Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-01 / 127. szám

1968. JÚNIUS 1„ SZOMBAT rest NEGYEI sMúiaE Bátran, bizakodva A bátorság nem azonos a vakmerőséggel, a bizakodás nem illúziók kergetése. Különösen nem az az üzemekben, a terme­lésben. A bátorság itt: merni szakítani az elöregedett hagyo­mányokkal, a megcsontosodottat frissel, rugalmassal felvál­tani. A bizakodás itt: a megalapozott újba vetett hit, az okos előrelátás. Nincs két egyforma ember, de vannak azonos tí­pushoz tartozók. Típus a bátrak és bizakodók embercsoportja is. Haja szürkül, arcvonásai ko­ránál nem öregebb, de tapasz­taltabb emberre vallanak: 35 esztendős, január elseje óta a Magyar Gördülőcsapágy Mű­vek diósdi gyára műszaki fő­osztályvezetője. Neve: Hor­váth András. — 1957 óta dolgozom a gyárban. Szerencsésen alakult pályám: a hőkezelő üzemben üzemtechnológus, majd kuta­tómérnök, azután főmetallog­ráfus. technológiai osztályve­zető voltam. Teljes képet kap­hattam tehát a gyártásról, s ez fontos ahhoz, hogy ne csak dönteni tudjon, hanem fele­lősséggel dönthessen az em­ber. Mások mondják: rendkívül igényes. Elsősorban önmagá­val szemben. Vaskos tanul­mánytervek szerzője, ezek mindegyike a gyár egy-egy lényeges területét fogja át, s jelöli meg a távolabbi terve­ket, a fejlesztés lehetőségeit. — A vezetés, s maga a ter­melés is, sokkal tudományo­sabb alapokra helyeződött, mint korábban, ezt igen lé­nyeges eredménynek tartom. Az ötletszerűségnek nincs he­lye a gyárban; a merész, de megalapozott kezdeményezés­nek annál inkább! Még vala­mit: napjainkban igen sok szó esik a pénzről, az anyagi ösz­tönzésről. Fontos dolog. Ám­de: nem okvetlenül csak azok viszik előbbre a társadalmat, akik minden tettük után a markukat nyújtogatják. Ma­napság pedig eléggé divatos ez... Tevékenysége — s ezt a gyár főmérnöke, Masszi Ti­bor is hangsúlyozza, aki ma­ga is jeles támogatója a bátor újkeresésnek — alapvető je­gye a hagyományokkal, a ké­nyelmes megszokottsággal va­ló szakítás. Évek szívós mun­kájával sikerült például meg­honosítani a csap ágygyűrök­nél a ráhagyás számításokon alapuló rendszerét. A táblá­zatok átlagos mértéket, mond­hatni: ajánlást adnak. Hor­váth András és munkatársai négy éven át tízezerszámra mérték le a gyűrűket, s ki­dolgozták az új rendszer el­méleti-gyakorlati alapjait. Eredménye: a kúpgörgőüzem- ben évi másfél millió forint és 25 ezer óra megtakarítása, a tűgörgőiizemben egymillió fo­rinttal kisebb az anyagfel­használás, s persze, relatív kapacitásnövelés! — A műszaki ember szak­mai elöregedése akkor kezdő­dik. amikor hajlandó kritika nélkül elfogadni az adott álla­potokat. Csakis a megújuló kritika, a meglevő mérlegelő elemzése — mit tartsunk meg, mit vessünk el — biztosíthat­ja a műszaki haladást. Vol­tak és vannak vitáink, akad­tak. akik maximalistának ki­áltottak ki bennünket, de azt tartom: lefelé soha nem sza­bad menni! Az igényesség nem frázis: ezt a magyar íoar több tekintetben a saját ká­rán kellett, hogy megtanulja. Amikor kerestem, a műsza­ki könwtárhól hívták fel. Hó­na alatt külföldi szakfolyóira­tok: egv gyári témával kap­csolatban „szaglászott”, ahosv nevetve mondta. Azok közé tartozik akik ritkán elége­dettek. .Tóízű és hosszú beszél­getésünk alatt sorra rönoen- tette fel a gondoiátrakétákat. Miért olv gyengék a most végző műszakiak az alavtudo- mánvokban. a matematikában, fizikában? Miért nem átgon­dolt a műszakiak — káderne­ve’ésszerű — továbbképzése? Miért kell még mindig ra­gaszkodni bérezési merevsé­gekhez, elengedni a jó mű­szakit s többet adni annak, aki jön. s csak kezdi tanulni azt. amit a másik már tudott? Miért boldogulnak könnyeb­Nehéz, bonyolult kérdések, Ö azonban, a maga területén, nemcsak a kérdéseket fogal­mazza meg: választ is ad — tettekkel — azokra. Ez az, ami kiemeli, s joggal, a töb­biek közül. Középtermetű, kopaszodik, távolról, felületes figyelésre a könnyen gyúrható emberek közé sorolhatnánk. Fiatal em­ber, tele energiával, határo­zottsággal. a kockázatot is bátran vállaló kezdeményező­kedvvel. Második esztendeje vezeti a gyár egyik legfonto­sabb részlegét, a köszörűüze­met. Előtte fejlesztésen dolgo­zott, s ez, mint mondja, nagy szerencse, mert a kettő ötvö­zete ad biztos eligazítást. Cserna Tamásnak hívják. A köszörűüzem a magam laikus ítélete szerint sem ha­sonlít a négy-hat évvel ezelőt­tire. Igaz, most is zsúfolt, de ésszerű technológiai sorrend alakult ki a gépcsoportok, s gépsorok között. Hetven-het- venkét terméktípussal dolgoz­nak; azún. kritikus típusok ki­szűrése, gyártásuk alaposabb előkészítése napjainkban té­ma. Megoldották azonban ... És itt nehéz a felsorolás, mert annyi minden történt az üzem­ben. Segédberendezések ke­rültek és kerülnek a gépek­re; mind több az automata és félautomata berendezés; a munkakörülmény-szorzó al­kalmazása a bérezésnél meg­állította a munkaerő-vándor­lást, a keresetek — nem is kis mértékben — emelkedtek. Most — mint mondja — az automata domborítógép pro­totípusán szerzett tapasztala­tokat elemzik. Nagy ügy ez — a gépeket különben Horváth András dolgozta ki —, mert nemzetközi összehasonlításban is új megoldást biztosít Ezerféle gond tehetné inge­rültté, pesszimistává. Nyomós gondok: nincs elegendő idő a tartós kísérletezésre, s ezért a termelésben jelentkeznek a máskülönben kiszűrhető hi­bák; krónikus a létszámhiány, annak ellenére, hogy a férfi betanított munkások például kétezer-kétezerháromszáz fo­rint között keresnek, nincs elég jelentkező; a határidőnél később kapják meg a kivitele­ző üzemtől az átalakított vagy új berendezéseket, mert azok is túlterheltek munkával; mégsem ingerült, nem pesszi­mista. — A fejlesztésen megtanul­tam, hogy nincs tökéletes megoldás. Itt, a gyakorlati termelés is ilyen. Csak akkor lehet „felszínen maradni”, ha mindig a holnapot is látja az ember, s ha ezt másokkal is megérteti. Magam ellen be­szélek: nem jó- gyakorlat, hogy többet kapnak a közvet­len termelésirányítók, mint azojt, akik a fejlesztésen te­vékenykednek. A gyár hol­napját ők adják, márpedig nekünk tovább kell látnunk az orrunk hegyénél.. . Álta­lában: ötven vagy száz forin­tok miatt nem szabad kockáz­tatni értékes koponyák el­vesztését; sajnos, a bérgaz­dálkodás még csak elvekben ismerte föl ezt. Ö is, akárcsak Horváth András, gyors egymásutánban fogalmaz meg lényeges gon­dokat. Miért sikerül sokkal gyorsabban, rugalmasabban intézni a műszaki kérdéseket, mint a többit, utóbbiaknál miért nem lehet föladni a merevséget, a nehézkességet? Azután: a gépipari átlagbér nem tudja kifejezni, hogy itt mikron pontossággal dolgoz­nak a betanított munkások, tehát nagyobb fizikai-idegi koncentrációt kíván a munká­juk, de mégis ez az átlagbér a mérvadó, s ezért is nagy a vándorlás. És: az előkészítő üzemeknek az eddigieknél is fontosabb szerepet kell bizto­sítani, hiszen sok tekintetben már ott eldől, a termelő üze­mek mit produkálhatnak... —- Az új mechanizmus az igényesebb munka előtt nyi­tott utat versenyt teremt. Emberi, műszaki, értékesítési vonatkozásokban egyaránt. Minden baj, gond ellenére ezért vagyok bizakodó: a ver­seny egészséges kiválasztódás­hoz kell hogy vezessen. Csakis így lesz valódi értelme annak a kifejezésnek, hogy üzemen belüli alkotómunka... Mészáros Ottó „Abonyi híradó" Tízoldalas sokszorosítás. Ha nem is újságformájú, mégis­csak házi lapja az abonyi Jó­zsef Attila Tsz-nek. Megküld­ték címünkre, így hát belela­pozgattunk, hogy néhány ér­dekességet idézhessünk tartal­mából. Az egyik cikk írója szóvá teszi: áll az erőgép; Közismert ugyan, hogy kevés az alkat­rész, de egy kis házimunkával, találékonysággal lehetne segí­teni. Kiszámította; egy Super állási ideje dologidőben órán­ként 47, egy hónap alatt 14 ezer forintba kerül. Az állattenyésztők hírül ad­ják, hogy 61 hízómarhát adtak el, a felét exportra. Sertésből több mint hat és félszázat ér­tékesítettek, míg a birkák nyí­rásával közel 200 ezer forint bevételre tettek szert. Rövid hírben olvashatjuk a bejelen­tést: a termelőszövetkezet ön­álló építőbrigádja a tagság és a lakosság részére családi há­zak, épületek kivitelezését, ács-, kőműves-, szobafestő­munkák elvégzését vállalja. SZENTENDRE Új borítéküzem Ötmillió forintos költséggel új borítéküzemet szerelnek fel a Szentendrei Papírgyárban. Két olasz gyártmányú gép percenként 800—1000 borítékot készít szöveggel vagy több szí­nű képpel. A Szentendrei Pa­pírgyár eddig évente 400 mil­lió borítékot adott piacra, ez azonban nem fedezte az igé­nyeket. Előkészítő tanfolyam a Zeneművészeti Főiskolán A kivételes képességűek összevont vizsgákat tehetnek A művelődésügyi miniszter ren­deletét adott ki a kivételes zenei tehetségű fiatalok képzéséről. Az 1363—6ít-es tanévtől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zongora, hegedű és cselló tanszakokkal tanfolyam jellegű előkészítő tago­zatot létesítenek. Az előkészítő ta­gozat tanulói nem tekinthetők fő­iskolai hallgatóknak, beíratási dí­jat, tandíjat és vizsgadíjat nem fi­zetnek. A képzési idő 10 tanév <20 félév). Az előkészítő tagozatra 8—14 éves életkorú fiatalok jelent­kezhetnek; vizsgát tesznek és ké­pességeik, felkészültségük alapján akár magasabb évfolyamra is fel­veszik a megfelelteket. A tanuló kiváló előrehaladása esetén a fő­iskola igazgatója több félév anya­gából összevont vizsgát engedé­lyezhet. AZ ÉLET KATONÁI Holnap ezzel a címmel kezdünk lapunkban egy soroza­tot és — nem tudjuk pontosan meddig, talán évekig — e sorozatban szeretnénk vasárnaponként bemutatni kedves olvasóinknak azokat az embereket, akik megyénk politi­kai, társadalmi és gazdasági életében segítik a haladást, harcolnak életünk jobbrafordulásáért. Azokról szeretnénk írni a sorozatban, akik a falvakban és városokban, az üzemekben és a földeken, valamint /az intézményekben és a hivatalokban tevékenykednek és akik életükkel, mun­kájukkal példát adnak anélkül, hogy — esetleg — ilyen szándékuk volna, vagy akár maguk is tudnának erről. Miért kell egy ilyen sorozat elé előszó, illetve előszó helyett magyarázat egy önmagát pártlapnak valló új­ságban? Hinné az ember, hogy ez teljesen felesleges, beszélje­nek maguk az életsorsok, az írások. Nem így van. Ezer­nyi ok volna a magyarázkodásra. Mégis engedtessék meg e sorok '(sorozat) szerzőjének, hogy a tömérdekből csupán kettőt említsen. Feltételezhetően ez a kettő az alapvető indok cs magyarázat, amely — talán — feleslegessé teszi a többit. Először is: olvasgatván a lapokat (a mi lapunkat) az embernek (az embereknek) az a kérdőjeles gondolata tá­mad, vajh 100 év múlva, ha az akkor élő emberek kíván­csiak lesznek és átlapozzák valamelyik könyvtárban a ma írt lapunkat, mit gondolnak rólunk, korunkról? Jó, rendben van: Dolgoztunk, küzdöttünk az életért, a békéért, a családért, a hazáért... Sirtunk is, szerettünk is — úgy együtt: a társadalom! De az emberek egyeden­ként — hiteles, hiszen az újság mindennap megírta 100 évvel ezelőtt, gondolja szépunokánk — nos, az emberek akkor, 100 évvel ezelőtt (tehát ma) csaltak, loptak az üze­mekben, vagy ahol lehetett. Visszaéltek a hivatalokban, vagy bárhol. Kéjgyilkoltak az erdőben, vagy az ágyban. Lógtak, kerülték a munkái a tsz-ekben és mindenütt. Sőt, eldobták gyermekeiket. A minisztériumi tisztviselők sor­sára hagyták öreg, magatehetetlen szüleiket, akiknek egy darab kenyeret időnként a jó szomszéd lökött. „Minő barbár korszak volt. Micsoda primitív ősök!” — sóhajt fel száz év múlva az olvasó. — Pedig akkor már, állítólag, a szocializmust építették. Dohát milyen embe­rek építették akkor a szocializmust?” Nem így volt, akarom mondani nem így van! Az ext­rém, beteges emberek és ügyek már ma is, a mi életünk­ben is úgy aránylanak a tiszta, becsületes emberekhez és ügyekhez, mint egy a százezerhez. (És reméljük, száz év múlva ez az arány tovább javul.) Ez volna tehát az egyik indok, az egyik magyarázat. Ez az utókornak szól, legalább a saját lapunkban helyre­billentve némiképp a mérleget. A második: Azok a pozitív erők, emberek, akik gyak­ran erőlködve, izzadva, tévedve, szenvedve, de fáradságot nem kímélve húzzák a „kiskocsit”, dolgoznak, országszerte és megyénkben is, mások helyett is — ezek az emberek ezt többnyire zokszó nélkül teszik. Hangjuk alig hallik, mert szemérmesek és hallgatnak magukról. Beszéljünk hát most róluk is. Ezt a két indokot akartam, tudtam felhozni a sorozat elkezdésekor. Elnézést mindazon kollégától, akit akarat­lanul is sértettem, de inkább sértődjünk mi, mintsem az igazság szenvedjen csorbát. Különösen, ha egy korszak, ha az élet igazságairól esik szó. Hadd tájékozódjanak e sorozatból is szépunokáink, talán akkor a kép egészebb, kerekebb lesz rólunk, s korunkról. Suha Andor Mi a jó politika? Egy levél és a tények „13-an lakunk egy 3x4 mé­teres szobában. Ez három csa­lád, ahol két feleség most is terhes. Hiába szaladgálunk, se­hol nem tudunk lakást szerez­ni. Segítsenek rajtunk, külön­ben nem bírom tovább, és ön­gyilkos leszek. Anyalai Sán- dorné Piliscsaba, Új út 3.” Ezt a levelet írta a szerkesz­tőségnek a panaszos, amellyel a Budai Járási Tanácsot ke­restük meg, hátha tudnának se­gíteni. A VALASZ Idé­hamarosan megérkezett, zek a levélből: „... Anyalaiék nemrégen költöztek Piliscsabára, mert két évig Tüskevár községben tsz-ben dolgoztak, ahol 2 szo­ba konyhás lakást biztosítottak számukra. A család jobb mun­kalehetőségre számítva, ott­hagyta a kétszobás megfelelő lakást, és beköltözött a szem­mel láhatóan düledezö, 16 négyzetméter alapterületű, padlás, fűthető, egyetlen helyi­ségből álló lakásba. Az udva­ron áll még egy kiselejtezett autóbusz, melyet a nyári idő­szakban szintén lakás céljára használnak. A családban négy felnőtt dolgozik, kiknek jöve­delme havi 5400 forint. A csa­ládban a 46 éves és állítólag ben a becsületesen adminiszt- beteges panaszoson kívül még ráló „műszakiak” az alkotó ' három olyan személy van, akik típusúak rovására? munkát vállalhatnának, de je­lenleg nem dolgoznak... Amennyiben a család, még munkaképes tagjai is munkát vállalnának, úgy a család össz­jövedelme alapján lehetőség nyílna telekvásárlásra, majd a későbbiek folytán lakásépí­tésre .. Az ügyet ezzel irattárba is lehetett volna tenni. A járási tanács előadója kivizsgálta, nincs okom kételkedni a vizs­gálat pontosságában. Aztán mégis a helyszínre utaztam. És a következők derültek ki: Valóban lakott A CSALÁD Tüskeváron, bár ott kétszobás lakásuk sosem volt — be sem voltak oda jelentkezve —, mindössze az ottani tsz több családot, köztük Anyalaiékat is — mint egy munkásszállásra — beutalta őket az említett két szobába. A jobb munkalehető­ség, amely idecsábította őket, a helyi szegkovács ktsz volt, mely akkoriban még valóban nagy jövedelmeket biztosított. Ma, sajnos, ezek a legendás nagy jövedelmek már nem lé­teznek. Valóság, hogy a család három munkaképes tagja je­lenleg nem dolgozik: a két ter­hes nő és egy fiatalkorú fiú, aki a ktsz-be jár be a szakmát tanulni. A 16 négyzetméter alapterületű szoba a valóság­ban nem több 14 négyzetmé­ternél, így a téli hónapokban egy emberre egy négyzetméter hely jut. Nyáron tényleg ki­költözhetnek az említett busz­ba, melynek se ajtaja, se abla­ka. Nappal az átmelegedett vasváz alatt csak megfőni le­het. Beesik az eső, és átfúj rajta a szél... íme, ezek a pontatlanságok kínálták magukat a járási ta­nács vizsgálatával szemben, melynek ügyintézője és alá­írója Kováchné. Az embertelen viszonyok el­lenére a család a lehetőségek­hez képest tiszta, a gyerekek gondozottak, látszik a szinte emberfeletti igyekezet a jobb életért, életkörülményeik meg­javításáért. Bementem a községi tanács­ra. Az elnököt akkor nem ta­láltam, Szabó József vb-titkár- ral beszélgettünk arról, hogyan lehetne Anyalaiékon segíteni. — Belátom, hogy embertelen a helyzetük ... Talán tehetünk valamit, főként ha az újság is segít. De egyedül nem ígérhe­tek semmit. Meg kell beszélni a dolgot AZ ELNÖKKEL... Egy hét múlva sikerült ta­lálkoznom Molnár Vince vb- elnökkel. Tudott már arról, hogy az újság eljárt Anya­laiék ügyében. — Ismeri az elvtárs a cigá­nyok életmódját? — kérdezte. — Óvatosnak kell lenni a ci­gányokkal. Mert ez a fajta csak kér, adni nem ad! — Ezek dolgoznak, rendesen keresnek és nincs ellenük semmi panasz. — Akkor vegyenek telket és OTP-kölcsönnel építsenek rá. Persze, az OTP se szívesen ad nekik, mert nem látja biztosí­tottnak, hogy be is fizetik a pénzt... — 5400 forint a család jö­vedelme. Ebből nem hiszem, hogy össze tudnák spórolni a szükséges harminc-negyven- ezer forintot. — Nekem csak 2600! — De ők az ötezernégyszáz forintra 13-an vannak. Ez azt jelenti, hogy egy emberre ha­vi 420 forint jut... — Dolgozzanak többen! Én nem járulok hozzá, hogy szá­mukra különös kedvezményt adjanak. Ez nem lenne jó po­litika és abban a pillanatbán eltemethetnénk magunkat. Képzelheti: jönne a többi is. Idefigyeljen, az elvtársi Én sze­mélyesen mentem a cigányok­hoz agitálni, hogy vegyenek telket. Volt ugyanis egy olcsó telkünk, amit oláh-cigányok akartak megvenni, de azokat az istennek sem engedem lete­lepedni ... Nem tudtam őket meggyőzni... Az elnök tántoríthatatlan. Láthatóan nem tud szabadulni az előítéleteitől, nem tudom rávenni, hogy jöjjön ki velem a helyszínre ... — Ismerem én őket... Amikor pénzük van, vedelik a sört, utána meg koplalnak —. mondja és hiába mondom, hogy minden tapasztalatom az ellenkezőjét bizonyítja, nem sikerül meggyőznöm. Végülis azzal érvel, hogy a tanácsnak különben sincs semmiféle le­hetősége. Ez utóbbi érv már meggyőzőbbnek hangzik. — Ingyen telket nem adok! — hangzik a kategorikus kije­lentés. — Ez a község egyik fontos bevételi forrása ... Némi vita után aztán eny­hül az elnök: — Mondja meg nekik, hogy sódert, meg követ kaphatnak ingyen, csak a fuvar terheli őket. Ennél többet nem sikerül elérni. Anyalaiék nem túlzottan örülnek a hímek. — Azt tegyék lehetővé, hogy megvehessünk egy lakást. Ha­vi 1000 forint törlesztést is vállalunk. De arra nincs erőnk, hogy évekig várjunk, amíg fel tudunk építeni egy házat. Hamarosan megszület­nek a kicsik. Hogy telelünk ki ebben a lyukban? AZ ÚJSÁGÍRÓ tehetetlen. Sem választ, sem vigasztalást nem tud adni. Es akik többet tehetnének, hall­gatnak ... vagy rosszul beszél­nek. Az elnök attól fél, hogyha Anyalaiékat esetleg ingyen­telekkel, építőanyaggal segíte­né, akkor megindul a hasonló körülmények között élő cigá­nyok áradata és hasonló segít­séget igényel. De hát nem ez lenne a cél? Minél több jó pél­da kell azoknak, akik még ma is a hagyományos” életmód­jukat élik. Lássák, hogy a szorgalmas munka meghozza az eredményt is. „En nem já­rulok hozzá, hogy számukra különös kedvezményt adjanak. Ez nem lenne jó politika.”. így mondja az elnök. De hátha ilyen kérdésekben nem is egyedül ő dönt? Mert, ha egyedül dönt, az valóban nem jó politika... Ősz Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents