Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-17 / 114. szám

1968. MA.IÜS 17.. PÉNTEK :j Min. tt '■Zfflírlag A MAGA SZÍVE SOSE FÁJ A dalszöveg' régi, giccses, kopott. Az élet friss, elgon­dolkoztató; valósággá teszi a slágerszöveget. Doktor úr, a maga szíve sose fáj? — így a sláger. Doktor úr, a maga szí­ve sose fáj — így az élet. A kérdőmondat kijelentő mód alakját ölti fel. A különbség papíron csak egy kis írásjel. Az életben azonban sokkal több annál. © Kövérkés, alacsony asszony­ka. Áll előttem, s pislog föl­felé, rám. A többiek nógatják: na, most mondjad, meg Rózsi! Végre, mondja: — ...és ak­kor édesanyám sírva jött el hozzám, adjunk neki kölcsön száz forintot, majd a nyugdí­jából megadja, mert húsz fo­rintot akart adni a doktor úr­nak, de nem fogadta el, mert azt mondta, száz forintnál ke­vesebbet pincérnek meg sofőr­nek, de nem orvosnak szoktak adni... Rózsi negyvenéves, édes­anyja hetvenkettő. Rózsi tűző­nő, szocialista brigádtag, két­gyerekes családanya; édes­anyja havi ötszáz forintból élő nyugdíjas, nemigen tudja, mi is az a szocialista .brigád, de szült és felnevelt hét gye­reket. Hát neki mondta, amit mondott a körzeti orvos. Egy hétig kezelte, három alkalom­mal járt nála. A néni úgy gon­dolta, a húsz forint e fára­dozásért elegendő lesz, hiszen ötszázból milyen sok pénz is húsz forint. ..! — ... most tessék megmon­dani, szabad-e ezt tenni egy öregasszonnyal? Hát honnét adjon ő százasokat? Mi se’ tudjuk dugdosmi pénzzel, hi­szen mindenütt gyerek van, nem is egy, meg egyikünk sem keres sok ezret. Sírt ott nekem édesanyám, hogy ha máskor beteg lesz, milyen szívvel lesz hozzá a doktor úr, végül is odaadtam neki a száz forintot a kosztpénzből, hogy a férjem meg ne tudja, mert az a csillagokat is leszedte volna az égről. El is vitte édesanyám a pénzt, s ahogy mondom, úgy van, a doktor szó nélkül eltette. Még annyit sem mondott, hogy köszönöm. Mint amikor régi és rossz adó­sa fizet az embernek. A doktor: egyike a több, mint kétszázhetven Pest me­gyei körzeti orvosnak. Több, mint kétszázhetvenen vannak, s tudom, mert magam is is­merek nem egyet, közöttük sokan, akik élnek-halnak azért, amit csinálnak. jut rám, jóval a megyei átlag fölött tehát. Munkaidőm nin­csen, mert van, hogy hajnali ötkor fekszem, s reggel nyolc­kor már a rendelőben kell lennem. Amióta biztosított majdnem az egész falu, hamar szaladnak az orvosért. Mind­egy, hogy este, éjjel, vagy haj­nal van ... — A pénz... — A pénzt elfogadom. Nem előre, hanem ha befejeztem egy beteg kezelését. On mit tenne a helyemben? Csak a kocsi rezsije havonta 1200 fo­rint körül van! Járjak bicikli­vel, az olcsóbb? Panaszkodjak most? Egy sor dolgot saját zsebből fizetek, mert egész egyszerűen nincs rá ellátmány. — Ne haragudjon a kérdé­sért: mindenkitől elfogad pénzt, az öregektől is? — Igen. Most nyilván na­gyon csúnyákat gondol rólam, de ne siesse el. Adhatok ön­nek néhány címet; pesti pro­fesszorokét, akiknél szembetű­nő helyen ott áll a kosárka a pénznek. Egy vizsgálat három­száz. A villalakás rendelőjé­ben, a betegek helybe men­nek. Én néha úgy nézek ki, mint egy tehenész. Van olyan betegem, aki kilenc kilomé­terre lakik a községtől s még­is, többször megnézem, mint amennyi a kötelességem len­ne. Hát miért lenne lelkiisme- retfurdalásom, ha elfogadom tőle a pénzt, ha adni akar va­lamit, miért mondanék ellent? © A tanácselnök: — A dokto­runk igen rendes ember, még soha nem mondta senkinek, hogy nem megy. Az elődje ak­kor hagyta itt a falut, amikor beléptek az emberek. Olyan helyre ment el, ahol még cso­port sincsen, mármint téesz­csé ... Ez a mostani doktor j másféle, bár persze, hát a ! pénzt ő sem löki eL Kérem, j én meg is értem, hiszen min- I denkt kedvére cibálhatja, meg ugye, családja is van, a fele- | »égének meg itt a községben nem tudunk munkát adni, szóval egy keresetből élnek. A vb-hez még senki nem for­dult panasszal, mintha anya­gias, vagy mit tudom én, mi I lernte. Ha Ilyesmi lett volna, akkor egészen más a helyzet, | dehát ahhoz, hogy ki mit ad a maga jószántából, a hivatalos fórumoknak semmi köze. © © Szépen berendezett lakás, de luxusnak nyoma sincsen. Kényelmes fotel, kávé, ciga­retta, s persze, a doktor. — Négyezernél több ember A néni Rózsi édesanyja: — Ügy igaz, ahogy Rózsikám mondta az úrnak. Sírtam bi­zony a szégyentől, hogy ne­kem nem telik ... Nem, nem volt goromba a doktor úr, csak úgy mondta, hogy éreztem a sajnálatot belőle. Nehogy szól­ni tessék neki, mert akkor én elsüllyedek szégyenemben, hi­szen nem vagyok az az isten szegénye, akinek fillérje sin­csen ... segítenek engem a gyerekeim, az isten áldja meg érte őket... Szóval van nekem pénzem ... A válaszokat előre tudtam, mégis megkérdeztem öt em­bert, adnak-e pénzt az orvos­nak. Természetesen, felelték valamennyien. És természete­sen az is igaz, amit az orvos mondott a professzori vizittak­sákról, mint ahogy sok más is igaz. Mégis: a néni, Rózsi édes­anyja véletlenül mondta elő­ször, hogy „nekem nem te­lik”, majd néhány perc eltel­tével „van nékem pénzem”? Vágj' sokkal inkább arról van szó, hogy létezik egy tetten nem érhető, mégis tapintha- tóan meglevő magatartás, mi­szerint aki fizet, az jó beteg, aki nem ... hát az is beteg. Tá­vol áll tőlem a szándék, hogy bárkit is megbántsak, s hogy általánosítsak. Mégis, ki ne is­merné az ezerszeresen szok­ványeseteket? Távozás a kór­házból: háromszáz az osztály- vezető főorvosnak, százötven az alorvosnak, ötven a nővér­nek? Ki ne tudná: szülés előtt háromszáz és ötszáz között il­lik adni, hogy szüléskor az ügyeletes orvos mellett a „mi orvosunk” is ott legyen... Fordítsunk a dolgon: miért nem kap ugyanígy p>énzt azaz orvos, akit szakmája a rönt­genességre, a laboratóriumban végzett munkára „kárhozta­tott”? Például. Az, hogy kinek, mikor és milyen ajándékot veszek, il letve ilyen címen mennyi pénzt adok: magánügyem. Ám rög­tön nem a magánügyem, ha egy légkör kényszerít erre: il­lik adni, mert a másik meg a harmadik is adqtt, fia tehát én nem adók... És a betegek, a kezeltek rálicitálása végül is odáig vezet, hogy az orvos ter­mészetes járandóságaként fog­ja fel az így kapott összege­ket. Ettől már csak _ egy lépés, hogy válogatás nélkül el is várja azt. ítélkezni könnyű lenne. Az erkölcs elvi kategóriái mindig világos képletek: az élet soha nem egyértelmű, a feketében fehér is van s megfordítva. A sláger kérdezett. Lassan-las- san lehet, hogy semmi szükség nem lesz a kérdőjelre? Mészáros Ottó Ülést tartott a Minisztertanács A családi pótlékról szóló rendelet módosítása A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Jóváhagyó­lag tudomásul vette a Minisz­tertanács és a SZOT vezetői között május 13-án folj't megbeszélésről szóló tájékoz­tatót. A SZOT elnökségének ja­vaslatára a kormány módosí­totta a családi pótlékról szóló rendeletét. A SZOT elnöksé­ge az üzemi balesetek és fog­lalkozási megbetegedések múlt évi alakulásáról is tá­jékoztatta a Minisztertaná­csot. A kormány felhívta a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy gondoskodjanak a hatás1- körükbe tartozó munkavédel­mi feladatok megoldásáról. Az eddigi rendelkezések sze­rint a termelőszövetkezeti tagok csak tizennégy éven aluli gyermekeik után jogo­sultak családi pótlékra. Az új szabályozás értelmében a csa­ládi pótlék gyermekeik tizen­hatodik, továbbtanulás esetén tizenkilencedik életévének betöltéséig jár. Családi -pótlé­kot kapnak a termelőszövet­kezeti tagok az általuk eltar­tott testvér és egy, testi vagy szellemi fogyatékos, illetőleg csökkent munkaképességű, állandó ápolásra szoruló gyer­mek után is. Mindez azt jelenti, hogy az új rendelkezés életbe lépésé­vel a termelőszövetkezeti ta­gok gyermekeire is ugyan­azok a szabályok vonatkoz­nak, mint a munkaviszony­ban álló dolgozók gyermekei­re. A Rendelkezések a jogosult­ságot kiterjesztik az öregségi és munkaképtelenségi jára­dékban részesülő termelőszö­vetkezeti tagokra, továbbá az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek (termelőszövet­kezeti csoportok, szakszövetke­zetek, hegyközségek) rendsze­resen dolgozó tagjaira is. A rendelet a termelőszövet­kezeti tagok és a termelőszö­vetkezeti nyugdíjasok családi pótlékát az eddiginél maga­sabban állapítja meg. Két gyermek esetében az eddigi havi 140 helyett 200 forint, három vagy több gyermek után pedig az eddigi 70 he­lyett gyermekenként 120 fo­rint családi pótlék jár. Ugyancsak 120 forintra emel­kedik annak az egyedülálló szülőnek a családi pótléka, aki egy gyermeket tart el. Külön intézkedik a rende­let az egyedülálló férfiak — mind a munkaviszonyban álló dolgozók, mind a termelőszö­vetkezeti tagok — családi pótlékáról. Jelenleg ugyanis egy gyermek után általában csak az egyedülálló nők jo­gosultak családi pótlékra. Az új rendelkezés szerint az egyedülálló dolgozó férfiak részére is jár egy gyermek után családi pótlék, két gyer­mek után pedig ugyanazok­ban a kedvezményekben ré­szesülnek, mint az egyedülál­ló nők. A július 1-én hatályba lépő kormányrendelet és SZOT- szabályzat több mint kétszáz millió forinttal emeli a gyer­mekes családok részére járó juttatások összegét. Olvasom a budapesti Epületszakipari Ktsz főkönyvelőjenek méltat­lankodó hangú levelét, és mi­után elolvastam azt a másik levelet is, amely a méltatlan­kodást kiváltotta, teljes mér­tékben osztanom kell nézeteit. Az a bizonyos másik levél, amely a főkönyvelő epéjét kis­sé felforralta, s amelynek má­solata most itt fekszik előt­tem, Pándon kelt, a községi ta­tács vb adóügyi csoportja írta, és a 222/1968. számot viseli. Vá­laszként íródott az Épületszak­ipari Ktsz-nek arra a levelére, amelyben azt tudakolták: T. Gy. dolgozójuknak mennyi adó- és illetéktartozása van még Pándon? A válaszból ez, sajnos, nem derül ki világosan, annyira zavaros a fogalmazása. Kiderül viszont valami más. Az, hogy a levél megszövege­zője és legépelője (valószínűleg ugyanaz a személy) a fogalma­zással és a helyesírással egy­aránt hadilábon áll, mégpedig olyan mértékben, hogy az már elképesztő. Adalékul ehhez csak annyit: a tízsoros levélben kereken ötven helyesírási és gépelési hiba van. A főkönyvélő azzal küldte el hozzám a pándiak levelét: ír­jak róla az újságban, ha úgy gondolom, hogy ezzel nem ár­tunk a tanácsok tekintélyének. A tanácsok jó hírnevének, úgy vélem, éppen az ilyen ér­telmetlenül fogalmazott, gon­datlanul gépelt, felületes mun­káról valló. üqyfélbosszantó iratok ártanak sokat. Épp ezért nem szabad szó nélkül elmen­nünk mellettük! (r. b.) A töprengő tanárnő Kerepes után hirtelen fékez a vezető. Szőke, csinos, fiatal nő fut a kocsinkhoz, nyílik előtte az ajtó, gyorsan elhe­lyezkedik a hátsó ülésen. — Ne haragudjanak, de na­gyon sürgős. — Gondoltuk, hogy azért integetett... — Integettem? Csak szépen néztem magukra... — S mi az a nagyon sür­gős? — Hogy még a hivatalos időben Gödöllőre érjek, leve­zessem a mérgemet, vagyis eloszlassak egy félreértést. .--• Hol? ... t , — Az ottani MÉH-telepen, amelyhez a mi iskolánk is tartozik. Amúgy is beszédes termé­szetűnek látszik, de most kü­lönösen. Nem is róla van szó, nem arról, hogy pesti lakos létére munkaidő után Gödöl­lőre utazik, hanem úgy érzi, a gyerekeit érte sérelem. Tornatanár Kerepesen, de ő szervezi a különféle úttörő­akciókat, ezidő szerint a fém­gyűjtést. S most nem akarja elhinni, hogy az ő gyerekei csak 20—40 fillért kapnak ugyanolyan hulla­dékvas kilójáért, amiért a tsz A Budapesti Műanyagfeldolgozó Ktsz új terméke a PVC műanyaggal bevont vashuzalból font háló. Nem kell fes­teni, nem rozsdásodik, időálló. 150 000—180 000 négyzet- méter különböző színű újfajta háló kerül az idén forgalomba.------------ Imre a korlát | Biró | nélküli lépcsőn,------------ a- frissen vakolt f alak mentién ment egyre fel­jebb, de még mindig tejút távolságra érezte magát a könnyelmű alaktól. Káromko­dott. Az első emeletnél kibújt az ablaknyíláson az álLványerdö- be. Lenézett. A gyár udvarán kékruhás emberek mozogtak, néha összehajoltak, aztán szét­váltak, s pislogtak a magasba. Hangjuk nem ért fel Bíróhoz. A pasas ott fent a bakan­csát fordította feléje, s béké­sen szundikált az egy szál pallón. Micisapkája szemére húzva, a sapkabimbó hegye az égnek. Malteros ruhájából vékony karja hanyagul lóg a huszonöt méter mélységbe, akár egy májusfaszalag. „Marha, állat... ott kell szunyáim?!” Bíró munkavédelmi jelen­tést gépelt, amikor beszóltak neki: „Imre bácsi!... Az épí­tők közül valaki az előbb a negyedik szinten ... végigsé­tált a falon ... talán mólés ... lefeküdt... a többiek ebédel­nek ...”------------------- Két emelet a I Lehozza. | makaróniáll­------------------- ványok között. L iheg. Spóragyorsan szaporo­dó vízcseppek a homlokán. Tüdeje rossz porszívóként hebel-höböl, néha egyszerre akarja bekapni az olajszagú levegőt. Bíró megáll. Nikotin­sárga körme a téglát, az om­lós vakolatot tapogatja. Az A pofon ujjak érzik a szögletet, de a lába bizonytalan. „Ha munkásőrszázadot ve­zet, jól tud még futni. Hát ak­kor?” ... Tovább lép, de már megbánta az egészet. Még két emelet, létrán, deszkán. Lába a térdízületnél kezd remegni. Fél. Pedig a fal tetején is vé­gig kell majd menni a het- venkedő őrültért. „Csak meg ne forduljon álmában!” Bíró Imre fél. A vízcsep­pek nagyobbodnak, arcát ma- szatolják, s mint lemosatlan szappan csípik a bőrét. A lá­ba hideg. „Sokat álltái, öreg” — mondja magában —, „az esz­tergapad mellett s most cser­benhagynak. Különösen a bal, amelyen a fagyás van”.------------ egyre több ember, | Alul I de nem éraeKii. a------------ bátorság hiúsága m ár elröppent, ketten vannak a világon, a deszkán a pasas és Bíró Imre. Az ügy kisza­kadt a közösség mágneséből, rendeletekből, törvényből. „Vigyázz — mondta reggel az asszony —, ha lelépsz a vmamosról” — ez jut most eszébe. Meg a budaörsi ba­rackos, amit ültetett, aztán a fiú, akinek negyedikén lesz az utolsó tanítási napja. „A cigarettámat égve hagy­tam lent a hamutartó szélén”. Gondolatcserepek. „A rohadt széltoló!... Va­kol a gyárkéményen is és fü­tyül. Ezek mindig fütyülnek. A francba is!... Vakol, fü­tyül ... rakja a falat De most alszik. Ordítottak neki, még alulról, sapkája sem rebbent. Alszik... fordul, lent van...” Sárga keramitkövek az ud­varon, közöttük kis csatornák. Mint a vágóhídon, hogy a vér könnyebben elcsorogjon. „Még csak nem is az ő me- lósuk. Mi köze hozzá? Dögöl­jön meg!” Már azt sem tud­ja, mit gondol. Szédül. Min­den ujjperecé dolgozik. A bü­työk is balettet lépdel. Tíz méter a falon... öt... négy- három ... kettő... egy ... el­érte. Megmarkolja a karját. Az felnéz. Gyermeteg kék sze­me van a piszoknak. — Na fater! — ennyit mond. Később: Hűha! Lent gyűrű. Száz visszatar­tott lélegzet a sárga, porcelán- kémónyköveken. Rengeteg csikk.----------------- Körbefogják I Jönnek. | őket. A hozzá ------------------ képest még kö­lyök vihog. „Na, fater. Nem kellett volna begyulladni. Fel­mászni a negyedikre egy kő­műves madárért egy mackó­nak!” — Ezt mondja az ibo­lya szem. Bíró keze tenyérré simul, aztán fordul, bedől a pofon­ba. A csendben a csattanás csontig hatol. — Te hülye! — kiszalad Bíró száján. Nem vettek fel jegyző­könyvet. Sziils I. Dénes 70 fillértől 1,80-ig terjedő összeget kaphat. — Mit szólnak ehhez? — Furcsa ... — No, majd beszélek én ez­zel a telepvezetővel! Harciasán és bizakodón bú­csúzik. Továbbmegyünk, Aszódra. Egy óra múlva me­gint Gödöllőn találkozunk. Nagyon elgondolkozó, majd­nem a kocsink elé lép. A fék­csikorgásra felocsúdik, kérdi, megyünk-e már vissza, Pest­re? Nem, még Isaszegre kell mennünk. Jó. Int, s töpreng­ve, kedvetlenül indul tovább a HÉV-állomás felé. Később eszmélünk: bár megkérdeztük, volna, min bús­lakodik, egyáltalán milyen választ kapott a MÉH'-tele- pen? Mindegy, már késő. Másnap hívom a Pest—Bács— Nógrád megyei Melléktermék és Hulladékgyűjtőt. Az ügyel tisztázni kell. — A dolog nem újkeletű — világosít fel Faludi Andor osztályvezető — csak annyi­ban, hogy a tsz-ek csupán né­hány éve esnek egy elbírálás alá a gépjavító állomásokkal, állami gazdaságokkal. így hát valóban: minden szocialista szektor, amely „hivatalból termel” fémhulladékot, vagyis kiselejtez gépet, alkatrészt, szerszámot, háromszor-négy- szer annyit kap érte az át­adáskor, mint a lakóhelyi fémhulladékért kaphat felnőtt, vagy gyerek. — Értelme? — Megakadályozni, hogy egyének elhordják a nagy­üzemből a hulladékot, vagyis hogy lopjanak. — És ha a tsz-ben egy szemfüles KISZ-titkár üdü­lésre viszi úttörőit, s azt mondja: hozzátok ide a „la­kóhelyi” gyűjtést, majd én adom át, s akkor megyünk a Balatonra... — Az ilyennek nagyon sú­lyos következményei lenné nek. Egyszer egy tsz-elnö' próbálkozott ilyesmivel, d megjárta, mert leváltották. — Hol történi ez? — Nem tudom, valahol az országban, de leváltották. — Nem haszon ez nekünk, az így keletkezett nyereséget árkiegyerilítési adóként befi­zetjük. Az árkiegyenlítési adónak fontos a szerepe, de azért r. begyűjtött hulladék fémmeny- nyisége sem elhanyagolható. Hiszen már Siemens és Mar­tin, a két zseniális acélgyártó sem nélkülözhette az ócska­vasat. A két átvételi ár óriá­si távolsága valóban nem serkent a lopásra, azonban serkenti-e eléggé az „egyéni, lakóhelyi, társadalmi” gyűj­tőt? Oly nagy kérdés ez, hogy szinte megérteti a szőke, fia­tal és (eleinte) nagyon lelkes tanárnő mély töprengését. h. v.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents