Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-23 / 70. szám
1968. MÁRCIUS 23., SZOMBAT resi MECVEI s Megyei vetélkedő 35 kérdés - 35 felelet | _ I A költő és író 1900-ban született. I j j Első versei 1917-ben jelentek meg. I I 1919-ben tagja lett a „Gömöri Üj- ság” szerkesztőségének, és rövid ideig a Vörös Hadseregben is szolgált. Napjainkban nagy sikert arat olvasmányos történelmi regényeivel. A Viharvirág és a Sorsvirág című regényeiben 1848 eseményeit dolgozta fel. Mi a népszerű író neve? tSSfSffSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSrSSSSSSSSSSSSSfSfSSfSS/SfSSSSSS^. Bányászat és település Biztonságban Máríanosztra házai Új robbantási eljárás — Három éve baleset nélkül Tanácsháza — önkéntes építőkkel Fontos tanácskozás színhelye volt a Pest vidéki Kőbánya Vállalat szobi üzeme. A kerületi bányaműszaki felügyelet szakembereivel a vállalat vezetői azt vitatták meg, hogy milyen módon lehet biztonságosabbá tenni a kőbányászatot. . Az volt a feltévés, hogy Má- rianosztra öreg házaiban kárt okozhatnak a hagy erejű robbantások. Vizsgálatokat folytattak és műszerek segítségével megállapították, hogy a szeizmikus hatás távolról sem olyan erős, hogy ennek bármilyen szerencsétlen következménye lehetne. A rengés nem hathat ki a község házaira. A biztonság azonban ennek ellenére is nagyobb óvatosságot követel. Ez ideig egy-egy alagút nagyságú kamrában hetven mázsa töltetet is elhelyeztek. Ezentúl oszloposán fúrnak. Nyolcvan miliiméter átmérőjű, 35 méteres lyukakat mélyítenek és ezekben helyezik el a robbantóanyagot. A hetven mázsa helyett azonban csupán negyven mázsányival dolgoznak. így kétszeresen is biztonságosabb a munka. A tanácskozás alkalmával Sárosi Bálint, a vállalat igazgatója elmondotta munkatársunknak, hogy Szobon az eddigi, évi 600 ezer tonna helyett 700 ezer tonna követ szándékoznak kitermelni. A vállalat vezetői igen nagy gondot fordítanak arra, hogy mindinkább csökkentsék a balesetek számát e veszélyes foglalkozási ágban, a kőbányászatban. — Engedély nélküli, szabálytalan robbantás következtében hét ember veszítette életét 1961-ben. A szerencsétlenség óta nem történt halálos baleset. Sőt, sikerült elérnünk, hogy 3 év óta közvetlenül a bányászattal, tehát például robbantással kapcsolatos balesetünk nem volt. (Szántó) Hajótörés (Kertész karikatúrája) Óvjuk erd ein két! A tavasz beköszöntésével országszerte megkezdődött a kertek, földek tisztogatása. Ilyenkor égetik el a száraz gyomot, bozótot. Az erdőszéli égetések nyomán keletkező erdőtüzek helyenként súlyos nép- gazdasági kárt okoztak az elmúlt években. A gondatlan tűzgyújtók ellen büntető eljárás indult. A Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium felhívja a lakosság figyelmét, hogy az erdő szélétől — még szélcsendes időben is — csak százméteres távolságon túl szabad tüzet gyújtani és a tüzet állandó felügyelet alatt kell tartani. Szeles időben erdő közelében a tűzgyújtás tilos. A kirándulók erdőben tüzet csak a kijelölt helyen és csak megfelelő óvintézkedések mellett gyújtsanak, égő gyufát, cigarettavéget ne dobjanak el. — A Pest—Komárom— Nógrád megyei Fűszer- és Édesség Nagykereskedelmi Vállalat új neve: Pest—Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat. ÁLLAM! ÉS TANÁCSI VÁLLALATOKNAK, MEZŐGAZDASÁGI NAGYÜZEMEKNEK, KTSZ-EKNEK ÁLLANDÓAN ÁRUSÍTUNK saját gyártású, saját anyagból készült, erőgépek javításához használható, kb. 600 féle autóalkatrész- és regie-anyagot előnyös feltételekkel. CSEPEL AUTÓGYÁR A C so pl> £ ANYAGTELEPE Budapest XIIL Béke tér 9. sz. alatt. 'Szombat kivételével 9—14 óra között.) lel.: 409—912, 913, 914 ügyintéző: Vollár Mihály Még ez év nyarán új épületbe költözik a Váci Járási Tanács. A járás tsz-einek közös vállalkozásában készülő kétemeletes tanácsháza építését 1967 közepén kezdték meg. A határidő először 1969, majd 1968. november 7. volt. De a nagyrészt társadalmi munkával készülő épületben olyan gyorsan haladnak a járás tsz- einek építőbrigádjai, a községek tanácsi dolgozói, kisiparosai, kőművesei, villanyszerelői segítségével, hogy a határidő ismét módosult: ezúttal augusztus 20-ra. Most a belső szerelés és a vakolás van soron. Különösen kitesznek magukért a csomádi, váchartyáni, dunakeszi, sződi tsz-ek brigádjai, de a Dunakeszi Konzervgyár és a Mechanikai Labor társadalmi munkásai is. Hét és fél millió forintból épül az új tanácsháza Vácon, az Április 4. téren. maiim 1968. március 23., szombat, Emőke napja. A nap kél: 5.41, nyugszik: 18.01 órakor. A hold kél: 3.39, nyugszik: 11.35 órakor. Várható időjárás Növekvő felhőzet, szórványosan előforduló esővel, záporesővel, zivatarral. Többfelé élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 fok körül. A lottó nyerőszámai: 21,67,71,78,86 Kosárfonók műhelyében Összkomfortos tanulóidő Fiúk, lányok hajolnak a székek fölé, és náddal fonják körül a vasvázat. A Budapesti Kosárfonó Htsz dunakeszi tanműhelyében huszonketten tanulnak. Másodévesek dolgoznak éppen, az elsősök iskolában vannak. A gyerekek mindenfelől, a megye határain túlról is jöttek megtanulni ezt a kézügyességet kívánó szakmát, a kosárfonást. Szűcs Erzsébet pincehelyi kislány: — Nem bántam meg — mondja —, mert nem nehéz munka. A múlt hónapban mózeskosarat, azelőtt meg kenyeres- és Patyolat-kosarat készítettünk. Ha végzek, Gyönkre megyek, már megvan a helyem is. A pesti fiúnak, Krizba Antalnak, a nővére a htsz-ben dolgozik. így kapott kedvet ő is. — A nádat vizes ruhával végigtöröljük — magyarázza —, és mindjárt könnyebb vele dolgozni. — Jól érezzük magunkat — nyilatkozik á többiek nevében is Mészáros Klári. — Van szép kultúrtermünk rádióval, ívvel. Albérletben lakunk, de a szövetkezet fizeti. A vagongyárból kapjuk az ebédet, vasárnap pedig étterembe megyünk — azt is megtérítik. Én Pestre járok majd ... Az idén négy lány és nyolc fiú végez, akik már elsajátították a szakma minden fogását. Pataki István mester nagy szeA mester magyaráz Mészáros Klárinak retettel foglalkozik a gyerekekkel. Azt mondja: — A lányok ügyesebbek, szorgalmasabbak, ennek meg is van az eredménye. Az utolsó félévben már teljesítményben dolgoznak, és hatszáz-ezer forint között kereshetnek. Egy jó szakmunkás, persze, kétezret is. Rajtuk múlik... A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Kórusok, hangszerszólók. 9.15: Orvosok a mikrofon előtt. 9.20: Marka grófnő. Részletek. 10.10: Ronald Turini zongoraestje. 10.45: Az „Arany perec”. Rádiójáték. 11.05: Vivaldi: Két concerto grosso Op. 3. 11.29: A régi Metropolitán nagy énekesei XIII. rész. 12.15: Népi zene. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.08: Tóth Dezső irodalmi levele. 13.23: Petress Zsuzsa énekel. 14.00: Két észt kórus. 14.15: Néhány perc tudomány. 14.20: Lotte Lehmann énekel. 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak. 15.55: Hétvége. 17.05: Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésről. 17.15: A Hétvége c. műsor folytatása. 17.36: Baj van a humorral! Duba Gyula vidám írásaiból. 18.01: Üj lemezeinkből. 19.30: Gulyás László: Első szerelem. 19.45: Közvetítés az Odry Színpadról: Bunbury. Léha komédia három felvonásban. 22.25: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 12.00: Debussy- müvek. 12.50: Tudósítás az ENSZ- ből. 13.00: Alkésztisz. Részletek Gluck operájából. 14.08: Pityeri harckocsizó hihetetlen, ám többnyire hősies kalandjai. III. rész. 14.38: Cigánydalok, csárdások. 14.55: Orvosok a mikrofon előtt. 15.00: Fültörő. Zenei cejtvénymű- sor. 16.05: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.20: Nádas Gábor—Szenes Iván táncdalaiból. 16.30: Wagner úr és a többiek. Filmzene. 17.20: Mi ez? 17.35: Hangszerszólók. 18.05: Kíváncsiak Klubja. 18.55: Virágénekek. 19.12: A Francia Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. 21.24: Munkásszínpad. 21.39: Verbunkosok, magyar nóták. 22.10: A walkür. Részletek. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Három zongoraötös. 20.48: Solti György operafelvételeiből. 21.32: A dzsessz kedvelőinek. 21.51: A „Schola Cantorium Basilionsis' kamaraegyüttesének hangversenye. TELEVÍZIÓ 8.58: Büdös víz. Magyar film (ism.). 10.20: Nótaszó (ism.). 10.40: Ebédszünet. Balogh Mária riportműsora (ism.). 10.55: Költészet... Lírai riport Weöres Sándorral (ism.). 11.10: Tájak, városok, emberek. Uj-Zéland (ism.). 15.03: Attila. Rövid játékfilm. A Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak vizsgafilmje. 15.25 Csepel—FTC bajnoki labdarúgómérkőzés. Közvetítés Csepelről, 16.15: A mérkőzés szünetében: A Magyar Hirdető műsora. 17.20: Kuckó. 17.40: Hírek. 17.45: Fáklya- vivők. Dalok, bősök, emlékek 18.20: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tv-filmsorozat, 5. A kis bice-bóca. 18.40: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.25: Cicavízió. 19.35: 1+2 Tánczenei műsor. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Alfonso Paso: ön is lehet gyilkos. Bűnügyi vígjáték két részben. A pécsi Nemzeti Színház előadása, felvételről. 22.20: Tv-híradó. — 2. kiadás. 22 40: Aranyszarvas — dal- fesztivál. Az I. brassói táncdalfesztivál zárókoncertje, képfelvételről. Pirogránit és eozin 140 EVE, 1828. március 23-án született Zsolnay Vilmos keramikus, a művészi ipar nagynevű magyar úttörője. Becsben szerzett mérnöki diplomát. Atyja által, közvetlenül a szabadságharc után létesített szerény pécsi kőedény- műhely helyén 1868-ban nagyobb üzemet építtetett és azt világhírű, művészi termékeket előállító kerámiagyárrá fejlesztette. Találmányát, a ragyogó színekben pompázó fagyálló pirogránitot, díszítőelemként sűrűn alkalmazták a kor nagy magyar építészei. Két nagy vegyész, WTartha Vince és Petrik Lajos közreműködésével sikerült a három és fél évszázada feledésbe merült, csodálatos szépségű fémesfényekben színjátszó máztechnikát, az eozint újra feltalálniuk, s ezzel a Zsolnay kerámiák híre világviszonylatban is az élvonalba került. — Űjabb 30 termelőszövetkezeti gazda utazott tegnap reggel 10 napos ingyenes pihenőre a debreceni tsz-üdü- lőbe a Pest megyei Biztosítási és önsegélyező Csoport tagjai közül. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak vasárnap Monoron. — A kecskeméti Katona József Színház együttese ma este 7 órai kezdettel Arthur Miller: „A bűnbeesés után” című darabját mutatja be a Csepel Autógyár művelődési otthonában. Veszett rókák a budai hegyekben Budapesten, a XI. kerületben az elmúlt napokban négy esetben kutyákat martak meg veszett rókák. A budapesti állategészségügyi állomás XI. kerületi hivatala a kerületben ebzárlatot rendelt el. A hivatal felhívta a kirándulók figyelmét, hogy a rókák veszettsége miatt az ördögorom, Ir- hásárok, Madárhegy, Farkasrét, Sasad, örsöd>-dűlö környéki kirándulásra kutyákat ne vigyenek magukkal. <rSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ$ X X XMA: x \ Meteorológiai j | világnap | ^ Nemcsak a hivatalos csillagév szati tavasz érkeztét köszönt- s S hettük e héten: ma ünnepük, S S március 23-án az időjáráskuta- ^ $ tök a meteorológiai világnapot. ^ ^ Azért választották a világnap megünneplésére ezt az évfor- c s dűlőt, mert ezen a napon, 1950. S s március 23-án kötötték meg a S x meteorológiai világegyezményt. ^ § Lz a világszervezet azért szü- ^ ^ letett, hogy egybehangolja és tökéletesítse a meteorológia J s eredményeinek felhasználását s x az emberiség javára. S Hosszú út vezetett addig, § ^ amíg a száznál is több tagál- ^ ^ Iámból álló világszervezet — ml ^ is tagja vagyunk — együtttnft- « S ködösére sor került. Az első ki- s S sérlet a nemzetközi együttmű- X S ködésre 1853-ban történt, ami- § $ kor a tengerjáró országok nem- ^ ^ zetküzi időjárás megfigyelésig ^ szolgálatot szerveztek, hogy az § óceánokon a hajózás biztonsá- i S gát növeljék. A mi századunk- s S ban már a légiközlekedés meg- S S indulása és fejlődése késztette ^ ^ az országokat, hogy nemzet- ^ közi együttműködéssel a repü- S § lési útvonalakról idöjárásjelen- s S téseket adjanak egymásnak. Ez S s nagy lendületet adott az időjá- § rás tanulmányozásának és az S S új tudományágak fejlődésével a ^ — például a rádió és hírközlés S § — óriási segítséget kaptak a« S meteorológusok. S S Minden meteorológiai világ- § S napnak van egy központi té- SS $ mája, s ekkor szerte a világon a ^ az időjárás kutatói, tudósai ez- * zel foglalkoznak. A mostani s S meteorológiai világnap témájá- s S nak címe: A meteorológia és a § S mezőgazdaság. ^ A mostani meteorológiai vi- g ^ lágnapon a többi közt az Or- a ^ szágos Meteorológiai Intézet c egyik legújabb eredményét iss S ismertetik. Kidolgoztak egy S s olyan módszert, amely a nővé- ^ ^ nyék számára a talaj hasznos ^ § víztartalmát csupán meteoroló- o giai adatokból — anélkül, hogy s X a helyszínen talajnedvesség! S S vizsgálatokat végeznének — S s állapítja meg. Felállították, be- ^ § vezették országszerte a talaj- § nedvességmérő hálózatot. £ ^ V tysssssssssssssssssssssssssssssssssssssss^ — A Belkereskedelmi Minisztérium és a RAVILL képviselői, valamint a megyei vas- és műszaki nagykereskedelmi vállalatok vezetői megállapodtak, hogy a Hajdú porszívógép garanciális idejét egy évről két évre emelik feL Az ínyenc tolvaj Vaskó Imre 23 éves gázkezelő, boldogi fiatalember, úgy látszik, nagy híve a pezsgőzésnek. Március 19-én éjszaka betört a 317. számú váci vendéglőbe s vitte, amit ért. A rablott tárgyak közt szerepel egy üveg pezsgő és több dobos cigaretta. Persze, a pénzt sem tartja megvetendőnek, ezer forintot emelt ki a kasszából, s a vállalat bélyegzőjével együtt elpakolta. Előzetes letartóztatásba helyezték. Más betöréses lopásokkal is gyanúsítják. — Eszperantóbált tartanak ma este 8 órai kezdettel Dunakeszin, az Irodalmi Presz- szóban. — Pár napon belül büfét nyit a Váci Vendéglátóipari Vállalat a gödöllői MÁV-ál- lomás mögött, az Ady Endre úti sétány mellett. A „fabüfé” hajnali 4 órától este 8 óráig áll majd a fogyasztók rendelkezésére. — Üj zenekar mutatkozik be Üllőn, a művelődési otthonban, a vasárnapi 5 órai teán: a budapesti The Boys együttes. — Kőtárat rendez be a szi- getszentmiklósi falumúzeum. A község régi temetőjéből eddig mintegy 50 festett, faragott, szív alakú sírkövet gyűjtöttek össze a helyi honismereti szakkör tagjai. £ OSTABONTÄS Bosszantó illetlenség Március 7-én, gondos előkészítő munka után, végre el akartuk kezdeni a nagymosást Mikor a felmelegített vizet mosógépbe öntöttük, kiderült, hogy nincs áram. Nem először fordult ez elő. Két alkalomra emlékszem, amikor tavaly is egész napos áramszünettel lepett meg az Elektromos Művek. Ha már nem kötelező, nem érzik, hogy illő lenne előre értesíteni hosszabb áramszünetekről a lakosságot? Sipos Kálmánná Csobánka Miért nincs kénes gyógyszappan? Vannak emberek, akiknek mindennapi szükséglet a kénes gyógyszappan. Elengedhetetlen, mint a napi fogmosás, vagy lázas betegnek a lázcsillapító. Ezzel a ténnyel nincs tisztában a gyártó cég? Podgorsek Károly Szentmártonkáta Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat, Varga Géza áruforgalmi főosztályvezető: A Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat a megrendelt tételt leszállította, így bizonyos, hogy hamarosan kapni lehet majd a keresett szappant. Negyedévenként egyszer gyárt* juk, mivel mindössze fél vadonra van szükség. Most a/ történhetett, hogy a múlt évi készlet kifogyott az új szállít1 mány megérkezése előtt. >