Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-06 / 55. szám
VÁCI UAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP K ü t Ö N K I A O Á S A A FORTE-gyárból jelentjük: Szolidaritást vállalnak a vietnami néppel // __/ C SAKNEM SZÁZEZER FORINT AZ ALAIRT IVEKEN XII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1968. MÁRCIUS 6., SZERDA Mesjállapodás az autójavító és az autóklub között Klubtagoknak a szerviznél öt ssáaalékos engedmény Túrák előtt díjmentes vizsgálat Csak érvényes tagsági igazolvánnyal A hét elején fontos megállapodást kötött a Magyar Autóklub váci csoportja és a Váci Autójavító és Fémipari Vállalat. Aláírásánál nem volt jelen a televízió kamerája, nem villogtak a fotósok vakui. Helyi esemény történt, de ma már csaknem ezer embert érintő okmány aljára került a bélyegző és az aláírás. Szabó Sándor, a Váci Autójavító és Fémipari Vállalat igazgatója tájékoztatott a szerződésről. — Angyal József, a Magyar Autóklub helyi csoportjának elnöke felkeresett bennünket azzal a javaslattal, hogy segítsük a váci autótulajdonosokat. Így született ez a megállapodás. — Mit tesz a vállalat a klubtagokért? — Többféle engedményre gondolunk a kocsik karbantartásánál. A szerviznél a mindenkori ár öt százalékával olcsóbban szolgáljuk ki a klubtagokat. Külföldi vagy nagyobb hazai túrák előtt a gépkocsikat díjmentesen átvizsgáljuk. — Mit nyújt még az autójavító? " A megállapodás szerint, ha a tulajdonos a gépkocsiján ‘valami rendellenességet észlel, díjtalanul felülvizsgáljuk, és tanácsot adunk a hiba elhárítására. Természetesen a vállalat csak a bérmunkára vállal felelősséget. — Előnyt jelent ez az autóklubnak? — Igen. A klubot szolgáljuk — Az új gazdasági mechanizmusban nekünk is érdekünk az állandó üzletfelek számának gyarapítása. Az autóklub helyi csoportjának tagsáazzal hoav csak érvényes iaa- t 83 növekszik. A napokban a , , J' h-f női vezetők már önálló csőzolvanyt fogadunii 01, tehát a . . . a -jportot is alakítottak. Az idén kedvezményekben csak az egyhónapi nyereségrészese! dést osztottunk, s szeretnénk, I ha 1969 elején is így tehetnénk. Ehhez segít ez a mostaérvényes tagsági, igazolvánnyal rendelkezők részesülnek. — Es a vállalat előnye? [ ni megállapodás. <P. r.) PORTRÉ Csatlakozva a Hazafias Népfront és a városi KlSZ-bizott- ság felhívásához, Vietnam szabadságharcosaival szolidaritást vállaltak a Forte-gyáriak. Az együttérzés és segíteni akarás ! bizonyítékaként jelentős összegek gyűltek össze az üzemré- j szénként! felajánlási íveken. — Mindannyian éreztük — j mondotta a röpgyűlés után i Soós Lászióné a papírkiszere- I lobén —. hogy csupán az együttérzés a vietnami néppel nem elegendő, örülünk, hogy valamit anyagiakban is juttathatunk számukra. — Ez a legkevesebb, amit tehetünk a sokat szenvedett embereik érdekében — hangsúlyozta Pa jer Mária alapszervi KISZ-titkár a dobozüzemben. — Ebben az üzemrészben főleg fiatalok vannak, s a legnagyobb részvéttel nyújtanak segítő kezet Vietnamnak, az ottani fiatalságnak. — Csaknem mindenki aláírta az ívet — mondotta Schwarz Károly, a III. papíröntő csoportvezetője. — Csupán a betegek neve hiányzik az ívekről, de ahogy én ismerem az itteni embereket, pótlólag ők is csatlakoznak az akcióhoz. Nem hinném — tette hozzá elgondolkozva —, hogy akadna, aki ne ítélné el az embertelen és agresszív támadó háborút és ne vállalna szolidaritást a meggyötört néppel. Kettler László, a vállalat párttitkára az összegyűlt felajánlási ívekről ezt mondotta: — Nemcsak a munkában, de a vietnami háború elítélésében is egységesek vagyunk. Felajánlásunk a márciusi bérünk öt százaléka, ez a gyárban körülbelül 90—100 ezer forintot jelent. M. V. Az Autójavító is csatlakozott Egy napi munkabér Vietnamnak A Váci Autójavító és Fémipari Vállalat — értesülve a Váci Naplóban február hó 29- én közzétett felhívásról — röpgyűléseken elhatározta, hogy csatlakozik a „Vietnam megsegítése’’ akcióhoz. Együttérezve a harcoló vietnami néppel, egységesen el1 ítéljük az imperialista agresz- sziót. Tudjuk, hogy a vietnami népnek nyújtott támogatás a világ békéjét erősíti. Ezért a vállalat minden alkalmazottja egynapi bérét ajánlja fel Vietnam megsegítésére. Szabó Sándor igazgató Szőnyi Elemér felvétele Miért csak öten neveztek be ? Első: a váci Kossuth Az idén is megrendezik a versenyt Az elmúlt napokban értékelte az Észak-Pest megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének versenybizottsága és a járási tanács mező- gazdasági osztálya a szövetkezetek tavalyi gazdasági versenyét Mint Krima János osztály- vezetőtől megtudtuk, számos szempont figyelembevételével döntöttek a végső sorrendről. Figyelembe vették a halmozat- lan termelési érték növekedését, a. szövetkezet bruttó jövedelmét, az állami és szövetkezeti kereskedelemből származó bevételeket, a tagok részesedését a közösből, és így tovább. Mindezek mellett a végső eredménynél szerepet játszott az is, hogy milyen minőségű földön, milyen közgazdasági feltételek mellett érte el a szövetkezet eredményét. Például azok a szövetkezetek, amelyek nyolc aranykorona alatti értékű földön gazdálkodnak, nyolcvan pontot kapnak még a megszerzett pontok mellé. Nyolc és tíz aranykorona között a plusz pontok száma negyven, tíz felett nem kapnak plusz pontot. Plusz-mínusz negyven pontot jelent az alapszabály szerinti gazdálkodás, a majorok táján levő rend és tisztaság. A járás tizenhét termelőszövetkezete közül csak öt nevezett be az országos versenybe. A váci Kossuth Termelőszövetkezet lett az első 2665 ponttal, második helyen Szód áll 2368 ponttal, a harmadik a püspökhatvani Űj Élet Tsz lett, eredménye: 2223 pont. Utánuk Rád és Fót következik. Az idén ismét Indul a verseny ... <b. h>. Újabb sportnaptár A tavaszi NB Il-es kézi labda-mérkőzések váci vonatkozású menetrendje a következő: Kö/^azdasági szabadegyetem Milyen legyen a gyárkapun belül a vezetők és beosztottak kapcsolata? Miért nem képzelhető el kapitalista üzemben, humanista légkör tulajdonos és munkás között? — ezekre és más hasonló kérdésre ad választ ma délután három órakor Radios László, a pártós tömegszervezeti székházban „A vállalaton belüli emberi kapcsolatok” című előadása keretében Elismerés- népi ellenőröknek A városi tanács legutóbbi ülésén határozatban fejezte ki elismerését, a lakosság.érdekében végzett odaadó munkájáért Bubellai Béla, dr. Burján Gyula, dr. Faluhelyi Gyu- láné, Gyurkovics János, Korda Zoltánná, Kosztolányi György, Nagy Pál, Sas Ferenc és Papp Árpád népi ellenőrnek. Ha elolvad a hó: folytatjuk Ilyen szorgalommal a munkában is vihette volna valamire... Csak parazsat és gőzmozdonyt nem lopott HALMAZATI BÜNTETÉS: KÉT ÉS FÉL ESZTENDŐ A bíróság folyosóján fehér hajú, fekete ködmönös, fekete kalapos bácsika tiblábol. Látni rajta — megtiszteli az alkalmat, mikor a törvénybe megy. Percek óta betűzgeti az ajtók feliratát, keres valakit, akihez bizalommal lehessen, akitől útbaigazítást kérhessen. Nehezen szánja rá magát, hogy megszólítson egy tárgyalásra várót: — Ha meg nem sértem — emeli le ünneplő kalapját — délelőtt volt itt egy tárgyalás. A Gyurcsiké ... Azt mondják, elítélték. Én azt szeretném tudni, hogy a rézkarikákat a sírkövekről visszaadják-e? Időbe tellett, inig így szépen rendre összeszedte mondandóját, de hiába, mert a várakozó is csak azt tudja tanácsolni: érdeklődjék valamelyik ajtó mögött. Morog egyet az öreg, hogy azok a karikák sokat érnek... Tolvaj, csaló, sikkasztó Gyurcsik Lajos huszonhat éves szokolyai lakost a járás- bíróság dr. Huszti tanácsa csalásban, lopásban, sikkasztásban, valamint közokirat- ’hamisításban mondotta ki bűnösnek. Sok munkahelye volt már életében Gyurcsik Lajosnak. Legutóbb a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgozott, de 1966 decemberében onnan is kilépett. Azóta nem vállalt munkát. A gavallér 1964 tavaszán egy zsebrádiót vett ki a kölcsönzőboltból. Nem vitte vissza, ezért a járásbíróság 1964. szeptember elsején arra kötelezte, hogy fizesse meg a rádió értékét, amelyet akkor már a menyasszonyának ajándékozott. A mesebéli örökség 1966 augusztusában gyász- karszalaggal karján felkereste Császár László kőfaragómestert és elmondta: meghalt egy rokona, akitől ötvenezer forintot örökölt, de ötezer forint kölcsönre lenne szüksége, hogy az örökséget felvehesse. Egyébként — mint Császárnak elmondotta — sírkővel szeretne adózni az elhunyt emlékének. Császár nem adott kölcsönt, de elvitte Kaposi Emilnéhez, aki Kettler Károly kezességével hatezer forint kölcsönt adott. A kölcsönt most a kezes fizeti... Ebből a kölcsönből adta vissza azt a kétezer forintot, amelyet korábban leendő apósától kért, gáztűzhelyre. Persze a tűzhelyet sohasem vette meg! Madárlátta narancs Nem volt finnyás, olykor apróbb összegekkel is megelégedett. 1966 nyarán Felsőgö- dön Balázsovits Jánosáétól kért kölcsön 600 forintot, téglára, Szokolyán az eszpresszó vezetőjének ígért narancsot előző munkahelyéről, aki a mesére 250 forint előleget j adott. A kámforrá vált gyűrűk Még ezen a nyáron történt az a találkozás is, amelynek Lörincz Károly látta kárát,. Két karika- és egy kísérőgyűrűt adott el Gyurcsiknak „hozómra”. Azóta is várja értük a pénzt... Rövid idő leforgása alatt még hat embertől csalt ki kölcsönként összesen hétszáz forintot. Síri ötlet Hősünk az elmúlt év júliusának közepén szabadult egy szabálysértés miatti elzárásból. Nem sokkal utána találkozott ismerősével, akivel a temetőn sétáltak keresztül. Ott ötlött fel benne, hogy a kriptákon levő bronzfogantyúkat cl lehetne adni. Másnap vett egy fűrészt és négy sírboltról lefűrészelte a páronként 700—800 forintot érő bronzkarikákat A MÉH negyven forintért vette át a Molnár Sándortól kölcsönkért személyi igazolványra. Nem. kímélte családját sem. Elhunyt nagynénje lakásából 2000 forintot lopott el. A lakásba az édesapja által őrzött kulccsal ment be. Eltulajdonította tanácstag édesapjának igazolványát is és a megfelelő kozmetikai műtét után — az időst ifjúra javítva és saját születési évét írva be — ezzel vett fel pénzt... például Kaposinétól. Még néhány kisebb csalás is szerepelt Gyurcsik Lajos bűn- lajstromában. Mindezekért a járásbíróság négy tárgyalás után halmazati büntetésül két és félévi szabadságvesztésre ítélte. A fellebbezés A fekete kalapos bácsi még negyed órával később is ott ücsörgött a folyosón. Egyelőre nem járt sikerrel. — Azt mondják, majd a másodfokú tárgyalás után kiadják a bronzkarikákat — sopánkodott* — Az ítéletet ugyanis Gyurcsik megfellebbezte. Talán túl enyhének találta? (—sz —i) Április 21: Szolnoki Honvéd—Vác, április 28: Fonó— Makói MÁV, május 5: Ceglédi Építők—Fonó, május 12: Budapesti Híradás—Fonó, május 19: Fonó—Hódmezővásárhelyi Textil, május 26: Hódmezővásárhelyi Honvéd— Fonó, június 2: Fonó— Férfiruha, június 9: MAFZ—Fonó, június 16: Fonó—Szegedi Építők, június 23: Dunakeszi—Fonó, Június 30: Fonó— Budakalász. „Anna és a többiek” — ez a címe annak a kisfilmnek, amelyet a dokumentumfilmstúdió készített a Fóti Gyermekváros tízéves jubileumára. Anna volt az a kislány, aki tíz éve átvette a fóti kastély kulcsait, s aki ma községi iskolában gyerekeket tanít. Évek óta, Anna és a többiek, a mai Annák és Jancsik ellátogatnak az ország egy-egy megyéjébe és ott a maguk szerkesztette szép műsorral köszöntik az embereket, akik annak idején munkájukkal alapozták meg a gyermekvá-- rost. A közelmúltban « Vas megyei Ikerváron egy hasonló gyermekváros köszöntötte tizedik jubileumát. Ezen az ünnepségen műsort adott a Fóti a bor sóvetést Az enyhe február azt ígérte: már vége a télnek A termelő- szövetkezetekben meg is kezdték a talaj előkészítését a vetés alá. Sok helyütt — mint például Sződön és Alsógödön — vetni kezdték a borsót, másutt a tavaszi árpa alá fejtrágyázták a földet Most pedig az olvadásra várnak a gazdák, hogy folytathassák a kora tavaszi munkákat. Gyermekváros megyeszerte híres fúvószenekara. Itt érte a fótiakat a megtiszteltetés: Szombathely országgyűlési képviselője meghívta őket, hogy adjanak műsort a hatalmas szombathelyi Sportpalotában. Április közepén százhúsz fóti gyerek utazik a távoli városba. A legkisebbektől a leg- nagyobbakig minden korosztály bemutatja műsorát. Kiállítást is rendeznek, ahol tablókon mutatják be a gyermekváros életét és elvisznek magukkal mutatóba a szakkörök munJcáiból is. Délutánonként próbáktól zajosak a termek. A Sportpalota hatalmas színpadára készülnek a fóti gyerekek ... (b) A fóti növendékek — Szombathelyen Várja őket a Sportpalota... „ANNA ÉS A TÖBBIEK...”