Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-15 / 139. szám

1968. JÜNIUS 15.. SZOMBAT JMEGICI VCirlap 5 Brigádból — vállalat Kiegészítésre szorul egy rendelet! Szeptemberben lesz tíz éve, hogy Öcsán a tanács megala­pította az építőbrigádot. Más­fél esztendőn keresztül, hogy a sarat legalább a gyalogjá­róról száműzzék, úgyszólván csak járdát épített és ezt a munkát a brigád mai napig folytatja. Állami épületek karbantartását, kisebb tataro­zását is elvégezte közben, míg fennállása második esz­tendejében belekezdett az első nagyobb munkába, megépítette a strandot. Attól kezdve egymásután [ emelt a községben iskolát, ; óvodát, orvosi rendelőt, szó- - ciális otthont, most készült el a műhelyépülettel, ahol ócsai asszonyoknak biztosít munkát egy fővárosi ktsz. Nehéz lenne még felsorolni is a sok köz­célú épületet, amit évtizedes fennállása során emelt, tata­rozott. Természetesen a brigád év­ről évre nőtt. Az utóbbi két esztendőben 100—110 között váltakozik tagjaik száma. Há­rom építészt, egy gépésztech­nikust foglalkoztat, továbbá újabban épületgépész szak­munkásokat, mert nemcsak saját szállítóeszközei, de épít­kezésnél használatos külön­böző gépei is vannak. S maga a brigád végzi az épületeken a szakipari munkákat, szerelést, festést, egyebet, mindenre van szakembere. Bár a község határán kívül házi építőbrigád nem dolgoz­hat, hihetetlen gyorsasággal, de szépen és jól iskola építé­sét fejezte be most a szomszéd községben, Felsőpakonyban. Ha nem vállalta volna, iskola nélkül maradnak a felsőpako- nyi gyerekek. Júliusban újabb iskola épí­tésébe kezd Alsónémediben, de hívják iskolát, óvodát épí­teni más járásokba is. Eddig is tilos volt azonban, s mióta a mostanában kiadott új mi­niszteri rendelet szabályozza a községi házibrigádok működé­sét, még kevésbé mehet dol­gozni „külföldre”. — Csak helyi fejlesztést célzó és költségvetési felújítá­si munkálatokat végezhet a házibrigád. Közvetlen szol­gáltatást a lakosságnak csu­pán egyet nyújthat: a szemét­hordást — mondják a Dabasi Járási Tanácsnál és hozzáte­szik: — A dabasi meg az ócsai községi építőbrigád már régen túlnőtte a most megsza­bott kereteket.. Visszalépést jelent szá­mukra az új rendelet. Megoldás? Átalakulhatnak kötségvetési üzemmé. — A községi tanács már döntött: legyen vállalat a há- zibrigád — halljuk az ócsai tanácsházán, de mondanak még egyebet is: — A brigádnak eddig sem volt, a tanácsi vállalatnak sem lesz szabad lakóházat építeni még saját községében sem. Pedig azt vártuk, hogy az új jogszabály legalább társashá­zat, szövetkezeti és pedagó­guslakások építését engedé­lyezi. S ha gyors segítség kell például életveszélyessé vált épületek tatarozását, újjáépí­tését szintén. Hiszen köztudo­mású, hogy milyen kevés fa­luhelyen az építőkisiparos és hogy állami vállalatoknak nem feladata a családiház­építés, vagy tatarozás. A kis­ipari termelőszövetkezet? Az meg nem nagyon vállalja, és ha igen, mint az éppen ná­lunk Ócsán is történt, két év alatt épít meg egy négylaká­sos társasházat. Ügy véljük, a lakosság érdekében ki kellene egészíteni az új rendeletet. Ésszerűnek tűnő kívánság. Ócsán kívül más házibrigád­dal rendelkező községekben szintén régi óhaj. Éppen ezért az illetékesek, akikhez egyéb­ként már eljutott az érdekelt községek közül többnek a ké­rése is, nyilván megfontolják és mérlegelik a rendelet ki­egészítésének lehetőségét. Sz. E. Lovas kocsinak ütközött Táborfalva határában Stoy- menov Jozef bolgár állampol­gár teherautóval szabálytala­nul előzte a 69 éves Király Jó­zsef motorkerékpárost, akivel karambolozott. Király súlyo­san megsérült. Dabas lakott területén Ko­csis József makói gépkocsive­zető teherautójával nem tar­totta be a követési távolságot, s belerohant egy másik teher­gépkocsiba. Kocsisnak nem esett baja, két utasa, Baróczi Edit és Szabó Lászlóné azon­ban könnyen megsérült. A te­herautóban 30 ezer forintos kár keletkezett. Vámosmikola határában dr. Fülöp László motorkerékpár­jával belerohant a Fidel Lász­ló Hajtotta lovas kocsiba. A motor vezetője súlyos sérülést szenvedett. A balesetért mind­ketten felelősek: dr. Fülöp gyorsan hajtott, Fidel pedig nem világította ki kocsiját. „ Önkiszolgálás“ tolvaj Kiss József né 28 éves karfa - li segédmunkás minap az aszó­di önkiszolgáló boltban vásá­rolt, s mikor az eladók éppen nem figyeltek oda, 500 forint értékű árut emelt el a pultról, s fizetés nélkül gyorsan távo­zott. A lopást néhány perc múlva vették észre a kiszolgá­lók, akik nyomban a tolvaj után iramodtak, s az utcán si­került is elfogniuk. A rendőrségen Kiss Józsefné bevallotta, hogy korábban már tíz esetben lopott — hasonló módszerrel — önkiszolgáló boltokból. Szó nélkül ütött Űri községben N. János egyik nap éjfélkor az utcán minden cél és előzetes szóvál­tás nélkül megütötte, majd a földön rugdosta a 18 éves Sol­ti Ferencet, aki súlyosan meg­sérült. A fiatalkorú N. János ellen bűnvádi eljárást indított a rendőrség. — A Csepel Autógyár pá­lyázatot hirdetett előkor­mányos, acéllemez teher­gépkocsi-vezetőfülke terve­zésére. A pályázat díjazására 450 ezer forintot fordítanak. mai nap 1968. június 15., szombat, Vid napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.43 órakor. A hold nyugszik: 8.45, kél: 23.25 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS Kevesebb felhő, valószínű­leg már eső nélkül. Időnként élénk északkeleti, keleti, majd országszerte délkeleti, délire forduló és néhány helyen meg­erősödő szél. A hőmérséklet alakulásában nem lesz lénye­ges változás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. KRESZ-döntő Kétezer gépkocsivezető vett részt az elmúlt hónapokban a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat nagyszabású KRESZ- versenyén. Több vidéki és fő­városi autóközlekedési válla­lat indult ezep a vetélkedőn, amelynek ma esti döntőjén a KPVDSZ kultúrtermében el- j válik, a kétezer közül melyik ; gépkocsivezető ismeri legjob­ban a közlekedés szabályait. A szórakoztató és egyben igen hasznos verseny nyerteseit — egyéni és csapatteljesítmények alapján — értékes díjakkal ju­talmazzák. (Kertész László rajza) B Y. Postabontás Pest szomszédságában Strand, csap viz nélkül — Kevés a fag)'i (Tudósítónktól) A vecsési strandfürdő június elejére tervezett megnyitását váratlan műszaki hiba akadá­lyozta meg. A vezeték egyik részében dugulás keletkezett és ez lehetetlenné tette a me­dence feltöltését. A hibát ha­marosan megszüntetik és az egyébként szépen kitatarozott, kellemes strandot átadják a fürdőzőknek. ★ A múlt vasárnap üres vöd­rökkel szaladgáló, bosszús emberekkel találkoztam az ut­cákon. Reménykedve jártak- keltek egyik kúttól a másikig —, hiába. Mi volt a vízhiány oka? — kérdeztük ez egyik vb-tagtól: — A tanács már többször felhívta a lakók figyelmét, hogy főleg meleg napokon csökkentsék, esetleg mellőz­zék az udvarok locsolását. A vízellátás teljes biztosítása még egy ideig várat magára. Mint látható, az új víztorony épül és az új kutakat is üzem­be helyezik. Addig azonban több fegyelmet, okosabb víz- gazdálkodást .kérünk, minden házban! A kerteket locsolják az udvari kutak vizével. ★ — A nagy meleg még nem köszöntött be, de a fagylalt máris kevésnek bizonyul Ve- csésen — panaszkodik Nagy Ignácné, az 56-os számú cuk­rászda vezetője. — Vasárnap két mázsát is eladnánk, de gépünk kapacitá­sa 60 kiló. örvendetes lenne, ha központunk lehetővé tenné egy pótgép beállítását, vagy ezt nagyobb teljesítményűre cserélné ki. Fekete József A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Lányok, asszonyok. 8.30: Mágnás Miska. Részletek Szirmai —Gábor operettjéből. 9.05: Orvosi tanácsok. 9.10: Zenekari muzsika. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 11.35: Útikalauz üdülőknek. 12.15: Astrid Varnay és Leonhard War­ren énekel. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.05: A budapesti színhá­zak műsorából. 13.06: Olvasónap­lómból. 13.21: Népi zene. 14.00: Néhány perc tudomány. 14.05: Két hegedű-zongoraszonáta. 15.10: Csak fiataloknak. 15.55: Hét vége. 17.45: A 07-es ügynök. Folytatásos rá­diójáték. II. rész. 18.14: Szimfo­nikus zene. 19.30: Hétfőtől szom­batig. Zenés játék. 21.15: Népi zene. 21.30: Pillangókisasszony. Részletek Puccini operájából. 22.10: Japán kihívás. Miki Takeo dossziéi. Ütijegyzet. 22.20: Hang­képek a magyar vívóbajnokság­ról. 22.30: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 10.00: Beethoven: Diabelli variá­ciók. 10.49: Édes hazám. Baran­golás a Matyóföid körül. 11.49: Ifjúsági zenekarok műsorából. 12.10: A jazz világa. 13.00: A Phi­ladelphiai Szimfonikus Zenekar felvételeiből. 14.08: Moszkvától Londonig könnyűzenével. 14.55: Orvosi tanácsok. 15.00: Fültörő. 16.05: Vámos Agnes énekel. 16.21: Kortársaink. 17.01: Liszt kórusmű­veiből. 17.14: Egy liír a mikrosz­kóp alatt. 17.29: „Fehérvárra me­gyek én’. Földművesszövetkezeti együttesek vetélkedője. 18.05: Kí­váncsiak klubja. 19.00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.20: Hangverseny a stúdióban. 20.30: Kamarazene. 21.03: Meste­rek — mesterművek. 21.18: Közve­títés a Ferencváros—Győr baj­| noki labdarúgó-mérkőzésről. 21.50: Népi zene. 22.25: A vadorzó. Rész­letek Lortzing operájából. \ URH 18.05: Hanglcmezparádé. 19.00: Szervánszky Endre: Hat zenekari darab. 19.15: Pelléae és Mélisande. Részletek Debussy operájából. 20.01: A kamarzene barokk mes­terei. Händel. 20.45: Külföldi tu­dósoké a szó. 21.00: Hangfelvéte­lek — felsőfokon. 22.24: A jazz kedvelőinek. 22.33: 75 éve halt meg Erkel Ferenc. Missa Hunga- rica VHI. rész. TELEVÍZIÓ 9.00: Nótaszó (ism.). 9.20: A kés. Magyarul beszélő jugoszláv film (ism.). 16 éven felülieknek. 10.40: Lírai riport Garai Gáborral (ism.). 11.00: Tv-mintabolt (ism.). 15.13: A Magyar Hirdető műsora. 15.25: Falusi könyvszolgálat. 15.35: An­gyalok vagyunk? Szatirikus rnű- { sor Ilf-Petrov műveiből. Részletek az Irodalmi Színpad műsorából, felvételről. 16.50: „Irány a Vé­nusz”. 17.20: A régi magyar mu­zsikáról. Dankó Pista regénye, II. rész. 17.45: Hírek. 17.50: A Nép­front-kongresszus után. Beszélge­tés a Hazafias Népfront vezetői­vel az országos tanácskozás né­hány fontos döntéséről. 18.20: 1 + 2. Közreműködik: az Express együttes, Koós János és Ticho Marianne. 18.40: A Tv jelenti: Aktuális riportműsor. 19.26: Cica­vízió. 19.35: Tv-híradó. 20.00: FTC —Győri Vasas ETO labdarúgó­mérkőzés. Közvetítés a Népsta­dionból. A szünetben: Atlétikai verseny: 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.10: Éjszakai előadás. Szeretni. Magyarul beszélő svéd film (18 éven felülieknek). Meghalt a sárvári vár megmeniője Meghalt Rácz Elek, a most felújítás alatt álló sárvári Nádasdy-vár megmentője és 46 éven át hűséges őre. 1945- ben, amikor a németek alá­aknázták középkori építésze­tünk e remekét, Rácz Elek élete kockáztatásával elvágta a gyújtózsinórt és megmentet­te az épületet a pusztulástól. A lottó nyerőszámai: 4,26,38,44,86 — A nagykőrösi gimná­zium KISZ-es lányai a nyá­ron Bács megyébe mennek táborozni, a Kiskunfélegyhá­zán levő Városföldi Állami Gazdaságban végeznek majd zöldség- és gyümölcsszedést. — A dabasi—ráckevei já­rási katalóguskészítő csoport 5 hónapi munkával számba- vette a szigetszentmiklósi községi könyvtár 8900 köte­tes állományát. — A KGM legszebb ter­mék pályázatán miniszteri dicséretben részesült a Pest vidéki Gépgyár PGZF 12/12 jelű huzalzománcozó beren­dezése és az ikladi Ipari Mű­szergyár AD 007 típusú ház­tartási villamos kávéőrlő ké­szüléke. — A tápiószecsői Fogyasz­tási Szövetkezieit új, félmilliós üzletháza ma nyílik meg Tá- piósápon. Az üzletházban ve­gyesbolt és falatozó-borozó nyert elhelyezést. — Ifjú nősök báljára kerül ma este sor Nagykátán, a Bartók Béla Művelődési Házban. — A váci Vasutas sportte­lep öltöző épületét kultúr­házzá alakítják át. Kétszáz személyt befogadó kultúrte­rem, könyvtár, ' klubszoba, presszó kap helyet az épület­ben. Az átalakításhoz a vas­utasszakszervezet 115 ezer forinttal járult hozzá, a munkálatokat a vasutas dol­gozók társadalmi munkával segítik. A szakipari munkák kivitelezője a vácdukai ter- melőszövetktezet építőbrigád­ja. — Már az összekötő folyo­só is elkészült a tantermek és az irodák épülete között Pilisvörösvárott, az új nyolc­tantermes gimnázium építé­sénél. Az új iskola szeptem­berben megnyitja kapuit. — Az Aeros Cirkusz buda­pesti vendégjátéka végezté­vel július 23-án, Gödöllőn folytatja országjáró körútját. — A fogyasztási szövetke­zetek a termelőszövetkeze­tek igényeihez igazodva több mint kétezer helyen szervezték meg az aratási mozgóárusítást az országban. A hajnalban munkába in­dulók és a késő este haza­érkezők időbeosztásához al­kalmazkodva pedig módo­sították nyárra a földmű­vesszövetkezeti boltok nyit­vatartási idejét. — Az országjáró diákok harmadik országos találkozó­ján, Felsőtárkányban a női tájékozódási futást Pest me­gye csapata nyerte. TRAFFIC A PÓDIUMON Budapest újabb „beatcsodá- val” ismerkedhetik meg. A hazai rajongók ezúttal az an­gol Traffic együttes koncertjét várják a Kisstadionban július 6-án és 7-én. Az előadási na­pokon kétszer is fellépnek az együttes tagjai. A négy előadás 60 ezer jegyet jelent — s biz­tosra veszik a telt házat. Holnapi számunkból: Az élet katonái A Nagykátai Járási Párt- bizottság első titkárát An­talija Jenőt mutatja be ri­portsorozatunkban e héten Suha Andor. Fáklyasors Egy tanítónő álmairól és a valóságról szól Polgár István írása. A főmérnök elvtárs Mészáros Ottó riportja a Nagykőrösi Konzervgyár­ból. • • ' Mit tenne On, ha... Az interjúsorozat befeje­ző írásában önmagával be­szélget az újságíró, Prukner PáL — Schmoll paszta Mázán. Előrehaladott tárgyalásokat folytat a világhírű bécsi Schmoll cég és a Bonyhádi Ruházati Ktsz. A tervek sze­rint Mázán megkezdik a Schmoll cég berendezésein és technológiájával a cipőpasz- tagyártást. — Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda balaton- földvári és verőcei üdülőtele­pének, valamint a budapesti Express Szállónak együttes befogadó képessége 1956 vendég. Fokmérő - papíron Elől egy jól megtermett fe- liérsapkás, fehérkötényes em­ber konyhakéssel a kézben és jókora fakanállal. Utána mini­szoknyás lány feketével és szörppel, míg a sort asztal­kendővel a karján, csirkesült­tel a tálcáján, csokornyakken­dős férfi zárja be. A szakács, a pincérnő és pincér már jelzi az újonnan megjelent háziúj­ság, a Fokmérő tartalmát. A Pest megyei tanács vendég­látóiparának híradója ezentúl minden jelentősebb szakmai érdekességről beszámol szak- közönségének. Az első kiad­vány az üzletvezetői felelőssé­get boncolgatja többek között, választ ad arra, mikor, s hol gyártották az első pezsgőt, s receptet a fagylaltgyártás mű­helytitkairól. A sok ábrával, karikatúrával tarkított lap fokmérője a vendéglátó gon­doknak, s a különböző válla­latok munkájának. GYORSAN. SZAKSZERŰEN, MEGBÍZHATÓAN megjavítjuk, karbantartjuk televízióját, rádióját MAGNETOFONJÁT ERÖSiTőBERENDEZÉSEIT KÜLÖNFÉLE HÁZTARTÁSI GÉPEIT GYÖMRÖI, MONO RIES VECSÉSI JA VÍTÓRÉSILEGEINKBEN HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK Telefonszámok: Gyömrő 12, Monor 26 Vecsés 119 M0N0RI JÁRÁSI SZOLGÁLTATÓ KTSZ GYÖMRŐ

Next

/
Thumbnails
Contents