Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-17 / 65. szám

1968. MÁRCIUS 17., VASÁRNAP rta ■ Mtetet kJCívIod » Tárlat a könyvespolcon Aktuális interjú Eörsi Istvánnal Kémény táblába kötött műalkotások, egész vászonba vagy félbőrbe foglalva sora­koznak itt a fal mellett; tár­lat ma már minden otthoni, könyvtári könyvespolc: könyvillusztrációk kiállítása. Vagyis igen színvonalas, igen tartalmas képzőművészeti al­kotások gyűjteménye. József Attila-versekhez készített réz­karcok én Karin thy-kötetek- hez komponált karikatúrák, verseskönyvekbe fűzött színes kis festmények és regénylapo­kat váltó rajzkompozíciók — a mai vásárló már régóta hozzá­szokott ezekhez az élmények­hez, s eleve ilyesfélét vár, ha kezébe vesz egy új köny­vet. Várja, hogy a jó irodalom mellé jó képzőművészetet is kapjon. Legtöbbször nem is csaló­dik: könyvkiadásunk és nap­jaink grafikusművészete gon­doskodik újabb élményekről. A két gondos „tárlatrendező” évek óta olyan eredménnyel dolgozik, hogy a mai könyvil­lusztráció nemcsak a korábbi évtizedek termését múlja fö­lül, a külföld tiszteletét, elis­merését is kivívta: könyveink, könyvillusztrációink több dí­jat nyertek külföldön. Mi az illusztráció feladata? Díszítés? Azért készül, hogy a nyomtatott oldalakat változa­tosabbá tegye a képzőművé­szet színeivel, vonalaival? Ennyi cél kevés lenne önma­gában mai művészeinknek. Vagy az irodalmat segíti a rajz, hogy az olvasó könnyeb­ben elképzelhesse, megérthes­se, amit az író írt? Szomorú lenne, ha csak erre vállalkoz­nék: szegénységi bizonyítvány a segítségre szoruló irodalom­nak, kényelmetlen „segéd­munka” a mankóként használt képzőművészetnek. Az első európai könyvek­ben, a kódexekben és az ős- nyomtatványokban ilyesféle feladatokat is betöltött a be­tűk közé komponált rajz, fest­mény. Virágmintájával körbe­fonta a kézzel írott kódexha­sábokat, iniciálé-színeivel élénkítette a betűsorok mono­tóniáját is. Vagy — különösen a középkor végi Biblia Pau- perumokban, a szegények bib­liáiban — mesélt az illusztrá­ció: szöveg helyett, képről képre mondta el igen ponto­san — hasonlóan a mai újságok képregényeihez — a történe­tet, hogy az olvasni nem tudó nép is megértse, megtanulja a szentírás példázatait. A modern illusztráció — nálunk is, külföldön is — más feladatra vállalkozik, s a fen­tiekre kevesebb gondot fordít. Hiszen — így gondolkodik a modem illusztrátor — ha az író szövegét önmagában nem lehet megérteni, ha az irodal­mi mű rajz nélkül, önállóan nem érvényesül, hiába a leg­jobb rajz. S a ma olvasója a virágdíszt sem igényli különö­sebben a könyvben: sietve művelődik, gyorsan olvásható könyvet kíván. Mi marad hát az illusztrátornak? Az írott művészet átdol­gozása, értelmezése, ha úgy tetszik, hangszerelése. Olyan mű készítése, amely megma­rad az eredeti vers, regény, novella hangulatánál, gondo­latainál, de kiegészíti, gazda­gítja azt a maga eszközeivel. „Az éjjel hazafelé mentem, s éreztem, bársony nesz inog” — írja a költő. De a grafikus nem rajzolja meg a hazame­nést, hiú remény, hogy ezt jobban felidézhetné József At­tilánál. Inkább olyan hangu­latú rézkarcot komponál, amelyben benne feszül a Ha­zám szonettjeinek hatalmas patrióta-érzése, vívódása, s benne valami több, amit csak a képzőművészet adhat. Olyas­mi ez, mint a programzene, amely gyakran valamilyen irodalmi mű témáját dolgozza föl, úgy, hogy a zene értékei­vel gazdagítja élményüket. A modern illusztráció is sokféleképpen gazdagítja. A rézkarc finom eleganciájával és az ecsetrajz lágy vonásai­val, a színes illusztráció vi­dámságával és a fametszet ko­mor, fehér-fekete ellentétei­vel; ezernyi eszköze van a könyvespolci tárlat alkotójá­nak. .. S van egy nagy előnye: mű­ve olcsó és mindig a közön­ség, az olvasó közelében — éppen csak le kell emelni a polcról. Ma, amikor minden korábbinál több a jó könyvil- lusztráció Magyarországon, amikor mind több házban találni ilyen „könyvespolci tárlatot”, különösen sok em­berhez jut el a jó művészet. A legjobb művészet, hiszen a kritikusok egybehangzóan ál­lítják, hogy a három képző- művészeti ág közül, a festé­szetet és a szobrászatot mesz- sze megelőzi napjaink magyar grafikusművészete, amely va­lóban „világszínvonalon” al­kot. Tehát világszínvonalú grafikákat ad könyveinkhez. És aki megszokja a jó raj­zot a nívós könyvben, legköze­lebb talán nem vesz csapni­való festményt, ízléstelen por­celánszobrot. A képzőművé­szeti kultúra terjedésének ki­tűnő eszköze az otthoni tár­lat — a könyv ezen a módon is szépre, jóra nevelhet. R. Gy. r//////////////////////y//////////////////// FOLYÓIRATSZEMLE dések, s ezek részterületed­nek örvendetes térhódítása jellemzi a márciusi folyóira­tokat. Gondolatgazdag tanul­mányok, világos állásfogla­lást tükröző vitacikkek, több érdekes szépírói dolgozat; tar­talmas olvasnivalót kínálnak tehát folyóirataink. A társadalmi szemle közli Kádár János üdvözlő beszédét, mely a kommu­nista és munkáspártok kon­zultatív találkozójának meg­nyitóján hangzott el. Két, igen gazdag gondolatsort felvo­nultató tanulmány foglalko­zik jelenünk legaktuálisabb kérdésével: Nyers Rezső Az új gazdasági mechanizmus várható társadalmi és poli­tikai kihatásai címmel, Vű*- lyi Péter pedig Tervgazdál­kodás és pénzügyi politika cím alatt elemzi, több tekin­tetben újat adó módon a re­form egyes kérdéseit. Külö­nösen Nyers Rezső cikke — mely az MSZMP Politikai Főiskoláján elhangzott elő­adás rövidített szövege — kí­nál fontos gyakorlati követ­keztetéseket a reform kívá­natos és nem kívánatos vár­ható hatásainak objektív elemzésével. Figyelemre mél­tó, bár több tekintetben vi­tára ingerlő tanulmány dr. Granasztói Pálé a hazai ur­banisztika problémáiról. A szerkesztőség lezárja e szám­ban a Vállalatvezetés az új mechanizmusban címmel foly­tatott eszmecserét, s újabb hozzászólásokat közöl a film- művészetről indított vitá­hoz. A PARTÉLET gazdag tematikáját már múlt havi folyóiratszemlénkben is dicsértük; a márciusi számra ugyanezt mondhatjuk. Fábián Ferenc gazdagon dokumen­tált cikke a vietnami há­ború katonapolitikai hátte­rét rajzolta fel. Sánta Ilona Élő hagyományok címmel 1918—1919 máig ható tanul­ságairól szól. A Pártmunka időszerű kérdései rovatban Havasi Ferenc a párt- és ál­lami szervek közötti munka­megosztásról, dr. Soós Gábor a tanácsok és a termelésszer­vezés kérdéseiről, Molnár Györgyj a termelőszövetkezeti fiatalok országos parlament­jének tapasztalatairól, dr. Kornidesz Mihály—Molnár Gyula a továbbtanulás fel­adatairól ír. Két figyelemre méltó cikket említünk még: Tóth Dezső mai irodalmunk időszerű kérdéseiről szóló írását, valamint Csömör Jó­zsefét, aki a Pestvidéki Gép­gyárban és a SZIM Fejlesztő Intézetben végzett szocioló­giai vizsgálatok főbb ered- ménveiről számol be. A már­ciusi KORTARS anyagaiból kiemelkedik Illyés Gyula filozófiai mélységű Verse, Hatalmas, nagy kor­szak ... s a költők címmel. Két új versével jelentkezik a Ferenc. A szépprózai anyag- ^ bál Mocsár Gábor Süli-bógni ^ című novelláját kell emlite-^ nünk; szarkasztikus hangvé- ^ tele jól ötvöződik a fontos^ társadalmi mondanivaló sú- ^ lyával, s éppen így válik él- ^ vezetes-elgondoikoztató olvas- mánnyá. Négy magvas tanul- | mány is található a folyóirat^ e havi számában. Lukács ^ György Lenin című dolgo- $ zatának befejező részét vál- $ tozatlan érdeklődéssel olvas- ^ tűk, mint a világos okfej-^ tés meggyőző példáját. Fe- \ hete Sándor A vívódó Pető- $ firől címmel új oldalról kö- ^ zelít ahhoz a vitához, mely ^ mostanában alakul ki Pe- ^ tőfi valódi értékeiről s az ^ alakja körül szőtt politikai- ^ társadalmi legendákról, Foly- ^ tatja a Kortárs .Vas Zoltán ^ Horthy Miklósról írott nagy § lélegzetű tanulmányának köz- ^ lését, s Igen aktuális, világ- ^ szerte vitatott kérdésnek ^ biztosított helyet, amikor^ közli J öcsik Lajos Népsű- it rűség és agrársűrűség című ^ dolgozatát. Gazdag versanya- ^ gával tűnik ki az ÜJ IRAS márciusi száma. Fiatal köl-| tők írásainak bemutatása mel-1 lett bőségesen közöl a már| „beérkezettek” verseiből is, § közülük Kónya Lajos és Vá- ^ ct Mihály nevét említjük, | mint olyanokét, akik költe-í ményei élményt adtak. A ^ szépprózai anyag szegénye- ^ sebb a megszokottnál, de két ^ jó írás így is van közötte:^ Szakonyi Károly Tél és Ka- ^ mondy László Páva a kör- ^ tefán című novellája. A fo- ^ lyóirat részletet közöl a vi- ^ tákat kiváltó új Kovács And- $ rás film, a Falait forgatóköny- ^ véből; a részlet olvasói saj- ^ nos csak ízelítőt, s nem ön- ^ magában is megálló metsze- $ tét kapnak a filmből. Két $ párbeszédnek is helyet ad a § folyóirat Visszhang rovata: ^ Marx György Gyorsuló idő ^ című tanulmányához ketten & szólnak hozzá, míg Nádasdy | László riportsorozatához — a Nehéz emberek „folytatásé-1 hoz” — a vita demokratizmu- & sának jegyében az érintettek S leveleinek közlését kezdte meg s az Üj írás. Valóban nagyvi- lági körképet ad a NAGYVILÁG új száma. Fegyin Gorkijról ^ szóló új könyvéből a kivá- ^ lasztott részlet jó ízelítő. ^ Ugyanezt érezzük egy re- ^ gényrészletnél is: Simone et ^ André Schwarz-Bart Sertés- ^ sült zöldbanán körítéssel cí- ^ mű új regényéből közöl ke- rek történetet a folyóirat. í; Francia, olasz, cseh, kubai ^ művészek írásai mellett egy amerikaira, Tom Wolfe-re § hívjuk fel a figyelmet: rí-§ portja megkapó írói bravúr, S s meghökkentő újságírói pro- ^ duktum. Folytatódik a Kerek- S asztal a trágárság és irodalom § kérdéséről: az öt hozzászólás^ közül Naqy Péteré a leginkább ^ meggyőző. M. O. ^ EÖRSI ISTVÁN SOKRÉTŰ TEVÉKENYSÉGET FOLYTAT. KÖLTŐ, MŰFORDÍTÓ, DRÁMAÍRÓ ÉS PUBLICISTA. A SOKRÉTŰ tevékenység önmagában nem jelent SEMMIT, CSAK, HA NEM MARAD HATÁSTALAN. AZ ED­DIG RANGOS KÖLTŐKÉNT ÉS MŰFORDÍTÓKÉNT ISMERT SÖRSÍ ISTVÁN AZONBAN AZ UTÖBB1 IDŐBEN HEVES ZITÁKAT KAVARÓ PUBLICISZTIKAI ÍRÁSAIVAL ÉS A VHALIA SZÍNHÁZBAN BEMUTATOTT „SÍRKŐ ES KA­KAO” CÍMŰ DRÁMÁJÁVAL IS FELHÍVTA MAGÁRA A KÖZVÉLEMÉNY FIGYELMÉT. ÚJSÁGÍRÓ: Szálljunk visz- sza a múltba. 1951. Déry Ti- oor a magyar írók első kong­resszusán a következőket mondta: „A verset szeretem, le nem értek hozzá. Hadd em­lítsek meg mégis egy igen ko­moly ígéretet, Eörsi Istvánt.” Milyen verseket írt akkor? Mivel hívta fel magára Déry ügyeimét? EÖRSI: Ez a rejtélyek biro­dalmába tartozik, mert na­gyon rossz verseket írtam. A ,-ers, amelyre Déry utal, a fia- al költők antológiájában je- ent meg. Én Déry helyében, ízt hiszem, nem vettem volna íszre. Középiskolás koroná­sán jobb epigon Petőfi-verse- ket írtam, mint 1951-től 1955- g. Pedig mindenben őszintén nittem, amit leírtam. De ez aem mentség, hiszen ez az őszinteség egybevágott az ér­iekeimmel. Számos olyan vér­iét írtam, amelyet legszíveseb­ben elfelejtenék. Mégsem cse­rélnék azokkal, akik sohasem tévednek — az ilyenek igazat »em igen mondhatnak. A té­vedés vállalásának pátosza léikül semmiféle közéleti vagy ^kötelezett művészet nem lé­tezik. ÚJSÁGÍRÓ: Életszemlélete sokat változott azóta? EÖRSI: Világnézetem alap- iai akkor alakultak ki. Dialek- ;ikus materialista szemléle- emen nem volt okom változ­tatni. Ennyiben ez a korszak síhatározó jelentőségű volt. ÚJSÁGÍRÓ: Az ön nemze- iékét szokás a „fényes szel­ők” nemzedékének nevezni. Ez a generáció az, amely a szocializmus építése tekinteté­ben az illúzióknak egész rend­szerét építette ki. Kortársai cözül sokan gondolnak visz- >za nagy nosztalgiával erre. EÖRSI: Az illúziók korsza­kát nem sírom vissza, hiszen íz a meggyőződésem, hogy az Uúziók éppen a dialektikus nódszer hiányából fakadtak. Vem sírom vissza azt a kor­szakot, mert ma már tudom, logy önáltatás volt hinnünk ibban, hogy az egyéni tevé­kenységnek nagy tere és lehe­tősége van... ÚJSÁGÍRÓ: Ezt hogy érti? EÖRSI: Lényegében bábuk /oltunk, de ezt nem tudtuk. ÚJSÁGÍRÓ: Hiszen állításá­val kétségbe vonja az egyéni ;evékenység értékét! EÖRSI: Nem. Csak azt mon- iom, hogy az egyéni tevé­kenységnek objektíve sokkal kisebb tere volt, mint gondol­ok. Egyébként nekem vannak íosztalgiáim ... Például egy >lyan forradalmi korszakra, ímely a 17-es orosz forrada- om utáni esztendőkre hason- ít. Természetesen nem a nél­külözéseket sóvárgom vissza, hanem a forradalmi-demokra­tikus közszellemet. S remé­lem, hogy nosztalgiáimat kö­zelebb hozza a valósághoz a gazdasági életben meginduló decentralizálási folyamat. En­nek a folyamatnak eredmé­nyeképpen létrejöhet egy olyan állapot, amelyben az ön- tevékenység, az egyén és a közösség valódi dialektikája az élet minden területén erő­teljesebben bontakozik ki. ÚJSÁGÍRÓ: Miért kezdett vitacikkeket, publicisztikákat írni az Élet és Irodalomban? EÖRSI: Egyrészt azért, mert túl sokat fordítottam, s ez a tevékenység az íráshoz szük­séges rugalmasság rovására ment. Másrészt azért, mert rengeteg olyan dolgot mond­hatok el így, ami semmiféle más műfajban nem lenne el­mondható. ÚJSÁGÍRÓ: Ha már fordí­tói munkája szóba került: a laikus számára hatalmas munkának tűnik Lukács György németül írott művei­nek fordítása. EÖRSI: Nagyon nehéz, de nagyon szép munka. Meggyő­ződésem, hogy Lukács művei világtörténelmi jelentőségűek. ÚJSÁGÍRÓ: Megfogalmaz­ná, hogy mi az, amit a ma­gyar szellemi életben a leg­károsabbnak, és mi az, amit a legörvendetesebbnek tart? EÖRSI: A kérdés első ré­szére nagyon gyorsan vála­szolhatok. Legkárosabbnak a nyílt frontok hiányát tartom! Azt, hogy a lapok, folyóira­tok, a könyvkiadók nem alko­tó módszerek és elvek alapján csoportosítják a szerzőket ma­guk köré. Ezért harapódzott el az elvtelenség és a kritikát­lanság Az elvi és az egzisz­tenciális kérdések összebonyo­lódnak, hamis hierarchiák alakulnak ki, és egyes embe­rek védetté nyilvánítódnak. A problémákat így, frontok hiá­nyában, nem lehet személyre- szólóan megvitatni és tisztáz­ni. Hogy mit tartok legörven­detesebbnek? Azt, hogy mind­ezek ellenére a művészeti élet legkülönbözőbb területein je­lentkeznek olyan tehetségek és olyan művek, amelyek ál­lásfoglalásra, elvi csoportosu­lásra késztetik a közvéle­ményt. ÚJSÁGÍRÓ: A Thália Szín­házban bemutatott „Sírkő és kakaó” című drámájáról írta a következő sorokat a Nép- szabadság kritikusa: „a drá­mának ez a mindent összemo­só, számunkra elfogadhatatlan hatalomkoncepciója további szélsőséges általánosításokhoz vezet.” Mi erről a véleménye? EÖRSI: A Sírkő és kakaó­ban én nem azt a számomra is túl általános frázist akartam megírni, hogy minden hata­lom rossz, hanem azt, hogy minden általam ismert hata­lom hajlik a nyárspolgáriaso- dásra. Erre a szándékra utal a dráma alcíme is: „Traktátus a nyárspolgáriság végleteiről”. Mindazonáltal el tudom kép­zelni, hogy a szocialista de­mokrácia fokozatosan olyan hatalmat fejleszt ki, amely nem merevedik le, amely meg­őrzi rugalmasságát A kritiká­nak arra a kitételére, hogy „számunkra elfogadhatatlan”, azt tudom mondani, hogy szá­momra a többesszám első sze­mélyének használata ebben az esetben elfogadhatatlan. Csak akkor lehetne elfogadni ezt a megfogalmazást, ha bármilyen hivatalos szerv határozatot hozott volna, hogy „számuk­ra” a drámám hatalomkon­cepciója elfogadhatatlan. De ilyen határozat nem született. ÚJSÁGÍRÓ: Drámájának stílusa a groteszk. Milyen ösz- szefüggést lát a stílus és a kor között? EÖRSI: A groteszk nem stí- lus, hanem szemléleti mód, amely a jó művész kezén a valóság groteszk elemeinek felismeréséből táplálkozik, Ennyiben a korszerű realiz­mus egyik irányának fő eszkö­ze. Föltétlenül és elég nyilván­való összefüggésben áll ez a szemléleti mód a korszakkal, amelyben élünk. A XX. szá­zadban létrejött a világon az egységes sorstudat! Ma már nem léteznek elszigetelt jelen­ségek, elszigetelt háborúk, vagy békék. Az emberiség fo­galma valósággá vált. Ennek következménye az, hogy sok­kal gyorsabban és sokkal vég­letesebb illúziók keletkeznek, és sakkal gyorsabban és sok­kal végletesebben lepleződnek le, mint az elmúlt századok­ban. Századunk ontja a gro­teszk jelenségeket, amelyek a sajtó, rádió stb. útján villám­sebesen közügyekké, sőt közös élethalálkérdésekké válnak. A groteszk életszemlélet ter­mészetesen groteszk stílust követel. Ezek a stiláris jegyek az abszurd színházban is meg­találhatók. Lukács György szavaival élve a különbség annyi, hogy az abszurd meg­fogalmazások mögött kikopott a valóság, vagy annyira álta­lánossá vált, hogy nincs érté­ke. Ezzel szemben a groteszk­nél még a legvégletesebb meg­fogalmazások mögött is kita­pintható a valóság. ÚJSÁGÍRÓ: Cikkeiben min­dig nagyon élesen fogalmaz. Nem fél, hogy egyedül marad és nagyon sok haragosa lesz egy idő után? EÖRSI: Félek is, meg nem is. Az a tény menthet meg ta­lán a közutálattól, hogy min­den héten megsértek ugyan két-három embert, de ennek ötven örül. így hát ki-ki több­szörösen elfelejti sérelmeit, míg ismét rákerül a sor. Ko­molyra fordítva a szót: van­nak emberek, akikkel szem­ben tisztességemnek tartom, hogy haragudjanak rám. ÚJSÁGÍRÓ: Visszatérve drámájához és ahhoz a gon­dolathoz, hogy a groteszk élet- , szemlélet válik groteszk stí- ; lussá... A groteszkben min- J dig a dolgok negatív megkö- ! aelítése az uralkodó, de éppen J beszélgetésünkből derült ki, ! hogy az ön életszemlélete po- ! zitív, a megoldásra vonatkozó | elképzeléseket is tartalmaz, ! A realista teljességet hiányo- j lom tehát. EÖRSI: A groteszket nem | állítanám szembe a realiz- : mussal, de még a pozitív el- j képzelésekkel sem. Ám azt is ! tudom, hogy nem szabad le- ! horgonyozni annál a stílusnál, ! amit meghódított már az em- > bér. Egyszer Heine önironiku- j san azt mondta, hogy „Mos- ! tanában már nem dalokat j írok, hanem Heine-dalokat”. ! Ezután a felismerés után kö- ! vetkezett nagy megújulása. | Pontosan érzem az egyfajta : groteszk stílusban való leme- I revedés veszélyeit. Ismét da- | rabot írok. és új darabomban : nem marionett-figurákkal, I hanem reális alakokkal dolgo­zom. Ebbe az írásomba is be fog szivárogni a groteszk szemlélet, de már nem úgy, mint egyeduralkodó, hanem mint az egyenlők tanácsának tagja. Nádas Péter JASIECKI: BÁRÁNYOK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents