Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-18 / 115. szám

/ 1968. MÁJUS 18., SZOMBAT res» Mccrei KrKívim) Olvasom az újságban a minap, hogy a szentendrei Kék Duna vendég­lőből a vendégek elhordják a díszes, csinos étlapokat. Régi beidegződöttségek arra késztetnének, hogy megütköz­zek a társadalmi tulajdon fent említett módon történő meg­károsításán, de valami baj le­het mostanában az ütőszerke­zetemmel, nem akar a régi ru­gókra járni, így hát ne ütőd- jenek meg ezen, de én azt mondom: talán nem is olyan nagy baj az, ha a vendég el­lop ... (jaj, ezek még a régi rugók!), akarom mondani: el­teszi emlékbe az étlapot. Én, ha egy csinos, kellemes ven­déglő megbízott gazdája len­nék, azzal az előre megfontolt szándékkal csináltatnék ízléses, mutatós étlapokat (nagy pél­dányszámban!), hogy a ven­dégnek direkt gusztusa támad­jon azt haza vinni. Reklám­nak, hírverésnek, üzleti fogás­nak sem volna az rossz, higy- gyék el. Ma már ott tartunk, hogy egyes boltokban ingyen zoknival, zsebkendővel, nyak­kendővel ajándékozzák meg a kedves vevőt. Miért ne aján­dékozhatná meg akkor egyik­másik vendéglő is egy-egy ét­lapnak álcázott reklámpapírral a kedves, visszavárt vendéget? Vannak is már ilyen törek­vések, csak kivitelezésük nem mindig tökéletes még. Bará­tom említi, hogy nemrégiben a Pilvaxban ebédelt, s a tortájá­hoz egy olyan hadastyán villát szervíroztak, amelyet már a hajdan itt tanyázó negyven- nyolcas márciusi ifjak is for­gathattak. Kérésére a pincér szó nélkül kicserélte a villát. Csak éppen a búcsúzáskor je­gyezte meg: igaz, hogy a szer- vlrozásba néha hiba csúszik, de viszont minden vendég kap ingyen egy öt forintba kerülő prospektust. Gondosan hang­súlyozva az ingyen szót is, meg az öt forintot is, hogy ez­zel kellően megkeserítse azt az örömöt, amit a vállalat figyel­messége különben szerzett vol­na a vendégnek. Szóval körülbelül ilyen a mi vendéglátóipari propagandánk, jelenleg: ilyen felemás. Igen, ezt még gyakorolnunk kell! „Eltulajdonítható” étlapok formájában is! (r. b.) A pártszervezetek és a vállalati politika Az új gazdasági mechaniz­mus bevezetése előtt, széles körben merült fel az aggály, hogy a vállalatok gazdasági önállóságának kibontakozása a gazdasági vezetés megnöve- kedett döntési szabadsága csökkenti a pártszervezetek szerepét. Sokan úgy vélték, hogy a gazdasági tényezők mellett másodrendű a terme­lési folyamatnak a politikai, emberi tényezője, s emiatt a párt tevékenysége is háttérbe szorul. Az eddigi tapasztalatok nem igazolták ezt az aggályt. Ellenkezőleg, a vállalati ön­állóság növekedése ösztönzően hatott a pártszervezetek tevé­kenységére, kezdeményezően léptek fel a vállalati gazda­ságpolitikai koncepciók, a vál­lalatok egész tevékenységét átfogó kérdések kidolgozásá­ban. Bizonyos, hogy a gazdasági vezetés nagyobb önállósága, felelőssége önmagában is mó­dosítja a pártszervezetek sze­repét a gazdasági munkában. A pártszervezetek ellenőrző munkája is elsősorban a gaz­dasági egység összmunkájá­nak a vizsgálatára irányuk Az a tény, hogy a pártszer­vezetek elsősorban politikai oldalról közelítik meg a kér­déseket, hogy a gazdaságfej­lesztés irányairól, általában az egész vállalati politikáról ön­álló véleményt formálnak, természetesen nem jelent és nem is jelenthet hatalmi ala­pon álló szembenállást a gaz­dasági vezetéssel. A pártszer­vezetek minden tevékenysége politikai jellegű. így a gazdál­kodást és a gazdasági veze­tést érintő tevékenysége is csalt politikai természetű le­het. Nem a gazdálkodás köz­vetlen irányítása, a konkrét termelési, üzemfejlesztési tér­Éjjel-nappal öntöznek Fittyet hánynak a szárazságra a kiskunlacházi Petőfi Termelőszövetkezet határában: 900 holdra szórják a vizet éjjel-nappal az öntöző-berendezések. Meg is van az eredménye a kitartó munkának, üde, friss a növény­zet, nyoma sincs az aszálynak a kertészetben. Nagy mennyiségű zöldárut: karalábét, hagymát, földiepret fólia alól, és egyéb primőröket visznek ezekben a na­pokban is a piacra, A határban zellert palántáinak a gondosan előkészített talajba a tsz szorgos asszonyai. Foto: Gábor Fűszer■ és Edesség- nagykereskedelmi V. FELVESZ FÉRFI ÉS NŐI FIZIKAI DOLGOZÓKAT Férfiak részére munkásszállást biztosítunk. JELENTKEZÉS: Budapest VII.. Dohány u. 40. Munkaügy (Szombat kivételével) Szövőátképzős munkakörbe 16 éven felüli fiatalokat AZONNAL FELVESZÜNK Munkásszállás van. Jelentkezés levélben: Hazai Pamutszövőgyár Budapest IV., Baross u. 99. vek kidolgozása a feladata, hanem annak a biztosítása, hogy még a legkisebb jelen­tőségű gazdasági kérdés el­döntésében is érvényesüljön a gazdasági vezetés politikai felelőssége. Ebből következik, hogy bármilyen gazdasági döntésről is legyen szó, ha annak kihatása akár egyetlen embert is érint, politikai dön­tésnek kell tekinteni és ala­posan meg kell gondolni, fel kell mérni hatását a vállalati kollektívára, az egyes embe­rekre, azok gondolkodására. Az új körülmények között nagyobb a kockázat. Érthető, hogy a gazdasági vezetés ese­tenként húzódozik a nagyobb jelentőségű, kockázattal járó, vagy esetleg az adott időszak­ban népszerűtlen, de később az egész vállalat tevékenysé­gét, kedvezően érintő intézke­dések, döntések meghozatalá­tól. A pártszervezetek — is­merve a dolgozók véleményét, hangulatát — a maguk poli­tikai eszközeivel kedvezően befolyásolhatják, támogathat­ják a gazdasági vezetést. Ter­mészetesen nem arról van szó, hogy a pártszervezetek megosszák a gazdasági veze­tés felelősségét a gazdasági döntésekben, hanem arról, hogy a piaci helyzetet, a köz- gazdasági körülményeket fi­gyelembe véve, együttesen mérlegeljék a lehetőségeket. A gazdasági önállóság nö­velése nem öncél, hanem eszköz ahhoz, hogy a vállalatok úgy alakíthassák gazdálkodásukat, hogy az a legnagyobb társadalmi hasz­not hozza. A vállalati tevé­kenység eredményessége első­sorban a vállalati nyereségek alakulásában tükröződik. A vállalatok gazdasági vezetői­nek, az üzemi kollektíváknak is az az érdeke, hogy a nye­reség az adott körülmények között maximális legyen. A vállalatoknak ez a törekvése — jól működő közgazdasági szabályzók esetén — termé­szetesen megegyezik a nép­gazdaság érdekeivel is. Azon­ban az is világos, hogy nem lehet olyan mechanizmus, amelyben a közgazdasági sza­bályozók olyan részletességgel szabhatnák meg a feladatokat, hogy helyileg — még azonos gazdasági eredményeket fel­tételezve is — ne lehessen vá­lasztani a népgazdaság szá­mára előnyösebb megoldások között. A vállalati önállóság meg­növekedése erősíti a helyi ér­dekeket, azok néhol túlsúlyba is kerülhetnek. Ilyen esetek­ben a pártszervezetnek, mint politikai testületnek, rendkí­vül nagy szerepe lehet. Azt természetesen nem lehet el­várni és nem is várják el egyetlen pártszervezettől sem, hogy politikai eszközökkel be­avatkozva, a saját üzemük ér­dekei ellen lépjenek fel. Az elképzelhető, hogy ideig óráig a gazdasági vezetés, a mun­káskollektíva magas politikai öntudattal rendelkezve elbírja az ilyen ellentmondásokat, de tartósan csak politikai mun­kával nem lehet ellensúlyozni a kedvezőtlen közgazdasági hatásokat. Viszont abban az esetben, amikor a helyi érde­kek érvényesítése nyilvánva­lóan sérti a népgazdaság ér­dekeit és azonos gazdasági eredmény elérése mellett ez elkerülhető lenne, altkor a pártszervezetnek, amely a legöntudatosabb dolgozókat tömörítő politikai testület, fel kell lépnie az ilyen törekvé­sek ellen. Természetesen a pártszer­vezetek sokrétű politikai munkájában továbbra is az ember, az emberi viszonylatok ma­radnak a középpontban. A vállalati önállóság növekedése csak a lehetőségét teremtette meg az üzemi demokrácia ki- szélesítésének, a kezdeménye­ző készség kibontakozásának. Ez nagy lehetőség, amelyet valóra kell váltani. A párt- szervezetek feladata, hogy a gazdasági vezetőktől az egyes dolgozóig segítő támogatás­ban részesítsék á kezdemé­nyező, kísérletező, alkotó em­bert. Tevékenységükkel segít­sék elő az olyan politikai at­moszféra megteremtését, amelyben szabadon érvénye­sül az elvtársi együttműkö­dés, az újra, az alkotásra va­ló törekvés és a kölcsönös bizalom. Dankovits László, az MSZMP KB munkatársa Kilyukasztott milliók Megszokott mozdulattal nyújtja át hetijegyét a tá­volsági autóbusz utasa, havibérletét a vonatozó. A ka­lauz, míg beidegzetten lyukasztja a jegyet, néhány szót vált a — törzsvendégekkel. Hónapról hónapra, évről évre nagyjából ugyanazok töltik meg az autóbuszt, né­pesítik be a vastúi kocsit reggel, délután, este egy-egy Ipari körzetben. Bejáró munkások: nekik kenyér kell, a gyárnak munkaerő. A kalauz kezel, lyukasztója azonban — ha áttételesen is — milliókra rúgó forintokat apróz fel. Korábban a vasút adott kedvezményt, most — ja­nuártól — az üzemek biztosítanak utazási költségtérí­tést, mégpedig úgy, hogy az állam utalja át a pénzt az üzem számlájára. A példa nagyon szemléletes. Az Egyesült Izzó Tv- képcső- és Alkatrészgyára Vácott több mint 1830 embert foglalkoztat. A dolgozók 62 helységből — nehogy sajtó­hibát gyanítson az olvasó, betűvel is kiírjuk: hatvankét helységből — járnak be az üzembe. Az 1830 ember kö­zül 964 fő részesül utazási költségtérítésben; 675-en vo­nat-, 289-en autóbuszjegyükhöz kapnak hozzájárulást. Havonta háromszázezer forintot, évente tehát 3 600 000 forintot fizet ki a gyár, azaz — ebben az évben még — az állam. (Az összeg nagyságának érzékeltetésére elég megemlíteni, hogy az 1967-es, jó eredmények alapján kifizetett húsznapi nyereségrészesedés 2 242 000 forint volt...) A képcsőgyár természetesen nem határeset, kirívó példa, ahol véletlenül verbuválódott össze ennyi­féle helyről a munkavállalók serege. Ugyanez a helyzet a KAEV váci gyárában, a budai járás üzemeinek több­ségében. (Ugyanakkor az aktív keresők negyven száza­léka nem a megyében, hanem másutt, elsősorban Buda­pesten dolgozik.) A reggelenként! népvándorlás, ahogy a hétköznapi nyelv jelöli a buszmegállókhoz, vasútállo­másokhoz igyekvők tömött sorait, megszokottá vált, s aligha akad meg valaki azon. hogy — például — míg a képcsőgyár 62 helyről verbuválja embereit, addig Vác- ról zsúfolt vonatok, autóbuszok szállítják a fővárosba a helybelieket. Pedig érdemes és szükséges is elgondol­kozni mindezen. Manapság már közhelynek számít kimondani, hogy az üzemeknek járhatóbb út volt a létszámnövelés, mint a műszaki fejlesztés. Napjainkban is ott függ a tábla majd’ minden gyár kapuján — fölveszünk: esztergályo­sokat, lakatosokat, férfi betanított munkásokat stb., stb. — mégis, a fokozatosan érvényesülő állami rendelkezé­sek előjele-előszeleként néhány gyárban megkezdődött az alapos elemzőmunka. Lehet-e változtatni az összetéte­len, hogyan lehetne elősorban helyben lakókból bőví­teni a létszámot, kielégíteni a munkaerő-szükségletet. Az idevágó rendelkezések szerint ugyanis a jövő esztendő­ben már az üzemeknek maguknak kell előteremteniük az utazási költségtérítés fedezetét. Jó néhány helyen, akárcsak a képcsőgyárban, milliókról van szó, s nem mindegy, kilyukasztják-e ezeket a milliókat, vagy más célokra fordíthatják. Ma még csupán szükségesnek tűnik ez a felmérő- elemző munka, holnap már elkerülhetetlen lesz. Ezért cselekednek helyesen ott, ahol nem késlekednek, s ész­szerű, a humanitást sem félretoló intézkedésekkel lépés­ről lépésre megkezdik a helybeliek „hazacsábítását”, a fölvételeknél a lakóhely figyelembevételét, mindazt, ami végülis — a gyárakban éppúgy, mint a népgazdaság egé­szében — egészségesebb összetételhez, a fölösleges nép- vándorlás csökkenéséhez vezet. M. O. A varsói Nemzeti Színház vendégjátéka Budapesten A MAGYAR KÖZÖNSÉG sajnálatosan keveset tud a len­gyel színházakról, holott ez a színházi kultúra évek óta — legalább egy évtizede — ha­talmas európai hírnévre tett szert, kiváló rendezői mun­kákat, jelentékeny iskolákat hozott létre, olyan kísérleti központokat, ahova évente za­rándokolnak tanulni a nálunk is jól ismert angol és francia színházi szakemberek — Brook, Barrault — és tanítvá­nyaik. Most legalább annak a két előadásnak örvendezzünk, amit az egyik legérdekesebb stílus képviseletében a var­sóiaktól láthattunk Budapes­ten. A híres lengyel nemzeti büszkeség lobog a prospektus szövegéből:,,... a Nemzeti Színház az egész társadalom — a nemzet! — akatatából kelt újra életre s viseli ezt a ne­vet, ... több mint 20 vezető európai színház látta eddig vendégül a varsói Nemzeti Színházat.” Ez utóbbi sikerek, és a már említett különleges stílus Kazimierz Dejmek ren­dező-igazgató nevéhez fűződik. Ö egyébként nem ismeretlen nálunk. Dejmekről, mint igaz­gatóról é§ dramaturgról is igen sok írni való volna: érde­kes és szenvedélyes kutatásai a lengyel középkor és rene­szánsz darabjainak felfrissíté­se körül példamutatóak. Mégis, most a két látott előadás kap­csán mint rendezővel, stílus és társulatteremtővei kell vele, s elsősorban vele foglalkoz­nunk. A hihetetlenül magas fokú összehangoltság képzőmű­vészeti — tér, díszlet, jelmez — zenei és játékelemek között, a feszes ritmus, a tökéletesen „együttes” játék mindkét elő­adásnak őt avatta főszereplő­jévé. ELSŐNEK MIKOLAJ REJ DARABJÁT, a bibliából jól ismert mese feldolgozását, a „József életét” láttuk. A rene­szánszban íródott moralitást, erkölcsi tanjátékot modern profánsággal, kedvesen-kaján mosollyal teszi elénk a rende­ző, — Stopka díszlettervezővel együtt, — ugyanakkor végtelen finomsággal ügyel a mai em­ber szívét-szemét is gyönyör­ködtető részletek tisztaságára. Az eredeti mű naiv-lírai voná­sait megőrzi, s csak ennek ke­retei között csapja kacagtató bolondozásait. Lám, itt van Jó­zsef (Wojciech Siemion) a bal­ga szűz, szegény karikalábai­val, tanárosan okoskodó gesz­tusaival, állandó hálás moso­lyával — s ha mindezek alap­ján kabaréfiguraként képzel­jük magunk elé — tévedünk, egyáltalában nem az. Másik példaként idézzük Putifárné szolgálóját (Barbara Kraff- towna) a cserfes-nyelves, ke­rítőként és rágalmazóként egy­aránt tűzrőlpattant Ákhizét is, aki — bár teljes belső erővel — csodálatos külső mérték­tartással játszik. Ez a mérték ebben az esetben a biblikus történetek áhítatos elvontsága, ami elsősorban az előadás sík­kép vagy inkább reliefszerűsé­gében kap kifejezést. Aranyo­zott, kicsit kopott faház előtt aranyozott, kicsit kopott ókori ruházatú pásztomép: ez Já­kob és családja. Oltárkép — a megszínesedő egyiptomi vi­lággal talán inkább ikonkép — s a szereplők is úgy viselked­nek, mintha épp most jöttek volna le a templomfalról. Bár­gyú mosolyuk, szögletes moz­gásuk még szinte őrzi a közép­kori festőlegények kezenyomát, tartásuk — különlegesen ki­dolgozott mozgástechnikával — ügyel a fába vésett ruharán­cok, redőzetek mindig egy­forma elrendezettségére. Ilyen­nek képzelhette Rej — kaca­gunk fel a lengyel nemesi ud­varházból elénk lépő Putifár és termetes neje láttán, s már természetesnek találjuk, hogy a fáraó hatalmas főpapi ke­resztet visel mellén, s kezében az apostoli országok almáját. Az intermediumok, a közép­korban szokásos közjátékok beillesztése külön élmény a nem mindig átgondolt és pon­tos munkához szokott magyar kritikus számára. A 16 tagú, szép hangú kórus, a különleges reneszánsz zenekar elhelyezé­se, öltözete, mozgása a darab hangulatát csodálatosan festi alá, könnyeden és bravúrosan ötvözi az egészet egységessé. HOCHHUT DARABJÁNÁL, a Helytartónál — s ez Dejmek rendezői sokoldalúságát dicsé­ri — mind e módszerek ellen­kezőjét tapasztalhatjuk. (A darab tartalma közismert a színházba járó közönség előtt: XII. Pius pápa, antibolsevista politikájának folytatásaképpen martalékul engedi Hitlernek az európai zsidóságot. Kör­nyezetéből egy fiatal rap fel­háborodásában, fájdalmában önmagát dobja áldozatul az auschwitzi krematóriumok egyikébe.) A szereplők játéka ezen az estén teljesen termé­szetes, mentes minden stili- záltságtól, itt-ott szinte natu­ralistának mondható. Még a legkihegyezettebb helyzetek­ben sem szatirizál a rendezés. A pápa (Wladislaw Krasno- íviecki) közönséges, de nem rossz indulatú kispolgár, a né­met tudós (Andrzej Szczep- kowski) finom, okos arcán egy izom sem rándul, mikor agy- velőpreparátumot nyújt át provokatív ajándékképpen tiszttársának. Különösen ki­emelkedik hitelességével a fő­szereplő páter Riccardo. (Gus- taw Holoubek). Ennél az elő­adásnál a tér mélysége emeli a valószerűség fölé az eseménye­ket. Lucja Kossakowska szín­padképe hihetetlen távlatokat ad. Hat jellegzetesen eltérő szobakép: egyikben sincsen több négy bútordarabnál, s mindegyik mintha a pokol fe­nekére, vagy a mennyország kü­szöbéig vezetne. Óriási sakk­táblákhoz hasonlítanak ezek a terek, ahol Dejmek ember­nagyságú, a sors által mozga­tott bábokként látja és láttat­ja velünk a darab figuráit. Mezei Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents