Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-16 / 140. szám

MST HEGYEI y^rfap 1968. JÜNItIS 16.. VASÁRNAP IKARUSZ Lefényképezték a „mini-bolygót“? Pénteiken este az Uránia Csil­lagvizsgáló 20 centiméteres len­csés távcsövét az égboltnak arra a tájára irányítot­ták, ahol várha­tó volt az Ika­rusz kisbolygó megjelenése. Meg­próbálták lefény­képezni ezt a „mini-bolygót”, noha a kísérlet már eleve meg­lehetősen proble­matikusnak ígér­kezett. Az Ika­rusz ugyanis mindössze körül­belül másfél ki­lom iter átmérőj ű sziklatömb és rá­adásul pénteken este 20 óra 30 perckor, amikor legközelebb volt a földünkhöz, még mindig több mint 6,8 millió kilo- - méter volt a tá­volság. így az Urá­nia Csillagvizs­gáló munkatár­sai azt semmi­képpen sem re­mélhették, hogy magát az égites­tet sikerül le­fényképezniük. Nem látszott azonban kizárt­nak, hogy 15—20 perces expozíció alatt a filmen megjelenik majd a pontszerűen je­lentkező állócsil­lagok között az a rövid kis vonal­ka, amit tovább­haladása közben jelöl a fényérzé­keny anyagra az Ikarusz. A felvételek el­készültek, de csak a filmek előhívá­sa után derül majd ki, milyen sikerrel járt a kí­sérlet. ISTVÁN KIRÁLY KORABOL Évezredes körtemplom Ásatás Isaszegen A Széchenyi utca végén ma­gas régi templom áll. A teme­tő már-már falait ostromolja, a keresztek közül lépünk kü­szöbére. Isaszeg egyik leg­ősibb helyének tartják, de ere­detét senki sem ismerte. Nem­csak a helyiek fantáziáját mozgatta meg a kíváncsiság, a Műemlékvédelmi Felügyelőség is érdeklődött a templom iránt. így indultak meg az ásatások egy hónappal ezelőtt. Munkához látott a régészcso­port, lassan fejtve egymásról a köveket, egészen az alapokig leásva. Minden réteg más kor­A főmérnök elvtárs A szoba, amelynek ajtaján apró, fekete tábla tudatja, hogy „főmérnök”, közvetlenül az udvarra nyílik. Persze, vé­letlen, de azért — jelkép is. Annak ellenére, hogy több mint három és fél ezer ember dolgozik a Nagykőrösi Kon­zervgyárban, vezetők és be­osztottak kapcsolatának jel­képe is ez a gyárudvarra nyí­ló ajtó. Antal László éppen huszonhat esztendeje, 1942 júniusában kezdett el dol­gozni itt a gyárban. Tizennégy éves volt akkor; nem öreg ember tehát még most sem. Édesapja a gyár portása volt. Ö hivatalosan gyakornoknak szegődött. A valóságban inas volt. Ebédet hordott a meste­reknek, anyaggal szaladgált... Életkora tehát negyven esz­tendő, titulusa termelési fő­mérnök. Mert 1961 óta a por­tás fia ilyen rangban dirigálja^ a — gépek seregét, az üze-" mek lüktető érhálózatának ritmusát. Az embereknek nem dirigál; ő sem, más sem. Eb­ben a gyárban nem stílus a parancsolgatás. Itt kérnek. Csakhogy akik itt dolgoznak, azok tudják, ha kérnek tőlük, az fontos, és nélkülözhetetlen a gyárnak. Megteszik hát Ma­guknak teszik meg. — A kis üzemek családias légkörét sikerült átmente­nünk, sőt, talán erősítenünk js, én ezt tartom a legnagyobb dolognak — mondja. — Pe­dig néhány száz ember dol­gozott itt szezonban, most meg télen is megvan a három és fél ezer! A termelőmunka elsősorban: lélektan. Ideges, r bizonytalan emberekkel nem lehet dolgozni, vagy legalább­is jól dolgozni nem lehet. Amíg, persze, ehhez a mon­datokká fogalmazott gondolat­hoz eljutottunk, eltelt egy idő. Mert ha a beszélgetésben szí­nesebb, élvezetesebb is volt, de azért csak ide kívánkozik a száraz felsorolás: 1943-ban, tizenöt éves fejjel már bele­kóstolhatott a konzervipari munkába, jó mestert kapott — Szabó Dezsőt, most is meg- illetődve mondja ki a nevét —, sokat tanult mellette. Az­után — persze; háború van, az idősebbek közül mind töb­ben bújnak mundérba — már önállóan irányít egy sarzsit, azaz egy mai műszakot. 1946- ban Kecskeméten segédképző tanfolyamot végez, elsőrendű szakemberek voltak az okta­tóik, a segédlevél pedig akkor — mondja — igen nagy vég­zettségnek számított. 1949-ben másfél évig tartó bentlakásos iskolát kezd el; mesterképzőt. Elvégzi a technikumot, az­után a műszaki egyetemen hallgat egy évet, a kertészeti főiskolára iratkozik át — le­velező tagozaton, persze —, de nagyon nehéz volt egye­dül tanulni, nyomták a gyári gondok, végül is nem fejezte be. Befejezte viszont a felső­fokú élelmiszeripari techniku­mot, ahol a tananyag legna­gyobb része: konzervipari is­meret. Ellentéte a sematikus meg­rajzolásnak. Nem számokkal, termelési grafikonokkal bű­vészkedő termelési vezető. Nyugodt, csöndes, mindig és mindenkor ott kezdi és végzi mondatait: az emberek. Pe­dig ebben a gyárban azután so^ége^tül van s^ó ^zepint ve­hető termelési kérdés. A va­gonok százszámra öntik a feldolgozandó árut; dolgozik a borsóvonal, a léüzem, a ... Megint fontosabbat mond: — Valaha ez néhány, főként né­met származású mester privi­légiuma volt. Csak ők tudták, értették, miért és mitől kon­zerv a konzerv. Először is ká­derseregre, szakmunkásokra volt szükség. Azután maga­sabb képzettségükre. És kezük alá gépekre, s megint csak gépekre. A konzervipar — év­tizedeken át a kézi munka klasszikus iparága — ma: gé­pek világa. Látszatra. Valójá­ban: specializált szakembere­ké. Gond is ez egyben. Mert a felsőfokú technikum jó szak­embereket ad, de képzettsé­gük korszerűsége nem a leg­jobb. Sok olyasmit tanulnak meg, amit már nem találnak a gyárban. És sok olyasmit nem tanulnak, amit viszont — megtalálnak. Az egyetemen élelmiszer-vegyészeket ké­peznek. Nekik kell legalább két-három esztendő, míg „konzervesek” lesznek ... Ismét az embereknél va­gyunk tehát. Ott, hogy a kép­zés hiányait a gyár úgy egyen­súlyozza: egy felsőfokú tech­nikumot végzett egy egyete­met végzettel párban. Jól ki­egészítik egymást. Azután: egyre jobban növekszik a kü­lönbség a betanított munka és a szakmunka között. Lát­szatra: igazságtalanság: a gépkezelő 11 forintos órabért kap, a csoportvezető 9,50-et. Csakhogy a sűrítőgép kezelő­ROVAROK ÉS RÁGCSÁLÓK IRTÁSÁT /SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS kedvező áron, kiváló eredménnyel, garanciával, rövid határidőre vállalja a Rozmaring Kártevőírtó Szolgálat Budapest XII., Zugligeti út 58. Telefon: 164—078, 907-es mellék. je technikumot végzett, s ma­ga a gép is, amelyet kezel, rendkívül bonyolult, tehát nagy szaktudást követel. A csoportvezető rutinból dolgo­zik; tapasztalatai alapján em­bereket irányít. És: okkal ne­hezteli, hogy a fiatal műsza­kiak nem nagy barátai a nyelvtanulásnak. Pedig — mondja — egyre sűrűbbek a tapasztalatcserék, jönnek a külföldiek, utaznak az itte­niek, a szakirodalom sem le­becsülendő ... Innét arra vált át, hogy több gyakorlatiassá­got kellene szerezniük a most végzőknek. Ezért örül annak, hogy a Kőrösön felépülő élel­miszeripari szakiskolának kí­sérleti üzeme is lesz ... Nem állhatom, s megkérde­zem: tanítottak önnek vala­hol, valamikor munka pszicho­lógiát? Érti a kérdést. Moso­lyogva ingatja a fejét: nem. Nem tanult ilyesmit. Erre a huszonhat esztendő tanította meg. Ezt persze már csak én, magamban teszem hozzá. Tagja a gyár pártbizottsá­gának, a városi tanács végre­hajtó bizottságának — „igen komolyan respektálja a ta­nács a gyárból érkező kérdé­seket, s ez lényeges; ennek köszönhető például, hogy va­sárnaponként most már nem egy helyen árusítanak tejet, hogy a tormási városrész köz­művesítése, ahol többségében a gyár dolgozói laknak, jó úton halad ...” —, s örül an­nak, hogy a gyár kommunista közössége nem általánossá­gokkal noszogatja a szakem­bereket, hanem a konkrétu­mokká fogalmazott igényes­séggel. Persze, bajai is van­nak. Rekonstrukciót valósíta­nak meg a gyárban — 1970- ben évi 11 ezer vagon konzer- vet készítenek már! —, s ez rengeteg energiát emészt fel, von el az úgynevezett folya­matos tennivalóktól. (Mert itt tényleg nincs patópáloskodás: ha megakadnának, száz tonna számra romlana rájuk az áru.) Van idegesség is. Már termel­ni kellene egy-egy berende­zéssel, de: még nincs készen. Fejlesztők és termelésiek, rekonstrukciót végző külön­böző vállalkozók és a gyár — valahogy így néznek ki a vi­tapartnerek ... — Higgye el, egyetlen dön­tő és lényeges kérdés van: milyenek az emberek? Ná­lunk nagyon rendes emberek dolgoznak, egy-két ritka eset­től eltekintve, itt senki nem mond semmire nemet, ha ar­ra igent lehet mondani. Ez az alapvető, s ennek — persze, a maga összetettségében ért­ve — eredménye, hogy má­sodszorra is megkaptuk a szocialista munka vállalata címet... Ideje mennem, mert egyre sűrűbben nyitják az ajtót. Hiába, szezon van. Mondom is. Rázza a fejét: náluk min­dig az van. Egész évben biz­tos kenyér ma már a konzerv­gyári munka: az, ami idény­munkaként is csak a legsze­rencsésebbeknek jutott annak idején. Mikor is? — Mond­juk — huszonhat esztendeje... Mészáros Ottó ról beszélt, sajátos stílusával, építkezési módszerével. S vé­gül fény derült az évezredes rejtélyre. A mai templom helyén, amely ebben a formájában is több mint kétszáz éves, ősi körtemplom állt. A honfogla­lás után építtette Szent István, hogy a keresztény vallásra szoktassa nomád népét. Az ál­tala idételepített besenyők imádkozóhelyéül szolgált az országban az elsők között épült templom. Nem sokkal a tatárjárás előtt, III. Béla ki­rály uralkodása alatt, új kül­sőt kapott, négyszögletű fun­damentummal. De nem sokáig állhatott ebben a formájában isten háza az isaszegi dombon, a tatárok feldúlták, lerombol­ták. IV. Béla építtette újjá. Később, a török uralom alatt, mecsetté alakították, tornyát minaretté. Mátyás uralkodása alatt földesúri tulajdonná vált. Ek­kor is átépítették, formái le­egyszerűsödtek, míg a barokk is rá nem nyomta bélyegét a XVIII. században. Egy hónap­ja még istentiszteletet tartot­tak itt a halottak emlékére, most a föld kupacokban hal­mozódik a mély árkok mel­lett, ahonnan az első templom lesüllyedt falainak maradvá­nyai kerültek elő. A durva mészfesték, a beépített téglák alól a középkori templom gó­tikus ablakai, ajtói is előbuk­kantak, mellettük a fal, az ak­kor festett freskók színeit őr­zi. A régészek már befejezték munkájukat, a régi templom feltárta titkait. Nézem a ki­csiségében is nemes, építészeti szem^n^'őt'rénSkTvüV' "érté kés műemléket, s alig hiszem, amit már tudok, ezer évvel né­zek farkasszemet, Pest megye legrégiebb épülete előtt állok. V. V. Két év utált - máris szüret //. Még a hozzá nem értő is sejti, a mester meg éppen büszke rá, hogy a kétéves te­lepítés már az idén meghozza első, nem is jelentéktelennek ígérkező termését. Az érdi Bú­zakalász betonoszlopokra sze­relt huzalokra futtatja a sző­lőt, hogy fejmagasságban könnyű legyen kezelése, szü­retelésc. Ha minden jól megy, az új telepítésből lesz értéke­síthető csemegénekvaló, míg az apróbbjából kerül majd egy kis must is. Tihanyi bácsi a szőlő és gyümölcsös hozzáértő gazdája, Tóth Ferencnek a gazdaság egyik agronómusának mutatja, milyen szép már a fürt. Csibenevelő Nincs kereslet a naposcsi­békre. Belátták ezt Pécelen az fmsz kereskedelmi piszfályári is. így született, meg Isasze­gen a háromezres csirke elő­nevelő, ahol 30, 40 dekásdg hizlalják őket, csak aztán ke­rülnek piacra. Kétezer dara­bot máris eladtak az első ne­velésből. Az isaszegi telephely nem is bizonyul elegendőnek a környék ellátására. Ezért most Pécsien is -berendeznek -egyet az fmsz volt irodaépü­letében.’Jövő hétén az isasze­gi keltetőállomásról jórészt ide utaznak a kiscsirkék, hogy a csirketápon rövid idő alatt „piacképessé” fejlődje­nek. SIKKASZTÁS SEGÉDEKKEL Erdő eladó Először is szögezzük le: az erdő már nem eladó. És kü­lönben sem árulták az egész erdőt. Csak a szép fákat adták el, 35—40 ezer forint értékben — és nyilván lett volna még vevő, ha nem lép közbe a rendőrség. Csábító ajánlat Badics Géza 43 éves nagy­kőrösi erdész szabályos kar­riert futott be. Nem nagy kar­riert, az igaz, csak olyat, amit általában a szakmájukat értő és szerető emberek. Hat osz­tályt végzett, így került az erdészethez, s mint szorgal­mas, hozzáértő embert, szak- tanfolyamra vezényelték. Eredményesen levizsgázott, aztán kerületvezető erdész lett — munkáját mindig jól, kifogástalanul látta el. A baj tavaly októberben kezdődött. Badics, aki a Gö­döllői Állami Erdőgazdaság ceglédi erdészetének nagykő­rösi erdejében volt kerület­vezető, rendszeresen eladta az illetményfáját. Ebben nincs szabálytalanság — ám egy la- josmizsei férfi, aki már elő­zőleg is vett az illetményfá­ból, tavaly októberben ha­szonfát kért az erdésztől. Badicsnak meg kellett vol­na magyaráznia, hogy haszon­fát nem tud adni, csak tűzifát — de nem tette, mert az aján­lat csábító volt. Ügy gondolta, hogy ő, akit mindenki meg­bízhatónak tart, egy kis sza­bálytalansággal — amit úgy­sem vesznek észre — miért ne jusson „mellékeshez”. Fölvet­te hát a megrendelést, s vele 1500 forint előleget, aztán szólt két jó emberének, hogy vágják ki a fákat. Bizalmatlan a vevő A két jó ember: két bünte­tett előéletű testvér. A 25 éves Szóród Márkus és a 23 éves Szóród Ottó a lajosmi- zsei tszcs-ben dolgoztak, s közben gyakran vállaltak munkát a nagykőrösi erdőben. Mint állandó, megbízható munkaerők, összebarátkoztak az erdésszel, illetményfáját is árulták — a lajosmizseiek te­hát tőlük kapták a tippet. Badics nekik mutatta meg azokat a szép fákat, amelye­ket ki kell vágni. Aztán uta­sítást adott: a tuskókat föld­del és avarral gondosan ta­karják be. Mert így — ha el­lenőrzés jön — nem veszik észre a hiányt. A négy köb­méter akác- és tölgyfa, 110 centis darabokra vágva, el is jutott a megrendelőhöz, aki még 500 forintot, tehát össze­sen 2000 forintot adott a szál­lítmányért. Aztán megindult az üzlet. Egy másik lajosmizsei férfi, a 37 éves Krasnyánszki Lajos Szórád Ottónak szólt, hogy szeretne beszélni az erdész­szel. Badics megjelent Kras­nyánszki lakásán. Megálla­podtak a méretben, a minő­ségben, a vételárban. Abban is megállapodtak, hogy de­cember elsején kapja az első szállítmányt. Krasnyánszki azonban bi­zalmatlan volt. Elment a nagykőrösi erdőbe, megnézte munka közben a Szórád-test- véreket. Elégedetten látta, „minőségi” fákat vágnak ki, olyanokat, amilyenekre meg­állapodást kötött. Azt termé­szetesen tudta, hogy Illegális úton Jut a fákhoz, ez azonban nem érdekelte, csak az, hogy be ne csapják. Az első és a többi szállít­mánnyal is elégedett volt. A megrendelt akácfarönköket, különböző gerendákat és tölgyfát — összesen 121 má­zsát — hiánytalanul megkap­ta. A vételárat, 7375 forintot, Szórád Márkus útján juttatta el Badicsnak. Csak nagyvonalúan Szórád Márkus 1320 forin­tot megtartott a pénzből, a többit — ahogy megállapod­tak — átadta az erdésznek. Nem kevés ez a fizetség? Ne féltsük Szórádékat. Az er­dész — ha már keresett — őket is hagyta keresni. Nagyvonalúan járt el. A ki­vágott fák gallyát a két test­vérnek adta. Aztán engedélyt adott („földdel, avarral fedjé­tek le a tüsköt”) egy akácfa kivágására. Később engedé­lyezte, hogy a kiszemelt vas­tag tölgyet (értéke több mint 3000 forint) maguknak vágják ki Szórádék. Így már nem kevés a mun­kadíj. Ám a két testvér meg­szolgálta. Idén február ele­jéig, amíg az ügy ki nem pat­tant. más lajosmizsei megren­delőknek is szállítottak ha­szonfát. Ezek a megrendelők azt hitték, szabályosan jut­nak a fához — nagyon csodál­koztak, amikor a rendőrség lefoglalta. A Nagykőrösi Városi Ügyészség sikkasztással vá­dolja az erdészt és két jó em­berét. Krasnyánszki Lajost pedig orgazdasággal. A nyo­mozás során 18 ezer forint ér­tékű fa előkerült — a „tiszta” kár azonban még legalább ugyanennyi. M. 3.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents