Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-14 / 138. szám

PEST HEGY 'kWírltw 1968. JÜNIUS 14.. PÉNTEK Mégis szűk marad a csárda? Május 25-i lapszámunkban a csárda” címmel szóvá- tettük a daoasi csárda túlzsú­foltságát és hogy a tulajdonos, a helyi Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet a bővítéshez felsőbb szervei hoz­zájárulását várja. Most a Szövetkezetek Pest megyei Központja arról értesít minket, hogy a szövetkezetek minden felsőbb szerv jóvá­hagyása nélkül 100 millió fo­rint erejéig végezhetnek beru­házásokat. Különben a központ is egyetért a csárda megna- gyobbításával, amely százmil­liónál kevesebb, mindössze két- milliónyi beruházást igényel, tehát a dabasi szövetkezet ne várjon semmiféle hozzájárulás­ra, akár mindjárt bele is fog­hat az építkezésbe. Akkor pedig ugyan miért szűk még mindig a dabasi csárda? ÖHV kicsiknek Az összetett honvédelmi verseny mintájára rendezik az úttörők viadalát azzal a különbséggel, hogy a fiatalok rövidebb távon vetélkednek, légpuskával lőnek, emellett kézigránátdobás helyett kis- Jabdadobás szerepel műsoron. Az iskolai versenyek szép si­kerrel zárultak, ezt követték a járási viadalok. Az úttörő honvédelmi verseny megyei elsőségéért június 16-án Gö­döllőn vetélkednek a fiatalok. A fiúk és a lányok két kate­góriában állnak rajthoz, kü­lön az V—VI. és külön a VII —VIII. osztályos tanulók. — A Ki mit tud? harma­dik középdöntőjében Pest megyét vasárnap a ceglédi Morse tánczenekar képvi­seli. — Rövidzárlat okozta tűz ütött ki szerda délelőtt a vá­ci DCM granuláló üzemré­szében. Egy gumiszállító sza­lag, egy háromeres kábel és egy elektromos motor teker­cselése égett. A tüzet a gyári és a váci tűzoltóság közösen oltotta el. Az anyagi kár kö­rülbelül 5000 forint. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SÜHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. s. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaba Lujza tér 3. Egész nap dívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—44? Titkárság: 131-248. Egyéb szamok: 141—462. 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest, index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben es a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádor tér L sz.). Előfizetési díj l hónapra 1? forint. Vizsgálat a tejellátásról A Pest megyei Nőtanács felmérése A Pest megyei Nőtanács vizsgálatot tartott a megye tej- és tejtermék-ellátásáról. A jelentés 5 városban, 30 köz­ségben, valamint több nagy­üzemben és iskolában szerzett tapasztalatokat összegezi. Meg­állapították többek között, hogy tavalyhoz képest emel­kedett a tejfogyasztás, de en­nek aránya — különösen a gyermekeknél — nem kielégí­tő: kétszáz megkérdezett isko­lai tanuló közül csak ki­lenc reggelizett tejet, ká­vét, vagy kakaót. Ennek többek között az az oka. hogy az üzletek nincsenek megfelelő mértékben hűtő- berendezéssel ellátva, s emiatt nem rendelnek elegendő mennyiségű tejet. Általában mindenütt, de különösen a nagyüzemek — mint például a Csepel Autógyár — környé­kén, valamint a százhalom­battai lakótelepen a tejboltok későn nyitnak, s így a dolgozó nők képtelenek megvásárolni a reggelihez szükséges élelmi­szereket. A műszak végére vi­szont már elfogynak e fontos cikkek. Joggal kérik tehát a megyében, hogy ha az italboltok már haj­nali ötkor kinyithatnak, oldják meg a tejüzletek korai nyitását is. A megyében több községet már a helyi termelőszövetke­zet lát el tejjel, tejtermékkel. A lakosság örömmel fogadta ezt a kezdeményezést, s ezért a nőtanács javasolja az illeté­keseknek, hogy nyújtsanak na­gyobb segítséget a közös gaz­daságok tejszaküzleteinek, tej­ivóinak nyitásához, s ahol le­hetséges, tejfeldolgozó üzemek létesítéséhez. A gyermekek tejellátását az iskolákban old­ják meg — javasolja a nőta­nács. Az akció megszervezésé­hez a szülői munkaközösségek és a községi nőtanácsok nyújt­hatnak segítséget. Nagykőrös jubilál Sajtótájékoztató a 600 éves város ünnepségeiről Idén ünnepli 600 éves év­fordulóját Nagykőrös. A rész­letes ünnepi programot teg­nap délelőtt sajtótájékozta­tón ismertették a város veze­tői. Ebből idézünk. Nyitánya július 20-án az ünnepi emlékülés; gazdag irodalmi és zenei programmal várja az ér­deklődőket. A Cifrakertben nyári gyü­mölcs- és zöldség-, valamint ipari és kereskedelmi kiállí­tás és vásár nyílik. Dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese nyitja meg. Az évforduló jegyében rendezték, és nyitják majd meg, augusztus 18-án a múzeumban a Nagykőrös város 600 éves című, helytörténeti kiállítást. Láthatnak itt leleteket a bronz­korból, a népvándorlás, a honfoglalás korából is. Bélyegkiállítás nyílik az Arany János Művelődési Ház­ban, s mellette bemutatják a Postamúzeum, OTP vándor­anyagát, a Pénzverés törté­nete címmel. A fúvószenekarok feszti­válján és szabadtéri kon­certjén vehetnek részt a ze­nét szeretők. De aki a muzsi­kát az irodalommal kapcsol­ja egybe legszívesebben, az 23-án a művelődési ház színház- termében rendezett ze­nés irodalmi estre váltson jegyet, ahol vidéki és fővárosi művészek lépnek fel. Lottósorsolással ér vé­get a műsor. De ezzel még nem fejeződik be a zenei mű­fajok „felvonulása”. Iparos dalostalálkozót rendeznek, a nagykőrösi Iparos Dalkar 85. éves évfordulója alkalmá­ból. A hangulatosan kivilá­gított Cifrakertben a szabadtéri színpadon a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be mű­sorát. A Dózsa és a Szabadság tsz a Pálfája parkerdőben sétakocsizással egybe­kötött népi játékot ren­dez. A színes kavarodásban felele­venítik a régi népi hagyomá­nyokat, táncokat, dalokat, de a nap fénypontja az ökörsütés lesz. — V—V — maiim 1968. június 14., péntek, Vazul napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.43 órakor. A hold nyugszik: 7.22, kél: 23.12 órakor. Változóan felhős idő, néhány helyen átfutó eső, esetleg ziva­tar. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő keleti, délkeleti szél. A nappali felmelegedés tovább erősödik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 24—28 fok között. — Bált rendeznek szombat este a zsámbéki művelődési otthonban. A zenét a fővá­rosi DECCA együttes szolgál­tatja. — Az idén végző tököli általános iskolások 33 száza­léka tanul tovább. Vércsoport plusz RH-faktor 100 EVE, 1868. június 14-én született Kari Landsteiner osztrák orvos-kutató, aki nagyszerű felfedezéseivel az emberiség jótevőinek egyikévé vált. Kezdettől tudományos vizs­gálatokra szentelte idejét, orvosi gyakorlatot nem folytatott. Ä bécsi közegészségtani intézetben végzett biológiai-kémiai kutatá­sokat. 1900-ban tette közzé meg­állapításait az emberi vércsopor­tok különbözőségéről, de a kor­szakos felfedezés, — amelynek révén a vérátömlesztés addigi veszélyei elkerülhetőkké váltak — nem keltett feltűnést. Csak jó­val később, az első világháború­ban alkalmazták sebesült kato­nákon, nagy sikerrel. A vércso­portok megállapítása biztos tu­dományos alapra helyezte a vér­átömlesztés eljárását és az orvos- tudomány több más területén is forradalmi jellegű fordulópontot jelentett: felfedezése azóta az emberek millióinak életét men­tette meg. Landsteiner Bécsben egyetemi tanár lett, majd kutató­munkásságát Amerikában foly­tatta. 1930-ban neki ítélték az or­vosi Nobel-díjat. Ezt követően még a korábbit kiegészítő nagy­fontosságú felfedezés, az ún. RH- faktor kimutatása fűződik nevé­hez. — A 20-as számú AKÖV (MÄVATJT) közli, hogy a Dabas—Dabas vasútállomás közti autóbuszvonalon a vá­sártéri megálló helyét szer­dától 80 méterrel áthelyez­te. A vonalon az indulási és érkezési idők változatlanok maradnak. — A váci Dunakanyar Fo­tóklubban ma este 6 órakor dr. Erényi Ferenc belgiumi színes-dia estjének második részéire kerül sor. Tavaszi kaland — A Csepel Autógyár művelődési házában ma dél­után fél 6-kor Horváth László, a gyár távlati fejlesz­tési osztályának vezetője tart élménybeszámolót „Csepel Autóval három földrészen át” címmel. ITTASAN VEZETETT Szabálytalanul kanyarodott kerékpárjával az úton Bia la­kott területén a 12 éves Szatai László, s elütötte egy motor- kerékpáros. Könnyein meg­sérült. Szentendre határában, a 11-es úton Molnár György, törmelék kővel szabálytalanul megrakott teherautójáról le­esett egy kődarab, s könnyű sérülést okozott egy gyalogos­nak. Ittasan vezette személygép­kocsiját Kismaros lakott terü­letén György György, s az út­padkára sodródva, neki rohant egy villanyoszlopnak. György és három — ugyancsak ittas utasa — könnyű sérülést szen­vedett. (Kertész László rajza) B OSTABONTÁS Pályaválasztási kirándulás (Tudósítónktól) Nagyszerű gondolat volt a Szentendrei Járási Tanács ve­zetőitől; hetedikes tanulókkal meigismertetnd a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola soroksári tangazdaságát és a sasadá tsz-t. Közel száz gyerek ült az autóbuszokba a „civil” tanár bácsikkal, a járási tanács in­kognitóban levő vezetőivel. Egy szemfüles fiú még a hely­színen kiszámította a sasadi tsz dolgozóinak átlagkeresetét, aztán elégedetten, félhango­san gondolkozott: „Ha otthon majd mi is megkeresünk eny- nyit, nem érdemes Pestre járr ni. Apám is unja már a sok utazgatást, én meg el se kez­dem.” A kirándulás végéin a gye­rekek megköszönték, hogy megismerkedhettek sok szép szakmával, amelyek közül esetleg ki is választhatják maguknak a legmegfelelőbbet. Helyesen látták a fiúk! A kirándulás igen hasznos volt, jelezte, hogy a jövőben rend­szeressé kell tennünk sz ilyen jellegű üzemlátogatásokat. Urbán Sándor A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Zenekari muzsika. 9.34: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.39: Erik a ropogós cseresznye. Óvodá­sok műsora. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 11.00: Lottóeredmé­nyek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Zenekari muzsika. 14.05: Gyöngyö­si Rácz Géza népi zenekara ját­szik, Molnár Ferenc énekel. 14.30: Róka Móka Bábszínháza. 15.15: Üzenetek. 15.55: Manón Lescaut. Részletek Puccini operájából. 16.36: Pol-beat. 16.46: Régi kórus­muzsika. 17.05: Külpolitikái figye­lő. 17.15: Vokális zene. 17.40: Köz­ség a város peremén — Török­bálint. Riport. 18.00: Uj Zenei Üj- ság. 18.40: Kemény Klió és Bak- say Árpád népdalokat énekel. 19.30: Mesterségünk címere . . . Szocialista brigádok vetélkedője. Elődöntő, VI. 21.10: 'Esti pihenő — muzsikával. 22.15: Japán kihívás. Kényszerházasság Amerikával. Üti- jegyzet. 22.25: Hangképek a ma­gyar vívóbajnokságról. 22.35: Bee­thoven: Diabelli variációk. 23.24: Zenés játékokból. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Kalandos út. Rádiójáték. 10.53: Operarészletek. 11.28: Köny- nyüzene. 12.00: Két vonósnégyes. 12.52: Hónapról hónapra. 13.07: Népzenei magazin. Kettőtől — ha­tig ... 14.08: Az NBC szimfonikus zenekarának műsorából. 14.29: Va­rázskeringő. Részletek Oscar Straus operettjéből. 14.50: Magán­vélemény — közügyekben. 15.00: Henryk Szeryng hegedül. 15.15: Fenntartott hely. Aktualitások. 15.40: Kazal László énekel. Danny Welton szájharmonikázik. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 16.10: Bizet: A szép perthi lány — szvit. 16.22: Rab Zsuzsa versei. 16.27: Tolnai lakodalmas dalok. 16.37: Irodalmi érdekességek. 16.42: Rise Stevens énekel. 16.55: Gazdasági újság­íróké a szó. 17.00: ötórai tea. 18.10: Suppé: Költő és paraszt — nyitány. 18.20: Pályaismeret — pályakövetelmény. 18.30: A buda­pesti koncert fúvószenekar játszik. 18.50: Kisegyüttesek műsorából. 19.20: Verdi: A trubadúr. Négyfel- vonásos opera. 21.10: Láttuk, hal­lottuk. 22.31: Népi zene. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenei kalauz. 19.30: Richard Strauss: Tejszínhab — mesebalett. 20.44: Alfred Deller Purcell-áriá- kat énekel. 21.00: A dzsessz ked­velőinek. 21.19: Mozart-est. 22.35: Musica Hungarica. VII. rész. TELEVÍZIÓ 16.53: Ünnepi nagygyűlés a MEMOSZ-ban. Helyszíni közvetítés az építők szakszervezete szék­házából, a Magyar Népköztársa­ság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segítségnyúj­tási szerződésének megújítása al­kalmából. 18.30: Hírek. 18.35: Szót kérünk! Szakma-e a tehenészet. Helyszíni közvetítés a Hajdú­szoboszlói Állami Gazdaság­ból. 19.15: Esti mese. 19.25: Tíz hét Vietnamban. A Ma­gyar Televízió riportfilmje. 5. A Sárkány völgyében. 20.00: Tv-hír- adó. 20.20: Nótaszó. 20.40: A játszó­társunk, mondd, akarsz-e lenni? Irodalmi fejtörőjáték, V. forduló. 21.50: Tv-híradó — 2. kiadása. 22.10: Nyugat-Európa magyar szem­mel. Albion — köd nélkül. Angliai útinapló (ism.). Felveszünk szövetke­zeti tagnak kétműsza- kos állandó munkára férfi felsőruhakonfek­cióban gyakorlott gé­pészeket, erős kézi munkásokat, vasaló­kat, minőségi bevizs- gálókat és technikumi végzettséggel rendel­kező műszaki dolgo­zókat. Továbbá bedol­gozói munkára, var­rógéppel rendelkező dolgozókat. Jelentkez­ni lehet mindennap 8—16 óráig. Gyömrői Szabók Ktsz. Gyömró. Steinmetz k. u. 71. sz. alatt. _________________ C satornatisztító segéd­munkásokat jó kere­seti lehetőséggel azon­nali belépéssel felve­szünk. Vállalatunk 5 napos munkahéttel dolgozik, vidékieknek 15 Ft térítésért mun­kásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Főv. Ta- lajerőgazd. és Ért. Váll. Budapest V., Al­pári Gyula u. 11. Üzemgazdasági osz­tály. Foíyö hó 15-től 24fig bútor- és lakberende­zési kiállítást rende­zünk Bugyi község­ben, a művelődési ház­ban. A kiállított tár­gyak a helyszínen megvásárolhatók. Ki­állításra kerülnek a legmodernebb bútorok. Gumiskocsi 30 q te­herbírású, 2 db — tel­jesen felújított álla­potban olcsón eladó. Városgazdálkodási Vállalat, Nagykőrös, Mentovich u. 12. Te­lefon: 421. Budapesti Fűszer és Édességnagykerés- kedelmi Vállalat felvesz különböző te­lephelyekre férfi fizi­kai dolgozókat, mun­kásszállást és utazási kedvezményt biztosí­tunk. Jelentkezés: Bp., VII., Dohány u. 40., munkaügy. (Szombat kivételével.) 10 darab 4 hónapos malac eladó. Nagykő­rös, Szolnoki u. 40. Warszawa 0,5 tonnás tehergépkocsi és GAZ 51. 2,5 tonnás teher­gépkocsi jó állapot­ban — vizsgáztatva — eladó. Városgazdálko­dási Vállalat, Nagykő­rös, Mentovich u. 12. Telefon: 421. Beton és Vasbetonipa­ri Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa Gy. út 34.) azonnali belépésre ke­res hosszabb gyakor­lattal rendelkező tech­nikust gépkocsijavitó műhelybe, művezetői munkakörbe, vala­mint gépész- és épí­tészmérnökökét, vagy technikusokat, továb­bá gyakorlattal ren­delkező belső ellenőrt. Felvétel személyes Je­lentkezés esetén. Je­lentkezés a személyze­ti vezetőnél. Beton és Vasbeton- ipari Művek szent­endrei gyára (Szent­endre, Dózsa Gy. út 34. ), valamint a váci telepe (Vác. Kisrét dűlő 1.) azónnali be­lépésre felvesz férfi segédmunkásokat be- tonelemgyártási mun­kakörbe. Mindkét he­lyen munkásszállást és üzemi étkezést biz­tosítunk. Felvétel mindkét helyen, sze­mélyes jelentkezés ese­tére____________________ Gödöllői Fémtömeg­cikkipari Vállalat fel­vesz könnyű- és szí­nesfém öntészetben jártas kohásztechni­kust. Jelentkezés: Gö­döllő. Szabadság tér 3. ______________________ P estlőrincen 1 szoba összkomfortos családi ház 150 négyszögöl tel­ken beköltözhetően el­adó. Pestlőrinc, Nap u. 35. Szőke, XVIII. kér. A nagykőrösi „Rákó­czi” Mg Tsz 100% bér­fizetéssel kőműves szak- és segédmunká­sokat vesz fel, foglal­koztatásra is. jelent­kezni lehet a tsz iro­dájában. (Gál-kas- tély.) KŐMŰVESEKET, te­tőfedőket, ács-állvá­nyozókat, épületlaka­tosokat, asztalosokat, víz-gázszerelőket, gép­kezelőket és segéd­munkásokat azonnal felveszünk, munkahe­lyeink csak Budapes­ten vannak, szabad szombat van, munkás- szállást biztosítunk, különélést fizetünk. Fővárosi 4. Építőipari Vállalat, Budapest V., Bástya u. 35. Beköltözhetően eladó megosztható 2 család­nak, orvosi rendelő* nek alkalmas alápin­cézett villa a főútvo­nalon, állomás mel­lett, Cegléd, Rákóczi u. 51. _________________ A nagykőrösi városi bíróság azonnal fel­vesz gépírónőt. Jelent­kezni lehet de. 10-től 16 óráig az elnöki szobában. U02 Skoda vizsgáz­tatott eladó. Nagykő­rös, II. Lahner u. 2. Este 6 után. Az Agrártudományi Egyetem Gödöllő, pá­lyázatot hirdet belső ellenőri állás betölté­sére. Legalább 5—10 éves költségvetési— számviteli, ill., ellen­őri gyakorlattal és megfelelő számvite­li képesítéssel ren­delkezők pályázhat­nak. Fizetés a 170/ 1960. sz. MM. utasítás 5122 kulcsszáma sze­rint. A pályázatot a személyzeti osztály­hoz kell beadni, illet­ve megküldeni ön­életrajz mellékelésé­vel. Lakást biztosí- tani nem tudunk. Eladó 175-ös piros Jáwa, kifogástalan állapotban Cegléd, összekötő u. 30. sz. X. kér. Minden nap 16 órától. Bármilyen rossz könyvet újjávará­zsol (azonnal is) Váci György könyv­kötőmester, Vác, Gé­za király tér. FELVESZÜNK VIII., általánost végzett lányokat szövőipari tanulónak Tanulási idő: 14 évesek részére 2 év, 15 évet betöltötték részére l év. A képzés ideje alatt kedvezményes áron ebédet, munkaruhát tanszereket, ösztöndíjat biztosítunk. Vidékieknek a képzés tartamára — budapesti bejelentett lakás esetén — havonként 150,— Ft lakbérhozzájárulást fizetünk. Az iskola elvégzése után a szövők teljesítménybérben 1300—2500 forintot is kereshetnek. A minden második szabad szombatra való áttérés folyamatban van. Jelentkezés: levélben, vagy személyesen a vállalat személyzeti osztályán. Gyapjúmosó és Szövőgyár BUDAPEST XIII. Kárpát u. 9—11. Mia benzines, gene- rálozott, melegvíz­kazán radiátorokkal és csővezetékkel el­adó : Szikriszt Mik­lós, Zebegény. A Budapesti Lakás­építő Vállalat azon­nal felvesz — jó ke­reseti lehetőséggel, kizárólag nagybuda­pesti munkahelyek­re — kőműves, ács, állványozó, vasbe­tonszerelő, ép. asz­talos, ép. lakatos, parkettás, épü­let-villanyszerelő szakmunkásokat, va­lamint kubikosokat, és férfi segédmunká­sokat, továbbá festő­mázoló és üveges szakmunkásokat. Munkásszállást, napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. 15% idénypótlékot és kü­lönélés! díjat fize­tünk. Kéthetenként szabad szombat. Je­lentkezés: Bp., V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. A Budapesti Kon­zervgyár 2. sz. gyár­részlege DUNAKESZI Bem u. 4. ÁLLANDÓ MUNKÁRA FELVESZ lakatos szakmunkásokat megegyezés szerinti bérrel. FÉRFI segédmunkásokat 1400—1800 Ft havi kereseti lehetőséggel. NŐI segédmunkásokat 1200—1400 Ft havi kereseti lehetőséggel. Valamint 14—16 éves, tovább nem tanuló fiatalokat 6 órás kisegítőnek. NYÁRI SZÜNIDŐRE FELVESZÜNK KÖZÉPISKOLÁS DIAKOKAT 1000—1400 Ft havi kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet naponta 8—16 óra, szombaton 8—12 óra közt a munkaügyi csoportnál. ______ N égyszemélyes reka- mié, kettő fotel, négy szék, igényes­nek garnitúrában vagy darabonként eladó. Cegléd, Körösi út 19 szám. Technikus 6 éves út- vasútépítési és egyéb - mélyépítési gyakor­lattal állást változtat­na az ország bár­mely részébe. Aján­latokat „Lakás szük­séges 192769” jeligé­re a kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe.______ B alatonszemesen nya­raló vendéget jutá­nyosán fogadok. Pánczélné, Mártí­rok útja 25.______ K osmar új kismotor betegség miatt el­adó. Nagykőrös IX., Szolnokiét 123. Jó állapotban levő gyermekkocsi, magas új típusú eladó. Nagykőrös, Béke u. 34. Tormás. Erdőkertesen (Köl­csey utca 1.) 310 négyszögöles telek kúttal, olcsón eladó. Érdeklődés: Szita József, Újpest IV., József utca 39. Gépésztechnikus tíz éves gyakorlattal ál­lást változtatna Vác- tól—Szobig. „Tsz is lehet” jeligére kérek választ a váci hirde­tőirodába. BMW 600-as mágnes- gyújtásos, oldalko­csis motorkerékpár, kitűnő állapotban 30 ezer kilométerrel, 45 ezer forintért eladó. Dabis Mihály kőfara­gó mester, Tápiósze­le.______________________ Hatezer kilométerrel 350-es Jawa és egy Simson Star eladó: Vác, Palmiro To- gliatti u. 38. Cefre. Nagykőrösi Konzervgyár na­gyob mennyiségű al­macefrét kínál el­adásra. Érdeklődni lehet: Nagykőrösi Konzervgyár. Tele­fon : Nagykőrös, 25. Ügyintéző: Oroshá­zi. ____________________ E sküvőre külföldi és méret után új ruhák kölcsönzésre. XIV., Abonyi u. 8. 227—053. Szűcs kárpitosnál mindennemű kárpitos­munka készítése iq- vítása. Nagykőrös. Csokonai u. S.

Next

/
Thumbnails
Contents