Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-11 / 85. szám

1968. ÁPRILIS 11., CSÜTÖRTÖK "j&űrlg£ 3 ISMÉT EZÜSTÉREM! Beszélgetés egy versbaráttal Fábián Erzsébetet, mint a Il-es gyáregység vezető ad­minisztrátorát, kevesen isme­rik, de mint szavalónőt, az üzemi irodalmi kör életre hí­vóját, nagyon sokan. S nem­csak Ikladon, az Ipari Mű­szergyárban. Tavaly, amikor a Szövetkezetek Országos Szö­vetségének Kőszegen megren­dezett szavalóversenyén ezüst­érmet nyert, szélesebb körben ismertté vált a neve. Április 6-án, 7-én, az idei versenyen is részt vett, s is­mét ezüstéremmel jutalmazták produkcióját. Mit — miért? Felrebben az asztal mellől, fiatalon, csinosan, vendéglátói kedvességgel... Hát persze, hogy beszélgethetünk! — Milyen műsorral szere­pelt? — Bóka László Diniz ki­rálynő című novelláját mond­tam el és Racine Phaedrájá- nak egy részletét. — Miért éppen ezeket? — Mert mindegyikhez hoz­záköt valami. Előző munkahe­lyemen, a vámosgyörki szo­ciális otthonban például olyasféle körülmények közé keveredtem, mint a Bóka-no­vella hőse, egyéniségemnek jobban megfelelő munkakörre vágytam, nehezen győztem le lázongásaimat. A Phaedrát még Szegeden, középiskolás koromban ismertem meg, szín­re vittük. En Ariciát, az athé­ni királyi hercegnőt alakítot­tam. Most Phaedra egyik mo­nológját tanultam meg. Tet­szik nekem ez a nő, mert nem akart a férfi alattvalója len­ni, mert küzdött azért, hogy egyenrangú társ maradhasson a szerelemben is, mert szem­beszállt azokkal, akik azt val­lották, hogy^ nincs és soha nem is lehet női egyenjogúság... Hiába vannak például Váci Mihálynak nagyon szép ver­sei, a Te, bolond meg a Szim­fónia, nem kötődik hozzájuk élményem, nem tudom egyiket sem elszavalni. Ahogy elkezdődött — Izgult? — Nem vagyok izgulós faj­ta. Inkább a történelmi emlé­kekben gazdag város tett el- fogódottá, hatása alól az idén sem tudtam kivonni magam. — Bízott a sikerben? — Elsősorban azért mentem el, hogy tanuljak. Egyébként a 40 versenyző között hét arany-, kilenc ezüst- és tíz bronzérmet osztottak ki. — Mióta szaval? — 1965 óta. De a költemé­nyeket már a középiskolában, romantikus, szentimentális korszakomban megszerettem. El voltam szontyolodva, és vé­letlenül egy olyan banális ver­sike került a kezembe, mely pontosan kifejezte akkori han­gulatomat. Elkezdtem keres­gélni hozzá hasonlókat. Ké­sőbb irodalmárok igazítottak el, hogy a líra nagy alkotásai­hoz is megtaláljam az utat. — Érte-e már kudarc sze­replései során? — Tavaly. Jevtusenko „Ked­vesem, aludj" című versét sza­valtam. Van benne egy sor a tenger csobogásáról. Mikor ehhez a sorhoz értem, valóban vízcsobogást hallottam. Mint­ha beomlott volna a tenger a színházterembe. Azt hittem, hallucinálok. Megakadtam, nem tudtam folytatni, dicste­lenül távoztam. Utánam fu­tott a rendező. Valaki épp na­rancsitalt töltött a poharába, azt véltem én tengercsobogás­nak, magyarázta. Visszamen­tem, s élőiről kezdtem. Most már végigmondtám hibátlanul. Ezen az egy eseten kívül vers­be még soha bele nem sültem, egyetlen hibás szavam se volt. Irodalombarát műszakiak — Az aranyérem fordulatot jelentett volna életében? — Aligha. Holott akkor len­ne igazán értelme a verseny­nek, ha a legtehetségesebbe­ket felkarolnák, lehetővé ten­nék számukra, hogy fejlesszék tudásukat, képességeiket. Az ország minden vidékéről vol­tak ott fiatalok, a legkülönfé­lébb tájszólásokban beszéltek, s néhány remek előadásra is felfigyelhetett a szakemberek­ből álló zsűri, illetve a közön­ség. Többek közt Bánki Zsu­zsa színművésznő és Baranyi Ferenc költő bírálta el a pro­duktumokat. — Hogy fér meg a líra a műhely falai között? — Szerintem balhiedelem Nyolcszázezer óra az, hogy a műszakiak nem sze­retnek olvasni. Java részüket, épp a közelmúltban jöttem rá, nagyon is érdekli a szépiroda­lom. Hányszor megkértek már, mondjak nekik verseket, köl­csönözzek olvasnivalót, ha ke­resztrejtvénnyel bíbelődnek, velem ellenőriztetik a megfej­tett versidézetet. Arra bizta­tom őket, ne váljanak szno­bokká, ne essenek hasra a nagy nevek előtt, ha valami­lyen mű nem kelt bennük visszhangot, merjék felsorolni kifogásaikat. — A versenven szerzett ta­pasztalatokat minden bizony­nyal irodalmi körükben is hasznosítja majd? — Sajnos, fél évre meg kell válnom a körtől, vezetését Patkós István veszi át. Május elsejétől ugyanis valamelyik Balaton menti SZOT-üdülő kultúrosa leszek. Örülök, per­sze, ennek az új feladatnak is. Az eljátszott becsület Jegyzettömbömre teszi a ke­zét: — Kérdezhetek én is vala­mit? — Természetesen. — Maga szereti a verseket? Játsszunk egy kicsit, gondo­lom, és hevesen tiltakozom: affenét szeretem. — Ö, te szegény! — mondja ekkor a tekintete, így, pertu, mert a tekintetek csak tege- ződve tudnak beszélni. '— Attól függetlenül őszin­tén gratulálok a szép sikerhez — hajtom meg előtte a fejem. Látom rajta, egy szavamat se hiszi. Eljátszottam előtte a becsületemet. A Magyar Optikai Mü­vekben évenként 800 ezer ébresztőórát gyártanak. A hazai szükségletek kielégítése mellett húsz országba exportálják termékeiket. Polgár István JEGYZETLAP A reklá Azt olvasom a Pest megyei Hírlap vasárnapi számában: „A vevő, akinek megnyerésé­ért annyian küzdenek, ebből csak azt látja, hogy új, vonzó, megkapó hirdetések bukkan­nak fel...” Például ez: „Okos ember nem szórja a pénzét! Vemhes üszőt csak az Állatforgalmitól vásárol!” Ez egy klasszikusan 'szép hirdetés. Aki elolvassa, s ép­pen vemhes üszőt akar vásá­rolni, annak eszébe sem jut majd, hogy ne az Állatforgal­mitól vásárolja vemhes üsző­jét, hiszen ha nem onnan vá­sárolná, akkor kiderülne, hogy ő nem is okos ember. S ki az, aki szívesen veszi, ha kiderül róla, hogy nem okos ember? Egyáltalán, ki nem tartja ma­gát okos embernek? Mindenki okos embernek tartja magát, de az Állatforgalmi reklámosa jól tudja, hiszen 5 is okos em­ber, hogy az okos emberekben néha felmerül a kérdés: „okos ember vagyok én?” S a kérdés nyomán az önmagában kételkedő okos ember bi­zonyságot keres... Például úgy, hogy elmegy az Állatfor­galmihoz, ott veszi meg a vemhes üszőt, s az Állatfor­galmi, azon kívül, hogy 5000 Ft kedvezményt és OTP-hitelt biztosít vásárlásánál, még ar­ról is biztosítja, hogy ő egy okos ember. Mert: „Okos ember nem szórja a pénzét! Vemhes üszőt csak az Allatforgalmitól vásárol!” A klasszikusan szép reklám tehát morális kétségekbe haj­szolja a vásárlót, hogy aztán annál tökéletesebb legyen mo­rális és anyagi kielégülése. Természetesen csak akkor, ha az árut a reklámozó cégtől vá­sárolja! De a klasszikusan szép rek­lám már a múlté. Olvasom a Pest megyei Hírlap vasárnapi számában: „...új reklámok jelennek meg, jobbak, mást kínálva, mint ami eddig volt.” Például ezt: „Jól öltözött akar lenni? Vásárolja termékeinket, s ve­gyen részt előállításukban!” Ez a reklám az új reklám. Mondhatnánk, ez a reklám az igazén modern reklám. Ha megvizsgáljuk, kiderül, hogy csak formájában egyezik elődjével, a klasszikus rek­lámmal. Tartalma merőben új. Hiszen nemcsak felteszi a nagy kérdést, hanem a meg­oldásnak egészen különös és új módját választja. A meg­oldás pedig: ha jól öltözött akar lenni, ne csupán vásá­rolja a jónevű textilgyár ter­mékeit, hanem napi munkája után (vagy helyett?) álljon a textilgyár zakatoló gépei elé, s állítsa elő saját maga azt a terméket, amelyet ha megvá­sárol, nagyon jól öltözött lesz majd benne! Ez a reklám is telitalálat. Hiszen ki ne akar­na jól öltözött lenni? Oda fo­gunk hát állni a textilgyár gépeihez, hogy jól öltözöttek lehessünk! De van már ennél is moder­nebb reklámszöveg. így hang­zik: ”Ne utazzon annyit! Vállal­jon munkát a város belterü­letén! Labor Műszeripari Mű­vek.” Ez a reklám, mint látjuk, szakít minden hagyománnyal. Míg a textilgyár nemcsak árut, de munkát is kínál, ad­dig a Műszeripari Művek már Buchenwaldi eskü IMI - SEVER- Budapesten Tegnap Budapesten több­szörös randevút bonyolítot­tak le a TRANSELEKTRO székházában. Az Ipari Mű­szergyár (IMI) igazgatója, és a jugoszláviai SEVER cég vezérigazgatója találkozott egymással, s többek között a belgrádi rádió riporterével. A téma természetesen a két gyár közötti kooperáció, az elektromos háztartási készü­lékek közös gyártása volt. Mint ismeretes, megkezdték kávéőrlők, kézszárítók és aútópolírozók közös előállí­tását. A SEVER cég vezérigazga­tója egyébként beszélgetést folytatott a, TRANSELEKTRO vezérigazgatójával és elláto­gatott a GANZ Villamos- sági Gyárba is. Az emberi szolidaritás nagy, komor ünnepei között, az egész emberiség lelkiismereté­nek ébresztője a „Buchenwal­di eskü” napja. Ma, a koncent­rációs táborok felszabadulásá­nak 23-ik évfordulóján a jó- akaratú emberek milliói arra emlékeznek, hogy volt idő, amikor az uralmon lévő euró­pai fasizmus az állami poli­tika szintjére emelte a fajgyű­löletet és a társadalmi haladás minded hívének könyörtelen fizikai likvidálását. Végigsöpört egész Európán az „ausradieren” ördögi üvöl­tése. Zsidókat és nem zsidó­kat, franciákat, belgákat, hol­landokat, lengyeleket, csehe­ket, szlovákokat, magyarokat, jugoszlávokat és más népeket akartak az élők sorából „kira­dírozni”. Gázkamrába és ham­vasztókemencébe küldtek min­denkit, aki a népek barátságá­nak és testvériségének eszmé­jét melengette a szívében, aki humanista módon merészelt gondolkodni és cselekedni. Hitler mindent elkövetett, hogy örökre gyűlöletessé tegye a német népet. A német nép­nek azonban akadtak olyan fiai, mint Thomas Mann, vagy Niemöller a lelkész, olyan hő­sei, mint Thälmann, s voltak egyszerű, tisztességes németek, akik az irtózatos terror súlya alatt gyötrődve is lesték az al­kalmat a cselekvésre. A történelem nagy tanító, ha az embereknek van fülük meghallani oktatását. A „Bu­chenwaldi eskü” hadüzenet volt a fajüldözésnek, a® em­bertelenség és a háborús öl­döklés imperialista galádságai- nak. Nem szabad azonban el­felednie senkinek: a revansis- ták, a militaristák, az új erőre kapó fasiszták ma is fenyege­tik Európa biztonságát és a vi­lág békéjét. Emlékezni kell te­hát a jelenért- és a jövőért a nagy esküre ... fm. Falusi vasárnapok Most előítéletektől, elméletektől, beidegződöttségektől megszabadulva friss szemmel megnézzük: hogyan tölti ma a vidéki ember a szabad idejét? — határoztuk el egy kora ta­vaszi vasárnap délelőtt... . s, s délután már ott sétáltunk Albertire® főutcáján. A MŰVELŐDÉSI HÁZZAL KEZDTÜK, de ott is végez­tünk a leghamarabb. Régen festett, repedezett, tárva-nyit­va hagyott ajtókon, málladozó falú, fekete, olaj szagú, fapad­lás szobák során át — sehol egy lélek. Csak egy szétvert zongora, egy rossz harmonium és egy kifeszített üres szek­rény. Senki nem őriz itt sem­mit, bevallva mintegy, hogy nincs is mit őrizni. — Egy képből nem lehet általánosítani! — De hiszen éppen arról volt szó, hogy a látványból ítéljünk. — Vigasztalja meg az a két fiatalember, akikkel délelőtt találkoztunk a pilisi művelő­dési házban, s akik nem az el­ső vasárnapjukat töltik azzal, hogy kifestik, tatarozzák a KISZ helyiségeit. — És ugyanaz a két fiú a pilisi vasárnapok fárasztó unalmáról panaszkodott! — Abban az unalomban ta­lán nem az ifjúsági mozgalom, vagy a népművelés, hanem a pilisi fiatalság a hibás. — Mert nem bontja ki a magában feszülő helyi színe­ket, ötleteket, energiákat? Igen, a szabad idő társas el­töltésére nincs recept. Ami jó az egyik faluban, nem biztos, hogy máshol is az. Mindketten tapasztalatból tudjuk, hogy egy-egy lelkes helyi embernek, vagy közös­ségnek a szokástól elütő kez­deményezése olykor könnyen gyanússá válik. — Ebben az albertirsai mű­velődési házban viszont nincs nem áruját, hanem a munkát reklámozza. Csak nem az a tanulság következik ebből, hogy nálunk nemcsak a mun­ka termékét, hanem magát a munkát is reklámozni kell?! G, nem! Csak a Műszeripari Művek meg akar kímélni a hosszas és fárasztó utazástól. És ki szeret sokat utazni? Sen­ki. Pláne, ha rossz a közleke­dés. Rossz? Hát akkor reklá-, .mozni kell. És már látom is a jövő reklámját, a legeslegmo­dernebb reklámot, amely így hangzik: Azt akarja, hogy jobb le­gyen a közlekedés? Néha ve­zessen ön is villamost! De ez, sajnos, csak a jövő hirdetése, mert amíg nincs mindenkinek kedve villamost vezetni — bár szeret kényel­mesen utazni, amíg nincs min­denkinek kedve részt venni saját ruhájának előállításában — bár jól öltözött akar lenni, amíg nem akar mindenki a Műszeripari Műveknél dolgoz­ni — bár nem szeret sokat utazni, amíg így van, mert nincs másképp, én azt javas­lom szerényen: térjünk vissza a klasszikus reklámhoz! Mert: „Okos ember nem szórja a pénzét!” N. P. semmi szembetűnően gyanús. — Igen, semmi nincs ben­ne — így csevegtünk az al­bertirsai főutcán, ... amíg az élet zöld arany­fája magára nem vonta figyel­münket borongásából. Két jól öltözött — mert hiszen mindenki kiöltözött Al- bertirsán e vasárnap délután —, polgár jött velünk szem­ben. Elég lassan közeledtek, bár távolságában nem volt hosszú a bennünket elválasz­tó út. Csak széles, ök pedig cikcakkban haladtak. Egyikük egy hat év körüli lánykát von­szolt, a gyermek az őrző ma­rok szorításában kénytelen volt követni atyja kacskarin­góit A KOCSMÁBA BELEPNI is alig lehetett a tömegtől. Miért kell a szóra, hogy kocsma, eleve fintorogni? Miért nem villan fel erre kép­zeletünkben egy nyájas, ven­dégmarasztaló helyiség, ahol a csillogó csapokkal, márvány­borítással ékes pultnál illatos pálinkát, friss sört mérnek, ahol jó bort lehet harapni, de mellette konyhát is vezetnek, ételt is felszolgálnak. A tisz­tára sikált, nyersfaborítású vagy fehér abrosszal letakart asztalok szomszédságában rex, biliárd, az ilyenkor tavasz tá­ján már megnyitott kerthelyi­ségben fehérre festett nádszé­kek, ácsolt lugas, kuglipálya várná a vendégeket. Nem, ez az első számú, képzeletbeli modell sehogysem jelenik meg lelki szemeink előtt arra a szóra, hogy kocsma — de a valóságban sem. Lehet, hogy ha — mint régen — több ven­déglő versenyezne mindenhol egymással a vendégek ke­gyeiért, akkor valakinek eszé­be jutna, hogy így is lehet üz­letet vezetni. De a ráolvasás önmagában nem elég: a jelen­legi monopolhelyzetében hol. miben érdekelt az egy szem falusi kocsma vezetője, sze­mélyzete? A minél több ital minél kevesebb körítéssel — terítő, étel, stb. — tehát a le­hető legpuritánabb környe­zetben való kimérésében. Az eredmény bárhol, így Albert- irsán is megtekinthető. Ennél már sokkal — nem. nem barátságosabb, vagy ke­délyesebb, hanem rángassuk csak elő jó kis műszavunkat: „kulturáltabb” hely az eszp­resszó. A FALUSI PRESSZÓK ál­talában a fővárosiak utánza­tai. Csakhogy közben az in­tézmény eltávolodott műfajá­tól. Á városi presszóban ugyanis leginkább az ismeret­lenség, az elrejtőzés lehetősége a vonzó. Falun viszont ez le­hetetlen. A szórakozási lehetőségek köre, azaz inkább háromszöge bezárult. Állapítsuk meg még egyszer: e falu szórakozást szolgáló intézményei közül láthatóan az a legnépszerűtle­nebb, amelyre a legtöbbet hi­vatkozunk: a művelődési ház. S az a legnépszerűbb, amely­ről kevés szó esik a népműve­lési jelentésekben: a kocsma. Ezen a vasárnap délutánon kiléphetett a háromszögből az, aki akart: mert mérkőzés volt a sportpályán. Mi is arrafelé vettük utunkat. — A szabad idő nem is olyan szabad: a keretek adot­tak. — Van még a párthelyiség. — Ahol többnyire csali ak­kor jönnék össze az emberek, ha meghirdetett gyűlés van. Bezzeg 1945—46-ban! — A múltról jut eszembe: akkor még a keretekből is több állt rendelkezésre. Majd minden faluban volt gazdakör, iparoskor, több legényegylet, lányegylet, azonkívül klub vagy kaszinó az úgynevezett intelligencia számára, voltak nőegyletek, egyházi körök... — Ezek az akkori keretek pontosan kifejezték egy több­nyire születési előjogokra ala­pozott kaszt-ország struktúrá­ját. — Igen, és ez csak tovább terjesztette, rögzítette az anti­demokratikus szellemet. De azt hiszem, hogy amikor azo­kat a kereteket megszüntet­ték, elsöpörték, kár volt min­denfajta zártkörűséget és el­különülést elmarasztalni, meg­szüntetni. A demokratizmus az emberek egyenlőségét hir­deti: az emberek egyformasá­gát pedig az áldemokratizmus. — A különböző körök, klu­bok zártkörűsége sok előnnyel is járt. Egészséges verseny­szellemet teremtett. Tartást kölcsönzött tagjainak: ameny- nyire káros volt, hogy például vagyoni normákat támasztot­tak velük szemben, annyira jók lehettek a viselkedésbeli, műveltségbeli, ízlésbeli elvá­rások. — Most úgy illik, hogy az orvos, a tsz-elnök és a segéd­munkás egy klubban sakkoz­zon. Ezt meg is teszik, ha mindhárman szenvedélyes sakkozók, és tagjai egy sakk­klubnak. De különben? Jói megérthetik egymást a nép- frontgyűlésen vagy a község' tanács ülésén, ám szórakozá­saikban mindhárman a sajái érdeklődésük után mennek, s ez ritkán találkozik. MEGÉRKEZTÜNK arra a/ eseményre, amelyen aztán va­lóban egy emberként buzdu’ fel a tsz-elnök, a segédmun­kás és az orvos: a labdarúgó- mérkőzésre. Hol vagytok ti régi falus mérkőzések, ahol a legények ; legelőn rúgták leginkább : port, s csak ritkábban a lat dát, ahol a meccs meneté gyakran megszakította egy­két' odatévedt jámbor tehén, s ahol a második félidő közepe­táján már igazán esedékes volt, hogy a két falu szurko­lói személyesen döntsék el a győzelmet, megrohanva a pá­lyát? Az albertirsai sportesemény egy szabályos népstadionbeli mérkőzés kicsiny megfelelője. Padányi Anna Ősz Ferenc (A cikk befejező részét la­punk holnapi számában közöl­jük).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents