Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-24 / 120. szám

1968. MÁJUS 24., PÉNTEK Ptsi IffXVfil 'j/Cívhw> 3 Don Jancsi Dunakeszin Állunk az udvaron, beszél­getünk, az egyik, javításra váró vasúti kocsi kocsiszekré­nyén levő sérüléseket vizsgál- gatjuk — ■ azt magyarázzák nekem, a laikusnak, hogyan lehet kideríteni-indokolni a sérülés valódi eredetét —, amikor nyurga, jóképű fickó üget el mellettünk. Haja nem verdesi a vállát, de hosszú, ám jól áll neki. Arca kissé lá­nyos, de nem annyira, hogy kétségessé tenné a férfias vo­násokat. Olajos overall van rajta, legalább két számmal kisebb, majd szét reped. „Csó­kolom” — mondja utánozha­tatlan, de rendreutasítást nem kikényszerítő pimaszság­gal a mellettem állóknak. „Szervusz, Jancsi” — felelik. „Ne bántsuk a dolgozót” — mondja a fiú, s üget tovább. A dolgot nem értve buta ké­pet vághatok, mert rögtön magyarázzák: „Laci a fiú be­csületes neve. Egyike a leg­értelmesebb tanulóinknak. Nagy sikere van a lányoknál, ezért csak Don Jancsinak hívják, akik ismerik.” — Tudod, ki volt Don Juan? — Egyszer a tévében kuk- fcoltam valamit. Valami ope­rát. — Nem bánt, hogy csúfol­nak? — Mindenkit cukkolnak va­lamivel. Hát akkor inkább ez­zel. Van a srácok között elyan, akit Majomnak hívnak, mert még a háta is szőrös. Az jobb? — Olvasni szeretsz? Nem felel. Egy pillanatra kizökken kora diktálta fölé­nyéből. — Ebből valami cikk lesz? — Lehet. — Nem kell engem népsze­rűsíteni. Úgyis sok a harago­som. — A lányok miatt? Megütődve néz rám. Az­Nöl GÉPMUNKÁSOKAT ES FIATALKORÚAKAT foglalkoztatunk részmunkaidőben! (naoi 4 — 4 órára) FACSAVARGVAR. Bp. III. Szentendrei út 205 (A HÉV romai-fürdői állomásánál) Szövőátképzős munkakörbe 16 éven telüli fiatalokat AZONNAL FELVESZÜNK Munkásszállás van. Jelentkezés levélben: Hazai Pamutszovőgyár Budapest IV.. Baross u. 99. után kapcsol. Vihog teli száj­jal: — Á, fenét. Amiatt, hogy hajtom a melót. Azt mond­ják, be akarok vágódni. Mert azt hiszem, én leszek akkor a ..főnök elvtárs”. Azaz a diri. Szóval az igazgató. — Ismered az igazgatót? — Persze. — Ez olyan természetes? Megint néz rám ártatlan kék szemével. Nem érti a kér­dést. Jobb is. Még azt hinné, szemináriumot akarok tarta­ni neki... e — Otthon? — Anyám sokat szid. Keve­set vagyok otthon. — Randevúk? — Az is, lyieg a srácok. — Barátok? — Van közöttük. Nem mind. Nem bírom az olyano­kat, akikkel csak hülyülni le­het. Néha azért jólesik más is. Komolyabb. Politika, meg ilyesmi. Hát nem? Most én nézem. Ugrat? — Politika? — Persze. Őszintén: hall­gatja az ember a rádiót. Ezt is, meg azt is. A zene miatt, persze. Azt. Azután dumál­nak közbe. „Péterként, szá­molj be a legújabb kocsitípu­sokról .. .” És akkor jön a szöveg, hogy így a kocsi, úgy. A srácok meg kajolják. Hű, micsoda járgány lehet, meg ilyesmi. Bezzeg, nekik... Ilyenkor én bepipulok. Mert a gyárban háromszor kell ne­kik szólni, míg egyszer meg­mozdulnak. — KISZ-tag vagy? — Én? Dehogy! — Hát akkor? — Az ember ne kajoljon meg semmilyen szöveget. A feje azért van, hogy meggon- nem neki dől ja: úgy van, ahogy beszé- Az immár lik? — És? — Őszintén: inkább nem mondok semmit. Volt már miatta égy nagy arénám. Az oktatóm húzott ki, pedig csak annyit mondtam, hogy — egy tv-műsorról volt szó — lódítás is volt benne ... — Hát.,, a gyár, meg ott­hon, ilyesmi. — És magatokról? — Arról... lehet. Csak azt nem veszi észre az ember. Hát nem? Van olyan, aki­vel azután befullad. Csak vihog, meg „hallgattad a csak fiatalokban ...”, azután kész. Fölveszik a pizsama­ruhát, azt hiszik, ettől ők Zalatnay lesznek, nyakat meg nem mosnak, például. Ezt én nem bírom. Volt, akinek vettem egy Opera vagy mi­lyen szappant... heccből. — Persze, megsértődött. — Az? Ugyan! Elomlott a gyönyörűségtől, hogy ilyen drága szappant kapott. Azt mondta: „te szeretsz engem!” A süket. — A szüleid nem bánják a lányokat? — Anyám szegény sokszor mondja, hogy csavargó va­gyok. Meg Ilyesmit. Elég szentes. Templomos. Mindig azt mondja, hogy neki apám volt az első udvarlója. Apám meg megsúgta, hogy még verekedett is érte, mert több udvarlója volt. Akkor miért kell mondani, hát nem? Az ilyesmit nem bírom. — A gyárban jól érzed ma­gad? — Tűrhető. Még tűrhetőbb lesz, ha szabadulok. Mert most könnyen odamondják: nasi, ne dumálj. Még komo­lyabb ember is. Hogy tanonc. És akkor jön, hogy az ő ta- nonckorában mukkanni sem mert a mesterének ... Húz egyet a vállán, vélet­len ránéz az órájára, s föl- ugrik: — Ha lehetne . .. mert nem tudtam, hogy ... — Randi? Sóhajtva bólogat, hogy kellett kimondani, jellemző ügető mozdulatokkal siet el. Szem­telenül utánalesek a főka­punál. A kislány csinos. Csak kezet ráznak. A portás düny- nyög mellettem: „A fene a jódolgát, már megint egy lány ... nem érdekli ezeket más, csak a szoknya. ..” Mészáros Ottó Kiállítás Az Iparművészeti Múzeum kályhagyűjteményének és fél­ezer éves kályhacsempéinek állandó kiállítását nyitották meg a nagytétényi kastélymú­zeumban. A művészi díszítésű fűtőalkalmatosságok alkatré­szei, a domborműves és figu­rális kiképzésű csempék a XV. századból származnak, a többi 300, 200, 100 évvel ezelőtt ké­szült. A művészettörténeti ér­tékű csempegyűjteményt és kályhákat a kastélymúzeum egyik, középkorban átépített dongaboltos pincéjében he­lyezték el. TÖBB ÓVODA-ISKOLA A Művelődésügyi Miniszté­riumban összeállítás készült, hogyan, bővül ez év véigéig az óvódia és iskolahálózat. Az adatokból kitűnik, hogy 1968- ban az óvodai helyek száma országosan 2850-nei emelke­dik, az általános iskolai há­lózat 475, a középiskolai 162 új tanteremmel gyarapodik. Sok új óvodát kap a vidék is. A megyében Aszód és Száz­halombatta. Különböző nagy­ságú — nyolc, tizenkettő, ti­zenhat tantermes általános is­kolák épülnek, Pest megyében például Vácott. Űj középisko­la kezdi meg működését Pilvs- vörösváron. 1968-ra a tanácsok fejlesz­tési alapjukból országosan több mint 500 millió forintot irányoztak elő új közoktatási intézmények létesítésére, a meglevők bővítésére, és kor­szerűsítésére. Még ebben az esztendőben megkezdik a vá­ci gyógypedagógiai intézet bő­vítését, utána mintegy száz gyermekkel több nyerhet falai közt elhelyezést. © — A lányok? — Vannak. — És? — Nem komoly. Addig nem komoly, míg több van. Ha csak egy... de arra ráérek. Például jön a katonaság. — Akkor miért csúfolnak? — Mit tudom én?! Egyszer csak elkezdtek Don Jancsinak nevezni. Mert volt például, hogy várt egy lány a kapu előtt. Meg táncnál velem valahogy szívesebben eljön­nek. Igaz, én nem fogdosom őket. Táncolok. Azért tánc, nem? — Beszélgetni szoktál ve­lük? — Persze. — Miről? Kilakoltatják a bíróságot? Az Igazságügyminisztérium műszaki szervei a községi épí­tési hatósággal közösen megvizsgálták a Dabasi Járási Bíró­ság épületét. Megállapították, hogy a tetőszerkezet és meny- nyezet gerendái korhadoznak, sürgős födémcserére lenne szük­ség. Csakhogy a falak is beomlással fenyegetnek és mert vá­lyogból vannak, nem bírnák el a födémcserét. A mintegy százesztendős épület állagát erősen megviselte az idő. Oly­annyira, hogy a vizsgálat befejeztével jegyzőkönyvbe vették, életveszélyes, tehát ki kell üríteni. Mégpedig hat hónapon belül. Csakhogy egész Dabason nincs olyan épület, ahová be­költözhetne a járásbíróság, fél esztendő pedig — még ha a beruházás költségeit biztosítaná is az Igazságügyminisztérium — rövid idő ahhoz, hogy új épületet emelhetnének. Gondot okoz tehát, hol folytathatja az igazságszolgáltatást ez év vé­gétől a járásbíróság. Mostani otthonát ugyanis a megszabott határidőre el kell hagynia, különben megeshet az a merőben szokatlan dolog, hogy az építési hatóság kilakoltatja a bíró­ságot. Kajevác, a homo sapiens Kajevác az íróasztala mögött ült, és éppen nem csinált sem­mit, ami nála nem volt új do­log, mert éppen egy évtizede nem csinált semmit. De azt na­gyon jól, szervezetten és mély felelősségérzettől áthatva tet­te. Ügy nem csinálni semmit, ahogyan ő nem csinált sem­mit, senki nem tudott, mert ha valaki megpróbált semmit sem csinálni, ha a guta megütötte, akkor is csinált valamit, mire észbe kapott. Kajevác, az nem. Kajevác az zseni volt a semmit nem csiná- lásban; tíz évvel ezelőtt zseb­re dugta mind a két kezét, s így, ha szunyókált is az íróasz­tala mögött, még így álmában sem csinált semmit. — Mit csinálsz? — kérdez- [ lem kajánul Ka je vácot, mert láttam és tudtam, hogy sem­mit sem csinál. — Dolgozom, kérlek, nem látod? — emelte fel álmos szempilláit vádlóan és kicsit rendreutasítóan is, hogy meg­hökkentem. — Ne mondd, dolgozol? És hogyan, kérlek, mert nem lá­tom ... — Jellemző — húzta el a száját gúnyosan Kajevác —, jellemző ... Mi ndig ez volt a te hibád ... S így akarsz te él­ni és meglenni az új gazdasági mechanizmusban? Mit nem látsz? — förmedt rám felhá­borodottan ... — Azt, hogy dolgoznál — kapott el engem is a méreg ennyi szemtelenség láttán es hallatán... — Mondom, kis kaliberű fa­jankó vagy te ... Mert mi ne­ked a munka? Egy csomó ak­ta az asztalon, stemplik, tol­lak, kimutatások, rögörnyedt ember, csengő telefonok és csikkek a hamutálcán ... Az, kérlek, a múlté. Akkor én tényleg nem dolgoztam, mert azt nem tekintettem alkotó munkának... De most — gyűlt ki a férfias tűz a sze­mében —, most itt az én időm... Ez igen. Ez nekem való... — De hát végtére is, mi az isten csodáját csinálsz? — Gondolkodom, kérlek. Al­kotó módon gondolkodom — nézett rám fölényesen. — Ne mondd, és min, ha szabadna tudnom? — Most azon gondolkodom, hogy min gondolkodjak. És légy szíves, távozz, ne za­varj ... Nem szeretem a sem­mitevő embereket... Egyszóval kidobott. Engem. Ö! Tegnap találkoztam vele, le- törten ballagott az utcán. — Kirúgtak. Engem. Az ál­lásomból — mondta letörten irigyen kíváncsi kérdésemre. — Es miért? — dugtam kö­zel kíváncsi fülemet Kajevác suttogó ajkaihoz... — Miért... miért? Mert ezeknek nem kell a gondolko­dó ember ... Ezeknek nem kell a homo sapiens — motyogta, és lelki szemeimmel láttam, amint elindult Neandervölgy felé ... Gyurkó Géza Villanófény A legfontosabb ember A termelés irányítása csak a laikus számára egyszerű feladat: meg kell mondani, ki mit csináljon, ennyi az egész, mondják a hamar, de nem alaposan ítélkezők. A ter­melés irányítása bonyolult, s e többszörös áttételű „gépezet­ben” a legfontosabb alkotó­elem a művezető — mondja az Ipari Szerelvény és Gépgyár armatúra- és motorüzemének vezetője, aki hosszú évek ta­pasztalatai alapján ítélkezik így­Nem túlzás: a legfontosabb ember? Hiszen igen sok em­bertől függ,, hogy folyamato­san dolgozhat-e a munkás a gépe mellett, miért éppen a művezető a legfontosabb? Azért — hangzik a felelet az üzem­vezetőtől —, mert a művezető az első láncszem fölfelé. A rossz művezető nem ad helyes információkat a felsőbb veze­tőknek, s ugyanakkor beosz­tottjait sem irányítja Jó mű­vezetők mellett a felsőbb veze­tés nem kényszerül operatív munkára; valóban irányíthat, s nem apró részkérdések fog­lalják le ideje nagy részét. Sajnos, igen kevés helyen látják ennyire világosan a leg­fontosabb emberek ■— fontos­ságát. Anyagiakban és erköl­csiekben is tükröződik ez, s károsan befolyásolja a munkát. A hatáskörök egészséges elvá­lasztása, s személyi felelősség határainak kijelölése, a gazda­sági reform következménye­ként, megkezdődött az üzemek­ben. Hiba lenne megrekedni vele az osztály-, és üzemveze­tőknél: el kell jutni a legfon­tosabb emberekig. Hatáskörük pontos megfogalmazása, be­tartása és, betartatása nem for­mai, nagyon is lényegbeli kér­dés. Erezzék, tudják, hogy azok valóban, ami beosztásuk megjelölésében is szerepel: művezetők... (m. o.) Űttörőváros épül Zánkán Júliusban új űttörőváros épí­tését kezdik meg Zánkán. Csaknem 300 millió forintot költenek a munkálatokra. A tervek szerint 1974-ben foglal­hatják el birodalmukat a gye­rekek, de szó van arról, hogé 1971-től fokozatosan adják át az egyes részlegeket. Az új zánkai úttörő város ke­vés híján 350 holdas területet foglal el a Balaton partján. Egy részét erdő borítja, nyári, hónapokban egyszerre 3200i vendég fogadására lesz alkali mas. A korszerű épületek egy része, amelyekben 600-an lak­hatnak, téli vendéglátásra isi alkalmas lesz. A Balaton partéi jának egy kilométeres szaka»- szán strandot kapnak a gyere» kék, és saját kikötője, vula» mint flottája is lesz az úttörő» városnak. Heti témánk: az új mechanizmus és a kereskedelem (4.) A boltvezető — Rugalmasabbá vált a ke­reskedelem — jelenti ki Miló Ferenc, a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 25. számú, szentend­rei önkiszolgáló boltjának ve­zetője. — Eredményeként ellátásunk jobb, mint bármikor. Olyan árucik­keket, melyekből csak bizo­nyos, előre meghatározott mennyiség jutott hózzánk még tavaly is, ma korlátlanul ka­punk. Például a tojás friss, jó borokból gazdag a választé­kunk, amióta tsz-ektől, állami gazdaságoktól is vásárolhat a kiskereskedelem. Az árenged­ményes kiárusítások szintén a rugalmasságot bizonyítják. Nem csoda hát. hogy forgal­munk, a gazdasági reform végrehajtásának első négy hó­napjában, a tavalyi év azo­nos időszakához mérten, kö­rülbelül 600 ezer forinttal ■magnövekedett. Pedig az élel­miszeripar 70 százalékban csökkentette, és csak 20—25 százalékban emelte az árakat! Havonta csaknem egymillió forintot forgalmazó üzletet, 12 dolgozót irányít Miló Ferenc: tapasztalatai sokrétűek, véleménye megalapozott. — Kezdetben, amikor az ár­csökkentés hatására, jóval több kekszfélét vásároltak, az utánpótlás nem volt zökkenő- mentes, ma már azonban is­mét ki tudjuk elégíteni az igé­nyeket. Ellenben a száraztész­tában a választék még jelen­leg sem elegendő. Vagy az orsótészta sok és a cérnametélt, a spagetti kevés, vagy fordít­va. Cérnametéltből például i már másodízben nem tud szál» Utáni a nagykereskedelem. Még szerencse, hogy a hiányt a háziasszonyok más tésztafé­lékkel ellensúlyozhatják. A Váci Sütőipari Vállalat helyi üze/negysége jó minőségű ke­nyeret és süteményt készít, a hiba csak az, hogy szombaton­ként késik a szállítással, a vá­sárlókat megvárakoztatja. Húsárut a szükségesnél keve­sebbet kapunk, de főként a sörhiány miatt hallunk mél­tatlankodást. No, .meg azért, mert halászlé kockánk sincs elég. Megnyugtató viszont, hogy az alapvető élelmiszerek­ből, lisztből, zsírból, cukorból, olajból, korlátlan mennyiség áll rendelkezésre, s általában minden áruból, a kevés kivé­teltől eltekintve, bő választé­kot tudunk nyújtani. Két kérése lenne: egyik az iparhoz, a másik a nagykereskedelemhez, tolmá­csolnánk-e? S már mondja is: — Ne használjanak régi ár- jelzésű csomagolóanyagot. A pörkölt kávé, a cukorka, a tea, a fűszer és sok más áru még régi zacskókban kerül a bol­tokba, az elárusítóknak több­letmunkát ad az átárazás, ke­vesebb idejük jut arra, hogy a vevőkkel foglalkozzanak. Gon­doskodjanak továbbá jobb cso­magolóanyagról is. A papír, melyet a liszt, a cukor úgyne­vezett kiszereléséhez használ­nak, könnyen kiszakad, s kárt okoz. Megemlíti még, hogy a le­zárt ládákban, az original do­bozokban nincs mindig meg az oldalukon feltüntetett meny- nyiség, egy-két üveg bor, né­hány szelet csokoládé olykor hiányzik. Tévedés vagy csalás, ezt kellene kideríteni. P. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents