Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-28 / 150. szám
1968. JÚNIUS 28.. PÉNTEK «W Mfcvr.i ^Kírlav 3 Évente 1—8 ezer hektoliterrel több jó minőségű bort palackozhatnak Badacsonyban az új automatikus palacktöltő gépsorral. Az NSZK-beli gyártmány a minimális emberi munkával mossa, tölti, zárja, címkézi az üvegeket. Az új gépsor óránként 3000 palackot tölt meg. ÜZLET VERŐCÉN A „hogyan" Legutóbb Vácott tartott megbeszélést a Hazafias Népfront, a községek és a vállalatok vezetőivel. Szemére vetették a vendéglátóipari és a kiskereskedelmi vállalatok vezetőinek: nem sokat tesznek a járás jobb ellátásáért. Szinte mindenki beszélt az elhanyagolt boltokról, a közegészségügyi előírások semmibevételéről. Bár Verőce területileg a szobi járásé, boltjait mégis a váci vállalatok tartják fenn. Az értekezlet előtt a községben tettünk látogatást, miután tavaly' és az idén egyaránt kifogásolták az ottani állapotokat. Nincs rajta mit szépítem: a Szabó-féle élelmiszerüzlet valóban piszkos, rendetlen. Ultrás vizet rég nem látott padlójára kiömlött és szétfolyt a tej, a mirelitpult alatt A NAGYMAMA Toporog kicsit, tekinget; bizonytalan. Nem nagyon szokott hozzá a hivataloskodás- hoz. Személyi igazolványt adni, várni, hogy igazolják telefonon, igen, várják a látogatását, eltenni a kapucédulát és így tovább. Gyönge a szem, remeg a kéz, botladozik, bizonytalan a láb; hatvanhét esztendő. Mégis, úgy érezte, el kell jönnie. Pedig ilyenkor már messzi út ez, mégha a busz ott is teszi le a kapu előtt. Lé- j vai Imréné Csepelről jött ki Szigethalomra, hogy érdeklődjön az unokája után, aki a Csepel Autógyárban ipari tanuló. I. Először kicsit megszeppen. Mit tett ő olyat, amiért kérdezgetni kezdik? Azután hamar megnyugszik, mosolyra is húzódik a szája, csak a markában gombóccá gyűrt zsebkendő árulja el izgalmát. — Mi vagyunk csak neki, igen, igen. Nálunk nevelődik, már nyolcadik esztendeje. Sok könnyet ivott a kötényem, míg elrendeződött a sorsa. A ányomtól az unokám, s hát a lányom... Sírni kezd. Keskeny, csontos válla közé esik a feje, a gombóc-zsebkendővel dörgöli a szemét. A történet hallatán azután megértem az oktalannak hitt könnyeket. Lánya kétszer ment férjhez. Második házasságában született a gyerek. Első férjétől elvált, a második meg — megölte! Az italozó, rabiátus férj mellett pokol volt az asszony élete. Külön is éltek egy ideig, azután, ahogy az lenni szokott, a férfi javulást ígért, s megint összeköltöztek. Nemsokára megtörtént a tragédia. A férfi börtönbe, az asszony a temetőbe került, a fiú pedig intéIPARI TANULÓKAT SZERZŐDTETÜNK szeptember 1-ére szövő és lakatos szakmára. Jelentkezzenek felvételre azok a 14—15 éves, az általános iskola nyolc osztályát végzett fiatalok, akik budapesti lakásról, illetve szállásról gondoskodni tudnak. HAZAI PAMUTSZÖVŐGYÁR Budapest IV., Baross u. 99. zetbe. Lévai néni azt mondja: — Nem is tetszik elhinni, mennyi hivatalt jártam én, mennyit rimánkodtam, könyörögtem, hogy adják oda nekünk a gyereket, hiszen az unokánk, ha már anyja, apja nincsen, legalább mi legyünk neki. Volt egy jóember, az uramnak, aki a nagy gyárban dolgozott, a főnöke, az segített, talán csak az ő szavára adták ide a gyereket, mert hogy azt mondták, mi már öregek, nyugdíjasok vagyunk. Talán nem bíztak bennünk, vagy Ilyesmi, lehet, hogy szegénynek gondoltak, de tessék elhinni, amióta megkaptuk a | gyereket, szükséget nem Iá- tott, mert inkább az emberemmel ezt vagy azt elhagyjuk, de a gyereknek megadjuk, amit kell. II. A fiú végül is az intézetből eljöhetett, s harmadik lakó lett a csepeli szoba-konyhás- kamrás lakásban. Elvégezte az iskolát — „jó tanuló volt, eszes gyerek, de nem akart az tisztviselő vagy ilyesmi lenni, I a gépek érdekelték, s akkor az uram beszerezte ide, mert a nagy gyárba nem akart menni a gyerek” — s ipari ta- i nuló lett. Jövőre, ha minden j igaz, segéd úr lesz. azaz fölszabadul lakatosként, szakmunkásként. — Nagyon jó szakma az, én igazán tudom, mert az én emberem, az uram a nagy gyárban volt az, s becsülték, mert a lakást is a gyártól kaptunk a telepen, még a Weiss Man- fréd idején, az ostrom után meg olyan sztahanovista vagy mi volt többször is, az oklevél megvan most is, az uram ágya fölött a falon, mert mit kellene azon restelleni, ’"ogy a munkájáért ennyire megbecsülték? Mert így volt. így igaz, még most is ölelgetik az utcán, láttam magam is, amikor megyünk valahová,, s jönnek a gyáriak, hát csak tapogatják, hogy így Lévai bácsi, meg úgy .. A fiú is lakatos akart lenni, de nem a nagy gyárban, mert a motorokért bolondult, s azt mondta, hogy ide jönne. Kicsit elfárad a sok beszédben, látszik rajta, nem szokta meg. Otthon minden bizony- nyál szavak nélkül is megértik egymást az emberével, a gyerek meg — ugyan nem mondja — nyilván nem ’felük beszélget. Ha igen. a mai kamaszokat ismerve, az igen és nem váltakozhat csak e „párbeszédekben”. — Azért jöttem mostan, hogy beszéljek a fiú főnökével, az oktató úrral, vagy hogyan is nevezik, a szomszédban lakik egy nagyon kedves asszonyka, ő beszélt az oktató úrral telefonon, hogy én szeretnék kijönni. Azt üzente az oktató úr, hogy semmi akadálya. sőt, az asszonyka mondta így, nagyon megjegyeztem, kész örömmel. Mert szereti a fiút. III. Lévai Imrémé hatvanhét éves. Ötvenkilenc volt, amikor vállalta az unokát; vállalta? Harcolt, küzdött érte, mert — ösztönösen — igyekezett jóvátenni a jóvátehetetlent, igyekezett szülő lenni az árva mellett, ötvenkilenc éves volt, nyugdíjas előfonónő, aki, amikor elbúcsúztatták a fésűsfonóban a társnők. azt hitte: nyugalma, pihenése lesz. Az élet azonban közbeszólt, s ő mozdult, ment azonnal. — Én már sokszor hittem, hogy no, befejeztem, tovább már bajom, gondom nem lesz. Azután tetszik látni, mindig jut valami az embernek. Nem szemrehányás, panaszkodás ez, nehogy azt tessék hinni. Hiszen én, meg az uram is így akartuk; fölneveljük mi a gyereket. Nem azért, hogv támasz kellene. Van nekünk nyugdíjunk, mind a kettőnknek, nem sok, de az élet megszoktatott már régen bennünket a kevéshez Nem nekünk, neki kellett támasz, hiszen az apja... Elharapja a mondatot A gyilkost mm ejti ki. Ismét az emlékek kerítik hatalmukba, gyorsan, mielőtt a könnye kibukna, búcsúzik. Botladozva, fekete köntösű madárként rebben végig az úton. Az oktató úr várja. Mészáros Ottó szemét, előtte a cementben jókora lyuk. A kép a pult tetején nagy láda töppedt kré- mesben folytatódott, a maszatos porcukorban a Népszabadság aznapi száma. Géz, takaró sehol, a legyek dúskáltak a vaj és felvágott között. A nagyforgalmú üzletben délelőtt tizenegyig sok áru cserélt gazdát. Nyomuk ottmaradt az asztalon, a késeken és a mérlegen. Beléptünkkor egyetlen eladó próbált egyszerre több vevőt kiszolgálni, Szabó István boltvezető árut vett át. Mintegy rendelésre — éppen befutott a Váci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat két ellenőre, Sipos Károly és Hargita Nán- dorné. Négyünk hosszas vitájának minden fázisát nem érdemes leírni. Elég annyi- hogy a boltvezető az évi négymilliós forgalmára hivatkozott. Váltásban négyen dolgoznak, szerinte ilyen adottságok mellett maxi maiizmus rendet követelni. — Minimális követelmények azért vannak. Hogy lehet eltűrni, hogy a krémes ott álljon szabadon a kirakatban, közte újságpapír? — Nekem senki nem mondta, hogy ne csináljam. Már úgy is befejeztük a süteményt. Ez még tegnapi. (!) Majd elfogy. — Na igen, ahol dolgoznak, ott magától értetődő mindez — vélekedik az ellenőr. — Mi örülünk, ha rendellenséget találunk, mert annak a jele, hogy mozog az üzlet. Itt tulajdonképpen abbahagyhattuk volna a beszélgetést, hiszen elhangzott a vállalat „ars poeticája”. A körzeti ellenőr azzal nyugialott, hogy jövőre nagyobbítják, modernizálják az üzletet. Addig is javasolják, szüntessék meg a szűk helyen a zöldáru árusítását és helyette higiénikus tejpultot állítsanak be. Átellenben van egy zöld- ség-gyümölcsáruda, tehát a vevőket nem éri károsodás. Nem a verőcei bolt az egyetlen, ahol ilyen állapotokat találni. A régi, más célra épült házakban rosszak az adottságok is, de a vevők azért nem bánnák, ha a vállalat ellenőrei nemcsak a forgalom növelését tartanák szívügyüknek, a „hogyan”-nal is törődnének. — komáromi — Egy varázsige alkonya Valamikor varázsigekén 1, s a vitában abszolút érvként hangzott: a népgazdaság érdeke. Ma már némileg más hangsúllyal és valamelyest ritkábban halljuk ezt a refrént. Gyakrabban és hellyel- közzcl bátrabban hivatkoznak viszont a vállalati érdekekre. Mindez tulajdonképpen természetes, az új mechanizmus lényege. Szocialista elveinkkel nem ellentétes a nyereségérdekeltségből adódó „anyagiasság”, hiszen az egyén nem egyszerűen önző, önös célból, hanem a nagyobb vállalati közösség érdekeinek alárendelten kénytelen dolgozni. További kérdés persze, hogy a vállalati nyereség növelésére irányuló törekvés esetenként milyen mértékben sérti az átfogó társadalmi, népgazdasági érdekeket. Figyelembe kell venni, hogy a vállalati érdekek abszolút és szabad érvényesülését két lényeges körülmény korlátozza. Nem akárhogyan, központilag szabályozott feltételek között érvényesül a vállalatok nyereségérdekeltsége. \7. árpolitika, a vállalati nyereség felosztásának módja, fejlesztési és részesedési alapja, az adózás, a személyi jövedelem képzésének feltételei mind-mind központi elhatározások alapján befolyásolják a vállalati érdekeltséget. A vállalati érdekek összecsapásának eredője lesz végül is a nyereség. A vállalat legtöbbször nem kényszerítheti partnerére saját akaratát — akárhányszor hivatkozik is a népgazdasági érdekekre —, hanem kénytelen annak érdekeit is reálisan mérlegelve megegyezni. Valamikor azt hittük, hogy a népgazdasági érdekek közvetlenül és abszolút módon is kifejezhetők. E feltételezésen alapult a központi terv- utasítások rendszere, s a gyakori, közvetlen beavatkozás a vállalatok gazdasági tevékenységébe. Ma már nyllván- való, hogy a néngazdasági érdek érvényesülését c=ak folyamatnak. tendenciának, a vállalati érd ekösszeü tkö zések eredőjének tekinthetjük. Népgazdasági méretekben kisebb kockázat és társadalmi veszteség árán valósulhat így meg a hatékonyabb munka, a társadalmi szükségletek magas színvonalú kielégítése. De a vállalatoknál — ha bátran apellálnak saját jól felfogott érdekeikre és merészen döntenek is annak szellemében — csökken a té- gi értelemben vett biztonság es növekszik a helyi kockázatvállalás. A régi tervutasításokat végrehajtó munka kockázatát ugyanis teijes egészében a népgazdaság viselte. Ha például pontatlanul állapították meg a szükségleteket és így hibás termelési tervutasítást kapott a vállalat — akár menet közben leállították, vagy korlátozták a termelést, akár raktárra termeltek tovább —, az anyagi következmények az államkasszát terhelték. Vagy gondoljunk csak i túlméretezett, a drága és elhibázott beruházásokra, s az indokolatlan „semmi nem drága” alapon született vállalati igényekre. A régi tervutasításos rendszerben a vállalatok biztonságát nagy nép- gazdasági kockázat és társadalmi veszteség árán lehetett csak szavatolni. A vállalati érdekek hang- súlyozása a reform szellemében, egyben a vállalati kockázat tudomásul vételét is jelenti. Ezért nélkülözhetetlen a különböző gazdasági döntéseknél a vállalati érdekekre hivatkozni. Csak bizonyos előnyök reményében vállalható a kockázat. A helyi döntések társadalmi érdemeit méltatni, népgazdaság! jelentőségét „megiden- logizálni” nem szükséges. Nélkülözhetetlen viszont, hogy a vállalati érdekek sokoldalú, széles látókörű elemzése előzze meg a döntéseket, hogy ne a könnyű és gyors haszonszerzés, hanem a távlati érdekek, a piac megnyerése és bővítése legyen jellemző. A látszólagos és vélt érdekek helyett a valóságos vállalati érdekeket kell figyelni. A vállalati érdekek érvényesítése még így is bizonyos veszélyek, hibák es társadalmi veszteségek forrásává válhat. De óvakodnunk kell ezek eltúlzásától. Mert pillanatnyilag a népgazdasági érdekeket is leginkább az sérti, ha tovább élnek és hatnak a régi módszerek, ha nem ismerik fel bátran és határozottan a vállalati érdekeket. S az a vezető, aki nem vállalja az ezzel iáró kockázatot, túlzott biztonságra törekvésével óhatatlanul a társadalom, a népgazdaság kontójára kockáztat. K. J. Járom hete már, hogy felírta a naptárra a határidős naplójába, minden kis keze ügyébe kerülő cetlire: „Június 28!” És zárójelbe: „Házassági évforduló! Ajándék!” Szólt a titkárnőjének is, Írja föl ő is. És legyen szíves, figyelmeztesse majd! Csak ennyit mondjon: június 28. van! Június 27-én, délután négy órakor 18 darab cetlit rakott az asztalra, a többi elkeveredett valahogy. Minden cetlire ez volt írva: „Vigyázat, június 28.!” Egy kissé elszégyellte magát, hát erre így kell emlékeznie? Jo, jó, a huszonegyedik. De akkor is! Huszonegy év? Az ám, huszonegy! „Dehát mennyi az ő munkája, mennyi határidővel küszködik, mennyi programot kell kitűznie és végrehajtania?!” Vigasztalta magát. Azután a jobbik énje: „Akkor is, nem így kéne tán . Aztán: „Mit vegyek? Minek örülne?” — érezte, hogy ez sem jó. Ezzel csak önmagát ámítja. Még akkor is, ha halványan felderengett, hogy valami értékes aranyholmit kéne most... „Á . .. !” Megérezte, önmagát nem tudja becsapni, hiszen most a saját életéről van szó, illetve annak „feléről”. A másik feléről, amely, aki „Ö!” Akit gyakran elfelejt, aki csak akkor van. ha nincs! Mint a napfény, mint a levegő. T axit kért, hazarohant. Furcsa az üres lakás. Mise előtt a templom. Szégyenkezve matatott az asszony holmijai között. Végre ... „Házassági anyakönyvi kivonat.. .” olvasta réveteg szemmel: „Kelt N. Egy szál virág N.-ben, 1947. június 28-án A vőlegény: Bartusek József géplakatos- segéd, római katolikus. Született N. N.-ben, 19 ... november 15-én. Lakik ... Szüleinek családi és utóneve ... A menyasszony: Kosaras Anna, háztartásbeli, római katolikus.” És a-többi adat, majd a tanúk neve. Azután: „Dr. Pálinkás József anyakönyvvezető. mint polgári tisztviselő, az itt nevezett és előtte együttesen jelenlevő házasulókat... a törvény értelmében házastársaknak nyilvánította.” Huszonegy év. A papír még fehér, a lila tintával írt betűk olvashatók. „Igen ..„Igen ...” Ezt mondták akkor ő csak 24 éves volt, Anna 19. Fogalmuk sem volt, mire mondták, biztos azt gondolták akkor, hogy azt kérdezték tőlük: széretik-e egymást. Persze! Illetve: „Igen.. ” Az élet? Ki ismeri azt? Huszonegy év. ki tudta előre? Jó volt? Szép volt? Most sem könnyű a válasz. Dehát miért kell erre válaszolni? Ö biztos érzi és most sem morfondírozik. Igen, a géplakatosból igazgató lett, a fiatal, feszes bőrű, csillogó szemű arcból véső faragta kőarc. És /• a tekintet csillogása óthatóvá fakult. E kkor eszébe jutott egy olasz film, amelyben a férfi egy halott ágyánál sírni akart és nem ment, de hogy lássák együttérzését, erőltette a sírást, mimikáit. Fájt, hogy pont ez jutott eszébe, bár telitalálat volt. Akarta, de semmilyen meghatódottság nem vett rajta erőt. És akkor kiesett a „Házassági anyakönyvi kivonatból” egy papír. Felemelte a kis cetlit: „Idéző végzés ...” — olvasta. „Kosaras Anna felperesnek ... Bartusek József alperes ellen házasság felbontása iránt indított perében ... 1965. május 25-én, 14 órakor .. Azután még egy papírt emelt föl a parkettről. Azt már extázisbán olvasta. „A bíróság a pert Pp. 285. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel megszünteti, mert a felperes nem jelent meg ...” Nem jelent meg! De miért nem? E gondolatnál szép csendben visz- szarakott mindent a fehérneműk közé. Már semmit sem kellett erőltetni, mindenre emlékezett, mindent tudott, mindent érzett, már terhes is volt az a súly, amely lelkét nyomta. Milyen rövid és milyen keserves az élet . .. Igazgató lett, ez könnyű. Ez ezer és ezer embernek sikerül. De embernek lenni, ez csak Neki, Önekt sikerült. em ment vissza a hivatalba, vett egy szál rózsát a mosoly- & ’ gós öregasszonytól és a mellékutcában várakozott... Jött... — Otthon voltam, kezembe kerültek a papírok, teljesen véletlenül. Örülök, köszönöm, hogy akkor nem mentél el... — És kérlek, ne haragudj a szarkalábakért.. . Tudom, hogy én rajzoltam őket... És tudod, ezentúl ... Átnyújtotta a szál piros rózsát. (suha)
