az egész padlásteret, majd elköszönt. — Aztán csak semmi fenékre esés! — mondta búcsúzóul. — Húzza ki magát! ... — s ezzel elment. Vagy három nap múlva keresett egy idős kőműves, hogy őt a tanár úr küldte, ha látná az eddigi elszámolásokat, meg a műszaki terveket, átvenné a munkát... Ennek közel tíz éve. Azóta ott lakom a lakásban, s nyáron el sem tudnék képzelni szebb helyet. Nappal kilátok a várhegyre, éjjel meg, ha kinyitom az ablakot, s leülök az írógép mellé dolgozni, hátamon motoz az illatos budai szél, ahogy a Hűvösvölgy árkán keresztül lélegzik a város. Nagyot szippantok, érzem magamban az erőt. leülök papírjaim közé, s ahogy verem a gépet, válaszul lentről is felhallik a kopogás. Két ember dolgozik a nyári éjszakában. gy volt eddig, s most, — pár napja — csak az én gépem visszhangja dobol a szomszéd ház kormos tűzfalán ... Hát legfeljebb ezt mondhattam volna el az asszonynak ott a lépcsőházban... Tenkely Miklós
