Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-09 / 58. szám

rent MEGYEI &/£írlap 1968. MÁRCIUS 9., SZOMBAT Ujjé, a diliben egyszerű OTT LAKOTT A HÁRS­HEGYEN, nem messze a dili­háztól, egy kis kertes házban. Mindennap a magas kerítés mellett vezetett el az útja, de őt nem érdekelte, hogy mi fo­lyik benn a kertben, s a vas­rácsos ablakok mögött. Húsz­éves korára elérte a 100 kilót, volt egy kis üzlete, az apjá­tól örökölte, és a hátán hord­ta, cipőfűzőt árult és diána- cufcrot, rongyos ruhákban járt, csak az volt a fontos, hogy' le­gyen mit ennie. Reggelire öt tojásból sütött rántottát, kol­bászt vágott bele, s a fél kiló fehér kenyérből éppen csak egy falat maradt a liter tej­hez. Délig töpörtyűt rágcsált, ebédre három adag főzeléket kért, feltéttel, de vacsoráig is be falt még egy jó nagy darab kolbászt. Egy emberrel társal­góit csak nagy ritkán, a Széna téri' vécés-nénivel, akinek egy­szer szemérmesen megvallot­ta, hogy éjszaka is felkel és megeszi az esti maradékot. — Az egyik szomszédom disznót hizlal. Mindennap át- 'jön a vödörrel. De hát nálam aztán nem talál moslékot, egy szemet sem. — Mesélte a vé- cés-asszonynak, s elröhögte magát, aztán egy darab kenye­ret húzott elő a zsebéből, bele­harapott, és elégedetten elkö­szönt. Aztán kapott egy hivatalos írást, hogy be kell vonulnia. A vécés-néninek mutatta meg, az feltette a pápaszemét, az­tán összecsapta a kezét és si­ránkozni kezdett. — Jaj, maga szegény Kal­már úr! Nem fog onnan visz- szajönni soha — mondta a vé- cés-asszony, és csak olvasta a hivatalos papírt, pedig nem volt arra olyan sok ráírva. A 20 éves és 100 kilós Kal­már úr megvonta a vállát. — Na, és ha meghalok. Nem élünk örökké, Juliska néni. Juliska néni csak siránko­zott tovább. — Jaj, szegény! Ez szörnyű­ség. Ehen fogják veszejteni. ERRE AZTÄN felkapta a fejét. Nem szólt egy szót sem, elkbmorodott, s elindult haza, pedig még csak kora délután volt. Útközben bement a bolt­ba, és rengeteg kenyeret vá­sárolt. Otthon leült a kertben, s elkezdte falni, amúgy üre­sen, s közben csorogtak a könnyei. Arra figyelt csak fel, hogy valaki meglöki a kertka­put. * A vödrös szomszéd volt. — Moslék vam-é? — kiál­tott be. De a választ már nem várta be, ment is tovább. — Jöjjön vissza, hé! — ki­áltott utána. A vödrös szomszéd vissza­jött. — Beteg tán? — kérdezte boldog vigyorral, s kereste a szemével, hogy mit vihet. — Itt van ez a kis kenyér T-T Nyújtott át neki egy fél vekni barnát. A szomszéd rákiáltott: — Bele ne dobja a veder­be! Hiszen ez kenyér, kenyér- ke. A 100 kilós Kalmár úr ez­úttal nem törődött vele. — Azt mondja meg nekem t—. nézett mereven az öreg­re —, igaz-e, hogy a diliben mindig sok a moslék? — A diliben? — fordult az öreg a nagy ház felé. — Az már igaz, hogy sok. De nem adnak azok. Maguk is hizlal­nak. -— Kiköpött feléjük, hó­na alá csapta a kenyeret, és , gyorsan ment kifelé, közben azért csak elkáromkodta ma­gát. A bolondokat szidta, hogy azokat milyen jól tartják, pe­dig kár beléjük, az istenadták­ba. Ekkor határozta el, hogy ő bizony átköltözködik oda, amíg a rossz idők tartanak. Vissza­baktatott a térre és a vécés Juliska nénivel tárgyalta meg, hogy mit is kell ehhez csinál­nia. — Könnyű dolog az, lel­kem — mondta Juliska néni —, a mi falunkban is volt bo­lond. Nem is egy, de kettő. És azok semmit sem csináltak egész nap. Higgye el, ha mon­dom. Semmit. Csak röhécsel- lek a kocsma előtt. — Hát az nem nehéz mes­terség — bólogatott. — De, hát én a dilibe szeretnék be­jutni, mert ott sok a moslék, és ahol abból sok van, ott éhen nem veszejük az embert, nem igaz? — Ez már igaz — bóloga­tott Juliska néni —, csak hogy lehet oda bejutni? — Ez az, amit én se tudok —, harapdálta kenyerét a 100 kilós Kalmár úr. AMINT OTT TÖPRENG­TEK az ajtóban, megtisztelte a sárga házat a sarki biztos úr. Amíg a dolgát végezte, Juliska néni felbiztatta, hogy vele beszélje meg a dolgot, ha valaki, hát a biztos úr tud segíteni. Nemsokára kijött a biztos úr. Csudára elégedett volt az arca. Végigmérte Kal­már urat, aztán ment is vol­na tovább, de Juliska néni csak elmondta neki, miben is fáj a fejük. A biztos úr nagyot röhögött. — Hát ez nem nehéz. Aki csak magára néz, hát biztos elhiszi. De aztán komolyra fogta a szót és félrevonta Kalmár urat. Arról kérdezte, hogy milyen az ő kis kertes háza, amit az apjától örökölt, s szemügyre vette a háton hordott boltot is. Kalmár úr értette a dolgot. Pedig már több is lehetett, mint 100 kiló, s gondolkodás közben el is határozta, hogy megméri magát, amint csak teheti. Azért azt válaszolta csak a biztos úrnak, estig megrágja a dolgot, s majd holnap válaszol. — Felmegyek én magához szívesen. Még ma este felme­gyek, ott aztán rendesen meg­beszélhetjük a dolgot — mondta jóságos arccal a biz­tos úr, s ment a dolgára, mert már sokat időzött — A házamat akarja — mondta Juliska néninek. Amaz bólogatott, és Krisz­tus koporsóját emlegette. Este eljött a biztos úr. Kal­már éppen vacsorázott Főtt marhahúst evett, tormával, és paprikásszalonnát is vagdosott hozzá jócskán. A biztos úr elnézte amint fal, és nem sajnált tőle egy jó szót — Maga olyan rendesen eszi ezt a szalonnát Kalmár úr — mondta —, hogy akár magyar ember is lehetne, pedig bős*- nyák, de annak is hamis — röhögött Hagyta is hogy egyen, sétált a kertben, és végigjárta a há­zat is. Nem volt valami palo­ta, de tetszett a biztos úrnak, már tervezgetett is, hová le­hetne egy lás nyári konyhát húzni, s a kert is nagyon von­zotta, zöldség, paprika meg miféle biztosan kikerül be­lőle. Kalmár, aki elégedett volt, mert 109 kilót mutatott a mérleg, csak evett, rágott, emésztett, törődött is ő a házzal, gyorsan megkötötték az egyezséget. Aláírta a biztos úr papírját. A sógora csinálta, aki teremőr volt a Markóban, de a biztonság okáért, azért a gumibotjára is rácsapott, úgy figyelmeztette, hogy aztán be is tartsa mindenki az alkut. AZON AZ ÉJSZAKÁN ott aludt a házban a biztos úr is. Ami biztos az biztos — gon­dolta —, ez a lógyom rú még elcseréli a bútort egy rőf kol­bászért. Nem is történt sem­mi baj, éjszaka ugyan fel­riadt, mert motoszkálást hal­lott, amúgy gatyában kirohant a konyhába, de csak Kalmár urat találta ott, aki békésen szalonnázgatott. Másnap reggel csaknem úgy is történt minden, ahogy eltervezték. Pont tizenegy órakor Kalmár ,úr odament a sarkon álló biztos úrhoz, le­térdelt előtte, elővett a zsebé­ből egy darab kenyeret, aztán beleharapott a biztos úr kard­jába. — De jó ez a kolbász — mondta hozzá a megbeszélt szöveget, de a biztos úr fel­rángatta, s megsúgta, hogy jöjjön később, mert most nincs erre járókelő. Déltájban aztán került járókelő elég. Is­mét csak odament a biztos úr­hoz, beleharapott a kenyérbe, aztán letérdepelve a kardba is, mondta a magáét. Erre aztán nagy csődület támadt. A biz­tos úr elráncigálta tőle a kardját, rácsapott a fejére. Igaz, hogy úgy beszélték meg, hogy csak a vállára üt, de a biztos úr már így szokta meg. Elzuhant a földön, s nem is nagyon kellett erőltetnie az üvöltést. A tömeg egyre nőtt. A biztos úr belefújt a sípjába, mire jött egy másik biztos úr, aki gyorsan hívta a mentőket. Ezt is előre megbeszélték, jobb, ha egy másik biztos úr telefonál, minek kockáztatni a dolgot. Amíg a mentő meg­jött, ő kenyeret rágcsált, ki­csit vérzett a feje, de már nem érezte, hogy fáj a seb. A mentők hozták a kényszerzub­bonyt is, de nem kellett, en­gedelmesen ráfeküdt a hord­ágyra, s már vitték is. Útköz­ben azon töprengett, hogy túl lesznek-e már az ebédidőn? Mert, ha igen, akkor ő éhen vész vacsoráig. MAGAS} KOCSIFELHAJ­TÓN állt meg az áutó. Bevit ték egy folyosóra, ahol több ember is üldögélt. Óriási volt a hangzavar, többen brekeg­tek, s egy magas sovány fér­fi csak azt ismételgette,, hogy, ő az a bizonyos József Nádor alherceg. Kalmár úr nem na­gyon törődött velük, de azért megjegyezte, hogy a legtöbb­jük jó ruhás, amolyan, úríéle. Késő délután került csak rá a sor. Enni nem adtak. Amíg a doktor úr Vizsgálta, jajgatott is eleget Pedig a vizsgálat igazán nem fájt. Még a kis kalapács sem. A doktor úr mindenfélét kérdezett, aztán leült az asztalához, s nagy- komolyan papírjait kezdte né­zegetni. — Szegény gyermekem. — Itt az áll, hogy magának há­za van. Nem mert nemet mondani. — És itt lakik a környéken, most látom, hogy itt lakik a környékünkön, hát nagy sze­rencse, hogy szomszédok va­gyunk, szegény gyermekem — mondta a doktor úr —, majd minden másnap bejön hoz­zám, s akkor nem szükséges itt tartanom. Ezzel kitessékelte, de az aj­tóban még utánaszólt — Minek is tartanánk itt, szegény gyermekem — mond­ta, s bezárta az ajtót. Korgó gyomorral kószált egész este. Nagyon félt a biz­tos úrtól, de emlékezett arra. hogy maradt még a házban egy kis kenyere, s talán sza­lonnája is. Jó sokáig álldogált a kerítés előtt. A házban ide­gen emberek járkáltak, bútort tologattak, rendezkedtek. — Hát maga? Kit keres itt? — szólt rá. egy kendös asz- szony. Hebegett valamit, s erre megjelent a biztos úr is. Ért­hette mi történt, mert meg sem várva a szavát, ordítozni kezdett. — Nekünk egymással semmi dolgunk, Kalmár úr. — Lo­bogtatott egy papírt. — Itt van az egyezség! Ki innen — üvöl­tötte. Csak állt a kertben és mo­tyogott. Ö nem akar semmi t. Ő csak éhes. Nagyon éhes. A biztos úr gyanakodva nézte, aztán befordult a házba, s egy jó darab kenyérrel, meg sza­lonnával tért vissza. — De most már menjen is­ten hírével — mondta és tusz­kolta kifelé. — De most már, menjen in­nen, isten hírével — mondta az asszony is, a fejkendős, s jól becsapta mögötte a kaput. MIT TÖRŐDÖTT VELÜK a 107 kilós Kalmár úr. Falta a kenyerét, a szalonnáját. Az éjszakát egy pádon töltötte. Nem sakkal éjfél után fel­riadt, mint rendesen, s nagyon elégedett volt, mert maradt még egy kis ennivaló, de áztán már nem tudta mihez kezdjen. Ment a Széna térre, Juliska nénihez, de a sárga házikó ajtajában egy idegen asszony üldögélt. Tőle tudta meg, hogy meghalt a Juliska néni. Még az este. Hát így akarta isten, hát úgy lát­szik, hogy így akarta — mondta Juliska néni utódja és keresztet vetett. Most aztán igazán kétségbe­esett. Körülötte autók jár­tak, villamosok, emberek, és ő úgy látta, hogy minden em­ber eszik, zabái mindenki, s fekete ruhás, aktatáskás em­berek vonultak el előtte hosz- szú sorban, akik papírból kol­bászt ettek, friss kenyérrel, és a sárga zsír csak csöpögött a Rókaháború Tolnában A veszettségi járvány góc­pontjával — Fejér megyével — közvetlenül határos Tolná­ban a megyei állategészségügyi állomás az illetékes hatóságok támogatásával felkészült a ve­szedelmes betegség terjedésé­nek megakadályozására. Védő­oltást kapnak a kutyák, sőt, ha a gazdájuk úgy kívánja, a macskákat is beoltják. A ró­kák ellen az egész megyében szervezett irtóhadjáratot indí­tanak. Megelőzően felkutatják, s valósággal feltérképezik a rókák tanyáit. A „rókaháború” március második felében kez­dődik meg puskával, méreggel és ködgyertyákkal. VJ MAGYAR FILM: Őrség a pult előtt Becsülöm, s szeretem elnézni, ha valaki odaadó, lelkes buz­galommal végzi a munkáját. Bármilyen munkát. Ezért hát elismeréssel adóz­tam magamban annak a fehér köpenyes, nagy darab, de ele­gáns szigorúsággal sétáló em­bernek, aki szemmel láthatólag az önkiszolgáló bolt tolvajnép­ség vásárlóinak felügyeletével volt megbízva. Mert csakugyan mindenre figyelt. Sasszeme a vesékbe látott, és keresztülha­tolt a legrafináltabb, rekeszes vastag anyagú szatyron, táskán is. Én is éppen vásároltam, igaz, hogy csak kávét, amit nem lehet önkiszolgálni. így hát metsző pillantása engem és „sorstársaimat” elkerült, ha mégis megpihent valamelyi­künk — abban a pillanatban bíborrá színesült — arcán, aj­ka szögletében kis megvető mosoly jelent meg. Hisz mi nem tartoztunk az ő hatáskö­rébe. így álldogálva, bevallom, unalmamban őt figyeltem. Le­kötött, lenyűgözött minden mozdulata. Ezért tűnt fel, hogy egy idő óta mereven egy pont­ra néz. íjként megfeszülve, les­ben álló vadászra emlékezte­tett. Szemében a „most lecsa­pok rá” diadalmas, réveteg öröme bújkált. Pár méterre tő­le egy hajlott hátú, egészen vé­kony, szakadt ruhás öreg né­ni próbált egy kilós fehér ke­nyeret a szatyrába gyömöszöl­ni. Csak próbált, mert mindkét keze tele volt, és úgy reszke­tett, hogy rossz volt nézni. A fehér köpenyes gyanakodva állt vaskos nagy kezeit lógat­va, és fürkészte, „mit művel a kedves vevő”. Az pedig min­dent kiejtett a kezéből, táská­jának tartalma s a kenyér is a földre gurult. Ez még gyanú- sabb lehetett, mert a fehér kö­penyes közelebb lépett, s előre- liajolva, a földön heverő tár­gyakat tanulmányozta. A keze ekkor már hátra volt kulcsol­va. Nyilván a koncentráció miatt. Néhányan odaugrottunk, se­gítettünk összeszedni a szét­szóródott holmit, a néni hálás mosolyának és szavainak kí­séretében. Mikor már mind­annyian kifelé igyekeztünk, még visszapillantottam, de már csak egy fehér hátat csíphet­tem el. Hiszen a kötelesség vártáján hősiesen helytállt. A néni a megvásárolt egy kiló kenyéren kívül semmit sem vitt el ... — varga — FIÜK A TÉRRŐL A fiúk, akiket ezen a jelleg­zetesen pesti, nyolcadik ke>- rületi térről megismerhetünk, olyan jellemvonásokat tükröz­nek, minit általában bárhol a 16—22 éves kamaszok, fiatal­emberek. Az idő — a negyve­nes évék Magyarországa, a társadalmi környezet, azonban meghatározza életmódjukat, mindennapi életüket és sorsu­kat. A film, amelyet Hollós Ervin novellája alapján Há­mori Ottó ültetett át forgató­könyvébe, azzal az alapvető igénnyel készült, hogy a több, mint negyed század előtti kor­szak atmoszféráját és az eb­ben kialakult cselekményt, a mai, merőben más körülmé­nyek között felnőtt fiatalokkal megértesse és elfogadtassa. örömmel lehet elmondani: a Szász Péter által rendezett és Vagyóczki Tibor operatőri munkáját dicsérő film, sikere­sen szolgálja ezt a célkitűzést. A mozgalmas, a mélyebb lé­lektani ábrázolást kerülő s inkább pergő eseményeket rögzítő történet a fasiszta rendszerben, illegalitásban dolgozó kommunisták munká­járól szól. Zoltán, a Vasas sportegyesületbe kerülő fiú, aki boxbajnokságot nyer, be­kapcsolódik a párt illegális munkájába. Nem tud azonban elszakadni régi környezetétől, Ladától, öccsétől és Cigitől, Peches Ruditól, s a többiektől, akikhez emlékei és érzelmei fűzik. Ezek a fiúk, — Katona Gyuri kivételével, akinek ap­ja kistőkés, gyáros — az élet perifériáján nőttek fel, prole­társzülők gyermekei. Az utca nevelte őket; kötekedők, lógó- sok. Semmittevéssel, zsebtol­vajlással, kalandos verekedé­sekkel, esténként pedig biliár­dozással töltik az idejüket. Zoltán, aki a „Bajnok” nevet nyerte el, be akarja vonni pajtásait a mozgalomba. Erről szól a film; kalandos, változa­tos eseménysorozatokon ke­resztül. Az író és a rendező mozgalmas jelenelsorozatok- ban mutatja be, hogyan jut­nak el végül a pártig, az anti­fasiszta meggyőződésig, a fiúk. Van ebben a filmben izgalmas ökölvívómeccs, illegális ,,röp- csi”-terjesztés, vidám és kav landos hétvége a Vasas gödi telepén, szöktetés az inter­nálótáborból, vallatás a def- fenzív osztályon, s hősi halál a téren. Az események oly gyorsan következnek, hogy a néző szinte csak a képeket tudja magába fogadni. Azon­ban a rendező realitásérzékét dicséri, hogy úgy pergeti az eseményeket, hogy azok tele vannak egészséges humorral, át vannak szőve a fiatalság mindent kibíró derűjével és hősiességéveL Kitűnő film a Fiúk a térről, elsősorban azért, mert hang­vétele, egész légköre, amellett, hogy hitelessé teszi a fasiszta háborúba keveredett Horthy- Magyarországot, mai nyelven szóL a ma ifjúságához. De ugyanakkor emlékoszlopot ál­lít az elmúlt időszak hőseinek is. A szereplők: Kovács István, akit az „Egy magyar nabob" című filmből ismerünk, s Bujtor István, Huszti Péter, Margittal Ági, Tahi Tóth László, mindannyian önmagu­kat adják, romantikára és egyben igazságtételre vágyó lázadó fiatalok. A felnőttek: Darvas Iván, Várkonyi Zoltán, Gobbi Hilda méltó partnerek­nek bizonyultak. fh. f. p.) Hungarosex Egyre bővül a magyar exporttevékenység — jelenti be a két csinos énekesnő, Túr- csányi Ágnes és Liszkai Ju­dith, és néhány kedves strófá­ban azt is eléneklik, hogy a gyümölcs-, elektromoster- mék-, kulturális export, és egyéb termékeken kívül a Hungarosea:-vállalat a világ­hírű magyar nő exportjára alakult meg. Fejér István konferanszié bemutatja a közönségrtek a Hungarosex-vállalat export prototípusát. A prototípus va­lóban csinos, formás, egyszó­val: márka. Fejér István a továbbiakban elmondja, hogy az új gazdasági mechanizmus minden vonalon újdonsá­gokkal és . érdekességekkel szolgák És ekkor az eddigi varieté- műsorok legjobb rendezői öt­letét láthatjuk. Az artista- számok pergő, ritmusós együttesét. Végre valami új ezen a konvenciókkal körül- karózott művészi területen! És táncdal mindenütt! A Kamara Varieté táncdalíesz- tiválja igazi atrakcióval szol­gál: Juliana Mauricio ame­rikai indián énekesnő lép fel. A Vogel Eric által ter­vezett díszletek — amelyek egyébként elég sablonosak — és a díszlettervező valamiféle fáradtságáról árulkodnak — ebben a jelenetben felnőnek Juliana Mauricióhoz és szinte többet adnak, mint amit a Kamara Varietétől megszok­tunk. A táncdalsextívál és az egész műsor legkedvesebb és legnagyobb sikert arató sze­replő párja a két Barabás. Ze­nében, paródiáiban, közvet­lenségben nagyon kellemes meglepetést szereznek a kö­zönségnek. A műsor második része: Susu. A színlap szerint : „Ze­nés hippié komédia egy fel­vonásban”. Csizmarek Mátyás meséjére — ha itt egyálta­lán meséről és konfliktusról beszélhetünk — Szenes 1st- , ván verseire és Jer eb Ervin által összeállított zenére a népszerű Voith Ági, Bod­rogi Gyula, Kibédi Ervin és az-újra felfedezett Bakó Márta igyekszik játszani. Az időn­ként felesattanó taps csakis és kizárólag nekik szól. Való­ban jobb ügyhöz méltó buz­galommal mozognak, beszél­nek ebben a vérszegény és ki tudjai máért „hippié” ko­médiában? (kertész) földre. így látta, de aztán egy nagy kórteremben ébredt fel. Fehér ágyban. Csend volt, nagy csend. Csak a folyosón beszélgetett halkan két férfi- hang — Láttad az új bolon­dunkat? — kérdezte az egyik hang. — Láttam — mondta a má­sik hang. — Ezzel meg miafe- ne történt? Röhögve mesélte a másik, hogy mi is történt ezzel a disznókövér bolonddal. Az történt, hogy fényes nappal odament egy rendőrhöz, le­térdelt eléje, üvöltözött és a kardját harapdálta, miközben azt harsogta, hogy jaj de fi­nom ez a kolbász, biztos úr. — Jajdefinomezakolbászbiz- tosúr — ismételte visszafoj­tott röhécseléssel a másik. Kalmár úr elégedetten né­zett körül. Boldogan látta, hagy vastag rács van az abla­kokon. Benedek B. István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents